Pesti Napló, 1855. október (6. évfolyam, 1667-1693. szám)
1855-10-23 / 1686. szám
támadást feltartóztatni, az Afrikából ide került annyival inkább az, miután annak a kabulok stb. elleni különböző hadjárataiban majdnem kizárólag folytonosan lovasság ellen kellett küzdenie, s mint a történelem tanúsítja, azoknak többnyire tetemes vereséget okozott. Miért is mi tökéletesen azon reménynek engedhetjük át magunkat, miszerint az Eupatoriátóli előrenyomulás tökéletesen sükerülendés e kérdésre : „Mi fog történni?41 Következőleg felelünk: „Hogy ha az oroszok Krimiát minél előbb, még pedig idejekorán önkénytesen ki nem ürítik, erre ők, még pedig nagy veszteséggel, a szövetségesek fegyverei által fognak kényszeritetni. B. JÓZSEF, heti alakban nem közölhetünk, részint a terjedelmesség, részint azon körülmény miatt, mivel amerikai sulymértékre s amerikai pénzre vonatkoznak. Főbb pontjait ausztriai mértékre s pénzre átszámítva, néhány igen használható adatot nyerünk, mely a mi viszonyaink közt legalább annyiban helyes, a mennyiben a közlekedés Amerikában legalább is oly olcsó s az utak ott legalább is oly jók, mint minálunk. Ez összeállításból kiviláglik, miszerint a szállítás kőúton rendesen tízszer annyiba kerül mint vasúton. A búza vitelbére e szerint mérőnként: Távolság földrajzi 62 . . . 24.8 kr. . 4fr. 8kr. S most képzelhetni, mennyire drágul meg a búza a vitelbér által a középszerű, sokszor pedig minden kritikán aluli utaink mellett, főleg ha a szállításnak gyorsan kell történnie s ha a vevők egyszerre igen sűrűen lépnek fel. A közlekedési eszközök szaporítása s javítása és a helyes időbeni szállítások igen hathatós ellenszerei a gabnadrágaságnak. Az elsőről e helyen nem szólunk többet, minthogy a közlekedési eszközök szaporítása s javításáról részint az állam gondoskodik, részint a magánvállalkozás fog gondoskodni, h nem az utóbbiról? Ki gondol majd avval? A gabnakereskedő? Nem! Neki mindegy, akármennyibe kerül a vitelbér, akármily fokra hág a drágaság; a vitelbért tízszeresen veszi meg a fogyasztón, a drágaság pedig neki csak nyereséget hozhat. — Az állam? Nem! Mert ilyféle ügyek egyenesen a helyiesek közé tartoznak, az államnak pedig elég dolga van az átalános ügyekkel? Tehát kicsoda? Azok, kik hivatva vannak a helyies érdekek felett őrködni: a községek! A községek egyedül képesek saját szükségletüket s a meglevő készletet ismerni, ők kötelesek a baj minél erélyesebb orvoslására, nem faggató rendszabályok, tilalmak, árszabások által, hanem a szabad verseny útján! A község előjárósága legyen gabnaárussá s ha közvetlenül nem akar azzá lenni, segítse egy oly társulat létrejöttét, mely — a község vagyonos polgáraiból állván — annak idején megfelelő mennyiségű gabnát részen s azután a község határai közt eladja. Nem mondjuk, hogy nyereség nélkül, mert az ily önzéstelen hazafiságra mai nap vajmi ritkán számolhatni, hanem a rendes „polgári“ nyereség mellett s ezáltal versenyezzen a nyerészkedőkkel, mit annál könnyebben tehet, mivel a nyerészkedő a rendes nyereséggel nem szokta beérni s inkább saját erszényével gondol, mint a közjóval. Hátha e társulat veszt?... S aztán? Minden kereskedelmi vállalat nemcsak a nyerés, hanem a vesztés lehetőségét is magában hordja. Pedig épen ilyféle vállalatnál a veszteség nem valószínű s csak akkor lehetséges, ha kivételképen az aratás eredménye igen igen bő lenne, hanem ily esetben az átalános olcsóság által a község sokkal többet nyer, mint a mennyit a társulat veszt s minden adózó örömest fizetene néhány garast a község pénztárába, hogy e veszteséget pótolja. Tudjuk, hogy lesznek elegen, kiknek ez indítvány szól s akik aztán elméletileg helyesnek is találják, de gyakorlatilag kivihetlennek; tudjuk, hogy a „vis inertiae“ a tömeg nagyságával egyenes arányban áll s hogy a sok fejű testületek még sokkal nehezebben mozdulnak meg, mint az egyes ember s a mit tenni restélnek, kivihetlennek híresztelik. De ha ezen urak történetesen a Duna partján laknak, pillantsanak ki ablakukon ; meglehet, hogy épen gőzös vonul el ott alant, — s akkor emlékezzenek meg róla, hogy még a nagy Napóleon is kivihetlennek tartotta a gőzhajózást,hogy egy szegény pensylvániai ötvös fia — egy kis erélylyel és kitartással — kivihetőségét oly fényesen bebizonyította. mérföldekben vasúton kőuton 4 . . . 1.6 kr. . 16 kr. 10 . . . 3.8 kr. . 40 kr. 20 . . . 8.1 kr. . 1 fr. 19 kr. 30 . . . 11.9 kr. . 2fr. 36 . . . 14.3 kr. . 2fr. 23 kr. 44 . . . 17.5 kr. . 2 fr. 55 kr. 56 . . . 22.1 kr. . 3 fr. 44 kr. Bécs, oct. 19. (A drágaság. III. A kenyér ára.) Azon bizonytalanság, mely — szabatos statistikai adatok hiánya miatt — majdnem egész Európában a termesztésre és fogyasztásra nézve uralkodik, nemcsak azon alaptalan s kártékony félelmet szüli, melyről második czikkünkben szóltunk, hanem közvetve még sok más bajt is von maga után. Aki annak idején a készletet s a szükséget egymással összehasonlíthatja, az tudni fogja, fölöslege leszen-e vagy hiánya? Az előbbi esetben azokat gyámolíthatja, kiknek hiánya van, utóbbi esetben pedig idejekorán a hiány fedezéséről gondoskodhatnék, s ott vehetne, hol legolcsóbb, nem ott, honnan leghamarább kapja az árut. Középszerű aratás után, ha tudva van, lesz-e hiány amennyire terjed, sokkal czélszerűbben lehet intézkedni, mintha addig várunk, míg a hiány már kézzelfoghatóvá lesz, anélkül, hogy mindamellett tudnók, mennyi hiányzik ? Ily esetben páni félelem szállja meg a kedélyeket; nyerészkedő gabnaárusok köröskörül a gabonát összevásárolják, természetesen drágán, mert a paraszt sem oly ostoba ám, hogy olcsón adná, ha látja, hogy sűrűn keresik. S amit a gabnaárusok drágán vesznek, azt még sokkal drágábban adják el, mert mindegyik a kedvező alkalmat önhasznára akarja kizsákmányolni. Ha pedig történetesen közelről nem kapható elegendő gabna, azt minden áron távolról kell hozatni s minthogy nálunk a vasutak kiterjedése aránylag még csekély és szerencsétlenségre épen a gabnatermő vidékeken aránylag legcsekélyebb, a vitelbér ismét tetemesen felebb rugtatja az árt, minthogy a fuvarosnak is elég esze van, kitalálni, mikor szorulnak reá, mikor nem. Ha a hiány és fölösleg annak idején rendszeresen s természetes uton kiegyenlíttetnék, e bajok nagyobb része, ha nem egészen, de legalább tetemes mértékben félrehárílatnék. A sietség, elhamarkodás, tolongás pénzbeli és kereskedelmi ügyekben mindig a legnagyobb szerencsétlenség s a drágaság főemeltyűje. Vegyünk csak egy példát, a vitelbért ! Mennyire drágítja ez a gabna árát, ha a fuvarosra szorulnak, az könnyen lesz megfoghatóvá, ha tudjuk, mily tetemes e kiadás rendes körülmények közt. (Mellesleg mondva, ez egy kis buzdítás lehet a vasutak minél gyorsabb szaporítására.) Az „American Mailroad Journal 44 egyik 1853- as számában a gabnavitelbérre nézve igen érdekes adatokra akadunk, melyeket — fájdalom — erega tette volt a meg nem töltött két pisztolyt az óra mögé. De mi tudjuk, hogy a morgatt a sréheli síkon megtanulta volt, hogyan kell a lőfegyvert megtölteni. — No, úgymond Rostán : Fernander már jól van el van látva, de hát én? de hát én? . . . — Önnek fegyvere nem itt van , válaszolt Asztrea, majd megkapja ott. — Úgy hát induljunk! A nagy Rostán karon fogá a marquisnet, Fernand pedig kabátja alá rejté a pisztolyokat. (Folytatjuk.) ISPjpäfcnnn/vA TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Könyvismertetés. Die Hellenen im Skythenlande. Ein Beitrag zur alten Geographie, Ethnographie und Handelsgeschichte, Von Dr. Karl Neumann. Erster Band. Mit zwei Karten. Berlin i855. I. A régiség történeteinek felvilágosításán egykor sem dolgozott annyi erővel, mint jelen korunk; de legtöbb sikerrel is dolgozik ám, mivel az ilyen dolgozatok sikerére tartozó nyelvismeretek ma sokkal terjedtebbek és bizonyosabbak, mint valaha. Előkerülnek most ezredek omladékai alól Elő-Ázsiának és Egyiptomnak történeti emlékei, s azok nem némák többé, hanem mind érthetőbben szólnak hozzánk, s kiegészítik és megigazítják azt, mit eddig az óvilág történeteiről tudtunk. Hogy sok emlék nincs még megfejtve, az nem aggasztja korunk vizsgálódó és vas szorgalommal tanuló szellemét, sőt csak jobban ösztönözi. Az eszközök szaporodásával szaporodnak a munkások is, s ezek viszontag mind új és jobb eszközöket állítanak ki, melyek könnyebb és biztosabbakká teszik a vizsgálatokat. A legkevesbbé ismert tartományok közzé tartoznak bizonyosan Ázsiának nagy földháza és éjszaki lejtője, azután a Feketetenger éjszaki vidékei, sőt egész Oroszország , pedig azok a mai európai nemzetek alakulására kiválóan befolytak. Ki számlálta meg és osztályozta érvényes tudománynyal azon népeket, melyek ott tolongtak? S vájjon fog-e elég emléket találni a legszorgalmasabb kutatás, hogy érvényes tudomány keletkezhessék? Arra felelni nem tudunk, eddig csak azt tapasztaljuk, hogy ezen a mezőn is szaporodnak az eszközök és munkások, s mint a jelentett munka bizonyítja, kezdik már írók egybehozni a kutatásokat, s tudományt építeni. Neumann munkája a közönséges és általános érdeken kívül, melylyel a gondolkozni szerető ember a legrégibb történetek iránt viseltetik, a folyó eseményeknél fogva különös érdeket is gerjeszthet; a magyar olvasónak pedig a szküthák miatt érdemli meg figyelmét. Szerző a jelen kötet első könyvében tárgyalja déli Oroszország földészeti jellemét, annak pusztáit (Steppen), éghajlatát, légmérsékletét, erdőségeinek volt terjedelmét és mostani hiányát; s kihozza azon eredményt (a 98. ].), hogy hajdan Közép-Oroszország erdei sokkal déliebbre nyúltak mint jelenleg; hogy különösen éjszakkeletről addig értek le, hol a Don és Volga leginkább közelednek egymáshoz, s még a mai tauruszi kormányi tartományban és a krimiai félszigeten is voltak nagy erdők, melyeknek már most alig látszanak meg némely nyomai. Tehát kisebb helyet foglaltak el hajdan a kietlen puszták mint most; az erdők mérsékelték a szelek veszélyességét, s nyári szárazság nem volt oly gyakori országcsapás mint most. — A második könyvben leírja a régi lakosokat, kiváltkép a szküthákat; s ez az, mi a magyar olvasót legkülönösebben érdekelheti. Végre a harmadik könyvben körül vezeti az olvasót a Feketetenger partjain, kinyomozván a régi hellén városokat és telepeket, s itt meg Krimia tűnik ki, hova jelenben Európa tekint. Hadd kezdjük meg ezzel ismertetésünket, utoljára hagyván a szküthákat. A krimiai félsziget bizonyára nem tartozik azon költői földekhez, melyeken az ifjúság képzelmei csüngnek, mégis mennyi emlékezet csatlakozik ahhoz. A krimiai tatár még szinte másfél század előtt rettegett név volt Magyar és Erdélyországon: majdnem harmadfél ezer év előtt a görög mondák tauruszi emberáldozatokról meséltek, s a költők azután szívesen választották a félszigetet költeményeik színhelyéül. Ki nem hallott Euripidész Ifigeniájáról ? s ki nem ismeri Goethe Ifigeniáját? A görög mondák és a krímiai tatár között mennyi esemény folyt le ! — Neumann körülvezetéséből kiválasztjuk a félsziget két ellenkező, keleti és nyugoti végét. Az azovi tengerszoros felé nyúló vége hajdan Pantikapaion és Theodoszia, a középkorban a genuaiak alatt Kaffa által len híressé. Pantikapaion egy kert vala , most egész vidéke puszta, melyről a régiség maradványait Kercsbe gyűjtik. — Theodoszia helyén utóbb Kalla oly népesnek tartatott, mint Konstantinápoly; a középkor nem győzte dicsérni. Midőn a törökök elfoglalták, 60,000 keresztény lakosa volt; s bár sokan közölök elhurczoltattak is, a város igen hamar megint felvirágzott. Nyilvános épületei számára ez egyből is lehet következtetni, hogy a csak törött örmények, kik egy külön városrészben laknak vala, huszonnégy egyházzal bírtak. A genuai, török és örmény ízlésben lakott épületek körül legszebb kertek díszlettek, jeles vízvezetékek mindenfelé szolgáltatták az egészséges vizet. Midőn Kaffa az oroszok alá került, 85.000 lakosa volt. De 1779-ben két orosz ezred telelvén ott, a kerteket elpusztiták s a gyümölcsfákat tüzelőnek elégeték. Jóllehet 1767-ben a félszigeten 1200 falut számláltak, mégis 1793 ban az első orosz összeírás csak 157,000 lelket talált. Az oroszok Kaffát tövig lerontották, kaszárnyák építésére a legjelesebb épületeket elbontották, amit nem bírtak elbontani, puskaporral vetették fel, a vízcsatornák és egyházkupolák ólmából golyókat öntöttek. A híres utazó Pallas, ki két tizeddel az orosz elfoglalás után járta meg Krimiát, Kaffában a romok közt csak a városfalakat és tornyokat, s a főmecsetet találta meg, mely a genuaiak alatt székesegyház volt; egy másik híres utazó, Clarke idejében elbontották azt is, valamint egy csodálatra méltó török fürdőt, hogy nagyobbitsák a katonai gyakoroldát. A lakosság tömegestül elöltözött. A másik ellenkező véget, délfelöl a balaklavai rév, keletfelöl a Cserna ja recska (fekete patak),s éjszak felöl a szebasztopoli nagyüból választják el mintegy Krimiától; ez azon hely, melyről most annyit hallunk és olvasunk. Hajdan herakleai félszigetnek nevezték, mivel nyugoti csúcsán a pontuszi Herakleából származó telepedek 450 körül Kr e. Kherszoneszosz várost építették, melyből utóbb Uj-Kherszoneszosz lett, a mai Szebasztopol mellett. Ezen Uj-Kherszoneszosz nevezetes város volt mindig , de már a XIV. század másik felében sokat szenvedett a lithvaniai fejdelemtől. A török elfoglaláskor elhagyták a lakosok a várost , maga üresen még háromszáz évig állott, néma emléke és tanúja az elmúlt időknek. Midőn a közönséges lakók düledezni kezdtek is, az egyházak, tornyok és paloták épen maradtak. De most jönek az oroszok, s ez új gazdák, úgymond Clarke, mindent pusztává tenni szokván fölhányták a régi alapokat, fölszaggatták a sírokat, lerombolták az egyházakat, s ötszámra hordták a márványokat a mellette levő Akhiarba, mely Szebasztopollá változott. így enyészett el utolsó nyomig a város, mely a görögök, rómaiak, gothok, khazarok, mongolok uralkodását keletkezni és veszni látta, s melyet a pogányok zsidók és moszlimok megkíméltek, de az oroszok, kik innen vették mivelődésök első magvait, elpusztítottak. Az egész félsziget most kopasz szikla , de a régi földmivelésnek nyomai meglátszanak még a földet tartó és vizet gyújtó falak maradványaiban. Krimia belsejébe nem vezeti olvasót Neumann, mivel ott görög városszem volt. Krimiát elhagyván a Bug torkolatához megyünk, hol hajdan Obia görög város állott. Olbia név boldogot jelent; ebből is gyanítjuk már a város szerencsés körülményeit. Olbiában gyűjtötte Hérodotosz aszküthákróli tudomását, melyet történeti munkája IV. könyvében olvasunk. Ismertetésünk áttér a szküthákra. Magyar könyvészet, 519. A tiszantelléki helv. hitvallású egyházkerület névkönyve naptárral az 1856-diki 366 napból álló szökő esztendőre. Ötödik évfolyam. (Pataki nap- és névtár 1856-dik szökő évre.) Szerkesztők Zsarnay Lajos, Soltész Ferencz. Sárospatak. A főiskola költségén és betűivel. 8-rét 96 lap. 520 Dudái kalendariom a mezei gazda használatául 1856-dik szökő esztendőre. Első esztendei folyamat. Budán. Nyomatja és kiadja Bagó Márton. 1855. 8-rét 68 lap. Ára 12 okt. 521. Cialietti I. G. A. Egyetemi világrajza vagy földirati, államtani és történelmi ismerettár, minden ország, földirati, statistikai és történelmi rajzával, melyben fekvése, nagysága, népessége, műveltsége, legnevezetesebb városai, alkotmánya és nemzeti hatalma, továbbá régibb és újabb történelmének vázlata foglaltatik. Második, teljesen átdolgozott és tetemesen bővített kiadás. Tartalma : I. Csillagászati földrajz, vagy a föld mint égitest. II. Természeti földrajz, vagy a föld mint természeti test. III. Politikai földrajz, vagy a föld mint az ember lakhelye. Az első (dr. Vállas Antal tollából folyt) magyar kiadás felhasználása mellett, az utolsó tizennegyedik eredeti kiadás nyomán s a legújabb források szerint átdolgozta Dr. Fálk Miksa. 40 fametszvénynyel és 21 színezett térképpel. Pesten, 1856. II ar 11 - ben Konrád Adolf sajátja. Saját gyártmányú papírra nyomtatta Sommer Lipót Bécsben. Első füzet: 4 rét. 80 hasáb. A föld keleti és nyugati féltekéjének és Európának térképével. Ára 48 pkr. Az egész (10 füzetre terjedő) munka előfizetési ára 6 pft. Domenichino egy képe Felső-Pályán. Sopron megyének déli részében, félre az országuttól, egy kies völgyben fekszik Felső-Pulya. A falut jobbra, balra hegyek környezik, lenn a völgy mélyében hosszú sorban a házak nyúlnak el, kertektől foglalva mindenütt, melyek mögött bokroktól s füzektől a szem elöl csaknem egészen rejtve, kis patak folydogál csöndesen. Az utas, ki Alsó-Pulya mellett az országútról letérve, a patak mentiben halad a hosszan nyúló völgybe be, nem egyszer állapodik meg, hogy szemeit jártassa e kies fekvésű vidéken. Balra a hegyek szelidebb lejtőjén sárga kalászföldek váltakoznak a szőlők eleven zöldével, míg kissé fölebb a fenyvesek sürü, sötét lombja mintegy rámába foglalja az egész tájképet. A falut többnyire közbirtokosok lakják, s kellemesen hat a szemre, ha a szerény nádasfedelü házak közt helyenkint egy csinos úri lak tűnik elő zöld jalousicáival s virágos kertével. A többek közt itt lakik Kozma ur, hazánk egyik kitűnő arczfestésze, kinek ecsete sok európai celebritás előtt ismeretes s ki itt üté föl Tusculumát, falusi magányban élvezvén messzi utazásai után a csöndéletet. Itt tölté egykor családja körében a nyarat a volt magyar udvari cancellária egyik híresebb ügyésze G . . s szellemdús leánya itt lett Sz . . B . . menyasszonya s többen az 1844-ki országgyűlés követei közös bizonynyal kedvesen fognak visszaemlékezni azon vidám órákra, miket e nyájas körben töltenek. De sem a kies vidék, sem e távol reminiscentiák nem késztetnének e sorok írására, ha egy műkincsre nem akadok, melyet a falu lakosin kívül bizonynyal csak egyesek ismernek s melyet mindenütt másutt kerestem volna mint itt. E műkincset a kis templom rejti, melynek vörös tornya már távolról oly nyájasan tekint ki a magasló fák zöld lombja közöl, s e mű az oltárkép, mely Sz. Ferencz halálát ábrázolja. A szent, kinek kiterjesztett karjain Krisztus sebhelyei láthatók s kinek fájdalomteljes arczán már a halál árnyéka vonult el, az égre veti föl haldokló tekintetét, hová szelleme oly reményteljesen vágyódik. Egy szárnyain lebegő angyal hajol szelíden föléje, hogy karjaival támogassa a már eső félben levő haldoklót. Szőke fürtök ömlik e gyönyörű arczat körül, a hosszú szempillák oly részvéttel tekintnek a szentre le s egy mennyei mosoly lebeg az ajkak körül, mintha a menny üdvével akarná enyhíteni a halál fájdalmát. Valami földöntúli fekszik e gyönyörű, átszellemült arczban, s e kép leirhatlan szép. Mint Domenichino minden festményiben, úgy itt is az arczokban fekszik a legfőbb szépség , a szentnek sötét, szenvedő arcza , e fájdalomtól összevont szemöld, e megtört szemsugár, melyben még annyi a remény, annyi a vágy — se föléje hajló derült, gyermeteg átszellemült arcz, s a mosoly, mely az ajkak körül játszik — e gyönyörű ellentét, árny és fény között megható szépségű s mintegy varázszsal tölti a néző lelkét. Domenichino e részben Olaszország nagy festészi közt páratlanul áll, compositiója mindig egyszerű s oly fölötte természeti, s ha nincs is meg benne a gondolatok nagysága, ha nincs fantáziájában ama gazdagság és hév, csak kevés éri őt el a rajz szabályosságában s tán Rafael óta senki sem adott az arczoknak oly érzelemteljes kifejezést s oly mondhatlan bájt, mely mintegy leigézve a lelket lelkesedésre ragadja). Nagyon szomoritó volt rám nézve látni, hogy e gyönyörű kép némely helyen homályosodni kezd, az életnagyságú kép alsó részének több helyét sötét, fekete foltok lepték el. A falak nedvessége vagy tán más kedvezőtlen körülmények okozák-e ezt, nem tudom; szerencsére azonban lényegtelenebb helyen mutatkoznak meg eddig e foltok, s ügyes kezek közt tán visszanyerné ismét előbbi fényét **). Minő viszontagságokon keresztül jutott e gyönyörű mű a kis falu egyházába, ki mondhatná meg, a faluban magában is csak annyit tudnak róla, hogy egy vasmegyei földesur a század első éveiben e templomban esküvén meg, emlékül e képet ajándékozd e kis egyháznak, hihetőleg nem ismervén a kép nagy becsét. Azóta, mint beszóló nekem az öreg sekrestyés, már több vevője akadt a képnek, s egy európai briit képcsarnok számára is szerették volna megszerezni, de a közbirtokosok semmi áron sem akartak attól megválni. Minő kincs nem volna e kép a nemzeti múzeumra nézve, mely úgy is Olaszország nagy festéseinek műveikben oly végtelen szegény, és én bátorkodom Kubinyi urat, a muzeum derék igazgatóját e képre figyelmeztetni, buzgó igyekezetének tán sikerülne e képet a muzeum számára megszerezni, s részemről remélem, hogy a pulyaiak, kik méltán vonakodtak a képet odaadni, midőn azt idegenek kérték, nem fogják megtagadni akkor, midőn egy a tudomány s művészet érdekében fölállított nemzeti intézet gazdagítását illeti, annyival inkább, mivel félhető, hogy e gyönyörű kép a művészet nagy veszteségére mindinkább romlásnak indul, ha kedvezőbb helyre nem jut s értelmes kezek nem sietnek azt a mind jobban terjedő homályosodástól megmenteni. Részemről a kivonatot csatolom e sorokhoz, hogy bár sikerülne mielőbb a Muzeum termeiben látnom e képet, hogy visszanyerve előbbi fényét, gyönyörködtetné a szépnek s művészetnek barátit, mint gyönyörködtetett engem felejthetlenül. HORVÁTH, FESTI NAFÍIÓ. Pest,oct.23. A tudóstársaság oct. 22-i szakosztályi ülésében Podhráczky József nagy szorgalmú nyomozó történetírónknak egy történeti értekezését olvasá föl a titoknak. Ez értekezés érdekes adatokat nyújtott azon évek történeteihez, melyekben Erdélynek Ferdinand kezére juttatása előkészült. Az adatok közt, melyek némi újat is foglaltak magukban, részint pedig új fényben tüntették föl a már ismert dolgokat, különösen ki kell emelnünk a török császár követének, Mahomed pasának Erdélyben mondott beszédét, s Martinuzzi György halála következtében a pápa által rendelt nyomozások némi részleteit. Ez utóbbi okirat nagyobb terjedelme miatt nem olvastatott föl, hanem az academia közlönyében kinyomatni rendeltetett. Ha megjelenik, akkor megláthatjuk, mi újat foglal magában, ami e nyomozás részleteiből még tudva nem volt. E sok tekintetben érdekes értekezést felolvasván, a titoknok, Toldy Ferencz úr értekezett a miskolczi levéltárakról. Két levéltár van ott: Borsodmegyéé, s Miskolcz városáé. Borsod levéltára megyei levéltáraink közöl a leggazdagabbak közé tartozik, s igen szépen volt rendezve és fölállítva. E levéltár magában foglalja mindenek előtt a megye jegyzőkönyveit, melyek, ha jól hallottuk, 1577-ig mennek vissza, s többnyire latinul vannak szerkesztve. Miután a régiség e jegyzőkönyvek egy részének sokat ártott, a megye 1835-ben ahhoz értő ember által lemásoltatta az egészet három nagy kötetben. Magában foglalja továbbá a megyei levéltár a megye saját iratait. Ez iratok közt már sok a magyar szerkezetű. 1570-ben kelt a legrégibb. A XVII. században a megyéhez beadott iratok közt még több szól magyarul: kevesebb a latin, bár a megye diplomaticus nyelve mindig ez volt, s még kevesebb a német. Ilyen a budai kamaraiadministrationak 1695-ben kelt levele. Nyelvészeti tekintetben azonban talán még érdekes, kiegészítő részei e levéltárnak az úgynevezett be nem jegyzett iratok. Ezek különböző magán egyénektől és csalá s) Lásd : Encyclopedie des Gens du Monde Tome VIII. p. 411 s. a. k. #*) U. o. p. 412. Beaucoup de set tableaux ont poussá au noir par l eibet des meauvaises impressions de ses toiles, - mennyire áll ez e képnél, Ítéljék meg a szakértők. ... .................... i ■■■'" >>