Pesti Napló, 1855. október (6. évfolyam, 1667-1693. szám)
1855-10-20 / 1684. szám
101-1684. 6-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: gyeteraut.x* 3-ik szír. , 1 ti emelet. Szerkesztő szállása: Adj.I királynőbe» cilmzett Killed», 63-ik sírm. A lap neveml rénit illeti minden költemény ■ eierkeeitösighe* intárendi. Báraentetlen levelek esak ismert kelektől fogadtatnék el. _____________ Kiadó-hivatal: Egyetem-utcra, 2-ikszám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. rmno . 5 ha,Ákos Petrior 4 p. kr. Bélyegdíj, külön, 10 p. kr. Hirdetmények dija. Magá nytt.5 hr.ibp.p.tu Ár.p.kr. Vidékre, postáa: Évnegyedre . . . . 5 fr. p. p. Félévre.............................10 „ „ 1855. Szombat, oct. 20 Előfizetés föltételei: Pesten , hiba kordia: Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... 8 „ „ PEST, oct. 20. Távirati magántudósitás. Feladatott Bécsben : oct. 20. d. e. 10 óra 5 p. Érkezett Pestre: „ „ „ „ 11 óra 15 p. Várna, oct. 19. A szövetséges hajóhad oct. 17-dikén Kinburn három erődét összebombázta. A helyőrség megadta magát, s hadifoglyul esett. A szövetségesek az erődöket megszállották. A hajóhad a Dnyeper torkolatánál horgonyoz. ------------------13 oli fog történni ? I. ATA 11 e n v i 11 e vezénylete alatt sept. 29-én Eupatoria mellett az oroszok ellen vívott lovassági csata eredménye minden részről oly különböző neműleg magyaráztatott, miszerint mi nem tartjuk szükségtelennek arra még egyszer viszatérni. E csata eredménye egyrészről leverőleg hatott, miután azt a francziák nem sikerült kísérletének lárták: Eupatoriából előnyomulni, másrészről pedig úgy akarák magyarázni, mint az oroszoknak Eupatoria ellen intézett támadását, és ezáltal azt kívánták bebizonyítni, miszerint az oroszok már ismét elég erősek volnának újólag támadólag lépni föl. Általában az eddigi combinatióban mindenki kellemetlenül tévedettnek látszott lenni, s azok közöl, kiket a nap eseményei érdekelnek, majdnem mindnyájan ezen kérdést teszik föl: „Mi fog történni? És e kérdés, magában véve, igen természetes, és ezt mindenkinél, akár az egyik akár a másik pártnál vegyen részt az idő érdekeiben, nem annyira a kíváncsiság, mint inkább az attóli félelem diktálja, miszerint reményeit be nem teljesedetteknek látandja. Mi ugyan a „háború vagy béke1” czímű czikkekben, a legközelebb fölmerülendő eseményeket egészben és nagyában vázoltuk, de minthogy azokba, kiket kevés remény éltet, sohasem lehet elegendő bátorságot csepegtetni, még egyszer át akarjuk pillantani az egész helyzetet, s hozzávetvén a legújabban ismeretesekké lett dátumokat, a minden valószínűséggel még ez évben várható eredményeket kijelölendjük. Nagyszerű események nem következhetnek oly gyakran s oly sebesen egymásután, mint azt iparos századunk minden értékesítő speculatiójának számítása óhajtja, mert mindennek, ami arra van rendeltetve, hogy befolyást gyakoroljon a társadalmi élet egy egész korszakának menete vagy fordulatára, épen úgy, mint a természet terményeinek időre van szüksége, hogy megérhessenek. Egy nagyszerű világdráma puszta nézőjének a közbeeső felvonások néha igenis hosszadalmasaknak látszanak. De épen ebben áll az ily világrendig események nagyszerűsége, hogy azok nemcsak a mellettök cselekvők, hanem a várakozók türelmét is a végeredmény által gazdagon megjutalmazzák, így áll a dolog a krimiai hadjárattal is. Szebasztopol bevétele oly momentum volt, mely azon hosszú időt, melyet félelem és remény közt töltünk el, a valóságban gazdagon megjutalmazd. Sőt az is igaz,hogy maga a bevétel most méltó joggal nagyobb sensatiót gerjesztett, mintha az a tatár hit idejében történt volna meg. Akkor legfölebb is csak mint valamely erősségről beszéltek volna, mely pusztán ostrommali megrohanás által vétetett be, s azon örömriabozásokról, hogy Oroszország főerőssége bevétetett, s azon derék katonák emléke feledékenységbe merült volna, kiknek holttesteiken keresztül hatoltak fel bajtársaik a mellvédekre, így azonban maga a tény nemcsak nagyszerűségében nyert, hanem Oroszországra vonatkozólag teljes szétzúzó hatással is bír. Valamely erősségnek ostrommali megrohanása minden hadjáratban igen fényes momentum, aki valaha azon szerencsében részesülhetett, hogy ily ostromnál maga is jelen lehessen : egyedül az képes kellőleg méltányolni mindazon nehézségeket, melyekkel ily ostromrohamok egybekötvek. Clausewitz tábornok azt állítja ugyan egyik híres munkájában : „A katonát béke idején kell a háború minden tüneményeire előkészitni, nehogy azokat már a háborúban lássa először és ez által csodálkozás és zavarodásnak tétessék ki.“ De valamely erősség ostromlására egy katonát sem lehet előre elkészitni; ő a valóságban mindig zavarodásba jut. Az ostromra őt, csak az ostrommal beveendő erősség előtt lehet begyakorolni. Innen származnak az úgynevezett visszavont rohamok, melyek egészben véve nem egyebek fordrozott kémszemlézéseknél, hogy a valóságos ostromnál, valamint az alvezénylők úgy a legénység is tudja, miként lehet legkönnyebben az elitnek kitűzött tárgyat bevenni. Hogy az ily alkalmakkor, ha a szerencse különösen kedvező, a fordrozott kémszemlézésből a valóságos ostromra is át lehet menni, ismert dolog. Szebasztopol mellett az erősség előtti begyakorlás annál szükségesebb volt, mert fekvésénél fogva sokkal számosabb nehézségekkel kellett itt megküzdeni, mint bármely más elsőrangú erősségnél, mert a körülfekvő magaslatok maguk is a legfenyegetőbb erőműveket képezik, melyek a támadót korábban eler e len iték, mielőtt azt pusztító lövegeiknek — melyekkel megkoronázva valának, körébe bocsátók. És mégis be lőnek véve, és ez által nemcsak a szövetséges hadsergek derék magok viselete fényesen bizonyult be, hanem az alkalmazott tudományok is valóságos győzelmet ültek, mely uj kísérletekre ösztönözhet, s a béke bekövetkezendő napjaiban hasznot hozók leendnek az industrial működésre nézve. A rendkívüli nehézségek, melyek e mellett legyőzendők valának, egyszersmind a hadviselő hatalmakat azon ügy melletti komolyságra, mely mellett harczolnak, legnagyobb mértékben ösztönzők, mert csak ezen komolyság vezetheti őket a valóságos győzelemre, mely ezen egész Európára nézve oly fontos ügyben annyira szükséges, és ha első vállalatuk eredménye: „Krimi a elfoglalása!44 később következendik is be, mint általában óhajtották, legalább az a gondolat vigasztal, hogy annak most már okvetlenül be kell következnie, mert oly nagyszerű áldozatok hozatala után a felizgatott kedélyeket semmi diplomatiai alkudozások által sem lehet lecsendesítni. És ezt mindenütt igen helyesen fogják föl, de már most mindenkinek igen sokáig tart, hogy az erősség bevétele után hetek teltek el, és azóta semmi nagyobbszerű csapás az ellenség ellen nem intéztetett, és az oroszok még most is Krimiá- Iban,mégpedig csak IVa mértföldre, állnak a szövetségesek hadseregeitől. Sőt aggodalmuk még annyira is megy, hogy „az oroszok a szövetségesek hadsergét megtámadandják és visszaverendik, s az éjszaki erődöket ismét Szebasztopol visszafoglalásának basisául veendik, s magok a szövetségesek, talán még e télen, nagy veszteséggel kénytelenitve lesznek Krimiét kiüríteni.“ Hogy ezeket megnyugtassuk, mindenekelőtt megfontolásul ajánljuk azon körülményt, hogy, ha minden hadműködésnek magában véve előkészületre van szüksége, olynak, melyekbe oly nagy czél van kitűzve, mint a szövetségeseknek mostani czéljuk, még több s nagyobbszerű előkészületek igényeltetnek , s az erre szükséges idő főleg egy 200.000 emberből álló hadseregnél, mondhatni, majdnem geometriai progresszóban növekedik. Ezenkívül a tábornokok a legközelebb keresztül viendő operatiókra nézve a legnagyobb mérvbeni terveket készítették, úgy hogy nemcsak egy pontra lehetene hatni, hanem Krimiának majdnem minden pontjaira s az orosz tartalékseregek állomásaira. És már erre is hosszabb idő szükséges, hogy az illető parancsnokok a kellő magaslatokra juthassanak s ott a szükséges előintézkedéseket megtehessék. A Várnából kiindult expeditiónak czélja nem Szebasztopol elfoglalása volt, hanem Krimidé általában. Krimia fő ereje Szebasztopolban feküdt ugyani de annak elfoglalása csak eszköz volt a czél elérésére, jóllehet azt némelyek egy ideig az egész vállalat végczéljának tartották. Szebasztopol elesett, most csak a körül forog a dolog, hogy a kezdetben kitűzött végczél eléressék ; és ha ez nem oly sok nehézségekkel járó és hosszadalmas is, mint volt az erősség elfoglalása, mégis a lehetőségen kívül fekszik azt nagyobb mértékben siettetni, mint amint azt a körülmények megengedik. Az egyedüli akadály tehát e mellett az ott operáló orosz hadsereg. Ennek egyszer elfoglalt állásábóli kiverésére van egy egyszerű mód, melyet mi már egyszer ki is jelöltünk. És e mód őket stratégiai manőverek által a Perekopbai visszavonulásra kényszeritni; ennek keresztülvitelére pedig okvetlenül szükséges az ellenök intézendő kétszeres támadás mind Eupatoria mind Szebasztopolból. B. JÓZSEF: Bécs, oct. 19. (Tájékozás.) Tegnap ünnepelték az ausztriai hadsereg aggastyánai a lipcsei ütközet évnapját! E nap érdekes visszaemlékezésekre gerjeszthette nemcsak a csatában részt vett bajnokokat, hanem mindenkit, ki időt vesz magának, néha néha egy pillanatot visszavetni a múltba s az emberiség történetének phasisait figyelemmel kisérni! Midőn Lipcse mellett a három szövetséges ágyúi megdördültek a közös ellenség phalanxai ellen, ki hitte volna akkor, hogy ezen szoros szövetség harminc évvel később oly alaposan fel lesz bontva, hogy annak elemei közöl mindegyik más más irány felé fog törekedni; hogy Ausztria mint Francziaország szövetségese, Oroszország mint e szövetség ellene, Poroszország pedig mint a „vis inertiae”” megtestesülése habozva s tétlenül álland a világtörténet színpadán? S mikor éljük meg új kiadását a lipcsei ütközetnek, midőn a mostani szövetségesek egyesült erővel közös ellenöknek rohannak, hogy gőgjét megtörjék, mely Európára nézve legalább is oly veszedelmessé lett, mint hajdan. Napóleon féktelen nagyravágyása?... Hanem ily eseményt szükségkép az egész helyzet változása fogna megelőzni; nagy dolgoknak kellene történni, mig Ausztria kardját kivonja; e dolgok közé pedig mindenek előtt Krimia teljes elfoglaltatása tartozik. Ennyiben érdekes a nyugotiak kinburni expedi- TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET Nemzeti színház. (Oct. 3-kán.) Feleki Miklós javára először: „Divathölgyek.“ Vigj. 5 felv. Irta ifj. Dumas Sándor, fordította Feleki Miklós. (Vége.) A második felvonásban Vernières assz. salonában vagyunk és estélyen. Ez a számítások estélye. Verniéres assz. arra számít, hogy Marcelle meg fogja hódítani Raymondot, San'is assz. pedig arra, hogy visszahódítja férjét. És Susanne? Neki van legtöbb elintézendője és számítása. Először is Thomerins marquissal lő tisztába,kit gyámjának nevez, ki kedvese volt s ki róla atyailag gondoskodik. Felvilágosítást kér vagyoni állapotjáról. Háromszázezer frank— felel a marquis — egy szó a jegyzőmnek és a szükséges iratok kezei közt lesznek.“ Susanne elmondja, hogy férjhez szándékozik menni s meg akarja nevezni kedvesét. „Ne nevezze meg, mert talán ismerem, s ekkor kénytelen leszek vagy egy becsületes embert megcsalni vagy önt elárulni.“ Susannenak valóban jobb titokban tartani kedvese nevét, titokban menni férjhez és elutazni. Ö mindezt igen jól tudja, tudja azt is, hogy Raymond nővére járatos a marquis családjához, hogy Olivér, mint Raymond barátja, könnyen házassága megrontásán fog dolgozni. Ő előrelátó, túljár mindenik eszén és ért a cselszövényhez. Ráveszi Raymondot, hogy szerelméről ne szóljon, se nővérének, se Olivérnek. Ez finomul kivitt jelenet. Susanne őszinteséget, mély érzést és szeretetreméltó szeszélyt tettet. Raymondnak hinnie kell, hogy mindez nem egyéb, mint az igaz szerelem gyöngéd tartózkodása Vernières és Santis assz. számításai távolról sem sikerültek ily jól- Marcella mindent elrontott. Oh ez az ártatlan kis leány! Ő a Demi- Monde-ban növekedett föl és oly romlott modorra nézve, mint romlatlan szívben. Félre hívja Raymondot s őszintén tudtára adja, hogy nejévé szánták, de neki semmi kedve a házassághoz. Santiassz épen pórul jár. Férje Hippolyt e szavakkal utasítja vissza : Bizonyára most utolszor látjuk egymást. Hát Olivérnek mi szerep jutott ez estélyen ? Az, hogy jobbra balra szórja elmésségeit, melyek gorombaságoknak is beillenek. Különösen Mar- celle sértegetésében telik kedve; szemére veti, hogy mint kis leány oly dolgokról beszél, mik nem illenek korához. „Én nem vagyok kis leány, én nő vagyok — mond Marcelle. „Ezt mondották nekem is , de ön iránti tiszteletből nem hittem el — felel Olivér. Marcellet mélyen sérti e gorombaság, de egyszersmind érzi, hogy érdemes reá. É perez óta javulni kezd és szenvedélyesen Olivérbe szeret, kit titkon föl is kér, hogy mentse meg nagynénjétől, ragadja ki a Demi-mondóból, ha mindjárt vissza is viszi a nevelőintézetbe. Olivérnek, ki Lornan grófnőt visszautasította, Susannetól elesett épen ideje van szeretni a javuló leányt, kit megmenteni szándékozik. Azonban ő Raymondot is meg akarja menteni. Hogyan mentse meg? Nagy és nehéz kérdés. Nem mondhatja neki : ne vedd el a nőt, mert szeretőm volt. Ily lovagiatlanságra nem sülyedhet. Azért csak úgy távolról akarja értésére adni, hogy őrizkedjék e nőtől. Elmondja, hogy mily veszélyes e kör, megmagyarázza, mi az a Demi-Monde. Mind hiába. Raymond épen nem ütődik meg, hisz Susanne már mindezt elmondta neki épen így. „De hátha a bárónő így ismeri a kört, miért él benne“ ? — kérdi a csodálkozó Olivér. „Én is azt kérdem tőle — felel Raymond — s azt monda, hogy régibb barátságos öszszeköttetései sodorták e körbe, aztán különösen érdekli Marcelle, kit meg akar menteni. Egyébiránt közelebbről szakítni akar e társasággal“. „Mikép — kérdi Olivér. „Az titok — felel Raymond — de nyolcz nap múlva nagy újságot fog hallani ön.“ Íme Susanne mily jól számitott, mily jól ismerte Olivért s mily jó eleve kijátszta cselszövényét. Azonban az okos nő tudja, hogy még sok mindennel kell megküzdenie és felszólítja Olivért, küldje vissza szerelmes leveleit. Várjon miért e kívánat? Talán fél, hogy e levelek még Raymond kezeibe kerülhetnek. Oh nem, Susanne akarja, hogy e leveleket elolvassa Raymond. Meglátjuk miért. A harmadik felvonásban Susanne salonában vagyunk. A szép özvegyet Marcelle látogatja meg. A javuló leány elpanaszolja barátnéjának, hogy menekülni akar nagynénjétől és Thomerins marquishoz, ki azelőtt négy évvel leánya mellé akarta volt venni társul. Vájjon Ígéretét teljesítené még most is a marquis, vájjon lenne Susanne közbenjáró ? Susanne fölajánlja magát, levelet irat vele a marquishoz, mit elvinni igér. Míg Susanne a marquisnál mulat, megérkezik Olivér és a visszakivánt leveleket az asztalra helyezi. Távozásakor Raymonddal találkozik. A jó afrikai már beadta a hadügyminiszterhez lemondását, házasodni akar s mindezt daczára Susannenak tett ígéretének, föltárja Olivér előtt. Olivér kötelességének tartja megmenteni barátját és világosabban beszél. De Raymond sokkal inkább szereti Susannet, mintsem felvilágosodni bírjon. Végre Olivér ki meri mondani, hogy Susannenak soha sem volt férje, s ha Raymond bővebben akar hallani e nőről, kérdezősködjék Thomerins marquistól, kinek házához nővére úgy is járatos. A jó afrikait mindez megzavarja és meglátván a leveleket valóságos gyanú és féltékenység ébred szivében. Azt hiszi róluk, hogy szerelmes levelek, melyeket Susanne Olivérnek irt. Olvasni akarja. „Egy nő levelei szentek bárki legyen az“ — kiált föl Olivér. Elvégre is Olivér ott hagyja a leveleket, miután Raymond becsületére fogadja, hogy azokat el nem olvassa. Ezalatt hazajö Susanne s tudtára adja Raymondnak, hogy a jegyzőnél járt, elolvassa keresztlevelét, meghalt férjével kötött házassági szerződését, s a férje haláláról szóló bizonyítványt. Raymond híven magához veszi e hamis iratokat Susanne azt is elbeszéli, hogy Thomerins marquisnál járt Marcelle ügyében, kit tüstént tudósitnia kell ügye állásáról. „Írjon hát neki levelet — kiált föl Raymond. Susanne némi tettetett vonakodás után írni kezd. Ekkor Raymond átadja neki az Olivér által hozott leveleket, és engedelmet kér tőle, hogy azokat elolvashassa. Susanne megengedi Raymond fölbontja a leveleket s összehasonlítja a kézírást Susannenak Marcehehez irt levelével. Az irás nem ugyanaz. „Itt valaki játékot űz velünk — szól Raymond. Susanne elkéri s átfutja a leveleket. „Ezek szerelmes levelek, s nem épen leggyöngédebbek — szól gúnyosan. „S ön nem tudja ki irta e leveleket“ ? „Hogy tudnám, midőn nincsenek aláírva“. „S nem ön irta volna e e leveleket?“ „Ön őrjöng, hasonlít-e az én írásom ehez? valóban szeretném, ha hasonlítana, e nő szépen ír.“ E párbeszéd után a jó afrikai elmondja, hogy Olivér olyasmit sejtetett vele, mintha Susanne Olivér szeretője lett volna. „Ön megbánta házassági ajánlatát s most e cselszövényes ürügy alatt akar viszszavonulni — kiált Susanne fölindulva. Összezördülnek. „Mindennek vége köztünk“ mond Susanne a faképnél hagyja bánkódó kedvesét. Raymond távozik, hogy később visszajővén lábaihoz boruljon méltatlanul gyanúsított kedvesének. Ezt Susanne igen jól tudja s épen ezért egész diadalérzettel veti szemére Olivérnek lovagiatlanságát, mely egyébiránt házassági tervét még eddig épen nem dönthette meg. Olivér nem tud a dologról felvilágosodni. Susanne elmondja, hogy Raymond olvasta a szerelmes leveleket, összehasonlította a kéziratot Marcellehez írt levelével s meggyőződött, hogy a két kézirat egészen különböző. „Önnek hát kétféle kézirata van — mond a csodálkozó Olivér. „Nem csak egy, ez is elég — felel Susanne s elbeszéli, hogy Olivérhez irt szerelmes leveleit mind Santis asszonynyal íratta volt, mert számított ily esetekre. Az igy kijátszott Olivér kénytelen Raymond előtt minden vádat visszavonni, ki ekép újra Susanne hatalmába esik. A negyedik felvonásban Susannenak újabb gátokat kell legyőznie. Ő igen jól sejti, hogy Raymond Olivér árulása következtében tudakozódott felőle Thomerins marquisnal s a marquis, ha eleinte nem is, de később fel fogja előtte fedezni múltját. Ezért bánatot tettetve elpanaszolja a marquisnak, hogy férjhez meneteléből már nem lesz semmi. Olivér elrontotta az egészet s ő boszúságában utazni szándékozik. A marquis örvend. „Lassú ön — szól hozzá bizalmasan — Raymond nálam jár ön felől tudakozódni. Én nem szólottam semmit, hivén , hogy e házasságból úgy sem lesz semmi. De eljöttem önhöz még egyszer ismételni , mit már mondottam volt egyszer , hogy azon komoly pillanatban, melyben megismerem azon férfit, ki önt csakugyan el akarja venni, meg fogom neki mondáni a tiszta igazságot. Vártam néhány napot és jól tevem, miután ön más okokból is meggyőződött, hogy e házasság lehetlen.“ A marquis azon hitben távozik,hogy Susanne csakugyan lemondott házassági terveiről. Susannenak épen erre van szüksége, mert a marquis jóhiszemében hallgatván, Raymonddal könnyen elbánhatik, s ha egyszer nejévé lesz s elutazik, nincs oka többé semmitől tartani. De Susanne egyszersmind boszút is akar állani Olivéren. Erre az Olivér és Lornan grófnő közti viszonyt akarja fölhasználni. Megkéri Santis aszszonyt, hogy eszközöljön ki egy titkos légyottot közte