Pesti Napló, 1855. október (6. évfolyam, 1667-1693. szám)
1855-10-23 / 1686. szám
103-1686. 6-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: 1 gyetea-atesa 2-ik síim, 1 iiemelet, Szerkesztö szállása: Angol királynéké* czimzett elállode, 03-ik ixim. A lap szellemi rénzt illeti minden közlemény a szerkesztőeéghez intézend*. Bénnentetlen levelek étik ismert kezektől fogadtatnak el. _________ Kiadó-hivatal: Egyetem-utcaa, 2-ikszám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. m -^0|mpnvpk dira • 5 h*síbo* P®«‘ «or 4 p. kr. Bélyegdij, kiUSn, 10 p. kr. raelmenyek alja. M»gán tiu 5 hasát«« petit sor 5 P. kr. Vidékre, poétán: Évnegyedre . . . . 5 fr. p. p. Félívre.............................10 „ „ 1855. Kedd, oct. 23. Előfizetés föltételei: Pesten , kázkenkerdva: Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félávre ...... 8 . » ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A PESTI NAPLÓ October—december negyedévi folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhozhordással,4frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, oct. 23. Mi fog történni? II. Ha már most a távirdai tudósítások által értésünkre esett adatokat összeállítjuk, látandjuk, miszerint a szövetségesek hadvezérei a kettős támadás manőverét a legnagyobbszerű módon szándékoznak keresztül vinni. A szövetségesek főhadserge állást foglalt a Csernaja mindkét partján; előőrseit nemcsak a középpont, hanem a jobboldalon is (Bajdarvölgy) előretolta. Eupatoria ellen tetemes hadtest van irányozva, és minthogy a tér, melyen keresztül kell haladniok, rónaság, e hadcsapat leginkább lovasságból alakulatott. Továbbá a szövetségesek csapatai útban vannak Kers felé, s végre Egy tetemes flottaosztály 10,000 emberből álló s kiszállásra rendelt csapattal a Dnieper torkolatánál van. A támadás tehát, melyet a szövetségesek fővezérei Krimia meghódítására tenni szándékoznak, könnyen felismerhető. A szövetségesek főhadsergének támadási tárgya az operáló orosz hadsereg, mely Szebasztopol éjszaki erődeinek fensíkját, az inkermanni, mackenziai magaslatokat s a Belbek völgye alsóbb részét megszállva tartja. Az orosz hadsereg ezen állása egyrészt igen meg van erősítve. Az ellenök irányzandó homloktámadás tehát a szövetségesek tetemes veszteségével lenne,összekötve. Miért is a szövetségesek főhadsergének vezérei, katonai szabály szerint a már elfoglalt állások után — a Csernaja jobb] partján levő magaslatokon és a Baidarvölgyben — ítélve, elhatározták az oroszok állását jobbra megkerülni, és őket stratégiailag visszavonulásra kényszerítni. Hogy ezen manőver sikerülene, teljes biztonsággal állíthatni, mert az oroszok állása a szövetségesekkel szemben nem párhuzamos, hanem rézsútos, miután balszárnyuk Baktsisarai felé hátra van vonva. Ha tehát a szövetségesek maguk komoly támadást szándékoznának intézni ezen állás ellen , azon előnyben volnának, miszerint homlokvonalukkal az ellenség jobb szárnya ellen működhetnének, és ez által kényszerítnék azt: állását a harcz folyama alatt megváltoztatni, mi mindig csatavesztést von maga után, mert, még mielőtt a centrum és a másik szárny az új homlokállásba hozathatnának, az egész erővel (túlerővel) megtámadott szárny már visszavezetett. A szövetségesek által elhatározott manőver azonban még nagyobb biztonságot nyer az által, hogy egy hadtestet irányzottak Eupatoria felé, melynek feladata, hogy onnan az oroszokat hátulról támadja meg a szimferopoli irányban. Ez által a szövetségesek mindenekelőtt azt nyerték, hogy az orosz hadvezér hasonlókép kénytelen volt csapatainak egy részét oda irányozni hátának fedezésére, és így a nélkül is meggyengült hadsergét még inkább gyengítni. Most csak a körül fordul meg az egész dolog, várjon a szövetségesek hadserge Kupatoriában képes leend e a vele szemközt álló orosz haderőt visszaverni vagy sem? Ha visszaveri, ez — azon szabály szerint, mely a jelen esetre leginkább ráillik — a perekopi irányban történik, és ekkor a szövetséges hadsereg az orosz főhaderő háta megett vagy Simferopolt, vagy pedig az orosz visszavonulási vonalnak más alkalmas pontját szállandja meg. Az orosz főhaderő ez által, már a puszta előrenyomulás következtében visszavonulásában fenyegettetve, s mint igen természetes, ugyanazon pillanatban a szövetségesek főhaderejétől is szoríttatva, kénytelen leend mostani állását elhagyni és Perekop felé visszavonulni, mi ezen körülmények közt igen nagy veszteség volna rájuk nézve. Ha pedig a szövetségeseknek hadserege Kupatoriánál az előtte álló orosz haderőt vissza nem verheti , már akkor kezdődik a Dnieper torkolatánál működő hajóraj sajátképein feladata. E hajóraj Kerkinik öbölből, a hadcsapatokat a perekopi földszoroson partra szállítandja, melyek ott Kart-Kazak, Kouth és Touzla mellett állást foglalandnak; az orosz hadseregtől Krimiában az utolsó szállítási utat elzárják s ez által azt épen úgy, mintha az eupatoriai expeditio sikerült volna, visszavonulásra kényszeritendik. Az utóbbi módnak természetesen több akadállyal kell küzdenie, mert a kiszállott csapatok mind a két szárny támadásainak kitétetvék, t. i. mind Perekopból mind Krimiából, és ezen esetben a most Odessa és Nicolajeff előtt összesereglett orosz csapatok részéről mindenesetre a Krimiába bezárt orosz főhadsereg megszabadítására előnyomulást intézne ugyanott a szövetségesek hadcsapatai ellen; de 1) Onnan semmi jelentékeny számú csapatokat nem vehetne el, mert az esetben, ha ez megtörténnék is, a hajóraj azonnal a szövetségesek könnyen tengerre szállítható csapataival Odessa ellen evezve vissza és azt elfoglalná. 2) Más részről azon idő, melyre az oroszoknak szükségük van, hogy ez utat megtegyék, épen elegendő arra, hogy a szövetségesek csapatai magukat a földszoros legkeskenyebb helyén megerősíthessék, miután ők, szükség esetében, a támadást is mindaddig kitarthatnák, míg nem az orosz főhadsereg a körülmények által visszavonulásra kényszeríttetik. ... Mi tehát a dolgok legújabb állásából azt látjuk, miszerint a szövetségesek minden előintézkedéseket annak rendi szerint megtettek, hogy az orosz hadserget a Krímiábóli kivonulásra kényszerítsék és hogy e vállalat sikerülte minden esetre biztosítva van. De az orosz főhadvezér sem készületlen ez eseményre, mert minden onnan érkező tudósításokból az tűnik ki, miszerint ő a visszavonulás esetére nem fog egyedül az eddigi visszavonulási vonalra Simferopol Perekopig támaszkodni, hanem már is a Karassa-Bazarból Perekopba vezető útnak lehető legpracticabilisabbá tételére kiadta a parancsot. Úgy látszik, miszerint szándékában van, hogy az orosz hadsereget a visszavonulás alatt oldalról és hátulról a folytonos támadtatásoknak ki ne tegye,a Salghir mentiben ezen után nyomulni előre, s hogy Sultanbazarból kiindulva Perekop felé akarja visszavonulását megkezdeni, mig az Eupatoria előtt álló hadtestének az országutat hagyja fen, melynek tehát föladata a szövetségesek ottani hadtestét mindaddig feltartóztatni, mig ezen hadoszlopútra térend, ezután pedig balszárnyát kell biztositnia. Sőt állásánál fogva már is el van tökélve az elindulásra, mert parallel vonalban áll a Simferopolba vezető úttal, miért is könnyen elindulhat, ezenkívül podgyászát már is Perekopba rendelte vissza. A szövetségesek által Kertsbe elküldött hajórajnak végre, minden körülmények közt azon feladata van, hogy az azovi tengert tökéletesen ostromzárolja. Ezáltal minden szállítás Arabatból vagy bármely más ottani pontról teljes lehetlenné válik, s az orosz hadsereg egyedül a Perekopbóli szállításra van utalva. És így az orosz hadsereg Krimiában minden oldalról tökéletesen körülvétetik. Sorsa el van döntve. Vétessék bár akár az egyik, akár a másik manőver alkalmazásba, mindenesetre teljes elszántsággal védelnezendi ugyan magát, és még sok heves csata, s meglehet, hogy egy elhatártó jelentékeny ütközet is fog vivatni, mielőtt a szövetségesek Krimjét teljesen meghódítottnak tekinthetik. De mindennek daczára mégis ők maradandnak a győzők, mert előintézkedéseik ezen új operatióra nemcsak szigorúan a katonai tudomány szabályai szerint és tapasztalat után tétettek, hanem maguk a körülmények is, melyek közt azok életbeléptetendők, oly annyira kedvezők rájuk nézve, hogy vezetőik és csapataik ismeretes vitézsége és erélyessége mellett igen nehéz feladattá válandnék annak megbukása. Oly csatározások tehát, mint amilyen történt Eupatoria mellett sept. 29-kén, a legközelebbi operatiók kimenetelére nézve legkisebb tekintetbe sem vehetők; ilyenek már többször fordultak elő, s még többször is előfordulandnak az új operatiók megkezdetéséig. Mert az Eupatoria melletti csatározás nem volt egyéb kémszemlézésnél úgy az egyik mint a másik részről. Még akkor is, ha d’Arlonvillé az oroszok által visszavezetett volna, a situation ez semmi változást nem teendett. Az Eupatoriatóli előnyomulás még csak most fogja kezdetét venni. Általában azon aggodalom van elterjedve, miszerint ez előnyomulás aligha sükerülend, mert az oroszok majdnem egész disponibilis lovasságukat odarendelték, ez pedig számra nézve túlhaladja a szövetségesek lovasságát. De a szövetségesek is odarendelik összes lovasságukat, s habár ez nem áll is épen 20,000 emberből— amint ezt az angol hírlapok állítják — de mindenesetre elég erős s elég bebizonyult vitézség, hogy az oroszokkal bátran szembe szállhasson. Egyébiránt ott a francziák részéről többnyire gyalog osztályok állanak, melyek Afrikában végezték a hadiskolai tanfolyamot. És ha általában a franczia gyalogság az, mely képes egy lovassági A NŐK PARADICSOMA. Franczia regény. F éva 1 után fordította G erő. NEGYEDIK KÖNYV. Sulpice orvos. XII. Grignotte. (Folytatás. *) — Az mondom önnek, folytatá a marquisnő türelmetlenül, hogy azon ember mindig csak boszorkánymesternek akarja magát tartatni; ez az ő egész tudománya, így aztán természetesen elrémít afféle gyermekeket, mint ön. — Mindösze hát, sürgető Fernand, mit mondott ő Robertnek ? — Azt mondta Galleran úrnak: „Három nap alatt ön meghal, és Fernand fogja önt megölni.“ Fernand ereit borzongás futotta el. — Rám nézve is épen e szavakat mondotta, hebegé. A marquisnő kinyújtván ujját, az órára mutatott, a mely esti hat órát jelentett. — Én, úgymond egyszerre fölegyenesedvén: én nem vagyok boszorkány; s mégis azt jövendölöm és esküszöm önnek, hogy midőn ez óramutató kilencz órát fog jelenteni, Sulpice orvos úr nem fogja többé senkinek sem napjait számolgatni. Szünet állt be. Néhány percz múlva Asztrea rögtön ily fordulattal kezdő ismét beszédét: — Most már nem az forog kérdésben, Beauvais Solanget vagy Morges Antóniát szerette-e ön, sőt az sem forog kérdésben, szereti-e ön azon fiatal leányt, ki Sulpice úr kegyelméből a Rostán nevet viseli . . Én önnek menekvést ajánlok ... Ön habozni látszik . . . Hallgasson hát meg; én tüzetesen fogom önnel megismertetni saját helyzetét. Fernand oly mozdulatot tön, melylyel lankadtságát akará kifejezni. Asztrea folytatá: — Egyszer találkozom önnel, ön akkor végkép elhagyatott, gyámoltalan volt. Ön annyira visszaélt mindennel és mindenkivel, hogy semmi kilátása sem lehetett többé bármiféle segélyre. Én kezemet nyujtom akkor önnek, úgy van-e? *) Lásd P. Napló 1682-dik számát. — Úgy van, szólt Fernand , de ne fárassza magát az elbeszélés folytatásával ... Én soha sem leszek gyilkos. — De igenis, én fáradságot veszek magamnak az elbeszélés folytatására, mint ön mondja, —s az valóban fáradságos is ... Ha önben volna becsület (láttam én már életemben embereket, kikben volt becsület); ha önnek múltja nem mondom hogy tiszta, de legalább ékesítve volna valami férfias szilárdság által, úgy felfognám aggodalmaskodását, szeretném önt úgy a mint van, s talán csak önmagamat vetném a kárhozatnak, csakhogy ön előtt ne zárjam el a mennyeknek kapuját .... Mert én képes vagyok ilyekre! ... De ön sokkal mélyebbre siklott le bizonyos lejtőn, hogysem joga lehetne ezentúl megállapodni. — Én nem akarok gyilkolni, mond Fernand, gúnyoljon ki, ha helyteleneknek találja aggályaimat; de én ez aggályoktól nem fosztom meg magamat. — Úgy hát lemond ön e vagyonról, e czimről ? — Lemondok. A marquisnő vállat vonított. — Gyáva ! szólt mély haraggal : gyáva!... Pirulok, hogy önt szeretem----Ön férjem lesz , Fernand; ön herczeg, milliomos lesz.... Én úgy akarom.... Lelkemre mondom, úgy akarom ! Fölkelt, s büszke homlokáról teljes fényében sugárzott le azon fejedelmi szépség, mit egykor úgy csodáltunk benne. — Az idő eljár, folytatá , és kezét Fernand vállára tévé : Rostán Ferencz mindjárt itt lesz, s mi azonnal indulunk.... — Ön indul.... vágott közbe Fernand. — Asztrea keze vállára nehezült. — Ha ön nincs velem , szólt a marquisnő lassan, úgy ellenem van ön.... Vigyázzon magára!... Beauvais Solange már kiszabadult a börtönből.... Látom, kedve van azt mondani, hogy annál jobb ! Ne mondja azt!... Én bebizonyíthatom, hogy ön nem volt szobájában, a Morges-várban, akkor éjjel, midőn... — Képes volna ön! kezdé Fernand. — Még be nem végeztem... Az ember mondhatja, hogy erről vagy arról lemond, ha e lemondás csak épen szegénynyé, de különben minden veszélytől mentté teszi. De önt, Fernand, önt a lemondás meg fogja semmisíteni, ön a sárba vissza fog hanyatlani. Ezt én vállalom magamra. Azon kis gazember , ki Rostán Mari nevét viselő, önnek czinkosa. — Az én czinkosom! kiáltott Fernand. Hisz én nem is ismertem őt! De ki fogja azt elhinni ? kérdé a marquisnő mosolyogva : — Tehát (folytatá) önnek említett czinkosa el nem utazott, mint remélem, ő itt van, mi még hasznát veendjük. Hálátennek, ön nevezetességgé lesz kedvesem. ... Mihelyt az akna föllobbant, a világ és emberi törvény önnek tulajdonítandja e pokolsötétségű játékban a főszerepet. Hát nem tartják-e önt szeretőmnek ? Nem viseli-e ön már egy hónapja azon Rostán nevet, melyet mint álarezet, akárki akármikor letéphet ?.... Ne lássa, tehet ön aztán, amit akar, itt mégis csak ön marad a vezeklő áldozat. Ön azonban maga akarja így, hát ne is beszéljünk többet a dologról.... Egyedül óhajtok lenni. Ujjával az ajtóra mutatott. Fernand, ahelyett hogy távoznék, lehanyatlott egy karszékbe s fejét kezébe támasztá. — Az én múltam ! sóhajtott oly fájdalmas hangnyomattal, hogy még a marquisnet is majdnem megindíthatta volna . Ha azon múltam nem volna, büszkén felemelném homlokomat s nem félnék a rágalomtól. Ekkor a folyosóról a nagy Rostán durva szava hallatszott. A marquisnő parancsolólag fölemelve hangját : — Nyilatkozzék Ön, úgymond , velem akar-e tartani, vagy pedig távozzék! — Mi teendőm lesz ? kérdé Fernand. — Az lesz teendője, hogy ezt itt lerázza nyakamról! válaszolt Asztrea, s ugyanazon pillanatban egyszersmind barátságos fejbólintással üdvözlé a belépő Rostán Ferenczet. Fernand hideg verejtéket érzett homlokán. A marquisnő felállott s eléje ment a nagy Rostannak. — Barátom, szólt hozzá egész fesztelen hangon, már indulnunk is kell, mert itt az idő. Ferencz és Fernand egymásra tekintettek. Fernand így szóla magában : — Ez az ember nekem sohasem vétett semmit. Ferencz így szóla magában : — Valahára tehát ez első szerelmesnek is lejárt a szerepe. A marquisnő ugyanis elhitette volt Rostán Ferenczcel, hogy Fernandnak az egész ügyben oly szerep fog osztatni, miszerint — ha baj találna esni — a rendőrségnek Csak ő lehessen zsákmánya. Ama határtalan sivatagokon, hol az orosz vágtatva utazik kocsiján, gyakran mutatkoznak a farkasok s versenyeznek sebes futásban a lovakkal. Ily esetekben az ember oda dob nekik valamit, amije épen van, egy őzdarabot, egy birkát , olykor gyermeket is , mind az útleírások mondják. A farkasok aztán, eléjök tálaltatván a jó falat, hátramaradnak. Ferencz meg vola győződve, hogy Fernand a farkasoknak fog odavettetni. A marquisnő szerette volt Fernandot, ezt Ferencz jól tudá, de oly nőnél, mint Asztrea, mit nyomhat a már nem szeretett kegyencz ? A marquisnő így szólt Ferenczhez: — Nézze meg, előállt-e a hintó. Parancsolja meg a kocsisnak, hogy a Montmartre-bazáron álljon meg. Mi a Montmartre utczán megyünk be, s a boulevardra jövünk ki. Ott bérkocsit fogadunk, azon a Poissonniére sorompóig megyünk. A bérkocsi a sorompón innen fog várni, mig visszatérünk. Ha meglesz a dolog, ismét a bérkocsiba ülünk s a bazárra hajtatunk, s ott saját hintónkba szállunk. — Ez úgy ki van csinálva, mintha kereken forgatnák! jegyzi meg Rostán csodálatteljesen. És .... a kis angyal ? Ezzel szemét forgatta, tudatandó a marquisnővel, hogy Fernandot érti. — Ha visszajön, minden készen lesz. A nagy Rostán kiment. Asztrea Fernandhoz rohant és nyakába borult. — Mindezt ha érted teszem! kiáltott vagy valódi, vagy szintett szenvedélylyel. Én szeretlek téged! Én téged oly gazdaggá, oly nagygyá, oly boldoggá teszlek, hogy egy órai aggódásomat meg fogod nekem bocsátani. . . . Aztán csókokkal halmozva Fernand homlokát, folytatá: — S hogy boldoggá lehesselek, nem kívánok tőled egyebet, mint azt, hogy engem is engedj boldognak lennem magad mellett. . . . Fernand elvesztő bátorságát. Bármi romlott volt is ő, hanem e nőtől félt és urtazott. Asztrea újra elkezdő: — Halld csak . . . Hogy oda juthassunk, csak egyetlen egy a mód . . . Nem akarlak téged szemközt állítani azon orvossal, mert félnék miattad... Ferencz fog minket az orvostól megszabadítani . .. Mihelytt kilépend a gyilkossági szobából, te ott fogod őt várni, Fernand, és lelövöd. Ezzel az óra mögül kivett két drága pisztolyt. Ugyanakkor azonban, midőn a fegyvereket Fernandnak nyújta, a nagy Rostán lépett be. A nagy Rostán meg nem tarthatá magát, hogy el ne mosolyodjék. Hiszen ő ma-