Pesti Napló, 1855. október (6. évfolyam, 1667-1693. szám)

1855-10-27 / 1690. szám

107-1690. 6-ik évf­folyam. Szerkesztési iroda: Szerkesztő szállása: Angol királynőhez czímzett szálloda, 63-ik szám. Egyetera­nteza 2-ik száma, 1 só emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő, bérmente­tles levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. ________________ Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1 —fő emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. UirAptmonoph divi­d 5 hasábos petit sor 4 p. kr. Bélyegdíj, külön, 10 p. kr. Hiraeimenyei Ulju . Magán vita 5 hasábos petit sor 5 p. kr. videltre, postán: Évnegyedre . . . . 5 fr. p. p. Félévre...........................10­­ . 1855. Szombat, oct. 27. Előfizetés föltételei: Pesten , házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... ” „ „ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A PESTI NAPLÓ november—december két hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 3 frt 20. B­udap­esten házhozhordással, 2 frt 40. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadó­hivatala. PEST, oct. 27. A legújabb pénzügyi rendszabályok. II. , Bécs, oct. 26. Miután az állam és a nem­zeti bank közt a legújabb egyezmény nyomán ala­kult általános viszonyt jellemeztük , térjünk át az egyes határozmányokra. E mellett mindig szem­mel tartjuk azt, mit első czikkünkben fejtegettünk, hogy t. i. az állam eredeti s valódi szándéka az államjószágok végképent átengedése; hogy azonban a bank abbeli vonakodása, miszerint a javakat nem előre meghatározott áron, hanem csak számadásra akarta átvállalni, az alku jelen alakját — mely félig zálog-, félig vétel-szerződés — vonta maga után. Az államnak tehát beleszólása leszen az eladásba. Hanem miként lesz a dolog, ha a bank valamely jószágot oly áron szándékozik eladni, melyet az állam nem helyesel? A bank péld. azt mondja: „a 8. §. szerint jogom van, az elzálogított jószágot eladni; most pénzre van szükségem, d­­e vagy ama jószágért 2 milliót ajánl, én odaadom !*‘ Az állam pedig azt tartja , miszerint e jószág legalább is 3 millió forintot ér, s minthogy a vételár neki — az államnak — számíttatik fel, mint tartozásából történt részletfizetés , reá nézve nem lett közönyös , vájjon k­é­t­millióval apad-e adóssága vagy pedig hárommal. Az ily esetben előfordulható vitát a 3 § végsorai dön­tik el, melyek szerint az államnak joga van, az átadott javak bármelyikét is visszavenni, ha érté­két készpénzben megtéríti. A fentebbi példában tehát az állam egyszerűen azt mondaná a banknak: „jó ha 2 millióért odaadod a jószágot, én magam veszem meg.“ A bank, mely 2 millióért úgyis odaadta volna, ezen alku mellett nem veszt, az állam pedig, mely 3 millióra becsüli a jószágot, valóban nyert. A jószágokból bekerült tiszta jövedelem vagy azoknak eladásából nyert összeg az állam adós­ságából levonatik; minthogy pedig régi dolog, hogy az állam mindig a legroszabb mezőgazdász, a bank képes leeni, a tiszta jövedelmet legalább is megkettőztetni, ha­­ akarja, azaz, ha maga is a tartozásnak minél előbbi letisztázását őszintén kí­vánja, a 7 és 9 §. a bank ebbeli kötelességeit s az állam felügyelési jogát megállapítja. Az eddig mondottakból világos, miszerint a szá­madás az utolsó jószág eladása után befejezendő, a fölösleg kifizetendő, a hiány pedig az állam ré­széről 3 hónap múlva pótolandó. Minthogy pedig azon idő, midőn a számadás ek­ként ki fog egyenlíttetni, még sincs oly köze­, azt kérdhetni, fog-e az állam ezen 155 milliótól ka­matot fizetni vagy sem? Az illető egyezmény e te­kintetben semmit sem határoz, hanem minthogy a 13. §. szerint az eddigi kamatfizetés megszűnik s új kamatlábról sehol sincs szó, föltehetni, misze­rint a bank ama 155 milliótól kamatot nem fog húzni. Ha már most azt kérdjük, minő gyakorlati befolyása leszen e szerződésnek az átalános pénz­viszonyokra? mindenekelőtt feltűnik, miszerint e hatás sem rögtöni, sem kézzelfogható nem lehet. Roppant csalódás lenne , ekként számítani: a banknak most 48 millió ezüst forintja van, az államjavak eladása által ez alaptőke még 155 millióval fog növekedni; lesz tehát összesen 203 millió alaptőke (igen, de nem ezüst) és 393 bankjegy-forgalom, tehát az ezüst készlet a bank­jegy forgalomhoz úgy fog állani, mint 1:2 Vala­mivel helyesebb, de még korán sem teljesen helyes ezen szám­ítás: az ezüst készlet 48 millió, a bankjegy-forgalom 393 millió, ebből levonva azon (természetesen bankjegyben bekerülő) 155 milliót, melyet a bank többé nem hozna for­galomba, marad 238 millió bankjegy s az ezüst­­készet a bankjegy-mennyiséghez úgy állana, mi­­ként 48,238-hoz, vagy körülbelül miként 1, 5. De, miként mondjuk, ezen számítás is csak lesz he­lyes valamikor, akkor t. i. ha az egész műtét teljesen keresztül vitetett s az összes 155 millió f. bankjegyben a forgalomból kivonatott, de ez rögtön sem nem lehetséges sem nem kívánatos. Nem lehetséges, mert 155 millió értékű jószágra nem akadnak azonnal elegendő vevők; nem kí­vánatos, mert az üzlet a forgalmi eszközök ily csökkentése által tetemesen szenvedne. Néhány évvel ezelőtt közvetlenül tapasztaltuk, minő nyomasztó a forgalmi eszközök elégtelen­sége, midőn t. i. nemcsak az egy forintos bankje­gyek , sőt 4 darabra szakasztottak, hanem, fő­leg Csehországban, a kereskedők külön pénzje­gyeket gyártottak maguknak, minthogy nem volt elegendő bankjegy a forgalom közvetítésére. Ismételjük tehát, miszerint a bankjegy és ezüst közti arány gyors javulása nem várható, sőt a félhivatalos ,­Ausztria“ maga is arra látszik elő­készíteni akarni, miszerint a bankjegyek kény­­szerkerete még jó darab ideig fog fenállani és csak „v­é­g­r­e“ eltöröltetni. Legfeltűnőbb mindazáltal az, hogy az egyez­­ményben a bank további kötelességeiről nin­csen szó, pedig nem volna valami nagy méltat­lanság, ha az állam, miután ennyi kedvezményben részesíti a bankot, egyszersmind ez intézet szoros kötelességévé tenné, a bekerülendő összegek na­gyobb részén ezüstöt venni s igy nem a forgalmi eszközök mennyiségét csökkenteni, ha­nem ezüst készletét szaporítani. Igaz, hogy a bank 155 milliónál, 15 % agio mellett 231/4 milliót vesztene, hanem a közönség évek óta aránylag nemcsak ugyanannyit, hanem még többet is vesz­tett ; az agio pedig nem a közönség, hanem a bank műve, s épen ezen intézet akarná magát a közca­­lamitás alól elvonni?! Még a 231/4 milliónyi vesz­teség daczára is a megmaradó 1313/4 milliónak fele is elegendő arra, hogy a mostani 48 millió­nyi ezüstkészlettel együtt oly (310—420 mill.) összeget alakítson, mely az ezüst és bankjegy közt a régi viszonyt (1:3) ismét helyreállítaná. Hogy a bankra nézve kellemesebb, bank­jegyeivel még tovább speculálni, a­helyett hogy holt ezüstbe fekteti pénzét, megengedjük, csak azt nem látjuk át, váljon a bank kellemetességei egyedül irányt adók-e ezen ügyben? Egyik itteni lap ma azt mondja: „Az új ope­­ratio valódi szerencse és jeles mesterfogás volna a közbizalom és élénk forgalom idején, s remél­jük, hogy a külföld, melytől pénz dolgában nagyon is függünk, annak veendi, a­mi lenni akar: egy becsületes akarat geniális nyilvánu­lá­s­ának !“ Nem hisszük, hogy pénzügyminiszter úr , exc. ezt bóknak veszi, mert becsületes akaratában s genialitásában eddig sem kétkedett senki, hanem itt gyakorlati, kézzel fogható sikerről van szó, mely — mit ama geniális államférfi legjobban tud — kiválólag a bank közrem­unkálásától is függ. Reméljük, miszerint ő exe, csak azért volt oly előzékeny a bank iránt, hogy annál több joga le­ A RÉGI JÓ TÁBLABIRÁK. Regény. Irta JÓKAY MÓR ELSŐ RÉSZ. Isten csapásai. Crimen majorig....... Folytatás. *) Iréné csendesen szótlanul hímzett tovább rámája mel­lett, egy firkó volt az, virágbokorral, a­mit hímzett, va­lami tárczába való kép. Ah ha valaki tudná, miket gondol azalatt a hölgy, mig egy gyöngyöt gyöngy után rak? ezek az egymást követő öltések apró keresztjei mennyi gondot, mennyi reményt, mennyi ábrándot zárnak le? Ha azokat a sorokat úgy végig tudná olvasni valaki, az volna még a regény ! Hanem ezek az öltések titoktartók. Ez az egyedüli titkos irás, a­minek kulcsát csak egy ember találja meg. És néha az az egy ember nem támad elő soha. Ha a bölcsek, ha a tudósok el tudnák olvasni a hím­­zetek apró keresztjeit !................................................. Kallósfalván, a nagykéményű ház előtt szokatlan nép­csoportozást lehet­ látni. Egész sor szekerek álltak az utcza hosszában, sovány lovacskákkal, kifáradt ökrökkel befogva. Az emberek nyugtalanul látszottak az ország­útra vigyázni, s kétségesen tekintettek a nagy zárt ka­pura, a vörös téglafalakra, s a füstokádó kéményre. Egy szögletkövön ott ült a vén csavargó a körülé csoportosuló néptömeg közepett, mely szavait hallgató: — Oh ti marhák, oh ti bolo­­dók, ti ostoba szénaevő állatok ti ! Hát ti azt hiszitek, hogy csakugyan segít rajtatok valaki ? még ma ? most mindjárt ? oh ti ökrök! Még szekerekkel jönnek ide, mint valami készre! Még zsákot hoznak a hátukon. No rajtatok ugyan beteljese­dik, hogy ha nincs mit enned, hát tánczolj.— Azt mond­játok, a vármegye elhatározta, hogy eleséget osszon ki közöttetek, már pénz is van rá elég. Jól van biz az, hát *) Lásd P. N. 1689 sz. meg lehet enni a pénzt. Ha én nektek egy marok köve­cset adok , vagy egy marok ezüstöt , nem mindegy ? Annyi százezer embernek ki adhat kenyeret. — Azt mondja valaki a hátam mögött , hogy van itt abban a házban elég, ki telik innen százezer emberre is. Ejnye de bölcs fiú vagy öcsém, de kár hogy nagyobbra nem nőttél, majd ha a kallósfalvi tornyot bádoggal befedik, megmondom, hogy az ócska zsindelylyel a te fejedet zsindelyezzék be. Előbb meg kell azt fogni, a­mit meg akarsz enni. A nyúlnak is jó húsa van, de nem adja oda, míg meg nem nyúzzák. Azt gondolod , hogy azért hozatta ez a lakatszája azt a pesti fiscalist extrapostán, hogy boltot nyisson a háza oldalán s beleállítsa péknek? Egy szem búzát nem fogtok onnan kapni! Ez a bozontos fejemet adom oda, ha színét is látjátok e gabonasárkány takarmányának, a­min ügyül, mint a pokolbeli szörnye­teg az elásott kincsen s négy árát kívánja, a ki venni akar belőle. Hallom hallom, hogy mit mondasz : a vár­megye csak nagyobb ur, mint ez a csutorafejű. Látszik, hogy szamár vagy, paraszt vagy. Te nálad persze hogy nagyobb ur a hajdú is, ha szót nem fogadsz, kihúznak a házadból, végig vernek; de tudnád csak, hogy mit tesz az a két szó azon az éhség­vár kapuján : Salva Guardia. Az azt teszi, hogy annak a birtokosa egy pálezikát a kezébe vesz, nem nagyobbat, mint ez a te kurta ostor­nyeled és azt mondja : takarodjatok innen ! hát az a kis pálezika erősebb ám­ az ő kezében, mint az egész vár­megye, ha mind talpig fegyverben állna is. Igaz, nagyon igaz, hogy ezért azután majd por támad ellene, azt bi­zonyosan el is veszti, megbüntetik kétszáz forintra — majd két esztendő múlva. Hiszen két esztendeig könnyű lesz ti nektek itt elvárakozni szekerestül, zsákostul. Ha, ha, ha. A vén csavargó kacsagott erősen, és vasas botjával döfte a földet. Igen tetszett neki, hogy az emberek arczai úgy meghosszabbodtak gonosz biztatásai után. Az öreg Popák jött a többi falvak elöljáróival, jelent­ve, hogy a tekintetes küldöttség­ hintói már az ország­úton vannak; ők magok is mindjárt itt lesznek. A nép tartsa fen a jó rendet egymás között. A vén Mártonnak szinte meghagyatott, hogy csak akkor szóljon, a mikor kérdezik. A népség parancsszó szerint illő távolban helyet fog­lalt szekerei mellett, ott találta őket szép rendben a me­gyei küldöttség, mely a közgyűlés határozatait fogana­­tositni határról határra jött. Az alispán, a főjegyző és a tiszti ügyész a bírák kí­séretében a salva guardia ajtajához léptek s azon illen­dően bekopogtattak. Az első kocczanásra felnyílt az ajtó s a három ur be­lépett. Vártak reájok. A nyitva maradt ajtón kíváncsian bekacsingatók előtt kitűnt, hogy az első kapun kívül a bejárat túlsó felén egy másik kapuval van elzárva az udvar. E két kapu közötti téren várta a küldöttséget Krénfy ur és egy magas, vékony minden perezben kettétöréssel fenyegető alak, a­kiről azt mondták, hogy pesti fiscalis. Az obligát üdvözlések után előadó az elnök küldeté­sük czélját, hogy a megye határozatából felhatalmazásuk van minden fölösleges élelmi készletet az éhhalállal küzdő néptömegek számára átvenni, azoknak folyó árát készpénzzel kifizetvén. Reményük, hogy Krénfy úr az emberbaráti és hazafias szándékot méltánylani fogja és nagy mennyiségű gabonakészleteit a közjóra átengedi, annyival inkább, minthogy azokért becsületes árt fog­nak fizetni. Krénfy úr egy szót sem válaszolt, hanem helyette az a hosszú férfiú lépett a küldöttek elé, a lehető legszá­razabb hivatalos hangon felelve, melyben még az a rend­­kivüliség is volt, hogy a beszélő szertelenül hebegett, s mikor egy egy betűt nem tudott kimondani, akkor ezer­féle ránczba húzta arczát és homlokát. — S—s—s—s— sajnálattal vagyunk kénytelenek ki­fejezni abbeli határozatunkat, miszerint a brenóczi ura­dalomnak egészen más szándékai vannak gabonakész­leteivel, minthogy azokat most áruba bocsáthassa; mi­nélfogva a tekintetes vármegye felszólítását kénytelen teljesítetlenül mellőzni. Lippay megemelinté kalapját a beszélő előtt. — Kihez legyen szerencsém­ ? — Én Kempolthy vagyok, a nagyságos brenóczi ura­dalom birtokosának jogigazgatója. — A gróf Maróthoknak ? — Nem­ a gróf Maróthoknak, hanem Krénfy Adolf ő nagyságának; ki a jelen zálogeladási levél szerint jelen­leg a brenóczi uradalmak törvényes és valóságos bir­tokosa. Az ügyvéd átnyújta az alispánnak a záloglevél hiteles­­ másolatát. Lippay rendkívül meg volt lepetve. A záloglevél ke­letéről látszott, hogy ez azalatt támadt, míg a küldött­ség körútját végezé. Krénfy ezúttal nagy előnnyel birt; ő törvényes birtokosa volt ez uradalomnak. Az alispán sóhajtva tekinte a szegény ügyefogyott nép elöljáróira, kik áhitatos arczczal álltak a kapun kívül, kalapjaikat levéve, s bizva uraik jó­voltában. Még egy kísérletet k­ivánt lenni.­­ Ha talán önöket az látszik akadályozni, miszerint mi a folyó piac­i árt ajánlottuk az átadandó készletek­ért, ez ne legyen ok a tartózkodásra; mi készek va­gyunk azokat bármi áron megszerezni, csakhogy rög­tön megnyerhessük, mert itt minden elmulasztott nap száz meg száz ember életébe kerül. Elhisszük, hogy nagyságos Krénfy ur később még magasabb árt remél termékeiért. Nyilatkozzék, mit tartand legmagasabbnak, s mi fizetni fogunk a szerint. A fiscalis védenezére tekintett. Krénfy végig simitá ujjait lakat­állán s fejével inte némán tagadólag. — A nagyságos urnák okai vannak nem ártani rá. Az alispán ajkaiba harapott, kezei reszketni látszottak. Nem tudott mit mondani e hideg válaszra. Félreforditá arczát. Az ősz főjegyző lépett akkor Krénfy elé s kalapját le­vette alázatosan és szólt reszketeg könyörgő hangon : — Uram! Ha van önben emberi szeretet, emberi szív, hallgasson meg bennünket. Nem parancsolni, nem vég­rehajtani , könyörögni jövünk most önhöz. Im­ lássa ön ezt az ősz fejemet alázatosan meghajolva ön előtt, ki soha magam földi javáért még Istennek sem alkalmat­lankodtam könyörgéssel, de most az ínség látása, e nyo­morult nép elveszésének sóhajtásai kényszerítenek, hogy ön előtt kalaplevéve fejemet meghajtva álljak, és könyö­rögjek, kolduljak, hogy ne hagyja ön a legirtózatos, lassú halállal elveszni ennyi embertársát, a­kik önnek hű szolgái, jobbágyai voltak eddig, Isten előtt tanúbi­zonyságai lesznek ezután. Fogadja el az általunk aján­lott összeget; ha kevés az, mi megsokszorozzuk, de nyújtson segélyt rögtön, mert ön teheti azt. A jámbor falusi bírák, midőn látták, hogy e nagy úr oly alázatosan könyörög ama kőszívű ember előtt, nem állhatták tovább a hallgatást, hanem ők is oda borultak, le térdre az ember lábaihoz és kezeit, ruháit csókolták, hogy — adja vissza jó pénzért azt, a­mit török féláron,­­ uzsorában elharácsolt. — Krénfy csak az utolsó szavakra felelt, a többit ke­resztül bocsátó fülein. — Igaz, hogy én tehetném, ha akarnám, de nem gyen, ez intézettől viszonyosságot köve­telni.............. S most térjünk a második pénzügyi műtétre, a nemzeti bank által alapítandó hitelintézetre! PESTI NAPLÓ. Pest, oct. 27. Valamint minden következő tél érezhe­tőbbé teendi a kikötő hiányát, úgy minden év sürgetőbb követeléssel fog megújulni a városiredoutte-épü­­letre nézve. Nem azon érdekeknél fogva, mik egy nagy tánc­terem létezését igénylik, óhajtjuk mi e dísztelen rom kiépíttetését, hanem azon gazdasági elvnél fogva, mi az észszerű befektetésben biztosítja a jövedelem forrását. Több ízben szólva e tárgyról, bőven kifejtettük, miként a redoute-épület kiépíttetése a város pénztára számára nagy jövedelmet és az épületben a jövő részére biztos hi­tel­alapot nyújtana. Most, midőn e tárgyról ismételve szó­lunk, megemlékezve a város jelen pénzviszonyaira, habár, mint mondok, a jövedelmet biztosító beruházást nem te­kinthetjük oly tehernek , melyet mellőzni kellene, nem kí­vánjuk azt, hogy a redoute-épületet a város építtesse fel, hanem ennek eszközlését a magán­vállalatra óhajtjuk bizni. És miután, mint alaposan tudjuk , a redoute-épület­­nek kiépittetésére többen teljes készséggel vállal­koznának és pedig oly feltételek mellett, mik a", vá­rost bizonyos évek lefolyása után ez épületnek ingyen birtokába juttatná, mi oka annak mégis, hogy az építésre vállalkozó társulat mind­eddig meg nem alakult?Mi azt hi­­szük, miként azon esetben, ha erre nézve polgárainkban vállalkozási szellem hiányoznék, a főváros elöljáróinak hi­vatása volna ily szellemet ébreszteni és a vállalkozókra nézve buzdítólag hatni. A kezdeménynek ily esetben a vá­rosi hatóságtól kellene eredni, mely nem utalhat a jövőre, mely előre meg nem határozhatja a város körülményeit, míg meglehet, még sokára meg nem engedhetik e jövedel­­mes vállalat létesítését. Most azonban, midőn vállalkozók találkoznak, a városi hatóságnak a vállalat létesítését min­den előny nyújtása által kellene eszközölni s a vállalko­zók és a m. Helytartóság közt közvetítőül fellépni. — A nemzeti muzeum udvarának parkká alakítása már megkezdetett. A főváros egy szép ponttal ismét gazdagabb lesz. A keletkező park a közönség rész­vétének jeleü­l fog fenállani, mert a részvét adományaiból eredt a park alapja, mert a részvét fogja, erősen hisszük, ez alapot nemsokára annyira megnöveszteni, hogy a park ne csak egy részét foglalja el az udvarnak, hanem hogy e telek díszes, kényelmes kertté alakíttassák át. A sétahe­lyek a mivelt ember szükségeihez tartoznak. A közel lige­tek hiánya mellett­ minden zöld hant, minden has árnyat nyújtó fasor nemcsak a szobában munkálkodóra, hanem a fris levegőben üdülő betegre s a gyermekekre nézve is nagy jótétemény.Pest lakosai, hisszük, egy ily közel park­nak sokoldalú hasznát fel fogják ismerni s mig teljes mély I tánylattal emlitendik azon jó igyekezetet, mely e park alapját veté meg, addig e jó igyekezet gyámolitására is mindent elkövetendnek s habár csekély adománynyal is, járulandnak a muzeumi kert teljes létesítéséhez. Azonban e park iránt nemcsak a főváros lakosainak kell részvéttel viseltetni. Mindenki, kinek szívén fekszik a főváros emel­kedése, külső dísze, természetes osztályosa e részvétnek; minél fogva, hisszük, hogy nemcsak a helybeliektől, hanem a vidékről is érkezendnek a városi hatósághoz, s a­ mu­zeum igazgatójához adományok. A szerkesztőségek is ez

Next