Pesti Napló, 1856. február (7. évfolyam, 1768-1794. szám)
1856-02-14 / 1779. szám
topon jo. 5-ik évfolyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angel királynőimbezimzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét 115 minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüöeti panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Hirdetmények díja : 5 hasábos petit sor 4 pkr, Bélyegdíj külön 10 pkr. ___________________________ _______Magán vita 5 hasábos petit sor 5 pkr. Egy«t*in»l*z» 2-ik ízím, 1-sí emelet, 1850. Csütörtök, febr. 14. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán: ÉvnegyedTM . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. PEST, febr. 14. Távirati magán- tudósítás a „Pesti Napló“ szerkesztőségéhez. Föladatott Bécsben : febr. 13. d. e. 11 óra 40 p. Érkezett Peatr* , * d. e. 12 óra — p. Paris, febr. 13. A „Constitutionnel“ jelenti, hogy az angolamerikai viszály a kiegyenlítés pontján áll. — A „Débats4“ szerint a franczia császárnak a törvényhozó kamarákat megnyitó beszédei valószínűleg a már megtörtént békekötést jelentendik. Úrbéri ügyek, XI. (Erdei haszonvételek szabályozása.) Az 1853. márt. 2-diki nyilt parancs 10—14 §-ai az erdei haszonvételek szabályozása s megváltásáról rendelkeznek. A nemzetgazdászati tekintetben is igen fontos kérdés e §okban lehető legnagyobb méltányossággal van megoldva. A volt jobbágyokat illető haszonvételek során egyik fontosabb volt a „faizás“ jótéteménye , azaz: a telkes jobbágyokat s házas és házatlan zselléreket illető azon jog, hogy ott, ahol a határban urasági erdők léteznek, részint ingyen, részint bizonyos mennyiségű favágás és összehordás kötelességének feltétele alatt tűzi és épületi fát nyerjenek. Ezen jog gyakorlatát az időnként kiadott legfelsőbb rendeletek szorosabban meghatározták. Ezek szerint ott, ahol a helység határában erdővel bir az uraság, a jobbágyok saját szükségökre elegendő tűzifát vihetnek ki magoknak a ledőlt és száraz, s ezek hiányában az élő fákból is, úgy azonban, hogy előbb a görbe, görcsös s egyéb használatra nem alkalmatos fák vitessenek el. Sőt az 1836—diki törvényig, mely erre nézve szorosabban intézkedett, ha a helység határában létező erdők a jobbágyok tüzelési szükségére elegendő fát nem szolgáltatnának, s a földesuraság ugyanazon uradalmi egyéb helysége határán léteznék erdő, a hiány innét is pótlandó volt. Meghagyatott, hogy igen távol erdőrészek ne jelöltessenek ki, mi által a jobbágyok ezen haszonvétele szerfelett megnehezittetett, vagy éppen lehetlenné tétetett volna. Az uradalomnak, vagy panasz esetében az uriszéknek, vagy megyei küldöttségnek volt joga a tüzifa mennyiségét, a jobbágyok szükségének s az erdőkimélés nemzetgazdászati tekintetének figyelembe vételével, úgy a vágás és elhordás idejét is, meghatározni, melyen kívül az erdőre járni ne lehessen — ez utóbbit azért, hogy kellő felügyeletet gyakorolni, s az esztelen, szabálytalan erdőpusztítást gátolni lehessen; úgy azonban, hogy ha a kitűzött napokon, eső, hó s az utak járhatlansága miatt a munka lehetlenné vált, azok helyett másokat kellett kitűzni. A jobbágyok „saját“ szükségének meghatározásánál figyelembe kellett venni a katonatartásra, utak s hidak javítására stb. szükséges mennyiséget. A favágás, az erdőszabályozási rendelet 45-dik §-a által november, december, január és február hónapokra határoztatott. Hol a famennyiség s a vágás ideje ekként lett meghatározva, attól eltérni szigorú börtön- s botbüntetés alatt volt tiltva. —Az épületi fa használata jobban meg volt szorítva. Ezt csak akkor követelhették a jobbágyok, ha a helység határában létezett erdő, s ha ez elegendő nem lett volna, más határból nem tartozott adni a földes ur , s csak annyit tartozott adni, mennyi a tető, ajtók s ablakokhoz kivántatott, nem pedig a falakhoz. Csak azon fákat lehetett elvinni, melyek a földes ur által kijelöltettek, s utalványoztattak; a vágás ideje ezekre nézve december és január hava volt. — Némely helyeken pálinkafőzéshez, gazdasági szerek s eszközökhez szükséges fa is adatott, azzal indokolván ezt a legfelsőbb rendeletek, hogy ezen eszközök (ekék,boronák,jármok stb.) leginkább a földesúri munkában kopnak s romlanak el. — A „saját“ szükség fogalma természetesen kizárta a fávali kereskedést, melyet a jobbágyok csak az uraság különös engedelme mellett gyakorolhattak stb. A fairás jótéteményének megfelelő jobbágyi köteleztetés abban állott, hogy a földesúr számára bizonyos mennyiségű fát kellett levágni, összerakni s elhordani, nevezetesen minden egész telkes jobbágy s ehhez aránylag a kisebb állománynyal bírók, egy pozsonyi mértékű vagy arányos mennyiségű öt fát tartottak meghatározott helyre, de csak az uradalom határán belől elhordani s összerakni; a házas zsellérek pedig fejenként fél öt fa összevágásával voltak kötelesek. A faizáson kívül a jobbágyok erdei haszonvételei voltak: a makkoltatás és gubacsszedés. A makkoltatás jótéteménye abban állott, hogy ez nekik a lakhelyük határában fekvő uradalmi erdőkben hat krajczárral olcsóbban engedtetett meg, mint idegeneknek. A gubacsszedés csak községi vagy a telkekhez kiosztott erdőkben volt engedve, s majorsági erdőkben szigorúan tiltatott. — Vadgyümölcs-szedés, házi szükségre, megengedtetett. A hol községi, vagy egyes telkekhez kiosztott erdők léteztek , ezekben a jobbágyok saját szükségükre tűzi és épületi faizással bírtak, minden megfelelő teher s köteleztetés nélkül; de a felügyelés ezekben is az uraságot illette. Ez határozta meg az építéshez s tüzeléshez szükséges famennyiséget, s a vágás idejét. — Általában az erdők felügyelésének s fentartásának gondja a megyén kívül, a földesurat illette, és saját erdei rendtartási szabályok által formuláztatott, milyen az 1770 mart. 15-iki. Az 1836-iki törvény Vl-ik czikkének 4-ik §-a ugyanezen elveket állapította meg, némi csekélyebb változtatásokkal. Hol a jobbágyok az urbérek, későbbi úrbéri rendbeszedések, vagy a divatozó szokás szerint a tűzi faizás haszonvételével bírtak, ezen használatban továbbá is ingyen hagyta meg őket, de csak ott, hol a helység határában erdővel bir az uraság. Hol a jobbágyok épületi faizás hasonló használatában voltak, az addigi gyakorlat szinte fentartatott, de ismét csak azon helyeken, melyeknek határában az urasági erdőkben annyi épületi fa találtatik, hogy abból az erdei rend sérelme nélkül eladni lehet. A lelkipásztorokat s iskolamestereket illető faizásra nézve szinte a régi szokás tartatott fenn. Kimondta azonban ezen törvény, hogy a jobbágyok a határokon kívüli erdőkből azontúlra épen semmit sem követehetnek, ha csak ily erdőkben is a faizás régi haszonvételében nincsenek. Kimondta továbbá, hogy a földesúr ezentúl sem kézművekre sem pálinkaégetésre, vagy épen kereskedésre fát adni nem köteles; a makkoltatás és gubacsszedés joga is a földesur szabad és korlátlan rendelkezésétől függ . . Az erdei vad gyümölcsök szedését ezentulra is megengedte ugyan, de a gesztenye, dió s egyéb nemesi fajok világos kivételével. — Azon erdőkre nézve, melyek a jobbágytelki állomány részét teszik, a jobbágyoknak természetesen szabad, és csak az erdei rend által szabályzott használat van engedve; a hol pedig az erdő, az állományon felül, akár a községnek, akár egyes jobbágyoknak külön telkek után van kivágva, abban az épületi és tűzi faizás, makkoltatás és gubacsszedés a jobbágyokat illeti, sőt kellő felügyelet alatt, a fakereskedés is megengedtetik. A földesúri erdőkben élvezett faizás jótéteményének megfelelő favágási, összerakási s elhordási kötelességet az 1836-iki törvény is fentartotta, de az önkény ellen, a jobbágyok javára s könnyebbségére, biztosította azáltal, hogy meghatározta a távolságot, melyen túli szállításra a jobbágyot szorítani ne lehessen. Ez azon zavaros viszonynak képe, mely a földesur és jobbágy közt az erdei haszonvételre nézve fennállván, akkor, midőn a tulajdon szoros meghatározása, elkülönzése, s a tulajdon független és czélszerű használásának lehetségessé tétele volt a feladat, első helyen várt orvoslásra. És ezen orvoslás a törvényhozó hatalom által oly fontosnak tartatott, hogy ugyanakkor, midőn p. o. a tagosítás az emberek tetszésére bízatott, az erdei haszonvételek szabályozása, a legelő elkülönzésével együtt, kényszerítő rendszabályul mondatott ki, és hivatalból rendeltetett el, ha az illetők azt bizonyos idő alatt ön jószántukból be nem végeznék. Az itt taglalt pátens, ezen zavaros állapot rendbehozására, az erdei haszonvételek megváltását rendeli, és pedig úgy, hogy a hol a volt jobbá- A RÉGI JÓ TÁBLABIRAL Regény. Itt a JÓKAI MÓR. MÁSODIK RÉSZ. Ember csapásai. (Folytatás. *) A nő és a némber. Mikor a nő azt mondta : semmi gyanúm sincs, akkor már tele volt az epéje gyanúval, mert semmi féreg sem oly szapora, mint a szerelemféltés gyanúi a nő keblében, de jól tudta azt, hogy itt most bírái előtt áll. Óvakodott olyan szót kimondani, mely Krénfyt bármi tekintetben vádként érhetné. Még most nő volt, a hűséges, pártfogó nő, ki ha otthon szenved is, nem mutatja azt a világ előtt, s hívének védelmére kel, ha idegen támadja meg azt. Az alispán folytatá kérdéseit. — Brenóczy István grófnak volt egy igen szép leánya. A nő közbevágott. — Ah, tekintetes uram, csak nem hiszi ön, hogy Krénfy arra gondolt ? — Kissé csodálatosnak látszik az állítás, de be van bizonyítva, hogy Krénfy előért tette mindazt, amit különben szokott életmódjával és jellemével nem tudnánk összeegyeztetni. Sokat nem tudunk megmagyarázni, aminek csalhatlan tudomására jöttünk.Cynthia grófnőnek egy régi hajlama volt bizonyos fiatal emberhez, kit e miatt Illés gróf párbajban készült megölni; ez ifjú a miatt rejtőzni volt kénytelen. Krénfy megtudta ez ifjú hol létét s tudata azt a gróffal. Kegyed különösen csóválta erre fejét. Érlend: Krénfynek más oka is lehetett Tarnóczyt eltetetni láb alól, hogy váltói aláírását egykor meg ne cáfolhassa. De hát arra mit mond kegyed, hogy Krénfy egy időben elhiresztelé, miszerint Cynthia grófnő elutazásuk éjjelén, titokban egy egész órát töltött az ő szobájában egyedül; ezen hit miatt az egész család kénytelen volt rögtön elhagyni Bécset. Lenczné még most is erőt tudott venni lázongó keblén, lásd Pesti Napló 1775. számát. — Ez csak arra mutat, hogy Krénfy gyűlölte az egész családot, és különösen Cynthia grófnét. Ha szerette volna, nem vádolá be, mint atyja gyilkosát, nem akarta volna őt a vesztőhelyre vinni. — Tisztelt asszonyság, ha azért volnék itt, hogy lélektani felolvasásokat tartsak, bebizonyítanám, hogy a legnagyobb szerelem és a legnagyobb gyűlölet egy forrásból fakad, hogy azok mint egyeznek meg egyes jelenségükben, hogy támadnak egymásból s hogy térnek egymásba vissza; hanem erre most nincs szükség; én biró vagyok, ki a tényekből ítél; s most elmondom kegyednek azon tényeket, a mik eddigelé meg vannak állapítva. Krénfy bevádja a leggonoszabb bűnténynyel Cynthia grófnét azért, hogy őt egészen megfoszsza minden kilátástól valaha azon körökbe visszatérhetni, amik öt születésénél fogva illetik, hogy ne engedjen neki a gyalázat és a halál kétségbeeséséből egyéb menekülést, mint amit ő fog neki nyújtani. Ez volt az ő terve, és ez a terv is tökéletesen sikerült. Azon napot megelőző estre, a melyen ő megszökött és kegyed letartóztatott , egy levelet irt Krénfy Brenóczy Cynthia grófnőnek, ki, mint tudva van, az előleges vizsgálatok lefolyásáig Fenyéry ügyész kezességére annak mezei lakán tartózkodott. E levelet a leggondosabb elővigyázattal oly módon juttatá Krénfy Cynthia grófnő elé, hogy ajánlatai el nem fogadása esetében, saját sorait ellene felhozni soha ne lehessen. Lenczné kiállhatlan szomjúság és szédülésről panaszkodott. Egy pohár vizet hoztak neki. — Krénfy meghitt ispánjára bízta levelét, a mit a grófnőnek négyszemközt lehete csak elolvasni, s azután ismét vissza kellett azt vinni a postának a grófnő válaszával együtt. Az ispán azonban útközben meggyilkoltatott. Lenczné kétszer is összeborzadt; ezt még nem tudta. — Egy vén csavargó, kivel többször összekobzódott, leütötte a sötétben s a hulla megtalálásakor a levél is a hatóság kezébe került. íme itt van. Az alispán egy csomó irat közöl elővoná a levelet, a letörlött vércseppek még meg sem fakultak rajta jól. — Elismerie ezt kegyed Krénfy írásának. A nő csak némán inte fejével. Azután furadozó hangon kérdezé, hogy mi van azon levélben írva ? — Felolvasom kegyed előtt szorul szóra: Kelt Kis- Amsterdamon, ápril 10-én. Grófnő! Kegyed sorsa e perezben egyedül az én kezemben van. Mind azon bizonyítványt, a mit kegyed terhelésére felhoztam,egy sza-ivammal leronthatom. De ezt a szót ki nem mondom addig, a míg kegyed ki nem mondja azt, a miért én epedek. Ismeri kegyed azon érzelmeket, amik lelkemet oly régóta gyötrik. Minden gondolatom, szenvedélyem egy tárgyra tér vissza , amit vagy kivivek , vagy elveszek bele. Nincs kegyednek semmi más menekülése. Meg van fogva azon vádban , melynek minden foga egy gép következetességével egymásba vág és a melynek kulcsát egyedül én bírom. Legyen irántam irgalommal és én is irgalommal leszek kegyed iránt. . . Lenczné lehajtá fejét, le egészen a két térdéig , oda rejté el arczát és úgy zokogott. Minden szó a szivén járt keresztül. Hisz ő nem volt szép, nem bűbájos, nem kellemes , de hűséges és önfeláldozó s ezt nem érdemelte attól. — . . . . Kegyednek csak egy útja van a megszabadulásra: leirom azt; — hagyja el ez éjjel Fenyéry házát s ispánom segélyével utazzék Ó-Helybe, a hova reggelre megérkezhetik. Keresse fel ott a lelkészt, én hamarább ott leszek, ki lekötelezettem lévén, bennünket rögtön össze fog esketni. Nekem nem nincs, mert Lencznével házasságom érvénytelen, akkor még első nőm üresdában élt, midőn őt elvettem , s amannak holta után a házasságot vele meg nem újítottam. Különben is Lenéznének elég oka leend Magyarországot eltávozásom után el nem hagyhatni. Pár hét múlva a tengeren lehetünk , s az uj világ révéig megsem állunk. Ott oly állást biztositok önnek, minővel a Brenóczi grófok legfényesebb korszakukban sem dicsekedhettek. Ura lesz ön vagyonomnak és szivemnek és én leghívebb rabszolgája. Most elmondom azt, minek ajánlatomat meg kellett volna előznie. Azon órában a melyben kegyed nekem kezét nyújtja, én egy levelet irok a megye elnökének, melyben felfedezem mindazon titkos körülményeket, a mik István gróf megöletésének vádját kegyedről egy más személyre hárítják át, s igy Fenyéryt felmentem a kezesség alól. Azontúl ez országban nem maradhatok, ezt jól tudja kegyed, rokonai bosszúvágyát ismerve. Gondolja meg kegyed ezt, és határozzon gyorsan. Ha igent mond, oly boldoggá teendem, minőnek egy herczegnő sem mondhatja magát; ha nemet mond, elhagyom veszni a meggyalázott, megvetett gonosztevők halálával. Krénfy. A némber vadállati dühösséggel szökött fel ültéből. Szemeit elfutotta a vér, arcza elkékült, kidülledt ajkain a tajték habzott , sokáig csak egyes érthetlen szavakat bírt lihegni. — Oh — e igaz! Bocsássanak utána! ordita végre rikácsoló kitöréssel, bocsássanak utána ! Én fölkeresem a világ végén, fölkeresem a pokolban is, és visszahozom. Ide hozom vissza, mint egy megszökött kutyát. Bocsássanak utána. Az alispán csillapítva szólt hozzá. — Csendesen asszonyom. Parancsoljon indulatának. Itt egyéb baj van, mint az, hogy Krénfy kegyedet megcsalta,elárulta .... — És meglopott. — És meglopta .... — Igen , meglopott; pénzeimet kicsalta , adósságait rám tukmálta s elhitette velem, hogy várni fog rám Hamburgban. És erre egy másikkal ment el Amerikába. — Ez mind csekély baj kegyedre nézve. Ezért utána mehetne, fellelhetné és számolhatna vele, de nagyobb baj az, hogy kegyedet Krénfy oly helyzetbe hozta, miszerint még csak utána sem mehet; hetekig, hónapokig, lehet örökre Sem hagyhatja el e megyét, e várost, még ezt a házat sem, a melyben vagyunk. — A némber értetlenül bámult az alispánra. — Krénfy levelében oly kifejezések vannak, amik kegyedre nézve nagyon ártalmasak. Egy helyütt azt mondja : „Lenéznének elég oka lesz el nem hagyhatni Magyarországot; másutt : a grófnét terhelő gyilkossági vádat egy másik személy vállára fogom áthárítani tudni. A közügyész és a grófnő kezese a kifejezésekben elég okot találnak azon gyanú kimondására, hogy a megfoghatlan gyilkosság tényezőjéül Krénfy egyedül kegyedet érthette, mert csak hármuk kezén fordultak meg a méregüvegcsék. És ez azon ok, mely miatt most kegyed a törvényszék előtt áll. A némber oly sápadt lett, mint a viasz, térdei reszkettek alatta, kezeivel a szék karját kereste, és nem találta. Végre térdre roskadt és hangos zokogásba tört ki, alig bírva fuldoklásaitól kimondani, hogy ő ártatlan; ő Isten előtt mondja, hogy ártatlan. Az alispán szánalommal ment oda hozzá, s karjánál fogva felemelte és a székre ülteté. — Ne sirjon kegyed, szólt hozzá nyájas biztató hangon. Mi tökéletesen meg vagyunk felőle győződve, hogy kegyed ártatlan. Azonban kénytelenek vagyunk még is kegyedet addig letartóztatni, még Krénfynek azon tudósítása, melyről levelében említést tesz, hozzám meg nem érkezik. — Ő engemet fog vádolni, sietett közbe szólni a némber. Bizonyosan tudom , hogy engemet fog vádolni. Ha egyébért nem, csak azért is, hogy tőlem megszabaduljon. Rám fogja tukmálni saját bűnét, mert a gyilkos senki sem más, mint ő maga! (Folytatjuk.)