Pesti Napló, 1856. február (7. évfolyam, 1768-1794. szám)

1856-02-14 / 1779. szám

topon jo. 5-ik évf­­olyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angel királynőimb­ezimzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét 11­5 minden közlemény a szerkesztőséghez­ intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüöeti panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Hirdetmények díja : 5 hasábos petit sor 4 pkr, Bélyegdíj külön 10 pkr. __________________­_________ _______Magán vita 5 hasábos petit sor 5 pkr. Egy«t*in­»l*z» 2-ik ízím, 1-sí emelet, 1850. Csütörtök, febr. 14. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán: ÉvnegyedTM . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. PEST, febr. 14. Távirati magán-­ tudósítás a „Pesti Napló“ szerkesztőségéhez. Föladatott Bécsben : febr. 13. d. e. 11 óra 40 p. Érkezett Peatr*­ , * d. e. 12 óra — p. Paris, febr. 13. A „Consti­­t­u­­t­i­o­n­n­e­l“ jelenti, hogy az angol­­amerikai viszály a kiegyenlítés pontján áll. — A „D­é­b­a­t­s4“ szerint a franczia császárnak a törvény­hozó kamarákat megnyitó beszé­dei valószínűleg a már megtörtént békekötést jelentendik. Úrbéri ügyek, XI. (Erdei haszonvételek szabályozása.) Az 1853. márt. 2-diki nyilt parancs 10—14 §-ai az erdei haszonvételek szabályozása­ s megváltásá­ról rendelkeznek. A nemzetgazdászati tekintetben is igen fontos kérdés e §­okban lehető legna­gyobb méltányossággal van megoldva. A volt jobbágyokat illető haszonvételek során egyik fontosabb volt a „faizás“ jótéteménye , az­az: a telkes jobbágyokat s házas és házatlan zselléreket illető azon jog, hogy ott, a­hol a ha­tárban urasági erdők léteznek, részint ingyen, ré­szint bizonyos mennyiségű favágás és összehor­dás kötelességének feltétele alatt tűzi és épületi fát nyerjenek. Ezen jog gyakorlatát az időnként kiadott legfelsőbb rendeletek szorosabban meg­határozták. Ezek szerint ott, a­hol a helység ha­tárában erdővel bir az uraság, a jobbágyok saját szükségökre elegendő tűzi­fát vihetnek ki magok­nak a ledőlt és száraz, s ezek hiányában az élő fákból is, úgy azonban, hogy előbb a görbe, gör­csös s egyéb használatra nem alkalmatos fák vi­tessenek el. Sőt az 1836—diki törvényig, mely erre nézve szorosabban intézkedett, ha a helység határában létező erdők a jobbágyok tüzelési szük­ségére elegendő fát nem szolgáltatnának, s a föl­­desuraság ugyanazon uradalmi egyéb helysége határán léteznék erdő, a hiány innét is pótlandó volt. Meghagyatott, hogy igen távol erdő­részek ne jelöltessenek ki, mi által a jobbágyok ezen haszonvétele szerfelett megnehezittetett, vagy éppen lehetlenné tétetett volna. Az uradalomnak, vagy panasz esetében az uriszéknek, vagy me­gyei küldöttségnek volt joga a tüzi­fa mennyisé­gét, a jobbágyok szükségének s az erdő­kimélés nemzetgazdászati tekintetének figyelembe vételé­vel, úgy a vágás és elhordás idejét is, megha­tározni, melyen kívül az erdőre járni ne lehessen — ez utóbbit azért, hogy kellő felügyeletet gya­korolni, s az esztelen, szabálytalan erdőpusztí­­tást gátolni lehessen; úgy azonban, hogy ha a kitűzött napokon, eső, hó s az utak járhatlansága miatt a munka lehetlenné vált, azok helyett máso­kat kellett kitűzni. A jobbágyok „saját“ szüksé­gének meghatározásánál figyelembe kellett venni a katonatartásra, utak s hidak javítására stb. szük­séges mennyiséget. A favágás, az erdőszabályo­­zási rendelet 45-dik §-a által november, decem­ber, január és február hónapokra határoztatott.­­ Hol a famennyiség s a vágás ideje ekként lett meghatározva, attól eltérni szigorú börtön- s botbüntetés alatt volt tiltva. —Az épületi fa hasz­nálata jobban meg volt szorítva. Ezt csak akkor követelhették a jobbágyok, ha a helység határá­ban létezett erdő, s ha ez elegendő nem lett volna, más határból nem tartozott adni a földes ur , s csak annyit tartozott adni, mennyi a tető, ajtók s ablakokhoz kivántatott, nem pedig a falakhoz. Csak azon fákat lehetett elvinni, melyek a föl­des ur által kijelöltettek, s utalványoztattak; a vá­gás ideje ezekre nézve december és január hava volt. — Némely helyeken pálinkafőzéshez, gaz­dasági szerek­ s eszközökhez szükséges fa is adatott, azzal indokolván ezt a legfelsőbb ren­deletek, hogy ezen eszközök (ekék,boronák,jár­mok stb.) leginkább a földesúri munkában kop­nak s romlanak el. — A „saját“ szükség fogal­ma természetesen kizárta a fávali kereskedést, melyet a jobbágyok csak az uraság különös en­­gedelme mellett gyakorolhattak stb. A fairás jótéteményének megfelelő jobbágyi köteleztetés abban állott, hogy a földesúr­ számára bizonyos mennyiségű fát kellett levágni, össze­rakni s elhordani, nevezetesen minden egész tel­kes jobbágy s ehhez aránylag a kisebb állomány­nyal bírók, egy pozsonyi mértékű vagy arányos mennyiségű öt fát tartottak meghatározott helyre, de csak az uradalom határán belől elhordani s összerakni; a házas zsellérek pedig fejenként fél öt fa összevágásával voltak kötelesek. A faizáson kívül a jobbágyok erdei haszon­vételei voltak: a makkoltatás és gubacsszedés. A makkoltatás jótéteménye abban állott, hogy ez nekik a lakhelyük határában fekvő uradalmi er­dőkben hat krajczárral olcsóbban engedtetett meg, mint idegeneknek.­­ A gubacsszedés csak köz­ségi vagy a telkekhez kiosztott erdőkben volt engedve, s majorsági erdőkben szigorúan tiltatott. — Vadgyümölcs-szedés, házi szükségre, m­egen­­gedtetett. A hol községi, vagy egyes telkekhez kiosztott erdők léteztek , ezekben a jobbágyok saját szük­ségükre tűzi és épületi faizással bírtak, minden megfelelő teher s köteleztetés nélkül; de a felü­­­gyelés ezekben is az uraságot illette. Ez határozta meg az építéshez s tüzeléshez szükséges famen­nyiséget, s a vágás idejét. — Általában az erdők felügyelésének s fentartásának gondja a megyén kívül, a földesurat illette, és saját erdei rendtar­tási szabályok által formuláztatott, milyen az 1770 mart. 15-iki. Az 1836-iki törvény Vl-ik czikkének 4-ik §-a ugyanezen elveket állapította meg, némi cseké­lyebb változtatásokkal. Hol a jobbágyok az urbé­­rek, későbbi úrbéri rendbeszedések, vagy a diva­tozó szokás szerint a tűzi faizás haszonvételével bírtak, ezen használatban továbbá is ingyen hagy­ta meg őket, de csak ott, hol a helység határában erdővel bir az uraság.­­ Hol a jobbágyok épü­leti faizás hasonló használatában voltak, az addigi gyakorlat szinte fentartatott, de ismét csak azon helyeken, melyeknek határában az urasági erdők­ben annyi épületi fa találtatik, hogy abból az er­dei rend sérelme nélkül eladni lehet. A lelkipász­torokat s iskolamestereket illető faizásra nézve szinte a régi szokás tartatott fenn.­­ Kimondta azonban ezen törvény, hogy a jobbágyok a hatá­rokon kívüli erdőkből azontúlra épen semmit sem követe­hetnek, ha csak ily erdőkben is a faizás régi haszonvételében nincsenek. Kimondta továb­bá, hogy a földesúr ezentúl sem kézművekre sem pálinkaégetésre, vagy épen kereskedésre fát adni nem köteles; a makkoltatás és gubacsszedés joga is a földesur szabad és korlátlan rendelkezésétől függ . . Az erdei vad gyümölcsök szedését ezen­­tulra is megengedte ugyan, de a gesztenye, dió s egyéb nemesi fajok világos kivételével. — Azon erdőkre nézve, melyek a jobbágytelki állomány részét teszik, a jobbágyoknak természetesen sza­bad, és csak az erdei rend által szabályzott hasz­nálat van engedve; a hol pedig az erdő, az állo­mányon felül, akár a községnek, akár egyes job­bágyoknak külön telkek után van kivágva, abban az épületi és tűzi faizás, makkoltatás és gubacs­szedés a jobbágyokat illeti, sőt kellő felügyelet alatt, a fakereskedés is megengedtetik.­­ A föl­desúri erdőkben élvezett faizás jótéteményének megfelelő favágási, összerakási s elhordási köte­lességet az 1836-iki törvény is fentartotta, de az önkény ellen, a jobbágyok javára s könnyebbsé­gére, biztosította azáltal, hogy meghatározta a tá­volságot, melyen túli szállításra a jobbágyot szo­rítani ne lehessen. Ez azon zavaros viszonynak képe, mely a föl­desur és jobbágy közt az erdei haszonvételre nézve fennállván, akkor, midőn a tulajdon szoros meghatározása, elkülönzése, s a tulajdon függet­len és czélszerű használásának lehetségessé té­tele volt a feladat, első helyen várt orvoslásra. És ezen orvoslás a törvényhozó hatalom által oly fontosnak tartatott, hogy ugyanakkor, midőn p. o. a tagosítás az emberek tetszésére bízatott, az er­dei haszonvételek szabályozása, a legelő elkülön­­zésével együtt, kényszerítő rendszabályul monda­tott ki, és hivatalból rendeltetett el, ha az illetők azt bizonyos idő alatt ön jószántukból be nem végeznék. Az itt taglalt pátens, ezen zavaros állapot rend­­behozására, az erdei haszonvételek megváltását rendeli, és pedig úgy, hogy a hol a volt jobbá- A RÉGI JÓ TÁBLABIRAL Regény. Itt a JÓKAI MÓR. MÁSODIK RÉSZ. Ember csapásai. (Folytatás. *) A nő és a némber. Mikor a nő azt mondta : semmi gyanúm sincs, akkor már tele volt az epéje gyanúval, mert semmi féreg sem oly szapora, mint a szerelemféltés gyanúi a nő keblében, de jól tudta azt, hogy itt most bírái előtt áll. Óvakodott olyan szót kimondani, mely Krénfyt bármi tekintetben vádként érhetné. Még most nő volt, a hűséges, pártfogó nő, ki ha ott­hon szenved is, nem mutatja azt a világ előtt, s hívének védelmére kel, ha idegen támadja meg azt. Az alispán folytatá kérdéseit. — Brenóczy István grófnak volt egy igen szép leánya. A nő közbevágott. — Ah, tekintetes uram, csak nem hiszi ön, hogy Krénfy arra gondolt ? — Kissé csodálatosnak látszik az állítás, de be van bizo­nyítva, hogy Krénfy e­lőért tette mind­azt, a­mit különben szokott életmódjával és jellemével nem tudnánk összee­gyeztetni. Sokat nem tudunk megmagyarázni, a­minek csalhatlan tudomására jöttünk.Cynthia grófnőnek egy régi hajlama volt bizonyos fiatal emberhez, kit e miatt Illés gróf párbajban készült megölni; ez ifjú a miatt rejtőzni volt kénytelen. Krénfy megtudta ez ifjú hol létét s tudata azt a gróffal. Kegyed különösen csóválta erre fejét. Érlend: Krénfynek más oka is lehetett Tarnóczyt eltetetni láb alól, hogy váltói aláírását egykor meg ne c­áfolhassa. De hát arra mit mond kegyed, hogy Krénfy egy időben elhiresztelé, miszerint Cynthia grófnő elutazásuk éjje­lén, titokban egy egész órát töltött az ő szobájában egyedül; ezen hit miatt az egész család kénytelen volt rögtön elhagyni Bécset. Lenczné még most is erőt tudott venni lázongó keblén,­­­ lásd Pesti Napló 1775. számát. — Ez csak arra mutat, hogy Krénfy gyűlölte az egész családot, és különösen Cynthia grófnét. Ha szerette volna, nem vádolá be, mint atyja gyilkosát, nem akarta volna őt a vesztőhelyre vinni. — Tisztelt asszonyság, ha azért volnék itt, hogy lé­lektani felolvasásokat tartsak, bebizonyítanám, hogy a legnagyobb szerelem és a legnagyobb gyűlölet egy for­rásból fakad, hogy azok mint egyeznek meg egyes je­lenségükben, hogy támadnak egymásból s hogy térnek egymásba vissza; hanem erre most nincs szükség; én biró vagyok, ki a tényekből ítél; s most elmondom ke­gyednek azon tényeket, a mik eddigelé meg vannak ál­lapítva. Krénfy bevádja a leggonoszabb bűnténynyel Cynthia grófnét azért, hogy őt egészen megfoszsza minden kilátástól valaha azon körökbe visszatérhetni, a­mik öt születésénél fogva illetik, hogy ne engedjen neki a gyalázat és a halál kétségbeeséséből egyéb menekü­lést, mint a­mit ő fog neki nyújtani. Ez volt az ő terve, és ez a terv is tökéletesen sikerült. Azon napot meg­előző estre, a melyen ő megszökött és kegyed letartóz­tatott , egy levelet irt Krénfy Brenóczy Cynthia grófnő­nek, ki, mint tudva van, az előleges vizsgálatok lefolyá­sáig Fenyéry ügyész kezességére annak mezei lakán tartózkodott. E levelet a leggondosabb elővigyázattal oly módon juttatá Krénfy Cynthia grófnő elé, hogy ajánlatai el nem fogadása esetében, saját sorait ellene felhozni soha ne lehessen. Lenczné kiállhatlan szomjúság és szédülésről panasz­kodott. Egy pohár vizet hoztak neki. — Krénfy meghitt ispánjára bízta levelét, a mit a grófnőnek négyszemközt lehete csak elolvasni, s azután ismét vissza kellett azt vinni a postának a grófnő vála­szával együtt. Az ispán azonban útközben meggyilkol­tatott. Lenczné kétszer is összeborzadt; ezt még nem tudta. — Egy vén csavargó, kivel többször összekobzódott, leütötte a sötétben s a hulla megtalálásakor a levél is a hatóság kezébe került. íme itt van. Az alispán egy csomó irat közöl elővoná a levelet, a letörlött vércseppek még meg sem fakultak rajta jól. — Elismeri­e ezt kegyed Krénfy írásának. A nő csak némán inte fejével. Azután furadozó hangon kérdezé, hogy mi van azon levélben írva ? — Felolvasom kegyed előtt szorul szóra: Kelt Kis- Amsterdamon, ápril 10-én. Grófnő! Kegyed sorsa e perezben egyedül az én kezemben van. Mind azon bi­zonyítványt, a mit kegyed terhelésére felhoztam,egy sza-i­vammal leronthatom. De ezt a szót ki nem mondom addig, a m­íg kegyed ki nem­ mondja azt, a miért én epedek. Is­meri kegyed azon érzelmeket, a­mik lelkemet oly rég­óta gyötrik. Minden gondolatom, szenvedélyem egy tárgyra tér vissza , a­mit vagy kivivek , vagy elveszek bele. Nincs kegyednek semmi más menekülése. Meg van fogva azon vádban , melynek minden foga egy gép kö­­vetkezetességével egymásba vág és a melynek kulcsát egyedül én bírom. Legyen irántam irgalommal és én is irgalommal leszek kegyed iránt. . . Lenczné lehajtá fejét, le egészen a két térdéig , oda rejté el arczát és úgy zokogott. Minden szó a szivén járt keresztül. Hisz ő nem volt szép, nem bűbájos, nem kel­lemes , de hűséges és önfeláldozó s ezt nem érdemelte attól. — . . . . Kegyednek csak egy útja van a megszaba­dulásra: leirom azt; — hagyja el ez éjjel Fenyéry házát s ispánom segélyével utazzék Ó-Helybe, a hova reggelre megérkezhetik. Keresse fel ott a lelkészt, én hamarább ott leszek, ki lekötelezettem lévén, bennünket rögtön össze fog esketni. Nekem nem nincs, mert Lencznével­ házasságom érvénytelen, akkor még első nőm üresdá­­ban élt, midőn őt elvettem , s amannak holta után a há­zasságot vele meg nem újítottam. Különben is Lenézné­nek elég oka leend Magyarországot eltávozásom után el nem hagyhatni. Pár hét múlva a tengeren lehe­tünk , s az uj világ révéig megsem állunk. Ott oly állást biztositok önnek, minővel a Brenóczi gró­fok legfényesebb korszakukban sem dicsekedhettek. Ura lesz ön vagyonomnak és szivemnek és én leghívebb rabszolgája. Most elmondom azt, minek ajánlatomat m­eg kellett volna előznie. Azon órában a melyben kegyed nekem kezét nyújtja, én egy levelet irok a megye elnö­kének, melyben felfedezem mindazon titkos körülmé­nyeket, a mik István gróf megöletésének vádját kegyed­ről egy más személyre hárítják át, s igy Fenyéryt fel­mentem a kezesség alól. Azontúl ez országban nem ma­radhatok, ezt jól tudja kegyed, rokonai bosszúvágyát is­merve. Gondolja meg kegyed ezt, és határozzon gyor­san. Ha igent mond, oly boldoggá teendem, minőnek egy herczegnő sem mondhatja magát; ha nemet mond, elha­gyom veszni a meggyalázott, megvetett gonosztevők ha­lálával. Krénfy. A n­é­m­b­e­r vadállati dühösséggel szökött fel ültéből. Szemeit elfutotta a vér, arcza elkékült, kidülledt ajkain a tajték habzott , sokáig csak egyes érthetlen szavakat bírt lihegni. — Oh — e i­gaz! Bocsássanak utána! ordita végre rikácsoló kitöréssel, bocsássanak utána ! Én fölkeresem a világ végén, fölkeresem a pokolban is, és visszahozom. Ide hozom vissza, mint egy megszökött kutyát. Bocsás­sanak utána. Az alispán csillapítva szólt hozzá. — Csendesen asszonyom. Parancsoljon indulatának. Itt egyéb baj van, mint az, hogy Krénfy kegyedet meg­csalta,elárulta .... — És meglopott. — És meglopta .... — Igen , meglopott; pénzeimet kicsalta , adósságait rám tukmálta s elhitette velem, hogy várni fog rám Ham­burgban. És erre egy másikkal ment el Amerikába. — Ez mind csekély baj kegyedre nézve. Ezért utána mehetne, fellelhetné és számolhatna vele, de nagyobb baj az, hogy kegyedet Krénfy oly helyzetbe hozta, miszerint még csak utána sem mehet; hetekig, hónapo­kig, lehet örökre Sem hagyhatja el e megyét, e várost, még ezt a házat sem, a melyben vagyunk. — A némber értetlenül bámult az alispánra. — Krénfy levelében oly kifejezések vannak, a­mik kegyedre nézve nagyon ártalmasak. Egy helyütt azt mondja : „Lenéznének elég oka lesz el nem hagyhatni Magyarországot; másutt : a grófnét terhelő gyilkossági vádat egy másik személy vállára fogom áthárítani tudni. A közügyész és a grófnő kezese a kifejezésekben elég okot találnak azon gyanú kimondására, hogy a meg­­foghatlan gyilkosság tényezőjéül Krénfy egyedül kegye­det érthette, mert csak hármuk kezén fordultak meg a méregüvegcsék. És ez azon ok, mely miatt most kegyed a törvényszék előtt áll. A némber oly sápadt lett, mint a viasz, térdei resz­kettek alatta, kezeivel a szék karját kereste, és nem találta. Végre térdre roskadt és hangos zokogásba tört ki, alig bírva fuldoklásaitól kimondani, hogy ő ártatlan; ő Isten előtt mondja, hogy ártatlan. Az alispán szánalommal ment oda hozzá, s karjánál fogva felemelte és a székre ülteté. — Ne sirjon kegyed, szólt hozzá nyájas biztató han­gon. Mi tökéletesen meg vagyunk felőle győződve, hogy kegyed ártatlan. Azonban kénytelenek vagyunk még is kegyedet addig letartóztatni, még Krénfynek azon tudó­sítása, melyről levelében említést tesz, hozzám meg nem érkezik. — Ő engemet fog vádolni, sietett közbe szólni a némber. Bizonyosan tudom , hogy engemet fog vádolni. Ha egyébért nem, csak azért is, hogy tőlem megszaba­duljon. Rám fogja tukmálni saját bűnét, mert a gyilkos senki sem más, mint ő maga! (Folytatjuk.)

Next