Pesti Napló, 1856. február (7. évfolyam, 1768-1794. szám)

1856-02-21 / 1786. szám

203-a 86. 7-ik évf­folyam. Szerkesztő szállása . Angol királynőhöz czimzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi rászát illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak Szerkesztési iroda : Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-sk emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó­ hivatalhoz intézendők. Hirdetmények dija 5 hasábos petit sor 4 pkr. Bélyegdij külön 10 pkr .­ Magán vita 5 hasábos petit sor 5 pkr. Egyetem-utcza 2-ik szám ,­l-ső emelet, Vidékre, p­e­s­t­e­n : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. 1856. Csütörtök, febr. 21. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A PESTI NAPIÓ 1856-ik évi februar — martins két február—junius öthónapos fo­lyamra. Vidékre két hónapra 3 frt 20 kr. „ öt hónapra 8 frt 20 kr. Budapesten házhoz­­hordással két hónapra 2 frt 40 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten a lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadó­hivatala. PEST, febr. 11. Nemzetgazdászati levelek. II. (Az uzsora megszüntetése). Sokan talán csodálkozni fognak, hogy nemzet­­gazdászati leveleim sorozatát az „uzsorával“ kez­dem meg. Nem tesz semmit, nem fognak csodál­kozni, ha magam kimagyarázhatom. Az uzsora kérdésen keresztül kell esnünk, mig más nem­­zetgazdászati kérdések megoldására átmehetnénk. Hiába fejtegetjük mi az ipolyvölgyi, a debreczen­­kassai, a pest-hatvan-gyöngyösi vaspálya vona­lak előnyeit s kimondhatlan hasznait; hiába zár­juk imádságunkba, hogy adj uram Isten a magyar­nak mielőbb föld- és iparbankokat; hiába igyek­szünk jószágainkat beruházni, s nagyobb jövede­lemre emelni; hiába tervezünk életbiztosító-nyug­­díj s különféle jótékony hitelintézeteket , mind­ezek jámbor óhajtások maradnak; mert nem lesz pénzünk; nem lesz pedig, mert senki sem hitelez, senki sem kölcsönöz nekünk; és nem hitelez azért, mert a pénz természetes értékét természetellenes törvénynyel, kamatláb meghatározásával árszabály alá vetjük. A tőkepénzesek vagyonát részünkre monopolizálni akarjuk a kamatláb meghatározása által, de a természetjog nem hagyja magát meg­sértetni, s épen azok ellen fordul, kik azt érde­kükben ki akarják zsákmányolni. A kamatláb meg­határozása következtében a becsületes hitelezők és tőkepénzesek elhagyják a pénzpiaczot, s pén­zeiket oda fordítják, hol azoknak törvény szerint nagyobb hasznát­ vehetik; s igy a megritkult pénzpiaczon csak néhány szívtelen uzsorás ma­rad meg, kik a keresve keresett pénzt jó drágán gyümölcsöztetni alkalmuk lévén, a megszorult állampolgárokat irgalmatlanul tönkre teszik. Egy szóval : épen a kamatláb meghatározása, épen az uzsoratörvény idézi elő az uzsorát, s az uzsora­törvény épen azokat sújtja leginkább, kik azt sa­ját védelmökre gondolták ki. Itt talán némely tisztelt honfitársam ismét ször­­nyülködve kiált fel, hogy tös gyökeres magyar ember létemre mikép szólalhatok az uzsoratörvény eltörlése mellett, miután ha törvényesen megen­gedtetik annyi kamatot kérni, mennyi a hitelező­nek tetszik, úgy ezután még nagyobb lesz az uzsora, s nem 25 hanem 50 százlék­ kamatot is kell fizetnünk. Csalódás! A dolog épen ellen­kezőleg fog kiütni. Én szinte nem vagyok barátja az uzsorának, s meg akarom azt szüntetni, hanem a gyógymódban különbözünk. Én azt hiszem, hogy ha a kamatlábat meghatározó, s az uzsorát bün­tető törvény eltöröltetik, a pénz szabad adásve­­rés, természetes verseny következtében nagyobb mennyiségben fog a pénzpiaczon megjelenni, s akkor olcsóbb leend, s a kamatláb önkényt­­esebb szálland; s igy valamint a régi romai szónokok e sza­vakkal kezdték és végezték be beszédüket: „Censeo Charthaginem esse delendam“, úgy én is nemzet­­gazdászati fejtegetéseimet avval nyitom és zárom be, hogy „mindenek előtt a kamatláb meghatá­rozása s az uzsoratörvény töröltessék el.“ Ellen­ben kétkedő honfitársam azt gondolja, hogy olcsó pénz csak árszabályozás által kapható, s uzsora csak szigorú törvény által elkerülhető. Melyik résznek van igazsága, élő példával nem lehet mindkét oldalról megmutatni, mert él és uralko­dik még a kamat és uzsoratörvény, s csak annyit látunk, hogy a pénz mindig szűkebb szűkebb, s az uzsora annyival nagyobb lesz, mentül szigo­rúbb törvény hozatik az uzsora ellen, s mennyi­vel nagyobb szigorral hajtatik ez végre. Kísért­sük meg egyszer valahára századok után az ellen­kezőt : töröljük el a kamatláb s uzsora törvényét, s várjuk be, minő eredménye lesz ez új intézke­désnek. A nemzetgazdászat természetes, s így örökös, változhatlan, semmi gyarló emberi intézkedések által ki nem játszható törvényei következtében az eredmény csak jótékony és áldásteljes lehet. A magyar ember azt gondolta, hogy mihelyt a váltójog Magyarországban meghonosíttatik, lesz pénz mint pelyva, de meghagyta mellette a kamatlábat meghatározó, és uzsorát fenyítő tör­vényt. És mi lett a következés? Csak könnyebb útját nyitottuk meg az uzsoráskodhatásnak, s az uzsora nagyobb lett. Nagy ideje tehát, hogy bu­sás bírságfizetések után okuljunk, s a nemzetgaz­dászat igazságos és jogos elvei szerint intézzük el pénzviszonyainkat. Előbbi czikkemben említettem már, hogy az emberiségnek, mely fokozatos fejlődésre van te­remtve, az a szerencsétlen természete van, hogy sokszor századok sőt évezredek után látja be az orra előtt fekvő igazságot. Ez igaz és történeti adatokkal bebizonyítható tény. E körülménynek tulajdonítható az, miszerint a nemzetgazdászati tudomány, mely a nemzeti vagyon termelésének, felosztásának, fogyasztásának természetes törvé­nyeit magyarázza, még most is csecsemő, vagy, ha úgy tetszik, fejlődő ifjúi korszakában van. A tudomány avatottjai nem győzik az ezerekre menő százados előítéleteket, rögeszméket, tévu­­takat, ferde nézeteket kiegyenlíteni, felvilágosí­tani, megszüntetni, s helyettök józanabb elvekkel keresztülhatni. E számtalan hibás nézetek közt első helyen szerepel a pénzteli rögeszme, mely a nagy tömegnél divatozik. A közönség a pénzt most is a földi javak koronájának, mindent kivihető egye­düli hatalmas eszköznek tekinti, melynek minden árom­ megszerzésére intézkedések, s mindenható hatalma ellen óvószabályok szükségesek. Ezért hoztak a régi államok, s köztök Magyarország, s legújabb időkben Oroszország törvényeket, hogy az arany és ezüst az országból ki ne czipeltessék. Ezért tiltotta meg szinte legkeményebb büntetés alatt Spanyolország a dúsgazdag amerikai arany- és ezüstbányákból nyert érczpénznek külföldrei ki­vitelét. És mi lett a következés?: elszegényedett. Amerika felfedezése előtt a spanyol nemzet még vagyonos, iparos nemzet volt; terjedelmes gyá­rakkal s ipartelepitvényekkel birt. A pénzkivitelt tiltó törvény után arany s ezüstpénze aránytalanul megszaporodott, de a pénz megszaporodtával a nyers termékek, az iparczikkek ára, s a munka­bér is arányosan felszökkent, melynek következ­tében a spanyol áruk és portékák az európai pia­­c­on a versenyt többé ki nem állhatván, a gyárak egymásután elbuktak, a földmivelés hanyatlásnak indult, s rövid évszázad leforgása alatt a gazdag spanyol nemzet kincses ládái közepett Tantalus módjára szükséget szenvedett, s utoljára se pénze, se posztója nem maradt. A­mily forrásból származtak az arany és ezüst­pénz kivitelének megtiltásai, ugyan­onnan kelet­keztek a kamat-és uzsora­törvények is. Hogy bol­dogító eredményük ezeknek sem lehet, természet rendjén van. Mi tehát tulajdonképen az a pénz, s az az uzsora? Mindkettőt folytatom jövő czikkemben. FÉNYES ELEK: AZ ÖRDÖNGÖS ORVOS. REGÉNY. Irta S­U E JENŐ. ÖZVEGY DE SÉNANCOURT HERCZEGNÉ, vagy a nagyvilági delnő. MÁSODIK RÉSZ. I. (Folytatás.) *­ Coquard, Loubin és Bézuchet urak a mesterke­­dők azon aljas osztályához tartoztak,kik mindig a csa­láson törik fejöket. De Sénancourt herczeg ur nem ke­rülhette ki hálójokat, a három gazficzkó összeesküvé­sében nem hiányzott az ügyesség. Loubin, kinek valami pénze volt, a gyalázatos constantinei dohányvállalatot találta föl, kevés pénzzel annak urává lett, s e csalástól nyilvánosan távol akarván maradni Bézuchet neve alá bujt, őt szalmavázzá téve, megbizá az ezen üzletre vo­natkozó papírok meghamisításával, számok alakításával, a termelés mennyiségét illetőleg becsületes bizonyítvá­nyok koholásával stb. stb. Miután a dolgok így elkészültek, Coquard bízatott meg, hogy ezen en commandite társulatot De Sénancourt ur előtt igen kedvező színben tüntesse föl. A kevéssé tapasztalt herczeg hitt és hinnie kellett a Coquard által erősitetett tények valóságának, melyeket Bézuchet pompás jelentései is bizonyitanak, ki elment Algírba, s a vállalat jeles voltáról új bizonyítványokat *) Lásd „Pesti Napló“ 1785. számát­ küldött. R­é­s­z­v­é­n­y­e­k­r­e fektették azt. De Sé­nancourt úr nagy számú részvényt vásárolt meg s fize­tett ki. Coquard bízatott meg a többi kiosztásával, de ő csak valamit adott el belőlök, a nagyobb rész a három gaz ficzkó keze közt maradt. A részvények ritkasága, az iparüzleti láz, mi annyi ember fejét elszédíté, végre a constantinei dohánytársulat elnökének, De Sénancourt urnak becsületes neve a vállalatot mindjárt m­eginditák. Bézuchet, mint pénztárnok, a könyveket De Sénancourt herczeg ur jóváhagyása elé terjeszté. Ez, mint becsüle­tes ember bízván , tökéletesen járatlan lévén a számí­tásban, azokat megvizsgálás nélkül, másnak nemcsak neki megbocsátható könnyelműséggel írta alá. Az ő be­fizetéséből gyűlt összeg először is mesés osztalékot nyúj­tott a részvényeseknek, ezután eljött az utolsó fa­lat megevésének pillanata. Coquard közönséges kifejezése szerint, más szavakkal megmutatni De Senan­­court arnak , hogy a vállalat roppant csalás, miért ő fe­lelős, meggyalázó beperléssel fenyegetés által megré­míteni, s így kényszeríteni a maga megváltására, ha a bűnvádi pert ki akarja kerülni. A szerepeket kiosztották. Loubin, ki ép oly gazember volt, mint a többi, de úgynevezett hírnevére adván vala­mit s tökéletesen ment lévén a törvényszéki üldözéstől, fölvállalta a megsértett részvényesek képviseletét. Bé­zuchet elfogadta a küldöncz bűnbakk szerepét, s Co­quard a rászedett; e két utóbbi, különösen Coquard mint ügyvivő, rávetették fej őket a büntető törvényszéki megfenyítésre is, mi bekövetkező esetben De Sénancourt urat is érhetné. Bátran elhatározták magukat, hogy e kellemetlenséggel is megküzdenek, biztosak lévén benne, miszerint jó részt fognak kapni azon jelentékeny kár­pótlásból, mire De Sénancourt herczeg, mint egyedül fizetni képes, ítéltetik Loubinnak, mint a részvények majd­nem egyedül birtokosának kifizetni ; de a dolgok nem fognak menni ezen gonosz szélsőségig, mint azt a három czinkos remélte . De Sénancourt az, hogy a bot­rányt elfojtsa, minek viszhangja nevét megbecstelenítet­te volna, megváltja magát; e szerint a tréfa vég­re lesz hajtva, mint mondák e becsületes iparosok. Ez­után pedig egy más jó bolondra vetendették ki háló­jokat. II. Boyer asszony, a kulcsárné, másnap reggel azután, hogy Loubin úr De Sénancourt urnák utazmányát bejelentette, Boyer asszony, mondjuk, kinek a nyerész­kedés közötti kicsapongó vágyai a szegény öreg Du­­pontot, az özvegy herczegné bizalmas emberét megijesz­­ték és elrémtték, az uraság teremében gondolkodva, a múlt napi és reggeli eseményeket igy szedte össze : — Tegnap este óta itt valami rendkívüli történik. Va­lentine kisasszony bezárkózva, nem tesz egyebet, mint sir, mint kom­ornája mondja ; Tancréde ur nem kevéssé bús; a herczeg ur leverve látszik lenni; ma éjszaka igen későn jött haza s reggel gyalog ment ki; végre Dupont rejtélyes arczc­al, egy levelet kezében tartva, ment be az anyaherczegnéhez. — Boyer asszony egy mozdulattal a terem ajtajának egyik szárnyára mutat. — Mit jelentsen mindez ? Ha csak részvényeink értéke nem esett! Boyer asszony magánbeszédét Dupont szakasztotta félbe, ki a herczegné hálószobájából jő ki. A jó ember mély töprengés zsákmánya látszik lenni, s midőn a kul­­csárnéhoz közeledik, a helyett hogy rá izgatott, rémüle­­tes tekintetet vetne, némi bámulással vegyült nyugtalan­sággal szemléli őt, s fejét rázva igy szól magában : — Ez a Boyer asszony csakugyan csodálatos egy asz­­szony! — Azután egész fenhangon ezt teszi hozzá: — Ah! kegyed itt kedvesem! . .. Épen kegyedet keresem. — Micsoda levél az, melyet ön úrnőjének vitt ? — Egy levél Tancréde úrtól, de én . . . — Hogyan!­r levelet ír nagyanyjának, a­helyett, hogy személyesen szólna vele ? — A­mint látszik, — felelt a vén szolga, s lelkese­déssel kiált föl: — Ah! kedves Bayerném, az éjszaka nem zártam be szememet! ébren keltem föl ! Ennek ke­gyed az oka, kísértő kígyó! Lidércz szállott meg, s min­dig kegyednek elhelyezéséről, részvényeiről gondolkod­tam! A kegyed északja, dele, fehére, feketéje, főkép öreg hegye ábrándos alakokat öltenek, boszorkánykört képeztek, s engemet csalogatának, ingerlőnek! kegyed az öreg hegyet képviselte, húsostól, csontostól! kegyed száz láb magas volt, ruhája bankjegyekből volt össze­varrva, s fejkötője aranydarab vala. Isten, biz.. én félek kegyedtől. Kegyed engemet megigézett , ördöngös asszony! — S tegnap, kedvesem, mégis szememre vesé, hogy az anjouiakat champagneiaknak tartom. — Mit akar kegyed mondani ? én mit sem értettem szavaiból; én szegény tartományunk végéről jövök, hol e csodák, tünemények, melyeket kegyed nekem tegnap este megmagyarázott, megmutatott, ismeretlenek. Ke­gyed engemet elbűvölt, megigézett. Hogyan ! csaku­gyan .. . igaz? lehetséges volna-e, hogy az, mit megtakarítottam, tiz, tizenöt, húsz százalékot hozna ? — Legalább . . . igen legalább. — Mily ostoba valók! Megelégedtem azzal, mikép azt mondám a herczegnének, mikor már bizonyos összeget összekapartam, mit a jószágfelügyelő aranynyal fölvál­tott : „Keresztanyám, engedje meg, hogy e kis takaré­kot egy pénzes szekrénybe tehessem ?" S a jó ember pöffeszkedve, naiv türelmetlenséggel teszi hozzá : — Nekem szögletem van az asszony szekrényében, minek kulcsát mindig rám bízza. — E szerint ön takarmánya mint valami oktondi he­vert ott, a nélkül hogy önnek kicsinyeket hozott volna napvilágra ? — Istenem, úgy van . . . a czudar! De mily ostoba valók én, ismétlem, hogy mily ostoba! Meg kell kegyed­nek bocsátania kedves Boyer asszony, mert én soha sem voltam önző­s ember; én nem sokat tartok a pénzről; azért gazdálkodtam, mert az asszonynál miben sincs fo­gyatkozás, s Sénancourtban semmi alkalom a kiadásra, nem véve számításba azt, mikép az asszony szolgái PESTI NAPLÓ. Pest, febr. 21. A „Vasárn. Újság“ 7ik száma Magyar­­ország kormányzói helyettesének nm. Hallerkeöi gróf Haller Ferencz altábornagy urnak arczképét követ­kező életirati jegyzet kíséretében adja : „Gróf Haller Fe­rencz született 1796. márt. 24-én Kerelő-Szent-Pálban Küküllőmegyében. A jogtanulmányok befejezése után 1813-ban a hadi pályára szánta magát s a lipcsei csata után, annak színhelyén tisztté neveztetett. Egy ideig ná­dor ő fenségének kamarása, majd huszár ezredes, utóbb a magyar kir. testőrség főhadnagya lett, mely állását csak akkor hagyta el, midőn 1841-ben b. Vlacsics helyett dal­mát-, horvát- és tótországi bánná neveztetett ki. A hozzá annyira ragaszkodó magyar testőr-ifjak, bucsuvételekor diszkardot nyújtanak neki emlékül. Ugyanakkor cs. k. ve­­zérőrnagygyá, valóságos belső titkos tanácsossá s két ha­tárezred tulajdonosává neveztetett ki. 1842. October 17-én tartotta fényes bemenetét Zágrábba s következő napon ősi szertartással iktattatott be báni méltóságába, mely al­kalommal őt a kapcsolt részek rendei, kiváltságaik értel­mében vnnai és kulpamelléki határvidék főkapitányául vá­lasztók. Haller Ferencz volt a legelső horvátországi bán, ki az országgyűlésen magyarul szólott 1843-ban. 1844- ben Zágráb megye főispánjává lett, s következő évben a közrend és csend sikeresebb fentarthatása tekintetéből zágrábmegyei és városi királyi biztos. Ugyanazon év júl. végnapjaiban Zágráb megye tisztújító székét vezérlette, September és October havában a tartományi gyűlésen el­nökölt. A kapcsolt részek viszonyai mindinkább bonyolul­­ván, 1845. oct. 30. saját kérelme folytán báni és főispáni hivatala alól felmentetett. 1848—1849. az olasz hadjárat­ban részt vett és altábornagygyá lön. A háború befejezése után Peschiera várparancsnoka, és a XII. huszárezred (nádorhuszárok) tulajdonosa. Utóbb nyugalmazva, é­s jelenleg 1856. magyarországi kormányzói helyettes. Ka­tonai és honpolgári érdemeinek elismerését számos rend­jelei mutatják; leírja a sz. István és Leopold rendek kö­zépkeresztjét, a szász polgári érdemrend nagy ker­esztjét, a szardiniai szent Móricz és Lázár rend érdemjeleit. Jelen­legi magas polczára történt kineveztetését minden hazafi örömmel és nyugtató reménynyel fogadandja.“ — Ney Ferencz „Nevelési gal­yf­üzér“-ének 2-ik füzete megjelent. E füzet megjelenése szerző hosszas betegsége miatt késett el. Ajánljuk e vállalatot a tanítók, kisdedóvók, nevelők és szülők figyelmébe. Nem, ha válla­lata részvéttel találkozik, sok hasznot hajtana a nevelés ügyének. E füzet tartalma is méltónak mutatja fel e válla­latot az illetők részvétére. A második füzet ismét érteke­zik az áldott kisdedóvás ügyéről, az e téreni haladást és hátraesést s a hazai kisdedóvodák pártolását csökkentő okokat ismertetvén. A „Miklós estéje“ czímű családi rajz minden szülő és nevelő figyelmét igénylő czikk, mely az ijesztgetés, rémítgetés rontó hatását bizonyítja be meg­rázó példákkal. „Bot vagy czukor ? fricska vagy csók?“ czím alatt a nevelés és fenyítés okszerű módjairól érteke­zik szerző, e tekintetbeni elveit a nyilvános, vagyis inté­zeti nevelésre is alkalmazván. A „képek“ általi tanításról vagyis az általánosan elfogadott érzékeltetési, elvszerinti tanítási módról értekezik még e füzetben szerző. A „Szirmok“ czímű adalékban ismét 4 gyermek­dalt, 8 erkölcsi irányú s elbeszélő költeményt, két kis elbeszé­lést találunk. A „természettudományi egyveleg“ben a szappannövényt, a tejfát, a zaharai csip­két, a pampasz­füvet, s az óriás fát ismerteti meg. E 2-ik füzet ára 40 pkr.

Next