Pesti Napló, 1856. augusztus (7. évfolyam, 1943-1971. szám)

1856-08-02 / 1944. szám

361-1944. 7-ik évf folyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása s Angol királynélhez czímzett az illoda, 63-ik szám. A lap szellemi rászát 111#15 minden költemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak lemert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1856. Szombat, aug. 2. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva . Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. Hirdetmények dija • ® hasábos petit sor 4 pkr. Bélyegdij Mimi 10 pkr v " Magán vita 6 hasábos petit sor 5 pkr. B(7«t.n.-«toz. 2-ik szím , l-*6 Vidékre, poétán : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS & PESTI NAPLÓ 1856-ik évi július—decem­ber és július—septemberi folyamára. Vidékre postán küldve fél évre 10 frt,­­ évnegyedre 5 frt. Budapesten házhozhordással félévre 8 frt, évnegyedre 4 frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetem-utcza 2-dik szám takarékpénztár-épület, földszint. Pesti Napló kiadó­hivatala. PEST, august 2. A vasutakró 1. III. (Általános nézetek.) Az ausztriai birodalomban már bevégzett, vagy a munka alatt levő s előmunkálati engedélyt váró, vasútvonalak kiállítási költségeit 600 millióra be­csülik. Lehet , hogy e számítás egy kevéssé ma­gas, de az kétségtelen miként példátlan erélylyel foly az építkezés, alakulnak a társulatok, tűnnek elő a kül- és belpiaczokról a milliók, s a kibocsá­tott és még ki nem bocsátott részvényekre , mint kövér martalékra, rohan a börzeüzlet. Valószínű, hogy több vagy kevesebb áldoza­tok árán, több vagy kevesebb tanpénz mellett, tíz rövid év alatt Ausztriának egy a főbb irányaiban már bevégzett s egész rendszerében meglepő ügyességgel kiszámított vasúthálózata leend. A birodalom előállítási képességét ez teteme­sen fogja emelni, s még tán inkább a birodalom külbefolyását — főként Keleten. A két aldunai oláh fejedelemség kétségtelenül, Szerbia pedig minden hihetőség szerint szellemi befolyása alá vonuland azon nagyhatalomnak, mely Zimonytól kezdve Csernowiczig négy pon­ton nyomul vasútvonalával e territóriumokra, s a bábom kitöréseinek esetében egész erejével a jobb- és baldunaparti fejedelemségekben lehet, mielőtt a többi idegen sergek csak közelíthetné­nek is. Ausztria a párisi mart. 30—ki békekötésnél és az apr. 15—ki hármas szerződésnél még érvénye­sebb garantiát szerezhet az orosz hódítási törek­vések ellen — a­mennyiben t. i. azok az aldunai részekre vonatkoznának —, ...se garantia nem kívülről jövő, nem másoktól függő, nem interpel­late, nem tiltakozások, nem miniszteri krcsisek és politikai cselszövények tárgya, mert­­ egye­dül csak vasút s egyéb semmi sem. Azon hálózat, melyből négy vonal Zimonynál, Brassónál, az ojtózi passusnál és Csernowicznál a keleti határszélre megy, tökéletesen elégséges a keleti kérdés élét kitörni, s még a török biroda­lom felbomlásakor is az esetlegességekből több­nyire csak a kedvezőket hagyni Ausztria ré­szére fön. Midőn a külbefolyás ekkora mérveiről van szó, midőn a kereskedelmi érdekekhez annyi más szin­tén fontos tekintetek vegyülnek, természetesnek találjuk , hogy Ausztria a főbb összeköttetési vonalakat előbb az állam költségén szándékozók létesítni, s csak miután e mód nehézségeiről, me­lyek részszerint fináncziaink voltak, meggyőző­­dők, engedte az építkezést 5 peres jövedelem biz­tosítása mellett magán társulatoknak át. Ha a földabroszra vetjük szemünket, látni fog­juk, miként a terveit vasútvonalakból aránylag nagyobb rész Magyarország és Erdély földjének, általában a magyar korona volt birtokainak ösz­­szeköttetések általi investitiójára van szánva. Ez a dolgok természetéből önként folyt, mert ná­lunk építetett eddig legkevesebb vasút; nekünk kell legérezhetőbb hátramaradásokat kipótolni; hazánkban állíttathatnak legolcsóbban ki a vasút­vonalak ; hazánk az, a­hol legtöbb száz erő hever parlagon, legtöbb jövedelmi forrás van felfede­zetlen vagy bedugva, s legnagyobb eredménnyel lehet a közlekedési eszközök által értékeket te­remteni s forgalomba hozni. De mindezek fölött uralkodó tekintet az , mit én, más szót nem lelvén „a jövendő politikájá­nak“ nevezek. A lefolyt háború és a párisi béke megmutatták, hogy nincs távol az idő, midőn Kelet hozzánk közelebb eső részeinek társadalmilag és államilag új alapokra kell s mintegy új elemekből építetni. A „jövendő politikájára“ munkálnak, kik Bécs- Pest-Zimonyra vasutat visznek, hogy annak — mint szükséges következmény — a Drinápoly- Zimonyi feleljen meg. Egy gondviselési eszmének vagy érzésnek intéseit követik, kik Aradról vagy Temesvárról Brassónak, Kolozsvár-Marosvásár­­helyről az ojtózi kijáratnak tartanak, hogy ezen ragyogó vállalatok elsőjét a Bukarest-brassói, a másodikét a Galacz-ojtózi (vagyis Feketetengeri) vonal egészítse ki, így Nyugatnak egész összeköttetése Kelettel Ausztria által közvetíttetnék, hazánk földjén menve át. És a Feketetengertől Drinápolyig (illetőleg Stambulig) nyúló vonaltól egy egész hálózat vinné a szárazi egybeköttetést Trieszthez és az Adriai tengerhez is. Az anyagi tekintetekhez szellemiek fognak csat­lakozni. Az árukötegeket politikai érdekek kisérik, s a jól számított stratégiai pontok s fejlemények irányáról kezeskednek, a­mennyire csak emberi belátásra épütni, a véges észszel a végetlenbe, a jelen nézpontjairól a jövendő titkaiba behatni lehet. Ausztria a török birodalom épségét a többi nagyhatalmakkal és Szardiniával együtt biztosította s földtéri helyzeténél fogva épen a közös garan­tia sértetlenségének őre. Az összeütközések súlya és felelőssége legérezhetőbben rája esnék, de viszont Törökország épségben maradásából a leg­több erkölcsi és anyagi osztaléknak őt kell illetnie. Kereskedelmi haszon és szellemi befolyás, hatás a diván politikájára, hatás a szláv­ és román népekre, hatás a magyar koronabirtokok határszéleitől kü­lönösen a Balkán-vonalakig : ez „a jövendő po­litikája“, valameddig az ozmán hatalom Európában a nagyhatalmak őszinte és erélyes közremunká­­lása mellett föntartható. Ha pedig a fölbomlás sze­rencsétlen órája ütne, ha a gondviselés — mely felettünk és szándékaink felett áll — halálos íté­letet mondana a török államra, s mint a görög birodalom 1453-ban kimúlt, utódja is időszámlá­lásunk valamelyik évében az árnyékvilágba köl­töznék : akkor a Közép-Duna völgyét bíró hatalomnak kell a Balkánig kiterjeszkedni. Ez — a krízisek esetében — „a jövendő politikája“; ez, melyet Ausztriának szintén szem előtt kell tartani. Mindkét esetben pedig a Közép-Duna völgyén lakó magyar anyagilag, szellemileg, vagyonban és tekintélyben, sokat nyer. Az ő útvonalai a világ­kereskedelem főbb üzerei közöl valók lesznek, s a szabad Dunával együtt oly értékeket szállítanak tovább és terjesztenek benn szét, oly összekötte­tés nélküli távolságokat kapcsolnak egymással egybe, oly helyeken adnak az iparnak lendületet, a versenynek tért, hogy hatásaikban igen hason­­lítnak azon 16-dik századbeli felfedezésekhez, melyek által ismeretlen világrészek kincsei estek, a vállalkozás zsákmányáúl , és az ismert nagy piaczok felé egészen uj s a réginél sokkal rövi­­debb kereskedelmi út jeleltetett ki. De itt még nem lehet megállanunk. Folytassuk tovább, a fölvett fonalon, eszméink sorait. KEMÉNY ZSIGMOND: SZOMORÚ NAPOK. Regény. ir. JÓKAI MÓR. (1831.) MÁSODIK KÖTET. A halálitélet. Folytatás. *) A gyertyákat meggyujtották az asztalon, pedig még fényes nappal volt;— a lélekharangot is meg­­csenditették, pedig még beteg sem volt senki, a ko­porsót is elkésziték már, pedig még senki sem halt meg. A szegény bűnösre kimondták a kemény ítéletet: meg kell neki halni. Fejére szól a törvény. Ha egész nap könyörögne érte édes­apja, anyja, minden atyja fia, azo­kat a betűket le nem könyöröghetné onnan. A­kik ott a hosszú asztal mellett ülnek: főtisztek, al­tisztek, közkatonák, mind úgy szánják, mind úgy szeret­nék, ha nem kellene azt a szót kimondani. Maga a tábor­nok is eltakarja arczát két kezébe : „Istennél van a kegyelem.“ Kezében tart egy kis pálctát, fehér pálczát , meg megnézi: még most egész, semmi törés nincsen rajta. Odajön hozzá a vén őrmester, csákója fejében , még a viharszil is állára csatolva, egy keze a zsinóron, má­sik a csákó ernyőjén: — Uram, tábornok úr, adj kegyelmet szegény el­ítéltnek. „Istennél van a kegyelem.“ *) Lásd „Pesti Napló“ 1949. számát. Másodszor is megemeli az őrmester tenyere hegyét kalpagernyőjéig, és újra könyörög: — Uram, tábornok úr, adj kegyelmet szegény el­ítéltnek. „Istennél van a kegyelem.“ Harmadszor is könyörög. „Istennél van a kegyelem!“ A fehér palota ketté törve hull a földre; a bűnös fel­sóhajt, megköszöni szépen a jelenvolt uraknak, hogy vele vesződtek, a jó őrmesternek, hogy kegyelmet kért neki, és a szigorú bírónak, hogy a törvény szavait ki­mondó fejére. Azután elviszik a siralomházba, adnak reá tiszta fehér ruhát, adnak neki ételt, italt, hogy egyék igyék utóljára. A vas­ember félt haza menni szállására. Ha Kornélia kérdeni fogja, mi ítéletet mondál ellensé­ged fiának fejére ? Nem mert haza menni, félt. A­mint sokáig ott időzött, a porkoláb jó hozzá jelen­teni, miszerint az elitélt néhány szót kívánna a tábornok­kal négyszem­közt váltani. Vértesy rögtön sietett hozzá : — Ön rosszul védte magát, szólt, a­mint belépett hozzá, szemrehányólag. Ön lehetetlenné tette, hogy más ítéletet mondhassunk. — Tudom. Akartam azt, szólt az ifjú derült, nyu­godt arczczal. Ennek már vége van tábornok úr , kato­nadolog volt. Három nap múlva meghalok. Vegyük úgy, mintha nagy beteg volnék s az orvosok előre megmond­ták volna, hogy csak három napig élek. — Fel fogom küldeni az ítéletet a felséghez. — Eredménytelen lesz. Hiszen kegyed semmit sem tud mentségemre felhozni. Én nem mondtam semmit. — De én azért tudok. Védték önt mások. S ha da­­czos feleleteivel be nem vágja utamat a hadtörvényszék előtt, tudtam volna ennek megszabadítására valamit ki­gondolni. — Csodálkozom, hogy engem védett valaki. Nem is­merek senkit, a­ki rólam megemlékezhetnék. — De igen. Legelső volt tulajdon nőm. — Ah, tábornok úr. Ez a tudat enyhíteni fogja halá­lomat. — Második volt azon férfi, a­kire ön rálőtt ostoba szerelemféltésből. — Tehát nem halt meg? kiálta fel öröm hangján az ifjú. Ah ez megvigasztal. — Ez önre nézve mindegy. Vétsége halálos. — De lelkem megkönnyebbül. Nem nyomja oly na­gyon. Köszönöm. A halál órái rövidebbek lesznek ez által. — A harmadik védő volt önnek édes atyja. — Hogyan ? rebegő az ifjú reszkető ajakkal. Atyám ? az én atyám ? — Tulajdon édes atyja. Ő irt azokkal a reszkető ke­zekkel hozzám, miket a szél ütött meg. Tudja ön, mit jelent az? Én hozzám irt ő! — Én értem itt. Susogó az elitélt lánczos kezeit ösz­­szetéve és nehéz szempilláit lecsukva nedves szemeire. — A negyedik volt Kamienszki gróf, kinek nőtestvé­­rére ön bizonyosan fog emlékezni. Az ifjú bámulva tekinte fel. — Nem emlékszem ilyen férfira. Neki nincs testvére. Vértesy vállat vonított. — Ő maga mondta, hogy az­ itt volna nálam. Az ifjú katona valami kínos gyanúval küzdött szo­rongó lelkében; azután derült arczc­al fordult ismét a tábornokhoz, könnyelmű ifjú tekintetével. — Ezek mind enyhítik büntetésemet tábornok úr, kö­szönöm, hogy tudatta velem. Sajnálom, hogy balvégze­­tem másoknak könyeket fog okozni, miket nem remél­tem, miket nem érdemeltem, de fájdalmamat enyhítik azok. Ön szíve fenekén megbocsát nekem, és szegény családomnak, úgy , bár megbocsát nekik? Annak a sze­gény öreg embernek, a­kinek már most senkije sem lesz, és védeni fogja őt, ha valami, nagy igen nagy baj fenye­getné. A tábornok megszok­ta az ifjúnak eléje nyújtott jobb­ját. A lánczok úgy csörömpöltek a megrázott kézen. — És most engedje meg tábornok úr, hogy egy igen komoly ügyről szóljak önhöz. Lesz-e kegyes kihallgatni? — Beszéljen ön. — És a­miket mondok, nem fogja ön agyrémeknek tartani. Sok embernek az agyát a halál közelléte lázba hozza; nem fogja ön hinni, hogy én is lázban beszélek? Elhiszi ön, hogy bátor vagyok és józan, és szívem, eszem helyén van ? A tábornok fejével intett. — Legelőször arra akarom önt kérni, hogy l­ivégez­­tetésemet ne halassza ön három napig. Tűzzön ki arra rövidebb határidőt, nem én értem. Velem be van vé­gezve a számadás. Én már nem létezek. — Tehát miért ? — Elmondom. Azonkívül ne vizessen ön a városon kívül, itt a kaszárnya belső udvarán is megtörténhetik az velem. — Jó, ezt megígérem. — És utoljára, hirdettesse ön e végrehajtást délu­tánra, és tetesse délelőtt, korán hajnalban, mielőtt valaki ébren volna. — Mi okai vannak önnek ily különös kérelemre? — Elmondom azokat tábornok úr. Ön tudja, hogy e rendkívüli, hírből sem ismert já­rvány miatt minő izgatott hangulat van az egész országban. Alkalmam volt bizo­nyos részakaratu emberek tervét véletlenül megismer­hetni, kik e rémületes napokat valami borzalmas munka kivitelére találják alkalmasnak. A néposztályok legmive­­letlenebb salakja fel van kavarodva s csak egy jelszóra vár, hogy kiöntsön az egész országra. Nem meséket mondok tábornok úr. Hallottam a lázitó suttogásokat, olvastam leveleiket, láttam a nevek lajstromát, a­kiknek legelébb áldozatul kell esniök. Az én apám neve áll a PESTI NAPLÓ. Pest, aug. 2. A szerb irodalom emberei — Száván innen, Száván túl — kétségtelen rokonszenvvel, s nem szű­ne figyelemmel viseltettek mindig nemzeti irodalmunk iránt. Ez egyébiránt csak viszonyosan történt. A szerb guzlek hangjai, a sumádiai nép gyönyörű népdalai nálunk is találtak viszhangra : ezt tanúsítják a szerb népdalok­nak többek által még csekély mennyiségben ugyan, de gondosan történt fordításai. Az újvidéki „Szrbszki Dnev­­nik“ melléklapja a „Szedmicza“ elismerést érdemlő figyel­mét tanúsítandó, júl. 15-ki számában siikerült fordítását kezdi meg Arany Jánosunk „Told­i“-jának. A fordítás alatt J. J. betűk állanak. Mi nagyon szeretnék név szerint ismerni a derék fordítót, ki irodalmunk ezen remekének szerb barátainkkali megismertetése által nem csekély ér­demet szerez magának. Lehet-e a fordító figyelmébe ajánlanunk Aranynak egy újabb, „Szibinjanin Jank“ czím alatt e lapok által is közlött balladáját, mely, mint szerb történeti tárgy egyfelől, de mint remek mása is másfelől azon balladáknak, melyek a nagy Hunyadyról a szerb nép ajkán élnek, kétszeresen érdekli a szerb irodalom em­bereit. — Tán egy év sem volt reánk nézve oly gazdag köl­teményekben mint a folyó év. S a sok költemény közt becsesekre, maradandókra, irodalmunkat gazdagítókra is találhatunk. Ezek sorában kell megemlítenünk V­a­h­o­t Sándor költeményeit is, melyeket egy diszkotet­­kében a szerencsétlen költő testvére V­a­h­o­t Imre egy­begyűjtve kiadott. Vahot Sándor nem irt sokat, de ke­vés költeményei is becsült nevet szerzenek neki s kedve­sebb lyrikusaink közé emelék őt. Ki nem emlékezik gyengéd dalairól, szép epistoláiról, a „külföld rabja“ czi­­mü nagyobb költeményről? E kedves dalok, ez egyszerű szép levelek, e nagyobb költemény, most együtt egy disz­­kötetkében s igen csinos kiadásban jelentek meg. E gyűj­teményben találjuk Vahot Sándor szép történeti beszélyét ,Báthory Erzsébetet s a költő még eddig kiadatlan újabb műveit. A kiállítás dicséretére szolgál Gyurian ujan szerelt nyomdájának. A diszkötetű munka bolti ára 1 frt 20 kr pp. — Balásházy munkája a „Pinczegazdászatról és borkereskedésről“ megjelent s kapható 1 frt 40 kr. A gazdászati irodalom ezenkívül még egy munká­val szaporodott. E munka a reánk nézve is oly fontos se­­lyemtenyésztéssel foglalkozik. Czime : „Rövid út­mutatás a selyemtenyésztés kezelésére.“ Irta Bándi János tanár. — Rózsavölgyinél a jeles Volkmann Ró­­b­erttől ismét egy érdekes zenemű jelent meg : „Unga­rische Lieder“ czimmel. Ára 50 pkr. — Kovács Gyula a magyar nemzeti muzeum egyik őre a pesti ref. theologiai intézetet, a geológiai társulat nevében egy kis földtani gyüjteménynyel ajándékozta meg, melyben a nevezetesebb sziklafajok szép példányok által képviseltetnek. — Nem hagyhatjuk érintetlenül a „Gazd. Lapok“ szer­kesztőinek azon magasabb felfogást tanúsító igyekezetét, minélfogva olvasóival a külföld gazdászati állapotát kíván­ják megismertetni, így azon jeles czikkek mellett, me­lyekben a lap vezérszerkesztője Korizmics László a párisi állatkiállításról tesz kimerítő és e téren egyedül álló jelentést, legközelebbi számukban „londoni közlemények“ felirattal szintén e kiállításról írott eredeti levelek közlé­sét kezdik meg. Valamint, Korizmics László eszme­dús levelei, erősen hisszük, állattenyésztésünk lendületét, javítását, szóval: gazdászatunk emelését eszközlendik, úgy

Next