Pesti Napló, 1856. szeptember (7. évfolyam, 1972-2000. szám)

1856-09-18 / 1988. szám

fogni, hogy az alaptőkéből az oroszlányrészt csak azért tartják meg maguknak, hogy annak idejé­ben , ha a részvevő külföldi bankok a börzén a papirosoknak magas árkeretet szereznek, szép csendesen, nagy haszonnal azokon túl adhassanak. Az ..Oest. Ztg.“ ismételve azért erősíti, hogy nem ismeri (a lapok által megemlített) alapítók neveit, s azért nem vett tudomást az emlékiratról, mert Magyarország hgprimásának, hg.Pálf­­f­inak, Károlyi grófnak, Wenkheim bárónak s több tisztelt főnemesnek nevéhez nem csatolhatta volna e gyanúsítást, és mert az emlékiratban e szavak is olvashatók : „A részvényesek osztaléka csak azon mértékben fog növekedni, melyben az egész or­szágra hazamia­n­dó haszon is gyara­podi­k.“ Így van-e ez a hitelintézetnél? A hitelintézetet ismételve e kérdésben azért említjük fel, mert az „Oest. Ztg.“ és azon száma, mely a magyar hitel­egylet elleni második czikkét tartalmazza, a kö­zönséget azon hiteles forrásból merített értesí­téssel lepi meg, hogy a hitelintézet kormányzó­­tanácsa az igazgatóságot megbízta előkészítő lé­pések tételével, 1) fiók­bankok gyors állítására s mindenekelőtt Magyarországban; 2) az árukrai előlegüzlet megkezdésére; 3) egy nagyszerű biztosítási­ intézet létesítésére, végre 4) mindazon javaslatok megfontolására , melyek bányászati és iparvállalatok alapítására, kü­lönösen gépgyárak felállítására vonatkoznak. Miért nem egyszersmind az ég beboltozására s az atlanti óczeán lecsapolására is? A lapok a hitelintézet keletkezésekor, melynek részvényei, mint tudjuk, a börzén az eddig ismert legnagyobb szédelgést idézték fel, el nem mulasz­tók az igazgatóság figyelmét felhívni a birodalom egyes országainak igényeire is, s midőn a hír szárnyra kelt, hogy a hitelintézet Prágában nagy­szerű biztosítási intézetet szándékozik felállítani laptársainkkal együtt, mi is figyelmeztettük az in­tézetet, miként hivatása nem abból áll, hogy a létező és a szükségnek megfelelő biztosítási inté­zetekkel versenyre keljen, hanem hogy az ipar­os kereskedésnek kellene legfőkép hitelt nyitnia, hogy rendeltetése nem minden üzletnek egyesí­tése, minden haszonnak elnyelése volna. A hitelintézet mindeddig igen csekély mérték­ben igazolá programmját, és íme most, midőn a figyelemre nem méltatott Magyarország a Feje­delemhez azon bizodalommal fordul, melyre et mind a kormánynak az „Oest. Ztg.“ által is többször emlegetett jóakarata, mind jelen viszo­nyai feljogosítják, előáll a hitelintézet nagy ter­veivel, boldogító szándékával, előáll az „Oest. Ztg.“ confusiójával. Mi e jóakaratú lappal ellenkezőleg hiszszük, hogy az Esztergomban, az ország nagyünnepén, az ország legnagyobb tekintélyei által Ő Felsé­géhez nyújtott, egy nemzet közvéleménye, jo­gos várakozása által támogatott s minden körül­mény által indokolt folyamodás kedvező eldöntést nyerene. Hisszük pedig nemcsak azon legmagasb indulatnál fogva, melyről a folyamodást átnyújtó országnagyok biztositottak, hanem azon szeren­csés körülménynél fogva is, hogy a folyamodás véleményezés végett a cs. kir. Fensége Al­brecht főherczeg fő­kormányzónak a­­datott át. Ő Fensége hazánk iránti jóakaratá­nak nem egy ízben adta már jelét. Közbenjárá­sától a legjobbat várhatjuk. Ne feledjük, miként őé F e­n s­é­g­e­t nemcsak főkormányzója, hanem egyik­­legfőbb birtokosa is Magyarországnak. E magas pártfogásba vetett teljes bizalom felesle­gest, sept. 16. Midőn a megelőző sorokat befejez­tük, vesszük a P. Lloyd 215. számát s abban e derék lap bécsi levelezőjének a magyar földmivelési hitelegy­letre vonatkozó következő figyelemre méltó értesítését olvassuk: „A magyar földmivelési hitelegylet eszméje itt sokra nézve kellemetlenül hatott. Ön jobban tudja mint én, mily keveset gondolt a nemzeti bank hypothekai-osztá­­lya arra, hogy a magyar földbirtok segítségére legyen, és ép ily kevéssé támogató közvetlenül Magyarország kereskedelmét és iparát az ausztriai hitelintézet- igaz­gatója Richter úr, a közel időben, úgy látszott, azon fáradozott, hogy Magyarország nevezetes­ városaiban solidáris hitelintézeteket állítson fel, de törekvése hihe­tőleg a kormányzó tanács apathiája által hiúsíttatott meg. Szóval : a nemzeti bank hypothek-osztálya 3 hó, a hitelintézet több idő óta működik, de Magyarország e működésnél figyelembe nem vétetett, így azonban ez tovább nem maradhat. A magyar föld­mi­velési hitelegylet eszméje e két intézetet feladatára emlékeztető s tétlenségükből rázta fel. A hitelintézet kormányzó tanácsa elhatárza, miként a tartományok vá­rosaiban fiókintézeteket állítana fel és pedig hogy Ma­gyarországra legelöl kerüljön a sor. A nemzeti bank részéről pedig az utóbbi napokban ügynökök küldettek Magyarország alsó és felső részeibe, kik a földbirtoko­sokkal értekezvén, a szükségleteiknek megfelelő segélyt megígérjék. Ezt a magyar földmivelési hitelegylet eszméje esz­­közli; mennyire ösztönzőleg fogna még intézeteinkre ez egylet tettleges életbeléptetése hatni ? Így ne lepje meg önt, ha a nevezett két hitelintézet a közelebbi idő­ben Magyarországgal sokat foglalkoznék, bizonyo­san a magyar hitelintézetet mint „feles­legest“ kívánják feltüntetni s a pénz­ügyminiszter urat is e nézetre bírni. Ha azonban a czél csakugyan eléretett s a magyar hitelegylet eszméje elmellőzte­­tett: akkor, félek, Magyarország ismét háttérbe fog lépni; az ausztriai hitelintézet a székvárosban sokkal jobb üzleteket csinálhat s a ma­gyar földmivelő a nemzeti bank hypothek osztálya túl— szigorú feltételeihez nem alkalmazkodhatik.“ A levelező e helyes nézetét a P. Lloyd következő észrevételnek is kíséretében közli: „A székváros journalistikai írói mögött bizonyo­san az ausztriai két legnagyobb hitelintézet áll sok tekintetben figyelemre méltó és az elhatározó részen is nem minden alap nélkül méltatott érdekeivel ; az új inté­zet alapszabályai tehát gondos vizsgálat alá fognak vé­tetni, és netán a hiányai felállítása ellen támaszpontokat fognak vétethetni. És itt kötelességünknek tartjuk a figyelmeztetést az alapszabályok azon pontjára, mely nekünk főhibául tűnik fel s melynél fogva az intézet fenállása, vagy legalább annak üdvös működése meghiúsulhatna. Az intézetnek főleg a magyar földet és ennek érdekeit kell elősegíteni, de bár­mi gazdag e föld­kincsben, és ennél fogva bármi hasznos leend is az e földnek nyújtott hitel , a börze nyereményeivel az még­sem vetélkedhetik. Ha nem akar­juk, hogy Magyarország földmivelése a magyar földmi­­velési hitelegylet által és oly mostoha eljárásban ré­­szesíttessék, mint a­milyenben részesül Ausztria keres­kedelme és ipara, a „kereskedés és ipar részére fel­állított ausztriai hitelintézet“ részéről , akkor a bör­zejáték csalogatását részére nem kell megengednünk, s a 13. §. g. betű alatti határo­zatának azon szavai : „az egylet tőkéjét ideiglene­sen különböző s­en- vagy idegen számadásra vásárolt érték papirosokba fektetheti“ szükségkép kitörlendők. E veszélyes határzat kitörléséhez annál inkább is ra­gaszkodunk, mert ép a börzejáték vonzereje könnyen alkalmat nyújthatna arra, hogy a Pest és Bécs közti vá­lasztásnál ez a székváros részére döntessék el, mi a sa­­ját képein földművelési érdekekre nézve alig lehetne hasznos. Hasonló szempontból kivárnák, hogy a fiók­in­tézetek felállítása ne csak „a szükség esetére“ hanem határozottan határoztatnék el. A magyar földbirtokos mindenütt a legtávolabb megyékben is szükségli a hitelt.“ Ajánljuk e jóakaratú sorokat az alapítók figyelmébe. Pest, sept. 17. A pesti kikötő ügyében a főváros községtanácsa részéről méltánylást érdemlő határozat keletkezett. A k­özségtanács­­nak tegnapelőtt tartott ülésében a kikötőül szolgálandó pesti sziget váltságdíjául a sziget mostani jövedelmének 5% szerint számított tő­kéje állapíttatott meg. E tőke 18 — 20,000 pilot fog tenni. íme látjuk, a községtanács az érdekek helyes felfogásával s a főváros községtanácsát megillető áldozatkészséggel a sziget váltságdíját 100,000 pártban megállapító előbbi határzatától eltér, s hogy az állam s a kereskedés közös ér­dekének, várakozásának eleget tegyen , méltá­nyos elfogadható feltételek mellett kész átengedni a szigetet. A községtanács, ha a város pénzviszo­­nyai az áldozatot megengedhetnék, igazolhatnák, ingyen is kész lett volna a szigetet átengedni, de ezt méltányosan, miként lapunk sept. 12-ki szá­mában is megírtuk, a várostól, melynek annyi terhe van, nem követelhetjük. A községtanácsot üdvözöljük határzatáért, mely a kikötő ügyét a valósuláshoz hozza közelebb, s óhajtjuk, hogy a technikai kivitel körül felmerült nehézségek is az e téren tett tapasztalatok elfogulatlan tekintetbe vétele által hár­tassanak el. Pe­lék megerősíti jogomat, de megvallom, semmi befolyás­sal sem bírt határozatom megállapításába. Szeretni fo­gom ezen gyermeket sokkal inkább csak azért, mert az Annáé, mint azért, mert az enyém is. „Sőt mondjam-e? Igen, miután megígértem neked, hogy őszinte leszek hozzád , inkább szeretnék a her­­czegné mellett oly gyermeket, mely férjéé volna, mint az enyémet. Ez különösnek fog előtted látszani. De értsd meg jól, s egy véleményben leendesz velem. A törvény­telen viszonyokban, mert kénytelen vagyok ezen kifeje­zéssel élni, miután bármit tegyek is, soha sem törvé­nyesíthetem viszonyomat a társadalom előtt, a gyermek nem­­ reménylett eredmény mint a házasságokban, ha­nem csak lehető eset. Létele előtt az anya mint gyalá­zatot rettegi, midőn jó, mint veszély közeledését tekinti. Ha megvan , a természet ösztöne szeretetére bírja az anyát, s a társadalmi alkalmatlanság háttérbe vonul, de születése elfedezésére hazugság mögé kell vonulni, vagy titkos ajtót kell megnyitni, mint a herczegné fog tenni. S ekkor a törvényes örömek, a szenvedések bevallha­­tása, a családi szerencsekivánatok, a jövő remények, az erkölcsi keresztség nem veszik körül az ártatlan teremt­ményt. Lelkiismereti furdalás és félelem környezi ezen születést második eredeti bűn gyanánt. „Az atya, ki még csak a szülés fájdalmait sem teheti lelkiismerete szemrehányásaival a mérlegbe, ki egyedül a hölgyre kénytelen hagyni mind anyagi mind erkölcsi súlyát a hibának, mely sokkal nagyobb mértékben az övé mint a hölgyé , többnyire csak az anya megszaba­dulását látja a gyermek születésében, s ritkán gerjed út és valóban tiszta érzelem lelkében ezen hitre, különösen ha, mint én, fiatal, s a benne levő élénk szenvedélyek­nek még idő kell, míg az élet második felének csendes érzelmeiben megnyughatnak. Nem kívánt atya lenni, nincs készen arra, nem tud azzá lenni. Hogy az ember gyermekét szeresse, szükség hogy ne csupán véletlenül szülessék az , szükség , hogy közvetlenül része­süljön lelkünkből azon vágy által, melylyel kíván­tuk. Mondjuk ki tehát a társadalmi intézmények dicsére­tére, hogy az atyaság csak úgy lehet édes, szerencsés és hasznos, ha törvényes és bevallható. Csak akkor atya az ember, ha azon lény, ki neki köszönheti lételét, nyil­vánosan atyjának nevezheti őt. „Te is bizonyosan ezen véleményben vagy, s érteni fogod jelenleg, mit az előbb mondtam, hogy ezen gyer­mek, ki tőlem van, s még­sem lehetek atyja, a­helyett, hogy még jobban kötne a herczegnéhez, még el is ide­­genített volna tőle, ha idejében elváltam, s a herczeg semmit sem gyanítva, rendes körülmények között tör­tént volna meg­születése. A titkot csak Anna és én tud­tuk volna, s egyikünk sem árulandozta azt el. Hány gyermek születik ekkér ! Eléggé szerettem volna tehát azt, hogy többé ne kívánjam látni. Mert ily különössé­gekre képes a helyzet a szívet kényszeríteni, hogy a szeretet csak szenvedőleges bizonyítékokban nyilatkoz­zék ! Most ezen rejtelmes egyesség lehetetlen. A dolog nyilvánosságra jött, Anna megvallotta, az igazság tudva van. És most mit kell tennem? A­mit cselekszem .• elfo­gadni az események következményeit és pedig annyival inkább, mivel szivem örömest teszi azt; de egyszersmind igyekeznem kell, hogy a herczegné hírét még némely ér­dekem csonkolásával is megkíméljem. Azonban csak egyet­len személy menthet és kímélhet meg mindent: atyja. El­lenünk ingerelni, annyi volna mint elvesztenünk őt. Te­­hettem-e tehát, hogy engedetlenségre buzdítsam Annát azon egyetlen segély irányában, melyre számolhat? Te az Anna gyengeségéről beszélsz , de ezen gyöngeség, mely különben is csak hölgyiségéhez tartozó tulajdon, nem menthető-e az által, hogy véletlenül lepte meg a küzdelem, melyet ki kellett állania, hogy minő eszközök használtattak ellene, hogy az ellenállás lehetlen volt, hogy senki sem segíthette tanáccsal, gyámolítással, s­­ hogy végre nem volt védelmezője? Ezen mentség nem fog akkor állani, midőn törvényes támasz, természetes­­ védő, s egészen szolgálatára álló ragaszkodás fog mel­lette állani, s ha a gyöngeség ezen körülmények között is újabban nyilatkoznék, akkor annak bizonyítéka volna, hogy ő nem szeret engem, s akkor fel volnék mentve, s én volnék az első, ki félbe szakasztanám ezen szerel­memhez nem illő viszonyt. „Mindezt elgondoltam magamban s megírtam Anná­nak, s ő újólag megesküdt nekem, hogy számíthatok ígéretére, s felhatalmaztam az eltávozásra, ámbár nem kisérhettem el őt. A Dresdában levő osztrák követsége megtagadta útlevelemtől a Bécsbe leendő láttamozást, mivel nem volt az a Párisban levő követségnek előmu­­tatva. Ezt előre láttam. A mi követünkhöz fordultam, ki nemcsak semmit sem segíthetett, de még kételkedni is látszott utazásom valódi czélja iránt. Semmit sem te­hettem tehát. Anna még nem távozott el, értesítettem őt a történtekről. Ő ezt felelte: Jöjjön ön a határon levő legutolsó városig, s ha én egyszer Bécsben vagyok, s atyám­ ode érkezése engem szabaddá teend, míg végké­­pen Francziaországba térhetnék, fogok abban módot ta­lálni, mikép mehessen ön keresztül az osztrák határon, vagy pedig időnkint meglátogatom önt; mindenesetre pedig közelebb leendőnk ott egymáshoz, mintha itt ma­radna ön, s én a lehető legkevésbbé akarok öntől elvá­lasztva lenni.“ Ebben megegyeztem, s láttam őt eltávozni. Ekkor, megvallom, nagy szívszorongást éreztem. Az nem lehe­tett máskép ezen elválás első pillanataiban, különösen midőn egyedül éreztem magamat ezen valódi pusztában, hol őt megígértem, megvárni. Ez volt az első est Drez­dában létem alatt, midőn átláttam, mennyire édes az, és sajnáltam láthatlan levelezésünket, s azon ablakot, mely­ből minden este levél, öröm szállott le nekem. Egészen­­ meg voltam lepve, érezvén hogy mennyire vonzódom­­ ezen Szászországhoz czimzett fogadóhoz, mely körül töltöttem el utazásom legboldogabb pillanatait. Minő he­lyet foglalnak el némely hely és bizonyos lelketlen tár­gyak értelmünkben, megemlékezvén, hogy az elrepült boldogságnak az volt színpada, azok voltak tanúi! Mi­dőn ide érkeztem, hol most vagyok, első nap azt hittem, hogy nem fogok ellenállhatni, s visszatérendek Drez­dába, csupán amaz ablak alatt teendő zarándoklásért. Egész a légszeszgyujtóig minden iránt rokonszenvvel viseltetem. Neki is volt szerepe életem ezen idő­szakában ; ez elég s ezért szivesen tennék neki valamely szolgálatot. Mind­az, mi közvetlen vagy közvetett összeköttetésben áll Anna iránti szerelmemmel, szent önelőttem. Az Isten áldja meg azon embert vagy hölgyet, ki jelenleg a szobában lakik Drezdában, mely­ben ő volt! (Folytatjuk.) Eé­­­gessé teszi, hogy az ország jogos várakozását, mind azon ok felemlítésével támogassuk, melyek Magyarországra nézve egy külön hitelintézet szükségességét igazolják. Ez okokról úgyis bőven szóltunk a hitelbankról s az uzsora­törvény eltör­léséről írott czikkeinkben. POMPÉRY. PESTI NAPLÓ. Pest, sept. 18. A főváros községtanácsának f. h. 15-n tartott ülésében a m. kormánynak azon javaslata tárgyal­tatott, minélfogva a városi kényszerdologház 1­e­l­e­n­c­z­­házzá alakitassék át, a fegyenczek Váczra szállitatván. A város a dologházat a m. kincstárnak lelenczházul en­gedvén át, a kincstár részére csak is a pesti fegyencze­­kért és lelenczekért fogna élelmezési díjat fizetni. A le­­lenczház Pesten is a legsürgetőbb szükségekhez tar­tozik. A magas kormánynak e javaslatát tehát minden em­berbarát méltánynyal üdvözli. Hisszük hogy a főváros köz­ségtanácsa legkomolyabb gonddal s jóakaratu készséggel tárgyalandja azt, s a sajtó több éves sürgetése után végre eleget fog tenni az emberiség érdekeinek s a m. kormány várakozásának e tekintetben is. A tárgyalás eredménye felöl értesitendjük t. olvasóinkat. — A magyar községek életében alig mutathatunk fel a nép értelmiségét, az érdemek méltánylását tisztábban ta­núsító tettet, mint N.­S­z­a­l­o­n­­­a tette. E derék község tanácsa ugyan­is elhatározó nagy költőnk Arany János arczképét Barabás által olajba festetni s azt a község tanácstermében felfüggeszteni emlékül azon évekre, me­lyeket Arany, mint e község jegyzője Szalontán töltött. Arany „Toldi­“ját Szalontán irta. A kort s a népet jel­lemzi nemesen az irodalmi érdem ily szép elismerése s Aranyra nézve ez elismerés annál becsesebb, mert az oly férfiak részéről nyujtatik, kik öt mint embert is szere­tik s mert emléke oly nép által tartatik tiszteletben, mely szivéhez igen közel áll. — Az országnak alig van városa, mely mindnyájunk tiszteletére érdemesebb volna, mint Pécs. A magyar színészet meleg pártolásra, az irodalom részvétre talál e város falai közt. Mig Debreczenben, Miskolczon alig ta­lál menedéket néhány hétre a magyar színészet, P­é­­csett félévre terjedő bérlettel biztosíttatik La­tab­ár társaságának működése. De Pécs lelkes magyar közön­sége, nemcsak ekként tanusítá ügyszeretetét, magas­ fel­fogását; az áldozatkészség is szintén szépen nyilatkozott. Ismerjük név szerint a lelkes pártfogókat, de szerénysé­güknek tartozunk nevek elhallgatásával. Tiszteletünket vigyék meg számukra e sorok. Most L­a t­a­b­á­r úr fel­adata e részvétet egész mértékben megérdemelni, mit ér­dekes játéksorozat, jó tagok szerződtetése, pontos előa­dás által érhet el. ” A bécsi „Presse“ az ,,Oest. Zig“nak a „magyaror­szági mezőgazdasági hitelegület“ elleni kikelésére vonat­kozólag megjegyzi : „Valóban valami nevetségesen saját­ságos azon félelem, melylyel a szabadalmi hitelbank sza­badalmazott közlönyei egy új társ rettegett ördögét elűzni iparkodnak. Legott regélik : a kormányzó tanács elhatá­rozta közgyűlésileg meghagyni az igazgatóságnak, útikép­elő intézkedéseket tegyen további előkészü­letekre, hogy figyelembe vétessék az, mit már e­z­­­előtt tíz é­ó­v­a­l a h­i­t­e­lin­t­é­z­e­t nyomtatott programmjában olvasni lehetett.“ — A ,,M. S.“ azon minapi hírét, melyet utána mi is adtunk, hogy t. i. gróf Dessewffy Emil volna a ter­vezett „magyarországi mezőgazdasági hitelegyesület“ elnökéül kitűzve, a t. gróffali személyes találkozás foly­tán akként igazítja meg, hogy a t. gróf úr „a kérdéses tervvel legkisebb viszonyban, sem áll, arról csak annyi tudomása lévén, hogy az arra­ vonatkozó emlékiratot és az alapszabályt,a kinyom­atott javaslatot elolvasta.“ — A pesti külső telkek becsének emelkedését mu­tatja a Haraszti, Taksony, Soroksár községek közelében eső földek haszonbéri árvereltetésének eredménye. Mint biztosan halljuk, egy holdért az említett községbeliek évenként 35—40 pft haszonbért is fizetnek. Tudósítás a szarvasi fegyim­asium­ról. Octob. 1-jén a tanítás mind a nyolcz osztályunkban meg fog nyittatni és pedig ezúttal már 12 tanár erejével és azon reményben, hogy a VIII-ik osztályi tanulók a most meg­nyíló tanév lejártával helyben tehetendik le az érettségi vizsgálatot. — Kelt Szarvason, sept. 14. 1856. TATAY ISTVÁN, ideiglenes igazgató. — Nemzeti színház. Sept 16. „Afanasia.“E sok szépséggel bíró mű rég nem adatott. Afanasia , tud­juk, Hollósy Lané az egyik legkedvesebb szerepe. A szép számú közönség a gyönyörű éneket élénk tapsokkal kisérő- A többi szerepvivő is jelesül működött; a 3-ik felvonás hatása s fináléja igen jól sikerült. Börzetudósítások. Bécs, sept. 16. 5°j0 met. 83— %• 4% % 72%—%. Nemz. köles. 85—16. Urbér­­kárp. kötv. a. a. 86—%, a többi 77%—%. 1854- -diki sorsját. 1083|4—%. Bankrészv. 1076 — 1077. Bankcertif. 318—319. Hitelint. 3813|4—382. Dunagözh. 574 — 575. d. g. 13. kib. 562—564. Tiszai vasút 108 — %4. Nyugati vasút 108%—­%. Keleti vasút 112% —113. Lombard 123—%. Északvasut 276—%. Állam­­vasút 324 — 325. a. v. certif. 242%—'12. Augsburg 104%. London 10­­7. Páris 120%. Arany 8%­—%. Ezüst 4%. Gabonaár. Pest, sept. 17. (A pesti gabna­csarnok bejegyzett árai:) Búza tiszai : 83—88 font 4 —5 f.6kr. bácskai uj : 83—85 font. 4 f. 24 kr.—4 f. 50 kr. fehérvári : 83—86 font. 4 f. 36 kr. — 5 f. 12 kr Rozs­ó :74—77 font. 2 f. 24 kr. —2 frt40 kr. uj 77— 80 font. 2 f. 48 kr. — 3f. Árpauj : 63—68 font. 2 f.— 2 f. 24 kr. Zab uj : 43—46 font 1 f. 28 kr. — 1 frt 32 kr.­ Kukoricza: 79—84 font 2 f. 4 kr. 2 f. 28 kr. Bab : 3 fr. 12 kr. — 3 f. 28 kr. Repcze : 7 frt — 7 frt 10 kr. a. a. m. M i s k o 1 c z , sept. 13. Búza 3 ft 48 kr — 4 ft 12 kr. Kétszeres 2 ft 48 kr — 3 ft. Rozs 2 fi 24—30 kr. Ku­koricza 2 — 2 ft 12 kr. Zab 57 kr — 1 ft. Bab 2—2 ft 3 kr. m. Dunavizállás. Budán, sept. 17. 6' 4' 6'" 0 fölött. Pozsonyban, sept. 15. 5" 0-on felül. Tisza. Szegeden sept. 14. 7‘ 4%" Tokajban, sept. 13. 9' 0-on felül. Naményban, sept. 11. 3' 7" 0-on felül. Bega, N.-B­ecskereken sept. 13. 3' 4" 0-on felül. T­emesvárott, sept.13.4" 0-on alul. Kulpa, Sziszeken, sept. 7. 9'. Ferencz csatorna. Tiszaföldváron, sep. 11. 1­­7%". LEVELEZÉSEK. Szigethvár, sept. 10. (Ered. lev.) Városunké folyó September hó 8-án és 9-én egy 7 éves halott — egy feledett honfiúi kötelességnek föltámadását, s e kö­telesség tételben a szigeth­vári Leonidás — a hős Zrinyi halálát ünnepté meg. A Romaiak és Athaeneiek utszéle­­ken piaczokon állítottak oszlopokat nagyobb fiaiknak, mely oszlopokban mig egyfelől a méltány beszélt, intő szó hangzók más felől, mely a honfiakat kötelességeikre tévé figyelmesekké. A magyar szivébe rejti nagy embe­reit, hogy ne csak midőn a piaczon, vagy egyik másik után jár, emlékezzék meg rólok; de velök legyen mindig és mindenütt; é­s ha pedig feliriad a nap, mit a tudor a történet lapjára epochának, a hazafius lelkesedés pedig a szívre ünnepnek jegyze fel : egy fájdalmasan büszke s szentelt gondolattal tárja fel kebelét, mindenkinek mutogatva az ott bőven őrzött hős képét. Egy ily nem­zeti ünnepet ült városunk e hó 8-án és 9-én először 7 év lefolyta után. Alig lehet hinni, hogy e város csak évre is feledheti 1566-ik évi September 7-ét, Zrinyi Miklós halálát, annyi kegyelet s bensőség beszélt tisz­ TUDOMÁNY , IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Judit és Holofernesz. Tragoedia öt felvonásban Hebbeltel. Fordította Tóth József. (Először adatott a nemz. színházban September 15.) „Az őseredeti hagyomány Juditja hazafias, vagy — a mi a zsidóknál egyre megy — istenfélő nő volt. Ér­zelmeiben nincs semmi összeütközés, midőn tettét vég­­rehajtja. Megöli népe és istene ellenségét, ez Jehova szemében igen jó cselekedet, min­t a hősmondák többet is elbeszélnek isten kedvenczeiről. Judit e czél elérése végett szüzességét áldozza föl, mi ismét igen becses ál­dozat: Sión szüzei és vénei magasztalják érte. Hanem ezen fölfogás mai nap nagyon is naiv. Juditnak maga megadása honszeretetből és minden érzékiség nélkül. s

Next