Pesti Napló, 1856. szeptember (7. évfolyam, 1972-2000. szám)

1856-09-18 / 1988. szám

405 —1988. 1-ik évi folyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynőihez czímzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény s szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem­-utcza, 2 ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1850. Csütörtök, sept 18. Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. Hirdetmények dija : 6 basílio* p®t4t sor Pkr* Bélyegdíj külön 10 pkr * 1 Magán vita 6 hasábos petit sor 5 pkr. Egyetem-utcza 2-ik szám , l-ső emelet, Vidékre, partin : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. Előfizetési feltételek: A magyar fö­lmivelési hitelegylet s az „Oesterreichische Zeitung.“ Azok, kik az államegység elvének érvényre­­jutását a közigazgatás leglényegtelenebb ágában is s az államélet leghalványabb nyilatkozatában is óhajtják, követelik, még eddig a birodalom egyik nemzetiségétől sem tagadták meg a lehe­tőséget, leyális után, önerejűleg a kifejtés, a megerősödés eszközeihez nyúlhatni s a szellemi tehetségek szabad mozgalma és az anyagi erők, a viszonyok hasznosítása által az egész életének oly tényezőjévé válhatni, mely mig a közvetlen érdekek képviseletével a legkövetelőbb szüksé­geken segít, addig eredményében a közvetlen érdekek szűk határain túl az egésznek gyarapo­dását is eszközli. De sőt azok is, kik a státusegy­ség elvét oly rideg fogalomnak tartják, mely a ré­szek számára semmi engedményt sem enged meg, az állam egyes részeit nem a lakma egyes kö­reinek tartják, melyek mint önálló jelentőségre képtelenek úgy a társulati térem­­előnyilatkozatra is nem jogosultak volnának. A státusegység elve politikai fogalom, és míg ez elvnek politikai jelentősége mellett is azt ta­pasztaljuk, hogy az államrészek az egésznek or­ganikus működésébe a nemzet szellemével azo­nos r)­formák mellett s országos képviseleti orgá­numok útján is befolynak és fognak befolyni, el nem fogadhatjuk ez elvnek azon magyarázatát, melyre az „Oesterr. Ztg“ sept. 13. és 14.ki szá­mában találunk, tudván azt, miként ez elv, mely az államrészek úgynevezett külön érdekeiben is az egésznek közérdekére ismer, nem láthat oly intézkedésekben, miknek hatását szükségkép az egész érzendi, mik az egyes rész emelkedő jólé­tében az egész jólétét eredményezendik, az egész­nek irányától eltérő törekvéseket. A státusegység elve politikai fogalom s nem követeli, hogy társulati téren az egyes országok ne törekedjenek gazdászatuk, iparuk, kereskedé­sük kifejlesztésére, hogy ne nyúljanak oly esz­­közökhöz, mik a viszonyok által szükségelt ter­hek elviselését lehetőbbé tegyék s a beletet gya­rapító jólétet idézzék fel. Ki az elvből ily corol­­lariumot következtet, az egyrészről megtámadja az egyén szabadságát, megkívánja a nemzetisé­geket fosztani a kifejtés eszközeitől s azon nemes és törvényes verseny lehetőségétől, mely vége­redményben, mint mondok, az egész javát esz­közli, más részről pedig az államot a gyámság oly nemével ruházza fel, melyet a kormány még azon esetben is alig vállalhatna el, ha gondjait a birodalomnak csak egy része venné igénybe. Az egyes országoknak az anyagi érdekek kö­rében kifejtett törekvése nagyrészben teljesíti azt, mi oly államokban, melyek semmi rázkódtatásnak sem tétettek ki, a kormány intézkedései legtöbbi­­keihez tartozik, és mi meg vagyunk győződve a felől, hogy a m. kormány örömmel tekint e tö­rekvésekre s azokban, főleg ha azok olyan ré­széről indulnak ki, kik mindenek felett az állam érdekeit tartják szem előtt, nem tartományi ér­dekű törekvéseket lát, hanem felismeri azon esz­közöket, mik a belerő növesztésével a birodalom tekintélyét, befolyását határain túl is emelik, biz­tosítják. E törekvések, a­mennyiben a társulati téren maradnak, nem ütközhetnek az államegység el­vébe. De összeütköznek a hitelintézet ér­dekeivel. Ez baj. Ezért üt oly lármát az „Oest. Ztg.“ Magából a nevezett lapból meríthetjük erre nézve a meggyőződést. Az „Oesterr. Ztg.41 confundálja az eszméket s midőn a magyar főnemeseknek a mezőgazdaság emelésére való törekvését az egységes hata­lom egységes eszméjével összeegyeztetni nem tudja, a birodalom érdekeit akként véli leg­inkább képviselhetni, ha „Ausztria, mely elég erővel bír czéljaira önmagában találni fel az esz­közöket1, nem engedendi, hogy idegen pénz for­­dítathassék a birodalom investitiójára, csak azért, mert a behozott idegen tőke alapján kibocsájtan­­dó papirosok börzeüzlet tárgyául szolgálhatnak. Ez ugyan­oknak igen igen gyenge, de még Ausz­triának felemlített elégséges erejében sem talál­hat támaszpontot, miután az investitio e módjá­nak elutasítása sem az államgazdászat tanai, sem a státusegység elve, sem pedig a kormány eddigi „Mi igen jól tudjuk, hogy mit akarunk. De ép oly jól tudjuk azt is, mit nem akarunk,“ mond az „Oest. Ztg.“ Mi is tudjuk mit akar, és mit nem akar a nevezett lap. Gyanúsítani akarja, a magyar földművelési hitelegylet alapítóinak szándékos ig­­norálásával, a legtisztább czélt s a tartományi ér­dekek felé nehézkedésről i1 beszél, holott ennek az egységes hatalom fenállása mellett, semmi értel­me sincs; nem akarja, hogy a birodalom Magyar­­országban is, ép úgy, mint Galicziában, bírjon föld­mivelési hitelbankot, és midőn az „Oest. Ztg.14 a hazai orgánumok feladatául tűzi ki, „első sorban az egyetemes egésznek állandó érdekeit venni szemügyre és csak második sorban fordítani fi­gyelmet a vállalkozó tőke gyarapítására,“ akkor a hitelegylet alapítóinak emlékiratát szándékosan ignorálva, nem kíván megemlékezni ez emlékirat azon szavairól, minélfogva „az új hitelegylet ala­pítói főczéljukat sohasem tévesztendik el szem előtt, s minden gonddal azon lesznek, hogy az egyes részvényesek előnyei sohase járjanak a nagy közönség ez intézethez irányzott méltányos követeléseinek rövidségével.“ De az „Oest. Ztg.“ hogy is vehetett volna tu­domást az emlékiratról, midőn alapitóira rá kívánja A GYÖNGYÖS HÖLGY. IRTA IFJ. Dumas Sándor. FRANCZIÁBÓL FORDÍTOTTA I. J. (Folytatás. *) MÁSODIK KÖTET XXI. Néhány napig nem kaptam Jakabtól levelet. Haragu­dott talán reám őszinteségemért ? Ezt kezdtem hinni, vagyis inkább ettől kezdtem félni, midőn ismeretlen postabélyegű­ levelet kaptam tőle. Ez így szólott : „Nem vagyok többé Drezdában, levelednek utánam kellett jőnie, s innen feleletem elkésése. Azonnal egye­nesen a dologhoz szólok, s azt felelem tanácsaidra: „Igazad van.“ Ezt kimondva, hallgasd meg okosko­dásomat. „Utazásom alatt gyakran van alkalmam gondolkodni. Bárminő szerelmesek legyünk is, s bármennyire űrköd­­jék is felettünk valamely szenvedély, ha az ember né­mileg értelmes, bizonyos igazságok előtt nem hunyhat szemet. Kezdetben ugyan kissé el lehet odázni az igaz­ság felfogását, de lassan kint erőre kel az, s egészen el­foglal minket. Eddig megelégeltem az utóbbi napok különféle fordulatai által reám előidézett különféle be­nyomásokat közölni veled, s magam számára tartottam fen a bölcseleti tanúságot, mely azokból természetesen Lásd „Pesti Napló“/1986. számát, kifejlett. Veled közölni azt, nagyon kora feljogosítása lett volna barátságodnak, hogy nekem azon tanácsokat add, melyeket ma kaptam. Vannak oly hamis helyzetek, melyeket jól ismerünk, de melyekben még­sem fogad­nánk szívesen észrevételeket azok iránt még a legő­­szintébb baráttól is. Minél helyesebbek volnának ezen észrevételek, annyival inkább óhajtanék azokat legyőzni s annyival inkább haragudnánk arra, ki azokat tette; a hamis uton levő lélek nem bocsát meg azonnal a barát­nak, ki őt arra figyelmezteti. Szívesen tekinti az ember az ily nehéz helyzeteket csak kivételeseknek, melyekből kikerülhetlen az átmenetei a lehetőből a valóba, a jóból a jobbra, a reményből a valóságra, s várja, hogy a má­sok szemeiben láthassa azon meggyőződést, mikép már minden jobban megy, s ezen állapot szilárd állást nyert. „A csónak, mely minket a hajóról, hol meglehetősen nyugodtan voltunk, a partra visz, hol végképen remény­­ünk maradni, nem kisebb nagyobb mértékben nyug­talan tengeren halad-e ? Teljes egyenes vonalban me­­gyen-e?Nem, mert kénytelen a habok hullámzásának engedni. Némely pillanatban azok, kik a hajón maradtak, azt gondolhatják, midőn a csónak két hullám között el­tűnik, hogy a habok elnyelték. De ismét előtűnik az, s végre leteszi a parton a kisebb nagyobb mértékben meg­hatott, hanem minden baj nélkül menekült utasokat, kik nagyon vidámak, hogy az óhajtott czélt elérték. így van a lélek is, a reményei vagy szenvedélyei által, a­mely különbség a körülményektől s erélye fokozatától függ, s óhajtott parthoz gyakran csak igen sok hányatás után kerül, s nagyon roszul fogadtatnék általa az, ki csendes nyughelyéből azt kiáltaná reá, midőn legnagyobb a ve­szély : „Kár volt hajóra szállanod“, s azt tanácsolná neki, hogy térjen vissza, midőn már rövidebb az út, ke­vesebb a veszély az óhajtott czélig, mint az elindulási pontig. Ilyen volt az én helyzetem is. Ma meglehetősen tisztában áll. Tovább már nem mehetek, legyőzhetlen akadály állott utamba és életembe, beszéljünk tehát nyíl­tan és őszintén. „És először is az ész, önérzet, érdek s mindazon ér­zelmek szempontjából, melyek létünk alapjai, igen hi­báztam, hogy követtem a herczegnét; de megtörténvén az ő elutazása, egymás iránti viszonyunk, kölcsönös sze­relmünk folytán nekem utána kellett mennem. Szenvedé­lyem első szavának engedelmeskedtem, mely természe­tes, minden vitatkozást kirekeszt, ellenállhatlak Eszem, szivem, lelkem mindenem hozzá ragaszkodott, hátra ma­radhatott-e ekkor a test ezen tehetlen anyag, midőn ama hatalmas mozgató erők elhagyták ? „Ha te közönséges barát volnál, kire egyedül a min­den emberre közönségesen hatályos okok képesek hat­ni; ha rideg lelkű volnál, igyekezném megbizonyítani, hogy maga a természet is Anna lépteihez csalótt, bár­hova fogott volna is ő menni, azt mondanám, hogy őt követve, nemcsak a szeretett hölgyet követtem, hanem gyermekem anyját is; azt mondanám, hogy semmi tár­sadalmi törvény, semmi emberi okoskodás nem elég erős elválasztani az atyát gyermekétől stb. stb. stb. Felettébb tisztelem azon érzelmet, mely engem a herczegnéhez köt, hogy nevetséges, hasztalan, valószínűtlen tulságba essem. Többet mondok: ha a herczeg tiszteletre méltó ember lenne, ha nem veszélyesebb leendek­ feleségére nézve vele maradni mint velem lőni; ha szemrehányást tehetnék magamnak, hogy rendes házas életet zavartam meg, becsületes ember nyugalmát háborítottam meg; ha kilátás volt volna, hogy az idő megszüntetvén a pillanat­nyi lázt, lassan kint visszaadta volna ezen hölgynek a bol­dogságot vagy legalább férje bocsánatával a nyugalmat; vagy pedig ha férje semmiről se tudott volna semmit, ha ezen hölgy házaséleti viszonya megengedett volna a her­­czegnének és nekem legkisebb kételyt ezen gyermek iránt, ha az elutazás a véletlen műve leendett, s nem a zsarnok­ságé, melyet a herczeg korábbi viselete nem tüntet fel jo­gosnak . Párisban maradtam volna, s a hölgy hite és a férj nemeslelküsége s biztossága hiszem, hogy győzött volna szenvedélyemen; mindent elkövettem volna a világon, hogy hírbe ne hozzam őt;m­egelégedtem volna emléke­zetemmel, s engedtem volna, hogy visszatérjen ezen pil­lanatra megbotlott lélekbe a kötelességérzet, és nem té­rítettem volna el kedvtelésből a helyes útról oly hölgyet, kinek soha sem szerezhettem volna meg, mit számára elveszetté tettem. Elfogadtam volna a rendes helyzet kö­vetkezményeit, mint elfogadtam a kivételes állapot lehető eredményeit. „A helyett, hogy végig menjek a látszólag bűnös utón, mely azonban valósággal következetes és tiszteletet ér­demel, engedtem volna, hogy a kaland az ilynemű vi­szonyok előrelátható végéhez érjen, melyeket a házas­ság törvényessége, a megszokás ereje, a társadalmi igé­nyek, a mindennemű lehetlenségek, a férj nemtudása vagy akarata, a család érdeke, a jóhírnév szüksége, a szerető önzése, a hölgy félelme, az okoskodások, melyek a bizlalás folytán keletkeznek, s az idő és kielégültség minden ellentörekvés nélkül a társadalom árjába sodor­nak, — mely mint a folyam, mely a legkülönfélébb tár­gyakat ragadja magával s mindent magába fogad, a na­pot visszatükrözi, egyfelől termékenyít, másfelől kiönt, mos, mocskol, ringat, fojt, elönt, életet ad, halált hoz, és sehol sem állapodik meg, míg a világ tengerbe nem ve­gyül , úgy ez is bűnt és erényt, szenvedélyt és érzelmet, sarat és virágot az egyetemes civilisatio roppant meden­­czéjébe sodor. Ha így okoskodhattam volna, talán ele­gendő tehetségem leendett, ha nem is az útrakelést meg­akadályozni, de legalább az után megállapodni, midőn az első nehézségek az első megfontolást keltették ben­nem. Szerencsére vagy szerencsétlenségre a mi szerel­münk egészen másnemű volt. Továbbá itt van még a gyermek általi összeköttetés. Ámbár ha ezen kötelék nem létezett volna is, ugyan­azt teendeztem. Ezen köte­ Előfizetési felhívás A bekövetkező évnegyeddel alkalmat veszünk újra fölhívni a közönséget előfizetésre. Lapunk szerkesztője, báró Kemény Zsigmondi úr, ezentúl sem mulaszt el semmit, hogy irodalmunk jelesebb tehetségeit maga körül gyűjtse. Hazai érdekeinket, számos derék levelező köz­­remunkálása mellett, ezután is rég ismert publicistái tekintélyek fogják fejtegetni. Azt hiszi alulírt, nem sérti a szerkesztő szerénységét, ha e lapok egyik főérdeme is kiemeli azt a nagy gondot, melylyel a világeseményeket a P. Napló minden részleteiben, folytonos figyelemmel kisérte, magyarázó jegyzeteivel és czikkeival fölvilágosította. E részben folytonos haladást tanúsít lapunk.Figyelmeztetjük a közön­séget különösen az„Új posta“ czímű rovat tartalmára. Ez által e lap a bécsi lapoknál előbb adhatja egész terjedelemben a kevésbbé fontos külföldi tudósításokat is, míg a legfontosabb eseményekre nézve t­á­vi­r­a­ti közléseivel azokat jóval megelőzi. S a­mely mértékben csökken a külföldi tudósítások érdeke , azon arányban igyekszik a szerkesztő kimerítőbbé, érdekesebbé és változatosabbá tenni a bennünket közelebbről illető ügyek fejtegetését. Különös figyelemmel kíséri a hazánkban mutatkozó anyagi és szellemi mozgalmakat; s míg az anyagi kérdésekben a helyi érdekeket magasabb, tudományos és hazai szempontokkal igyekszik öszhangzásba hozni , az irodalom és művészet terén sem kerüli el semmi fontosabb jelenség a lap munkatársainak figyelmét. Elveket és irányokat jelölnek ki a tévedések útbaigazítására, s a­mi jelest fölmutat a hazai művészet és irodalom, igyekeznek annak élvezésére a közönség fogékonyságát előkészíteni. Valamint eddig történt, úgy ezután is kimerítő közléseket adnak e lapok tudományos és műintézeteink (az Akadémia, Természettudományi­ Társulat, Nemzeti színház és tanegylet stb.) működéséről. Alkalmilag a külföldi irodalom nevezetes­ termé­keit is bemutatják. S általában mind a szerkesztő, mind a kiadó mindent elkövetnek, hogy a lap tudományos és szépirodalmi tárczáját egyiránt érdekessé tegyék. A tárczában különösen ezentúl is köz­remunkálnak Arany János, Bérczy Károly,­­Brassay Samu, Csengery Antal, Dantelik J., Erdélyi János, Fényes Elek, Galgóczi Károly, Greguss Ágost, Gyulai Pál, Hunfalvy Pál, Jókai, Panner egyetemi tanár, Pom­péry János, Révész Imre, Szabó József tanár, Szalay László, Szontagh Gusztáv, Tompa Mihály, Tóth Lörincz, Urh­ázy György, Wenczel Gusztáv stb. Előfizetési feltételek: Vidékre postán küldve évnegyedre — — 5 frt. Budapesten házhozhordással évnegyedre — — 4 frt. „ „ félévre — — 10 frt. ,, félévre — — 8 frt. EMICH GUSZTÁV. Pest, septemberben 1856. a „Pesti Napló“ kiadó-tulajdonosa. PEST, sept. 18 eljárása által nem igazoltathatnék. A kormány ugyan­is, minden belezeje mellett is nemcsak köl­­csöneinél vette igénybe a külföld tőkéit. Az ál­lamvasut a franczia társulatnak engedtetett át, s több keletkező vállalatnál idegen tőzsérek és ban­kok nagy mennyiségű öszveggel érdekeltetnek. z* P H i or I V A P ® r O­ ra.

Next