Pesti Napló, 1856. szeptember (7. évfolyam, 1972-2000. szám)

1856-09-19 / 1989. szám

406-1080. 7-es évi folyam. Szerkesztési Iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynőhöz czímzett szálloda, 6- ik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyeteme-utcza 3-ik szám, 1-ső emelet, Vidékre, postán . Évnegyedre . . . 5 frt p Félévre . . . . 10 frt p Hirdetmények dija : 1856. Péntek, sept. 19. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva . p. Évnegyedre . . . 4 frt p. p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. 6 hasábos petit sor 4 pkr. Bélyegdij külön 10 pkr Magán vita 6 hasábos petit sor 5 pkr. Előfizetési felhívás & FESTI NAPLÓ 1856-ik évi October—de­cemberi folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhozhordással 4 frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden es. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetem-utcza 2-dik szám takarékpénztár-épület, földszint. Pesti Napló kiadó­hivatala PEST, sept. 19 A magyarországi földmivelési hitel­­egyletről. Mindenki emlékezhetik reá, hogy a pesti hírla­pok, s a bécsiek közt főleg a „Magyar Sajtó“ és „Wanderer“ már évek óta alapos okokból követ­kezetesen sürgetik, hogy annyi sok szép nemzet­­gazdászati javítás és haladás után, valahára ezek­nek koronája is tétetnék föl, azaz: Magyarország számára állíttatnék egy külön földmivelési bank. S midőn ennyi nyilvánított jóakarat után, végre az ausztriai nemzeti bank elhatárza, hogy a sa­nyargatott földbirtokosok gyámolitására külön hy­­potheka-osztály állíttassák, s az intézet f. é. július 1-je napján működését megindítsa . Adriától Kár­pátokig osztatlan örömmel fogadtatott a határozat, mert buzgó óhajtásainkat végre teljesülésük haj­nalán látók. Örömünk azonban nem sokáig tar­tott, s ha valaha, most inkább meggyőződtünk, hogy Magyarország birtokviszonyai olyanok, s telekkönyvi és kataszteri állapota annyira sajátla­­gos és eltérő a többi örökös tartományokétól, hogy nálunk csak külön földművelési hitelintézet működhetik sikerrel. Más mértékre alapított hitel­­intézetek ránk nézve mint nem létezők tekintet­hetnek. Az ausztriai bank hypothekális osztálya harmadfél hónap alatt csak egy magyaror­szági földbirtokosnak sem szavazott meg kölcsönt, bár ezért tudtommal is több tekintélyes főbirtokos folyamodott. S eddig a 300.000 forin­tig még fel nem menő kölcsönzéseknek nagyobb része bécsi házakra adatott. Ily körülmények közt általános és egyetemes tetszéssel értette a közönség, hogy néhány lelkes magyar mágnás, kiknek élén a köztiszteletben álló bibornok herczegprimás ő eminentiája áll, az el­hagyott árvaügyet felfogá, s egyesülve némely külföldi hatalmas hitelegyletekkel, a dolgot any­­nyira vivé, hogy már most egy magya­ror­­szági földmivelési hitelegylet életbe­léptetése csak a cs. k. Apostoli Felségének ke­gyelmes jóváhagyásáról feltételeztetik. És ime, midőn idáig jutunk, egyszerre elkezde­nek az újságok, s ezek élén a bécsi „Oest. Zeitung“ agitálni az új hitelegyesület ellen, s azt mindenképen gyanúsítani törekszenek. Az „Oest. Zeitung“ alaptőkéjét sem tartja elégségesnek, hogy kitűzött nagyszerű terveinek komolyan megfelelni szándékoznék; az egészet inkább börzei spekulativnak tartja; az alapítókról mit sem akar tudni; nem akarja hinni, hogy a ter­vezetet Esztergomban maga a herczegprimás­­ eminentiája nyújtotta volna át; bár mellékesen meg­engedi, hogy Albrecht ő cs. k. Fensége, kinek az egész birodalom s kormányára bízott Magyar­­ország java elvárhatlanul szívén fekszik, a magyar földbirtokosokat, kik már nagy uzsora mellett sem voltak képesek maguk számára vagy közczélokra (Tiszaszabályozás stb.)kölcsönt előteremteni, még maga bátorította, hogy földmivelési bankot állítsa­nak, ha szinte e felállítás a külföldi pénzzel történ­hetnék is meg. A fene lesorolt vádakat az ismeretes alapszabá­lyok maguktól megc­áfolják. Ugyanis az 50 mil­lióra határozott alaptőkéből eleinte 25 millió bo­csáttatnék ki ugyan, de oly móddal, hogy szükség esetére az egész tőke igénybe vétethetik. E mel­lett a bank hypothekális osztálya mint legerősebb, üzlete erejéig zálogleveleket is adhatván ki, vilá­gos, miszerint e tekintetben 300—400 millió for­galmat is csinálhat, azaz annyit, mennyi szüksé­geltetik. És épen azért, hogy e záloglevelek Ma­gyarországot magát el ne áraszszák, s keletök alább ne szálljon, volt igen óvatos az alapítóknak hatalmas külföldi egyletekkel szövetkezni, melyek örömest engedik át ezüst pénzeiket becsületesen és pontosan kamatozó záloglevelekért. Hogy az egyesület magának fen kivánja tartani azon szabadságot, hogy befektetlenül maradt pén­zét ideiglenesen ipar- és hitelpapírok vásárlására i­s fordíthassa: ebből magából börzei üzérkedési szándékot kiokoskodni nagy vakmerőség, annyi­val inkább, mert az alapítók maguk óhajtják, hogy az intézet széke Pesten legyen, hol pénzbörze nem is létezik. Továbbá, ha az „Oest­ Zeitung“ s követői az új hitelegyesület alapítóit, s az egész ügymenetet ignorálni akarják, ismételve és újra állítják, hogy a hitelegyletre vonatkozó emlékiratot maga Sci­­tovszky János bibornok herczegprimásunk nyújtá át Ő Felségének legkegyelmesebb Császá­runknak , miért is az egész nemzet osztatlan hálá­ját vívta ki, mert ilyesmi nemhogy magas és szent hivatalával ellenkeznék, sőt igen összeférő csele­kedet, hogy a „Magyar Sajtó“ szavaival élve, „Magyarország áldornágya nemcsak imádkozik, hanem teszen is a hazáért.“ Ő eminentiája után pedig hálaköszönetet kell szavaznunk herczeg Pálffy Antal, gr.­­Hunyady József, gr. Károlyi István, b. Wenkheim Béla, és gr. Zichy-Ferraris Bódog e méltóságaiknek, kik e térem­ tétlenséget elhagyva élbre állottak egy oly gazdászati hitelegyesületnek, mely, szövetkezve a berlini, boroszlói, lipcsei és dessaui bankokkal, s b. Gablenz s más nevezetes férfiakkal, a leggaz­dagabb s legszebb gyümölcsöket teremheti nem­csak a természettől megáldott Magyarországnak, hanem közvetve az egész ausztriai birodalom­nak is. Mily jótékony hatást gyakorol ez egyesületnek csak megpendítése is, onnan megtetszik, hogy az ausztriai bank hypothekális osztálya, mely har­­madfél hónap alatt egy garast sem kölcsönözött Magyarországra, most saját ügyviselőket utaztat az országban. A bécsi hitelintézet kormánytanácsa pedig az igazgatóságot előkészítő lépések tételével bízta meg . 1. Fiók hitelintézetek gyors felállítására, különösen Magyarországon. 2. Az árukra, előleg üzlet megkezdésére. 3. Egy nagyszerű biztosítási intézet szerve­zésére. 4. Végre mindazon javaslatok tekintetbevéte­lére, melyek bányászati és iparvállalatok, különö­sen gépgyárak felállítására vonatkoznak. . Legközelebb pedig nemcsak több fiókintézetnek felállítása határoztatott Magyarországon, hanem egyszersmind újabb részletbefizetés történik a részvényekre, hogy az innen bejövő összegből egy nagyszerű fiókot lehessen Pesten állítani. Ha már most meggondoljuk, hogy a bécsi hi­ SZOMORÚ NAPOK. Regény. (ita JÓKAI MÓR. C1831.) MÁSODIK kötet. Folytatás. *) Az ur szólott. A dühöngő némber istenkáromló szavai alatt senki sem véve észre, hogy Zudár Péter a kastély udvarára érkezett. A sötétben, az általános zavarban feltűnés nélkül férkőzhetett asszonyáig. Végig hallgatá annak őrjöngő beszédét, az irtózatos fenyegetést. Látta a keményszívű főurat kíntól vonag­­lani nehéz lánczai közt, látta szelid gyermekét össze­­roskadni a pokoli némber érintése alatt, s azután­­ vé­gezte, a­mire el volt hivatva. Az emberek, kik a borzasztó pillanatban, mint az égből jövő villámot, látták fényes pallosát lecsapni, látták a némbert szörnyen megcsonkított testtel össze­­roskadni körükben s vérét széthullani a körül állókon, és azután a bakó félelmetes alakját ott mindnyájukhoz kö­zel, kit megölve, eltemetve hittek, régen porrá égve szemeik láttára, egy ideig megkövülve álltak ott körülé, mint a kiket elhagyott a lélek. E rövid ideje a kábult megdöbbenésnek elég volt Zudár Péternek arra, hogy az elalult leánykát félkezé­vel felragadja karjára, s másik kezével megforgatva véres pallosát, utat nyisson magának a kapuig. A lázadók akkor tértek magukhoz, midőn őt mene­külni látták. — Utána! kiálta Hanák, kaszáját ragadva. — Utána f orditá a börharang felkapva a fáklyát s előre szaladva úgy tele szórta sziporkával az üldözök *) Lásd „Pesti Napló“ 1986. számát, szemeit, hogy azok semmit sem láttak köszönetlen buz­­gósága miatt. A hol végre egy szűk patakhidon kellett átfutniok, ott hirtelen elbukott, egy pár utána siető ke­resztül esett rajta, a fáklya belehullott a vízbe. Zudár­­nak ez alatt ideje maradt magát a leánykával együtt a patak partja alá elrejteni. Senki sem vette őt észre, csupán csak maga a börharang, az pedig a­mint lábra állhatott, elkezde torka szakadtából ordítani : — Előre! Amott szalad! Fogjátok el. Tartsátok fel. És futott nagy igyekezettel, mintha valami nagy dija­kat akarna elnyerni, a­mik az üldözött fejére vannak feltéve , ki ez alatt nyugodtan hallgató, mint futnak el feje fölött, a dobogó hídon keresztül százan meg szá­zan, halált kiabálva fejére s azután hosszú idő múlva, hogy térnek ismét vissza, szitkozódva, átkozódva s pa­naszolják egymásnak, hogy nem bírták őt utolérni, de majd előkerítik. Gondolta magában: lesz még idő, a mikor meg fogtok engem találni, a midőn nem kerestek. Az üldöző csapat növekedő dühvel tódult vissza a kastélyba. A bőrharang szidta őket, hogy miért nem siettek akkor oda, mikor már ő nyomában volt. Ő már kezében tartotta a kabátja szárnyát, de kénytelen volt elereszteni, mert nem segítettek neki s az elfutott a kukoricza földek közé. Az ég is szürkülni kezdett már­ hajnalokon, de ha­rangozni elfelejtettek reggelre; a harangozónak más dolga volt most. Bodza Tamás parancsára félrehordták a halottakat az udvarról, Ivánt és Zudárnét, meg a szegény Mekipsrost. Odaveték őket egy meszes verembe a ház hátuljában, hogy ne lássák hulláikat mások. A főizgató titkos elégtételt érzett magában, midőn vágytársai igy elvesztek mellőle. Ő maradt egyedül a téren s azt hitte magában, hogy a sors tenyerén hordja őt és a midőn kezébe adta az egész mozgalmat, kimon­dd, hogy csak az ész az igazi hatalom, mely uralkodásra­­ van hivatva, és ez az ész­m­e! A tömegre hatni kellett. Valami nagy, emlékből kitö­­rölhetlen jelenet által, mely az ünnepélyes magasság színét adja az eddigi aljas tombolásnak. Bodza Tamás felállt a kastély lépcsőjére, onnan el­mondd a csoportnak, hogy az igazság bajnokai győztek. És most ítéletet fognak tartani, régi görög szokás sze­rint a méregkeverők fölött. A nép cserepeket vegyen kezébe, két veder áll a tornácz előtt, egyikben az élet, másikban a halál. Ki hova jónak látja, vesse szavazó cserepét. A classicus idők ostracismusa ez. — Ti lesztek az archonok, a­kik ítélni fognak, hogy lássa a világ, miszerint mi rend és törvény szerint gya­koroljuk a hatalmat, melyet fegyvereink szereztek. Ül­jetek körül és vezessétek elénk a vádlottat. A csajhos népnek tetszett ez a mulatság. Eddig csak olyan formában jutott ki számára az alka­lom, meglátni a tekintetes törvényszéket, mikor valami vétségéért felvitték a vármegyére megvasalva, s két hajdú barátságos kísérete mellett odaáll­tak a zöld asztal végére, mely mellett fényes kardos urak ültek, és olvas­ták rá a törvényt a nagy kutyabőrös könyvekből; most pedig im­e egy főúr áll a törvényszék előtt, és a bírák mind csimbókos hajú földiek, ott körül gubáikra letele­pedve ; a­kik nem is imák, nem is olvasnak, hanem íté­letet mondanak, a­hogy szívük szerint tetszik. Mind helybenhagyták Bodza Tamás indítványát, ki maga nagy tekintélylyel felült a tornácz­lépcső legmagasabb fokára s­inte alattvalóinak, hogy hozzák eléje a főurat. Nem nagy fáradságba került az, meg sem kellett őt kötözni; a mint eloldák a vas rácstól, összeroskadt, s úgy maradt, a­hogy leesett. Akkor feltették őt egy gyalog targonczára, s úgy vitték az areopag elé. Egy jámbor paraszt megszánta, hogy oly pőrén fe­küdt ott a hús reggeli szélben s ráteritette gubáját. Ha­nem azért ez is halálára fog szavazni. Borzas Hanák azután oda állított a háta mögé egy­­ vályogvető czigányt, hogy tartsa őt egyenesen, s ha val­lani nem akar, integesse a korbácscsal. Bodza Tamás előhozatta a kastélyban meglelt katu­­lyát a vismuth-porokkal s azt óvatosan felnyittatva, oda helyez­tété a főur elé. — Te nagy bűnös, felelj az én kérdésemre iga­zán. Miért küldték te hozzád a vármegyétől ezt a sok mérget ? Az ősz nemes hallgatott. A czigány dühödten vágott galambfehér fejére a nehéz korbácscsal. Ez ütés hangjára egyszerre elkiálta magát egy hara­gos hang a mester háta mögött. — Megilljatok! megálljatok ti ökrök, ti marhák, ti szarvasállatok! Bodza ijedten ugrott fel helyéből, a bámuló néptömeg csodálkozva látta a kastély folyosójáról előrohanni dok­tor Sarkantyúst. A derék férfiú jól el volt rejtve az ifjú Széphalmival egy kandalló vak fülkéjébe, s ott hallgatta az egész rémjelenetet, de mikor odajutott a dolog, hogy gyógy­szerei miatt vádolnak valakit mérgezéssel, nem tűrhette tovább a hallgatást, kirúgta a szőnyegajtót s kirohant a lázadók közé. Az ifjú Széphalmi rémültében elájult, midőn rejtekét felfedezve látta, azt úgy vonczolták ki lábánál fogva. A tömeget újra vérittas mámorba hozta e váratlan öröm, hogy a két elrejtett üldözött is kézre került. Széphalmit addig ütötték, míg eszméletére tért, az or­vost pedig odakötötték háttal Hétfalusyhoz. Doktor Sarkantyús az egész tusa alatt nem szűnt meg a lázadókat szidni, kik ostobául gyanúsítják az orvosi tudományt, s iparkodott Bodza Tamást felvilágosítani, hogy mennyire tévedésben van e­katulya tartalma felől. Csak Széphalmi viselte magát méltatlanul, sírt, kö­­nyörgött, térdre esett, ígérte, hogy mindent ki fog vallani, csak ne bántsák, ne öljék meg. Ő nem bűnös, szidta az orvost, a­miért ez átkozott szerekkel ilyen veszélyt hozott a házra, s a miért rejtekhelyét őrült módra elárulta. — Széphalmi úr, viszont a doktor Sarkantyús, én önt igen silány embernek tartottam teljes életében, és ebben a hitemben megmaradok. Ha ön nyugton meg tudott ma­radni rejtekhelyében, midőn ide kinn önnek egyetlen soha nem látott leányáról beszéltek; tudta akkor lélek­­zetét elfojtani, tudott reszketni, tudta füleit bedugni; én meg tudok szembeszállni a halállal, mikor egy égre ki­áltó hazugságot kell megc­áfolnom.Tudtam én azt önről, hogy ön gyáva, még akkor, midőn egy piócza csípéstől elájult, s egy szemölcs-kivágásnál nem szégyenlett sírva fakadni. Ön gyáva, silány ember, én pedig nem vé­­telintézet 9 hónapi fenállása óta mit sem tudott Magyarországról, ugyan honnan magyarázhatjuk meg ezen rögtöni előszeretetet hazánk iránt ? Vájjon nem fogna-e ez ismét meghalni, s végké­pen elaludni, ha az áskálódóknak most sikerülne az indítványozott hitelegyesületet megbuktatni ? FÉNYES ELEK: A nyilvános gymnasiumok és reáltanodák ér­­tesitvényei az 1858-diki tanévben VIII. 17. Tudósitvány a dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerület soproni nyilvános föta­­nodájáról. Kiadta az igazgatóság. A fötanoda magá­ban foglalja a 8 osztályú főgymnasiumot, a theologiai s néptanítókat képző intézetet és a tápintézetet. A gymna­sium igazgatója Király József Pál, a theologiai s nép­tanítói képezdéjeé P­á­l­fy József, a tápintézet ephorusa Mü­tt­ner Mátyás. Az ország becsülésére, ro­­konszenvére, méltán érdemes a főtanoda tanárai a főgymnasiumban:Domanovszky Endre, Hrabovszky Dávid, Király József Pál, Klee­blatt Hermann, Lehr András, M­a­t­a­t­i­d­e­s Sándor, Petrik János Jakab, Poszvék Gusztáv, Rajcsá­­nyi János, Schranz János, Turcsányi Adolf, Zsarnoviczky György. Ezeken kívül még M a 11 - n­e­r Mátyás és Pálffy József theologiai tanárok és 5 rendkívüli tanár. A jövő iskolai évben Malatidesz helyét Csermák Kálmán foglalandja el. A theol.­s néptanítókat képező intézet tanárai ugyanazok kik a gymnasiuméi. A t­á­p­i­n­t­é­z­e­t szegény de szorgalmas s jó erkölcsű if­jak tisztes élelmezéséről gondoskodik. A tápintézetben részesült 107 ifjú, 17 ingyen, 24 tizenkét s a többi 20 fő évi fizetésért. Ez csak a jólelkű pártfogók adományai után vált lehetségessé. A tanulók összes száma a gymnasiumban 260. u. m. I. o. 41. II. o. 35. III. o. 26. IV. o. 33. V. o. 33. VI. o. 28. VII. o. 28. VIII. o. 36. Első évi t­h­e­o­l­o­g­u­s volt 9. ezek közt tápintézetbeli 8. dijpénzes 6., másodéviek : 7. tápintézetb. 3. dijpén­­zes 6. Praeparandisták: első tanfolyambeliek: 13, ezek közt tápintéz. 8, második tanfolyambeli 10, ezek közt tápintézetbeli 8., harmadik tanfolyambeli 5, mindnyájan tápintézetb. Ezek közöl egy már iskolás­­mesterré s egy iskolamesteri segéddé lett. Az érett­ségi vizsgára jelentkeztek 37-en; átment 32.meg­bukott 5. A 260 tanuló közt volt ösztöndíjas 56. ágost. hitv. 234., helv. hitvallású 16. izraelita 10. magyar 178. német 71. vend és tót 11. A tanári értekezletek jegyzőkönyvének kivonatából értjük, miként a ta­nári kar azok számára, kik a tápintézetbe fel nem vé­tethetnek, c­o­n­v­i­c­t­u­s­t állított fel, hol havonkénti 6 portért ebédet, 9 portért pedig ebédet és vacsorát nyer­tek a szegényebb sorsú tanulók.­­ Határoztatott, hogy évenként néhányszor az egész tanuló ifjúság által s a tanári kar jelenlétében szavalati gyakorlatok tartassa­nak. A „Gusztáv-Adolf Verein“ 1500 pártnyi segélylyel járult a fötanoda pénzerejéhez. Az igazgató franczia if­júsági könyvtárt állított fel adakozás útján francziául ta­nuló növendékek számára. A fötanoda ez évben is az ügybarátok meleg részvétében részesült. A t­u­d­ó­s­­ t­­

Next