Pesti Napló, 1856. október (7. évfolyam, 2001-2031. szám)
1856-10-19 / 2019. szám
SíMrkesatési iroda : 8jjfyöt«tíj''Ui‘3i.í» ‘i-ik , 1 -ip emelet, Sarrkesxtö szállása : Angol Mrííynftt»** cikroiPtt süSllode, 83 ik **Sn.A l»p SMUenii rísnét illető minién krmlemánja eierk-Mrnsíghe* intíjRueP. Bőrmentetlen levelet eset Ismert köröktől fognat.T.i,*W el. Kiadó-hivatal : Egyetem-utcza, 2 ik .szám, földszint. A lap anyagi részét illető közleményeit (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz int. rendek. mf 436—2019. 7-ik évi folyam. Vasárnap, oct. 19. Vidékre , polán : Évnegyedre . . 5 kt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. Hirdetmények dija : 18 5II. Előfizetési feltételek: Pestfelí hízhos hordva í Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Fflívre . . . . 8 frt p. p. 8 hasábot peilt sor 4 pkr. B%8gdij kfilSn t0 pkt _____vtU 6 hassábos petit sor 5 pkr. ______________pkr. Előfizetési felhívás: PESTI KIPLfl 1856-ik évi October—decemberi folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhozhordással 4 frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetem-tteza 2-dik szám takarékpénztár-épület, földszint. A Pesti Napló kiadóhivatala PEST, oct. 19. valami a jégkár elleni biztosításról. I. Az idei, sürűnjárt jégcsapások ismét sok becsületes mezőgazdának hiúsították meg legszebb reményeit. — Csak maga a június 6 -án vagy július 10-én országszerte dühöngött jégvihar , hány szorgalmas földmivesnek zúzta tönkre egész évi verejtékes munkája gyümölcsét; s ama pár végzetteljes perez, hány szegény családapától ragadta el a mindennapi kenyeret, melyet édesövei számára már biztosítva vélt. Egy rövid elemi harcz és mennyi földiáz remény, és mennyi keserű ínség fakadt nyomában ! Alig ismerek szomorúbb látványt egy jégtarolta vidék képénél, de még szomorítóbbá teszi a gondolat, hogy amaz elemi csapás súlyos következményeit, néhány forintnyi vagy krajczárnyi biztosítási díjjal elháríthatták volna az illetők magukról, s nem tették ! Leverő a tapasztalás, hogy annyi biztosító intézetek létezvén az országban, aránylag mégis oly kevesen keresnek azoknál az elemi károk ellen menedéket. Közlőnek alkalma lévén e nyáron hazánk leg- ,termékenyebb részei egyikében utazni, látta az iszonyú pusztulás nyomait, miket az ott halt jég- förgeteg maga után hagyott. S ezen egész jégtarolta nagy vidéken csupán egyetlenegy embernek a termése volt jégkár ellen biztosítva, ki — miként tudom — az illető társulat részéről azonnal teljes kárpótlást is nyert. Tanúja valók ezen ember önteltéveli megelégedésének, s hallottam őszinte fogadását, mikép vetéseit soha biztositlan nem hagyandja. De láttam másrészről a közel szomszédok arczán a késő megbánás keserű kifejezését ülni, miből könnyű vala kiolvasnom, hogy ezek jövendőre mindannyian követendik szomszédjuk okos példáját. Fürkésztem ez alkalommal a biztosítás iránti részvétlenség, vagy miként némelyek nevezik idegenkedés okát, s meggyőződtem, mikép ez csakugyan legnagyobbrészt abban fekszik, hogy honfitársaink a biztosítás eszméjével általán még ismeretlenek vagy a mi még roszabb, t évfogalomban vannak, fi tévfogalmakat pedig az olyanok terjesztik leginkább, kik a biztosítást I o 11 erának szeretnék t hinteni, melyben szerintök az csinálna lentőt, kinek háza megég, hajója elsülyed vagy termését elveri a jég; s ha aztán úgy esik sorra, hogy valódi káruk megtéríttetésével kénytelenek beérni, a nélkül, hogy a kárvallásból valami nyereség is feslett volna, kígyót, békát kiáltanak a biztosítóintézetekre, miáltal a könnyen hivő s a dolog valódi mibenlétet nem fürkésző nagy tömegnél vajmi sokat ártanak a biztosítás eszméjének. Az ily balfogalmak kellő eloszlatására, valamint általában a biztosítás iránti rokonszenv-gerjesztésre, legczélravezetőbb eszköznek tartom : a biztosítás gyakorlati oldalát ismertetni meg a közönséggel.— Mert hiában, legyen bár a legszentebb eszme, de mindaddig, míg amaz ismeretes „ignoti nulla cupido“-féle állapotban tengődik, népszerűségre vergődni soha nem fog, legkevésbbé pedig ott, hol ez állapotot térfogalmak szokták nagyrészben fölváltani. Miként mondom tehát, a biztosítás gyakorlati oldalát kell a közönséggel megismertetnünk, erre pedig kétségkívül egyik leghatalmasb eszköz a hírlapirodalom, melynek eddigele is — különösen pedig az ön becses lapjának — a biztosítás elméleti ismertetése körében, sokat köszönhetni, s ennek szeretem tulajdonítani nagyrészben azon örvendetes tapasztalást is, miszerint ha múlt évekbeni jégbiztosítások számát, az ideiekével egybevetvén, az utóbbit aránylag sokkal nagyobbnak találandjuk, mi tagadhatlanul arra mutat, hogy a biztosítás eszméje ha óriási léptekkel nem is, de lassan lassan mindinkább honosulni kezd mezőgazdáink között. De midőn az időszaki sajtó, eme fönséges hivatása teljesítésében jár el, óvakodjék az oly irtén fogalmak terjesztésétől, melyek a fennálló biztosító intézetek szervezetének nem is m e ré séből s az általános biztosítási föltételek bal fölfogásából eredve, legjobb szándék mellett is, rokonszenv helyett idegenkedést keltenek nem csupán a fenálló intézetek, hanem maga a biztosítás eszméje iránt is. Nem ok nélkül mondom ezt. Mert mi tagadás, bizony igen sok ember van még nálunk, ki készpénz gyanánt fogadja a mit olvas, vagyis nem elmélkedik s nem vizsgálódik az olvasottak fölött, hanem hűségesen hisz mindent úgy, a mint írva van; s én, ki vonzalommal viseltetem a biztosítás eszméje iránt s meglehetősen ismerem azt a gyakorlati téren is, komoly érdekkel olvasom mindazon értekezéseket, mik e tárgyban ez év folytán a hírlapokban megjelentek, sőt a mennyire szeret lehetem, vizsgáltam a hatást is, melyet egyik vagy másik czikk az olvasók bizonyos részére gyakorolt, s mondhatom, némelyike épen nem azt az eredményt szülte, melyre az Írója tán legjobb szándékkal szárallott. Ilyetén hatású lehetett például a Pesti Napló 1915-ik s következő két számában megjelent „Őszinte szó a jégkár elleni biztosításról“ Száitól. Tagadni ugyan nem lehet, mikép az őszinte jóakarat mellett, sok helyes gondolat van az említett értekezésben, de a biztosítástóli idegenkedésre nézve fölhozott okokat lehessen szó nélkül hagynom, annyival inkább, mivel a fenálló intézetek szabályairól és szervezetéről nyilvánított térfogalmak és hibás állítások épen azok lévén, melyek — miként az író maga is említi— népünk nagy részénél gyökeret vertek, a biztosítás eszméjére mért nem vélek hasznosabb szolgálatot tehetni, mint midőn azokat, épen a jégkár elleni biztosítás gyakorlati oldalával vagyis a jelenleg létező biztosítási intézetek szervezetének valódi megismertetése által czáfolandom meg, — mire nézve engedje a t. szerkesztő ur, hogy becses lapjának következő számát igénybe vehessen). 0—y. (Folyt. kör ) Lup»xemle. Az „OesteiT. Ztg“ következőleg ir Becsből od. 16 kiírót : „Europa politikai illustiója napról napra talányosabbá válik. Elvek, melyek az alaposzlopokat képezék, megrémültetiek, vagy pedig, a mint a szeszély vagy szükség hozza magával, különböző módon alkalmaztatnak. — A szövetségek változnak, mint a futó homok, s az európai érdekeknek újólag fölfedezett rendszere oly öltönynek bizonyul be, melylyel a legszorosabb magánérdekek takartatnak el.“ „A nápolyi ügy a fenyegetés és állatás stádiumából a tény szakába lépett A követség visszahivatása, mely a jól megfontolt diplomatia régi jó idejében csak a legszélsőbb esetekben alkalmaztatott, jelenleg mintegy előjátékul használtatik, melynél mind a kifejlődést, mind a kimenetelt a világtörténelem legroszabb geniusára , a vak esetre bízzák.“ „E közben Spanyolországban, mely Francziaország és Anglia közt már oly rég óta Eris álmájául szolgál, súlyos következményekkel fenyegető miniszteri változás áll be, mely oly annyira Francziaország ellen látszik irányozva lenni, hogy majdnem azt lehet föltenni, hogy még eddig elleplezett alaptitokból franczia kezek közreműködtek volna benne.“ „Hogy a situatio még jobban bebonyolítassék , vagy, ha úgy akarjuk, hogy a lenálló utógondolatok iránti aggódniaik még inkább fölébresztessenek, franczia részről sokkal komolyabban, mint valaha, azt sürgetik, hogy Ausztria ürítse ki a Dunafejedelemségeket, azaz, bízza azokat sötét jövendőjü sorsára. Az „Ind. beige“ azon tudósítása, hogy egy franzia jegyzék leplezetlen kifejezésükben (gysez nettes) a kiürítést követték, úgy látszik, megvalósul. A párisi sajtó hangjáról is világosan észrevehetni, hogy intést kapott a hivatalos felszólítás mellett félhivatalosan secundálni.“ „Ezen követelésnek motiválása a párisi sajtóban igen gyenge. Hivatkozunk ti. a párisi békeszerződésre, melyben a Fejedelemségek kiürítése igaz, hogy megígértetek, de azon világos föltétel alatt, „mihelyt az lehetséges leend.“ “ „Minthogy a párisi szerződés semmi bizonyos határidőt nem tűzött ki, hanem a kiürítést erkölcsi fültéte— A GYÖNGYÖS HÖLGY. IRTA IFJ. Dumas Sándor. FRANCZIÁBÓL FORDÍTOTTA I. J. (Folytatás. *) MÁSODIK KÖTET. XXVI11. — Ön szenved ? mondá Erzsébet. — Nagyon, mondá Anna gyönge hangon, és mozdulatlanul. S azután szünet múlva, mintha ama szó elárasztotta volna, folytatá : — Itt van atyám ? — Igen, az orvossal együtt van. — Kérje meg atyámat, hogy jöjjön be. Erzsébet fölkelt és kiment; helyette mintegy hatvanas férfi lépett be, magas, nemes külsejű, halvány, s homloka a fehér hajak azon koronájával díszítve, mely tiszteletet parancsol. A férfi meghatva , félelemmel közeledik leánya ágyához. —■ Na gyermekim ? mondá kezét megfogva. — Atyám, néhány óra múlva megszabadultam vagy meghaltam. Az öreg reszketett. — A válságos pillanat előtt látni akartam önt, atyám. Engedelmes leánya voltam ? — Igen. — Mindent megtettem e, mit ön nevünk becsülete végett kívánt ? — Igen. — Az általam elkövetett hiba meg lesz-e váltva szenvedéseim által ? — Azt hiszem. — Holnap, vagy talán az éjjel nem rajtam van többé a sor engedelmeskedni, hanem önön szavát megtartani. — Meg fogom tartani. *) Lásd „Pesti Napló“ 2018. számát. — Jól van atyám, csak erről akartam meggyőződni. — A herczeg megérkezett, mondá az öreg pillanatnyi szünet és habozás után. Anna semmit sem felelt. — Téged kíván látni. — Én nem akarom. Ha meghalok, ő ölt meg. Mondja meg neki atyám, hogy ezért megbocsátok. Többet nem tehetek, többet nem lehet a keresztyéntől kívánni. És most atyám csókoljon meg engem, ha úgy tetszik, és küldje be Erzsébetet. Az öreg leányához hajolván, könyezve megcsókolta őt. Azután kiment a szobából, és ismét Norcy kisasszony jelent meg abban. — Holnap elutazunk, mondá Anna. — Holnap ! ? mit gondol ön asszonyom ? — Midőn az ön tanácsára azt irtam Jakabnak, hogy hat hónapig várjon, mit felelt nekem ? — Hogy várni fog. S a hat hónap még csak harminöz nap múlva fog kitelni, s épen azért kért ön öt helyett hat hónapot, hogy kikerülje, mit holnap akar elkövetni, hogy egy hónapi ideje legyen felüdülésre a következendő esemény után A gyermek születése után másnap ily hóban, hidegben, s ily pusztákon át útra kelni öngyilkosság lenne. — Mennyi ideje, hogy Jakabtól nem kaptunk levelet? — Két hete. — S utolsó levele nem nagyon rövid volt-e? — Igaz. — Valaminek történni kelett. Jakab nem szeret engem többé. — Minő gondolat! — Talán más hölgyet szeret. — Jakab csak önre gondol, de, mikép írta, dolgozik. S az ő munkája az ön szövetségese; e közben azonban nem írhatott oly gyakran mint különben tette volna. — Akkor hát meg fogom lepni, de holnap utazunk. Itt meghalnék nyugtalanságom és szomorúságom folytán. Minden úti készület meg van-e téve? — Meg, asszonyom. — Meglehet, hogy a válságos pillanatban meg fogok halni az éjjel, akkor ön egyedül fog elutazni, s mindent elbeszélend Jakabnak. Ön megígérte nekem. . . . — Újabban is megígérem, de . . . — De ön reményű, hogy én életben maradok. Én is reményem. Az isten tartozik nekem azzal, látta ön a herczeget? — Láttam. — Milyen nyugodt vagy izgatott? — Halvány és mogorva. — Elhiszem, ily nagy bűnt nem lehet nyugodtan elkövetni. Lehesten, hogy az isten egykor meg ne büntesse ezen embert. Ah , szenvedek ! Anna többé nem tudott beszélni. A természet megkezdte rendes munkáját. Erzsébet kiment az orvost beküldeni. Két óráig nagy kiáltozás hallatszott e szobából. Azután egyszerre mindennek vége jön. Erzsébet a szomszéd szobában imádkozott, hol az atya, mint a szobor oly mozdulatlanul, hallgatag sírt, csupán e szavakat rebegve időnkint : — Istenem , bocsáss meg nekem ! A herczeg az első kiállásra megrendült, mint az olyan ember, aki fél. Egyedül volt a salonban. Kevésbé múlt, hogy segélyért nem kiálltak. Lelkiösmerete ellene fordult, s lidérczként fenyegette Aztán nagy izgatottsággal járt fel és alá, folytonosan törölgetve homlokáról a hideg izzadtságot. Midőn ismét csend jön, mintha márványból volt volna, megállóit, száját nyitva feledve, s füleivel és szemeivel hallgatva. Szeretett volna imádkozni, de imája szentségtörés leendeit. Az ajtó felnyílott, a herczeg felkiáltott, az orvos jött be. A herczeg kérdést akart hozzá intézni, de egyetlen hangot sem tudott kiejteni. Az orvos kitalálta , mit akart volna kezdeni. — Fiú, mondá az orvos. — S életben fog maradni ? — Igen. A herczeg először vett könnyen lélekzetet két óra óta. — És az anya ? folytatá. — Az anya is életben fog talán maradni. — Jól van. E pillanatban az öreg is a salonba lépett. Egyenesen az orvoshoz lépett, s megcsókolván öt igy szólott hozzá : — Köszönöm orvos úr, köszönöm. Azután megkérte őt, hogy ismét térjen vissza leányéhoz. S ekkor egyedül maradván a herczeggel, komoly és szilárd hangon igy szólott neki : — Most mindennek vége van közöttünk , reményem. Többé nem fogjuk egymást látni Legyen boldog ön, ha tud. Eközben a herczegnő csókjaival és kényeivel halmozta el a született gyermeket, kit soha sem fogott többé láthatni, mert a herczeg magával volt a gyermeket viendő. Hova ? A hova neki tetszeni fog. De ez a gyermek nem az övé, ő tudja azt, s mégis elviszi! Mit akar tehát vele tenni ? Saját gyermeke gyanánt fogja nevelni, s arról jót lehet állani, hogy gondja lesz rá, ha a gyermek beteg leendő vilasztani is fog mellette, s ha meghalna, talán neki is halálát okozná ezen eset. Nem értik önök? Nem. Igaz, még nem tudnak mindent. Hallgassanak meg tehát, szép dolgokat fognak hallani. Midőn azon jelenet közben, mely Párisban a herczegnő elutazását vagy is inkább elvitelét megelőzte, a férjeink ezt mondta : „Anya leendek,é s a herczeg azt felelte. ..Nem hiszem, a herczeg hazudott. Nemcsak hitte azt, mit neki felesége mondott, sőt bizonyos volt arról, s épen ezen bizonyosság okozta felesége elvitelét. Hogyan!? Várjunk kissé. Midőn az Anna atyja ezt irta leányának: „Utazzál Bécsbe, az elválás meg fog történni. Ígérem neked,é s atyja szavaiban bízva Anna elutazott, s Jakabnak azt irta, hogy két hétig várjon a határon, az öreg őszintén szólott; szándéka volt Bécsben magához venni leányát, s azonnal visszavinni Párisba. És mi akadályozta meg ? Türelem. Midőn Anna azt írta szeretőjének, hogy három nap múlva Bécsből elindul, meg volt győződve, hogy az meg fog történni. De midőn a herczeg azt mondta felségének : , Ön még nem szabad,“ jól tudta, mit mond, mert egyedül ő bírta a rejtély kulcsát, s az ő akarata nélkül az atya, Anna, sőt Jakab is semmit sem tehettek. Mi volt ezen rejtély? A következő. A herczegnek, mint tudjuk, egy nagybátyja volt. Ezen nagybátyának, ki tízszeres milliomos volt, nem volt más természetes örököse mint a herczeg és testvére a bárónő. A nagybátya nem szerette a herczeget, hanemszerette a bárónét; de azt még sem akarta, hogy neve kihaljon s ennél fogva szive és családa érdekeit ezen záradékkal egyeztette meg végrendeletében. ..11» halálom idejében unokaöcsémnek gyermeke nincs, minden vagyonon unokahugomra száll.“ Ennek következtében a herczeg, ki mindennemű kicsapongásban elvesztegette életerejét, azonnal megházasodott; de feleségét nem értesitette ezen fontos záradékról Szerencsétlenségre kissé későn házasodott, örökösöket többé nem hagyhatott hátra. Teljesen maga szabadjára engedte tehát a herczegnét, sőt még Horne marquishoz is küldte, tudjuk minő körülmények között. A herczegné, miután a marquis őt szerette, nemcsak százezer frank lerovásával, hanem tíz reménybeli.