Pesti Napló, 1856. október (7. évfolyam, 2001-2031. szám)

1856-10-20 / 2020. szám

43.-2020. :-ik évi folyam. Szerkesztési iroda : ■fyetmp-uti-it 4-ik ««ma . 1-16 a.i.l.t. Vidékre. Évnegyedre . F flirr» . Szerkesztő szállása : Angol királynfihei palmiett siilloda. 83-ik s»ím. ! ' ~ ~~ ' 1 Kiadó-hivatal: A Up »»eU.nil r4s*«tel.15 minden közlemény » szerkesatSsSghei inte«endő. Bírmintetlen levelek csak timtért kelektől fogadtatnak el. Egyetem-utcza, 2 ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. pontá n . . . 5 frt p. p. . . 10 frt p. p. Hirdetmények dija : EuGr^iwtarTtrrr—r—HHttBOl8 1850. Hétfő, oct 20. Pesten, hixhos hordva ; Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Fii ívre . . . . 8 frt p. p. 6 hasábos petit sor 4 pkr. Bályogdij külön 10 pkr ____Magánylu 6 hasábos petit sor 5 pkr. PEST, oct. 20. Távirdat tudósítások Páris, oct. 18. Tegnap estve 3 évente 66, 95. — Egy madridi sürgöny jelenti az 1845-diki alkotmány pótczikkének teljes eltörlését. Kopenhága, oct. 17. Scheel köztölte a királylyal, miszerint lehetetlen neki minisztériumot alkotni. Hall ismét a királyhoz hivatott kabinet alakítására. Hir szerint Andrie lenne miniszterelnök, Ensgaard pedig belügyi miniszter. Palermo, oct. 8. Az egész szigeten csend uralkodik. A szüret meglehetősen kielégítőleg ütött ki. Roma, oct. 14. A tegnapi „Giornale di Roma“ megcáfolja egy rajnai lap azon tudósítását, mintha az Ausztria és a szentszék közt kötött concordatum módosítás alá fogna vettetni. Hogy állunk mi a nyugati közforgalom Irányában? II. A Alig tíz éve, hogy Magyarországban a vám▼iszonyek kérdése a legérdekesebb s legfontosabb politikai themák közé tartozott. Nemcsak zöld asztalaink, hanem egyesületi működéseinknek is legingább tárgyát képezte az. Ki ne emlékeznék a védegylet s iparegyesület heves mozgalmára s élénk gyűléseire? És mégis különös, hogy most, midőn mindazon nagy fontosságú érdekek, melyek jelenben és jövőben oly közel érintkezésben állnak a külföld irányábani viszonyainkkal — mintha kitöröltettek volna politikai szótárunkból, s mintha azok végkép megszűntek volna ránk nézve fontossággal birni — azokról mind a journalistic, mind a közönség mélyen hallgat, figyelemre nem látszik méltatni. Pedig ha volt, és ha van valami politikai érdek az ily viszonyokban , azon érdek meg nem változhatik soha a társadalmi állapotok bármely változásai közt sem, azok örökké maradandók, mint maga a társadalom. Különösen bennünket illetőleg, kétszeresen fontosak most — fontosabbak sokkal a vámviszonyok, mint valaha. Miután Magyarország s az Ausztria közt eddigelé fönállott közbenső vámvonalak egyszerűen megszűntek, ipar és kereskedelmi állásunk természetesen már az örökös tartományok irányában is sajátszerű állást von, és minthogy birodalmi kormányunk Belgiummal, Bajorországgal, Poroszhonnal, Szászországgal, Nápolylyal stb. a külső vámviszonyokra nézve is többnemű s igen jelentékeny szerződésekre lépett, ezeket szemmel tartanunk már csak azon okból fölötte szükséges, minthogy a birodalmi viszonyoknak csakis ezen magaslatáról láthatjuk be azon álláspontot s érdekkapcsolatokat is, melyekkel a külföld s kiváltkép a nyugati tartományok irányában bírunk. Szegény nemzetek észjárása hasonlít a szegény emberek gondolkodásához. Miként ezek, hozzákötik reményeiket minden ághoz, s kincskereső vágygyal tekintenek minden halomra és beomlott üregre. S nekünk a dúsgazdag hazaföld szegény nemzetének, annyira érdekünkben áll, hogy minden jelenséget figyelemmel kísérjünk Mint mondok, a legújabb kereskedési államszerződések s az egész birodalmat illető vámrendszer, igen közelről érdekelnek bennünket, mert csak azokban találhatjuk föl nemzetgazdászati törekvésünk irányát. Csak lássuk ennek igazolásául a birodalmi törvénylapnak folyó évi XXIX-ik számát, mely az ausztriai császárság és a németalföldi királyság között kötött kereskedelmi s hajózási szerződvényt foglalja magában. A két birodalom fejedelmei tudniillik egyenlőkép lelkesítvék azon óhajtástól, miszerint a két ország közötti kereskedelmi és hajózási viszonyokat, melyek eddig csak 1813, 1837 és 1850- dikben kicserélt, a lobogók egyenlősítésére ezérte egyszerű nyilatkozatokban alapultak egy külön szerződvény által tartós és mindkét részrőli alattvalókra fijezve egyenlőkép előnyös módon szabályozzák — egymás közt szerződtek, hogy ezáltal alattvalóiknak kölcsönös jogaikat s érdekeiket megszilárdítsák, kereskedelmi viszonyaikat megállapítsák, s ezeknek erélyes oltalom által azon kifejlődést, melyre azok képesek, megszerezzék, s végre oly czélból, hogy a két kormány közt oly szerencsés fenálló régi s őszinte barátság kötelékeit még szorosabbá tegyék. — Ezen nagyfontosságú szerződvénynek, mely a múlt (1855-ik) évi dec. 29-én köttetett meg Hágában, 2-ik czikke ez, mely a kölcsönös jogok és érdekek tárgyaival bennünket közelebbről megismertet. E szerint ugyanis az ausztriai birodalom államainak hajói, melyek akár rakteherrel akár súlyteherrel megrakva, a németalföldi kikötőkbe eveznek és viszont, ha a németalföldi királyság hajói ausztriai kikötőbe eveznek, bár honnan jöjjenek és hová menjenek azok, úgy megérkezésük mind kievezésök alkalmával a nemzeti hajókkal egyenlő lábra állítandók és sem más, sem magasabb tonna, bog, lobogó-, kikötő-, horgony-révkalauz, vontatási, világítótorony, zsilip-csatorna, veszteg, hajómentesítési- s raktárilletékeket, vagy bármi természetű vagy nevezetű más adózásokat s díjakat — nem lesznek kötelesek fizetni, mint amelyek a nemzeti hajók által ezen kikötőbei beevezések s ezekben tartózkodások vagy kimenetelük alkalmával fizetendők. A 13-ik czikkben pedig meghatároztatik, hogy az áruktól származásuk különbsége nélkül, mely bármely országaiból vizetnek ki az ausztriai császárságnak, magasb ki— vagy beviteli vámot s illetéket nem fognak fizetni, mint fizetnének azon esetben, ha a ki- és bevitel nemzeti hajók által történnék. A külügyi és kereskedelmi minisztériumnak folyó évi martius 29-kén kelt kibocsátványából pedig olvassuk (birod. I. XII. dar. 1856), miszerint Ausztria s a két szicziliai királyság között az 1846-dik jul. 4-kén kelt kereskedési és hajózási szerződés az ausztriai és szicziliai kormányok közt nem csak újabban megerősíttetett, hanem ki is terjesztetett. A nevezett államok felséges uralkodói tudniillik folytonosan lelkesitvék azon óhajtól, miszerint alattvalóik kereskedelmi viszonyai mindinkább előmozdittassanak s kiterjesztessenek, közös egyetértésben megállapitandóknak találták, hogy a vám és hajózási jogra vonatkozó azon előnyök, melyek a két udvar között 1846. julius 4-én kötött államszerződvény erejénél fogva, csak a másik állam kikötőiből közvetlenül érkező járműveknek engedtettek, ezentúl a fenérintő szerződvény tartamáig, mind az ausztriai császárság, mind pedig a két Szicilia kikötőiben, úgy a be- mint a kivitelnél, a közvetve érkező járművekre is, azok eredetének vagy rendeltetésének tekintetbevétele nélkül, kiterjesztessenek. A parthajózásra vonatkozó azelőtti rendszabályok azonban érvényben maradnak. Emlékezhetnek olvasóink, mikép a legközelebbi orosz-török háború alatt a tengeren kereskedés és hajózás tekintetében megtartás végett bizonyos kiviteli rendszabályok tétettek közzé a birodalmi kormány által. Ezen rendszabályok, melyek a viszonyok természeténél fogva csak nehezítik a külföldi forgalmat a f. é. apr. 26-án megszüntettetek (birod. t. XVI. db 60 sz.). — A kereskedelmi és pénzügyi minisztériumoknak kibocsátványából szintén ez időből értesülünk, hogy Ö és k. Apóst. Felségének f. é. apr. 22-kén kelt legfelsőbb jóváhagyása folytán megengedtetett, hogy a fegyverek és lőszerek,továbbá a salitrom és kén valamint a ló és az ólom kivitele , miként az orosz ügy a török államok felőli ausztriai határokon, a fönálló vámjegyzék s egyéb létező szabályokhoz képest szabadon gyakoroltathassék. Különös, sőt igen szabadelvű határozatokra találunk továbbá a pénzügyminisztériumnak f. évi máj. 7-kén kelt kibocsátványában (birod. t. 1. XXI. db.), a melyben rendeltetik, hogy : A vám és állam-egyedárusági rendtartás foganatosítása végett 1836. jan. 31-kén kelt rendszabály 21-ik §-sának határozata, mely szerint a belföldi termelvények, vagy az elhasználás végett szabályszerűsig szerzett külföldi áruk, a Bregenztől Aschig terjedő vámvonal által körített idegen területen keresztül, a vámterület egyik részéből a másikba vámmentesen vizethetnek be, az Aschtól az Elbeig terjedő vámvonal által körített külföldi területen keresztülmező küldeményekre is kiterjesztetik oly módon, hogy p. o. Csehország egész kerületének ipartermelvényei Bodenbachba Szászországon keresztül a vaspályán vámmentesen szállíttathatnak, minél az 1853. június 7-kén kelt kibocsátvány 20 s 25-ik §§-aiban kijelölt eljárás alkalmazandó. Megemlítendő még e helyen, hogy 1853-dik év dec. 5-dikén, az egész birodalomra kiható jogerővel egy általános vámjegyzék hozatott be Ausztriába s hogy különösen a németországi vámegylet (Zollverein) irányában szintén számos korszerű intézkedések léptettek életbe. Miután a birodalmi egység viszonyai hazánkat is közvetlen érintkezésbe hozták e most említett s több nyugati tartományt magába foglaló vámegylettel, bővebb tájékozás végett korszerűnek véljük olvasóinkkal egy pár vonásban azt is megismertetni. Nebenius szerint, miután Ausztria és Poroszország még 1835 előtt, mindes az ő álladalmaik határszélein létező vámhelyeket s a két birodalom közti összes forgalmi viszonyt kölcsönösen s lényegesen rendszeresittették s szabályozták volna, némely kisebb államok, mint például Messendarmstadt, Schwarzburg s Anhalt Poroszországhoz csatlakoztak, mi más részről a német déli államok, mint Bajorország, Würtemberg s Baden szintén külön vámszerződvényre léptek egymás közt. E példát követték a közép németországi államok is. Amint azonban Kurhessen a kötött szerződvény ellenére Poroszországhoz csatlakozott, az előbb szervezeti vámegylet fölbomlásnak indult s nagy része a kisebb államoknak Poroszországgal egyesült. Ezen tény következtében 1833-ban Bajorország, Würtemberg, Szászország s Thüringia ismét elváltak Poroszországtól s a következő évben különvámegyletet képeztek maguk közt, melynek területe mintegy 10,000 négyszögű mértföldet foglalt magában, s ez milliónyi lelket számlált saját vonalai között. Ezen vámegylet a szabad kereskedési forgalom elvei szerint volt szerezve s és azért 1835-ben már Baden 1836-ban pedig Frankfurt is belépett azon egyletbe, úgy hogy annak területe most már 28 —30 milliónyi embert foglalna magában. Minthogy, mint mondók, a vámegylet a kereskedelmi szabadság elvére van alapítva, nagy ellenhatásra talált az a mercantilismusban és sokféle viszongásokra szolgáltatott alkalmat azon államok irányában, melyekre nézve a szabad kereskedelem elve, főleg gyáriparunk kifejlettlensége miatt veszélyesnek s nyomasztónak bizonyult be. Emlékezhetnek olvasóink, mikop tíz évvel ezelőtt még Magyarországban is átalános volt a nézet, miszerint a kereskedelmi szabadság elve s rendszere azon államok felől, hol már egy megizmosodott s kifejlett gyáripar, egy mindenkép gyümölcsöző műszorgalom virágzik — oly zsendülő viszonyú országokra nézve mint hazánk — áldáshozó nem lehet. A szabad világkereskedés dicső s magasztos dolog egy erős nép birtokában, mondák elődeink, hanem nálunk, hol mind a gyáripar mind a A DANDERYDI KÁNTOR ÉLMÉNYEI. SVÉD BESZÉLYEK. (Folytatás. *) VI. A belgai fiatal óriás. Ugyanezen nap, valamivel később haladott a gróf hintája lassan és vigyázatosan a Berga melleti magaslaton alá. A kocsis régi helyén ült s okulva a szerencsétlenség által, erős karral tartotta féken a kissé szilajkodó lovakat. A hintó után karöltve haladott a gróf és leánya kísértetve fiatal, ildomos barátjuktól, ki most ismét derült rala, mint az előtt, ő egészen a lejtő aljáig akarta elkísérni őket. Midőn a hintó az egyenesebb útra ért, megállapodott. A gróf megszorította szállásadójának kezét, megköszönte szolgálatkészségét és miattoki fáradalmit, mondván : hozza őt Isten mielőbbi Nisbe. Azután a hintóhoz lépett s megnyitó annak ajtaját. „Én is sok köszönettel tartozom önnek,“ szólt Maria Louisa kisasszony, miközben ő is kezét nyújta az építésznek. „Én ma életem egyik legkellemesb napját élveztem, s higye meg ön, én a belgai magaslatra legkevésbbé sem haragszom.... Egy kis komolyság vegyült *) Lásd „Pesti Napló“ 2018. számát, játékunkba, de ez mit sem tesz... az arrai megemlékezés reám mindig jótékonyan fog hatni.És most Isten önnel Pettersson úr. Valamig csak élek, nem feledem ön mintakamráját, s nem feledem ön kis templomát!“ Azután atyja segélyével a kocsiba lépett. Ez pedig tovarobogott. Az út egyik kanyarulatánál Mária Louisa körülnézett, ő érdekes szállásadóját nem látta, azonban mégis árnyékát vélte látni, mely az után rézsut egy ugarföldön keresztül hatalmasan nyúlt el. A hölgy mosolygott az árnyékra s aztán hallgatva ült atyja oldala mellett. Tizennégy nap múlva, egy vasárnapon, Pettersson Konrád építész *#*grófhoz — Násbe déli vendégül hivatott meg. A társaság nem volt számos; az csupán a lovas testőrség néhány idősb tiszteiből , a vidék egy két főnemes személyéből állt. A falusi építészre nézve eléggé hízelgő vala ily tekintélyesekkel együtt hivatva meg. „Van szerencsém, Petterston conducteur urat bemutatni, ki nekem a Berga melletti magaslaton tett szerencsétlen útban oly hathatós segélyemre volt!“ szólt *** gróf, midőn a fiatal óriást a társaságnak bemutatta. Ha a házigazda a bemutatáskor a névhez különös körülményt csatol, akkor az vagy azon szándékból történik, hogy bizonyos vendéggel dicsekedjék, vagy pedig azért, hogy a többi társaságnál némileg mentegesse magát , miért hivatott legyen meg bizonyos vendég. „Van szerencsém N.N. urat, a mi nagy államférfiunkat, N.N. urat a mi nagy költészünket, N. N. urat a mi nagy történetírónkat bemutatni!“ Ez dicsekvési szólásmód. Hanem : „N. N. ú r a én iiállásadóm! N. N. ur , én bérlőm! N N- ur az én fiam nevelője !* ez mentegetődzési formula. Azaz : ha Pettersson építész nem lett volna ugyanakkor Berga mellett, akkor Näsbo sem jött volna, ha mingyárt régen élvezné is azon szerencsét, hogy a gróf család által ismertetik. A gróf egyébiránt őt nagy ildommal fogadta; tudakozódott atyjáról, dicsérte gazdasszonyát s beszédét egy hosszú értekezéssel végezte a Berga melletti hegyes útról. A többi urak, kik közöl néhányan a vidéken megtelepült bergai fiatal óriást már személyesen ismerték, oly férfiúval, kinek külleme mindenkiben önkénytelenül részvétet keltett, hasonlókép ildomosan bántak s mulatni kezdettek vele, de természetesen a bizalmasság azon mértékével, melyet mindig megtartani kell, midőn oly emberrel beszélünk, ki csupán házakat épít. A magasb aristokratiát egyébiránt koránsem vádolhatni, hogy nem bir ildommal és életokossággal. Legyen bár az csupán a hold melege és fénye, még is ezerszer jobb, mint azon hideg és őszi nedves ujhold, melyet oly sokszor egy pénzmágnás homlokán látunk. Midőn Maria Louisa kisasszony, szépségének egész teljében, s fokozva a legizletteljesb toilette által, és most orrán tapasz nélkül a salonba lépett, néhai szállásadóját oly szívélyességgel fogadta, hogy az bizonyosan figyelmet és irigységet ébresztendett, ha t. i. a tárgy más lett volna, mint csupán egy kis falusi építő mester, ki természetesen minden kritikán alul állt. „Pettersson úr!“ Irigy szólt a hölgy bizalmasan: „nálunk nem sok érdekük van, amire meghihatnak. . . . Nálunk, fájdalom, nincsenek óriási fények a belgai erdőből, nincsen tekepályánk tükörgolyókkal, és nincs mintakannánk.... De legalább igyekezni fogunk ennek a napot olyaaevőssé unalmassá tenni, amennyire csak lehet.“ Ez utóbbi phrasis igen közönséges és jelentőség nélküli, mert melyik házi úr, vagy háziasszony, ki természetesen saját fáradalmai mértékéhez szokta a vendég háláját mérni, hiszi valaha, hogy ez unatkozott ? De talán mégis több komolyság rejlett a fiatal hölgy szavaiban. Hisz tudta, mennyi fáradságába került atyját reá birni, hogy a fiatal embert vendégül meghivja, főleg miután ez a grófnál még nem is tisztelkedett. Az építész ezt gyöngéd érzetből nem tette; de mit érdeklé a grófot ennek gyöngéd érzete ? A kisasszony lopva kémlelgette a falusi építész toillettejét s azzal általában megelégedettnek látszottt A fekete ruházat nem volt ugyan a legfinomabb kelméből, de uj volt, egyszersmind jól kikefélve s igen jól feküdt a magas és daliás termethez. Fehér mellénye talán hoszszabb volt, mintsem a divat előírta, hanem a fehér nyakkendő csokra tanusstá az ornamentumok művészét. Ő kivált lábai miatt aggódott, mert még emlékezett azon roppant talpakra, miket oly világosan látott, midőn szállásadója Bergán a fenyőszálra felkúszott. Szerencsére most egy csinosan készült fényes pár csizmát pillantott meg, mely még a salon talajzatán is kissé nyikorgott. Az irtóztató függentyűk helyett, mikkel amaz idő falusi piperköczei óráikat, az úgynevezett, ezüst répákat k ékesiték, egy finom hajfonadékot látott, alkalmasint anyja hajzatából készültet, melynek egy arany kapocs volt minden ékessége, s ez közvetlenül a vadfényzsebben veszett el. Kellemetlen volt minden esetre, hogy a szükséges finom fehér kertyük helyett csak egy pár sötét sárga, vastag, szarvasbőrből készültet viselt, de hihetőleg .