Pesti Napló, 1856. november (7. évfolyam, 2032-2060. szám)

1856-11-08 / 2038. szám

455—2038. Mk évi folyam. Sífszkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynőhöz czimzett szálloda, 63 ik szám. A lap szellemi részit illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bim­en­te­tlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal : Egyetem-utcza, 2-ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. SgigetMP-utcza 2-ik színt,­l-ső emelet., Vidékre, postán: Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. 1850. Szombat, nov. 8. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . 8 frt p. p. d­ulil 1­0 hasábos petit sor 4 pter. Bélyegdij külön 10 pkr ______________| Magnn vita 6 hasábos petit sor 5 pkr. PEST, nov. 8. Távirati magán­sürgöny. a „Pesti Napló“ szerkesztőségéhez. Feladatott Bécsben :nov. 7. délután 4 óra 55 p. Érkezett Pestre „ „ d. u. 5 óra 25 perczkor. Pár­is, nov. 7. A mai ,, Moniteur44 megnyugtató nyilatkozatot hoz , melyben a brit szövetség fenmara­­dását­k óhajtása legélénkebben fe­jeztetik ki, s a fenforgó viszályok nemsokára a békés megoldása bizto­­síttatik. Ideje szembenéznünk azon kérdéssel is : miért bomlik föl — ha csakugyan fölbomlani fog — az angol-franczia szövetség? A bécsi congressus csak a közellenségnek tel­jes legvezetése után rendezte az európai viszo­nyokat, s a restauratio által biztosítva volt — legalább néhány évig — hogy Francziaor­­szág, mely 1789. óta annyi aggodalmat ébresz­tett, nem fog a Napóleont leverő hatalmak ellen semmi coalitio élére állani. Ily előnyre nem támaszkodhatott a párisi ér­tekezlet. Ily tartóssági biztosítékot nem nyerhettek a mártius 30-ai békekötés pontjai. Oroszország tulajdonkép csak veszteségeket szenvedett, megveretés helyett. Nem volt legyőzve, de mélyen megsértve. Ezen körülményt nem azért hoztam föl, mintha hinném, hogy Angliának volt igaza, midőn béke­alkuk helyett a háború továbbfolytatását sürgette. S nem III. Napoleon császárnak, ki a nyugati ha­talmak győzedelmeit Európára nézve veszélyt ho­zóknak vélte, mihelyt a küzdtér Krímből a len­gyel szelekhez közelebb vitetik s mihelyt a ke­lettengeri flották által maga Pétervár is fenye­getve leend. Az angol követelés Európa új földabroszához vezethetett volna, ellenben a napóleoni politika a mártius 30-ai szerződvénybe Európára nézve hasznos tartalmú pontokat ig­atott. Koc­káztatás nélkül jutottunk oly eredmények­hez, melyek kivívását a hadindításkor alig mertük reméleni. Mert a Feketetenger semlegessége , a Duna szabadsága és a febr. 18-ki hatt szigorúan vég­rehajtva, oly korszaknyitó tények volnának a ke­reskedelemre és polgárisodásra nézve a minők voltak — a magok nemekben — a XV-dik szá­zad végén és a XVI-dik kezdetén történt nagy tengerutak és fölfedezések. De, fájdalom, a martius 30-ai kötmény a mily gazdag tartalomra, oly bevégzetlen a formát ille­tőleg. Az elvek kimondattak, a részletezés többnyire elhalasztatott. S miért? Valljuk meg, hogy ezen elhalasztás nem an­nyira a szőnyegen levő tárgyak természete, nem annyira a megoldási nehézségek által jön paran­csolva, mint inkább bizonyos sürgeségből folyt. III. Napóleon császár gyöngeségei közé tarto­zik a világ számára napóleoni időszámítást gyár­tani, s a politika nevezetesebb tényeit saját csa­ládi krónikájának jelentékenyebb eseményeivel kötni össze, talán mnemonikai észélesítés vé­gett, vagy csak egyszerű hiúságból. Minthogy pedig fölséges neje megáldott álla­potban és a határozó perezhez — melynek trón­örökössel kellett Francziaországot gazdagitni — közel volt, a párisi tanácskozraánynak hamar kel­lett összegyűlni, és gyorsan végezni, hogy a pá­risi béke Francziaország gyerme­kének születéséhez minél közelebb essék, s mintegy bölcsőajándékul szolgáljon. Nem mondom, hogy csak ez a szempont vezette III-dik Napóleont a sürgetésre. Folyt­atra be még Or­­­off gróf nyájas modorán és ravasz tak­tikáján kívül,több figyelemre*‘-tí­­-*--on jelentékeny szerepet játszott a családi ostentátio is , azt már kétségbe vonni alig lehet. A gyors eredmény kedvéért mellőztettek mind­azon részletezések, melyek iránt egyetértést csak fáradsággal, csak hoszasabb idő után lehet vala eszközölni, mellőztettek az Oroszországra ked­vetlenebből ható de a békepontok elveiből okvet­lenül folyó intézkedések. Annyi megoldás ruházatott a congressus szét­­oszlása után működő bizottmányokra és a szintén Párisban tartandó kisebb értekezletre, hogy a mart. 30-ai békekötményt szigorúan véve ke­véssel lehetett többnek, mint békeelőzmény­nek nevezni. Látható vala, miként a részleteknek tömeges elnapolásaiból hasznot csak az orosz vonhat. Mert nemcsak ideje marad a decemberi szövetség kap­csait tágitgatni; de mindig azon dilemmában is tarthatja a szövetségeseket, hogy vagy egyes apró megtagadásokért ellene nagy háborút indít­sanak — mitől nekiek lehetlen vissza nem döb­benni; vagy rendre annyi engedményeket hagy­janak maguktól kicsikartatni, a mennyit Orloff grófnak — bár­mennyi bókot mond — egy ha­talom sem adott volna a párisi congressuson. Tegyük ehhez még , hogy Oroszország a rész­letezések tömeges elnapolása miatt hosszas ideig kezében tarthatja a háború­jogot, s nem mint a párisi béke megsértője, de mint annak magyará­zója és végrehajtója ragadhat a decemberi szö­­vetségesek ellen fegyvert , mihelyt soraikból egyetlen pártolóra akad. E helyzet veszélyességét lehellen volt a párisi értekezlet folyama alatt sem sejteni. Látszott, hogy a mart. 30-ai békekötéssel az európai béke számára nincs elég kezesség nyújtva. Látszott, hogy a béke kihirdetése után a bizott­mány­i munkálatok szentesítéséig rendkívüli szük­sége van Törökországnak védelemre s a nyugati hatalmaknak és Ausztriának együtttartásra. Innen magyarázható főleg az ápril 15-ei szer­ződés. Ha a párisi congressus a sietést nem tarta való főtekintetnek, s ha III-dik Napóleon nem feszíti minden erejét meg, hogy némely bonyolított kér­dés bonyolítva hagyassák, akkor az ápril 15-ei szerződésre alig lett volna szükség. Mert végre is ennek valódi értelme azon eszme , hogy a há­ború megszűnt ugyan, de a béke még nincs megkötve ; tehát vigyázat, őrködés és szoros együttartás legyen a jelszó. Az ápril 15-ei szerződés mellőzhetlen és idves intézkedés volt a kényes részletek oldatlan mara­dása után, de inkább megharagította az oroszt, mint a­mennyire nehezen eshetett volna a hata­lomnak, ha a párisi értekezlet szigorral jár el . “Sl”' *’i *’ “ K,***61 időt fog fáradságot a flot­tábajövetelre. KEMÉNY ZSIGMOND. A VÉGZETES CSIZMÁK. ÖNÉLETÍRÁS. Irta THACKERAY. JANUÁR. Az év születése. Valamely író azt a megjegyzést tette, hogy a­ki az életen át vele valóban történteket leírná, bizonyosan jó könyvet ima, habár születése napjától holtáig egyetlen kalandja sem volt is ; mennyivel inkább adhatok tehát én, kinek rendkívüli, bámulatos és hallatlan kalandjaim voltak, a közönség elé tanulságos és mulatságos tör­ténetet. Ezzel nem azt akarom mondani, mintha oroszlánokat öltem , vagy Arábia és Poroszország sivatagai csodáit láttam; vagy hogy folyvást előkelő körökben, csupa herczegek és peem­ök közt forogtam volna s most élmé­nyeimet írnám, mint ez jelenleg szokásban van. Soha­sem voltam én túl szigethazámon s lorddal sem beszél­tem soha (kivéve egy izlandi lordot, ki nálunk szállásolt s három heti lakbér lefizetéséről megfeledkezett), hanem, mint halhatatlan költőnk mondja, életem egész folyásán át oly kiválasztott tárgya voltam a szakadatlan és rend­kívüli szerencsétlenségnek, hogy élettörténetem megol­­vasása a malomkerék szivét is megindítaná — ha t. i. a malomkeréknek más egyébből lehetne szive, mint köböl. Kalandjaim közöl tizenkét épületes s az év tizenkét havára illő darabot válogattam ki e munka tárgyául. Ezek egy nagy- s mint négy szem­közt mondhatom, j­ó ember élettörténetét adják elő. Nem voltam tékozló, mint sok más. Sohase szedtem rá senkit, bár alkuese­teknél éleseszűségre nézve ritkítom páromat. Sohasem sértettem meg felebarátomat, sőt ellenkezőleg több alka­lommal magam lévén a sértett fél, csodálandó eltűrést tanusiték. Meglehetős jó családból származom, s jóllehet va­gyonosnak születtem, senkinek sem ártok, pénzecské­met megzsugorgatni s ehhez még többet is szerezni igyekeztem — mindamellett életem pályájának kezdete óta egyre fogyó hold a szerencsém, s a bajoknak oly bo­nyodalma üldöz , mint e világon senki másnak nem jutott részül, csak a szerencsétlen Bob*­ Stubbsnak. Bob Stubbs a nevem, egy árva fillérem sincs; György királyt m­int hadnagy szolgáltam s most vagyok — de hiszen minek mondjam meg mi vagyok, az olvasó nem sokára úgy is megtudja majd. Apám a suffolki Stubbs­­ok közül való s jó magabiró ember volt Bungayben. — Nagy­apám e városban ügyvédkedett s csinos vagyont hagyott apámra. E szerint reám is nézett örökség s most urnak kellene lennem. Szerencsétlenségeim mondhatni körülbelől egy évvel születésem előtt kezdődtek, midőn apám, londoni tör­vénytanuló s fiatal ficzkó korában, fülig szerelmes lett Smith kisasszonyba, egy kereskedő leányába , kinek atyja egy garast sem­ adott vele s később tönkre ment. Atyuskám elvette Smith kisasszonyt s falura vitte, hol én, reám nézve rész órában születtem. Ha első zsenge éveim leírását kísérteném meg, azt hinnék önök, hogy hazudok, a következő levélből azon­ban, melyet anyám férjhezmente után egy barátnéjához írt, meglehetősen ki fog tűnni, mily szegény döre terem­tés volt­­, mily könnyelmű kicsapongó egyén volt a másik szerencsétlen szülőm. *) Bob­s Robert, tehát magyarosan : Stubbs Robert. Kirks Eliza kisasszonynak, Gracechurch utcza, Londonban. Ó Eliza! Zsuzsannád a legboldogabb nő az ég alatt! Tamásom angyal! nem valami gránátosszerű hórihorgas ember, minőt egykor leendő férjemül óhajtok: — ellen­kezőleg termete az, mit a világ görcsnek nevez s nem habozom megvallani, hogy tekintete kissé kancsal. De ez nem baj. Ha egyik szeme rajtam, a másik kis babá­mon függ, e szemekben annyi a szeretet, hogy tollam ezt le sem írhatja s meg vagyok győződve, hogy ennyi nem is jutott még soha senkinek osztályrészül, csak a te boldog Zsuzsannádnak, Stubbsnénak. Csak láthatnád kedves Tamásomat, midőn a vadászat­ról vagy a szántóktól haza térve, engem egy térdére vesz, a kis Bobot a másikra ülteti s mindkettőnket meg­­tánczoltat. Gyakran jutott már eszembe, miért nincs ilyenkor valamely nagy festész közelünkben, hogy e csoportozatot lefestené, mert annál már szebb kép nem lehet, mint midőn mi hárman egymást szeretve boldogan ülünk ott együtt. Kedves fiacskám a legszeretetreméltóbb kis teremtés, a valóságos apja fia, úgy hasonlít reá; épen most fo­­gódzik s mindenki gyönyörködik benne. Dajkája azt mondja, hogy ha nagyobb lesz, nem fog majd kancsali­­tani s haja sem lesz oly nagyon véres. Bates urnál jobb, ügyesebb, gondosabb orvost nem is kívánhatnánk. S mily áldás itt léte! Szegény kis fiamnak, mióta a világra jött, egy napi nyugta sem volt s hetenkint háromszor négyszer kellett orvosságot vennie; mennyi hálával tar­tozunk mi orvos urnak, hogy a kedves kis angyal csak ennyire is van ! A kanyarón szerencsésen esett át, ezt szam­árhurut követte, azután hideg kezdte lenni s most szegény gyomrocskájában folytonos fájdalmai vannak, miért is a szegény kedves kis gyermek reggeltől estig sir. De kedves Tamáskám jeles dajka, sok sok éjét vi­rasztott­a át, a szegény kis fiúcska miatt. Órákon át képes fel s alá járni vele dúdolva néki valami nótát (szegény férjem! egy t­ea­tistnek is jobb hangja van mint neki), fejével hol előre, hol hátra bólintgat s háló köntösében és háló sapkájában oly furcsának látszik. Ó Eliza ! mily jó izót nevetnél, ha látnád. Dajkánk a lehető legjobb személy,­­ izlandine s a kis babát majdnem úgy szereti, mint saját édes­anyja (de ez nem lehet.) Órákig sétál vele a ligetben s meg nem foghatom, miért nem kedveli őt Tamás. Azt állítja, hogy gyakran kapatos s mindig ronda, — igaz, hogy jóformán piszkos s néha nagyon érzik rajta a pálinka­szag. De ez sem baj. Ha az ember meggondolja, mily sok anya nem tarthat dajkát s mily tömérdek kis gyermek­nek nincs orvosa szinte örülhetünk Malowney Marynak és annak, hogy Bates úr orvosi és gyógyszertári szám­lája 400 pftot tesz.*) Mily veszélyes beteg lehetett ked­ves kicsinyem, hogy ennyi orvosságra szorult! Hja t e kedves kis­babák végre is sokba kerülnek. Képzeld csak Eliza, mennyibe jön nekünk ez a Malow­ney Mary. Minden hétre öt pengője van , ebédre egy pohár bort s naponként három pintes palaczk legjobb sört kap, mi hetenként huszonegy palaczkot s a tizen­egy hónap óta, hogy nálunk van, kilenczszáz­kilenczven palaczkot tesz. Azután a kicsiért orvosnak és gyógysze­rek árában 400 pft, két arany a keresztelésre, húsz aranyba került a paszsza, A gazdag John bácsi szörnyen boszul, hogy keresztapául kértük fel őt s a kis­fiúnak ajándékot kellett adnia, Tamási ki is terülte végrendele­téből; az öreg Firkin pedig szintén sértve érzi magát, mert nem hívtuk őt komának s annyira neheztel, hogy hozzánk sem szól); husz aranyat költöttünk pályára. *) Angliában, kivált vidéken, orvos és gyógyszerész ren­desen azon egy személy.­­ Őszinte szavak a magyar főurakhoz. II. A 89-ki franczia forradalmat megelőzött idő csak romboló s bomlasztó hatással volt Franczia- , országban minden társadalmi viszonyokra, vallá­sos érzelmeket, köz- és magánerkölcsiséget, anyagi s szellemi viszonyokat, köz és családi életet egy­szerre ostrom alá vette. Az udvar határtalan pa­zarlásaival megmérgezte az erkölcsöket s mi ter­­mészetes­, hogy az első osztály, mely az erese­­dés körébe vonatott, az aristocratia volt. Ez a feslettséget átvitte a városokba s a tartományokba, s mi­csuda, ha a minden viszonyaiban elviselhet­­len állapot kitörésre korbácsolva, egy áradásba csapott ki, mely iszonyatos volt és pusztító. Az aristocratia annyira gyűlöltté tette magát Francziaországban, hogy a nép gyógyulást kere­sett annak kiirtásában, s félszázadon keresztül Európa többi népei is az aristocratiai jogok eltör­lését panaceának tekintették minden viszonyok közt, minden bajok ellen. És azóta mit látunk Francziaországban ? Kezdve a forradalom nagy legyőzője I. Napó­leontól III. Napóleonig,minden különböző uralko­dás igyekezett helyreállítani és visszapótolni a monarchismus e nélkü­lözhetlen támaszát. I. Na­poleon egy csoport nagy neveket, herczegeket, marschallokat stb. teremtett; a restauratio visz­­szavezette az ország régi aristocratiájának ma­radványait. Lajos Fülöp a polgári­­ iparosztály croesusaiból akará azt reconstruálni, végre III. Napoleon egy csapat gróf, senator s gazdagon fizetett s börzejátékon meggazdagodott embereket emelt az állam felszínére s mind­ezekből csak fé­nyesebben tűnik ki, hogy az a megkisérlett alapo­kon soha helyre nem állhat többé, a mely ural­kodás azt teremtette avval tűnik el, mert hiány­zik annak alapja, mely azt fentarthatna — a na­gyobb földbirtok, hiányzik ez üvegházban sebes növésre erőszakolt fának az idő viszontagságai­ban megszilárdult gyökérzete, t. i. azon szellem, mely azt képessé teszi ugyanazon sivár ambitió­­nál fogva válságos időben megvédeni a megtáma­dott trónt, vagy a megtámadott szabadságot. E felkentségét az aristocratiának csak századok vi­haros történetében gyökerező múlt adhatja meg, azt is csak úgy, ha egyéneiben a nagy birtok mel­lett nem sülyedt el ősei és múltja iránti mélyebb kegyelet s felbuzdulás. Az aristocratiának e szellemi zománczát nem adhatja meg semmi múlékony kegy, semmi gaz­dagság, e föld minden kincsei; s hol ezt forradal­mak semmivé tették, vagy hol ezt saját egyénei sülyeszlik el, ott hasztalan minden törekvés, azt megmenteni emberi erő nem képes, megmenteni akarni valódi kábaság. Igen könnyű belátni, hogy az aristocratia fen­­állásának az írott s törvényekben foglalt előjogok csak ártalmára lebegnek, mert a mai fogalmak oly kiváltságos istápolását az egyénnek az államban, melynek indoka a véletlenben gyökerezik, nem tűrik akkor, midőn az állam a többi nagy tömeget szabad versenyre bocsátván önerejére utalja, mi­ből természetesen következik, hogy a nem kivált­ságolt nagy tömeg szemében mindig növekedő szálka leend az előjog, s ezeknek megdöntésében keresi anyagi bajai ellenében is az üdvhozó pa­­naceát. Azonban fordítsuk vissza figyelmünket Fran­cziaország tanuságos történetére. Az első forra­dalom kiirtotta gyökerében az aristocratiát, he­lyébe nőtt lassankint s Lajos Fülöp kormánya alatt virágzásnak indult s kifejlett a pénz aristo­­cratiája, de csak azért, hogy az elvérzett s kiöl-

Next