Pesti Napló, 1856. december (7. évfolyam, 2061-2088. szám)

1856-12-03 / 2063. szám

480-2063. 1-ik évi­folyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol fcirílynfihei ciimzett szálloda, 63 ik sílm. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó­ hivatalhoz intézendők. Rrrc­ ptmVpk Hl Ifi * ^ bajiból petit ior 4 pkr* Bélyegdij külön lö pkr mraetmenyek alja . Magán viu 6 ha8áb08 tht B0I 5 pkr# egyetenvntoza 2-ik szám,­l-ső emelet, Vidékre, postán: Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. 1856. Szerda, dec. 3. Előfizetési feltételek: Pesten, hízhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p.­ Félévre . . . . 8 frt p. p. PEST, dec. 3 Fontos határozat földtehermentési kötelezvényeinkre nézve. I. Egy nagy fontosságú jogi megoldást nyer­tünk. Tudni fogja a t. ez. közönség, miszerint azon hitelezők, kik az urbériséget vesztett földes­­uraknak 1848 előtt pénzt kölcsönöztek, most a kárpótlás kirendelésénél nem akarták elfogadni a földtehermentesítési papírokat. Ebből számtalan pörök támadtak, s azon czél, miszerint a különben is megrendült birtokállapot a hitelezők megroha­­násaiból származó szétmállástól — a moratórium által megóvassék, — veszélyeztetve volt. A bí­róságok és törvényszékek nem jártak s nem jár­hattak el azon egy jogelv szerint a fönforgó vi­tákban , mivel az 1854 ik év január 16-ki nyílt— parancs nem kényszerítő, hanem csak engeteg (permissiv) rendszabályokat jelölt ki a kárpótlási papírok elfogadására nézve, — a honnét aztán az is következett, hogy a bíróságok néhol csak a betáblázott hitelezőket kényszerítették a földteher­mentesítési kötvények elfogadására, azokat pedig, kik igényeiket be nem tábláztatták, vagy a kár­pótlási utalások tárgyalása elől magukat kivonták, nem. A jelen miniszteri rendelet most a kénysze­res elfogadást, valamint amazokra, úgy ezekre nézve is megparancsolá. Tekintve az országló ha­talom nemes czél­t, mely arra van irányozva, hogy a magyar földbirtokállapot ujjabban ne ne­­veszélyeztessék, é­s tekintve azt, hogy e rende­let által a földtehermentesítési papirok hitele is állandóan biztosítva jön a börzöni árfolyam inga­dozásai ellen, — valóban csak jót reményihetünk már most, a moratorium végleges megoldására nézve is. Az érintett magas rendelet következőleg szól : — „Az 1856. január 1. és 1854. január 16-án kelt legfelsőbb nyiltparancsok értelmében, s ezen legfelsőbb nyiltparancsok egyes határozatainak összefüggésében fekszik, miszerint azon hitele­zők, kiknek utalását az adós az 1854-diki január 16-án kelt nyiltparancs 30-iki §-a s az 1856-ik január 1-én keltnek 29-ik §-a értelmében kellő módon s időben kérte, —ezen nyiltparancsnak határozataihoz képest s az idézett szakaszokban foglalt megszorítások mellett világos vagy hallgatag beleegyezésük nélkül is az 1854. január 16-ki nyiltparancs 46-ik s ez ugyanezen év és hó elsején keltnek 45-ik §-sában elősza­bott sorrendben a földtehermentesitési tőkére, a földtehermentesitési kötelezvények névszerinti értékében utalandók legyenek. Ugyanez áll a be nem táblázott valamint a betáblázott hitelezőkre nézve, s az utób­biakat illetőleg az 1854. január 16-ki nyiltparancs 30-ai §-sa s az 1856. január elsején kelt 29-ik §-ban kelt említett esetekben akkor is, ha ők ezen nyilt parancsok 44, illetőleg 43. §§. értelmében kijelentették, miszerint ők az adós ingatlan javaira nyert elsőbbségi jogokkal a tárgyalás alatt levő kármentesítési tőkét kizárva,­­ megelégednek.“ Midőn ezen igen fontos és igen érdekes mi­niszteri rendeletet ekkép egész tartalmában meg­ismertettük a közönséggel,még csak azon különös eseteket kivánjuk megérinteni, melyek az ezen rendeletben fölemlített 1854 január 16-ki nyilt­parancs 30-diki §-ára vonatkozólag érintetnek. Ezen 30-dik­osban ugyanis a lejárt s tüstént fölmondható adósságok vagyis pénzkölcsönök ér­tetnek,m oly pénzkölcsönök tudniillik, melye­­i­ket az urbériséget vesztett földbirtokosoknak, a hitelezők, még 1848. előtt hiteleztek, biztosíté­kul mást nem tekintvén, mint csupán az ily adó­soknak Magyarország- s a hozzákapcsolt tarto­mányokban fekvő javait. Mert azon esetekre néz­ve, a midőn tudniillik valamely magyarországi földbirtokos, kinek az ausztriai császári biroda­lom egyéb tartományaiban is vannak jószágai, s e fölvett pénzösszeg az ottani javakra is betábláz­­tatott, — valamint az 1854—ik évi január 16-án kelt cs. k. nyiltparancs, úgy a jelen miniszteri rendelet, hatálylyal csak annyiban bir, ha a hite­lezők követeléseiket vagy forma szerint bejelen­tették a földtehermentési tőkék általi kielégítésre, vagy pedig az adósok az ily követelések kielé­gítését is az úrbérkárpótlási papírokra kérték utalványoztak. Nevezetes s különös meggondolásra méltó ki­tétele a jelen miniszteri rendeletnek az, mely sze­rint rendeli, hogy : a kényszeres elfogadás elve áll azon hitelezőkre is, kik be nem tábláztatták a kölcsönzött pénzösszeget. Ez mondom nevezetes pont, mert az 1854-diki január 16-dikán kelt cs. k. nyilt parancs 44-dik­i illetőleg 43. §-sában az volt rendelve, miszerint, ha a tárgyalási határ­időre oly hitelezők jelentek meg, kik a hirdet­­vényi határidő alatt 1853. márczius 1-éig be­­táblázott követeléseiket bejelenteni elmulasztották — vagy pedig be nem táblázott követeléseket jelentettek be, — szabad választásuktól függött vagy az adósnak ingatlan javaira nyert elsőbb­ségi joggá­ a tárgyalás alatti kárpótlási tőkék ki­zárása mellett megelégedni, vagy pedig az ezen tőkéből lejárt s tüszint fölmondható követelések­nek saját nevükre szóló földtehermentesítési kö­telezvények általi kielégítését kérni. A szabad választás ezen joga azonban azt ered­ményezte, hogy, sok hitelező, a­kinek ínyére nem volt a börzejátékoktól függő árfolyam hul­lámzásai miatt bizonytalan értékűvé vált földte­hermentesítési kötelezvények által kielégíttetni, — a kirendelt tárgyalásokra meg sem jelentek,— a­kik pedig — mert alig ismerik szabad válasz­tási jogukat is — megjelentek, a szóban levő kötelezvényeket nem akarták név szerinti érték­ben elfogadni. A bíróságnak pedig, minthogy az érintett 30. 43. 44-ik §-okban törvényesen adott szabadságot és menedéket korlátoznia nem lehe­tett, másrészt ellenben kötelességében állt az állam által biztosított földtehermentesítési köte­lezvények hitelét is respectáztatni : — nagyon arbitrarius helyzezetbe kelle jönni. Mindennek most vége van — „lumen adest!“ — kiálthatjuk reszkető örömmel. Azonban szó van még a jelen miniszteri rende­letben az 1856-os évi január 1-től kelt 29-ik, s az 1854-ik évi január 16-káról kelt cs. k. nyilt­parancs 46. §-aiban kijelölt némely esetekről, melyeket — minthogy a tisztelt közönségnek azokra nézve is biztos eligazodásra van szüksége, a következő czikkben fogunk taglalni. MÉSZÁROS KÁROLY: TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Histoire du Consulat et de 1’Empire. Par Thiers ancien president du conseil des ministres, membre de ia chambre des députés et de l’academie fran­­caise. Tome XII., XIII., XIV.) (Folytatás.) Oroszországban a háború mély szomorúságot, de egyszersmind szilárd határozottságot idézett fel, mely­nek kifejezést maga Sándor adott, midőn őszintén bevallá , hogy igenis rettentő dolog Napóleonnal hábo­rúba keveredni, de ha a béke nem volna más után, mint függetlenségének feláldozásával kivívható, ő inkább kész Szibéria havasai közé bujdosni ki népe maradványai­val, semmint fejedelmi jogainak védelmétől gyáván elál­­lani. „Európában az akkori közvélemény szerint, írja Thiers, főbenjáró vakmerőségnek tartatott , Napóleon­nal, az ő lángeszével és vitéz hadseregeivel daczolni merni. Auszterlitz, Jena, Eylau, Friedland rettentő emlé­ke okozta, hogy sem a hazafiság nemes érzelmei, sem az európai aristokratia lángoló gyűlölete nem voltak képesek, a rettegésnek jellegét letörölni azon gondolat­ról, hogy itt újra egy tusa kezdődik, mely annyiszor s mindig oly szerencsétlenül ütött ki. . . A gondviselés, mely nagyon is jól őrzi titkait, még nem szólt vala közbe. Az oroszok még nem sejtették, hogy nagyságuk­nak, Napoleon pedig, hogy bukásának előestéjén áll !“ — A hazafi szívek mindamellett sem voltak híjával a vi­gasztalásnak, reménynek és egynémely eszközök sike­rében vetett birodalomnak. „Masséna legközelebbi sze­rencsétlensége Portugáliában, melyet az angolok pusz­tításai idéztek elő, s mely azóta némi barbár kérkedés­sel kürtöltetett ki Európa szerte, e sziveket is foglalkoz­­tatá; és átalán lehet­ hallani, hogy ők nem idegen bir­toknak felperzselése által, mint ezt az angolok Portugá­liában tették, hanem önnönmaguk mezeiket hamvasztva el, Napóleont a Massénaénál is irtóztatóbb helyzetbe ho­­zandják. Az orosz hadsereg minden osztályában az volt a bátorító jelszó , hogy mindent fel kell gyújtani és meg­semmisíteni, s felgyújtván és megsemmisítvén mindent, egyetlen kardcsapás nélkül az ország mélyébe húzódni. Majd kitűnik akkor, mire képes a francziák eme rettene­tes császárja amaz elpusztított mezőségeken, hol magát katonái, s füvet lovai számára hasztalan keresend. Az uj Pharao el fog veszni e megmérhetetlen pusztaság­ban, miként amaz veszett el a feneketlen örvényben.“ (XIII., 323-4.) Sándor czár a maga részéről számtalanszor ismé­telte , hogy ő a zárrendszer alapját tevő berlini és majlandi rendeletekben nem vett részt, s igy ezek­et nem kötelezhetik ; hogy ő mindamellett kész Napóleon­­nak­ szövetségének fentartása végett tetemes áldozatokat hozni, csak az Istenért! ne kívánják tőle, hogy egy rész­ről minden kereskedésnek megszüntetése által népét a legvégsőbb szegénységbe döntse; másrészről pedig ön­­fejedelmiségének feltétlen meghódolás általi meggyalá­­zása folytán, ennek megvetését, sőt haragját magára vonja; hogy Anglia már is a kimerülés pontán áll, s Na­poleon zárva tartván előtte a continenst azon módra, a mint ezt jelenleg teszi, s az Oroszország ellen vezeten­­dett sereget We­lt­i­n­g­t­o­n ellen fordítván , bizonyos lehet benne, hogy egy év alatt kirondja az óhajtott bé­két, hogy ellenkezőleg cselekedve, Napóleon előre nem látott események tömkelegébe, melyek hordereje kiszá­­míthatlan, verheti magát, s Angolország kezeibe játsz­­hatja a siker mindazon biztosítékait, melyeket maga el­veszített ; hogy végre , bármi történjék, ő részéről ren­díthetetlen álland­ó vonalon, melyet maga elé húzott; seregei Niemen-en innen foglalandnak helyet, s nem ők lesznek az elsők, melyek e folyón átkeltek, mert ő akarja, hogy nemzete és az egész világ tanúi legyenek, mikép a támadó fél nem ő volt! (XIII., 335.) Napoleon hadserege , mely csudálatos rendben haladt előre Rajnától Oderáig, Oderától Vistuláig, Vistulától Niemenig, állt 423 ezer emberből, kik a működő hadtes­tet képezték; ezekhez még a 130 ezernyi tartaléksereg, továbbá a kisebb őrállomásokon elszórt vagy 12 ezernyi csapat, s végre a zárrendszerre felügyelő s majdnem 40 ezerre rugó osztályok számítandók,melyek összesen a főhadtesttel együtt a 600,000-rét meghaladó roppant számot tüntetik fel. A lovak száma 145,000-, a lova­soké 85,000-, a tüzéreké 40,000-, a szekereké 20,000-re ment. „A rendező lángésznek, kiált fel Thiers, ki e szá­mokat egyes csapatok és nemzetek felszámlálása által hitelesíti,­­ mennyi és mily erőlködése nem kivárttatott hozzá, hogy e teméntelen sokasága az élő­lényeknek ugyanazon czélra és irányban mozgásba tétessék ; ha fő­leg hozzá képzeljük még azon 150,000-ret is mely Franczia­­országban visszamaradott; továbbá azon 50,000-ret, mely Olaszországban állomásozott; s végre azon 300,000-ret, mely Spanyolhonban harczolt, vagyis összesen egy millió százezer embert, egyesítvét egyetlen egy­nek hatalmas kezében! De egyszersmind mily és mennyi veszély, hogy ez óriási, annyi mesterséggel összeállított gép egy pillanat alatt mállik szét, ha azt hirtelen vala­mely külső physikai erő találja megrendíteni ! Akkor, hasonlólag azon hatalmas gépszervezetekhez, a mai tu­domány ezen csodáihoz, melyek ellenállhatatlan egye­séggel mozognak és működnek, valamig az erő és kere­kek öszhangzásban vannak ; de ez összehangzás pil­lanatra megzavartatván, rendetlenségbe esnek, melyet semmi emberi kéz sem képes azontúl feltartóztatni, akkor , mondjuk, amaz óriási mű­ is iszonyú recse­géssel rogyhatik össze egy pillanat alatt, romjaival fedvén be az egész világot! . . . . Napóleon tehát vagy müve végső diadalának, vagy a kihágásig vitt ugyanazon műve végső bukásának , az egye­temes uralomnak, vagy a végső, a történetben példa nélküli tönkrejutásnak előestéjén állt. Szerencsétlensé­gére, őt nem mentheti azon hazafiul örökölt gyűlölet, mely H­a­n­n­i­b a­­ szivét emésztette, mert az érzelem, mely őt az örvénybe ragadó, a legmértéktelenebb nagy­­ravágyás volt, mely valaha egy szerencsen a szivében fo­­gam­zott !“ (XIII., 350—51.) Az egy millió száz ezer főnyi hadseregben k­i­l­e­n­c­z­­sz­áz ezer franczia találtatott, kiknek eltartása Napóle­onnak évenkint csupán 503 millió frankjába került. A kérdésre, hogy lehetett Napóleonnak 500 millió frankon 900 ezer katonát eltartani, Thiers azt válaszolja, hogy e 900 ezer közül 300 ezer Spanyolországban működve, ezen ország által tartatott ki, s a franczia kincstárnak csupán 40 milliójába került. Hasonló történt azokkal, kik Illyriában és Németországban állomásoztak. Hozzá­járul, hogy a pénz értéke is akkor sokkal nagyobb volt, mint mai nap. Napóleon 1812. május 9-én indult el Páriából a csá­szárné társaságában, s kissé megállapodván Mainzban, ugyanazon hó 16-án Drezdába érkezett, hová a conti­­nens hódoló, vagy hódolni kényszerített fejedelmei és nagyjai tömegesen gyülekeztek. „Gyászos elmenetel, — kiált fel Thiers, — melyet sem az emberek, sem az in­tézmények nem voltak képesek, megakadályozni! Az emberek nem, hiszen senki sem találtatott, ki ma­gának meghallgattatást kivívni képes volt, vagy ezt csak megkísérteni is merészelte volna. Az intézmé­nyek szinte nem, hiszen nem létezett csak egyetlen­egy, s ez az ő akaratja, azon akarat, mely őt Niemenbez és Moszkvába ragadta!“ (XIII., 406.) A vállalat, melybe ereszkedett, magában is elég me­rész és veszélyes volt : a tömeg mindamellett is még rendkívüliebb terveket gondolt ki, s tulajdonított neki. Mondaték, hogy Oroszországból egyenesen Indiák felé tartand, s ott az angolokat, miként egykor Egyptom­ban a törököket, tönkre teendi, s egyéb ezer meg ezer eh­hez hasonló ábrándok és kalandor álmok forogtak köz­szájon. Mindenki érzi, hogy a történet várpontjához közeledik; magának Napóleonnak is voltak pillanatai, melyekben egy, eddigelé ismeretlen érzés, az indoko­latlan rettegésnek háborgása foglalta el lelkét. Ezek a gondviselés intései voltak, melyeket ő bízva lángeszé­­ben, szerencsés csillagában és seregei vitézsége­, szá­ma­ és jegyében, fájdalom­­ figyelem nélkül csakhamar szélnek eresztett. Fer­encz császár Bécsből, leányát, a franczia csá­szárnét meglátogatandó, Dresdába lővén, magával hozta Napóleonnak való kézbesítés végett a Bonaparte család genealógiáját, melyet bizonyos tudós régi okmá­nyokból az ő meghagyásából összeállított, s melyben meg volt mutatva, hogy a Bonaparté­k a középkorban Trevisóban uralkodtak. A Napóleonnak Dresdában hozott nem egészen őszinte bókok­ és hódolatokról emlékezvén, Thiers a következő megjegyzést teszi : „Az emberi lélek átalán véve oly gyarló, s a szellem oly ingadozó, hogy számos, még be­csületes emberek is lelkismereti furdalás nélkül enge­dik át magokat az ilyetén kétszínűségnek, helyzetük visszaságával mentvén magokat, vagy a mi gyakran megtörténik, nem is keresnek mentséget : elég ügyesek óvón , menekülni ama furdalás elöl a rá való nem gondolás által.“ (XIII., 409.) Napóleonnak Dresdában, ezen mutatása alatt az egész világ Lengyelország visszaállításának eszméjével foglal­kozott, s Napóleon maga is érezte a szükséget, hogy ez ügyben ha nem is véglegesen határozni, de minden­esetre valamiben megállapodnia kell. Egy csapással, mely az auszterlitzi-, jénai- és friedlandihoz hasonlítana, Napóleon az orosz háborút befejezhetőnek hitte, s ez esetre Lengyelország visszaállításának kikiáltásával nem akarta a Sándor-czárrali békealkudozásokat megnehe­zíteni. Másrészről meg a lengyelek, kiknek hazafiságát oly áldozatteljes módon zsákmányolta ki, részükről szin­tén kívántak valami jutalmat hosszas, önodaengedő s egészen hű szolgálataikért. Oly határozatra hajlott tehát, mely anélkül, hogy kezét a remélhetőleg bekövetkezendő békealkudozások idejére megkötné , a lengyelek nem­zeti vágyainak és reményeinek mégis eléggé hízeleghe­tett. Megemlékezvén tudnillik rá, hogy 1807-ben itteni első hadjárata alkalmával Posenben, Krakóban, Varsóban s egyéb nagyobb városokban, melyek rendesen a nem­zeti érzelmeknek tűzhelyei szoktak lenni, sok enthusias­­musra talált ugyan, de koránsem azon általános és ellen­állhatatlan lelkesedésre az egész országban, mely az önálló nemzeti létnek kétségtelen biztosítékát képezi; más részről pedig látván, hogy egyedül a lengyel had­sereg az, melyben e lelkesedés a kellő mértékben meg­van, s igy a jövendő nemzeti önálló lét magva­i tekin­tethetik , tanácsolta a lengyeleknek, hogy 150—200 ezerre menő hadsereget igyekezzenek lábraállítani, mi­szerint azon esetre, ha ő a kicsikart béke után seregeit visszahúzni lesz kénytelen, elég tekintélyes hatalmat képezzenek önállóságuknak minden megtámadó elleni biztosítására. Részéről most többet nem tehet, mint hogy valamely tekintélyes diplomatát franczia követi czímmel küldend Varsóba, miáltal világosan értésére adandja az egész világnak, hogy ő a varsói nagyherczegségben nem csak külön, de Szászországhoz csatolt, hanem ön­álló új államot is lát, mely idővel lengyel királysággá fejlődhetik ki. A követet valósággal ki is nevezte; eleinte Talleyrandra gondolt; de miután ez ezen állo­mást elfogadni vonakodott, szándékától elállott, s köve­tül Varsóba az ismeretes P­r­a­d t, mechelni érseket küldötte. Ezalatt az orosz diplomatia, ismerve az új svéd trón­örökös Napóleon iránti gyűlölségét, ennek segélyével létrehozta az 1812. ápril 5-én megkötötött titkos szövet­séget, melyben Oroszország Norvég birtokát a jelen­és jövőre Svédországnak biztosította, mibe, ha Dánia a­­ Németországbani kártalanítás ígérete mellett beegyezni s vonakodnék, azonnal haddal less megtámadandó. Bér-Igazítás. A tegnapi szám főczikkében 2-ik hasáb 13 és 13-ik sor. • helyett, aludjék végkép hüve­lyébe fegyverük* — olvasd „dugják v­é­g­k­é­p hüvelybe fegyverüket“ 3-ik hasáb 3-ik sore helyett „a párizsi béke a mint a Dover“ ol­vasd „a párizsi béke ok­a a mint Dover“ stb. a 2-ik hasáb alulról felfelé a hetedik sor végén kimaradt a kérdőjel. Néhány szó az érmelléki és hegyközi oskolák állapotáról. Hát a taneszközök mik? kérdené valaki, ezek bizony olyanok, mint a kezelők. Sok helységben kivételt teszek, mert vagy egy jó pártfogó, vagy maga a tanító részén egy két szükséges eszközt, de azt, mit a tanító vesz, más nem használhatja, mert ha tovább megy, magával viszi, a­mit pedig a pártfogó vesz, azt, ha van is egy valaki, ki akaratja mellett képes használni, használja, de jöhet egy másik, ki a használható könyveket vagy esz­közöket félredobja , vagy a mestergerendán a pornak kedvelt fészkévé válik, vagy pedig ládafenekén a penész rajta rágódik. Mondhatnék sok iskolát, hol nem ismernek egy egyszerű Magyarország mappáját, nem egy jó és hasznos olvasókönyvet, melyből, — ha bár keveset de még­is, — nemi ismeretet szerezhetnének egy vagy más tárgyról: egyedül csak a zsoltár a mindenes kézi­könyv, ezt olvasgatnák és tanulgatnák, de ez is a felőbb elmondottam módszer mellett elég silányul. Képzelhetni, hol olvasást nem helyesen tanulnak, mennyivel roszabbul vagy helytelenebből tanulhatják az írást. Megtörténik, hogy három négy évi tanulás után is, irtóztató rosszul imák, mely írást még most is, sokan a tanítók közöl a legavultabb módon tanítják, a men­

Next