Pesti Napló, 1857. január (8. évfolyam, 2089-2113. szám)

1857-01-14 / 2098. szám

10—2098. 8-dik évf­folyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Szerkesztési iroda: gyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet. Előfizetési feltételek: K­i­a­d­ó - h­i­v­a­t­a­l, Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Tj. I . / i­i. • 6 hasábos petit sor 4 p. kr. Bélyegdij külön 10 p. kr. Ilii­lletmenyek CVJd­. Magán vita 6 hasábos petit sor 5 p. kr. Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. 1857. Szerda, jan. 14. , Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre..................6 frt p. p. PEST, jan. 14 Egy farangú ifju­ Ritka ifjú, a kinek elhunyta fölött egy nemzet osz­tozik a szülők fájdalmában. Ez volt az eset, a midőn nemrég gróf Nádasdy Tamás halálát hirdették a lapok. A ki csak ismerte ez ifjú grófot, szeretnie kellett jó szivéért, becsülnie kellett hű magyar érzéséért. Mindenki hitte, hogy egyike válik belőle azon ha­zafiaknak, kik áldozni tudnak hiúság nélkül. Nem­zeti remények csatlakoztak a szülei reményekhez , s nemzeti remények haltak el a család reményeivel. Ily veszteség után nem kisértjük meg a vigaszta­lást. Jól ismerjük azon lelki állapotot, mely nem tud megválni fájó emlékeitől. De tudjuk azt is, hogy ha elmerengtünk a múltakon, ha naponként meghozzuk az áldozatot a kedves halott emlékezetének , kétsze­res aggodalommal karoljuk keblünkre, a­kit a sors még számunkra megtartott, s jól esik szivünknek át­ruháznunk reá a vesztett reményeket. Boldog család, gyásza közepett is, a melynek re­ményei nem puszta szülei álmok többé ! A Nádasdy név örökösétől becses zálogát túr­juk e remények valósulásának. Tanuló ifjú még, s oly érett észszel cselekszik, mely megszégyeniti a nagykorúakat. Gyümölcsözik az élet kora tavaszán, mikor, úgy szólva, még virágzását vártuk. A hazára gondol, midőn másoknak még egész világuk a családi kör, s a testvéri kegyeletnek is a haza oltárán áldozik. Nem azt kell-e hinnünk, hogy örökségképen tárja a honszer­etetet szüleitől s azon elhunyt testvértől, kinek hagyományát oly készség­gel ajánlotta föl a közügynek ! De halljuk magát a levelet, melyet ifjú gróf N­á­­­dasdy Ferencz sajátkezüleg intézett a magyar akadémiához: „Tekintetes academia! Forrón szeretett testvérem Tamás boldogult nagybátyánk gróf Nádasdy Fe­rencz kalocsai érsektől öt­ezer pengő forintot örök­lött. Élte 13-dik évébe lépett akkor. Ezen időtől fogva elhunyta fájdalmas pillanatáig, sohasem fordí­­totta ezen pénznek csak fillérét is más czélra, mint a magyar irodalom fölsegélésére és a hazábani jótet­tekre. Kedves szüleim azt rendelkezésemre bízták. Ezen pénz szent én előttem, testvérem a hazának szentelte, maradjon hát ezentúl is tulajdona. Ennél­fogva én annak kamatjait egy a magyar academia által kiadandó jutalomra óhajtom fordítani, mely egy a magyar történetből vett tárgyat költői be­­szély alakjában tárgyalva, nemcsak versenytársai között legjobbnak , hanem magában is jelesnek, és költői irodalmunkat gazdagítónak fog talál­tatni. Ilyennek nemlétében a jutalom ne adas­­sék ki, hanem az akadémiának nézete szerint, vagy kettő hirdetessék ki a következő évben, vagy a múlt évbeliekkel összekapcsolva, nagyobb kiterje­désű, de ugyanazon forrásból merített és ugyanazon nemű költői műre tűzessék ki.“ „Kérem ennélfogva a Tekintetes Akadémiát, hogy ezen ajánlatomat elfogadva, a feladatok szerkeszté­sében és kihirdetésében eljárni, s a jutalmazást nagy­­gyű­lésileg, ilyennek pedig valamely évben elmara­dásával , kis­gyű­lésileg eszközölni, és Nádasdy Tamás díjának elnevezni méltóztassék.“ „Mindenki maga gyűjti emlékszobra köveit, s az ő emléke élni fog, nem érczen és márványon, de honfitársai szivekben. Én ezen jó testvérnek, ki en­gem oly gyöngéden szeretett, kinek szive oly mele­gen dobogott a hazáért, s kinek legnagyobb gyö­nyöre abban állott, ha jót tehetett és örömet terjeszt­hetett maga körül,— szebb emléket nem emelhetek.“ „Áldás emlékére. Mély tisztelettel a Tekintetes Akadémiának Pesten, 1857-ki január 11-kén, aláza­tos szolgája gróf Nádasdy Ferencz.“ Az akadémia megindulva hallgatta e mély érzéssel irt, egyszerűen szép sorokat. Az elnök, báró Eöt­vös József, személyesen tudatja az akadémia köszö­netét az ifjú gróffal. Az ötven arany jutalom pedig már a jövő hétfői ülésben ki lesz tűzve. CSENGERY ANTAL: TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Petőfi szülővárosáról. E lapok 4-ik számában e következő sorok olvas­hatók : „Petőfi Sándor nagy költőnk születési helyére nézve, még eddig minden életk­ora csak gyanításokat közölt. Gyulai Pál, ki oly jeles élet- és jellemrajzot közölt Petőfiről s ki oly lelkiismeretes volt az adatok összegyűjtésében, ha rajta második kiadást fog érni, többé nem teendi költőnk születéshelyét a Kunságba, Szabad-Szállásra. Petőfi született Pest megyében Kis- Kőrösön. E helység ágost. vall. ev. egyház kereszte­lési anyakönyvében a 127. lapon az áll, hogy 1823. évi jan. 1 -én kereszteltetett Petrovics István és H­­­ú­s­z Mária fia Sándor. Petőfi Sándor e szerint kis-körösi születésű s az utóbbi vezetéknevet, mely oly fényessé lett, apjával a meghasonlás következtében vette fel. Gyermekkora első éveit is Kis-Körösön tölte, honnan csak később mentek át szülei Kis-Kunságba. Azon levelet, melyből a hiteles adatok vétettek, Sár­kány János kis-körösi ev. lelkész irta sajátkezü­leg, s volt alkalmunk a költő egykori barátja P­á­k­h Albert urnál azt eredetiben látni. A nevezett lelkész ur, midőn költőnk a szent-lőrinczi iskolában tanult, egy szobában lakott vele, Petőfi maga megígérte, hogy születése helységét Kis-Köröst s ottani barát­­jait meglátogatandja, miben a közbejött forradalom gátolta meg.“ E czikkecske írója kétszeresen téved. Egyik té­vedése az, midőn azt írja, hogy én Szabad-Szállást állítom Petőfi szülővárosául, holott az „Uj Magyar Muzeum“-ban megjelent czikkemben szóról szóra az áll : „Petőfi Sándor született Félegyházán a Kis- Kunságban 1823. jan. 1-jén“. Másik tévedése az, hogy a kis-kőrösi ev. lelkész I. Sárkány János ur 41-i tál a „Vasárnapi Ujság“-ban közlött keresztlevelet döntő bizonyítványnak hiszi a szülővárosra nézve is. Részemről most is ragaszkodom Félegyházához s ra­gaszkodni fogok mindaddig, míg döntőbb bizonyít­ványok meg nem c­áfolnak, íme okaim. Ezelőtt három évvel tudakozva Petőfi szülővárosát, barátjai és tanulótársai hol Szabad- Szállást, hol Félegyházát emlegették. Ez utóbbit fo­gadtam el, nemcsak mert Petőfi egyik rokona is ugyanezt erősíti, hanem leginkább azért, mert maga Petőfi is e várost vallotta szülővárosául egyik költe­ményében. E költemény czime „Szülőföldemen“ 1848-ból, megjelent az „Életképek“ 1848-ks folya­mában, hitelesebben megtalálható azon kézirati gyűj­teményben, melyet Emich számára a nyomda alá neje tisztázott le s melynek eredetijét máig is őrzi. E költemény alá — mind a másolt, mind az eredeti kézirati gyűjteményben — Félegyháza van írva s az első versszak igy hangzik : Itt születtem én ezen a tájon, Az alföldi szép nagy rónaságon, Ez a város születésem helye Mintha dajkám dalával vön tele. Most is hallom e dalt, elhangzott bár : Cserebogár, sárga cserebogár.“ Hitelt adtam e soroknak s hitelt adok máig is. Nem tudtam s nem tudok okot képzelni, mely Petőfi őszin­teségét e pontra nézve kétségbe hozza. A költők nem egyszer affectálnak, midőn magokról beszélnek s et­től Petőfi sem ment, a költők mindig eszményítik ma­gokat, s ez művészetök életföltétele. De mi ok indít­hatta volna Petőfit arra, hogy akár affectatióból, akár eszményítésből Félegyházát nevezze szülővárosának Szabad-Szállás vagy Kis-Körös helyett ? Azt min­denki tudta, hogy szülei szláv eredetűek, a felvi­dékről származtak az alföldre, családnevök Petro­vics, sőt e nevet, legelőször megjelent költeménye alatt, maga is használta az „Athenaeum“-ban. Neve és származása nem volt titok, mit, ha leplezni akart, sem leplezhetett s legkevésbé szülővárosa megtaga­dásával. Aztán Félegyházán, mely tiszta katholikus község, nem laktak hitsorsost, s ha affectálni akart, a kedély és képzelődés inkább késztethették a pro­testáns Szabad-Szállást vagy Kis-Kőröst vallani be szülővárosául. Félegyházán csak gyermeksége első éveit töltő, idézett költeményében is csak ezekre czé­­lot, úgy szólva Szabad-Szálláson nőtt fel; jó barát­jai, ismerősei, sőt az egész város kedvéért, melynek hízelegni követte választatásáért érdekében volt, in­kább választhatta, ha ugyan választani akart, ez utóbbi várost, mint ama két másikat, hol már majd­nem idegenné vált. Azonban összes költeményei kia­dásában megjelent arczképe alá is saját kezével irta születése napjául jan. 1-jét 1823, mi nem való, mint a keresztlevél mutatja, mert az csak keresztelése és nem születése napja ; ha ebben tévedett,miért ne téved­hetett volna szülővárosára nézve is — mondhatják so­kan. E két dolog közt nagy a különbség. A születés és keresztelés napját rendesen könnyebben összeza­varhatjuk, mint azon helyeket, bol születtünk vagy növekedtünk, míg a legroszabb esetben, az év első napján születni, hizeleg a képzelődésnek. Ez adatok és lélektani okokhoz egy pár újabb adat járul. Arany János ezelőtt pár nappal figyelemreméltó felvilágo­sítást nyújtott nekem e kérdésben. Szerinte Petőfi többször beszélt neki szülői és gyermekéveiről, miről ő ugyan nagyrészt megfeledkezett, de arra tisztán emlékszik, hogy nem ott kereszteltnek mondá ma­gát, hol született. Hasonlót állít Losonczy is, azon különbséggel, hogy ő tisztán Félegyházát hallotta magától Petőfitől szülővárosául említtetni. Ez adatok s a keresztlevél igen jól összeegyeztethetők azon kö­rülménynyel, hogy Félegyháza tisztán kath. község. E szerint Petőfi Félegyházán születvén, hol ágostai hitvallású lelkész nem volt, szülei kénytelenek voltak keresztelés végett Kis-Körösre vinni, mint oly legkö­zelebb eső községbe, hol az ágostai hitvallásnak vi­rágzó egyházzal bírnak. Mindez természetesen nem végkép dönti el a kér­dést, de annyit minden esetre bizonyít, hogy a köz­lött keresztlevél nem döntő bizonyítvány a szülővá­rosra nézve, s hogy Félegyháza még eddig sokkal valóbb szinű, mint Kis-Körös. Egyébiránt reményem van, e kérdést nemsokára alaposabban földeríthetni, mikor aztán teljesebb életirattal fogom fölcserélni az „Új magyar Múzeum“-ban megjelent gyarló dolgoza­tomat, melyről legyen szabad itt egy kis felvilágosítást adnom. E dolgozat eredetileg az „Újabb kori ismere­tek tára“ számára készült, tehát egyszerű conversa­tions lexiconi czikk akart lenni, azonban sokkal rész­letesebben volt tartva, mintsem a szerkesztő elfogad­hatta volna. Ezért visszavettem s némi polémiával megtoldva, figyelemgerjesztésül közzétettem az „Új Magyar Múzeum“-ban. E körülménynek tulajdonítha­tók leginkább a szaggatottság, aránytalanság, s az előadás más nagy hibái s különösen az adatok hiá­nyossága , melyeket mindjárt czikkem elején be­vallottam. — De az adatok hiányossága alatt sem akkor nem érthetem, sem most nem ér­tem az adatok nem hitelességét , csak nem tel­jességét , azon sok oly adat hiányát, melyek mellőzhetlenek, nem is említve, hogy Petőfi utolsó végső éveit teljességgel nem volt szándékom rajzolni. Azóta többen írták meg Petőfi életrajzát és Szeberé­­nyi, ki ezelőtt egy évvel a „Divatcsarnok“-ban Petőfi tanulóéveit rajzolta, néhány helyi kétségbe hozza az éveket illető adataim hitelességét. E czikkre nem fe­lelhettem a maga idejében, mert magánkörülményeim miatt csak a napokban olvashattam el. Most is csak annyit jegyzek meg reá, hogy Szeberényi majd mint T­á­j­ék­o­z­á­s. (Fk) A neuenburgi ügy kiegyenlítése végett tett javaslatra nézve a lapok részletes adatokat kö­zölnek, melyek a lényeges pontokban teljesen ösz­­hangzók és hiteles tudósítások szerint elég szabato­saknak tarthatók. Svajcz közbocsánatot hirdet és a royalista fog­lyokat szabadon bocsátja, kik azután az általános jogkérdés megoldásáig a köztársaság földjét oda­hagyják, míg Franczia és Angolország a porosz ki­rályt Neuenburgróli lemondásra fogja birni.Mihelyt ez megvan, a londoni conferentia egybelép, mely 5 évvel ezelőtt Poroszország szóban álló jogait elis­merte, s a porosz király lemondását ünnepélyesen tudomásul vevén, azt az európai érvényű politikai cselekvények közé felveszi! A porosz kabinet fél­hivatalos közlönyei talán csak a „decorum“ ked­véért tagadják mindeddig a kiegyenlítés közellé­­tét, mert most úgy látszanék, mintha Poroszor­szág tette volna az első lépést a kibékülésre , míg néhány nap múlva, azaz, miután a szövetség­­gyűlés már elfogadta a kiegyenlítési indítványt, Ber­linben alkalmasint azt fogják híresztelni, miszerint Svarcz Isten szerelméért esedezett a kibékülésért. Kit ámítanak el tulajdonképen az ily manoeuve­­rekkel ? azt valóban nehéz megmondani. A d­i­p­­­o­­matiát nem, mert ez úgyis be van avatva az egész szövevénybe, melynek készítésére saját kezével köz­reműködik; a közönséget nem, mert ez egyrészről szintén egyegy pillantást vethet a kártyákba , más­részről bizony Poroszország iránt egy cseppnyi több tisztelettel vagy rokonszenvvel nem viseltetik, ha ezen „nagyhatalom“ a kis Svájcz irányában makran­­czoskodik, mintha a kibékülés iránti kivonatát nyíl­tan kimondja. A társadalmi életben mindenünnen háborút szennek a merev etiquettenek és a túlzott feszességnek, mely a forma miatt rendesen a lénye­get feláldozza ; mikor jövend majd a diplomatiában is azon regenerator, ki a régi formafeszt lerontván, az egyszerű, természetes nézeteknek utat tör ? ! A svájczi ügyre visszatérve, itt ott kissé feltűnt, miszerint Francziaország, mely a Moniteur ismeretes czikkében oly ingerült hangulatot tanúsított Svájcz irányában, utóbbi időben ismét nyájasabb arczot öl­tött s úgy látszik azon „jóakaratot“ ismét meg­találta, melynek elvesztésével a Moniteur a sze­gény svájcziakat ijesztgette volt. Miként halljuk, ezen ellenmondás magyarázata az lenne, hogy Na­póleon már akkorában is a legszívélyesebb in­dulattal viseltetett Svájcz irányában, hanem ar­ról értesülvén, miszerint déli Németországban azon nézet uralkodik, hogy Napóleon császár az 1815- ki szerződvényeket semmibe sem veendi és szük­ség esetén, ezeket halomra döntvén, Poroszország és az annak csapatjait keresztülbocsátó német államok ellen és Svájcz mellett síkra kelhetne — erről értesülvén, mondjuk, a franczia felsége szükségesnek vélte a kétkedőket határozott nyilat­kozat által megnyugtatni. A „Moniteur“ czikke tehát ez irányban demonstratio volt, nem annyira Svájcz, mint Ausztria és néhány délnémet állam el­lenében. A czél eléretett, az illető államok Ausztria ellen­kezésének daczára is Poroszországgal a csapatátvo­nulás iránt alkudozni kezdtek, a berlini kabinet­nek ekként megadatott azon lehetőség, hogy jogát fegyveres erővel is védhesse, s inne­n ek­kor a franczia császár megérkezettnek vélte a közbenjárás idejét, hogy Poroszországot arra bír­ja , miszerint a fegyveres fellépés ezen lehetőségével n­e éljen, hanem a viszályt békés után rendezze. Franczia források ily módon magyarázzák a Moniteur-czikk eredetét. Le non é vero, a ben trovato ! Ausztria ezalatt más irányban fejtett ki némi tevé­kenységet, bár kevésbbé feltűnő sikerrel. Steiger úr, a helvétiai köztársaságnak bécsi követe, az osztrák kormánynyal értekezvén, a szövetség nevében meg­ígérte, miszerint ez utóbbi nem ellenzi azon tervet, miszerint a neuenburgi ügy a londoni jegyzőkönyv aláírásánál újólagos egyezkedése alapján rendeztes­­sék. Míg tehát a franczia-angol diplomatia a perez szükségével, nevezetesen a foglyok szabadon bocsátásával foglalkozott, Ausztria az elvkérdés elintézésére tette az előkészítő lépéseket, s így a kiegyenlítési terv első része a nyugat, második része pedig Ausztria műve. Ha jól vagyunk értesülve, a bécsi kabinet mindaz­­által nem akarná, hogy a londoni conferentia a neuen­burgi ügyet vitatás alá vegye, azaz nem akarná, hogy a porosz király a lemondást bizonyos feltéte­lekhez kösse, mik iránt a londoni jegyzőkönyv alá­íróinak határozatot kellene hozni; a bécsi kabinet épen ellenkezőleg azt kívánja, hogy Poroszország, mihelyt a neuenburgi foglyok szabadon bocsáttattak, mondjon le „pure et simple“ Neuenburgra való jo­gairól s ezen lemondást tudassa a londoni jegyző­könyv aláíróival, kik aztán újra egybegyülvén ama nagylelkű határozatot ünnepélyesen tudomásul veen­­dik és az 1832-ki londoni jegyzőkönyv tartalmát uj jegyzőkönyv által helyreigazitandják. Nem hisszük, hogy a porosz király akár csak per­czenetnyi vonakodás által egész Európát maga ellen felbőszíten­i! A­mi pedig különös örömünkre szolgál, ez az, hogy a svájczi alkotmány módosításáról már sehol sincs szó, sőt hogy a nagyhatalmak — ha Neuenburgot az ezen alkotmány alatt álló helvétiai köztársaságnak odaítélik — legalább közvetve a mostani álla­pot jogosultságát elismerik. Európa ez által igen kellemetlen látványtól kíméltetik meg, merthogy a svájczi hegyek lakói nem egykönnyen engedtek volna, az bizonyos; a jövendő történetíró ily esetben Karthago történelmének legtragikaibb és legnagyobb­­szerű szakaszát a XIX. században ismét feltalálta volna, ámbár szeme köröskörül hiába keresné a­­ rómaiakat! A kőszén-birtok biztosításáról. A Pesti Napló, múlt évi 427. és 428. számában a kőszénügynek 1854. évi november 1-seje óta fenálló helyzetére figyelmeztette olvasóit; bár szivökre­­ven­nék e korszerű figyelmeztetést mindazok, a­kik még eddig kőszénbirtokosoknak tartják magukat, és bár mindnyájan követnék azon bölcs tanácsot , hogy a kőszén lefoglalására még hátralevő 3 rövid évet saját előnyükre felhasználni mielőbb megkezdjék, mert ha valahol, úgy itt biztosan elmondhatjuk, hogy : periculum in mora. Rég elismert igazság, hogy földmivelésünk felvi­rágoztatására hazai iparunk nagyobbszerű kifejlése elkerülhetetlenül szükséges ; szintoly elvitázhatatla­­nul áll az is, hogy az iparnak nagyobbszerű kifej­lé­sét a kőszén különösen elősegíti, és hogy mindenütt, a­hol kőszén találtatik, mihelyt közlekedésről gon­doskodva van, az iparvállalatok meglepő gyorsaság­gal szaporodnak. — Hazánk bőven el van látva az ipar e nélkülözhetlen kellékével — a kőszénnel, s vasutaink napról napra könnyítik a közlekedést; nem kell tehát nagy látnoki tehetség hozzá, hogy megjövendölhessük, miszerint lesz iparunk, még­pe­dig nagyszerű iparunk nemsokára, és lesz ennek folytán virágzó földmivelésünk is. Ezen szempontból tekintve a kőszénügyet, nem igen nagy kár k­áromolhatik az államra, ha a fölku­tatás és mivelésnek megkezdését még vagy 3 évig elhalasztjuk is ; mert a­minek történni kell, meg fog az történni, ha mi magunk egy ujjal se érünk hozzá, a­hol közlekedési eszközök közelében kőszén fekszik, fel fog az nyittatni, ki fog az bányásztatni, ha inert ránk ezer mázsás terhével fekszünk is rajta! Az ország vagyona nem fog használatlanul beverni, ne féljünk, csak attól tartok, hogy nem a miénk lesz a tej föle! Hogy mily roppant vagyon rejlik hazánk terjedel­mes kőszéntelepeiben, és hogy mennyire érdekli a mostani birtokosokat ezen vagyon megtartása, kitet­szik, ha meggondoljuk , hogy egy holdnyi területű és csak 3 lábnyi vastagságú kőszéntelepnek értéke, a kőszén mázsáját csak 6 porral számítva 80 pftra rúg! Ezért uraim méltóztassanak kellő figyelmet for­dítani ezen ügyre, mert azon kincs,melyet lábaikkal taposnak, s melyet nem tartanak érdemesnek a f­a­ emelésre, a legtöbb esetben meghaladja jószáguknak értékét, miután nálunk a kőszén többnyire 3 lábnál vastagabb telepeket képez , és sokhelyütt több telep fekszik egymás alatt. Hazánkban többnyire oly kedvező helyzetben ta­láltatik a kőszén, hogy a kutatási és fölnyitási mun­kálatok igen kevés költséggel véghez vihetők ; meg­bocsáthatatlan könnyelműséget követ el tehát min­denki, ha e kevés áldozatot is sajnálja egy oly­aa-

Next