Pesti Napló, 1857. február (8. évfolyam, 2114-2136. szám)
1857-02-14 / 2124. szám
s így tovább, mikor rakás tehát már ? melyik azon homokszem, mely a rakásnak nevet adna ? S ha elszedjük a homokszemeket, melyeknél szűnik meg a rakás ? Ám mégis megvan egy bizonyos pont a sprites és nem sprites közt; így van egy bizonyos megállapodási pont az árban is, min alul a leggazdagabb termesztő ország sem szállhat, s melyet az ő távolibb piacra mindig megtarthat. Ezt kell elérnünk, s akkor nem lesz reánk nézve gabonaolcsóság, vagyis oly termesztés, mely de facto buktat. Ne képzeljük azt, hogy ha mi két annyi gabonát produkálunk, már miattunk Magyarország leszállítja a gabonaárt. Ily versengés megy ugyan a szeszgyárosok közt; a m.-vásárhelyi gyárosok egymással tusakodva, a 18 fokos pálinkának kupáját 60 krról 23-ra szállíták váltóban (még feltő, hogy utoljára ingyen fogják adni azt a nép átkát,) ám e rvalitás országok közt nem megy soha. Különösen a gabonaárt relatíve az európai piaczok határozzák meg minden államra nézve, mely keblében bírja a közlekedési vonalakat. Ám pedig az oláh tartományok bírják a Dunát, Magyarország a Dunát, Tiszát, a vasutakat, sőt Erdély is bírni fog — azon időre, mikorra kell már gondoskodnunk, jó eleve, bírni fog mondjuk vasutat szán gőzhajót is a Maroson. Nagyon kevés avatottságunkat árulná el az arithmetikában, ha azt képzelnők, hogy azon gabonatermesztés sorsát, árát, értékét, mit Magyarország szinte tizenhárom millió hold szántóföldjén termeszt, a mi két millió holdnyi szántóink kisebb vagy nagyobb productiója határozza legkevésbbé is. —Mind a magyar, mind az oláh gabonát az európai piaczok határozzák , valamint abban szerfelett csalódunk, ha azt hisszük, hogy mihelyt vasutunk lesz, az itteni nagyobb vagy kisebb termelés dönt a gabonaárváltozásban. Mihelyt megnyílnak a világ piaczai, egyenlősittetni fog a gabonaár, s azon egy-két millió véka különbség, mely egy gazdagabb s szegényebb év közt áll, még csak meg sem kottyan. DÓZSA DÁNIEL: Adalék a borkereskedéshez. (Sz.) Bécs, febr. 12. Rendes gőzhajójárat létesítése folytán a Trieszt és Amerika közti egyenes öszszeköttetés a valóság stádiumába lépett. A gyakorlati triesztiek ugyan, tekintve az Adriai és Földközi tengeren át vivő hosszú utat, eleinte mindenféle kifogást tettek a javaslat ellen, úgy látszik azonban, hogy most már Bécsből mégis sikert vívtak ki a tervnek. Való, hogy ugyazon idő alatt, míg a Triesztből elinduló hajó alig ér a gibraltári szorosig, addig a Liverpool vagy Havreból induló hajók már Új-York vagy Boston előtt vetnek horgonyt. Ausztriára nézve azonban mégis nagyon sokat nyom a mérlegben azon körülmény, hogy saját termelésének jó része — mely pedig bármely versenynyel szembeszállhat — a tengeri út segélyével végtelen vásárpiaczra talál, holott a másik után részint magas vámok részint számos szállítási nehézség által e vásárpiacztól el van rekesztve. Azon czikkek közt, melyek az új kereskedelmi uton fognak szállíttatni, elsősorban említendők az ausztriai, és különösen a magyar borok. Az utóbbiaknak természetes vásárpiaczát mindenesetre Németország éjszaki része képezné ; ott azonban magas beviteli vámokkal úgy elrekesztették magukat minden külföldi bortól, mintha — mikép II. Frigyes idejében a kávéban — úgy most a borban látnák az ország tönkretevőjét. Ami a német éjszakáiát illeti, ez koránsem ellensége a nemes szőlőnedvnek , de a vámrendszer pálinkára kárhoztatja őt, amivel, néma resignatióban, valahogyan csak be is éri. Az átvitelt illetőleg, való ugyan, hogy Ausztria vámjavaslatai folytán, nemsokára alkalmasint végkép megszűnnek az átviteli vámok , ezáltal azonban a magyar boroknak még koránsem nyílnék meg az út Németországon keresztül Amerikába, minthogy általában a szabad átvitel Ausztriának kisebb hasznára volna, mint maguknak a német államoknak. A vámegyesület tulajdonkép csak addig áll fen, míg vámok forognak kérdésben; a vámokon túl minden kis állam úrnak nézi magát a maga házában, s legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy csak legye PESTI NAPLÓ. Pest, február 14. Már volt ismertetve és méltányolva lapunkban a „Magyarhoni természetbarát“ *) melyből két füzet jelent meg. E füzetek havonkint nagy negyedrétben, két ívnyi szöveggel jőnek ki. A három minden füzethez mellékelt kép magyarhoni, természettudományi tekintetben nevezetesebb tájakat és természeti tárgyakat ábrázol színezett képekben. Főtárgyai e füzeteknek. 1) Hazánk földtani ismertetése. 2) Magyarhoni érczvizek. 3. Magyarország flórája. 4) Faunája. Ez utóbbi két rovat alatt arra igyekeznek a szerkesztők, hogy a gazdasági állatok és növények, mind tudományos, mind gazdászati szempontból ismertetve legyenek. 5) Magyarhoni népfajok, természettani s orvosi szempontból. 6) Honi és népkórok Magyarhonban. 7) Éghajlati és időjárási észleletek. A szerkesztők, dr. Nagy József és Láng Adolf Ferencz, úgy látszik az eddigi két füzetből, minél gyakorlatibb irányt igyekeznek követni , ami nálunk a nagyobb közönség érdekében igen helyes szempont, ha az kellő szakértelemmel, elméleti ismeretekkel párosul. Egy folyóirat, természeténél fogva, nehezen lehet egész tanodai cursus, — már pedig a nagyon elméleti irány ezt követelné. Különben is a gyakorlati alkalmazás kimutatása illő korlátok közt, legczélszerűbb arra, hogy érdeket, kedvet támasszon a tudomány iránt. — Nemcsak a programm, hanem a már megjelent két füzet is meggyőzött, miszerint a szerkesztők egyfelől ugyan a természettudományok megkedveltetését, terjesztését tűzték ki czélul, de másfelől hazai tudományosságunkra nézve egy érdekes gyűjteménynyel akarnak szolgálni, mennyiben hazánk földét , annak terményeit és természeti viszonyait ismertetik. — A Hölgyfutár tisztelt szerkesztőjét fölszólítjuk , magyarázza meg, miként alkalmazható a „gyáva“ kifejezés azon czélzásra, mely a P. Napló február 11-ei számában, Tóth Kálmán verseinek a Hölgyfutár hasábjain megjelent ismertetésére vonatkozik ? E magyarázatot annyival inkább elvárjuk, mivel épen a Hölgyfutár szerkesztője volt az, aki lapjának január 27-dikei számában , iszonyú grammatikával s még iszonyúbb syntaxissal megirt, tiltakozó czikkében maga is kárhoztatja az „illem nélküli modort“, s *) Jegyzés Lásd „Pesti Napló“ ez évi jan. 10-iki „Tárczá“jában a Hunfalvy János czikkét, többi között ezt is mondja : „A sajtónak illemes ellenzéket kellene vinni a sajtó és irodalom ellenében“ stb. Addig is azonban , míg a Hölgyfutár nyilatkozik, a dolog érdemére nézve egy pár megjegyzést teszünk. Az író soha sem bocsáthat ki öndicsérő előfizetési felhívást, a szerkesztő soha sem adhat ki lapjában művéről szóló bírálatot. Ez az irodalmi morál és illemékezéje, s ezért róttuk meg febr. 11. számunkban a divatozni kezdő öndicsőitést, némi fanyar tréfával s épen azért nevek említése nélkül. A megrovás a H. szerkesztőjét is illette, mert lapjában saját költeményeiről is közlött ismertetést, még pedig meglehetős szerénytelen jegyzet kíséretében. Ez ismertető vagy — a H. szerint — biráló költészetünk tehetlenségét és körjeleit emlegeti , „kedvező positio“ választhatása végett egy kis oldalmozgást tesz . Petőfit az egyetlen par excellence nemzeti költőnek nevezi , aztán szól Aranyról, nem akar érdeméből semmit levonni, elismeri számos , új eredeti tulajdonait, de egyszersmind megjegyzi, hogy e tulajdonok lyrájának nem előnye; végre áttér Tóth Kálmánra s igy szólítja meg : „Az eddig mondottakból fogod sejteni, mit tartottam fenn a te másádnak. Mintha Petőfi néhányat elvesztett volna „szerelem gyöngyei“-ből s te azokat megtaláltad (volna). Ez röviden rólad ítéletem.“ Ami ezután következik, részint lelkesült magasztalás és gyöngéd szemrehányás , részint jó tanács és a jövő nagyság jóslata. A szerkesztő a bírálatot a következő jegyzéssel mutatja be: „E bírálat inkább egy régibb magánlevélnek mondható, melyet írója megegyezésével most adunk ki. A higgadt olvasó látni fogja, miként kiadása által nem saját hiúságunknak, hanem oly általános irodalmi nézetek nyilvánulásának akarunk táplálékot nyújtani, melyek óhajtandó , hogy az illetők által minél inkább megvitassanak. Mi különösen örömmel üdvözöljük benne ama józanabb hangot, mely a mostani Aranylázban a magasztaláson kívül egyéb húrokat is penget.“ Nem öndicsőítés-e ez most nyíltan, majd a szerénység fátyolával takarva ? Hát nem kell-e ebből „körülbelől“ azt olvasni ki, hogy eleget dicsérték már Aranyt, ideje mást — azaz Tóth Kálmánt — is dicsérni (hiszen a H. bírálata csakugyan Tóth Kálmán dicsérése, s Petőfi magasztalása és Arany lyrai tehetségének megtagadása csak mintegy politicul szolgál erre), s hogy végre „józanabb“ felfogást kell divatba hozni (azaz : Petőfi az egyetlen par excellence nemzeti költő, Tóth Kálmán a Petőfi szerelmi lyrájának törvényes örököse, Arany pedig teljességgel nem lyrikus). A „Pesti Napló“ csakis ezt vonta ki a hölgyfutári csillagocskából, s nem az ismertető korlátokt nézeteit rovta meg, hanem azt, hogy a H. szerkesztője nem átalt saját költeményeiről saját lapjában hozni bírálatot meglehetős szerénytelen jegyzet kiséretében. A H. haragszik és szégyenli, hogy tükröt tartottunk eléje s föllepleztük nem eléggé ügyesen takart csinyját.Szégyenletében vallomásokra fakad s elmondja, hogy nem magát óhajtotta dicsértetni, ő csak mellékesen fordul elő a bírálatban, az Arany - bálványzók ellen akart demonstrálni, kik egész a Petőfi fitymálásáig mennek, ez fájt neki, ez sérti őt s ezért üdvözölte a józanabb felfogást. De ha csak ez volt a czél, miért nem mondá ki azt jó előre , miért használt oly kifejezéseket , melyek ellenkezőt jelentenek , avagy miért nem kérte meg az ismertetőt, hogy csak Arany ellen demonstráljon Petőfi mellett, s nem egyszersmind Tóth Kálmán mellett is? De ha a H. szerkesztőjének csak az fájt, hogy az Aranybálványzás a Petőfi fitymálásáig megy, miért nem állott elő a maga idejében, miért nem támadta meg azt régebben s miért támadja meg épen akkor , midőn énje is kérdésben forog ? Egyébiránt mi tudjuk képzelni, hogy a H. szerkesztője honnan vonta ki azt, hogy „az Aranybálványzás a Petőfi-fitymálásáig ment.“ Nagy bátran mondja, hogy „erre akárhány példát mutathat föl— mi tehát szaván fogjuk , mutassa ki példákkal, hogy az Aranyról megjelent, még pedig — mert a támadás közelebb a P. N ellen van intézve — tehát a P. N.-ban megjelent ismertetések és bírálatok Petőfi irányában fitymálkodók. Azt is mutassa ki, hogy hol van megírva a P. N.-ban: „nem mindennapi műveltséget árul el, ki Arany musájának föltétlenül hódol.“ Kik azok, kik azért vesztek össze, hogy „ki fedezte fel Aranyt.“ E kimutatást mielőbb elvárjuk, a „gyáva“ kifejezés magyarázatát pedig követeljük. — A Szabó Károly és Szilágyi Sándor által megkezdett „Történeti emlékek a magyar nép községi és magánéletéből“ czimű becses gyűjteménynek , mint a „B. H.“ n.közösi levelezője írja, 2-ik kötete sajtó alá rendeztetik. Tartalmát teendi : két kolozsvári napló, egyik a gizaknai Bricciusé, másik a Szakál Ferenczé, mindkettő a múlt század elejéről. Továbbá két hold mezővásárhelyi verses krónika; egy névtelen kézsmárki nemes diariáma; töredék a kecskeméti „Jaj halom“ czimü verses krónikából, s végre protestáns anyakönyvi följegyzések. Úgy látszik e második kötet még érdekesebb lesz, mint az elébbeni. — Megjelent Pesten, Gyurián József könyvnyomdájában ily czimü regény két első kötete : „Pályakezdők, regény az irodalmi életből. Irta Komáromy Ferencz. A harmadik utolsó kötet márcziusban fog megjelenni. Az ezután beküldendő előfizetések utolsó határnapja mártius 1-je, melyen túl előfizetés nem fogadtatik el. Ezúttal csak a kiállításról szólhatván, arra nézve elmondhatjuk, hogy az igen csinos. — Egerben az ottani érseki lyceum nyomdájában a következő munka már sajtó alatt van : „Borsodi emléktörténeti, regényes rajzok Borsod és Hevesmegye múltjából. Irta Szathmári Emil. Az egykötetes munka martius 20-ikára fog megjelenni, s a példányok átvehetők ott, hol az előfizetés létetett. — Gyászhir. Bányakerületi evang. su-serintendens, Dr. Szeberényi János f. hó 11-ikén kimúlt. A hetven évet meghaladott ősz jövő májusban ünnepelte volna hivatalának félszázados jubilaeumát. Béke poraira ! A magyarhoni földtani társulat szombaton folyó hó 14. d. u. 40 órakor a m. n. Museum földtani termében szakgyülést tart, melyben Kubinyi Ferencz a hajnácskői ősemlősök maradványairól szóló értekezését be fogja végezni. Kováts Gyula pedig több apró tárgyról szóland, azok bemutatása mellett. Kelt Pesten, 1857-ki febr. 12. Kováts Gyula, m. társulati titkár, szemüvegen át tekinti az ily hangversenyeket is, mint ezt az előadó vagy rendező urak ismerős, s rokoni köre szokta nézni, s ily alkalommal aztán a nem sikerült vagy tévesztett előadásokat nem annyira a működő, mint a működtető urak hibájául róvja fel. Mindezzel nem azt akarjuk mondani, mintha az e hangversenyben működött Sipos s Bignio zenedei növendékek felől feltennék, hogy ők már magukat bevégzett művészeknek képzelik, vagy, hogy a kiképzésük körül fáradozó illető tanár urak meg nem érdemlenék legőszintébb elismerésünket s tanrendszerük a kellő méltánylatot. — Nem! szerény egyéni véleményünk kimondását csak oda kívánjuk értelmezni, hogy más európai fővárosok zenedei szokásai s maguk a növendékek érdekeivel is meg nem egyezőnek tartják a még felügyelet s tanári vezetés alatt álló s tanulmányozó fiatal tehetségeket saját nevek alatt rendezett hangversenyekben felléptetni. Ameddig valakinek még tanulni kell, (s hogy önállóságra juthasson, sokat kell tanulnia), addig, ha képességei előmeneteléből próbatételeket tesz, szívesen meghallgatjuk, de ha — csak a művészeket illető — önálló, fizetéses hangversenyeket ad, akkor tiltakoznunk kell a művészet nevében s a növendék érdekében. A hangverseny szép s nagyszámú közönség előtt ment végbe, mely is ez alkalommal úgy látszott, hogy rózsaszínű hangulatában volt ; amennyiben még a Gundi asszony által eltorzított s lekiabált LaGrangeféle nagy áriát is „Hunyadi“ dalművéből, s Székely István Kleiner-féle pianóit s magyarjait is ismételteté; — ez alkalommal egyebet nem gondolhatunk, mint, hogy.........ergo decipiatur! — Hogy pedig a mások számo , légiójából egy kettő kimaradt, ezen mindenki örvendezett, ki mindenféle pele-méle hangversenyi vizenyőséget három óráig hallgatni nem kíván. E hangverseny legsikerültebb s dicséretre méltóbb részei voltak azon férfi karénekek, melyeket Them Iur igazgatása alatt némely szép számú vállalkozó műbarát adott elő , valósággal a meglépésig tiszta s szabatos előadásuk által, mind maguk, mind jeles tanárjuk, csak méltó elismerést vívtak ki. — Them úr „magyar karénekek“ czímű szerzeményeire csak azon igénytelen észrevételünk van, hogy nem ártana talán, ha azokat a t. szerző egy kissé a magyar nemzeti zenét lényegesen jellemzeni szokott szabályok szerint újra átdolgozná. Them urnak, mint szakértő s mélyen képzett zenésznek tudnia kell, hogy mily motívumokat s rythmicai képleteket szabad egyedül használni, ha magyar zenét akarunk írni, s felmutatni, valamint tudnia kell azt is, hogy ilyenkor a cosmopolitikus harmóniai menetek, s idegen népek zenéjét jellemző rythmusoktól kellőleg kell óvakodnunk, — különben igen szép de nem magyar zamata karéneket fogunk teremteni; — egyik előadott magyar karéneke Them urnak, leszámítva a szokásos magyaros, végző ritmust, akármely olasz dalműbe is beillenék. Bignio ur szép hanggal bir, bár ha erős s tömött hangkifejezéseivel nem is lepi meg a hallgatót, hisszük, hogy jó kezek közt van , s szép jövendője csak önmagától függ. Sipos ur csinos s elég tiszta technicával rendelkezik; csak azt sajnáltuk, hogy ő is mint minden modern manierlit fiatal zongorász minduntalan csak a technicai ügyességet kívánta a választott darabokban kiemelni; ez sohase volt, s ma már épen semmi művészet, aki 10 éves korától hét nyolcz évig folytonosan játszik, ez értelemben művész lehet; egy Mendelsohn szövegtelen dalának, vagy egy Beethoven adágiónak kerek, szép, s szellemteljes előadása, hidje el, Sipos úr nem igényel kevesebb technikát, mint az afféle gymnastikai darabok előadása. A szellem művelése első a zeneművészetben, e nélkül a puszta technika csak üres szalmák csépelése. — Őszintén ajánljuk ezt Sipos úr figyelmébe, valamint azt is, hogy az újabb kor legelső colossain, — minek Liszt, s Chopin— még rá ér technicai ügyességét megkisérleni. ÁBRÁNYI KORNÉL: TÖRVÉNYKEZÉSI TÁRCZA. xm. Polgári jog ügy. Kiutasítandó ellenkező örökösi nyilatkozatoknál a fölpörösségre ? (Pörös ügyeken kívüli törvény 125, s 120-ik §§-ai). Báró W. végrendeletében általános örökösévé Dr. M-t nevezte, — ennek helyetteséül P. F-t s báró S-nét jelölvén ki. Ugyanazon végrendeletben később meg azt rendeli, „hogy ha hagyatékából minden hagyományok teljes kielégítése után az általános örökös örökrészére — melyre az összes évenkinti hagyományok fedezeti összege minden esetben utalandó lesz, — több mint 24.000 forint jutna , ezen többet, vagyis fölösleg a végrendelet 1-ik §-ától fogva kijelölt hagyományosokat hagyományaik arányában illesse. Dr. M. — az általános örökös — az örökhagyó előtt meghalván, P. F. és báró S.-né mint helyettesített örökösök a hagyaték iránt, a végrendelet alapján föltételes örökösi nyilatkozatukat benyújtották. De örökösi nyilatkozatot nyújtottak be a hagyományosok is, a hagyatéknak azon részét illetőleg, mely az összes terhek, valamint az átalános örökösök meghatározott 24.000 fáján felül abból fenn marad, kimutatván egyúttal, hogy e maradék 200 ezeren felül rúg, amely köztük a hagyományaik számszerinti összegeiből kitudandó hányados (quotiens) szerint, mint örökösök közt fő osztály alá. Mindkét örökösi nyilatkozat elfogadtatott, hanem miután a helyettesített örökösök nyilatkozatában az általuk igénybe vett örök részek határozottan kijelölve nem voltak, annak kiderítésére, hogy a két nyilatkozat nem ellenkezik e egymással, tárgyalás rendeltetett a bíróság által. E tárgyalás alkalmával a helyettesített örökösök csakugyan kijelentvén, hogy ők örökösi nyilatkozatukat az egész hagyatékra kiterjesztik, s a hagyományosokat örökösökként nem tekintik; az első bíróság őket a hagyományosok ellenébe pörre utasitá, s pedig akkint, hogy a mennyiben azt 60 nap alatt meg nem indítanák, a hagyatéki tárgyalás, igényeiknek ama 24.000 pftot felül haladó részére való tekintet nélkül fogna megtartatni. Ellenben a főtörvényszék a közbevetett félebb folyamodás folytán a hagyományosokat utasítá a helyettesített örökösök ellen perre, a míg utó végre a legfőbb és semmitő törvényszék mégis az első bírósági határozatot találta helybe hagyandónak, — s pedig tekintettel a következőkre : A báró W. „hagyatékfölöslegére“ végrendeletileg hivott személyek örökösi nyilatkozatot a végrendelet értelmében nyújtottak be , — s miután öröklési czimlik a polg. törvény 532, 533, 502, s 579 §-aihoz képest kimutatva jön, örökösi nyilatkozatuk el is fogadtaték. — Továbbá : P. F. s báró S.-né oly terjedelmű örökösi nyilatkozatot nyujtanak be, mely a fönebbi egyének örökjogát teljesen kizárja, mig ezek P. F. s b. S-né igényét a végrendeletben világosan benn foglalt korlátozás mellett elismerik. Nem különben Azon körülmény, hogy a hagyaték P. F. sz. S-né 24.000 ftnyi illetőségét tetemesen felülmúlja, az épen általuk szerkesztetett jelvény maga a hagyaték tárgyaló bíróság előtt is annyira bebizonyítva áll, hogy az a perre utalás kérdésének az iránt figyelemmel viseltetni köteles. Végül jelen esetben sajátkép arról van szó, hogy az érdeklett személyek által a végrendeletnek megfelelőleg benyújtott örökösi nyilatkozat ellenében P. F. és S-né a saját nagyobb terjedelmű igényeiket pörös uton érvényesíthessék. Mindezeknél fogva az első bírósági határozat vala helybehagyandó. (Dec. 10. 1856. 11658 sz. Hat.) G. Z. után Dr. VIDA LAJOS.vésbbé is segítse elhárítani az áruczikkek szállítására sulyosodó természeti nehézségeket. Ennélfogva Ausztria egyenes közlekedését Amerikával a nagy ut daczára is nagyon nyereségesnek kell tekinteni, s igen hihető, hogy ezen közlekedés már rövid idő alatt a legnagyobb élénkséggel fejlődik ki. Magyar boroknak lesz itt főszerepök, minthogy a borászat magában Amerikában még a mivelés legalsó fokán áll, az amerikai ember pedig — átlag véve — elég gazdag, hogy magasbort fizethessen, s a magasbort (miként a franczia boroknak folyvást növekvő bevitele bizonyítja) szívesen is fizeti. Az ausztriai és magyar borok minősége azonban nyilván sokkal inkább felel meg az erős italhoz szokott amerikaiak természetének, mint a könnyű fajta franczia borok ; sőt valószínű, hogy az úgynevezett magyar pezsgő is leszorítja az amerikai vásárpiaczról a drágább franczia pezsgőt, ha csak a magyar borász kellő figyelmet fordít pezsgője kiállítására. Midőn ezennel a magyar bornak új és nagy fontosságú vásártért mutatunk, jelen sorainkkal voltakép csak arra akarjuk figyelmeztetni hazánkfiait, hogy most inkább mint valaha gondoskodjanak okszerű pinczegazdaságról s igyekezzenek mindinkább rendszeresebb kezelésben részesíteni a fölséges növényt, melylyel a haza termékeny földje oly bőkezű. Oly fogyasztót, minőt Amerikában várhatunk, mihelyt a gőzösök járása e legnagyobb állammal a rendes közlekedést létesítendő, ily fogyasztót — mondjuk biztosítanunk kell magunknak , mert a kiviteli czikkeinkért beérkezendő fényes dollárokat a magyar bortermelő koránsem nézheti megvető portékának. Ha aztán a „német kisvárosiak“ majdan belátják, hogy olcsó bor még soha országot nem tett tönkre, akkor már mi azon fokon leszünk, hogy könnyen legyőzhetjük a többi termelő országot, melyek velünk versenyre fognak tolakodni. AUSZTRIA. A cs. k. cultus- és oktatásügyi minisztérium f. é. jan. 7-ki kibocsátvány által az 1850. jan. 27-ki cs. rendelet alapján rendelő, hogy az új-Verbászon létező protestáns magán-tanintézettől ama jog, magát gymnasiumnak nevezhetni, mindaddig elvonassék, mig az erre nézve fönálló rendeleteknek eleget tenni nem fog. A m. minisztérium a déli államvaspálya cs. k. üzletigazgatóságát utasítá, hogy a nevezett pálya alkalmas helyein, nevezetesen a sopronyi mellékág hosszában, a szederfa lassankinti elültetésére kellő figyelemmel legyen. LEVELEZÉSEK. Kolozsvár, febr. 7. (Ered. lev.) Báláink folyvást föntartják régi jellemöket —a közczélok gyüjtnek össze mindig legnagyobb közönséget: ha már vigadnunk kell, vigadjunk legalább a közügyek javára — mondják nálunk. Helyesen. Előre a jóban. Eddig elő a múzeum, színház, szegények és temető részesültek tetemes jövedelmekben. Sőt a temetőrendező bizottmány azon helyes módhoz nyúlt az idén, hogy minden vagyonos, sőt csak élhetőbb családfőhöz is zárt fölszólítást küldött, bele zárván kinek kinek állásához képesti számú jegyeket megváltás végett, s a közönség nem hogy zúgolódnék, de jó szívvel tart meg azokból egyet vagy többet, még azok is, akik a vigalomba részt nem vehetnek. Ám mert a temető rendezése nálunk oly népszerű, annyira óhajtott és mindenki által pártolt ügy, hogy bárki is utalná a mit lehet éretté nem tenni. Szép is ez a mi temetőnk. Alig van két éve, hogy rendezéséhez fogtak, s máris gyönyörűség ránézni, párkányozott szép utain járni, az emlékköveken, az alattuk nyugvók sírkő feliratain és az ismerősöknek élettörténetén andalogni!! A napokban is megjártam azt a nyugalom és béke hazáját , a midőn gr. Kendeffy Ádám és Farkas Sándor, Asztalos Pál és Szentiváni Mihály, Méhes Sámuel és Debreczeni Márton emlékköveit megpillantam, eszembe jutának a pesti rákosmezei temetőben egy-egy nyomorult fakereszt árnyában pihenő magyarországi tudósaink és jeles ifjú művészeink: Egresi Béni, Kunoss, Obernyik, Repiczky, Megyeri, Petényi stb.; elgondolom, hogy vájjon az-e ennek oka, hogy mi országi testvéreink philosophusi gondoskodásmóduak, vagy az, hogy íróik s jeleseik iránt közönyösebbek Magyar könyvészet. 645. Vasárnapi könyvtár. Szerkeszti Hajnik Károly, kiadja Heckenast Gusztáv. Második évfolyam. 1857. I. és XI. kötet „Mesék franczia után Lovásztól.“ Újra szerkeszté Czuczor Gergely képekkel. Pest, 1857. Nyomatott Länderer és Heckenastnál. 128 és 110 lap. 8-rét.