Pesti Napló, 1857. február (8. évfolyam, 2114-2136. szám)

1857-02-14 / 2124. szám

s így tovább, mikor rakás tehát már ? melyik azon homokszem, mely a rakásnak nevet adna ? S h­a el­szedjük a homokszemeket, melyeknél szűnik meg a rakás ? Ám mégis megvan egy bizonyos pont a sprites és nem sprites közt; így van egy bizonyos megállapodási pont az árban is, min alul a leggazdagabb termesztő ország sem szállhat, s melyet az ő távolibb piacra mindig megtarthat. Ezt kell elérnünk, s akkor nem lesz reánk nézve gabonaolcsóság, vagy­is oly ter­mesztés, mely de facto buktat. Ne képzeljük azt, hogy ha mi két annyi gabonát produkálunk, már miattunk Magyarország leszállítja a gabonaárt. Ily versengés megy ugyan a szeszgyáro­sok közt; a m.-vásárhelyi gyárosok egymással tusa­­kodva, a 18 fokos pálinkának kupáját 60 krról 23-ra szállíták váltóban (még feltő, hogy utoljára ingyen fogják adni azt a nép átkát,) ám e r­valitás országok közt nem megy soha. Különösen a gabonaárt relatíve az európai piaczok határozzák meg minden államra nézve, mely keblében bírja a közlekedési vonalakat. Ám pedig az oláh tartományok bírják a Dunát, Ma­gyarország a Dunát, Tiszát, a vasutakat, sőt Erdély is bírni fog — azon időre, mikorra kell már gondos­kodnunk, jó eleve,­­ bírni fog mondjuk vasutat szán gőzhajót is a Maroson. Nagyon kevés avatottságunkat árulná el az arith­­metikában, ha azt képzelnők, hogy azon gabonater­mesztés sorsát, árát, értékét, mit Magyarország szin­te tizenhárom millió hold szántó­földjén termeszt, a mi két millió holdnyi szántóink kisebb vagy na­gyobb productiója határozza legkevésbbé is. —Mind a magyar, mind az oláh gabonát az európai piaczok határozzák , valamint abban szerfelett csalódunk, ha azt hisszük, hogy mihelyt vasutunk lesz, az itteni nagyobb vagy kisebb termelés dönt a gabonaárválto­zásban. Mihelyt megnyílnak a világ piaczai, egyen­­lősittetni fog a gabonaár, s azon egy-két millió véka különbség, mely egy gazdagabb s szegényebb év közt áll, még csak meg sem kottyan. DÓZSA DÁNIEL: Adalé­k a borkereskedéshez. (Sz.) Bécs, febr. 12. Rendes gőzhajójárat létesí­tése folytán a Trieszt és Amerika közti egyenes ösz­­szeköttetés a valóság stádiumába lépett. A gyakorlati triesztiek ugyan, tekintve az Adriai és Földközi ten­geren át vivő hosszú utat, eleinte mindenféle kifogást tettek a javaslat ellen, úgy látszik azonban, hogy most már Bécsből mégis sikert vívtak ki a tervnek. Való, hogy ugyazon idő alatt, míg a Triesztből elin­duló hajó alig ér a gibraltári szorosig, addig a Liver­pool­ vagy Havreból induló hajók már Új-York vagy Boston előtt vetnek horgonyt. Ausztriára nézve azon­ban mégis nagyon sokat nyom a mérlegben azon kö­rülmény, hogy saját termelésének jó része — mely pedig bármely versenynyel szembeszállhat — a ten­geri út segélyével végtelen vásárpiaczra talál, holott a másik után részint magas vámok részint számos szállítási nehézség által e vásárpiacztól el van re­­kesztve. Azon czikkek közt, melyek az új kereske­delmi uton fognak szállíttatni, első­sorban említen­­dők az ausztriai, és különösen a magyar borok. Az utóbbiaknak természetes vásárpiaczát minden­esetre Németország éjszaki része képezné ; ott azon­ban magas beviteli vámokkal úgy elrekesztették ma­gukat minden külföldi bortól, mintha — mikép II. Frigyes idejében a kávéban — úgy most a borban látnák az ország tönkretevőjét. A­mi a német éjszak­áiát illeti, ez koránsem ellensége a nemes szőlőnedv­nek , de a vámrendszer pálinkára kárhoztatja őt, a­mivel, néma resignatióban, valahogyan csak be is éri. Az átvitelt illetőleg, való ugyan, hogy Ausztria vám­javaslatai folytán, nemsokára alkalmasint vég­kép megszűnnek az átviteli vámok , ezáltal azonban a magyar boroknak még koránsem nyílnék meg az út Németországon keresztül Amerikába,­­ minthogy általában a szabad átvitel Ausztriának kisebb hasz­nára volna, mint maguknak a német államoknak. A vámegyesület tulajdonkép csak addig áll fen, míg vámok forognak kérdésben; a vámokon túl minden kis állam úrnak nézi magát a maga házában, s leg­kisebb gondja is nagyobb annál, hogy csak legye­ PESTI NAPLÓ. Pest, február 14. Már volt ismertetve és méltányolva la­punkban a „Magyarhoni természetbarát“ *) melyből két füzet jelent meg. E füzetek havonkint nagy negyedrétben, két ívnyi szöveggel jőnek ki. A három minden füzethez mellékelt kép magyarhoni, természettudományi tekintetben nevezetesebb tájakat és természeti tárgyakat ábrázol szí­nezett képekben. Főtárgyai e füzeteknek. 1) Hazánk föld­tani ismertetése. 2) Magyarhoni érczvizek. 3. Magyaror­szág flórája. 4) Faunája. Ez utóbbi két rovat alatt arra igyekeznek a szerkesztők, hogy a gazdasági állatok és növények, mind tudományos, mind gazdászati szempont­ból ismertetve legyenek. 5) Magyarhoni népfajok, termé­­szettani s orvosi szempontból. 6) Honi és népkórok Ma­gyarhonban. 7) Éghajlati és időjárási észleletek. A szerkesztők, dr. Nagy József és Láng Adolf Fe­­rencz, úgy látszik az eddigi két füzetből, minél gyakorla­tibb irányt igyekeznek követni , a­mi nálunk a nagyobb közönség érdekében igen helyes szempont, ha az kellő szakértelemmel, elméleti ismeretekkel párosul. Egy folyó­irat, természeténél fogva, nehezen lehet egész tanodai cur­­s­u­s, — már pedig a nagyon elméleti irány ezt követelné. Különben is a gyakorlati alkalmazás kimutatása illő kor­látok közt, legczélszerűbb arra, hogy érdeket, kedvet tá­masszon a tudomány iránt. — Nemcsak a programm, ha­nem a már megjelent két füzet is meggyőzött, miszerint a szerkesztők egyfelől ugyan a természettudományok meg­­kedveltetését, terjesztését tűzték ki czélul, de másfelől hazai tudományosságunkra nézve egy érdekes gyűjtemény­­nyel akarnak szolgálni, mennyiben hazánk földét , annak terményeit és természeti viszonyait ismertetik. — A Hölgyfutár tisztelt szerkesztőjét fölszólítjuk , ma­gyarázza meg, miként alkalmazható a „gyáva“ kifejezés azon czélzásra, mely a P. Napló február 11-ei számában, Tóth Kálmán verseinek a Hölgyfutár hasábjain megjelent ismertetésére vonatkozik ? E magyarázatot annyival inkább elvárjuk, mivel épen a Hölgyfutár szerkesztője volt az, a­ki lapjának január 27-dikei számában , iszonyú grammati­kával s még iszonyúbb syntaxissal megirt, tiltakozó czik­­kében maga is kárhoztatja az „illem nélküli modort“, s *) Jegyzés Lásd „Pesti Napló“ ez évi jan. 10-iki „Tár­czá“jában a Hunfalvy János czikkét, többi között ezt is mondja : „A sajtónak illemes el­lenzéket kellene vinni a sajtó és irodalom ellenében“ stb. Addig is azonban , míg a Hölgyfutár nyilatkozik, a dolog érdemére nézve egy pár megjegyzést teszünk. Az író soha sem bocsáthat ki öndicsérő előfizetési felhívást, a szerkesztő soha sem adhat ki lapjában művéről szóló bírá­latot. Ez az irodalmi morál és illem­ékezéje, s ezért rót­tuk meg febr. 11. számunkban a divatozni kezdő öndicsői­­tést, némi fanyar tréfával s épen azért nevek említése nélkül. A megrovás a H. szerkesztőjét is illette, mert lap­jában saját költeményeiről is közlött ismertetést, még pe­dig meglehetős szerénytelen jegyzet kíséretében. Ez ismer­tető vagy — a H. szerint —­ biráló költészetünk tehetlen­­ségét és körjeleit emlegeti , „kedvező positio“ választhatása végett egy kis oldalmozgást tesz . Petőfit az egyetlen par excellence nemzeti költőnek nevezi , aztán szól Aranyról, nem akar érdeméből semmit levonni, elismeri számos , új eredeti tulajdonait, de egyszersmind megjegyzi, hogy e tu­lajdonok lyrájának nem előnye; végre áttér Tóth Kálmánra s igy szólítja meg : „Az eddig mondottakból fo­god sejteni, mit tartottam fenn a te másádnak. Mintha Petőfi néhányat elvesztett volna „szerelem gyöngyei“-ből s te azokat megtaláltad (volna). Ez röviden rólad ítéletem.“ A­mi ezután következik, részint lelkesült magasztalás és gyöngéd szem­rehányás , részint jó tanács és a jövő nagyság jóslata. A szerkesztő a bírálatot a következő jegyzéssel mutatja be: „E bírálat inkább egy régibb magánlevélnek mondható, melyet írója megegyezésével most adunk ki. A higgadt ol­vasó látni fogja, miként kiadása által nem saját hiúságunk­nak, hanem oly általános irodalmi nézetek nyilvánulásának akarunk táplálékot nyújtani, melyek óhajtandó , hogy az illetők által minél inkább megvitassanak. Mi különö­sen örömmel üdvözöljük benne ama józanabb hangot, mely a mostani Aranylázban a magasztaláson kívül egyéb húrokat is penget.“ Nem öndicsőítés-e ez most nyíltan, majd a szerénység fátyolával takarva ? Hát nem kell-e ebből „körül­belől“ azt olvasni ki, hogy eleget di­csérték már Aranyt, ideje mást — azaz Tóth Kálmánt — is dicsérni (hiszen a H. bírálata csakugyan Tóth Kálmán dicsérése, s Petőfi magasztalása és Arany lyrai tehetsé­gének megtagadása csak mintegy politicul szolgál erre), s hogy végre „józanabb“ felfogást kell divatba hozni (azaz : Petőfi az egyetlen par excellence nemzeti költő, Tóth Kál­mán a Petőfi szerelmi lyrájának törvényes örököse, Arany pedig teljességgel nem lyrikus). A „Pesti Napló“ csakis ezt vonta ki a hölgyfutári csillagocskából, s nem az ismertető korlátokt nézeteit rovta meg, hanem azt, hogy a H. szer­kesztője nem átalt saját költeményeiről saját lapjában hozni bírálatot meglehetős szerénytelen jegyzet kiséretében. A H. haragszik és szégyenli, hogy tükröt tartottunk eléje s föllepleztük nem eléggé ügyesen takart csinyját.Szégyenleté­­ben vallomásokra fakad s elmondja, hogy nem magát óhajtotta dicsértetni, ő csak mellékesen fordul elő a bírálatban, az Arany - bálványzók ellen akart demonstrálni, kik egész a Petőfi fitymálásáig mennek, ez fájt neki, ez sérti őt s ezért üdvö­zölte a józanabb felfogást. De ha csak ez volt a czél, miért nem mondá ki azt jó előre , miért használt oly kife­jezéseket , melyek ellenkezőt jelentenek , avagy miért nem kérte meg az ismertetőt, hogy csak Arany ellen demon­stráljon Petőfi mellett, s nem egyszersmind Tóth Kálmán mellett is? De ha a H. szerkesztőjének csak az fájt, hogy az Aranybálványzás a Petőfi fitymálásáig megy, miért nem állott elő a maga idejében, miért nem támadta meg azt ré­gebben s miért támadja meg épen akkor , midőn én­je is kérdésben forog ? Egyébiránt mi tudjuk képzelni, hogy a H. szerkesztője honnan vonta ki azt, hogy „az Aranybál­ványzás a Petőfi-fitymálásáig ment.“ Nagy bátran mondja, hogy „erre akárhány példát mutathat föl— mi tehát szaván fogjuk , mutassa ki példákkal, hogy az Aranyról megjelent, még pedig — mert a támadás közelebb a P. N ellen van intézve — tehát a P. N.-ban megjelent ismerte­tések és bírálatok Petőfi irányában fitymálkodók. Azt is mutassa ki, hogy hol van megírva a P. N.-ban: „nem min­dennapi műveltséget árul el, ki Arany musájának föltétle­nül hódol.“ Kik azok, kik azért vesztek össze, hogy „ki fedezte fel Aranyt.“ E kimutatást mielőbb elvárjuk, a „gyáva“ kifejezés magyarázatát pedig követeljük. — A Szabó Károly és Szilágyi Sándor által meg­kezdett „Történeti emlékek a magyar nép községi és magánéletéből“ czimű becses gyűj­teménynek , mint a „B. H.“ n.közösi levelezője írja, 2-ik kötete sajtó alá rendeztetik. Tartalmát teendi : két kolozs­vári napló, egyik a gizaknai Bricciusé, másik a Szakál Ferenczé, mindkettő a múlt század elejéről. To­vábbá két hold mezővásárhelyi verses kró­nika; egy névtelen kézsmárki nemes diari­­áma; töredék a kecskeméti „Jaj halo­m“ czi­mü verses krónikából, s végre protestáns anya­könyvi följegyzések. Úgy látszik e második kötet még ér­dekesebb lesz, mint­ az elébbeni. — Megjelent Pesten, Gyurián József könyvnyomdájában ily czimü regény két első kötete : „Pályakezdők, regény az irodalmi é­l­etbő­l. Irta Komáromy Fe­­rencz. A harmadik utolsó kötet márcziusban fog megje­lenni. Az ezután beküldendő előfizetések utolsó határnapja mártius 1-je, melyen túl előfizetés nem fogadtatik el. Ez­úttal csak a kiállításról szólhatván, arra nézve elmondhat­juk, hogy az igen csinos. — Egerben az ottani érseki lyceum nyomdájában a kö­vetkező munka már sajtó alatt van : „Borsodi emlék­­történeti, regényes rajzok Borsod és Hevesmegye múltjá­ból. Irta Szathmári Emil. Az egykötetes munka mar­­tius 20-ikára fog megjelenni, s a példányok átvehetők ott, hol az előfizetés létetett. — Gyászhir. Bányakerületi evang. su-serintendens, Dr. Szeberényi János f. hó 11-ikén kimúlt. A hetven évet meghaladott ősz jövő májusban ünnepelte volna hiva­talának félszázados jubilaeumát. Béke poraira ! A magyarhoni földtani társulat szomba­ton folyó hó 14. d. u. 40 órakor a m. n. Museum föld­tani termében szakgyülé­st tart, melyben Kubinyi Fe­re­n­c­z a hajnácskői ősemlősök maradványairól szóló érte­kezését be fogja végezni. Kovát­s Gyula pedig több apró tárgyról szóland, azok bemutatása mellett. Kelt Pes­ten, 1857-ki febr. 12. Kováts Gyula, m. társulati titkár, szemüvegen át tekinti az ily hangversenyeket is, mint ezt az előadó vagy rendező urak ismerős, s rokoni köre szokta nézni, s ily alkalommal aztán a nem sikerült vagy tévesztett előadásokat nem annyira a működő, mint a működtető urak hibájául róvja fel. Mindezzel nem azt akarjuk mondani, mintha az e hangversenyben működött Sipos s Bignio zene­dei növendékek felől feltennék, hogy ők már magu­kat bevégzett művészeknek képzelik, vagy, hogy a kiképzésük körül fáradozó illető tanár urak meg nem érdemlenék legőszintébb elismerésünket s tanrend­szerük a kellő méltánylatot. — Nem! szerény egyéni véleményünk kimondását csak oda kívánjuk értel­mezni, hogy más európai fővárosok zenedei szokásai s maguk a növendékek érdekeivel is meg nem egye­zőnek tartják a még felügyelet s tanári vezetés alatt álló s tanulmányozó fiatal tehetségeket saját nevek alatt rendezett hangversenyekben felléptetni. A­med­dig valakinek még tanulni kell, (s hogy önállóságra juthasson, sokat kell tanulnia), addig, ha képessége­i előmeneteléből próbatételeket tesz, szívesen meghallgatjuk, de ha — csak a művészeket illető — önálló, fizetéses hangversenyeket ad, akkor tiltakoz­nunk kell a művészet nevében s a növendék érde­kében. A hangverseny szép s nagyszámú közönség előtt ment végbe, mely is ez alkalommal úgy látszott, hogy rózsaszínű hangulatában volt ; a­mennyiben még a Gundi asszony által eltorzított s lekiabált LaGrange­­féle nagy áriát is „Hunyadi“ dalművéből, s Székely István Kleiner-féle pianóit s magyarjait is ismétel­­teté; — ez alkalommal egyebet nem gondolhatunk, mint, hogy.........ergo decipiatur! — Hogy pedig a mások­ számo , légiójából egy kettő kimaradt, ezen mindenki örvendezett, ki mindenféle pele-méle hang­­versenyi vizenyőséget három óráig hallgatni nem kíván. E hangverseny legsikerültebb s dicséretre méltóbb részei voltak azon férfi karénekek, melyeket Them I­ur igazgatása alatt némely szép számú vállalkozó műbarát adott elő , valósággal a meglépésig tiszta s szabatos előadásuk által, mind maguk, mind jeles tanárjuk, csak méltó elismerést vívtak ki. — Them úr „magyar karénekek“ czímű szerzeményeire csak azon igénytelen észrevételünk van, hogy nem ártana talán, ha azokat a t. szerző egy kissé a magyar nem­zeti zenét lényegesen jellemzeni szokott szabályok szerint újra átdolgozná. Them urnak, mint szakértő s mélyen képzett zenésznek tudnia kell, hogy mily mo­tívumokat s rythmicai képleteket szabad egyedül használni, ha magyar zenét akarunk írni, s felmutatni, valamint tudnia kell azt is, hogy ilyenkor a cosmo­­politikus harmóniai menetek, s idegen népek zenéjét jellemző rythmusoktól kellőleg kell óvakodnunk, — különben igen szép de nem magyar zamata karéneket fogunk teremteni; — egyik előadott magyar kar­éneke Them urnak, leszámítva a szokásos magyaros, végző ritmust, akármely olasz dalműbe is beillenék. Bignio ur szép hanggal bir, bár ha erős s tömött hang­­kifejezéseivel nem is lepi meg a hallgatót, hisszük, hogy jó kezek közt van , s szép jövendője csak önma­gától függ. Sipos ur csinos s elég tiszta technicával rendelkezik; csak azt sajnáltuk, hogy ő is mint min­den modern manierlit fiatal zongorász minduntalan csak a technicai ügyességet kívánta a választott da­rabokban kiemelni; ez sohase volt, s ma már épen semmi művészet, a­ki 10 éves korától hét nyolcz évig folytonosan játszik, ez értelemben művész lehet; egy Mendelsohn szövegtelen dalának, vagy egy Bee­thoven adágiónak kerek, szép, s szellemteljes elő­adása, hidje el, Sipos úr nem igényel kevesebb tech­nikát, mint az afféle gymnastikai darabok előadása. A szellem művelése első a zeneművészetben, e nélkül a puszta technika csak üres szalmák csépelése. — Őszintén ajánljuk ezt Sipos úr figyelmébe, valamint azt is, hogy az újabb kor legelső colossain, — mi­nek Liszt, s Chopin— még rá ér technicai ügyességét megkisérleni. ÁBRÁNYI KORNÉL: TÖRVÉNYKEZÉSI TÁRCZA. xm. Polgári jog ügy. Kiutasítandó ellenkező örö­kösi nyilatkozatoknál a fölpörösségre ? (Pörös ügye­ken kívüli törvény 125, s 120-ik §§-ai). Báró W. végrendeletében általános örökösévé Dr. M-t nevezte, — ennek helyetteséül P. F-t s báró S-nét jelölvén ki. Ugyanazon végrendeletben később meg azt rendeli, „hogy ha hagyatékából minden hagyo­mányok teljes kielégítése után az általános örökös örökrészére — melyre az összes évenkinti hagyomá­nyok fedezeti összege minden esetben utalandó lesz, — több mint 24.000 forint jutna , ezen t­ö­b­b­­­e­t, vagyis fölösleg a végrendelet 1­­-ik §-ától fogva kijelölt hagyományosokat hagyományaik arányában illesse. Dr. M. — az általános örökös — az örökhagyó előtt meghalván, P. F. és báró S.-né mint helyettesí­tett örökösök a hagyaték iránt, a végrendelet alapján föltételes örökösi nyilatkozatukat benyújtották. De örökösi nyilatkozatot nyújtottak be a hagyományo­sok is, a hagyatéknak azon részét illetőleg, mely az összes terhek, valamint az átalános örökösök megha­tározott 24.000 fáján felül abból fenn marad,­­ ki­mutatván egyúttal, hogy e maradék 200 ezeren felül rúg, a­mely köztük a hagyományaik számszerinti összegeiből kitudandó hányados (quotiens) sze­rint, mint örökösök közt fő osztály alá. Mindkét örökösi nyilatkozat elfogadtatott, hanem miután a helyettesített örökösök nyilatkozatában az általuk igénybe vett örök részek határozottan kije­lölve nem voltak, annak kiderítésére, hogy a két nyi­latkozat nem ellenkezik e egymással, tárgyalás ren­deltetett a bíróság által. E tárgyalás alkalmával a helyettesített örökösök csakugyan kijelentvén, hogy ők örökösi nyilatkozatukat az egész hagyatékra ki­terjesztik, s a hagyományosokat örökösökként nem tekintik; az első bíróság őket a hagyományosok el­lenébe pörre utasitá, s pedig akkint, hogy a mennyi­ben azt 60 nap alatt meg nem indítanák, a hagyatéki tárgyalás, igényeiknek ama 24.000 pftot felül haladó részére való tekintet nélkül fogna megtartatni. Ellenben a főtörvényszék a közbevetett félebb fo­lyamodás folytán a hagyományosokat utasítá a he­lyettesített örökösök ellen perre, a míg utó végre a legfőbb és semmitő törvényszék még­is az első bíró­sági határozatot találta helybe hagyandónak, — s pedig tekintettel a következőkre : A báró W. „ha­gyatékfölöslegére“ végrendeletileg hivott személyek örökösi nyilatkozatot a végrendelet értelmében nyúj­tottak be , — s miután öröklési czimlik a polg. tör­vény 532, 533, 502, s 579 §-aihoz képest kimutatva jön, örökösi nyilatkozatuk el is fogadtaték. — Továbbá : P. F. s báró S.-né oly terjedelmű örökösi nyilat­kozatot nyujtanak be, mely a fönebbi egyének örök­jogát teljesen kizárja, mig ezek P. F. s b. S-né igé­nyét a végrendeletben világosan benn foglalt korlá­tozás mellett elismerik.­­ Nem különben Azon körülmény, hogy a hagyaték P. F. s­z. S-né 24.000 ftnyi illetőségét tetemesen felülmúlja, az épen általuk szerkesztetett jelvény maga a hagyaték tár­gyaló bíróság előtt is annyira bebizonyítva áll, hogy az a perre utalás kérdésének az iránt figyelemmel viseltetni köteles.­­ Végül jelen esetben sajátkép arról van szó, hogy az ér­deklett személyek által a végrendeletnek megfelelő­­leg benyújtott örökösi nyilatkozat ellenében P. F. és S-né a saját nagyobb terjedelmű igényeiket pörös uton érvényesíthessék. Mindezeknél fogva az első bírósági határozat vala helybehagyandó. (Dec. 10. 1856. 11658 sz. Hat.) G. Z. után Dr. VIDA LAJOS.­vésbbé is segítse elhárítani az áruczikkek szállítá­sára sulyosodó természeti nehézségeket. Ennélfogva Ausztria egyenes közlekedését Ameri­kával a nagy ut daczára is nagyon nyereségesnek kell tekinteni, s igen hihető, hogy ezen közlekedés már rövid idő alatt a legnagyobb élénkséggel fejlő­dik ki. Magyar boroknak lesz itt főszerepök, minthogy a borászat magában Amerikában még a mivelés leg­alsó fokán áll, az amerikai ember pedig — átlag véve — elég gazdag, hogy magasb­ort fizethessen, s a magasb­ort (miként a franczia boroknak foly­vást növekvő bevitele bizonyítja) szívesen is fi­zeti. Az ausztriai és magyar borok minősége azon­ban nyilván sokkal inkább felel meg az erős italhoz szokott amerikaiak természetének, mint a könnyű fajta franczia borok ; sőt valószínű, hogy az úgyne­vezett magyar pezsgő is leszorítja az amerikai vásár­­piaczról a drágább franczia pezsgőt,­­ ha csak a magyar borász kellő figyelmet fordít pezsgője kiál­lítására. Midőn ezennel a magyar bornak új és nagy fon­tosságú vásártért mutatunk, jelen sorainkkal volta­­kép csak arra akarjuk figyelmeztetni hazánkfiait, hogy most inkább mint valaha gondoskodja­nak okszerű pinczegazdaságról s igye­­kezzenek mindinkább rendszeresebb kezelésben részesíteni a fölséges nö­vényt, melylyel a haza termékeny földje oly bőkezű. Oly fogyasztót, minőt Amerikában várha­tunk, mihelyt a gőzösök járása e legnagyobb állam­mal a rendes közlekedést létesítendő, ily fogyasztót — mondjuk biztosítanunk kell magunknak , mert a kiviteli czikkeinkért beérkezendő fényes dollárokat a magyar bortermelő koránsem nézheti megvető por­tékának. Ha aztán a „német kisvárosiak“ majdan be­látják, hogy olcsó bor még soha országot nem tett tönkre, akkor már mi azon fokon leszünk, hogy könnyen legyőzhetjük a többi termelő országot, me­lyek velünk versenyre fognak tolakodni. AUSZTRIA. A cs. k. cultus- és oktatásügyi minisztérium f. é. jan. 7-ki kibocsátvány által az 1850. jan. 27-ki cs. rendelet alapján rendelő, hogy az új-Verbászon létező protestáns magán-tanintézettől ama jog, magát gymnasiumnak nevezhetni, mindaddig elvonassék, mig az erre nézve fönálló rendeleteknek eleget tenni nem fog. A m. minisztérium a déli államvaspálya cs. k. üz­letigazgatóságát utasítá, hogy a nevezett pálya alkal­mas helyein, nevezetesen a sopronyi mellékág hosszában, a szederfa lassankinti elülte­tésére kellő figyelemmel legyen. LEVELEZÉSEK. Kolozsvár, febr. 7. (Ered. lev.) Báláink foly­vást föntartják régi jellemöket —a közczélok gyüjt­­nek össze mindig legnagyobb közönséget: ha már vigadnunk kell, vigadjunk legalább a köz­ügyek javára — mondják nálunk. Helye­sen. Előre a jóban. Eddig elő a múzeum, színház, szegények és temető részesültek tetemes­ jövedel­mekben. Sőt a temetőrendező bizottmány azon he­lyes módhoz nyúlt az idén, hogy minden vagyonos, sőt csak­ élhetőbb családfőhöz is zárt fölszólítást kül­dött, bele zárván kinek kinek állásához képesti számú jegye­ket megváltás végett, s a közönség nem hogy zúgolódnék, de jó szívvel tart meg azokból egyet vagy többet, még azok is, a­kik a vigalomba részt nem vehetnek. Ám mert a temető rendezése ná­lunk oly népszerű, annyira óhajtott és mindenki ál­tal pártolt ügy, hogy bárki is utalná a mit lehet éretté nem tenni. Szép is ez a mi temetőnk. Alig van két éve, hogy rendezéséhez fogtak, s már­is gyönyörűség ránézni, párkányozott szép utain járni, az emlékköveken, az alattuk nyugvók sírkő feliratain és az ismerősöknek élettörténetén andalogni!! A na­pokban is megjártam azt a nyugalom és béke hazá­ját , a midőn gr. Kendeffy Ádám és Farkas Sándor, Asztalos Pál és Szentiváni Mihály, Méhes Sámuel és Debreczeni Márton emlékköveit megpillantam, eszem­­­be jutának a pesti rákosmezei temetőben egy-egy nyomorult fakereszt árnyában pihenő magyarországi tudósaink és jeles ifjú művészeink: Egresi Béni, Ku­­noss, Obernyik, Repiczky, Megyeri, Petényi stb.; el­­gondolom, hogy vájjon az-e ennek oka, hogy mi or­szági testvéreink philosophusi gondoskodásmóduak, vagy az, hogy íróik s jeleseik iránt közönyösebbek Magyar könyvészet. 64­5. Vasárnapi könyvtár. Szerkeszti Hajnik Ká­roly, kiadja Heckenast Gusztáv. Második évfo­lyam. 1857. I. és XI. kötet „Mesék franczia után Lo­vásztól.“ Újra szerkeszté Czuczor Gergely képekkel. Pest, 1857. Nyomatott Länderer és Heckenastnál. 128 és 110 lap. 8-rét.

Next