Pesti Napló, 1857. július (8. évfolyam, 2235-2261. szám)
1857-07-10 / 2243. szám
155-2243, 8-dik évffolyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Péntek, jul. 10. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán Pesten, házhoz hordva. Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. Félévre....................6 frt p. p. rr-i , r I. • 6 hasibos petit 80r háromszori hirdetésnél 4 p. kr. Béniraetmenyek ulja -lyegdíj külön lopkr.Magán vita 6hasíbos petit sor 5pkt Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, PEST, julius 10. Tájékozás. (Fk.) A párisi utóválasztások, miként olvasóink tudják, az ellenzékre nézve igen kedvezően ütöttek ki: mind a három ellenzéki jelölt megválasztatott, s így azt lehetne gondolni, hogy a conservativ vagy inkább bonapartisticus irányú lapok, hamut hintendenek fejekre és zsákba öltözködvén, a kormány megveretését fogják siratni, miként hajdan Izrael fiai, szomorfüzekre aggatván hárfáikat és könybe lábbadt szemmel pillantván a haragvó ég felé. De nem, mindezt nem teszik ők! Maguk magukat csiklandozzák, hogy jó nagyot nevethessenek s mintha csupa öröm honolna szivekben, hossannát kiáltanak, mert — a kormány a választások összegét tekintve, mégis „győzött.“ Győzött! furcsa szó! A győzelem mindig küzdelmet tesz fel és kormánynak sohase kellene alattvalói ellen küzdeni; ő azoknak kivonatát teljesitheti, vagy pedig a netaláni tévedéseket felvilágosíthatja, de győzelemről nem lehet szó! Mit mondanánk az atyáról, ki azzal dicsekednék, hogy fiait legyőzte?! De hagyjuk e szőrszálhasogatást és nézzünk ez állítólagos győzelemnek szeme közé! Azt mondja egyik „tekintélyesnek“ tartott bécsi lap: „a legújabb utó választások daczára is a törvényhozás át meg át napóleoni leend.“ Hozzá kellene írni, hogy ez dicséret akar lenni, mert — a mi véleményünk szerint — minden jóravaló államban a törvényhozásnak minden politikai pártszínezettől menten kell lennie, mert a törvény nem bizonyos párt, hanem az összes lakosság számára adatik. Ahol ezen magasabb álláspontot elhagyják s a törvényhozást bizonyos párt eszközévé alacsonitják, ott arra is kell készülni, hogy a „kisebbség“ a törvényeket csak addig tűri, amíg erre anyagilag kényszerítve van, de tüstént megszegi, mihelyt e kényszerítés megszűnik. Ez pedig annyit tesz, mint a forradalmat megörökíteni és törvényessé tenni, miután minden politikai párt az ellenféllel egyenjogúnak véli magát s adott esetben a törvényhozást szintúgy a maga ízlése szerint idomítaná, miként ezt a jelenleg hatalmasabb rész teszi. Azt is mondják, hogy a választásokra nézve nagyobb egyhangúságot úgy se várt senki, hogy senki sem kételkedett rajta, miszerint a különböző ellenzéki pártok még léteznek. Meglehet, ámbár az inspirált franczia sajtó mindig úgy tett, mintha egész Francziaország csupa bonapartismussal lenne saturálva ; de ha szintén senki nem kételkedett az ellenzék létezésén , nagyon is kételkedtek, mégpedig igen magas helyen is kételkedtek arról, hogy e pártok elég erősek, a kormány mondhatlan öröködései daczára is, ily eredményt létrehozni. De ez nem mind! A legszeretetreméltóbb naivsággal azt is akarják velünk elhitetni, miszerint a kormány örül az ellenzék diadalán, mert ha semmi ellenzéki követ nem választatik „a kormányra nézve kedvezőtlen gyanítások nyilvánultak, gyanúsítások terjesztettek volna stb.“, azaz tán még arról is vádolták volna a kormányt, hogy a választásokra befolyást gyakorolt, pedig ő oly ártatlan, a választásokba avatkozni esze ágában sem volt, a szavazatjegyek osztogatását nem korlátolta, az ellenzéki jelöltek ellen nem fondorkodott. És ezen ragyogó erényt a rágalom korma megfertőztette volna, ha szerencsére ez az egynéhány ellenzéki követ meg nem választatik, aminek nyomán mármost lehetetlen a franczia kormányt, a fentebbi vádak valamelyikével terhelni. . . . Az ellenzék tehát mégis legalább valamire használható. Teljesen egyetértünk azonban azon állítással, miszerint Francziaországnak(azaz a mostaninak) nyugalma és jólléte nem függ a törvényhozó testtől, hanem a császár személyétől, tehát két emberi szemtől, egy szív dobogásától, mely ellen csak e napokban ismét egy gyilkos tőre volt irányozva. „Egyedül egy dynastikus érzület megszilárdulása , melyet csak az idő hozhat létre, egyedül ez képes a conservativek reményeinek erősebb horgonyt szolgáltatni“, így hangzik a többször említett czikk „Schluszkanonade“-ja. Nem értünk a politikai kovácsmesterséghez és a conservativek reményeit fentartó „horgonyok“ készítésmódjához, hanem annyit tudunk, hogy a „dynastikus érzület megszilárdulása“ nem lehet egyedül „az idő“ műve, nem olyan az mint a bor, melyet hermetikai zár alatt csak jó sokáig hevertetni kell, hogy megjavuljon ; a dynastikus érzület véleményünk szerint csak azon öntudatból eredhet, miszerint azon intézmények, mikre vonatkozik, a nemzet anyagi s szellemi jóllétét, a haza boldogságát s dicsőségét fejleszteni képesek. A nép ily dolgok belátására nagyon is fogékony; nem kellenek neki évek annak megértésére, ami neki jól esik és testileg lelkileg erősíti. Ha Napóleon Lajos császár az imént említett öntudatot ma tudja a franczia nemzet többségében felkelteni, biztos lehet arról, hogy a dynastikus érzület holnapig sokkal jobban megszilárdulandott, mint — a mostani intézmények mellett és egyedül „az idő“ működése folytán — sok éven át büntetik is, de legalább ha abból sérelmek eredtek, ezeket a közönséges bűntettekkel a. m. sebesítéssel, gyilkossággal, emberöléssel hason tekintett büntetés alá nem veszik. És úgy hiszem, ezt nem szükség hosszadalmasan igazolnom. Mert bármikép rendelkezzenek is a törvényhozások, intézkedéseik s a közjog érzület közti ellenmondások nem lévén legritkább esetek — a párvivők — bármily sérelmeket idéztek is elő, a társalomban a közönséges bűntettesekkel s gonosztevőkkel hasonlóknak sohasem tartattak s nem is fognak tartatni. És ez a dolog természetében fekszik. Oly különböző e két esetben — az akarat minősége, oly különbözők az ingerek s ösztönök, melyek az elhatározást, a tett forrását idézik elő, oly sajátságosak az érdekek, melyekből a cselekvők kiindulnak a párviadalnál, mikép világos fogalomfelcserélés s jogérzület sértése nélkül ugyan egy mértékre, ugyanazon beszámítás alá távolról sem szoríthatók; nem említve a közvéleménynek fontos követelményeit, melyek a becsületsértések eseteiben s különösen a kihívottak irányában nyilvánulnak, melyek alól alig képes valaki magát a társalmi viszonyokban kihúzni, s a melyek előítéleteknek neveztetnek ugyan, de a melyeknek befolyása alól még a törvényhozások sem vonhatják ki káros hatályok nélkül magukat. Innen az európai törvényhozásoknak szelíd szelleme a párviadali sérelmek büntetésében. Akár emberhalál, akár sebesítés történt, nem alkalmazzák sem az emberölés sem a sebesítés büntetését, így a szászországi 1855-ös codex arra, ha a párviadalból emberhalál történt, csak 3—6 évi fogságot rendel (250. §. 2.) mig az emberölést (156. §.) 8—30 évi fegyházzal rendeli fenyiteni. Ily megkülönböztetést találhatni a többi német-olasz codexben is. A toscanai 3—10 évi fogságot szabott; a porosz 2 - 12 évit (mig ez az emberölést élethosszanti fogsággal bünteti); — a szász altenburgi csak 3—6 évit; braunschweigi 2—10 évit; hesseni 1 — 3 évit; Weimari, schwarzburgi, anhaltdessaui 3—6 évit; würtembergi szintén 3—6 évit. E szempontból az ausztriai codex hasonlóképen reformot igényelne. Mert ez míg a közönséges emberölésre csak 5 10 évi súlyos börtönt rendel (142 §.) addig a párviadal által előidézett halált 10—20 évi súlyos börtönnel kívánja (161. §.) büntettetni; tehát ugyanazon büntetéssel, melyet a közeli rokonokon elkövetett emberölés kitüntetett bűntettére szabott. A kül codexek szigorúbb büntetést szabnak azon esetre, ha a bajvívók között előre meghatároztatott egyiknek halála, azonban még ez esetben is szelidebbek némileg az ausztriai codexnél. Mert p. o. a szász törvény arra, ha csakugyan megtörtént az előhatározott haláleset, csak 4—20 évet s a porosz 3— 20 évet; a hesseni 6 évet stb. rendelt, mig az ausztriai általában 10—20 évet szabott ki. És e tekintetben ismét egy uj hiány tűnik fel benne az t. i., hogy a 161. §. csak általában rendelkezik a haláleset előjöttéről anélkül, hogy megkülönböztetést tenne, várjon előre meg volt-e a bajvívók közt határozva s kitűzve a halál vagy csak ily kitűzés nélkül állt-e az elő? Hasonló irányt követnek az uj törvényhozások a megsebesitésre nézve is. A szász codex a sulyos sebesitést 1—6 és 1—4 évi fogházzal fenyitteti, mig a párviadalból eredt hasonnemű sebesitésre csak 1—3 évi fogságot szabott. Hasonló mérlegezést találunk a többi újabb codexben is. A würtembergi, szász-altenburgi, hesseni a nehéz és életveszélyű párviadali sebesitésekre 1 — 3 évi fogságot rendelt, stb. És ezt sem találhatjuk fel az ausztriai codexben. Mert a párviadalból eredt sebzésre, ha csekélyebb volt is, 15 évi börtönt szab,oly büntetést,mely a közönséges sebesítéseknél csak akkor alkalmazható (155. §.) ha a sebesítés életveszélyű volt, ha többekkel a szövetkezésben vagy álnok módon hajtatott végre, vagy 30 napi hivatásrai tehetlenséget vagy betegséget okozott. És ha a párviadalból örökös sintődés, gyógyulatlan betegség, hivatásrai örökös tehetetlenség, szavának, látásának, hallásának, nemzetebetségének, szemének, karjának, kezének elvesztése, vagy más megcsonkítás eredeti, akkor épen azon büntetés t. i. 5—10 évi börtön alkalmazandó, mint akkor, ha ily eredmény párviadalon kívül közönséges testi sértés büntette által idéztetett elő. (156.) Az ausztriai codex tehát a sebzésre nézve sem tesz különbséget a párviadal s egyéb közönséges büntettek között, sőt a párviadal büntetését némileg még sulyosbitá, mert a közönséges sebzésnél, ha csekély volt, csak hat hótól egy évig terjedhető börtönt rendel (154) míg a párviadalnál minden sebzést — tehát ha csekély volt is 1—5 évi börtönnel rendel fenyittetni (160), mire az újabb codexek rendesen csak néhány havi fogságot szabtak ki, mint. p. a würtembergi, szász altenburgi 2 hótól 1 évit; braunsebweigi 3 hótól 1 évit; szászországi 2 hó 1 évit stb. Azt hisszük, az ausztriai codex azon haladáshoz ragaszkodását, melyet az 1803-ks codex reformja által oly kitűnő emberies szellemben tanúsított, jobban nem fogja nyilváníthatni, mintha az elősorolt codexek szelíd szellemét a párviadalok körül is elfogadván, az érintett büntetési szigort mérséklendi, akkér amint azt maga a jogszerűség is igényli a párviadal s a közönséges bűntettek közti lényeges különbség alapján. SZOKOLAY ISTVÁN: TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. TÖRVÉNYKEZÉSI TÁRCZA. Bűnvádi tárgyalás A pesti országos törvényszék, mint delegált bíróság előtt. Júl. 6-án reggeli 9 órakor kezdetett meg Pestmegye egykori gyűlésteremében azon nevezetes bűnvádi ügy tárgyalása, mely már múlt 1856-ik évi januárhó folytán a kecskeméti rögtönitélő bíróság előtt tárgyaltatott, s ezen bíróság által azon okból, mert rögtönitélő biróság csak halálitéletet hozhat, erre pedig a büntető perrendtartás szerint vagy a vádoltak önbevallása, vagy pedig közvetlen tudomással biró tanuk esküvel erősített vallomása kívántatik, rendes bűnvádi eljárásra utasittatott. Elnök Fabinyi Theophil országos főtörvényszéki tanácsos; itélő bírák : gróf Forgách Sándor, Makovetz, Preisler, Daruváry orsz. törv.széki tanácsosok ; vádoló államügyész, Bovánkovics József; vádlottak : T. Miklós és Cz. János; T. M. védője Tóth Lőrincz, Cz.-é Szilágy, Virgil. A vádlevélben előadott tényállás következő : Landsberger Vilmos poroszországi ratibori kereskedő 1855. évi dec. 10-én irt levelében Steiner Zsigmond nagykőrösi izraelitát, kit ő bizonyos gabonamennyiség bevásárlásával megbízott, arról értesité, hogy ugyanazon hó 14-én II. Körösön meg fog jelenni, s azon gabona iránt intézkedni, mely ígérete folytán, mint ez Wechselmann Izidornak, Landsberger vejének tanúvallomásából kitűnik, Landsberger Vilmos 3000 pttot száz és 20 pftot egy frtos ausztriai bankjegyekben, úgyszintén néhány porosz pénzdarabot, nemkülönben a szükséges ruhaneműket, egy órát, utazó táskát és több csekélységet magával hozván, 1855. dec. 11-én Batiborból a vaspályán el is indult s másnapon Pestre érkezvén a Tigrishez czimzett fogadóba szállott, itt Gyapay Miklós áruszállítóval volt dolgait végezvén, s ennek 300 pártot fizetvén, Abeles Ignácz alkusznak vallomása szerint 1855 ik évi december 13-án délután a pályavonattal útját N.-Körösre folytatta. A vasúton Landsberger Vilmos n.-körösi lakos Steiner Farkassal, kivel már Pesten az indóházhoz menve találkozott, társalkodván, a vonatnak N.-Körösre megérkezése után a nevezett Steiner Farkas, Steiner Rudolf és Singer Lipót n.körösi lakosokkal, továbbá Repászky Endre dabasi orvossal a társaskocsin a városba bement. E menetközben, a most nevezett tanuknak egybehangzó vallomásaik szerint, Landsberger Vilmos azon óhajtását fejezte ki , hogy ő, vallása szertartásainak megfelelő étkeztetés végett, hitsorsosai valamelyikéhez kívánna szállani, de miután a jelen volt izraeliták közül öt vendégül befogadni egy sem ajánlkozott, Steiner Farkas tanácsára arra határozta magát, hogy a fogadóba szállani és vacsora helyett csak treázni fog, és valóban a társaskocsin volt többi utasok már elébb leszállván. Steiner Rudolf, Repászky Endre és a kocsis Rátz Pálnak vallomása szerint, csakugyan a n.körösi, akkor T. Miklós által haszonbérlett vendégfogadó előtt a társaskocsiról leszállott, s azon fogadóba a kávéház ajtaján be is ment. Mint egyik vádlott F. Tamás, ki jelenleg ugyan e vád miatt az illetékes katonai bíróság előtt vizsgálat alatt áll, beismeri, a kávéházba belépett Landsberger Vilmos a vendéglős T. Miklós által fogadtatván az utóbbihoz azon kérdést tette : várjon itt koscher ételeket kaphatna-e ?“ mire T. az érkezett vendégnek német nyelven „nem“mel felelvén, őt, számára szobát , kimutatandó, több vendég előtt a kávéházból kive-szette s e közben a jelen volt Cz. Jánoshoz magyarul azon gúnyos megjegyzést téve: „majd adok én neked kóser vacsorát.“ T. Miklós az e vendég számára nyitandó szobának kulcsát a fogadóban szolgáló szobaleány Petykó Júliának átadván, rendelte, hogy a vendégnek a folyosón jobbra nyíló első szobát nyissa fel és vezesse oda; úgyszintén a mindenes Inczédy Andrásnak parancsolta, hogy azon szobát fűtse. — Landsberger Vilmos szobájába bevezettetvén, theát parancsolt, mit a szobaleány meg is rendelt, de midőn azt később a vendégnek bevinni akarta, Fábri Éva szakácsnétól értesült, hogy azon theát az ur, T. Miklós, már maga bevitte. Ugyanazon estve T. Miklósnénak testvérhuga G. Teréz még Landsberger Vilmos megérkezte előtt az utóbbinak kijelölt szoba mellett levő és ebbe nyíló szobában lefeküdt; e két lakrész közötti ajtón zár nem lévén T. Miklósné, a mint egy vendégnek az érintett szobába tett beszállásoltatásáról értesült, parancsolta a szobaleánynak, hogy azon két szoba közötti ajtót tegye be, és az ebbe egy e czélra máskor is használt asztalt támasszon, miért is Petykó Julis az akkoron Landsberger Vilmos által már elfoglalva volt szobába ismét bemenvén, ezt akkoron még felöltözve, karszéken ülni látta, s azon szobán át a Teréz által elfoglalt másik szobába bemenvén, a közajtó elébe az említett asztalt támasztotta, a mi által okozott zörejre G. Teréz felébredvén, ekkor tudta meg, hogy a mellékszobába egy azon este érkezett idegen vendég szállásoltatott. G. Teréz másnap hajnalban felkelvén, minthogy véleménye szerint azon ajtó, mely az ő általa elfoglalt szobából a folyosóra kivezetett, kívülről bezárva volt, de kíváncsiságból is, az idegen vendég szobáján ment keresztül, és ekkor ezt még az ágyban feküdni látta, sőt ekkor azon vendég neki német nyelven még köszönt is. Ugyanazon reggel Inczédy András a szobákat s különösen a folyosóról jobbra nyitó első szobát, melybe hogy az előbbi este vendég érkezett, tudta, sorba fűtötte, miközben T. Miklós azon folyosón ismételve megjelent, s midőn a mindenes ottlétét észrevette, ezt e szavakkal „Itt vagy Andris ? csak füt?“ szólította és eltávozott. Szinte azon napon mintegy reggeli 8 óra tájban Petyko Julis a többször említett szobába gyermekruhákért bemenni akarván, azt zárva találta s midőn a gazdától a kulcsot követelte, attól azon választ kapta : „hogy a zsidó azt Czeglédre elvitte“, mire Petyko Julis csudálkozva kérdezvén : „Czeglédre?“ T. Miklós neki azt felelte „igen, igen, Czeglédre, vagy a vasútra, vagy hová“. Erre a nevezett szobaleány azon szándékát jelentette ki, hogy ő, miután a gyer■nekruhára okvetlen szüksége van, a Brücke Miklós által ugyancsak a háznál haszonbérbe leirt pálinkabolt hátulsó ajtajának kulcsát, mely ezen szobát szintén nyitja, kölcsön fogja kérni és ezzel bemenni, és csakugyan ezen kulcsot el is hozta, amint azonban azzal visszajött, T. Miklós a Landsberger Vilmos által elfoglalva volt szobának kulcsát zsebéből kivevén, az ajtót felnyitotta s azon szobába Petyko Julissal együtt bement. — Ez utóbbi az ott levő ládához menvén, annak felső részét, hol a gyermekruha tartatni szokott, fel akarta nyitni, de ebben T. Miklós által gátoltatott, ki is ugyanazon lábának alsó fiókját húzván ki, a gyermekruha most itt találtatott, mely körülményre T. az e részben kérdezősködő szobaleánynak azt mondotta , hogy a ruhákat ő maga tette a fiókba. Petyko Julis ugyanez alkalommal észrevette azt is, hogy az azon szobában levő ágy egyik vánkosa, valamint a szobapadlózat is, az ágytól a ládáig vércseppekkel volt bemocskolva, mire T. Miklós azt állította, hogy „a zsidónak orra vére folyt.“ 1 — Petyko Julis ugyanezen napon azaz december A büntető törvénykönyv revisiója. A párviadali törvények. II. Az újabb jogiskola s európai törvényhozások a haladás tényét nyilvánítják az által is, mikép ha a párviadalt önmagában minden sebzés és sérelem nélkül Az erdészeti szakosztály jegyzőkönyve. (Vége.) Az erdőszeti jury bevégezvén a kiállítás élőnövényei körül bírálati eljárását, figyelmét azon tárgyakra fordítá, melyek, mint az erdészeti ipar szakértelmes terményei, a kiállító termekben összegyűjtve vannak. E sorozatban előfordulh-ez a magyar erdészegylet kiállítása, melyben a czélszerű erdészeti szerszámok szép gyűjteménye kötötte le figyelmünket. Ezen szerszámok részint az egylet tulajdonai, részint gróf Königsegg által lőnek kiállítva. Leginkább feltűnik köztük a már fentebb említett Gablencz Pál erdőszer kisebb vetőgereblyéje, mely erősebb szerkezetű három ágú gereblyéből áll, s mely kapanyél hosszúságú erős nyéllel elátva, a kőtöredékű kopárságok megmunkálására alkalmaztatik. Az egylet kiállítását érdekessé teszi továbbá az erdei fáknak és azok nyári hajtásának 200 faját képviselő gyűjteménye, és továbbá hazánk több szárnyas és kitömött vadjainak szép gyűjteménye. Látni továbbá még többféle eszközöket és szerszámokat, miket hazánk különféle vidékeinek erdészeti ipara fából készít, feltűnik ezek közt ismét egy szánnak mintája, melyet mint saját találmányát ismét Gablencz főerdőszer állított ki. Ezen elmés szerkezetű szán leginkább a hegyes vidékek közti faszállításnál tünteti ki hasznavehetőségét. Ezután herczeg Coburg kiállítási tárgyai kerülvén a jury bírálata alá, nemcsak több igen jeles dió-, cseresznye- és más nemesebb fajta fából készült furmerek és czélszerű erdészeti eszközök vették igénybe figyelmünket , hanem leginkább azon erdészeti tájabroszok és egyéb tudományos értékű dolgozatok, melyek mint ugyanannyi eszközei a tudományos szakértelmiséggel kezelt erdészetnek , azon magasabb fokú szakkészültségről tesznek tanúbizonyságot , melylyel tudós szerzőjük Greiner Lajos erdészeti tanácsos úr bir. Herczeg Coburg kiállítását diszesiti tovább egy igen gazdag széngyüjtemény, mely által hazánkból majdnem valamennyi