Pesti Napló, 1857. augusztus (8. évfolyam, 2262-2285. szám)

1857-08-07 / 2267. szám

179-2267. 8-dik évf folyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő, vérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. 141 a­d­ó­­­h­i­v­a­t­a­l: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények)­» kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Péntek, aug. 7. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva. Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre...................6 frt p. p. felv.­-b­­é­rviZnirQl7 rulla ,*­ hasábos petit sor háromszori hirdetésnél 4p.br. B4- mraeim­ényLK mja. -lyegdíj külön lOpkr.Magán vita Shasábos petit sor spkr Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. PEST, Augustus 7. Tájékozás. (Fk.) „Noblesse oblige“ mondja a franczia példabeszéd; a­ki „gavallér“ akar lenni, an­nak „ca­vali­ér­ement“ kell magát viselni; ez véleményünk szerint teljesen méltányos köve­telés, s mégis bányán vannak — mind az élet­ben, mind a sajtóban — kik ezt nem teljesí­tik ! A conservatív lapok Spree melletti nagy­mogulja szintén egyike azoknak, kik mindig lovagiasságot fittogtatnak, de annak köte­lezettségeit vajmi gyéren tartják szem előtt; vagy nem lovagiatlanság-e, a szabadelvű vagy — ha úgy tetszik — alkotmányos pártot folytonos megtámadás tárgyává tenni, oly időben, midőn a védelem már a priori majd­nem teljesen lehetetlen? Nem lovagiatlanság­­­, azon pártot, mely bizony nem Gerlach-Stahl vagy Leo úr által győzetett le, most, midőn le­­nyűgzött kezekkel áll a diadalmaskodókkal szemben, a gúny maró lúgjával elárasztani ? S ama „noble“ lapok mégis folyvást igy teszik s bármi történjék is a föld akármely zugában, ez alkalmas ürügyül szolgál arra, hogy a „li­berális“ pártot néhány gyöngéd oldaldöfés sze­rencséjében részesítsék, így legújabban az indiai eseményekkel is! „Várjon a liberális párt India megnyugta­tására ugyanazon eszközt fogja-e ajánlani, me­lyet Nápolyban a forradalmak ellen általában ajánlott, t. i. alkotmány megadását?!“ Így gúnyolódik a porosz káposztás uracsok Moniteurje egyik legújabb számában. Nevetni lehetne e kérdésen, ha annyira boszantó nem volna. Ha valaki holt ellenének sírját felke­resi s ezt vad dühben hangos káromkodások közt lábbal tapossa, ez magában véve nevet­séges, de boszantóvá válik, ha meggondoljuk, hogy a halott nem védheti magát, hogy a szi­tok nem hat elsiketült fülébe, de igenis azokat sebzi, kik az elhunyt iránt rokonszenvvel vi­seltettek s emlékét tiszteletben tartják. Mit akarnak a „par excellence“ emberből dogizók és társadalom-megmentők ama hason­lítással ? Mivel a czitrom nemes gyümölcs, s mivel annak nedve frisstőleg hat a testre, és nem egy betegséget meggyógyítani képes, az követke­zik-e innen, hogy czitrommal minden nya­valyát , pestist és fogfájást, tüdősorvadást és tyúkszemet lehet orvosolni ? S ha n­e­m lehet, az következik-e innen, hogy a czitrom sem­mit sem ér? Nápolyban a miveltebb osztályok elégü­letlenek, mig a csőcselék nép, a lazzaroni, a statusquo mellett küzd, sőt nem régen 50— 60,000 lazzaroniból álló „forradalom-ellenes“ hadnak alakítása hozatott szóba. Indiában a miveltség legalsóbb fokán álló b­a­r­b­a­r tömeg az, mely fellázadt s most dühét a miveltebb osztályok ellen fordítja, mely a vagyonosabbak házait felgyújtja, a miveltebb angolokat le­gyilkolja , nőket fertőztet, gyermekeket fel­­konczol, s állatias kéjérzettel mártja kezeit a füstölgő vérbe-----------és ez mindegy lenne ? a forradalom Indiában csak olyan volna, mint a forradalom Nápolyban? A nápolyi események részletei még élénk emlékezetben vannak ; az indiai forradalomra vonatkozó körülményes tudósítások épen most érkeztek; az olvasó hasonlítsa össze mind a kettőt s aztán ítéljen! Nem kell mondanunk, miszerint a nápo­lyi forradalmat szintoly kevéssé helyesel­jük , mint az indiait , hogy szívünk el­szomorodik , valahányszor a polgárháború pusztító üszkeit beleveti a nép csendes haj­lékai közé, a bűn bűn marad, akármely forrásból ered is, de ha összehasonlításokra kényszeríttetünk, nem szabad a neme­sebb, bár tévútra tért érzületet a nyers öldök­­lési vágygyal egy kalap alá dugni; és ha minden gyilkost kárhoztatunk, abból még korántsem következik az, hogy a­ki a miatt gyilkol, mivel az éhhalállal küzdő családjának más után nem tud egy falat kenyeret szerezni, hogy ily gyilkos minden tekintetben ugyan­azon egy palemon áll azzal, kinek az után­­állás és öldöklés szokott mestersége. És végre is épen nem lenne oly nevetséges, ha India számára „constitutiót“ ajánlana a szabadelvű párt, mert sehol nem mondta ezen párt, hogy épen csak az európai mintájú alkotmányok az egyedül idvezítek, hogy ez vagy ama formaság az alkotmányosság lé­nyegétől elválaszthatlan, hogy angol vagy belga kaptára vert seapoy-parliamentet kell­jen alakítani. A szabadelvű párt józan része azt kívánja, hogy minden nemzet a szabadság azon lehető legnagyobb mértékében részesit­­tessék, mely miveltsége fokával megfér s hogy oly formák alatt részesüljön benne, melyek a nemzet jellemének, szokásainak, történel­mének megfelelnek. Ebben semmi képtelen­séget nem látunk s ily intézmények Indiábani­­ behozatala mellett felszólaltunk, mihelyt a lá­zadás kitört s mellette maradunk még most is, midőn a Spree melletti junkerek fehér sör­­életben akarnák megfulasztani ezen előttük oly hallatlannak tetsző kivonatot. Egyébiránt nem győzzük eléggé bámulni azon furcsa logikát, mely szerint a nápolyi kormány eljárása j­ó, mert — mert az angol kormánynak Indiábani eljárása n­e­m jó. A liberális párt korán sincs (miként ellenei hiszik) oly nagy zavarban aziránt, minő irányt kövessen az indiai események dolgában; jól látja ő azon hibákat, miket Anglia Indiában elkövetett s e hibákat roszalhatja, mind a mel­lett, hogy az angol alkotmány iránt rokon­szenvvel és tisztelettel viseltetik. Az angol kormány koránt sem azonos az angol al­kotmánynyal s épen mivel a kormányok minden huszonnégy óra alatt változhatnak, igazoltnak látszik azon kívánat, hogy az or­szágok jövője ne ily változó, hanem szilárd, s a nemzetek jellemével öszhangzó alapokra fektettessék! TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Magyarország családai czimerekkel és leszármazási táblákkal. Irta Nagy Iván. Szerkeszti és kiadja Frideisz István. I. és II. Füzet. Pest, 1857. Nyom. Beimel J. és Kozma Vazulnál. (Folytatás) III. Ezek igy lévén, és sem az idők teljére, sem a te­kintélyek és maecenások megérkezésére borús iro­dalmi constellatioinknál fogva nem lévén kilátásunk; a magyar családirat pedig történelmi tanulmányaink közt is mindinkább nélkülözhetetlennek mutatkoz­ván , nem marad más hátra, mint hogy azt a jelenleg rendelkezésre álló kútfőket szorgalmasan és értel­mesen felhasználó magán­­igyekezetektől várjuk. És ezen szempontból tekintjük, s mi örömm­é üdvö­zöljük Nagy Iván munkáját is, anélkül, hogy szemet hunynánk az eddigi füzetekben mutatkozó fentebb kijelölt hiányok előtt. Minélfogva, csak ritka család­nál lelünk megközelítőleg teljes családfákat, s míg számos családokat csupán névleg találunk felemlítve, a legtöbb csak­­is egyes véletlen és mellékes adattal állíttatik elő. Ámbár más­részt tetsző követeléseket sem kívánunk érvényesíteni irányában, jól tudván, hogy a legtöbb család teljes és összefüggő adatait csak­is az illető családok vagy az országos hiteles helyek zárva maradt levéltáraitól lehetne kívánni. Máskép a munka előnyei szembeötlők. Meglátszik rajta nemcsak a jó szándék, a lelkiismeretes és szor­galmas munka, de a tehetség és készültség is. A szerző adatai utánnézé­sből s kútfői vizsgálatából észrevehető, hogy nemcsak az idevágó közvetle­n iro­dalmat felhasználta, s összes történetemlékeink tág terét is nagy gonddal és szorgalommal bejárta, min­denütt és mindenfelől gyűjtve és összekeresve tár­gyára az adatokat; de ezen kívül még becses kézi­­rati gyűjteményeket is felhasznált. Ezek közöl min­denek fölött a hivatalos kútfők igénylenek figyelmet; ilyet az eddigiekben különösen kettőt találunk fel­használva csupán : Nógrádmegye levéltára jegyző­könyveit, és a Garan melletti szt. Benedek hiteles­­ helynek úgy látszik egyes protocolumi leiratait. —­s Ilyennek látszik szinte cziménél fogva a jegyzetek­ben gyakran idézett : Genealogiae Authenticae Mss. Musei, melynek becslésére nézve azonban semmi bi­zonyosat sem mondhatunk, miután erre nézve, vala­mint egyéb kézirati kútfőket illetőleg is a szerzőtől majdan előszavában bővebb ismertetést várunk. — Ilyen felhasznált kézirati magán gyűjteményekül ta­láljuk idézve: „A­da mi Deductiones quarund. fa­­miliarum. Ms. Mus. — Ugyanattól : Scuta gentilitia. — Egy más : collectanea Genealogiae. — (Lásd Catalog. Manuscript. Bibliot. Széchenyi. II. b.) — Az ismeretesebbek közöl előjönnek Hevenessi, Kaprinai és Wagner jezsuiták az egyetemi és múzeumi könyvtárakban lévő kéziratai, melyek már annyi megbecsülhetlen kincset szolgáltattak hazánk történelmének, s még úgy látszik, minduntalan s ezen tekintetben is kibányászatlan aknáit képezik, melyeket szerzőnk is munkájára előnyösen felhasz­nálhatott. Elismeréssel kell nyilatkoznunk a felhasznált anyag tárgyalását illetőleg is. A szerző szorosan tár­gyához tartván magát, előadása nemcsak ment min­den dagálytól és czikornyától, melyek nálunk az ilyenekben még folyvást a történet rovására szere­pelnek , de egyszersmind értelmes és szabatos is. Irálya a tárgyhoz mért , könnyűsége s változatos fordulatai mellett is férfias és tudományos egyszerű­ségű és komolyságú. Hogy ha itt ott netalán szárazzá és töredékessé, sőt homályossá válik, azon senki sem fog megütközni, számba véve a tárgy egyhangúságát és hézagos voltát, mely folytonos hypothesiseket, rövid kérdésbe vonást vagy elutasítást igényel. Véleményünk szerint azonban mindenek fölött méltánylást igényel a szerző tapintatos kritikai eljá­rása. Ha valahol, úgy bizonyára egy kezdetleges ma­gyar családtanban egy a legnagyobb nehézségek közé tartozik ; s nálánál talán csak azon tanulmány vagy éles tekintet lehetne még előnyösebb és fonto­sabb a magyar családtörténet írójára nézve, mely a családi származások annyiszor megszakadozott szá­lait feltalálni és összefüggésöket a legrégibb kori okmányok személyiségeivel felismerni és kritikailag­­ megállapítani képes volna. Mi a mily nehéz feladat, s úgy kétségtelenül családtanunk egyedüli alap kiin­dulási pontját képezheti. És mit várjon Horvát István „gyökeres nemzetségei“ szűkkörű gyenge és kritikátlan kísérletével előmozditott-e, vagy hogy csak azt felzavarta , a jövő tüzetesebb s alaposabb vizsgálatok fogják megmutatni. Hol azonban a családok azon homályos korát, vagy csak időnkint elhomályosodott korszakát, mely­ből csak később, vagy csak koronkint emelkedtek fel a fénypontra, az aljas hízelgés, öndicsőítés vagy csak jámbor oktalanság által becsempészett adatok egész serege tölté be: ott a szoros kritikának a tan­tárgyalásában valóban nem könnyű a feladata, ha csak mindenütt, hol máris kétségtelen adatok a felszínen nem állanak — mit pedig történetvizs­gálatunk mai helyezetében józanon csakugyan nem lehet kívánni — egyszerű negatíóval csalódh­a­tunk egy egész és pedig legrégibb s legérdekesebb részéből tabula vázát nem akar csinálni. Szerzőnk azért, ítéletünk szerint nem is cseleked­hetett helyesebben, mint hogy az ezen téren fölme­rülő egész anyagot felhasználta , — mint például az Andrásy, Almásy, Antalfy stb. családok oladatolat­­lan családfáit,— röviden kijelölve azoknak akár tel­jesen alaptalan, vagy csak észrevehetőig becsempé­szett voltát, akár pedig szilárdtalan kérdéses mine­­müségét; fenhagyván az utóbbira nézve a bővebb s megérettebb vizsgálatnak azok igazolását vagy meg­döntését. Ez által a kritikai kelléknek is elégtétetett, s az anyag teljessége sem csorbult. Mely utóbbira pedig nekünk emily kezdetleges összeállításoknál a legfőbb szükségünk van, s melyért, ha azt csupán magas szemöldökű kritikai lenézéssel elhagynék, ed­dig semmi sem kárpótolhatna. Ennél úgy hisszük, az­ért egyebet sem lehet tenni oly téren, hol még eddig a mindenesetre tisztelendő s ily művekben mindenha fölemlítendő ős családi regés hagyományokat sem vagyunk képesek teljesen megválasztani a puszta csalástól, vagy csak csalódástól. Nehogy azonban apológiát vagy dicséretet — mire e mű úgy sem szorult — látszassunk írni bírá­lat vagy csak ismertetés helyett, melynek szerényebb körében kivánunk maradni; figyelmeztetni akarunk itt még néhány részletes hiányokra és kihagyásokra, a mennyire ilyek nekünk a munka olvasása közt fel­tűntek, s melyek mint pótlékok is majdan a munka végén pótolhatók volnának. Kihagyva találtuk a megjelent két füzet (A. és B. eleje) betűrendében az ismeretünkre lévő következő régibb vagy újabb nemesi s nevezetesebb családokat: 1) Aghy család. Ferencz a 16-ik század második felében, neje Domaniky Margit, előbb Gyeppecs Fe­­renczné ; ettől leánya Orsolya Rimay János a költő neje (L. Uj Magy. Muz. 1853. X. 479.) Más ágazatai­ban, ha jól tudjuk, a család máig virágzik Gömörben. 2) Ágota máskép Agnetter történelmileg is isme­retes szász család Erdélyben. 3) Aiszdorfer, Sárosmegyei nemes család. Samu 1737. előjén mint Sáros és Zemplén megye táb­­labirája, aláírva bizonyos okiraton. Ha a neve mel­letti pecsét az övé, úgy a család czimere , hármas­­halmon egy lábon álló gólya; a sisakon hasonlón is­métlődik. 4) A k­i­c­s régi nemes család Hontban és Vasban. Neve tudomásunkra is számos okiratokban előjön; a család máig is virágzik. 5. Al­exius, gömöri, 6. Alleman liptói,7. An­­drikovich hevesi, 8. Andorman gömöri birto­kos nemes családok. 9. Ar­k­a­­­y nemes család (L. Sehern, offic. nobil. insurrect. 1797. 8. 1.) 10. Árosy, karvai előnévvel, (ugyanottt). 11. Altenberger hires szász család 1472 1. Te­leki Hunyadiak kora. 12. A­n­d­o­r­k­ó régi család, hegyesi és kúnhegyesi előnévvel. 1520-ban előjön Bálint Antalnak fia és János ennek unokája több rendbeli okiratokban. A család máig virágzik. 13. Andrásffy, előbb Tertina pozsonmegyei család.­­ 14. Á­r­p­o­d­y régi nemes család. Tamás és leánya Kata Jákó Ferencz jegyese előttem bizonyos 1511-ki okiratból ismeretes. 15. Árokszállási, erdélyi nemes család. Lásd e néven Istvánt a múlt század elejéről is „Uj. Magy. M.“ 1855. I. 39. 16. B­a­b n­a­i, mesterfalvi előnévvel. Hunyadiak kora X. 114.17.Babonics család ; ámbár egy talán sajátlag egy a Blagay-félével. 18. Bocskói csa- A kassai iparmütárlat, egy áttekin­téssel a felvidéki iparra. I. Alig képzelhetünk valakit, ki a kassai mütárlatot látta, ismerve azon vidéket, mely ezt előállitá, hogy megelégedését ne nyilvánitná felette. — A honfi, kinek hona elöhaladása szivén fekszik, jöjjön ide, s győzze meg magát énszemeivel e felöl, — mert ez elég arra, hogy egy édes öntudat szálljon meg ben­nünket, s egyszersmind szép reményekre jogosítson, hazánk mindinkábbi felvirulása iránt. — Jelenleg egyedül a létezőre akarunk hivatkozni, — czélunk nem lévén más, mint vidékünk iparbani elhaladá­sát a nagy világ előtt megismertetni. Ezen műtárlat a helybeli kereskedelmi s ipar­kamra által, Ő Felségeik itteni megjelenésük tisz­teletére rendeztetett, mely mult junius hó 21-dikén helytartósági alelnök, — Poche lovag ur által egész ünnepélylyel, megnyittatott. — A műtárlat egy eddig elhagyatott lovariskolai épületben van, s a ki ezt csak pár hó előtti állapotában is ismeri, és most átalakítva megtekinti, tisztelettel hajlik meg az il­lető rendező Burghardt Vilmos ur, e tekintetben tanúsított szakértősége előtt. — A bemenetnél! bol­tozat felett, Kassa város czimerét nemzeti, birodalmi, uralkodó házi, bajor és városi szinü lobogókkal több gazdasági eszköz halmaza mellett körül ékítve lát­juk, —• Itt belépve az előterembe, szemben egy nyílt függönyözött ajtó vezet, a magas császári pár ké­nyelmére alakított nyugszobába, mely a császári pár életnagyságbani arczképeivel, s csinos bútorzaton kívül, más mellékes díszítményekkel ékeskedik ; — az előteremből jobbra, egy nyílt ajtón a műzárlati terembe lépve, a tárgyak különböző alakokbani el­rendezésük, változatosságuk, és a terem izlésteljes díszítése lepik meg a szemet, melynek nagyszerűsé­gét különösen emeli, azon tizennégy nagyszerű ablak, melyek a boltozatról elég világosságot, lövelnek a tárlat egész belrészére.­­ A termet hosszában négy a tárgyaktól elkülönített, átmenetek futják át, közé­pen több ásvány darab s hegyi növényekből csinos alakzatban összeállított tornyosulatból, egy szökő­kút vízesése tör elő; —végül a bemenettel szemben, egy erkély szolgál szép kilátással az egészre. A tárgyak kiállítási tekintetben, nem külön, ha­nem a beküldők szerint csoportosítva rendezvék, é­s bárha mind már ismeretesek is, de eléggé megle­pők azoknak szabatosságuk, czélszerűségük és ku­l­­cúrnjok, melyek mindenesetre legélőbb példányi az ipar e vidékenn elhaladásának. — Tekintetbe véve különösen azon szűk időt, mely a kiállítási tárgyak beküldésére kitüzetett, valóban csak megelégedésün­ket nyilváníthatjuk. Ki tudja miket mutathatna még ezen vidék fel, ha a műkiállítás rendezésének eszmé­je, csak pár hóval is korábban villan meg az ille­tőknél. A tárlat iráni tárgyak legnagyobb mennyiségét a különféle vasgyártmányok teszik, melyben e kerület leggazdagabb, s üzletének legfőbb ága, — és hogy ezen üzlet folyton emelkedik, legnagyobb bi­znyitéka azon gyártási különbség, melyet ez az utóbbi időkben napról napra jelentékenyebb mennyi­ségben mutat fel. Az évenkinti vastermelést nyers vasban 850,000 mázsára lehet számítani, (mig 1842. évben csak 300,000 vasa) öntvényekben 38,000 és kovácsoltakban 220,000 mázsára. — Kovácsolt vasakban kitűnnek a gölnitzi, szalóczi, murányi, krompachi, betléri és kisnavodai, — lemezekben a pohorellai és prankendorfi.— Sodronyban kü­lönösen a Jacobsféle Mathild hutai, melynek abroncsa is figyelemre méltók.— Ezenkívül az ózdi gyár hen­gerelt vasa. — Öntményekben a krompachi, prankendorfi, munkácsi, turia-remetei, hisnavodai és dernői díszelegnek, mely utóbbiak művei, akárhol is csak a legnagyobb elismerésben részesülhetnek. Meg­említésre méltók különösen a krompachi gyár hen­gere, fúró és gőzerőmű gépei, a prankendorfi és mun­kácsi gyárak kandallói, s más több jeles öntött vas­tárgya, a kisnavodai, öntött edényei, és a turia-remete gyári, tüzelő, Zrínyit egy bajnok társával, kezében lo­bogó s kivont karddal, ábrázolva. — Ezek mind oly­­ek, hogy ezek látására büszke lehet minden honfi. — Kovácsolt müvekben Schürger és Schmotzer. — Heidl és társa alsó metzen­­z­é­f­i gyárosok (hol évenként 30,000 mázsa kalapált vas dolgoztatik fel,) többféle, az ország különböző részében használatban levő kapái, ásói és szántóva­sak első helyen állnak, úgyszinte a turia-remetei gyár ilyen gyártmányai.­­ Megragadja különösen figyelmünket a Gosznovitzer-féle, Gölnitz melletti, első felsőmagyarországi szab.­gyár készítményei, melyek állanak sodrony, láncz, csatt és karika ne­­müekből, hol a gyártmányok felett szemlét tartva, ezen gyár minden tekintetbeni elöhaladása s jó kar­ban lételéről kell meggyőződnünk. — Ugyanezt mondhatjuk a wagendrüsseli serpenyőgyárak ké­szítményeiről, mely a külhoniakat több tekintetben felülhaladja ; — a wagendrüsseli vas az, mely egész vidéken legjobb, és mindenhez alkalmazható. A szomolnoki cs. k. kincstár érezterme­­lését, ezüst, réz és higanyban mutatja be, — mely utóbbi 1842. óta szetik, évenkint 12,000 mark ezüs­töt, 25,000 mázsa rezet és 1000 mázsa higanyt állít elő. Ez egyszersmind az említett nemes érczek ily tartalmú köveiben is képviselve van.­­ Továbbá a magánosoktól müvel­tetett felső magyarorszá­gi János rézhuta, mindennemű réztermé­keiben szemlélhető.­­ Ezután Bereg timsóját, Dobsina réztartalmú és kobált érczköveit

Next