Pesti Napló, 1857. szeptember (8. évfolyam, 2286-2310. szám)

1857-09-01 / 2286. szám

tünkhöz nem tartozik. Hogy a legfelsőbb törvény­hozó legkegyelmesebb szándéka, elvben a gyorsabb szóbeli eljárásnak a lassú huzamos írásbeli fölött túlsúlyt kíván adni, a p.­prendt. 6, 7, 8 s egyéb sza­kaszaiból világos, hogy mindazáltal az írásbeli az egyesek, a társadalom a közhitel s forgalom nagy hátrányára oda is terjed, hol épen nincs helye, tagad­­hatlan tény, miről mindenki könnyen meggyőződ­hetik. Miután az elválasztó vonalt felfedeztük — ámbár a­ki akarta, egy kis gondolkozással maga is nálunk nélkül könnyen felfedezheti — első teendőnk közé tartozik a magas törvényhozó szándékát megértvén, e határokat tiszteletben tartani, nem pedig azokon köny­­nyelműen csakhogy mától elhárítsuk a dolgot átlépni. Ne változtassuk tehát, ha csak lehet írásbelire azon ü­­gyet, melyre szóbeli eljárás van rendelve, mert ez­által csak magunknak szaporítjuk a bajt, nem tekintve azon körülményt, miszerint nevetségesekké válunk, midőn a perrendtartásban kijelölt jegyzőkönyves eljárás he­lyett, gyorsabbat óhajtunk, ellenben ezt mint gyorsat mellőzvén, önkényt a hosszú írásbelihez folyamodunk. Legyen tehát az eljárás írásbeli, a szövevényesek­nek vélt sáp. perrendtartás által arra utasított ki­vételes esetekben, a többi esetben pedig legyen szó­beli, de nemcsak szmnlegesen, hanem valósággal, a­mi a p. perrendtartás némely részbeni csekély módo­sításával könnyen lenne elérhető. Scheveningen, aug. 23. (Vége.) A hajó oldalán olvasható „tudnivalók“ szerint utunk mintegy 30 óráig fog vala tartani, melyek kö­zöt­t „for the horrors of sea sikness“ volt betudandó. Szép kilátás, gondolom magamban, a hat órát a tengeri betegség iszonyai közt­ azonban némileg kibékültem sorsommal, látván a sok vidám arczot, s azon élénk mozgalmat, mely az elindulást megelőzni szokta. Rokonok, jó barátok, ismerősök futkostak ide s tova, keresve az illető kedveseket, kiktől hosszabb időre kelle megválniok. Itt hordá­rok czipekedtek amaz óriási ládákkal, minőket csak angol utazó képes magával hurczolni jártában kel­tében; amott a hajós legények vitorlákat bontottak szét, hogy a kedvező szél segítségül vétessék ; a gőz süvöltött, a kerekek lomhán meg megmozdultak oly formán, mint midőn valamely nagyobb madár szár­nyaival egyet kettőt csap mintegy kísérletül, vájjon a gépezet kellő karban van-e. Gyümölcs- és virág­árusok kínálgaták czikkeiket, míg a hetilapok (va­sárnap csak ezek jelenvén meg) kihordói alig győ­­zik osztogatni a kívánt példányokat. Az óra tizet üt (délelőtt) — a kapitány jelt ad, s hatalmas gőzö­sünk „Batavier“ elsuhan a Themse hosszában alig hagyva időt körültekintésre. Szombat estéről vasárnap viradóra nagy égi há­ború vonult el London fölött, minek következtében a látkör szokottnál inkább megtisztult, úgy hogy a derült kék ég legjobb kedvvel mosolyogható le ránk. Élveztük is mindannyian a két part hosszábani vál­tozatos kilátást : bámultuk a „Great Eastern“ óriási alakját, s úgy hiszem a Tróját ostromló görög tá­bort mindenestül el lehetett volna benne rejteni; itt ott még hiányzik a vastáblázat, s a kilátszó bordák elég világosan hirdetik, miként ez­úttal az emberi lángész és szorgalom végsőig feszítő számítását, hogy a nagy természettel nyílt harczra szálljon. Én legalább, valahányszor ég és hullámnál egyebet nem láthatok magam körül, önkénytelenül azon gondo­latra jutok, miszerint az egész hajózás nem egyéb folytonos harcznál, melyet fajunk a két ős­elem viz és jég (szél) ellen viv. E gondolat akarva nem akar­va­ kisér minden mozdulatunkban, midőn végig nézünk az egymást kergető hullámtorlatokon. Majd elölrül, majd egyik vagy másik oldalról rohanják meg fabástyánkat, s bár ezer különböző irányban szét­szóratva vezetnek vissza , újra és annál na­gyobb erővel ismétlik a támadást. Itt hegyekké tor­nyosulva hömpölyögnek ellenünk, hogy egyesített súlyuk alatt elzúzzanak , ott feneketlen tölcsért ala­kítva tátongó torokkal várnak ránk, hogy irgalom nélkül elnyeljenek — s midőn amott diadalmasan keresztül törtünk, itt madár könnyűséggel átsuhan­tunk, — czélt vesztett dühének tajtékát szórja ránk az agyarkodó ellen, mint a becsület aczél pajzsáról visszapattant rágalom tehetetlen mérgében tenni szokott. A vitorlák neki feszülnek, az árbocz haj­long, a kötélzet ropog,­ a kormány kerekével négy öt ember küzd , és repülünk oly sebesen, hogy sze­münk is káprázik belé. Minél messzebb tűnik el mö­göttünk azon sötét vonal, mely a szigetbirodalom körzetét képezi, annál élénkebb lesz a hadi táncz, melyet hajónk jár — s utoljára csak azon vesszük észre magunkat, hogy fejünk szédeleg — s ki mint bir — letántorgunk a hajóűrbe, Isten után derék kapitányunkra bízva a harcz további vezényletét. Épen a küszöbhöz értem, midőn élemedett ur fia­talabb társát vállon érintve e szókkal buzditá : „Föl, menjünk a födezetre, a nap lenyugvóban van ; ily tüneményt nem mindennap szemlélhet még az sem, a ki többet lakik vizen mint szárazon. S valóban a látvány,mely csakhamar bekövetkezik, megérdemlő, hogy a lefekvést valamivel későbbre hagyjuk. A bágyadtság, mely pillanatra erőt látszott venni rajtam — egyszerre eltűnt, — a csodálat eddig nem ismert érzete fogott el, s miként évek előtt — a lomniczi csúcson — elragadtatva üdvözlöm a kelő napot, úgy köszöntöm most —édes bús ér­zelmek közt­­— a lenyugvásra készülőt . S ha néztek fölfelé, néztek balra jobbra, S nincs egy földi fűszál, mely rátok hajolna, S mindenütt mindenütt csupán eget láttok : Ti is égben vagytok akkor, azt tudjátok, Szeretitek látni a szép alkony*­ tövét, Hol a kerek földhöz tűzi bársony övét; Legszebb, legpirosabb ott az ég almája, Púpos hegy közösleg be nem harapdálja.“ És meggyőződött, hogy a Mátyássali küzdés hasztalan, ne csatlakozott volna — szívből-e vagy színből egyre megy — a király pártjához. Az olyan felfogás, hogy Bánffy a nemzet uralkodását közvetlen meg akarta buktatni, azzal, hogy egy részlelkű ellen­zékkel tartott, lehet ugyan naiv, de a magyarok élet­rajzai írójának szájába nem illik. A kor bűnét jogo­san bünteti a történetíró a typus egyik legkiáltóbb példányában. De a bűnöket légből merített állítások­kal nem szabad indokolni.Magyarország nem egyszer kapta uralkodóját valamely szomszéd dynastiából, de a párt, mely őt trónra emelte, nem akarta nem­zetének bukását. S utoljára is a dolog úgy áll, hogy még a Bánffynál rosszabb emberek is, idegen kor­mány alatt is, magyarok akartak maradni : t. i. az olyan rosz emberek, kik orruknál tovább nem látva, idegen kormányt akartak önhaszonlesésből, mint pl. Bánffy Pál. A 248-ik lapon még mindig Bakácsot ír Bakóczy helyett. Hát Utysenichet mért nem nevezi Frater Györgynek vagy Martinuzzinak ? Ugyane lapon 1493 aug. haváról Bakóczyt egri püspöknek, a 82-ik lapon pedig ugyanazon év s ugyanazon hóról győrinek írja: Bánffy János és Jakab. Egy pórlázadás alkalmával egy Bánffy megmentette Drágffy életét. Istvánffy azt mondja, hogy Bánffy Jakab volt. Budai Lexicona e tény végbevitelét Jánosnak tulajdonítja, míg Wagner (Collect Familiarium, Fol. I. 15) egye­nesen Taurinusra támaszkodva czáfolja Istvánffyt. Kerékgyártó uz Istvánffy tekintélyére esküszik s furcsa okoskodással czáfolja Wagnert, ki Taurinus­­ból hat Bánffyt dicsőítő verset átvesz. Mivel e ver­sekben Bánffynak csak vezetékneve fordul elő ke­resztnév nélkül (Hunc ubi . . . Bamphius aspexit... etc.) Kerékgyártó úr átvevén Wagnerből e sorokat, felkiált, hogy „ezekből ugyan nem tűnik ki, hogy Drágfyt Bánffy János mentet­te volna meg.“ Némám, ezekből nem tűnik ki, sőt maga Wagner sem állítja azt mint erre vonatkozó szavai : Taurinus ... Bánffi virtute ... ita canit etc. (itt idézi a fenebbi sorokat). Hanem ha Kerékgyártó úr olvassa Taurinust, meglátta volna, hogy épen 14 sorral feljebb (Szauromachia 5-ik­ének 84-ik sorh ez áll : Stans Draphius Janus, Jano cum compare Bam­­phio. Ez pedig elég világos s tiszta dolog, hogy Wagner nem volt olyan bolond ember, ki nem tudta, mit csinál, midőn Stephanus Taurinus Olomucensist idézi : kortársat a csaknem egy századdal később élő megc­áfolására. Bánffy Jánost a János király nádorát méltókép megdicséri. De itt sem tudott szabadulni egy XIX. századi eszmétől. Azt mondja ugyanis (254-ik lap), hogy a szász orlamundi gróf ivadéka volt mégis ra­gaszkodott mind az 1505-ki t.czikkhez, mely a kirá­lyok választását magyar vérből rendeli el, mind Já­nos királyhoz, mind a magyar nyelvhez. Quasi verő: Mintha bizony csak az lehetne jó magyar, kinek őse a 108 gyökeres nemzetiséghez tartozott, s a közel 400 év előtt beköltözött családnak jutott volna eszébe Ortomund és Saxonia akkor, midőn a haza sorsára gondolt 400 év sok idő­­ rövidebb idő alatt is láttunk családot el­magyarosítani. Azután mindjárt a köv. 455-ik lapon maga Kerékgyártó úr mondja, hogy Bánffy János még csak németül se tudott. Ismételve kérem a derék szerzőt, hogy tegye le a XIX. század szemüvegét, mert az bizony sok dolgot visszásan mu­tat. S ez óhajtással be is zárom e füzetekrőli ismer­tetésemet *). SZILÁGYI SÁNDOR: Rejtélyes árva. Népdráma öt felvonásban. Irta Mosenthal. Fordította Re­­mellay Gusztáv. (Először adták a nemzeti színházban aug. 29-dikén.) Ha Mosenthal szini alakjai igazi érzést fejeznének ki, — ha az, a­mit érzésnek vallanak, nem volna az okoskodásoknak, többnyire pedig az erkölcsi bete­geskedés álokoskodásainak reájuk tukmált ered­ménye, — ha ez úgynevezett érzések nem változná­nak el minden belátható helyes ok nélkül s hibás mivoltukban legalább következetes fejlődést tanúsí­tanának , akkor azt lehetne mondani, hogy a szerző fontos költemények sorát fűzte össze s ez összefü­g) A füzet többi részére még csak egy észrevételem van, melyet csak azért mondok el jegyzetben, mert azt hi­szem, hogy az arra vonatkozó adat nem volt szerző birtokában. A 281-dik lapon ugyanis szerző azt mondja, hogy Bánk Pál erdélyi családból származott. A sza­­mosujvári első kapu fölött e felirat áll : „Paulo Bank Ungaro, de Comitatu Baciensi procurante hoc opus coeptum et perfectum 1540.“ Ez tehát nemcsak egy új adatot nyújt a Bánk Pál életéhez, hanem nyilván meg is czáfolja erdélyi származását. Sz. S. része a színmű külalakját választotta. A „Sonnen­­wendhof“ot vagy — mint a magyar fordítás czimezi — a „Rejtélyes árvá“t épen oly kevéssé lehet mon­dani drámának, mint például — hogy oly darabot említsünk, melyet a magyar közönség is ismer — „Deborá“t. Egy sor kép vonul el előttünk, s a képek közt nincs egyéb, mint időbeli kapcsolat, hogy az egyik előbb, a másik később merül fel. A képekben emberi alakok mozognak : ezek el-elmondogatják nekünk, mit csináltak vagy mit éreznek. Hogy mit akarnak csinálni , az elhatározások nem fejlődnek előttünk, pedig ez volna a dráma voltaképi lényege. Mindent már készen kapunk, nem mint levőt, de mint meg­­tettet. És gondja van rá a szerzőnek, hogy a­mi tör­ténik, azt minden alakban elénk tálalja, csak épen abban ne, a­mely kellene: a szándék kifejlődésében. Be nem éri azzal, hogy szemünk előtt megtörténteti a dolgot, de valamely következő felvonásban vagy jelenetben ugyanazt körülményesen elbeszélteti ne­künk az illető személylyel. Látjuk is a­mi történik, s még aztán el is beszélik, a­mit már tudunk. Már ma­ga e szerkezet is unalmassá teszi a darabot. Nő a darab unalmassága még az által, hogy a személyek hosszadalmas magánybeszédekben adják elő érzel­meiket, fejtegetik hangulatukat, és pedig eredeti ár­nyalás nélkül, elkopott kifejezésekben, közhelyek­kel. Talán a német hegylakók beszéde módját akarta ezzel a szerző jellemezni, mint a nyersen föltálalt ba­­bonássággal jellemző magát a népet. Az ily jellemzés azonban csak annyit ér, mint a tej, vaj, kasza, sarló, tehénkolompolás meg egyéb kegyéleti „anyag“ szín­padra hozása. De fő oka a darab unalmasságának az, hogy üres, hogy öt hosszú felvonáson át tulajdonképen semmi sem történik, a­mit drámai cselekvénynek lehetne mondani, a fölvezetett szereplők pedig mind élmé­nyeik­ mind egyéniségekre nézve széptanilag teljes­séggel érdektelen alakok. — Német színpadokon mégis tetszik a darab. Minek tulajdoníthatni e tet­szést ? Részint a népbeszélyek divatának; részint a hegyi élet regényes hitének; részint azon ködös ké­­tességnek, mely a darab alakjait, egész folyamát, egyes helyzetei jellemét, végeredményét burkolja s melyet Németországban igen sokan a költészet ne­továbbjának tartanak; de leginkább talán annak, hogy a közönség érzéke a színpadi csattanósságok és hathatósságok által eltompítva, a hathatósnak és­­ csattanósnak ellenkezője felé fordult, s ízlését az ér­dekes többé nem érdekelhetvén, az unalmas kezdi érdekelni. A romlott ízlésnek az tetszik, a­minek természet szerint nem volna szabad tetszeni, mint az eltompult ínynek az esik jól, a minek roszul kellene esni, a­mitől az élet irtózik : a dögíz.­­ Megunták a sok mesterkéltséget, s most azzal ámítják magukat, hogy visszatérnek a természeteshez, pedig csak to­vább, a mesterkélt természeteshez mentek át. Mosenthal darabjával a magyar színház nem nyert semmit, legfeljebb azon tanulságot, hogy ily szerze­ményeket nem kell átültetni színpadunkra. Az előadás jó volt, a­mennyiben magyar színészek jól játszhatnak német parasztokat, kiket nem ismer­nek. Komlóssy Ida, ki a darabot jutalomjátékául vá­lasztó, magát a czímben megjelölt rejtélyes árvát kép­viselte, ki ötödfél felvonáson át jámborul és nemeslel­­kűen tűri az emberek méltatlanságait. Hálás és fárasz­tó szerep , de csak hálás és csak anyagilag fárasztó. Igazi művészeti alakításra nem nyújt alkalmat. — Szigeti az akadémiailag meggazult Mátyásban szinte ijesztő hűséggel személyesítette a részeges csavargót. A fordítás magyartalan, németes. Ugyancsak sze­repel az ige szenvedő alakja, meg a színpadunkon, folyóiratainkban és könyveinkben mai nap annyira elhatalmasodott híres szótétel: „ez az, a mi“, — ez az, a mitől“, „ez az, a mi miatt“ stb. egyszerűen „ez“,—„ettől“,—„e miatt“ helyett. „Öreg“ edényt is emlegettek, „ócska“ helyett. Azt is hallottuk: „meg­varázsolta“ — mit a magyar igy mond: „megigézte“, „megbabonázta.“ Nem merem eldönteni, hiba-e vagy nem ; de úgy hiszem hiba ez is : „jót elkövetni.“ (Min­dent elkövetni, valami roszat elkövetni, jól van mondva. A jót azonban nem követi el, de teszi a ma­gyar.)»— Azonban még igazi vastag hibák is buk­kantak elő. A „Kranzeljungfer“t „koszoruleány“nak mondták, a „Dreikönigsfest“et pedig „három király­­ünnepének ! Hát nyoszolyóleányokról és vizkereszt­­röl se a fordító se az illető színészek nem hallottak? GREGUSS ÁGOST: Magyar könyvész­et 417. Som­osi Istvány: Közép­kortörténetei. Félgymnasium számára készítette Somosi István tanár. Sárospatak, a főiskola költségén és betűivel 8-ad rét 149 lap. 418. Negyedik évi tudósitvány a holdmező-vásár­­helyi helv. hitv. al-gymnasiumról. 1856/7 Szerkesztette Imre Sándor, igazgató tanár. Kecskeméten, Szilády Károlynál 1857. 4 rét, 30 lap. Au „első magyar általános biztosítás“ részvényesei névjegyzékének folyta­tása. Augusz Antal báró cs. k. helytartósági alel­­nök Budán; Liptay János Pesten; Bosányi Jó­zsef Pesten; Kosztovits István, Dorner Ignácz, Winter Károly, Pfannl Károly, Bischoff Károly, Winter Ferencz, Zechmeister József, Popovits és Löffler, Keppich Illés, Micheller György, Schöpf Fri­gyes, Cziráky Ferencz, Dorner Mihály, Nagy Rudolf, Rachtl Ferdinand, Kurz József, Opitz és Eckhardt, Ostermayer Pál, Schadl Konrád, mind Mosony­­ban, Kranzlein Mihály, Kohn Adolf, Kozma Sán­dor, Stein Adolf, Lotfrid Mátyás, Huber Pál és Probst Ferencz, mind Győrött; Fischer M. W. Duna­­földváron ; Basch Bernát és Ott Márton, Baj­án ; ifjabb Földváry Mihály, Tasson ; községi választ­mány , Nyíregyházán és Fischermann Manó Nyíregyházán. PESTI NAPLÓ. Pest, sept. 1. Kalocsa városa, mely eddig négy városi és tizenöt pusztai iskolát tart fenn, háromosztályu városi fiú­iskoláját négyosztályu főiskolává egészíté ki, és a le­ányiskolát egy új osztálylyal bővítő, két új tanítói állo­mást rendszeresített, s a szükséges iskolai helyiségeket *) Arany gyönyörű költeményeiben „Az Alföld népéhez“ hajnal van ott, hova én ez alkalommal bátor voltam az alkony szót becsusztatni, mielőbb helyreállitandja, mi is ezennel elismerőleg köztu­domássá tétetik. A czeglédi izraelita cultusközség egy kétosztályu nyil­vános iskolát állított fel s minden szükségessel ellátott, mi ezennel köztudomásra juttatik. — Balassa Gyarmatról írják nekünk : „Aug. 29-kén a már 21 éves tagositási per barátságos kiegyezés utján bevégeztetett. E csodával határos nagy munka végrehajtását, csupán az ottani két főbb birtokos, különösen pedig id. gróf Zichy Ferencz önmaga már többször is, s másutt is kitüntetett igazi ma­gyar nagylelkűsége vívta ki. “ — Szarvasról írják nekünk: F. hó 10-kén d. u. 2 óra után, alkalmasint vigyázatlanságból tűz támadt s csakha­mar 4 ház h­amvadt el. Egy szomszéd cserepes ház épen maradt, mi eléggé kimutatta, mennyivel czélszerűebb cse­réppel, semmint náddal fedni épületeinket. — Az evang. gymnasiumban jul. 28 és 29-kén tartottak a közvizsgála­tok, szép sikerrel. — Vajda Péter emlékszobra ügyé­ben, írja levelezőnk, bár költőnk halála után rögtön tör­téntek aláírások, mi sem történik. Azt hírlik ugyan, hogy az ezelőtt még 10 évvel begyűlt összeg (csak 56 frt) Szar­vason egy könyvárusnál válna tétéve, mások szerint egy pesti könyvárusnál van kamatra.­­ Elég hiba, hogy a pénz kezelői nem adnak számot. Ha már erélyes és tekin­télyes férfiú, ki ez ügyet magáévá tenné, nem találkozik, miért nem teszi ezt maga a város ? — Új franczia regény jelent meg magyar fordításban. Ez a „Budapesti Hírlap“ tárczájában közelebbről közlött „Marquisne arczképe.“ Regény a művészi életből, irta Bernard Átfordította. Évtáji. — Bucsánszky Alajos egészen uj nagy naptárt adott ki. Czime : „Magyar- és erdélyországi családi nap­tár 1858-dik évre.“ A naptár irodalmi részéről dicsé­rettel kell szólanunk. Bucsánszky eltér azon tévesztett nézettől, hogy egy naptárba tücsköt, bogarat halmozzon össze, hogy mindenről legyen benne valami. Nagy naptárában nagyobb műveket veszünk. Igaz hogy nem újak, de látjuk, hogy az olvasó közönséget szellemiebb egészségesebb mulattatás által akarja megnyerni. A nap­tár irodalmi részében vesszük a világhírű „Pál és Virgi­nia“ regényt rajzokkal. A „Peleskei nótárius“ kalandját (melyet kár volt átdolgozni) s Robinson Crusoe élettörté­netét. — Ezenkívül összefüggő rövid világtörténetet. — Az „Europe artiste“ jul. 26-kai számában, ennek ismeretes bécsi levelezője Antonazzi, ki az olaszok pesti vendégszereplései alkalmával maga is Pesten mula­tott, többi között ezt írja : „Tanúi valánk Pesten a diadaloknak, melyeket Car­rion úr aratott a magyar színházban, hol­y ez idén má­sodszor hallatá magát. Hallottuk őt „Rigoletto“ és „Don Juan“ban, s úgy találjuk, a közönségnek teljes igaza van hogy ezen tenort elébe teszi azoknak, a kiknek hangszer­­ek harsányságán kívül egyéb érdemök nincs. Carrion az oly énekes, a ki énekel: ez okból minden értelmes hallgatóság állhatatos rokonszenvvel viseltetik iránta. — Pesten mulatásunk alkalmával Hollósy a. (a levelező szerint kisasszony) játszotta Gildát. Ez mindazoknál fel­jebbvaló, a­kiket eddig hallánk. Hangja nem igen erős, de tiszta s a legtökéletesebben iskolázott (conduite avec la plus parfaite méthode), úgy hisszük, hogy Lind Jenny óta a trillákat még senki sem énekelte oly tökélylyel.“ — Brassóból írják : „F. hó 20-kán városunk igen meglepetett­­. Talleyrand franczia császári követ­ő excja megérkezése által. Titoknoka s vagy két oláhor­szági tisztviselő volt kíséretében. Talleyrand ur mintegy 30 éves fiatal, középtermetű izmos ember. Még másnap is Brassóban mulatott. Föl akart menni a Budzsesz hegy­re , de az idő nem lévén kedvező, ismét visszatért. Ugyan­ezen alkalommal értesíttetünk, hogy aug. 15-kén Buka­­restben megülték a Napóleon-napot. Csak néhány évvel ezelőtt Miklós orosz czár napját ülték meg hasonló pom­pával a bukarestiek.“ — Eddig a magyar borok külföldre vitele ellen mi magunk tettük e kifogást: nem állja ki a hosszú s főleg a tengeri utat. E véleményt már is több tény czáfolja meg, íme egyik legközelebbi. Az „Arader Zig“ban Kornis Jó­zsef hazánkfia egy levele van közzétéve, melyből arról ér­tesülünk, hogy e­z. évi mártiusban Brazília fővárosába Rio- Janeiroba aradi hegyeken termesztett borokat szállíttatott, melyek a négyhónapi utazást a legjobban kiállották. Az egész szállítás 50 akóból állott, ebből 12 akó gyoroki 1834 iki termés , 5 akó gyoroki 1820-iki, s a többi mé­­nes-pak­si 1852-ki termés volt. Szállító volt Liedemann F. pesti kereskedő. Nemzeti színház. Aug. 30-kán a „Vén bakancsos és fia a huszár“ eredeti népszínmű 3 felv. Szigetitől. Föld­szint és a páholyokban középszámú közönség. A darab megszűnt oly vonzerővel bírni, mint korábban: a színház még a múlt évben is mindig tömve volt, midőn e darabot adták. A szereposztás némileg új: Munkácsi FI. helyett Ötvös B. és Komlósi Ida helyett Fáncsi Ilka játszott. Ma adatik „Esmeralda.“ Regényes ballet, 5 felv. Szinte alkalmazta s a dánokat szerzette Campilli Frigyes. HIVATALOS. Ő cs. k. Apostoli Felsége Rimaszombatból f. hó 27-től kelt legfelsőbb határozata által, az otta­ni büntetőbázbani két bünböneznek büntetését kegye­lemből egészen elengedni méltóztatott. LEVELEZÉSEK Komárom-m­egye. Hogy országunkban a lóte­nyésztés előmozditassék,,és ez által a gazdászat is hathatósan emeltessék, 0 cs. k. ap. Fölségének ha­tározatából (f. é. jan. 27-éröl) kegyelmesen megren­delni méltóztatott, hogy az állam pénztárából 3 éven egymásután 3250 cs. arany derék tenyészkan­­czák jutalmazására fordíttassék. Ily gondoskodás folytán a pozsonyi közigazgatási kerület aug. 7-diki 20.142 számú határozata s illetőleg programmjaként Komárom és Alsó-Nyitra megyék részére a pályázat közel­múlt augustus 26-ára Érsekúj­várra volt kijelölve, mely alkalommal részint 4—7 éves minta-kanczák és csíkaik, részint tenyészetre alkalmasakká képződő 3 éves kanczák voltak jutal­­mazandók, és pedig a legderekabb minta kancza 20 darab aranynyal, 4 minta kancza 6—6, egy három éves kancza 14, és 3 ugyan három éves kancza 6 da­rab aranyával. A kitűzött napra a két megyéből mintegy 150 ló csödült egybe, s egy felsőbbileg ki­jelölt vegyes bizottság által szigorún megbiráltatott, s eredménye­sen, hogy 9-en nyertek jutalmat és pe­dig a diadal Klirth helység lakosaié volt (mily okosan cselekedtek, hogy lelkészek szavára hall­gatva a versenytől nem irtóztak ! —), ugyan­is mind a 4 kü­rthi pályázó nyert jutalmat, és pedig az első 20 aranyból álló jutalmat F­a­z­e­k­a­s János gazdá­nak kanczája és csikaja, azonfölül Kormos Boldi­zsár, ifj. Kaján János gazdák és S­o­r­e­c­z József iskolamester kanczái 6—6 aranyat; a 14 aranyból álló pályadij P­a­l­­­i­k Gábor tótmegyeri plébános kanczájának esett. ■— Az ekép jutalmazott állatok azonkivül fehérpiros pántlikákra aggatott disle­­mezekkel (réz- és kékzománczos) felsallangoztatván, diadalmasan haza hajtattak, s kétséget nem szen­ved, miként ily bölcs eljárás nevezetes lendületet adand a Széchényink által is annyira sürgetett lótenyésztés mint gazdászatunk egyik fő emeltyűjé­nek felvirágzására. 1. 1. KÜLFÖLD. Angolország, London, aug. 27-kén. Gr. Cl a­­r e n d o n a következő sürgönyt közlé a lapokkal : „Alexandria, aug. 20-kán. A Bombay nevű hajó teg­nap korán Suezhez érkezett jul. 30-káig terjedő bom­­bayi hírekkel. A delhii hírek jul. 14-ig terjednek; ez nap még a város a lázadók kezében volt. Habár­­ nekünk öt ezredünk van Delhi előtt , csak 2000 ev­

Next