Pesti Napló, 1857. október (8. évfolyam, 2311-2337. szám)

1857-10-23 / 2330. szám

242-2330. 8-dik évf folyam. Szerkesztő szállása : Uri-uteza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ki­a­d­ó­­­h­i­v­a­t­a­l: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Péntek, oct. 23. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán Pesten, házhoz hordva. Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. Félévre....................6 frt p. p. .6 hasábos petit sor háromszori hirdetésnél 4 p­­kr. Bé- Hirdetmények dija -lypgdíj külön 10pkr.Magán vita 6hasábos petit sor 5phr Szerkesztési iroda: Egyetem-utcsa 2-dik szám, 1-bő emelet, PEST, oct. 23. Tájékozás. (Fk.) Nagyszerű építményeket eleinte desz­kaburkolattal szoktak eltakarni, mely csak a befejezés után lassanként oldódik le, hogy a közönség annál nagyobb meglepetéssel bá­mulja a remekművet. Nem akarjuk ugyan azt állítani, hogy az, a­mit Stuttgartban s Weimar­­­ban építettek, remekmű volna, hanem annyi tény, hogy eddig igen sűrű burkolat takarta el a világ szeme elöl s hogy e burkolat csak most kezd lassanként lehullani. E perczben már nem lehet kétség arról, hogy mind a két találkozás alkalmával a Dunafejedelemségek ügye szóba jött, de szintoly kétségtelen az is, hogy Ausztria — az orosz czárrali megbarát­­kozás árán — nem áldozta fel a Dunafejede­lemségek uniója elleni oppositióját. Erre nézve nevezetesen az inspirált orosz és franczia köz­lönyök sorai közt igen érdekes dolgokat ol­vasunk. A „Nord“ példa azt mondja, hogy Ausztria mellett, küzd azon körülmény, misze­rint „a hadviselés az európai hatalmaknak je­lenleg se hajlamában, se lehetségében nem áll.“ ebből világosan következik, hogy Ausz­tria hajszálnyit sem engedett, s hogy a többi hatalom e vonakodást „casus belli“ gyanánt tekintené, ha e perc­ben háborút viselni l­e­­h­e­t­n­e. Mivel azonban leginkább financziális okok miatt­­ legalább most nem lehet, az unió eszméje egyelőre el fog ejtet­­n­i. Úgy hiszszük, e logika ellen magának a Nordnak sem lehet kifogása, sőt azon meg­­hunynyászkodás, mely ezen különben oly büsz­ke orosz tárogatón legújabban észrevehető, vi­lágos jele azon mély lehangoltságnak, melyet ily váratlan fordulat előidézett. Hanem a Nord sorai közt még többet is ol­vasunk. Ha Ausztria ellenszegülése előtt most csak azért hajolnak meg, mivel háborút viselni nem lehet, ebből az következik, hogy mihelyt csak lehet, az unió eszméjét újra felkarolván, azt szükség esetén fegyveres erővel is keresz­tül vinni szándékoznak; úgy hiszszük, e kö­vetkeztetés is szorosan a logika törvényeivel egyezik meg, sőt az még pozitív gyámolítást is nyer a Nord azon záradékában, melylyel e tárgybeli minden fejtegetését kisérni szokta, hogy t. i. az ő meggyőződése szerint egyedül az egységes román birodalom megalakítása ké­pes Európa békéjét keleten biztosítani, s hogy ezen egyesült s önálló országot e­­lőbb utóbb mégis meg kellene ala­kítani. Szép kilátások az örök békére s az európai viszonyok megszilárdulására! A pá­risi congressus egybegyülend és — miként már most az unionista közlönyök is valószí­nűnek tartják — unióellenes határozatot fog hozni; az unionisták elfogadandják e határo­zatot — kénytelenségből s azon „mentalis re­servatio “-val, hogy mihelyt a financziális „kap­­craszorulás“-ból kibontakoznak, majd „visz­­szatérnek“ e kérdésre, s akkor ebbeli szándé­kaikat a legvégső eszközök alkalmazásával is foganatosítandják. Meglehet, hogy Stambulban már tudtak a dolog ilyetén fordulatáról, midőn a legújabb jegyzéket kibocsátották, különben nehezen fogható meg, miként merhetett volna a porta oly nyíltan szembeszállni az ő hatalmas párt­fogóival. Prokesch báró befolyása tehát e perczben kétségenkivül túlnyomó és Thouve­­nel, ki mindeddig oly zajosan viselte magát, egyszerre mit sem hallat magáról. Hiába pazarolta ő minden erélyét s eszélyét arra, hogy az unió diadalát biztosítsa. A­mit hóna­pokon át épített, azt a koronás fők lehellete néhány percz alatt, halomra döntötte: „affla­­verunt­ii et dissipatum est.“ Irigylendő lehet egy diplomatának hangulata ily perczekben, a gyönyörű jutalom ez tevékenységéért, ön­feláldozásáért! Ha nagyon kimélők lesznek iránta, legjobb esetben hazamehet s valahol „távol Madridtól“ épületes elmélkedéseket sző­het egy jelenkori diplomata irigylendő hely­zetéről, hálát adván az égnek, ha arra nem kötelezik, hogy most az eddigiekkel merő el­lenkezésben álló elveket képviseljen s az egész világ hallatára „pater peccavi“-t mond­jon. Miként beszélik, Poroszország is elpártolt volna az unionistáktól. A fentebbiek után ezt magyarázhatónak találjuk, mert az egész unio­nista párt (a kabineteket értjük) elpártolt az uniótól; hogy Poroszország e tekintetben sa­ját rovására cselekedett volna, nem hisszük; ő e kérdésben soha önálló politikát nem köve­tett. Hanem meglehet, hogy, mielőtt várnék, e tekintetben is tetemes változás történik. Mi­ként hitelt érdemlő forrásból jelentik, a porosz király, midőn „helyettes kormányról“ beszél­tek neki, ezen indítványt visszautassá, hozzá­­tévén, hogy a kormány ügyektől vég­képen vissza akar vonulni s életének hátralevő részét a túléletrel előkészülésre for­dítani. Ez esetben a trónváltozás közelebb ál­lana, mintsem gyanítottuk volna s a porosz herczeg,ki talán bátyja iránti kegyeletből nem mert volna hozzá nyúlni a mostani rendszer­hez, mig bátyja nevében kormányoz, min­denesetre ismeretes erélyével önálló útra fogna térni, ha a kormányt végképen átvenné. Őszin­te tisztelettel tekintünk a beteg király eddig HYPERION. IRTA LONGFELLOW. II. KÖNYV. (Folytatás. *) Hetedik fejezet. Malom és más kerekek. Néhány nappal ezután a báró levelet kapott nővé­rétől, melyben arról értesült, hogy az orvosok neki azt tanácsolták : látogatná meg egy pár hétre az emsi fördöket, egyúttal felkérte a bárót, hogy még a för­­dőévszak kezdete előtt lenne Emsben. — Kisérjen el ön e rövid útra, mondá Flemming­­nek. Néhány kellemes napot töltünk Emsben s las­sau más fördőhelyeit is meglátogatjuk. Ez el fogja oszlatni a mélabús, éber álmokat, melyek önt olykor megszállják. Tán épen a „Kigyó-fördőben“ jövendő jegyese, sötét sejtelmek és határozatlan tárgyakkal várja. — Vagy épen valamelyik emsi özvegy, téve hozzá Flemming mosolyogva, s fél tréfás, fél komoly han­gon folytatá : de ám keressük fel, nem bánom Bárki legyen Ám legyen jelen Hogy szivem utána ne epedjen! Akárhol járjon Elötaláljon, Bár a sors vak éjje alatt várjon. Délután Frankfurtba utaztak, s lassan vonultak fel a szépsége miatt egész Németországban hires he­gyi utón. Azon ház előtt haladtak el, melyben Luther Márton a wormsi országgyűlés után elrejtve tartóz­kodott, Handschuchsheim falun keresztül, melynek *) Lásd P. N. 239-dik számát. régisége Pipin király a kurta, idejéig felmegy , s mely falu a hegytetőn, virágok és zöld lúgossal bo­rítva fekszik. Mindjárt jobbra a mysticus Odenerde halmai emelkednek és balra a Neckar mint aczél is görbül el a ligetben. Tovább nyugotra könnyű köd­pára jelöli a Rajna futását s túl ezen, mint egy fel­­zúdult tenger, Elszász kék habalaku hegyei látsza­nak. Madarak dala, a távolról hangzó estharang zúgá­sa, s kellemes virágok illata töltötte be a jéget; las­san és nyugodtan szállt le a nagy vörös nap, az egy­másra tornyosuló fellegek által félig elborítva. — Az éjét nem töltjük Weinheimban mondá a bá­ró a postakocsishoz, ki leszállott, hogy a városhoz vezető hegyre felkapaszkodjék. Hajts a Birkenau völgyben levő malomhoz. A postakocsis egyik lovának sörényébe kapaszko­dott s ismét nyeregben ült. A weinheimi kövezett után akartak haladni s nem figyeltek az „arany sas“­­beli fogadásra, ki oly hivólag állott vendégfogadójá­nak ajtajában; és Windeck várkastély romjai hegyi trónjokból oly sötéten tekintettek le rájok, hogy ott meg sem állanak s a várban nem tisztelkednek. — A vén rom oly hivólag tekint ránk, mondá a báró, de mi őrizkedünk a meredek hegyre kapasz­kodni. A legtöbb utazó olyan mint a gyermek, neki mindennel érintkezésbe kell jönni a mit lát; felmá­szik minden rom töredezett falára, melyet útjában talál , s fáradságának jutalma : forró verőfény, kúszás, csúszás, s végre is kimerülve és csalódva tér vissza. Azt hiszem, mi okosabbak leszünk. A hídon át s a folyónak felfelé haladtak egy kő boltozat alatt, mely a Birkenau-völgy bejárásául szolgált. Hives, kellemes völgy ez magas hegyek ál­tal beszorítva — fehér kőris és sudár puszpángfák­­kal beárnyékolva, melyek alatt a Wechsnitz hömpö­lyög, ez a lármás hegyi folyó, mely széles vállait ot­­tan-ottan malomkerekeknek feszíti és mutatja, hogy ő csak úgy tud dolgozni mint tréfálni. E malmok egyikénél megállották, hogy az éjszakát ott töltsék. A malom jellemző vonása a regényes német tájak­nak, mint a regényes német elbeszéléseknek. Nem­csak malom ez, de egyszersmind sörház, falusi fo­gadó, úgy hogy az emberek benne nem csak dolgoz­nak, de mulatnak is. Ott áll festői szalmafedelével a malomház az útkanyarulatban, ide gyűlnek ünnep­napon a falusi emberek, s a fák alatt tánczolják a hindiért. A hirtelen beállott nyári est-szürkületben a báró és Flemming a folyam partján haladtak a malom­hoz. A mint hallották mint csörtet a folyó a kavi­csok és kedves fagyökerek felett s a malomkerekek szakadatlan mormolják klipklap, Gőthe kedves da­lára „Az ifjú és malompatak“ gondoltak. Előttök úgy tetszett mintha Nympha énekelne a viz felett. — Meg vagyok győződve, mondá Flemming, hogy a német népköltészet teljes megértése és átérzése, a német tájakkal bizalmas összeköttetésben áll. Sok kedves kis költemény pillanatnyi érzés kiömlése — szavak, melyekhez madárdal, a levelek susogása s híres patakok csörtetése alkotják a megfelelő zenét. Vagy inkább úgy kellene magamat kifejeznem, olyan szavak, melyeket az ember, a természet zenéjének szövege gyanánt rak össze. Nem hallja ön most is : e patak, mint beszéli, hogy vándorol a malomhoz, hol napkeltével a molnár leánya rá nyitja ki ablakát és lejön képét a patakban megmosni és keble oly teljes és fehér, hogy a hires vizet szerelmi lángra serkenti? — Valójában szép ballada! mondá a báró. De sok más kis dalunknak költőre van szüksége, hogy azt érezze és értse. Daloljuk ezeket völgyekben, erdők árnyaiban és a kerti lugasok alatt, vagy este, egye­dül, úgy a mint írva vannak. De ne daloljuk a világ hallatára — mert a világ ily dolgokat kicsinylőleg kinevet. Müller ama kis dalban, melyben a leány a holdat üdvözli igy szól: Ez a dal a szép esti dal Egy vándor járt itt azzal Elénekelte a holdfénynél. Ki olvassa a gyertyafénynél Nem érti, pedig könnyű érteni A gyermek is el tudná mondani. Müller sok csinos dalt irt, melyekben az emberi lélek pillanatnyi, határozatlan vágyai és érzései van­nak kifejezve, kóbor vadászkü­rtös dalainak nevezi el őket. Van köztök egy, mely nagyon illik jelen helyzetünkre. A nyugtalanság és mozgás utáni vágy van benne kifejezve, melyet a csörtető folyó hangja és tekintete idéz fel bennünk. Czime „Hová?“ s meg­érdemli, hogy önnek elmondjam: Csörtetve foly a patak Sziklaforrásából Csak azt kiáltja tik, tak, S a völgynek frisen foly. Én nem tudom hogy vagyok, Sem ki tanácsolta : A merre a patak fut, Arra lelkem útja. Tovább, tovább lefelé Mindig a patakkal — Lépést tartok ő felé A fris, tiszta habbal. Vájjon ez az én utam? Oh patak ! mond hová ? Csevegésed, nyugtalan Szivem elbájolá. * Mit mondtam ? csevegésed! Milyen balga beszéd : Hisz hallom a tündérek Igéző énekét. Csak hadd énekeljenek. . . . Követlek kis patak — Molnárlány, malomkerek Már ide látszanak. — Íme itt a költői ábránd, s a halvány, prózai magyarázat hozzá, mondá Flemming. A dal elég csi­nos (Flemming nem tudja hogy ilyen gyengén fordí­tottam) s valószínűleg ily jelenet szolgált rá alkal-lefutott pályájára, de szintoly mély azon tisz­telet is, melyet a porosz herczeg eddigi férfias magaviselete és a legsúlyosabb viszonyok közt tanúsított jellemszilárdsága egész Európában felköltött. E tiszteletet nem csökkentheti azon köztudomású tény sem, hogy a herczeg Ausz­triának nem igen nagy barátja; a derék jel­lem, a férfias szilárdság s a jeles uralkodói­­ tulajdonok még az ellenben is becsülendők; ha Ausztriának ellene marad, annak minden­esetre méltó ellennel kellene meg­mérkőz­nie ; ha pedig őt a maga részére vonni sikerül, Ausztria szintén méltó és sok tekintetben meg­becsülhetetlen barátot nyerne! — Bár­melyik oldalra álljon is a herczeg, — Ausztria, sőt Európa mélyen fogja megérezni e változást, keleten és nyugaton, mindenek előtt pedig a világrész szívében! A részvénytársulatok műtani osztálya s ellenőrködés. Említettük volt múltkor, hogy a vasúti igazgató­ságoknál a műtani személyzet nagyon előtérbe áll , kivonni igyekszik magát minden ellenőrködés alól, holott erre valamennyi osztály között épen neki van legnagyobb szüksége. A részvényeseknek valameny­­nyire tudniok kell, mi itt a bökkenő. Az évek óta tett tapasztalások bőségesen megmutatták, mily ká­ros lett a részvényesekre nézve a műtani részlet fö­lötti felületes felügyelet akár az építés akár az üze­­lem folytában. Szemközt a nagyszerű vasútépítmé­­nyekkel, melyeknek kevés év alatt szinte 400 mért­­földnyi kiterjedésben el kell készülniük, akkor, mi­dőn oly tőkéket kell kiteremteni, melyeknek pilla­­nati hiánya érzékenyen fogja sújtani a pénzpiaczot : kétszeresen jogosultnak tűnhetik föl minél erősebb kikelésünk minden baj ellen, mely e nagyszerű épít­kezésre vonatkozik. Nyíltan ki kell pedig monda­nunk, hogy épen a legnagyobb bajok közé tartozik a műtaniosztály fölött a legtöbb vasútnál annyira hiányos ellenőrködés. Ha több évvel ezelőtt — bizonyos igen élénk pá­lyavonal építése alkalmával — derekasan kezelik vala az ellenőrséget, sok embert sok kellemetlenség­től lehetett volna megkímélni. Nem lett volna köz­hírré annyi illetéktelen vád, nem kellett volna folya­modni oly határozathoz, mely, mint részintes beval­lása annak, hogy az építés vezetésébe igaztalansá­­gok csúsztak be, koránsem hízelgő bizonyítvány az igazgatóságra nézve. Nincs itt helyén, sem idején a múltakat ismét rész­letesen föleleveníteni, a közérdek azonban megkí­vánja, hogy rájuk utaljunk azon pillanatban, midőn épen a vasúthálózat megkétszerezett kiterjesztése fo­rog fen. Négyszáz mértföldnyi vasút körülbelül há­romszáz millió írtba kerül, ennyi pénzt pedig, úgy hisszük, pénzszűk időnkben érdemes ellenőrizni. Több vasúti igazgatás első számadásai igenis meg­győznek a felől, hogy különös figyelemmel vannak az építési költségek iránt s minden lehetőleges meg­­gazdálkodást alkalmaznak. E részben különösen a tiszai vaspálya igazgatása megy elő jó példával. Ez legnagyobb tért hagyott a versenynek, mi­által ké­pessé lett olcsóbban építhetni, mint bármely más vasúti társulat. A tiszai vaspálya számadási kimuta­tása bizonyítja, hogy az igazgatóság betekint az építés egyes részleteibe, — ez pedig oly ellenőrkö­dés , melylyel szemközt bajos volna az építési számadásokba oly hibákat becsúsztatni, melyeket aztán még utólag kellene megigazítani. — Álta­lában véve azonban, a vasútigazgatások még nem haladtak előre a központi rendszerrel. — Igazga­tás tekintetében a trieszti ausztriai Lloyd gőzhajó­­zási társulatát állíthatjuk föl mintául: ott a műtani osztály bezzeg a legtetemesb, de azért koránsem független ám­ felügyelő áll az élén, ez pedig alá van vetve a főtitkár legszigorúbb ellenőrzésének, a­ki egymaga felelős valamennyi osztályért. A mű­tani felügyelő felelőssége, a­kire, nagyon bölcsen, rá nem ruházták az igazgató czímet, egyesegyedül a műtani kezelésre szorítkozik ; az erre való eszközö­ket neki a főtitkárság legpontosabban rendelt ki (melyet, szintén nagyon helyesen, nem neveznek igazgatóságnak), számba veszik pedig az egyes mű­tani osztályok vezetői. De nincs is egész Ausztriában vállalat, mely a részvényesnek oly kielégítő biztosítékot nyújtana szigorú, becsületes igazgatásra nézve, mint a trieszti Lloyd. Nincsenek itt se szándékos, se szándéktalan számadási hibák; nem fordulnak elő haszontalan ki­adások, de nem is marad el semmi szükséges kiadás; és minden meglevő készlet, a legnagyobb gőzöstül kezdve a legkisebb csavarig, megéri a díjat, a­mibe került. Ily igazgatás, hol magát mindenki az intézet hű szolgájának, nem pedig urának nézi, mintául szol­gálhat minden részvényes vállalatnak. A Lloyd hi­vatalnokainak és szolgáinak egész sorozata, az utolsó sütőtül kezdve föl a főtitkárig, mind becsületének tartja egész erejét s tehetségét az intézetnek szen­telhetni. Nincsenek ott könnyen szerzett s százezer forintokig menő fizetésekkel és százalékokkal ellá­tott igazgatók, de vannak igen tisztes, azonban ugyancsak meg is érdemlett fizetéssel ellátott hiva­talnokok és szolgák, a kik büszkék reá, hogy oly példány-intézet tagjai. Oda menjenek, ott tanuljanak­­ igazgatni és el­lenőrködni hazai részvényes társulataink. P. P. Poroszország, bizalmas sürgönye 185?. május 28-ról. Az „Indépendance beige“ egyik levelezője közli a következő bizalmas sürgönyt, melyet a porosz kor­mány a Dunafejedelemségek kérdésében külföldön lévő diplomatiai ügyvivőihez intézett. A sürgöny igy hangzik : Berlin, máj. 28. 1857. „Uram. „Január 30-iki sürgönyöm, valamint ahhoz csatolt magyarázó emlékiratom által tudtára adtam önnek azon intézkedéseket, melyek Konstantinápolyban az ottomán kapu s más a párisi szerződést aláírt hatal­mak közt elhatároztattak az „ad hoc“ divánok ösz­­szehivására nézve, melyeknek a nevezett szerződés 24-ik pontja értelmében a Dunafejedelemségek szer­vezését illetőleg a népesség óhajtását kell­ ki­­fejezniök. A fermánt, melynek tartalmát önnel köz­­löttem volt, azóta ő felsége a­zultán kormánya köz­rebocsátotta , s a 23-dik czikk értelmében ki­nevezett speciális bizottságnak tagjai a hely­színére mentek, hogy a kivitelre felügyeljenek s később a divánokkal összeköttetésbe tegyék magokat. Oláhország és Moldva népének, kik számára az európai hatalmasságok, egyetértve a fényes kapuval

Next