Pesti Napló, 1858. január (9. évfolyam, 2387-2411. szám)

1858-01-26 / 2406. szám

20—2406. 9-dik évf folyam.PESTI NAPLÓ. Szerkesztési iroda: Egyetem-utczti 2-dik szám, 1-ső emelet. Szerkesztő szállása Angol királynő 53. sz. lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Vidékre, postán Évnegyedre . . . , 6 frt pp. Félévre ...... 11 frt pp. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . 5 frt — hr. pp* Félévre . . • 9 frt 30 kr. pp. am­­inimAniTnk­ J.'j. . 6 hasáb, petit sor 3-szori hirdetésnél 4 pkr. Bélyegdij­ni­a elmenyek. Hír 1. külön 15 pkr. Magán vita 6 hasábos petit sor 6 pkr. 1858. Kedd, jan. 26. Előfizetés nyittatik PESTI NAPLÓ 2 és 5 havi folyamára, úgymint : Vidékre postán küldve Február és martius hónapokra 4 frt. Február — junius hónapokra 9 frt. A „Pesti Napló"” kiadó­hivatala. PEST, jan. 26. Szerkesztői nyilatkozat. Gyöngélkedő egészségem miatt a Pesti Napló jan. 24-diki számát nem én szerkesz­tettem. Ezért csúsztak be általam egyébként helyeselt főczikkébe azon személyemet dicsérő sorok, melyek különben világot nem láttak volna. KEMÉNY ZS. Tájékozás. (Fk.) Ha egyik első rendű állam uralkodó­ja, ki a tapasztalás szerint elég szilárd aka­rattal s erélylyel bir nézeteinek s kivánatai­­nak valósitására, ha ily uralkodó úgy­szólván egész programmját hirdeti a világ előtt —— ün­nepélyes órában s ünnepélyes alakban, akkor e nyilatkozvány mindenesetre a legfontosabb politikai tények közé tartozik. E szerint olva­sóink nem fogják rész néven vehetni, ha nem­csak most másodszor, h­anem talán még több­ször is foglalkozandunk Napóleon császár trónbeszédjével. Oly elvek forognak itt szó­ban, melyek nemcsak Francziaországra néz­ve fontosak, hanem — átalánosítva — másutt is érdekkel bírhatnak. Napóleon császár e beszédjében elég őszin­tén bevallotta, hogy a császárság eddigelé­g küzdelem, még pedig saját lételéért, melynek jogosultságát az ellenpártok tagad­ják, melynek eltörlése — főtörekvésük. Eb­ből természetesen azon kérdés ered : tűrheti-e valamely fenálló államrend, hogy az ő saját tétele kérdés alá vonatik, e léteinek jogosult­sága tagadtatik s fenállása aláásatik ? A fran­­czia császár egyenesen és feltétlenül azt mondja rá, hogy : nem! Szerény nézetünk­­ szerint ezen „nem“ csak feltételesen fogadható el. Napoleon császár Anglia példájára hivatko­zik — a történeti igazság teljes mellőzésével! A „repeal-association“ programmjának alap­ja az volt, hogy Angol-, Skót- és Írország egy birodalommá egyesíttetése jogtalan, és hogy ezen egyesülést minden áron fel kelljen bontani, a három brit királyságban még most is elegen vannak, kik a királyságot s átalá­­ban a monarchiát teljesen fölöslegesnek tart­ják, azt állitván, miszerint egyeduralkodó nél­kül is menne a dolog s ime — Anglia k­o­r­­m­á­n­y­a még sem következteti innen, hogy a repressiv rendszabályokat szaporítani kellene. Akár tory, akár whig-kabinet állt a királynő oldala mellett, soha egyik sem vallotta Napó­leon császár azon elvét, miszerint „a korlát­lan szabadság lehetetlen, míg az országban oly töredék létezik, mely makacsul félreis­meri a kormány főalapjait.“ Másrészről pedig az angol nép is meghazudtolá a császár azon további állítását, miszerint ily országban „a szabadság — a­helyett, hogy felvilágosíta­na, felvigyázna, javítana — csak fegyver a felforgatási pártok kezében.“ Angliában, mi­ként mondtuk, csakugyan léteznek ily „ma­kacs“ töredékek, a kormány mindezáltal nem nyirbálta meg a közszabadságot s egyátalában nem emlékezünk, hogy Angliának a nyugta­lankodásban bővelkedő újabb időben a „fel­forgatások“ nagyon alkalmatlankodtak volna. A franczia császár átalános és feltétlen ér­vényű tétel gyanánt állítá oda azt, a­mi csak feltételesen és bizonyos körülmények közt való. Ha az ellenzék a törvényszabta határokon túllép, akkor természetes, hogy azt nem lehet, nem szabad tűrni. Míg valamely törvény fen­­áll, mindenki köteles iránta tisztelettel visel­tetni és senkinek nincs joga azon túlhágni. A fenálló rend elleni ellenzék, tehát akkor természetesen nem tűrhető, ha oly utakon jár, melyeket a törvény tilosaknak kijelölt, de ezen feltétel alatt nem a t­á­r­g­y, hanem a forma miatt nem tűrhető és akkor sem lenne az, ha bármi más tárgygyal foglalkoznék. Ha pe­dig az ellenzék törvényes útón marad, ha a fenállónak módosítását kivánja, ha jogosult­ságát tagadja, de tényleges tételét elismeri s mindaddig tisztelettel van iránta, mig törvé­nyes utón valami más nem lép helyébe, akkor nem mondhatni, miszerint ily ellenzék nem tűrhető, akár az épület alapja, akár annak egyes részei ellen van irányozva. De talán­­ az önfen­tar­tás ösztöne tiltja az ily ellen­zék eltűrését? Ha az önfentartás ösztöne tiltja, akkor eb­ből az következnék, hogy a fenálló rendszer képviselői e rendszert ama megtámadások ál­tal veszélyzettnek hiszik. Veszélyzett pedig csak akkor lehet, ha a megtámadó rész a nemzet közt számosabb és erősebb, mint az, mely a fenállót gyámolítja, azaz ha a kisebbség mellette , a többség pedig el­lene áll. Ilyen államrendről pedig nem mond­hatni, hogy a nemzeti fejlődés és nemzeti akarat eredménye. Tehát az alapok ellen irányzott oppositio — minden, még törvé­nyes forma alatt is — csak ott veszélyes és türbetlen, a­hol a fenálló rendszer néma nemzet fejlődésének és szabad akaratjának eredménye. Ha az lenne — miként példa Ang­liában vagy Belgiumban csakugyan az — ak­kor mosolygva néznék, miként törődnek az ellenzék habjai a többség rokonszenves aka­ratjának köszirtjén. A­hol tehát a fenálló rend alapjai ellen irányzott ellenzék létezik, ott csak kettő közt lehet választás , vagy a politikai rendszert akként kell megváltoztatni, hogy az a nemzet többségének rokonszenvével találkozzék, s igy az ellenzék hatástalanná váljék, vagy­­ az ellenzéket erővel elnyomni. Az első esetben az oppositio talán még azontúl is sok zajt csi­nálhat, de épenséggel nem veszélyes; a máso­dikban néma marad, de aztán kettősen ve­szélyes ! Napóleon császár — „csillagában“ bízván — épen ezen második Veszélyesebb utat vá­lasztja ; hisz neki külön nemzete van s már sok veszély nyom nélkül ment el mellette; ő mindig győzött, bár hatalmas ellenekkel mér­kőzött, hanem egy van, kinek ellenében alig­ha győztes maradna, ha vele szembe szállni mer­t ez'— a kor szelleme — egy fejlődésre s haladásra'* képes és mindkettőre törekvő nemzet mindenható géniusza í véseket fejezik ki, midőn azon közös jelszó mel­lett szintén minden különbség nélkül buzognak. Nem akarom ezúttal keresni, vájjon ez elv fölállítása elegendő-e megemlítése nélkül azon kellékeknek is, melyek a fentarthatástól elvál­­hatlanok; s nem akarom fejtegetni, vájjon azon jelszónak önmagában való naponkénti hirdetése nem vezethet-e oly egyoldalú, félszeg s elfogult előítéletekre, milyen volt őseinknél az­ Extra Hungáriam non est vita, és a Ma­gyarország Kánaán földje, nincs semmire szük­sége stb. — várjon nem vezet-e az sokat föld­­birtokosaink közöl tévútra, mintha a földbir­tok már magában is elég lenne, mintha ahhoz, hogy biztositassék, a földbirtokos részéről töb­bé mi sem kivántatnék. Ezeket mellőzve, most csak azon eszmék tisztába hozatalára kívánok egy pár szót emelni, melyek a hitel s a földbirtok érdekei közti vi­szonyokra vonatkoznak. Míg más­részt épen az újabb időkben több részről­ nyilatkozatokat s fejtegetéseket olvas­hattunk a hitel ellen, megtámadtatván mind­az is, min a hitel alapszik, úgymint a gyors tör­vénykezés, a fizetésteljesítésnek gyors eszkö­­zölhetése, a váltók, sőt az érezpénzét helye­­sítő pénzjegyek is, mint a­melyeknek forgal­ma szintén a hitelen nyugszik. Sokat hallottuk emlegetni a földbirtok ingóvá tételének káros­ságát, a hosszas csődfolyam jótékonyságát is stb. stb. Hogy ezen oly kiválólag felszeg, sőt káros eszmék épen most merültek fel, némileg nem csodálhatjuk, mert azon szomorú jelenetek, melyeket a még most is tartó crisis Európában s Amerika nagyrészében előidézett, könnyen elfogultakká tehettek sokat közölünk. A hi­tellel való túlságos visszaélés idézte elő a mai krisist, s azért könnyű az átmenetei a hitel ká­rosságának eszméjére s igy magának a hitel­nek megtámadására s megrohanására, elkár­­hoztatására mindazon intézeteknek, melyek a hitel eszközei. De helyeselhető-e ez, kiállja-e ez a józan ész ítéleletét; megegyezik-e az a józan gon­dolkozás szabályaival ? Szabad-e valamely in­tézményt, szabályzatot s reformot elítélnünk azon visszaélések miatt, melyek azzal ü­­zennek ? Okosság lenne-e elítélnünk a hitelintézete­ket azért, mert vannak , és pedig újabb idők­ben igen túlnyomó számban, és pedig köze­lünkben is, melyek hivatásuknak meghazudto­­lásával egészen a börze szédelgős játékaira adták magukat. MÁRTHA. Irta VALUE V. IV". Martha, a bárónő önző finomsága és Rozália kiállha­­tatlan zsémbeskedése közepett,egészen elkomorult. Szi­ve, más táplálék hiányában maga magát emésztette; ér­telmének szabadabb fejlődésre volt szüksége. Az apát úrral való társalgás, az élet azon fensőbb légkörébe emelte őt, hová lelke szüntelen vágyott. Tanárainak szájában a tudomány holt betű volt, meddő halmaza a neveknek, mely csak emlékező tehetségét terhelte. A jámbor apáttól hallva, a tudomány­ élet igéjévé lön. A közönséges emberek, kik közt eddig az apát úr élt, nem valának képesek őt felfogni; rá nézve is szerencse volt tehát, hogy oly növendéke akadt, mint Mártha. Végtelen gyönyört talált e tudományszomjas lélek felvilágosításában, ha új láthatárokat nyithat szelleme előtt, s föltette magában, hogy mind arra megtanítja, a­mit tud. Az értelmi élet­e legelső elbű­­völése, elfelejtette a fiatal leánynyal minden unalmát és daczos hajlamait. Nem találta többé magát szeren­csétlennek nagynénjénél s békésen érte el tizenhete­dik évét, azon kort, melyben a nagy világnak először akarta nagynénje bemutatni. A bárónő jóval előre kijelentette, hogy ez alkalom­ra nagy bált fog adatni. Ez rá nézve a legfonto­sabb esemény volt. Ismerte az első hatások be­folyását s unokahugát illetőleg, vakító diadalról ál­modott. A legaprólékosabb gonddal készült toilettejé­­hez. Alaposan és mélyen megvizsgálta a ruhaszabá­sok különféle nemeit, komornája által mindenféle alakban fonatta Mártha gyönyörű hajfürtéit s igy vá­lasztott, a hajók minő rendszere illik hozzá legjobban s legalább is egy tuczat szalagrózsát próbáltatott fel. Elemében volt, hogy ezt tehette s egész kéjjel látott az előkészületekhez. Mindez azonban felesleges volt. Az ifjúság, teljesen igazolta a gyermekkor ígéreteit. Mártha bájoló szép­ségű­ fiatal leánynyá­lön, bájolóbbá mint rendesen a tizenhét éves leányok; erkölcsi és értelmi kifejlődése, melyet az apátnak köszönhetett, alaktökélyéhez esz­­­ményi sugárzást adott, mi az a természeti szépségre nézve, mi a nap a mezőnek. Az ünnepélyes nap megérkezett, Mártha egész dísz­ben jelent meg esti nyolcz óra felé a teremben, hol nagynénje épen toilettejéhez készült. — Mily gyönyörű­en, szólt hozzá a bárónő, homlo­kát megcsókolva, miután hoszú és komoly figyelem­mel vizsgálta volna. Mártha a kandalló közelében helyet foglalt, mig Cernán asszony gyűrűit és karpereczeit felrakta, idő­ről időre a megelégedés pillantásával nézve unoka­­hugára. Egészen ábrándozó lett Mártha fris szépségé­nek láttára s előre elgondolta a hízelgéseket és bóko­kat, melyekkel egy ily kedves teremtés fogadott any­ját, okvetlen­ül fogják halmozni. E pillanatban egy szolga lépett be s levelet adott át Cernán asszonynak, melyen nagy betűkkel vala kívül olvasható , igen sürgős meglepő bizony­ságául a falusiak együgyüségének, kik kétségkívül azt képzelik, hogy a postaigazgatóság, mihelyt a le­velén ezt látja , igen sürgős, külön fogatot állitat ki, s pótlevélkihordást rendel, hogy az üzenet kézhez­­jutását siettesse. A bárónő feltörte a pecsétet s e néhány sort ol­­vasá :• .„Báróné asszony! Sógornéja Montbrun grófné, a legkétségbeejtőbb állapotban van. Ma reggel az orvos azt mondotta, aligha huszonnégy óráig viszi. Hugóm ismeri saját helyzetét s élénken óhajtja leányát ölelni, mielőtt meghalna. Esedezem annálfogva asszonyom , hogy Márthát e levél vétele után tüstént küldje any­jához, a perczek megszámítvák. Van szerencsém stb. Sauval Lujza.“ Semmi sem hozhatta volna a bárónőt nagyobb zavar­ba, mint ez a levél. Mint mindazon lények, kiknek élete teljesen érzelemüres, Dernán asszony is nagy fontos­ságot helyheztetett szórakozásai és mulatságában. Öl­töző asztalára dobta a levelet, erősen elhatározva, hogy csak másnap reggel fog a dologról Márthának szólani. Mártha észre sem látszott venni ez eseményt. Egy hirtelen támadt perpatvar a bárónő és komornája közt, egy csokor miatt, mely ruháján, nem a maga helyén állott, felzavarta őt is nyugalmából. Az öltöző asztalhoz közeledett, hogy a kérdéses vitában véle­ményt adjon; tekintete véletlenül a levél boritékára esett, mely egy csomó pipere közé volt dobva. Azon­nal felismerte Luiza vonásait. — Sauval asszony levele! s ön nekem erről egy szót sem szólott! Anyám beteg ? kiáltott fel, iszonyú szívszorongások közt kérdőleg nézve a bárónőre. — Gyöngélkedik, válaszolt Cernán asszony pirulva a hazugságon, ne hozzon zavarba édesem. Majd hol­nap reggel szóljunk róla. De Mártha nem várta be nagynénje engedélyét, fel­kapta a levelet, és sírva fakadva olvasta. — Isten vele néném, én megyek, kiáltott és az ajtó felé rohant. — De hova mégy, te kis bobó! mond a bárónő, eléje állván. Majd később­ várjunk még. — Várjunk, míg anyám meghal! mond Mártha tör­delt hangon. Én azonnal menni akarok, folytatá, fej­ébe fehér rózsáit a szőnyegre szórva. A báróné látta, hogy nincs mást mit tenni, s be­csengette Rozáliát. * Az érdemes komorna belépett rikító öltözetben. Mi­dőn Cérnán asszony azt parancsolta neki, hogy ké­szítse elő Montbrun kisasszony úti podgyászát, s vele együtt azonnal az orleansi vaspályához induljon, Ro­zália kisasszony, dühödtében halálsápadt lett. — De asszonyom gondolja meg, kiáltott azon sze­mérmetlenséggel, melyhez minden komorna hozzá szo­kik semmit nem tevő és hanyag úrnőknél, kik vele, hogy magoknak szórakozást szerezzenek, többé kevés­bé, de mindig beszédbe szoktak ereszkedni. — Én el­utaztam, s épen ily ünnepélyes pillanatban, mikor az egész ház talpon van! — Tegye a mit parancsoltam, válaszolt a bárónő, oly hangon, mely a feleselést meg nem engedte. Rozalia kisassz. kénytelen lévén engedelmeskedni, azzal boszulta meg magát, hogy öklével iszonyúan el­­püfölte azon ruhákat, melyeket az útitáskában rakott, és rettentően panaszkodott az úrnők kegyetlensége és hálátlansága felöl, tekintetbe sem véve Mártha fájdal­mát , ki titkon sírt, mig báli öltönyét, útiköntösével felcserélte. (Folytatjuk.) A hitel s földbirtokunk érdekei. I. A magyar földbirtok fentartása, biztosítása — ez a jelszó, melyet napjainkban minden alak hangoztat, melyet mindnyájan pártkülönbség nélkül magunkénak vallunk. Midőn ebben a nemzettest különböző részei egyetértőleg összeolvadnak, az időszaki sajtó­nak közlönyei csak e közös vágyakat s törek-­­ TUDOMÁNY IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Külirodalmi hajtóvadászat. 1. Az evés művészete. 2. Hegelnek is neki megy a kritika. Gyermeknevelés , bot és bonbon. 3. Eugen szabaudi herczeg élete Arnethtől. Halm összes művei­n elavult újdonság. in: Die Regierung der Kinder von Dr. Zuisco Ziller. Leipzig Teubner, 1857. bhy. E munka főképen a tanodái oktató és gyer­mekek, s csak mellékesen a szülök és gyermekek közti viszonyra vonatkozik. Ő megkülönbözteti a ne­velést a kormányzástól vagy igazgatástól (Regieren), mely azonban nem kevésbé a szülők mint a tanítók körébe vág; a kettőt egyáltalán nehéz elválasztani— értem gyakorlatban; ámbár a tanodai osztályrend­szernél, a­hol az következetesen keresztül vitetett, tettlegesen elvált a nevelés a tanító körétől, melyre befolyást nem gyakorolhat. Szerzőnk a tanító s gyer­mek közti viszony meghatározásában nagyon szigorú az utóbbi iránt. A tanító szerinte egy neme a korlát­lan uralkodónak; a gyermeknek még csak panasz joga se legyen, s ha panaszkodik , sohase szabad neki igazat adni. Sok gyengéd anya, s nagyon is anyai apa ez — elvben megütköznék ugyan; mi azt hisszük, hogy az eredmény az alkalmazástól függ, mindenesetre mivelt jó tanítókat föltételez. Igen de vannak hivatástalan és szenvedélyes egyének is a tanítók közt, . pedig az eféle „fölvilágosodott abso- l­utismus“ áldása nagyon is az egyéntől függ; ergo : az elv a dolgot élére állítja, s általánosságában el nem fogadható. Tanodai rendszerünkben a közoktató vi­szonya a gyermekek szüleihez oly független, hogy ezektől tekintélyét nem kell féltenie; a még se oly el­lenőrzés nélküli, hogy tyrannissá fajulhatna.A legfö­­lebb aprócska kenyuri szeszélyeknek enged tért mind a gyermek, mind a szülők boszantására, mire elég példát tudunk régi és újabb időből. A munka által észlelésül választott thema azok egyike, mikről mint magáról a nevelésről is sokat lehet írni é­s sok is íra­tott. Kétségtelenül könnyebb a legszellemdúsabb „Le

Next