Pesti Napló, 1858. szeptember (9. évfolyam, 2567-2591. szám)

1858-09-17 / 2580. szám

to Iskolai programmok. XXI. „Ötödik évi tudósitvány a holdme­­zővásárhelyi helv. vall. nyilv. algymná­­s­i­u­m r­ó 1 1887/g.‘' Imre Sándor igazgató-tanár ur egy szép, irói készültségü értekezést közöl e czim alatt: „A­­ latin nyelv viszonya a göröghöz.“ Ezen értekezés külön lenyomatban is megjelent. Az algymnasiumban működött 6 rendes tanár és 1 énektanító. Dicsérettel említtetik, hogy ezen évben nagyobb, vagy valódi romlottságot ta­núsító kihágás nem fordult elő, „bár — miként a tudó­az iparosok agitatiója. (Fk.) Nem lehet legalább futólag tudomá­st­l nem venni azon agitatiót, mely e peret­­ben az ausztriai birodalom iparűző köreiben észrevehető és mely újabb időben valóban fi­gyelemre méltó terjedelmet és élénkséget nyert. Tudva van, miszerint a pénzügyi kormány már évek óta teljesen szakasztott a tilalmi vám­rendszerrel s hogy a beviteltől semmi áru sin­csen kizárva, kivéve azon egynéhányat — péld­­a só, lőpor, dohány — melyek állam­­egyedáruságot képeznek. A birodalom iparosai, kik a tilalomrendszer szárnyai alatt „recubantes sub tegmine fagi“ évtizedeken át igen kényelmes életet folytat­tak, álmukból kevéssé kellemes módon riasz­­tottak fel, midőn látták, hogy ezentúl nem az állam, nem a tilalmi vám sorompója fog róluk gondoskodni, hanem hogy ezentúl kénytele­nek lesznek saját lábaikon állani s a külföld hatalmas versenyzését kitartani. A financz­­kormány egyre leszállította a beviteli vámot s iparos körökben úgy vélekednek, miszerint Bruck báró e tekintetben még nem mondta ki utolsó szavát. Mindazáltal eddig mégis csak elszige­telt felszólalások történtek a hatalmas véd­­vám mellett, mely — ha nem is lehetet­lenné, — de legalább igen nehézzé tenné a külföld versenyét. Olynemű tiltakozások (minő péld. a reichenbergi kereskedelmi kam­ráé a pesti szabadraktár ellen volt), a pusz­tában kiáltozónak szavához hasonlítottak, mely sehonnan nem talált viszhangra. Hanem legú­jabban hasonszellemü lépések történtek nem a szabadabbel­vű kereskedelmi rendszer egyes alkalmazásai ellen (mint­egyik másik szabadraktár), hanem maga a rendszer el­len ; a selyemszövök, a gyapotfonók, s legú­jabban a vasgyártók egyenes folyamodvá­nyokkal járultak a kormányhoz, vagy a lé­tező beviteli vám fölemelését vagy legalább azon ígéretet kívánván , miszerint e vám több éven át még tovább nem fog leszállít­­tatni. Honnan egyszerre e buzgalom, e lázas in­gerültség ? A dolog igen egyszerű! Eddigelé az ezüstágra maga is hatalmas védvám volt, miként ezt egyszerű példából láthatni. Ha péld­­a külföldi gyámoktól vásárolva valamely áru mázsája, a vámot és szállítási költséget is beleértve, 100 ftba került, míg a belföldi 105 ftot kívánt, a kereskedő termé­szetesen külföldről, nem pedig belföldről vá­sárolja szükségletét, mert amott olcsóbban kapja az árut. Hanem­ külföldön ezüsttel kell fizetni. Ha pedig az ezüstágra 8—10%, ak­kor amaz áru mázsájáért, mely 100 ezüst fo­rintba kerül, 108 — 110 frtot bankjegyben kel­lett fizetni, mig belföldön 105 fton vala kap­ható. A belföldi áru tehát nem magában véve ugyan, hanem a valutaviszonyoknál fogva ol­csóbb volt a külföldinél és ez okból a belföldi gyártmányok még nem igen érezték a külföld concurrentiáját. Ha azonban az ezüstágró folyvást sülyed vagy teljesen eltűnik és a bankjegy és ezüst kát,i különbség megszűnik, akkor természe-t tesen a külföldi áru a fentebbi példában öt fo­­­­rinttal olcsóbb a belföldinél, s akkor a keres­kedő ott­honi teendi megrendeléseit, s a bel­földi gyártmányok keletjének tetemesen csök­kennie kell. Ehhez még azon körülmény is járult, hogy a vámokat ezüstben kell fizetni; minél ma­gasabb volt az ezüstágró, annál drágább volt a vám, s így a bevitt áru is. Az ágió megszű­nése tehát e tekintetben azonos a vám leszál­lításával, s a külföldi árunak olcsóbbá té­telével. Most tehát mozogni kezdenek az ausztriai iparosok és „de profundis“ kiáltanak a fen­­álló rendszer ellen. E rendszer elméleti helyessége és észsze­­rűsége ellen senkinek nem lehet kifogása, csak arról lehet tehát szó, miként lehessen a nehéz átmeneti korszakon keresztül esni. Ha a valutaviszonyok, mikről az iparosok csak­ugyan nem tehetnek, eddig mesterséges gátat nem képeznek, e fájdalmas műtétnek most már vége lenne. Hanem­­— a pénzügyminisztérium inspirált közlönyeinek nyilatkozásai után ítélve — az érintett folyamodásoknak sikerre semmi ki­látása nincs, s a kormány, vagy legalább en­nek financziális szakmája, erősen el van határozva az eddigi utat folytatni. A folyamodók soraiban igen tekintélyes ne­vekre találunk, kik nemcsak az ipar terén, hanem a társadalomban is kiváló helyet fog­lalnak el; azonkívül nemcsak a miniszterek­hez, hanem egyenesen Ő Felségéhez is for­dultak, s így a vita legmagasabb helyről fog eldöntetni . . . fölösleges mondanunk , minő fontos lesz ezen eldöntés sok tekintetben és minő feszültséggel néznek mindenünnen e fo­lyamodások eredménye elé! A PEMRVAN-NEMZETSEG. Irta SANDERI7. Folytatás. XI. Paulina és az apát a bordeauxi gyorskocsin indul­tak Nantesbe; nem volt más utitársuk. Van az első ifjúkor bánataiban bizonyos sivár él­vezet, mely nemesit és kevélylyé tesz. Paulina nyu­godt volt és erős mind az elindulás perezéig; de mi­dőn kiért a városból, melytől vágtatva ragadják tova a postalovak, midőn belátta, hogy minden remény már hasztalan, hogy a kerék minden fordulással tá­volabb viszi Henriktől , örökre elválasztja egymás­tól, erejét kimerültnek, bátorságát egészen lehangos­nak érezvén, a kocsi egyik zugába dűlt s zsebkendő­jét ajkára nyomta, hogy zokogását elfojthassa. Az apát pedig egészen kipirult az örömtől, az el­szalasztott ragadmány ismét kezei közt van! A jó Pyrmil apát sohasem volt oly vig, oly beszédes, oly közlékeny. Paulina mellé ülve, nem győzte eleget di­csérni, megfogta kezét s oly kényeztetve beszélt neki, mintha tíz éves volna. — No, csakhogy útban vagyunk, úgymond, majd újra kezdjük ismét a gyöngyéletet; madárkáink, vi­­rágocskáink mind meg vannak még;­­ a gyíkocskák ép úgy játszadoznak a vén falakon, mint régen. Paulina elmerülve a fájdalomban, hallgatott és egész erejét arra fordította, hogy elrejtse kényeit : a megtalált és elvesztett boldogság, az elháríthatatlan akadály, anyja engesztelhetetlen akaratja, a sir, melybe most viszik s melyből nincs szabadulás, for­gott eszében, s szabaddá tett, a szerelemtől hevített lélek most méltatlankodni, lázongani kezdett a zsar­nokság ellen, melyet oly sokáig tűrt minden zúgoló­dás nélkül. Az apát még jó jelnek tartotta, hogy leánya oly hallgatag, elmerült és szomorú, nem győzött betelni látásával s ráismert gyermekére. Azonban mindent elkövetett, hogy szórakoztassa s a­mint látni fogjuk, ezért is ért, mert meg volt írva a végzet könyvében, hogy Pyrmil apát ezen egész bordeauxi útjában dia­dalról diadalra jusson. Menet egy gyorskocsi külső ülését foglalta el s a conductenrtól megtudta az útfélen levő minden kisebb­­nagyobb mértékben urilak nevét: jövet nagy önelé­­güléssel rakta ki minden ismeretét, melyet a külső ülésen szerez vala. A­mily messziről csak a szemébe tűnt valamely vár, mulatókért, tornyocska vagy ga­lambbúg, Paulinát azonnal figyelmeztette rá , elbe­szélte történetét, így tartott ez csaknem fél napig, egymást érték az elbeszélések . Paulina a kocsizugba temetkezve, úgy látszott, alig hallgatja, midőn az apát egyszerre egy valóban herczegi lakra tette figyelmessé, mely egy domb oldalán büszkélkedett. — Nézze csak! kiált az apát: ez a Rohau-Chabot kastélya. Nem annyira kíváncsiságból, mint azért, hogy ne rontsa el a jó apát kedvét, kiemelkedett azon érzé­ketlenségből, melyben eddig volt, kidugta fejét az ab­lakon s közönynyel nézett a kastély felé. — Szép kastély, úgymond. — Szép ?... mond az apát, ízlése válogatja: a mi kastélyunk romjai festőiebbek. — A Rohan nagy nemzetség, ugy­e apát úr ? hogy udvariasan nyisson kaput a történeti elbeszélésnek, mely kétségtelenül ki nem fog maradni. — Nagy nemzetség, hm !... igaz, jó ház, jó csa­lád, mond Pyrmil. — Pedig azt hittem, folytatja Paulina, ismét a zugba vonulva, hogy semmivel sem alábbvaló a mi­enknél. — Nem, édes kisasszony, ismétlem, nem felelt az apát nekihevülve; ha ön nem restelné csak egyszer forgatni történetemet, találni fog abban egy párhuza­mot a két család közt s meg fog győződni, hogy én a legnagyobb részrehajlás és igazságtalanság nélkül nem tehettem, hogy a Penarvanoknak ne adjam az elsőséget. Elejétől fogva leginkább a Rohan nemzetség volt szálka az apát szemében, mivel ez volt az egyetlen, mely Bretagneban a Penarvan nemzetség fölé emel­kedett, sohasem szólt felőle úgy, hogy le ne vonjon érdemeiből , némi szenvedélyesség nélkül. Kissé messze is ment, de hiába : Pyrmil apát határozott el­lensége volt a Rohanoknak. Neki vágott a Rohanok történetének s úgy megadta nekik, hogy egy óra ne­gyed alatt hírmondó sem maradt belőlök. Már ma­gában a családi jelszót sem lehet úgy kimondani, hogy el ne nevesse magát az ember, származásbeli dicsekvéseik az egész főváros és udvar gúnytárgyai voltak; s aztán komolyabb szemrehányásra menvén át, meg nem bocsáthatta nekik, hogy egykor elhagy­ták volt vallásukat. —­0, a Krisztustagadó eretnekek ! kiálta fel vé­gül. Mi hivek maradtunk mindig vallásonkhoz, mi Penarvanok, mi atyáink hitében múlunk ki; de az idősb Rohan ág, mely csak úgy bírt fenmaradni, hogy idegen törzsbe oltatott, máig is a Hugonovák felekezetén volna, ha Rohan kisasszony, egy bátor szivü hajadon, nem ment volna férjhez, anyja bele­egyezése nélkül, egy katholikus nemeshez. . — Anyja beleegyezése nélkül ? kiált föl Paulina, élénken fordulva az apáthoz : a Rohan kisasszony anyja beleegyezése nélkül ment férjhez ? — Úgy ám, felelt az apát. — Szörnyűség ! hogy volt képes ? — Szörnyűség, szörnyűség! . . Könnyű azt mon­dani ! De mikor anyja valóságos zsarnok volt, mikor teljességgel nem akarta azon derék emberhez adni, a­kit szeretett. Csak az lett belőle, hogy a­ leány any­ja akarata nélkül ment férjhez, élt a jogga­, melyet a törvény adott neki. — Mit, mit adott neki a törvény ? . . hát szabad volt a régi időben férjhez menni az anya beleegyezése nélkül ? kérdé Paulina kíváncsian. — Hejh! csak azt mondom én, hogy nagy baj az mindig, ha a család meghasonlik; de az emberi szen­vedélyek ...........egyszer az anya.............egyszer a leány .... aztán a törvény. ... És ! mi közünk hoz­zá­­ kiált az apát, ki mind jobban-jobban belebonyo­­lódott a fontos kérdésbe, s sehogy sem tudta, miként vágja ki magát. Paulina még mélyebb elmélkedésekre adta magát. Sokáig ült elmerülve, míg az apát, hogy ki ne fogy­jon a szóból, elbeszélte Cavelreyvel való találkozá­sát, s nem volt az a dicséret, melyet rá nemm rakott volna e fiatal emberre. Csak egy kivetőt talált benne, hogy nem nemes. A gyorskocsi egy órát vesztegelt Niortban. Paulina írószereket kért, két sort irt hirtelen a pa­pírra, bepecsételte, a postához vezettette magát s maga vetette be levelét a szekrénybe. Mikor az apát­hoz visszaérkezett, arczán nyugodt derültség ült, mely soha sem hagyta el. Másnap haza, a vén kastélyba érkeztek. Midőn Renáta a leányt ily életfrisnek, ragyogóan szépnek látta, csak egy megfejtést talált e nagy átalakulásra. — Bemutattak a herczegnek, édes leányom ? Be­széltél vele ? kérdezte a marquisné, leányát homlokon csókolva. Az nap, ugyanazon órában Cavelrey Henrik a kö­vetkező levelet kapta : „Bízzál bennem, mint én bizom benned, s 1821 ben január 2-kán jer, kérd meg kezemet anyámtól, Pe­narvan marquisnétól. PENARVAN PAULINA.“ (Folytatjuk). Magyar könyvészet. 364. Ismerettár a magyar nép számára. Pesten 1858. Kiadja Heckenast Gusztáv. Nyomatott Länderer és Heckenastnél. 8-rét. Második kötet, III. füzet. (A „Hétköznapi könyvtár“ 8-ik füzete.) 257—480 ha­­sáblap. A cs. kir Apostoli Felsége f. é. sept. 8-ról kelt legfelsőbb határozatánál fogva a kassai székes káp­talannál olvasó kanonokká Marczényi Mátyás czim­­zetes apát és éneklő kanonokot, éneklő kanonokká A­r­o­s­s­y József őrkanonokot, őrkanonokká M­i­h­l­­­o­­­vics József czimzetes apátot, székesegyházi főesperest s kanonokot, székesegyházi főesperessé Jergencz Fe­­rencz idősb kanonokot, idősb kanonokká Szabad Fe­­rencz ifjabb terkanonokot s új alapítványi ifjabb kano­nokká V­o­­­n­y József váczi plébánost, alesperest s egy­házmegyei iskolafelügyelőt legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Öcs. k. Apostoli Felsége f. hó 11-ki legfel­sőbb határozata által Risnov Miksát a zágrábi báni tábla alelnökét, számfeletti udvari tanácsossá a legfőbb törvényszéknél és helyébe ugyanakkor Schwab József Edvard osztálytanácsost az igazságügyminisztériumban, báni táblai ülnökké legkegyelmesebben kinevezni mél­­tóztatott. O cs. k. Apostoli Felsége f. é. sept. 7-ki leg­felsőbb határozata által pálosi Donath Sándor orsz. főtörvényszéki tanácsost N.-Szebenben, jól kiérdemelt nyugalomba helyezni s neki ez alkalommal hosszú évi, hű és kitűnő szolgálataiért legmagasb megelégedését ki­fejeztetni méltóztatott. Litvány értesít­ő­ néhány érettkorú tanuló volt is, a kör­nyezet pedig, kivált némely vidékiekre nézve itt-ott rész hatást gyakorolt.“ Noha ezen alig eléggé világos szavak után biztos ítéletet nem hozhatunk az „itt-ott hatást“ gyakorló „környezetről , mégis sajnálattal följegyez­­tük ezen körülményt, hogy azok, kiknek kötelessége, ily káros ,környezet­ eltávolításában az igazgatót és a tanári kart minden alkalommal és minden erélylyel segítsék, is­­tápolják. Méltánylólag kell registrálnunk, hogy az egy­ház (egyházi elöljáróság ?) az ifjak szorgalmát „n­y­o­m­o­z tanulónak tandij-fizetéstöl fölmentése és stipendiummal ellátása s két külön ösztöndíj által kivánta éleszteni, fön­­tartani.“ E stipendium]­ összeg 128 pstot tett. Ide soro­landó a Kecskeméty-alapitvány és egy templomi ada­kozás. A statisti­ai adatokból fölemlítjük : a múlt tanév vé­gén volt a 4 osztályban 58, a jelen tanév végén pedig volt tanuló 68 ; vallásra nézve : helv. hitv. 42, ágost. hitv. 2, rom. kath. 3, görög n. e. 7, héber 14; nemzeti­ségre nézve : magyar 54, német 14 (különösségül fölhoz­zuk, hogy a programaiban ezt így olvassuk : „német (izrael ) 14“); származásra nézve: helybeli 48, vidéki 20. A „Taneszközök“ cz. rovat szerint a könyvtár szépen szaporodott, de „a természettani szertár ez évben nem gyarapodott.“ Okul mondatik : „Az egyházi elöljáróság egész éven át nem volt oly helyzetben, hogy a taneszkö­zök szerzésére előlegesen megajánlt 100 pftnyi évi járu­lékot, vagy az e czélra határzott Németh-tábornok -­­féle 600 ftnyi alapítvány kamatjait erre szentelhesse.“ Végül közöltetik néhány, felsőbb helyről érkezett tan­ügyi rendelet. XX. „A nagybányai kath. algymnasium V-ik évi programmja az 1857—58-ki tanév­re.“ Pongrátz Deliért igazg. tanár „Bányászati váz­lat“ czim alatt tanulságos értekezést közöl, melyet min­denki érdekkel s haszonnal olvasand. A bányák körüli kezelés nálunk még kevéssé ismeretes : minélfogva sze­rencsés vállalatai üdvözöljük e dolgozatot, melyben az elmélet a gyakorlati kezelésmóddal helyesen egybekap­csoltatott. Az érdemes igazgató úr először ő maga tette a tárgyat szorgalmas tanulmányául s csak úgy nyúlt tollhoz, hogy a tanuló ifjúságot érdemlegesen felvilágosítsa. A hasz­nált műszavak itt-ott kissé nehézkesek ugyan, mindazáltal eléggé érthetők Az egyes czikkek a következők: kutatás, bányavájás (Grubenbau), értékités (Aufbereitung), kohá­szati üzlés(Hüttenbetrieb), roncsorítás (Amalgamation), lu­­gozás (Extraction), pénzités (Münzung). A közbeszőtt szá­mos gyakorlati észrevételek közül közgazdászati szempont­ból csak egyet hozunk fel: „Évről évre, igy szól értekező ur — az erdők mindinkább kipusztulván, a tüzanyagok ára felebb-felebb hág; mi oly nyomasztó befolyást gya­korol a kohászatra és annak következtében a bányászat­­­­ra, hogy a bányanyeremények, melyek egypár évvel ez­előtt még beváltásra méltók voltak, a felebb rúgott ol­vasztási árszabályok miatt már be nem váltathatnak.“ Az algymnasiumban a t. minoritarendből 6 rendes tanár működött; rendkívüli tantárgyak : szépírás, rajz, zene, egyházi ének. Statistikai adatok : az 1857/a - iki tanév végén tanuló I volt 104; nemzetiségre nézve : magyar 51, német 1, ro­­­­mán 62; vallásra nézve: rom. kath. 47, egyes, görög 59, s n. e. görög 4, helv. vall. 3, ág. vall. 1, ösztöndíjas 1, tan- s pénzt fizetett 111, a tanpénz fizetésétől felmentetett 5.­­ Felsőbb rendelet következtében német nyelven előa­­­­datott: a) a német nyelvtan mind a 4 osztályban , és b)­­ a történelem s földrajz a 3-ik s 4-ik osztályban. A val­lás- s fegyelmi ügyet illetőleg mondatik, hogy az ó. gör. ifjúság a görög (kath ) egyház kitűzött ünnepeit megülte és azokon saját egyházába járt isteni­ szolgálatra; az igy elmulasztott tanórá­k pedig a követke­ző szünórákban pótoltattak ki. A gymn. mú­zeum szépen gyarapodott a) díszítményekben, b) köny­vekben, c) természetrajzi segédeszközökben, d) termé­szettani szerekben, e) mértani segédszerekben, f) régi pénzekben Alkalmilag említés történik az intézet jóte­vőiről A felsőbb rendeletek sorából egyet említünk, úgy mint mely tudtunkra más tanintézethez alig menesztetett. Egy igy szól: „Jul. 11. 7885. sz. A gr. kath. ünnepek miatt elmaradott tanórák szoros kipótlása parancsolta­­tik; az igazgatóság által évenkint engedélyez(tet)ni szo­kott négy szünnap levonatik egyre, sőt ha valamely év­ben több gr. kath. ünnepek össze nem jönnének a mieink­kel, még ez az egy is a tanórák pótlására fordítandó.“ Végül az ifjúság érdemosztályzata s helyzetszáma közöl­tetik. — Iskolai értesítés. A kecskeméti helvét hitvallású nyilvános főgymnasiumban az 186­9. tan­év, Isten szent nevének segítségül hívásával October 2-án reggeli 8 órakor nyittatik meg. Sept. 29.—30-án történnek a beírások, a tanépület első emeletében lévő igazgatói teremben, oct. 1-jén pedig a múlt év második felében nyert gyenge osztályzatok javítása menend végbe. Miről is a tisztelt szülőket, gyámokat, s általában a t. ez. közönséget tisztelettel értesíti Kecskemét, September 15-én 1858. Az igazgatóság. — Értesítés. A „Szent-István-Társulat“ folyó évi October hó 5-én fogja idei nagygyűlését megtar­tani, melyre a társulatnak t. ez. alapitó, választmá­nyi, tiszteletbeli s rendes tagjai ezennel tisztelettel meghivatnak. A nevezett napon reggeli 8 órakor a t. angol szüzek templomában mondandó szent mise után a gyűlés a központi papnöveldéi könyvtár teremében veendi kezdetét. Pest, sept. 15 én 1858. Szabóky Adolf, társulati titoknok. — Pápa ő szentsége főtiszt. Mészáros András nyitrai káptalani helynökhöz sajátkezű aláírásával el­látva egy leiratot intézett, melyben a nem rég elhunyt Palugyay Imre nyitrai püspök halála fölötti sajnála­tát atyai mély megilletődéssel fejezi ki. — Hányszor nem olvastuk már folyóiratainkban, hogy a gyógyszer az ebdlük ellen meg van találva és hogy ezentúl nem fogunk hallani ebmarás következtében megdühödt emberek szörnyűséges haláláról. Pedig még nem rég hasonló szerencsétlenségekről olvastunk hazánk­ban. Ezen tapasztalás bennünket következő közleményre készt. Kis-Becskerek mezővárosában, mely Temesvárhoz egy állomásnyira esik, egy gazdag szerb paraszt lakik, ki apjától örökölte ama titkot, miként lehet az ebdült gyó­gyítani. Annyit tudunk felőle, hogy a paraszt, ha segé­lyét kérik, kimegy a rétre és bizonyos gyökért kapar ki, télen azt még a jégkéreg alól is kivájja, mert a gyökért csak friss minőségében lehet sikeresen használni. Tud-­ juk, hogy az ilyen közlemények az orvos urak által nem jó szemmel vétetnek, hanem mi a köztapasztalásra hivat­kozunk és evvel szemközt minden gyanúnak el kell né­­mulnia A kinek gyógyítását ama paraszt elvállalta, az meg is volt gyógyítva. Volt eset, midőn veszett kutya a disznónyáj közé jutott és néhány állatot megharapott. Az a kérdés támadt tehát, melyik állat maratott meg a ku­tya által, melyik disznó harapta meg más társát — és miután az nem tudatott, tehát az egész nyájat le kell-e öldösni, hogy több szerencsétlenség ne történjék ? Az említett paraszt ekkor meghagyta a községnek, hogy a következő napon az egész disznónyájt ólban zárva tart­sák otthon. Eljött aztán a maga gyökerével, beadott minden állatnak belőle, és megszüntetett minden aggo­dalmat, mert a veszettség legkisebb nyoma sem mutat­kozott. — Ezen gyógyítási titok atyáról fiúra szállt és némileg a család jövedelmi forrását képezi. Méltó volna, hogy a kormány megvásárolja ezen titkot s aztán kihir­desse a közjó érdekében. (D -­ü.) — Balaton-Füreden sept. 2-ig 1122-re ment a fürdőt, látogatók száma. Ez ideig elutazott 681 fél, s maradt I összesen 21; minélfogva a saison teljes fogyatékán van. — Bittbergen (a Bánságban) m. hó 24-kén tétetett le s a protestáns templom alapköve.­­ (A „Delejtü“) f.é. sept. 14-diki száma az összes magyar olvasó közönség köztetszé­sével fog találkozni azon érdekes történeti visszapillantás miatt, melylyel az 1741-dik évi sept. 11-diki feledhetetlen pozsonyi or­szággyűlést emlékezetünkbe hozza, midőn a szorongatott ausztriai trón körül, a magyar nemzet, éltét és vérét odaadva, össze­­seregeit. A derék szerkesztő fényesen tanu­­l­sítja történészi jártasságát, midőn Mailáth János ellenében megczáfolhatatlan adatok­­­­kal bebizonyítja azon tényt, hogy a nagynevű Mária Therézia, József trónörököst kar­­t­­án tartva jelent meg Magyarország nagyja

Next