Pesti Napló, 1858. szeptember (9. évfolyam, 2567-2591. szám)
1858-09-17 / 2580. szám
to Iskolai programmok. XXI. „Ötödik évi tudósitvány a holdmezővásárhelyi helv. vall. nyilv. algymnásium ró 1 1887/g.‘' Imre Sándor igazgató-tanár ur egy szép, irói készültségü értekezést közöl e czim alatt: „A latin nyelv viszonya a göröghöz.“ Ezen értekezés külön lenyomatban is megjelent. Az algymnasiumban működött 6 rendes tanár és 1 énektanító. Dicsérettel említtetik, hogy ezen évben nagyobb, vagy valódi romlottságot tanúsító kihágás nem fordult elő, „bár — miként a tudóaz iparosok agitatiója. (Fk.) Nem lehet legalább futólag tudomástl nem venni azon agitatiót, mely e peretben az ausztriai birodalom iparűző köreiben észrevehető és mely újabb időben valóban figyelemre méltó terjedelmet és élénkséget nyert. Tudva van, miszerint a pénzügyi kormány már évek óta teljesen szakasztott a tilalmi vámrendszerrel s hogy a beviteltől semmi áru sincsen kizárva, kivéve azon egynéhányat — példa só, lőpor, dohány — melyek államegyedáruságot képeznek. A birodalom iparosai, kik a tilalomrendszer szárnyai alatt „recubantes sub tegmine fagi“ évtizedeken át igen kényelmes életet folytattak, álmukból kevéssé kellemes módon riasztottak fel, midőn látták, hogy ezentúl nem az állam, nem a tilalmi vám sorompója fog róluk gondoskodni, hanem hogy ezentúl kénytelenek lesznek saját lábaikon állani s a külföld hatalmas versenyzését kitartani. A financzkormány egyre leszállította a beviteli vámot s iparos körökben úgy vélekednek, miszerint Bruck báró e tekintetben még nem mondta ki utolsó szavát. Mindazáltal eddig mégis csak elszigetelt felszólalások történtek a hatalmas védvám mellett, mely — ha nem is lehetetlenné, — de legalább igen nehézzé tenné a külföld versenyét. Olynemű tiltakozások (minő péld. a reichenbergi kereskedelmi kamráé a pesti szabadraktár ellen volt), a pusztában kiáltozónak szavához hasonlítottak, mely sehonnan nem talált viszhangra. Hanem legújabban hasonszellemü lépések történtek nem a szabadabbelvű kereskedelmi rendszer egyes alkalmazásai ellen (mintegyik másik szabadraktár), hanem maga a rendszer ellen ; a selyemszövök, a gyapotfonók, s legújabban a vasgyártók egyenes folyamodványokkal járultak a kormányhoz, vagy a létező beviteli vám fölemelését vagy legalább azon ígéretet kívánván , miszerint e vám több éven át még tovább nem fog leszállíttatni. Honnan egyszerre e buzgalom, e lázas ingerültség ? A dolog igen egyszerű! Eddigelé az ezüstágra maga is hatalmas védvám volt, miként ezt egyszerű példából láthatni. Ha példa külföldi gyámoktól vásárolva valamely áru mázsája, a vámot és szállítási költséget is beleértve, 100 ftba került, míg a belföldi 105 ftot kívánt, a kereskedő természetesen külföldről, nem pedig belföldről vásárolja szükségletét, mert amott olcsóbban kapja az árut. Hanem külföldön ezüsttel kell fizetni. Ha pedig az ezüstágra 8—10%, akkor amaz áru mázsájáért, mely 100 ezüst forintba kerül, 108 — 110 frtot bankjegyben kellett fizetni, mig belföldön 105 fton vala kapható. A belföldi áru tehát nem magában véve ugyan, hanem a valutaviszonyoknál fogva olcsóbb volt a külföldinél és ez okból a belföldi gyártmányok még nem igen érezték a külföld concurrentiáját. Ha azonban az ezüstágró folyvást sülyed vagy teljesen eltűnik és a bankjegy és ezüst kát,i különbség megszűnik, akkor természe-t tesen a külföldi áru a fentebbi példában öt forinttal olcsóbb a belföldinél, s akkor a kereskedő otthoni teendi megrendeléseit, s a belföldi gyártmányok keletjének tetemesen csökkennie kell. Ehhez még azon körülmény is járult, hogy a vámokat ezüstben kell fizetni; minél magasabb volt az ezüstágró, annál drágább volt a vám, s így a bevitt áru is. Az ágió megszűnése tehát e tekintetben azonos a vám leszállításával, s a külföldi árunak olcsóbbá tételével. Most tehát mozogni kezdenek az ausztriai iparosok és „de profundis“ kiáltanak a fenálló rendszer ellen. E rendszer elméleti helyessége és észszerűsége ellen senkinek nem lehet kifogása, csak arról lehet tehát szó, miként lehessen a nehéz átmeneti korszakon keresztül esni. Ha a valutaviszonyok, mikről az iparosok csakugyan nem tehetnek, eddig mesterséges gátat nem képeznek, e fájdalmas műtétnek most már vége lenne. Hanem— a pénzügyminisztérium inspirált közlönyeinek nyilatkozásai után ítélve — az érintett folyamodásoknak sikerre semmi kilátása nincs, s a kormány, vagy legalább ennek financziális szakmája, erősen el van határozva az eddigi utat folytatni. A folyamodók soraiban igen tekintélyes nevekre találunk, kik nemcsak az ipar terén, hanem a társadalomban is kiváló helyet foglalnak el; azonkívül nemcsak a miniszterekhez, hanem egyenesen Ő Felségéhez is fordultak, s így a vita legmagasabb helyről fog eldöntetni . . . fölösleges mondanunk , minő fontos lesz ezen eldöntés sok tekintetben és minő feszültséggel néznek mindenünnen e folyamodások eredménye elé! A PEMRVAN-NEMZETSEG. Irta SANDERI7. Folytatás. XI. Paulina és az apát a bordeauxi gyorskocsin indultak Nantesbe; nem volt más utitársuk. Van az első ifjúkor bánataiban bizonyos sivár élvezet, mely nemesit és kevélylyé tesz. Paulina nyugodt volt és erős mind az elindulás perezéig; de midőn kiért a városból, melytől vágtatva ragadják tova a postalovak, midőn belátta, hogy minden remény már hasztalan, hogy a kerék minden fordulással távolabb viszi Henriktől , örökre elválasztja egymástól, erejét kimerültnek, bátorságát egészen lehangosnak érezvén, a kocsi egyik zugába dűlt s zsebkendőjét ajkára nyomta, hogy zokogását elfojthassa. Az apát pedig egészen kipirult az örömtől, az elszalasztott ragadmány ismét kezei közt van! A jó Pyrmil apát sohasem volt oly vig, oly beszédes, oly közlékeny. Paulina mellé ülve, nem győzte eleget dicsérni, megfogta kezét s oly kényeztetve beszélt neki, mintha tíz éves volna. — No, csakhogy útban vagyunk, úgymond, majd újra kezdjük ismét a gyöngyéletet; madárkáink, virágocskáink mind meg vannak még; a gyíkocskák ép úgy játszadoznak a vén falakon, mint régen. Paulina elmerülve a fájdalomban, hallgatott és egész erejét arra fordította, hogy elrejtse kényeit : a megtalált és elvesztett boldogság, az elháríthatatlan akadály, anyja engesztelhetetlen akaratja, a sir, melybe most viszik s melyből nincs szabadulás, forgott eszében, s szabaddá tett, a szerelemtől hevített lélek most méltatlankodni, lázongani kezdett a zsarnokság ellen, melyet oly sokáig tűrt minden zúgolódás nélkül. Az apát még jó jelnek tartotta, hogy leánya oly hallgatag, elmerült és szomorú, nem győzött betelni látásával s ráismert gyermekére. Azonban mindent elkövetett, hogy szórakoztassa s amint látni fogjuk, ezért is ért, mert meg volt írva a végzet könyvében, hogy Pyrmil apát ezen egész bordeauxi útjában diadalról diadalra jusson. Menet egy gyorskocsi külső ülését foglalta el s a conductenrtól megtudta az útfélen levő minden kisebbnagyobb mértékben urilak nevét: jövet nagy önelégüléssel rakta ki minden ismeretét, melyet a külső ülésen szerez vala. Amily messziről csak a szemébe tűnt valamely vár, mulatókért, tornyocska vagy galambbúg, Paulinát azonnal figyelmeztette rá , elbeszélte történetét, így tartott ez csaknem fél napig, egymást érték az elbeszélések . Paulina a kocsizugba temetkezve, úgy látszott, alig hallgatja, midőn az apát egyszerre egy valóban herczegi lakra tette figyelmessé, mely egy domb oldalán büszkélkedett. — Nézze csak! kiált az apát: ez a Rohau-Chabot kastélya. Nem annyira kíváncsiságból, mint azért, hogy ne rontsa el a jó apát kedvét, kiemelkedett azon érzéketlenségből, melyben eddig volt, kidugta fejét az ablakon s közönynyel nézett a kastély felé. — Szép kastély, úgymond. — Szép ?... mond az apát, ízlése válogatja: a mi kastélyunk romjai festőiebbek. — A Rohan nagy nemzetség, ugye apát úr ? hogy udvariasan nyisson kaput a történeti elbeszélésnek, mely kétségtelenül ki nem fog maradni. — Nagy nemzetség, hm !... igaz, jó ház, jó család, mond Pyrmil. — Pedig azt hittem, folytatja Paulina, ismét a zugba vonulva, hogy semmivel sem alábbvaló a mienknél. — Nem, édes kisasszony, ismétlem, nem felelt az apát nekihevülve; ha ön nem restelné csak egyszer forgatni történetemet, találni fog abban egy párhuzamot a két család közt s meg fog győződni, hogy én a legnagyobb részrehajlás és igazságtalanság nélkül nem tehettem, hogy a Penarvanoknak ne adjam az elsőséget. Elejétől fogva leginkább a Rohan nemzetség volt szálka az apát szemében, mivel ez volt az egyetlen, mely Bretagneban a Penarvan nemzetség fölé emelkedett, sohasem szólt felőle úgy, hogy le ne vonjon érdemeiből , némi szenvedélyesség nélkül. Kissé messze is ment, de hiába : Pyrmil apát határozott ellensége volt a Rohanoknak. Neki vágott a Rohanok történetének s úgy megadta nekik, hogy egy óra negyed alatt hírmondó sem maradt belőlök. Már magában a családi jelszót sem lehet úgy kimondani, hogy el ne nevesse magát az ember, származásbeli dicsekvéseik az egész főváros és udvar gúnytárgyai voltak; s aztán komolyabb szemrehányásra menvén át, meg nem bocsáthatta nekik, hogy egykor elhagyták volt vallásukat. —0, a Krisztustagadó eretnekek ! kiálta fel végül. Mi hivek maradtunk mindig vallásonkhoz, mi Penarvanok, mi atyáink hitében múlunk ki; de az idősb Rohan ág, mely csak úgy bírt fenmaradni, hogy idegen törzsbe oltatott, máig is a Hugonovák felekezetén volna, ha Rohan kisasszony, egy bátor szivü hajadon, nem ment volna férjhez, anyja beleegyezése nélkül, egy katholikus nemeshez. . — Anyja beleegyezése nélkül ? kiált föl Paulina, élénken fordulva az apáthoz : a Rohan kisasszony anyja beleegyezése nélkül ment férjhez ? — Úgy ám, felelt az apát. — Szörnyűség ! hogy volt képes ? — Szörnyűség, szörnyűség! . . Könnyű azt mondani ! De mikor anyja valóságos zsarnok volt, mikor teljességgel nem akarta azon derék emberhez adni, akit szeretett. Csak az lett belőle, hogy a leány anyja akarata nélkül ment férjhez, élt a jogga, melyet a törvény adott neki. — Mit, mit adott neki a törvény ? . . hát szabad volt a régi időben férjhez menni az anya beleegyezése nélkül ? kérdé Paulina kíváncsian. — Hejh! csak azt mondom én, hogy nagy baj az mindig, ha a család meghasonlik; de az emberi szenvedélyek ...........egyszer az anya.............egyszer a leány .... aztán a törvény. ... És ! mi közünk hozzá kiált az apát, ki mind jobban-jobban belebonyolódott a fontos kérdésbe, s sehogy sem tudta, miként vágja ki magát. Paulina még mélyebb elmélkedésekre adta magát. Sokáig ült elmerülve, míg az apát, hogy ki ne fogyjon a szóból, elbeszélte Cavelreyvel való találkozását, s nem volt az a dicséret, melyet rá nemm rakott volna e fiatal emberre. Csak egy kivetőt talált benne, hogy nem nemes. A gyorskocsi egy órát vesztegelt Niortban. Paulina írószereket kért, két sort irt hirtelen a papírra, bepecsételte, a postához vezettette magát s maga vetette be levelét a szekrénybe. Mikor az apáthoz visszaérkezett, arczán nyugodt derültség ült, mely soha sem hagyta el. Másnap haza, a vén kastélyba érkeztek. Midőn Renáta a leányt ily életfrisnek, ragyogóan szépnek látta, csak egy megfejtést talált e nagy átalakulásra. — Bemutattak a herczegnek, édes leányom ? Beszéltél vele ? kérdezte a marquisné, leányát homlokon csókolva. Az nap, ugyanazon órában Cavelrey Henrik a következő levelet kapta : „Bízzál bennem, mint én bizom benned, s 1821 ben január 2-kán jer, kérd meg kezemet anyámtól, Penarvan marquisnétól. PENARVAN PAULINA.“ (Folytatjuk). Magyar könyvészet. 364. Ismerettár a magyar nép számára. Pesten 1858. Kiadja Heckenast Gusztáv. Nyomatott Länderer és Heckenastnél. 8-rét. Második kötet, III. füzet. (A „Hétköznapi könyvtár“ 8-ik füzete.) 257—480 hasáblap. A cs. kir Apostoli Felsége f. é. sept. 8-ról kelt legfelsőbb határozatánál fogva a kassai székes káptalannál olvasó kanonokká Marczényi Mátyás czimzetes apát és éneklő kanonokot, éneklő kanonokká Arossy József őrkanonokot, őrkanonokká Mihlovics József czimzetes apátot, székesegyházi főesperest s kanonokot, székesegyházi főesperessé Jergencz Ferencz idősb kanonokot, idősb kanonokká Szabad Ferencz ifjabb terkanonokot s új alapítványi ifjabb kanonokká Vony József váczi plébánost, alesperest s egyházmegyei iskolafelügyelőt legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Öcs. k. Apostoli Felsége f. hó 11-ki legfelsőbb határozata által Risnov Miksát a zágrábi báni tábla alelnökét, számfeletti udvari tanácsossá a legfőbb törvényszéknél és helyébe ugyanakkor Schwab József Edvard osztálytanácsost az igazságügyminisztériumban, báni táblai ülnökké legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. O cs. k. Apostoli Felsége f. é. sept. 7-ki legfelsőbb határozata által pálosi Donath Sándor orsz. főtörvényszéki tanácsost N.-Szebenben, jól kiérdemelt nyugalomba helyezni s neki ez alkalommal hosszú évi, hű és kitűnő szolgálataiért legmagasb megelégedését kifejeztetni méltóztatott. Litvány értesítő néhány érettkorú tanuló volt is, a környezet pedig, kivált némely vidékiekre nézve itt-ott rész hatást gyakorolt.“ Noha ezen alig eléggé világos szavak után biztos ítéletet nem hozhatunk az „itt-ott hatást“ gyakorló „környezetről , mégis sajnálattal följegyeztük ezen körülményt, hogy azok, kiknek kötelessége, ily káros ,környezet eltávolításában az igazgatót és a tanári kart minden alkalommal és minden erélylyel segítsék, istápolják. Méltánylólag kell registrálnunk, hogy az egyház (egyházi elöljáróság ?) az ifjak szorgalmát „nyomoz tanulónak tandij-fizetéstöl fölmentése és stipendiummal ellátása s két külön ösztöndíj által kivánta éleszteni, föntartani.“ E stipendium] összeg 128 pstot tett. Ide sorolandó a Kecskeméty-alapitvány és egy templomi adakozás. A statistiai adatokból fölemlítjük : a múlt tanév végén volt a 4 osztályban 58, a jelen tanév végén pedig volt tanuló 68 ; vallásra nézve : helv. hitv. 42, ágost. hitv. 2, rom. kath. 3, görög n. e. 7, héber 14; nemzetiségre nézve : magyar 54, német 14 (különösségül fölhozzuk, hogy a programaiban ezt így olvassuk : „német (izrael ) 14“); származásra nézve: helybeli 48, vidéki 20. A „Taneszközök“ cz. rovat szerint a könyvtár szépen szaporodott, de „a természettani szertár ez évben nem gyarapodott.“ Okul mondatik : „Az egyházi elöljáróság egész éven át nem volt oly helyzetben, hogy a taneszközök szerzésére előlegesen megajánlt 100 pftnyi évi járulékot, vagy az e czélra határzott Németh-tábornok -féle 600 ftnyi alapítvány kamatjait erre szentelhesse.“ Végül közöltetik néhány, felsőbb helyről érkezett tanügyi rendelet. XX. „A nagybányai kath. algymnasium V-ik évi programmja az 1857—58-ki tanévre.“ Pongrátz Deliért igazg. tanár „Bányászati vázlat“ czim alatt tanulságos értekezést közöl, melyet mindenki érdekkel s haszonnal olvasand. A bányák körüli kezelés nálunk még kevéssé ismeretes : minélfogva szerencsés vállalatai üdvözöljük e dolgozatot, melyben az elmélet a gyakorlati kezelésmóddal helyesen egybekapcsoltatott. Az érdemes igazgató úr először ő maga tette a tárgyat szorgalmas tanulmányául s csak úgy nyúlt tollhoz, hogy a tanuló ifjúságot érdemlegesen felvilágosítsa. A használt műszavak itt-ott kissé nehézkesek ugyan, mindazáltal eléggé érthetők Az egyes czikkek a következők: kutatás, bányavájás (Grubenbau), értékités (Aufbereitung), kohászati üzlés(Hüttenbetrieb), roncsorítás (Amalgamation), lugozás (Extraction), pénzités (Münzung). A közbeszőtt számos gyakorlati észrevételek közül közgazdászati szempontból csak egyet hozunk fel: „Évről évre, igy szól értekező ur — az erdők mindinkább kipusztulván, a tüzanyagok ára felebb-felebb hág; mi oly nyomasztó befolyást gyakorol a kohászatra és annak következtében a bányászatra, hogy a bányanyeremények, melyek egypár évvel ezelőtt még beváltásra méltók voltak, a felebb rúgott olvasztási árszabályok miatt már be nem váltathatnak.“ Az algymnasiumban a t. minoritarendből 6 rendes tanár működött; rendkívüli tantárgyak : szépírás, rajz, zene, egyházi ének. Statistikai adatok : az 1857/a - iki tanév végén tanuló I volt 104; nemzetiségre nézve : magyar 51, német 1, román 62; vallásra nézve: rom. kath. 47, egyes, görög 59, s n. e. görög 4, helv. vall. 3, ág. vall. 1, ösztöndíjas 1, tan- s pénzt fizetett 111, a tanpénz fizetésétől felmentetett 5. Felsőbb rendelet következtében német nyelven előadatott: a) a német nyelvtan mind a 4 osztályban , és b) a történelem s földrajz a 3-ik s 4-ik osztályban. A vallás- s fegyelmi ügyet illetőleg mondatik, hogy az ó. gör. ifjúság a görög (kath ) egyház kitűzött ünnepeit megülte és azokon saját egyházába járt isteni szolgálatra; az igy elmulasztott tanórák pedig a következő szünórákban pótoltattak ki. A gymn. múzeum szépen gyarapodott a) díszítményekben, b) könyvekben, c) természetrajzi segédeszközökben, d) természettani szerekben, e) mértani segédszerekben, f) régi pénzekben Alkalmilag említés történik az intézet jótevőiről A felsőbb rendeletek sorából egyet említünk, úgy mint mely tudtunkra más tanintézethez alig menesztetett. Egy igy szól: „Jul. 11. 7885. sz. A gr. kath. ünnepek miatt elmaradott tanórák szoros kipótlása parancsoltatik; az igazgatóság által évenkint engedélyez(tet)ni szokott négy szünnap levonatik egyre, sőt ha valamely évben több gr. kath. ünnepek össze nem jönnének a mieinkkel, még ez az egy is a tanórák pótlására fordítandó.“ Végül az ifjúság érdemosztályzata s helyzetszáma közöltetik. — Iskolai értesítés. A kecskeméti helvét hitvallású nyilvános főgymnasiumban az 1869. tanév, Isten szent nevének segítségül hívásával October 2-án reggeli 8 órakor nyittatik meg. Sept. 29.—30-án történnek a beírások, a tanépület első emeletében lévő igazgatói teremben, oct. 1-jén pedig a múlt év második felében nyert gyenge osztályzatok javítása menend végbe. Miről is a tisztelt szülőket, gyámokat, s általában a t. ez. közönséget tisztelettel értesíti Kecskemét, September 15-én 1858. Az igazgatóság. — Értesítés. A „Szent-István-Társulat“ folyó évi October hó 5-én fogja idei nagygyűlését megtartani, melyre a társulatnak t. ez. alapitó, választmányi, tiszteletbeli s rendes tagjai ezennel tisztelettel meghivatnak. A nevezett napon reggeli 8 órakor a t. angol szüzek templomában mondandó szent mise után a gyűlés a központi papnöveldéi könyvtár teremében veendi kezdetét. Pest, sept. 15 én 1858. Szabóky Adolf, társulati titoknok. — Pápa ő szentsége főtiszt. Mészáros András nyitrai káptalani helynökhöz sajátkezű aláírásával ellátva egy leiratot intézett, melyben a nem rég elhunyt Palugyay Imre nyitrai püspök halála fölötti sajnálatát atyai mély megilletődéssel fejezi ki. — Hányszor nem olvastuk már folyóiratainkban, hogy a gyógyszer az ebdlük ellen meg van találva és hogy ezentúl nem fogunk hallani ebmarás következtében megdühödt emberek szörnyűséges haláláról. Pedig még nem rég hasonló szerencsétlenségekről olvastunk hazánkban. Ezen tapasztalás bennünket következő közleményre készt. Kis-Becskerek mezővárosában, mely Temesvárhoz egy állomásnyira esik, egy gazdag szerb paraszt lakik, ki apjától örökölte ama titkot, miként lehet az ebdült gyógyítani. Annyit tudunk felőle, hogy a paraszt, ha segélyét kérik, kimegy a rétre és bizonyos gyökért kapar ki, télen azt még a jégkéreg alól is kivájja, mert a gyökért csak friss minőségében lehet sikeresen használni. Tud- juk, hogy az ilyen közlemények az orvos urak által nem jó szemmel vétetnek, hanem mi a köztapasztalásra hivatkozunk és evvel szemközt minden gyanúnak el kell némulnia A kinek gyógyítását ama paraszt elvállalta, az meg is volt gyógyítva. Volt eset, midőn veszett kutya a disznónyáj közé jutott és néhány állatot megharapott. Az a kérdés támadt tehát, melyik állat maratott meg a kutya által, melyik disznó harapta meg más társát — és miután az nem tudatott, tehát az egész nyájat le kell-e öldösni, hogy több szerencsétlenség ne történjék ? Az említett paraszt ekkor meghagyta a községnek, hogy a következő napon az egész disznónyájt ólban zárva tartsák otthon. Eljött aztán a maga gyökerével, beadott minden állatnak belőle, és megszüntetett minden aggodalmat, mert a veszettség legkisebb nyoma sem mutatkozott. — Ezen gyógyítási titok atyáról fiúra szállt és némileg a család jövedelmi forrását képezi. Méltó volna, hogy a kormány megvásárolja ezen titkot s aztán kihirdesse a közjó érdekében. (D -ü.) — Balaton-Füreden sept. 2-ig 1122-re ment a fürdőt, látogatók száma. Ez ideig elutazott 681 fél, s maradt I összesen 21; minélfogva a saison teljes fogyatékán van. — Bittbergen (a Bánságban) m. hó 24-kén tétetett le s a protestáns templom alapköve. (A „Delejtü“) f.é. sept. 14-diki száma az összes magyar olvasó közönség köztetszésével fog találkozni azon érdekes történeti visszapillantás miatt, melylyel az 1741-dik évi sept. 11-diki feledhetetlen pozsonyi országgyűlést emlékezetünkbe hozza, midőn a szorongatott ausztriai trón körül, a magyar nemzet, éltét és vérét odaadva, összeseregeit. A derék szerkesztő fényesen tanulsítja történészi jártasságát, midőn Mailáth János ellenében megczáfolhatatlan adatokkal bebizonyítja azon tényt, hogy a nagynevű Mária Therézia, József trónörököst kartán tartva jelent meg Magyarország nagyja