Pesti Napló, 1858. december (9. évfolyam, 2643-2667. szám)

1858-12-03 / 2645. szám

IrIÍ EGY SZEGÉNY IFJÚ TÖRTÉNETE. REGÉNY. Irta FEUlLfiET OCTÁV. (Folytatás.) Az öreg Laubépin urnak igaza volt. Nyugodt vagyok, de egyáltalában nem érzem magam boldognak. Vannak lelkemben, mely nincs még megérve az áldozatok sivár érveihez, ifjúi fellobbanások és pillanati kétségbeesések. Életem, minden lealkuvás nélkül van egy gyöngébb és előttem kedvesebb életnek szentelve, többé nem az enyém, nincs jövendője, örökre elrekesztett zárdává lett. Szívemnek többé bevülni nem szabad, fejem csupán csak másra gondolhat. Csakhogy Ilonát tehetném boldoggá! az öregség éveit már közeledni látom : hadd jőjenek egymásután! Vágyva vágyom utánok, fagylaló jegek elő fogja segitni bátorságomat. Egyébiránt nem tudnám fölpanaszolni állapotomat, mely megcsalta legkínosabb aggodalmaimat s meghaladja legszebb reményimet. Munkálkodásom, a szomszéd megyékbe tett kirándulásaim, a magány szeretete gyakran távolít el a kastélytól, melynek főleg zajosabb vigalmait készakarva kerülöm. Meglehet, ritka megjelenésemnek köszönhetem nagyrészben a barátságos fogadtatást, melyben ott részesülök. Különösen Laroquené asszony valódi vonzalommal van irántam. Egész bizalommal beszéli el nekem a szegénységet, önfeláldozást és költői önmegtagadást illető csodálatos és őszintén hitt mániáit, melyek mulatságos ellentétben állanak a kreoli jázékonyság ellen való minden elővigyázatával. Most a sátoros czigányok életét irigyli, kik hátukon viszik gyermekeiket, maguk húzzák a rész után nyomorult szekereket , kertek alatt főzik szegény ebédjüket, majd ismét az irgalmas szüzek, majd a markotányosnők hősi önfeláldozása teszi dicsvágya tárgyát. A megboldogult ifjabb Laroque urnak sem tudja sehogy megbocsátni igen jó egészségét, mely soha sem engedé meg nejének, hogy betegápolói tisztét teljesítse, mely hivatás iránt lelkesülve volt. Azonban közelebbről azt találta ki, hogy karszékének ellenzőt készíttessen, mely katonaköpönyeg módjára vevén öt körül, megóvja a légvonaltól. Másnap reggel diadallal láttam ülni ezen kioszkban, hol kérész- ityéni türelemmel várja a martyr-halált. Csaknem oly mértékben dicsekedhetem a kastély többi lakóival. Margit kisasszony, ki mint egy nubiai sphinx mindig valamely ismeretlen ábrándban van elmerülve, mindamellett előzékeny jósággal ereszkedik le kedvencz dalaim ismétlésére. Hangja igen szép contr’alto, s művészien tud vele bánni, de egyszersmind oly hanyagsággal és hideg- ' séggel, melyet számítottnak vélhetne az ember. Igaz, hogy néha akaratja ellen is megesik rajta, hogy szenvedélyesebb hangokat szalaszt ki ajakán, de rögtön, mintha megszégyenlené e saját jelleméről vagy szerepéről való megfeledkezést, siet a fagyos szabatosság határai közé Néhány piquet-játék, melyben azon könnyű udvariasságot követtem el, hogy megvesztettem, a jó öreg Laroque urat egészen megnyerte részemre. Elgyöngült szemeit olykor valóban sajátságos elérzékenyüléssel szegezte rám. Mintha a múlt valamely álma, valamely képzelt hasonlatosság ébredne föl félig e kimerült emlékezőtehetség ködéből, melyben egy egész század zavaros képei lebegnek. De hát nem akarták-e visszaadni a tőlem elnyert pénzt ! Úgy látszik, hogy Aubryné asszony, ki rendes játszótársa az öreg kapitánynak, minden habozás nélkül viszi viszsza e megtérítéseket, s mégis igen sokszor nyeri meg az öreg kalózt, a kivel aztán ilyenkor zajos összecsapásai vannak. Ezen hölgy, ki iránt Laudépin úr nagyon kíméletes volt, midőn egyszerűen elkeseredett szivünek nevezte, nem igen támasztott bennem rokonszenvet. De a család iránt való tiszteletből, igyekeztem megnyerni jóindulatját, s ez sikerült is, mivel most türelmesen hallgattam ki nyomorúságos panaszkodást, mostani szerencsétlen helyzetéről, majd lelkesült szónoklatát az elmúlt boldogság, ezüstnemű, bútorzat, csipkék és pár kertjük felől. Meg kell vallani, a legjobb iskolába kerültem arra, hogy tanuljam megvetni elvesztett javaimat. Itt valóban mindenki magaviselete és beszéde által a gazdagság megvetését hirdeti: először is Aubryné aszszony, akit szégyen nélkül való falánkhoz lehet hasonlítni, kinek undorító torkossága elrontja az ember étvágyát, s kik csak megutáltatják velünk az ételt, melyet dicsérnek; aztán ez az öreg úr, ki oly szomorún fetreng millióin, mint Jób a hamuban; ez a jólelkü, de kalandos vágya és életunt nő, a ki alkalmatlankodó gazdagsága közepett az ínség tiltott gyümölcsével ábrándozik; végre a kevély Margit, ki a szépség és gazdagság koronáját, melyet az rég homlokára nyomott, tövis koronakint viselt. Csudálatos leány ! Csaknem minden reggel, ha szép az idő, lóháton látom elhaladni őrtornyom ablaka alatt, komoly felbillentéssel köszön, mely meglendíti kalapja fekete tollát, aztán lassan távozik az árnyékos ösvényen, mely az ódon vár romjain át vezet. Rendesen az öreg Allan kiséri őt némi távolságra; máskor nincs más követője, mint a hatalmas ésett Mervyn, mely komor medveként lépdel hosszukat ura oldala mellett. Ezen úti szerrel rándul ki a vidékbe jótékonysági kalandokra. Ő itt a közönséges pártfogó; nincs itt 6 mértföldnyi környezetben egy kunyhó, melyet ne ismerne s mely őt ne tisztelné, mint a jótétemény szellemét. A parasztok egyszerűen igy emlegetik : „a kisasszony“. Mintha ama királylyányt emlegetnék, ki regéiket teszi kedvesekké. Egyesíti magában mindazok szépségét, hatalmát és varázserejét. Sokat gondolkodom azon sötét és folytonos gonlkodáson, mely homlokán borong örökké, tekintete kevély és megvető szigorán, beszéde keserű hideg voltán. Vájjon bizarr és vegyült jellemének természetes vonásai-e ezek, vagy pedig valamely titkos bánat, önvád, aggodalom vagy szerelem rágódik-e szívén ? Bármily kevéssé van érdekelve az ember e kérdések által, lehetetlen ellenállania némi tudványnak ily különös egyéniség láttára. Tegnap este, míg az öreg Allan, kinek én kedvencze vagyok, magános ebédemet szolgálta fel — így szólitam meg: — Felséges idő van. — Allan bátya ! Voltak-e ma kentek lovagolni ? — Voltunk hát, a kisasszonynyal ma reggel. — Igazán? — Az ifjú uzán látott bennünket ? — Meglehet, Allan. Igen, látom kenteket néha.... Szépen illenek a lóra. — Tréfálni méltóztatik ! A kisasszony jobban ül a lovon, mint magam. — Mondhatom derék egy leány. — De még minő ! Aztán belül is olyan mint kívül, épen mint édesanyja ő nagysága. Mondok én valamit az ifjú urnak. Tán tudja is, — már hogy ne tudná, hogy ez a vár a régi időben a gróf Castennec birtoka volt, a kinél eleinte szolgáltam. Mikor a Laroque család megvette a várat, megvallom az ifjú urnak, kissé nehezen esett a lelkemnek s nem is akartam eleinte a várban maradni. Én gyermekkorom óta a nemesség tiszteletében nőttem fel s bajos volt rászánnom magam, hogy rang nélkül való embereket szolgáljak. Az ifju ur észrevehette, mily örömest szolgálok neki — ez csak azért van, mert az ur egészen olyan, mint egy igazi nemes. De hát csakugyan ne volna az ifjú ur nagy családból való ? — Félek, hogy nem, jó öreg. — Különben csak azt akartam mondani, folytatta az öreg Allan ügyes bókkal, hogy ezen asszonyságok szolgálatában tanulom meg, hogy a szív nemessége fölér a másikkal, s főleg a Castelnec gróféval, kinek az volt a hibája, hogy verte embereit. Hanem az ami igaz, igaz, nagy kár, hogy a kisasszony nem mehet férjhez valami nemes családbeli ifjúhoz. Semmi sem hibázik még, csak ez. — Csak tőle függ, azt hiszem. — Ha az ifjú úr Bevallan urat érti, igaz, hogy csak a kisasszonyon áll, mert több mint hat hónapja, hogy megkérte. Az asszonyság nem igen ellenezte volna e házasságot, a valóban Bevallan ur a leggazdagabb Laroquék után a környékben; de a kisasszony, a nélkül, hogy határozottan nyilatkozott volna, időt kért a megfontolásra. — De ha a kisasszony szereti Bevallan urat, s hozzá is mehet, amikor tetszik, miért oly szomorú és gondolkodó ? — Az már igaz. A kisasszony két vagy három esztendő óta egészen megváltozott. Azelőtt oly vig volt, mint a madár, most mintha mindig bántaná valami, de nem hiszem, engedelemmel legyen mondva, hogy ezen az iránt való szerelmen búsulna. — Úgy látom, öreg Allan bátya, hogy Kend maga sem igen szereti ezt a Bevallan urat, pedig jó családból való. — Mindamellett lehet rész a szive, uram. Azzal tölti idejét, hogy a környékben minden leányt el akar csábítni. S ha az ifjú urnak szeme van, láthatja, hogy most is szeretne zuhán lenni a kastélyban. Egy kis néma szünet állt be, mely után Allan folytatta: — Minő kár, hogy nincs az ifjú urnak legalább százezer frank jövedelme. — S miért, jó Allan ? — Hm! miért ? mond Allan gondolkodva rázván fejét. (Folyt. köv.) Kommics László magyar gazdasági egyesületi alelnök jelentése a dunai hajózásról, s a magyar borok érdekébe Konstantinápolyba tett útjának eredményeiről (Folytatás.) Összeállítottam a kezeimnél évi vízmagasságok nyomán a vízjárás átlagait is, s ezek a tanúsága szerint, a következő mutatják, u. m. legkedvezőbb hajózási hónapok e szerint egyremásra : martius, április, május, június és július. Május mindannyi közt a legjobb. Valamivel kevésbé kedvező augusztus, még kevésbé : September, October és november. Legalacsonyabb vízállása hónapok végül: január, február és december; ezek egyébiránt mint téli hónapok amúgy sem jöhetnek tekintetbe. Ez imen telt. Egyesület! az általam gyűjtött adatoknak az értelme. És ezen értelem, úgy hiszem, nagy mértékben örvendetes. De vonhatunk mi ezen egybeállításból még egy más nevezetes tanulságot is. Azt vonhatjuk ki név szerint belőle, hogy az ismertetett aldunai szirtes vonal, mely a tökélyesült helyismeret és hajózás által, mostani állapotában is ily meglepő mértékben hajózható , lehetetlen, hogy javításához oly roppant összegeket kívánhasson, mint aminőket eddig általában szükségeseknek hittek. Ekkér álltok. Egyesület, a vaskapus akadályokkal a dolog. Ismerhetjük most már azokat teljes valódiságukban. Nem lehet tagadni, hogy ezen akadályok nagyszerűek, azonban a tökélyesült hajózás által azok máris jó részben legyőzték, s legyőzhetők teljesen akkoron , ha a legveszélyesebb helyek szirteinek kivettetéséért, valami következetes s az akadályok természetének megfelelő eljárás foganatosíttatnék. Folytatni kellene kitartással a már több ízben megkezdett, de ismét abbahagyott sziklarepegetéseket, s egy két évtized alatt, mégpedig sokkal kevesebb költséggel mint gondoljuk — úgy hiszem, alig lenne idő, melyben a legveszélyesebb helyek is ne volnának hajózhatók. Hogy a szikláknak a folyamból való eltisztogatása, oly rémületes költséggel járó műtét - nek tekintetett eddig, annak valóban nem más az oka, mint hogy az illetők mindig többet akartak tenni a szükségesnél. Nincs itten szükség az egész szirtes medernek kitisztogatására. Csak a főbb s úrban álló köveket kell alacsonyabbá tenni. És ez nagyon is teljesítheti. Nem is annyira sok pénz, mint inkább helyismeret, kitartás s az alkalmatos időnek kellő felhasználása kívántatik hozzá. A szirtek kitisztogatását egy szóval : csak olyan vízálláshoz kell szabni, mely a Duna egyéb helyein levő vízállásokkal arányban áll. Mielőtt elválnánk a Vaskaputól, megemlítem, hogy e helynek javításáért eddig mi történt. Az első munkák e helyen 1834 ben történtek, gr. Széchenyi István, s Vásárhelyi jeles mérnökünk által. Mérések és fölvételek voltak ezek,továbbá kisérletképen némi sziklarépegetések is. Ez utóbbi munkák azonban, a török kormánynál csak hamar akadályoztatásra találtak. Másodszor dolgoztatott itt 1848 és 1849-ben a gőzhajózási társaság Dinelli Alfons gőzhajói kapitány *) által , miután e derék kapitány 1848-ban, a munkára való engedelmet az oláh kormánytól önként kieszközölte. Ezen nautikák 1848-ik év jan. és febr. havaiban 27, augustus és September hónapjaiban pedig 40 nap folytak szakadatlanul. Folytatták e munkákat 1849-ben télen is. Kerültek pedig e két év alatt a dolgozatok mindössze csak 2600 pontba ! S ezen utóbbi munkálkodásnak mégis az lett az eredménye, hogy ezen időtől fogva vontató hajók is lemehettek a Vaskapun, sőt a gőzös, mely azelőtt csak 10 lábnyi vízzel hitte magát biztosságban, 68 lábnyi viz mellett is járhatott! Végül 1854 és 1855-ben a m. korm. rendeletéből, a Vaskaput illetőleg újra terjedelmes fölmérések és tervezetek készültek. Hátra van még szólanom a Dunának harmadik főrészéről, azon vonalról t. i., mely Turnu Szeverintől a fekete tengerig terjed. Ismeretesebb patthelyei e vonalnak a jobb oldalon : Widdin, Rahova, Nikápoly, Listov, Rusztsuk, Sziliszria, Razsova, Hirsova, Matsin, Szaktsi és Tulcsa; a baloldalon : Kalafat, Gyurgyevo, Braila és Galacz. A jobb oldalon Hirsováig magasabb, azontúl alacsonyabb, s jobbára kövön nyugvó hegyek és partok kisérik a Dunának e folyását; a balparton ellenben, az Oláh és Moldva *) Dinelli a vaskapui kataraktát, tömérdek munkaév fáradsággal egy gyönyörű plastikai mintában mértékszerűeit egybeállitotta. Látható e jeles mű a köztelken , hol egy ideig letéve marad, részeken, épen úgy mint hazánkban, egészen róna s meglehetősen alacsony, s ennélfogva határtalan ártéreket engedő partvidék követi azt. Kárpótolja is magát a Duna gazdagon azon összeszoritásokért, melyeket a fölebbi szirtes vonalban tűrnie kellett. A vaskapui akadályokon túl azonnal megszélesedvén, e kényelmes folyást többé nem is teszi le, sőt lehet mondani, hogy mennél közelebb megyen rendeltetéséhez, annál szélesebb, elágazóbb s rendetlenebb lesz. . . Azon részeken, hol minden vize együtt van, ritkán kevesebb szélessége 6 — 800 ölnél; a hol pedig ágakra és szigetekre szakadozik, mint péld. s különösen Sziliszrián alul — ott összes medrének a szélessége pár ezer ölre megy. Rendesebb e vonal Szilistriáig, ámbár rajta is tömérdek a kisebb nagyobb sziget; nagy mértékben elágazó Szilistriától Galaczig, s legrendetlenebb Izakzsától a fekete tengerig. A víz mélysége mindazonáltal, a hajózás szükségére meg van mindenütt. S lehet mondani, hogy e nagyszerű folyamrész, ámbár az ember érette eddig mit sem tön, a hajózásnak egyéb bajokat nem is szolgáltat, minthogy benne, a nagy szélesség és a sok felesleges ág s alacsony partvidék miatt, terjedelmes zátonyok találtatnak itt ott, s továbbá, hogy a ki- és bemenet a torintoknál, mikért szintén nem történt eddig semmi sem, a víz csekély mélysége miatt nem mindig biztos. Az e vonalon előforduló nevezetesebb zátonyok név szerint ezek : a) Widdin alatt, hívják ezt Petricsnek; hossza a hajójárása szerint körülbelül egy órányi. b) Rahovánál a Duna közepében; ez rövid. c) Turnu-Magurello s Sistov között ; hossza körülbelül két órányi. d) Russjuknál a hajók kikötőjénél. e) Gyurgyevo alatt félórányi, az úgy nevezett Longo szigetnél, az egész Dunán keresztül. f) Oltenicza alatt 1/4-ed órányira, két sziget közötti átmeneteinél. Ennek hossza csak öt percz. Ugyanitt a Dunának főága még ros -szabb.g) Sziliszria alatt egy órányira. Nagy víznél az oláh partok alatt kell hajózni, kis viznél ellenben a török parton lehet csak menni. Különösen nehéz hely ez sok — péld 10—15 teherhajót vontató gőzösöknek. Veszedelmes helyeknek nem lehet ugyan mindezeket mondani, azonban megkívánják erősen, hogy a kapitány nyitott szemmel utazzék rajtuk keresztül. Nevezetes ama két rögtöni megtörés, mely az Aldunának e részét, először Rassovánál, másodszor Galaczon alul történik. A hatalmas folyam e két bolyon egyszerre és csaknem teljesen egyenes szögletek alatt változtatja irányát. A folyamok természetével ellenkező ezen rögtöni irányváltoztatást annak tulajdonítom én , hogy azon tetemes földrész, mely Rassova-Kuszendzse és Szakcsi-Tulcsa közt fekszik, alkalmasint kőtalapzaton nyugszik. Mi ha úgy volna, akkor a Csernavoda és Kaszendzse közti vonalon, mely rövidsége s esetviszonyánál fogva a Duna folyásának csakugyan legalkalmatosabb iránya lenne, a többször emlegetett átvágást létesíteni soha sem lehet. Hogy e vidék kőtalapzaton fekszik, a mellett mutat az is, hogy Hirsovánál s azon túl, tehát a megtört irány folytatásában, a látható partok mind csupa kő- és szirtekből állanak. . . . Hihetőleg e tapasztalás vezette a török kormányt is legújabban oda, hogy Csernavoda és Küstendzse közé vasút építésére adjon egy angol társaságnak szabadalmat. Ha létesül e vasút, úgy a Konstantinápolylyal való összeköttetés ez irányban, mintegy 47 geogramfölddel lesz rövidebb. A 7-8 mföldnél alig hosszabb küszendzsei vasút mintegy 55 mföldnyi vizi utat fog helyettesíteni Ha már a Szilistria és Galacz közti Dunát elágazásokban rendkívül gazdagnak mondottam , úgy a Galacz és Feketetenger, vagyis a Bessarábia és Dobruzsa közti részt, ennél, ha lehet, még gazdagabbnak kell neveznem. Nem más ez, mint csupa ág, sziget, tavak és nádtenger. Se kellő medre, se partja, se határozott iránya a Duna ágainak itt; s olyakat nem is fog képezni mindaddig magának, míg a határtalan árterek töltések által kellő mértékre nem lesznek szorítva, s a beömlésekből a legjobbiknak kiválasztása után, a többi mind el nem záratik. Látva az itteni Dunának borzasztó elhagyatottságát, megvallom, nem annyira az lepett meg, hogy a bemenet a tengerhez átalában nem valami kitűnő, hanem inkább azon csodálkoztam , hogy a folyamnak ily teljes magárahagyatottsága mellett létezik még egy ág, amelyen 70/a lábnyira merülő tengeri gőzös ki- és bemehet. Az elágazások kezdetüket már Szakisi és Tulcsa körül veszik, s képezik aztán a tömérdek kanyargások és tekervényekkel ellátott ismeretes kiliai, szulinai, sz.-györgyi és dunaveczi befolyásokat. Ezen torkolatok közt leghajózhatóbb a szulinai. A mi hajónk is ezen az ágon futott tömérdek kanyargások után a tengerbe. Mondják, hogy a sz.-györgyi ág szélesebb és egyenesebb ugyan, azonban a kiömlésnél sekélyebb a vize. A szulinai ág szélessége nem több 70—100 ölnél. A kapitánytól hallam, hogy 7'A lábra merülő hajónk 8 lábnyi vízzel ment ki a torkolaton. levő tizenegy havonkénti lefolyt időnek eredményeket Decembe-i „ i T- Januári átlagok 11 évről 6 —-•10.®" Február „ ,• 7'-2.1" Mártiusi „ „ 10' 0.®" Áprilisi „ 1 12'OH Májusi „ „ 12'-3.7" Júniusi „ „ 1j-4.4" Júliusi „1 9'-8.4" Augusztusi „ „ 8'Jn Septemberi,, I 6'-7 Octoberi „1 6'-8.2" Novemberi „ „ 7'-8.1'' Magyar könyvészet. 452—3. Községi tanácsadó a városi és falusi községeket illető ügyekben. Szerkeszti és kiadja Czokolay István. Első évi folyam. Pest, 1858. Nyomatott Beimel J. és Kozma Vazulnál. Nagy 8-rét. VII. és VIII. füzet. 453—580 lap.