Pesti Napló, 1859. január (10. évfolyam, 2668-2691. szám)

1859-01-14 / 2677. szám

PEST, JANUÁR 13. (Fk.) Kevéssel új év előtt a hitelintézeti részvény ára 240 frt volt; január 11. este 210 frton árulták Bécsben, tehát nem egészen két hét alatt 38 írttal vagyis 15%-tel sü­lyedtek, a­mi átlagosan minden egyes napra egy száza­­lékkali árcsökkenést ad. A január 11-ei pa­­nique-ot a hallatlan rész párisi cursusok okoz­ták ; e cursusok pedig, miként a datum mutat­ja, oly napon jelentek meg, midőn Párisban a császárnak Pereire bankárhoz intézett szavai, a félhivatalos lapok megnyugtató czikkei, szó­val mindazon csillapító szerek ismeretesek valának, mikkel az ijedtségnek legalább ideig­lenesen gátat vetni törekedtek. Mennyi időbe kerül egy kártyaház felépítése, s egyetlen fu­­talom elegendő annak halomra döntésére. — Azon külső nyugalom, melyet a félhivatalos lapok perezre előidézni képesek voltak, szint­­oly fundamentum nélküli kártyaház, mely né­hány óra múlva ismét romban hever. Valószínű, hogy a szardiniai trónbeszéd okozta a január 11-diki páni félelmet, s a párisi börze ítélete tetemesen eltér a táviróé­­tól, ki a budapesti lapoknak azt üzente, mi­szerint e beszéd „kevésbbé fontos.“ Mi már tegnap mondtuk el róla véleményünket s majd­nem azt hinnék, miszerint Párisban még vala­mivel többet is tudtak e beszédből, hogy any­­nyira megrémültek rajta. A hivatalos bécsi hírlap tegnap közlött czik­­kéből kiderül, miszerint az a hír, hogy a Bécs­­ből indult csapatok Laibachnál tovább nem mentek volna, teljesen alaptalan; a hivatalos újság szerint az egész hadtest rendeltetése he­lyére megérkezett, és e hó 8-a óta Bécsben új hadtest áll készségben, hogy szükség esetén bármely irányban is útra kelhessen. Tehát mind Bécsben mind Párisban még folyvást igen harczias színe van a helyzetnek, sőt egyik bécsi lapnak azt is üzenik Páriából, miszerint a franczia kormány, a nervus rerum megszerzése tekintetéből, szükség esetén a­­ Suez-csatornára lefizetett pénzeket fogja „köl­csön venni,“ miután háború közepette úgy sem lehetne hozzáfogni e csatorna építéséhez. Ez mindenesetre igen eredeti módja lenne a „kölcsönvételnek“, hanem —­sont exempla. Ha Ausztria olaszhoni hadsergét szaporítja, Szardiniának tüstént lesz ürügye, a magáét is szaporítani, és a határ felé előre tolni, a­mi is­mét Francziaországnak adna okot „figyelő“ hadtest felállítására. Ha ekként Európa három hatalmasságai­ fegyverben álland, mit teend a többi ? Anglia csatornái hajóraját szaporítja, mondja a tegnapi távirati sürgöny, és mintha egyszers­mind ki akarná jelölni azon irányt, mely ellen e készület intézve van, hozzá­teszi, miszerint a „Times“ Ausztria Olaszhonbani souverainitá­­sának fentartása mellett buzog. Itt megjegyzendő, miszerint e souverainitás megtámadásáról egyelőre sehol nincs szó és nem is lehet, Napóleon császár sokkal ildo­mosabb, mintsem ezzel kezdené vagy kez­detné a háborút, ha területi változásokra törekszik Olaszhonban, ezeket mindenesetre a a háború végétől várná, de nem tűzné ki annak elejéül. Anglia magatartásának megítélésében álta­­­lában igen eltérők a vélemények, és mindenki úgy zsákmányolja ki azt, a­mint épen a maga érdekében czélszerűnek véli. Egyik azt mondja: ha Anglia a franczia­­orosz politika felé hajlik, ez igen nyugtala­­nító dolog,mert akkor a túlsúly e­gészen lenne. A másik meg így okoskodik: míg Anglia Francziaországtól el nem szakad, nyugodtak lehetünk, mert Anglia majd féken tartandja Napóleon császár nagyravágyását. De ha An­glia Franczia- és Oroszországnak hátat fordít, akkor kész a világháború. Az olvasó tudja, hogy mi az első véle­mény mellett vagyunk, és igen veszélyesnek tartjuk nemcsak azt, ha Anglia a nevezett két hatalomhoz csatlakozik, hanem még azt is, ha ezeknek tervei irányában semleges akarna maradni, h a­mint valósággal az maradni akarni látszik. A „Times“ legújabb czikke e nézetünket meg nem rendíti. Míg azt nem tudjuk, még pedig egész bizo­nyossággal nem tudjuk, hogy Anglia — ha Austria és Francziaország közt fegyveres össze­ütközés történnék — amannak részére fog­na állni, mig Anglia ezt oly határozottan ki nem mondja, hogy Párisban is megértsék, és ezen határozat komolyságában is higgjenek, addig meg nem szűnünk a helyzetet aggasztó­nak tartani s addig e nézetünkben semmiféle hírlapi czikk meg nem tántorít. Anglia semlegessége távolról sem vehető megnyugtatásnak; — a semlegességnek igen igen tág határai lehetnek s e határok közt rop­pant sokat árthatni, a nélkül hogy a semle­gesség forma szerint megszűnnék. A keleti háború alatt Ausztria egyetlen puskalövést sem váltott Oroszországgal, s még­is oly mély sebet ejtett északi szomszédján, hogy ez ebbeli fájdalmairól mind e perczig sem tudott megfeledkezni és sorban minden euró­pai hatalommal kibékül, csak azzal nem, mely­­lyel valóságos csatában egyetlen egyszer sem találkozott. Pest, jan. 13. A porosz országgyűlést — mint a táviró jelenti - a porosz herczeg ő fensége személyesen nyita meg. A trónbeszéd fájdalommal emlékezik király ő fel­ségének folyvást tartó szenvedéséről. A képviselőket hivatásuk teljes elismerésével felhívja, a kormányt belátásuk­ és erélyökkel támogatni azon ösvényen, melyre a régens — Poroszország feladatát, dicsősé­ges történetét s hazai hagyományait tekintve lépett, s el van határozva, annak megváltozhatlanul vont határai közt szilárdul haladni. „E mellett a király és koronája jogait gyengítet­ t lenül megtartani legfőbb feladata a régensségnek.“ A trónbeszéd az ország általános állapotát meg­nyugtatónak mondja. A vasúthálózat kiterjesztése és tökéletesítésére előterjesztéseket igér. Megemléke­zik a büntető vizsgálatok és fegyenczek számának örvendetes apadásáról, melyekben a közerkölcsiség emelkedésének haladását, s a fenálló büntető törvé­nyek jótékony hatását látja. A kormánynak gondja leend, hogy azok javításá­ban további lépések is tétessenek, valamint a vissza­élések lehetségét kizáró szigorú határzatokra a két­­­­séges közigazgatási normák felett. Az államtartási kimutatásból a financzia kedvező állapota tűnik ki. Az államszolgák hivatal­ illetékeik fokozatos emelése után járó szükségletek, valamint egyéb növekedő kivonatoknak is innét eleget tehetni. „Bízom tehát önök készséges beleegyezésekbe, hogy azon költségeket, melyeket én a korona mél­tóságának fentartására, a hadsereg erősítésére és virágozni kezdő marinánk gyarapítására, valamint a hazai jólét minden iránybani fejlesztésére tenni szükségesnek tartok, helyeselni fogják. „Az államháztartási kimutatásból látni fogják önök, minő gondosságot fordítok hadseregünk töké­­letesítésére szünetlenül, mely rendithetlen hűség és készséggel háborúban mint békében Poroszország becsületét fentartani és kikü­zdeni tudta. „A külföldközi békés viszonyainkban semmi vál­tozás sem történt. A nagyhatalmakhoz­ barátságos viszonyaink háborítlanok. „A többi szövetséges német kormányokkal egye­temben Poroszország kormányának fáradsága foly­tonosan oda volt irányozva, hogy a dán uralom alatt álló német herczegségek végre teljes gyakorlatába jöjjenek azon jogoknak, melyekre nekik a szövetségi törvények, és a német szövetség és Dánia közt fen­álló egyezmények alapos igényt adnak. „Midőn én — mint régens — először szólottam önökhöz, a haza képviselőihez, felszólítottam önöket, Poroszország zászlóját magasra emelni. „Ezen áll: „Isten kegyelméből királyság, ragasz­kodni a törvény és alkotmányhoz, a nép és a győze­lem öntudatával bíró hadsereg hűsége, igazság, jo­gosság, bizalom, isteni félelem. Rajta (Wohl­an) segít­sék önök magasan hordozni e zászlót. Ki ezt követi, engem követ; ekkor a későbbi nemzedékre is meg­örökítjük az a porosz szellemet, mely ezen fájdalom­mal vegyes, de azért még­is lelkesítő egyhangú fel­kiáltásban talál kifejezést: „Éljen a király !“ EGY SZEGÉNY IFJÚ TÖRTÉNETE. REGÉNY. Irta FEUILIJET OC­TÁV. (Folytatás.) Augusztus 20 dikán. A bizalmas közlés, melylyel megtiszteltetem, meg nem lepett. Egy idő óta úgy vettem észre, hogy Mar­git­k­­a oly részvétet mutat Révállán ur iránt, min­t általán az egész emberiség iránt érezni képes. Rész­vétének ezen nyilatkozatai azonban hasonlóbbak voltak baráti előszeretethez , mintsem szerelem­hez. Különben is ez előszeretet könnyen kimagya­­rázható. Bévallan úr, a­kit én sohasem szerettem, s kinek fenebb, akaratom ellenére is inkább torz­, mint arczképét vázoltam, egyesíti magában minda­zon jó és rész tulajdonok nagyobb részét, melyek rendesen a nők tetszését kivívják. A szerénységnek még csak árnyéka sem vehető észre­­ benne, de elég csodálatos, hogy a nők még sem szeretik őt. Meg van benne azon szellemdús, gú­nyos és nyugodt elbizakodás, melyet semmi sem ké­pes elriasztani, s könnyen riaszt el másokat, és a­mely mindazoknak, a­kiknek sajátja, bizonyos ural­kodást és fensőbbségi szint szokott adni. Magas termete, határozott arczvonásai, a testi gya­korlatokban való ügyessége, a futtatásokban és va­dászatban szerzett hírneve, férfias tekintélyt adnak neki, a mi könnyen nyeri meg a gyöngébb nem be­­csülését. Szemében a merészség és vállalkozás is hó­dítás tüze volt, melyet életmódja nem hazudtolt meg, s mely a nőket zavarba hozza, s lelkekben titkos szenvedélyeket ébreszt. De hozzá tehetjük, hogy az ily tulajdonok általán csak a mindennapi lelkekre teszik meg hatásukat, a Margit k. a. szíve pedig, melyet először szépsége ön­érzetére akartam emelni, úgy látszott, egy idő óta, mint rendesen történni szokott, igen középszerű ér­ *­­zelmekkel szeretett kérkedni, s én nagyon is képes­nek hittem, hogy minden ellenállás és minden lelke­sedés nélkül, a lomha képzelet egész hidegségével megadja magát e közönséges hódító csábjainak, s az arra következő érdek-házasság jármának. Mindezekre készen kellett lennem, a­mi könnyeb­ben történt meg, mint hittem ezelőtt egy hónappal. Összeszedtem minden erőmet azon szerelem első ki­­sérté­seinek legyőzésére, melyet mind a józan ész, mind a becsület rászalt, s ugyanaz, a ki tudtán kivü­l támasztotta e harczot, hasonlókép tudtán kivitt segítő elő diadalomat. Nem volt képes elrejteni szépségét, de elrejtette lelkét, s az enyém is létig zárkózott vala. I­gaz, hogy nem nagy szerencsétlenség a fiatal milliomos nőre, de valódi szerencse rám nézve ! Ezalatt Párisba kellett utaznom Laroquené és sa­ját dolgaimban. Két nappal ezelőtt érkeztem vissza. A­mint a várba mentem, tudtomra adták, hogy Laroque úr reggeltől fogva türelmetlenül kérdezősködik felő­lem. Sietve siettem szobájába. A­mint meglátott, halvány mosoly vonult el sápadt arczán, rám sze­gezte szemeit, melyek mintha kárörömtől és rejtett diadalérzettől sugároztak volna. Aztán tompa han­gon igy szólt : — Uram! Saint-Cast úr meghalt! E hir, melynek tudatását az öreg ur magának tar­totta fen, most már igaz volt. Azelőtti éjjel Saint-Cast tábornok szélhüdésben halt meg, itt hagyván azon gazdagságot és szép éle­tet, melyet Saint-Cast-nénak köszönhetett. Mihelyt ez esemény hire a kastélyba jutott, Au­­bryne asszony nyakrafőre barátnéjához vitette ma­gát, s az egymást értő két szív, mint Desmarets or­vos beszélte nekünk, egész nap nem csinált egyebet, mint eredeti és igen érdekes eszméket váltott a halál és kikerülhetetlensége fölött, hogy mily hasztalan minden bánat, mivel senkit sem támaszt fel halottai­­­­ból, s hogy mily jó orvos szokott lenni az idő. Miután ezt jól hányták vetették, asztalhoz ültek s lassanként lelket vertek egymásba. — Mindegy! tessék, egyék édes barátnőm, nem kell az embernek magát elhagynia — az Isten sem akarja — monda Aubryné . . Ebéd végén Saint- Castné egy palac­k jó spanyol bort hozatott fel a pinczéből. E bor legkedvesebb itala volt a megbol­dogult tábornoknak. Ez oknál fogva igen szépen kérte Aubrynét, kóstolja meg legalább. De Aubryné makacsul vonakodott csak megkós­tolni is m­egy magára. Saint-Casm­é kénytelen volt belátni, az Isten is úgy akarja, hogy legalább egy pohárka spanyol bort elköltsön egy darab borke­nyérrel. Még csak nem is kaczintottak az öreg tá­bornokra ! Tegnap reggel Laroquené és leánya tetőtől tal­pig gyászba öltözött s kocsira ült; én mellettök fog­laltam helyet. Délelőtt tiz óra tájban a szomszéd kisvárosba értünk. Magam kikisértem a sírig a tábornok koporsóját, a nők pedig Aubrynéval egyetemben az özvegy mel­lett maradtak, hogy a bevett szokás szerint vigasz­talják. A szomorú szertartást bevégezvén, vissza­mentem, visszatértem a halottas házhoz s néhány ismerőssel együtt ama nevezetes salonba léptem, melynek bútorai tizenötezer frankba kerültek volt. A gyászos félhomályban a tizenkét­száz frankos kanapén Saint Castno vigasztalhatatlan arczát pil­lantam meg. Egészen bele volt göngyölve a fekete fátyolokba, melyek drága voltát azonnal látnunk kellett. Mellette Aubryné ült a testi és erkölcsi le­vertség minden lehető jeleivel. Hat hét rokon és házi barát egészítette ki a siratók csoportozatát. Míg mi a nappali szoba ellenkező végén sorban ál­lottunk, a czipők súrlódása és a parquet ropogása zavarta kissé a csendet, aztán a legkisebb hang sem volt hallható e mausoleumban. Csak olykor olykor emelkedett egy egy fájdalmas felsóhajtás a kanapéról, melyet Aubryné viszhangképen ismételt hűségesen. Végre egy ifjú lépett be, ki megkésett volt egy kissé, mivel egy szivart kellett kiszínia az utczán, melyet a temetőből távoztakor vett vala. A­mint szerényen a mi sorunkba lopódzott, Saint- Castié észrevette őt. — Te vagy Arthur? mondá oly szelíd hangon, mint a lehellet. — Én vagyok, édes néni, felelt az ifjú, szárnyle­gény módjára állván elő sorunkból. — Nohát? folytatta az özvegy ugyanazon sirán­kozó és lassú hangon, megtörtént már ? — Meg, édes néni, mond Arthur határozottan és Losoncz, jan. 9. Egy időben majdnem versenyez­tek a hírlapok azon módok kimutatásában, hogy a nép elhanyagolt értelmi fejlődése honunkban miként mozdittassék elő. — Tanulságosan olvastuk egy és más helyen az e tárgyban felszólalt leczkéket, meg­­­­győződésünkkel az elvhez csatlakozunk; de — bár szégyenelve — mégis meg kell vallanunk, miként az ügy előmozdítására úgyszólván semmit sem tettünk. Valóban gyönyörűséggel kellett eltelnünk, midőn láttuk, hogy itt vagy amott vasárnapi iskola vagy legényegylet, s ezekhez hasonló intézetek alakultak ; híven ilyenkor, hogy az öntudatra ébredés önérzetre röviden, ki úgy látszott nem tartja magát utolsó em­bernek. — Szünet következett, mely után Saint-Castné hal­dokló szive mélyéből a kérdések ez uj sorozatát merité : —­ Jól ment végbe ? — Nagyon jól —­ édes néni. — Sokan voltak ? — Az egész város, édes néni. — A katonaság szinte ? — Az is, édes néni, ott volt az egész helyőrség a bandával együtt. Saint-Castné nagyot nyögött, s így folytatta : — Hát a tűzoltó csapat? — Ott volt a tűzoltó csapat is — hogy ne lett volna ? Nem tudom mi szívszaggató lehetett Saint-Cast­­néra nézve abban, hogy a tűzoltók is kisérték a ko­porsót ; annyi bizonyos, hogy tovább nem birt fájdal­mával , hirtelen ájuldozni kezdett, egy kisgyermeki nyöszörgést hallatva, mely a női érzékenység min­den segédeszközeit maga körül gyűjté, s nekünk al­kalmat adott az eltakarodásra. Nem kellett nagy erőt vennem magamon, hogy kövessem a többit. Nézni sem tudtam ezen képmutatót, a ki oly színé­szien játszik azon gyönge, de jó férj sírján, kinek életét megmérgezte, s igen valószínűen halálát siet­tette. Laroquené asszony, ki néhány perczc­el később azon indítványt tette, kisérjem el Langout nevű­ ta­nyájára, mely e várostól mintegy két mértföldnyire esik, leányával együtt ott akart ebédelni. A majo­­rosné, egykor Margit k. a. dajkája beteg, s Laroquené és leánya már egy idő óta készültek egy látogatás­sal mutatni ki részvéteket. (Folytatjuk.) *) Lásd „Pesti Napló“ 7. számát. KÜLÖNFÉLÉK. — A „M. N.“-nak írják Stambulból : „II­yik Rák­ó­czy Ferencinek itt két sírja van, az egyik kint van a nagy „Campon“ az úgynevezett „széptájon“ (Belle vue) lévő r. kath temető jobb részén; miután e sirkertnek jobb lején a rom. kath , a baloldalon a ref. vannak elte­metve , hová az akkori renegátokat is temették. Utóbbi levelemben már emlitem , miszerint Rákóczynak udvari orvosa, Lange de Langenau is ott nyugszik ; az újabb korból egyedül csak Cseh Imre van Rákóczy mellé te­metve. Mindazáltal valódi sírja Rákóczynak szeretett édes­anyjáé mellett a szt Benná szüzek zárdájának főol­tára mögött van, a­hol éjjel nappal egy lámpa ég; — különös, hogy az akkori időben élt franczia, spanyol és olasz papok Szambulban oly nagy érdekkel viseltettek iránta, hogy hulláját két felé is eltemették. Konstantiná­polyban a tomotók nincsenek bekerítve, mint az másutt szokás, minek következtében az emlékkövek is részén­yőségnek vannak kitéve. Ha a sírkő egy erős vasros­­télyzattal be volna kerítve, mint itt némelyek vannak, úgy hiszem, hogy az említett sírkő még sok századon ke­resztül épségben megmaradna. A sírkő mintegy 4 láb és f­ a magas, alsó talpköve 7 láb hosszú és 5 láb széles, mi a sir üregét befedi.­­ A sírkő olyan alakú, mint őseink áldozó oltárai voltak hajdan, a felső színén egy gömbölyű teknő forma, mit hajdan egy szép kőlap takart, a mire az elhunyt czime­s neve volt bevésve, mit azonban el­loptak.“ — Káváson a gondatlan szülő 10 éves gyermekét a száraz malomba küldé. A gyermek a lovat hajtóval be­szédbe ered, ruhája véletlenül a kerék fogaiba akadt s a gyermek összezuzatott. — A kis gyermek szülője szeme előtt maradjon. — Angol lapok szerint a gyermekek torokgyíkja si­kerrel gyógyittatik a légszesz tisztítására használt mész kigőzölgésének beszivatása által. Prestonban több eset igazolja e felfedezést. — A testvére által meggyilkolt felső-zsolczai kat. lelkész, nt. Repesik Menyhért mint a haza s az egyház hű fia halt meg. Fájdalmai daczára a bíróság előtt mindenéről rendelkezett: először is kegyetlen test­vére számára irgalmat, bocsánatot kért; azután átalános örökösévé a nemzetet tette, fölosztván vagyonát a Szent­ István­ Társulat, több más intézet és szentegyháza, a nemzeti színház s magyar tudós társaság között, hivat­kozva üdvözítőnk szavaira, ki a szegény asszony garasát oly szívesen fogadta, mint a gazdagok bő ajándékát ; azután egészen átszellemülve mondotta : „Én pap, de a hazának is polgára voltam.“ — Felkérettünk, hogy figyelmeztetnék a pes­ti mű­­egyesület elnökét és választmányát, miként a p­e­s­t­i lóversenyek ez évben junius 5, 7, és 9 -én fognak tartatni. Mi köze a pesti műegyesületnek a lóverseny­nyel ? fogják többen kerdeni alkalmasint. A műegylet­­nek ugyan semmi köze, de köze van a műegyleti tagok nagy részének, melyet egyszersmind a lóverseny is érde­kel s mely rész, ha az idén is azon hiba követhetnék el, mint a múlt évben, hogy a műegylet közgyűlése ép a­­verseny egyik napjára létetett : vagy a versenyen, vagy a közgyűlésen nem jelenhetnék meg. Ezért igen helyén van figyelmeztetni a műegyleti elnök urat s a választ­mányt arra, hogy a pesti lóversenyek napja jan. 5, 7, és 9 ke. Midőn e szerint már január hóban tesszük e figyel­meztetést, hinnünk lehet, hogy a közgyűlés oly napra fog kitüzelni, mely egy másik szintén érdekes esemény­nyel össze nem ütközik, nehogy gyanú férjen az ily eljáráshoz. Tehát ismét figyelmeztetjük a t. elnök urat s a t. választmányt, hogy a lóversenyek napja jun. 5, 7, és 9-dike. — Az irgalmas szerzet budai kórházában a lefolyt év­ben 2034 beteg ápoltatott, mely számhoz a birodalom minden országa és minden hitvallás járult betegeivel. A betegek közül meghalt 193 , haldokolva vagy halva be­vitetett 19, gyógyulva elbocsáttatott 1719 ; ápolás alatt maradt 102. — Kulini Nagy Benő ur Debreczenből, egy arany tollat tűzött ki jutalmul azon szerző számára, kitől a legjobb elbeszélés jelen meg a „Divatcsarnok“ 1859 ki­folyamában. A „Divatcsarnok“ szerkesztősége pedig 10 darab arany jutalmat adand a szokásos tiszteletdij felett a lapjában megjelenő legjobb női jellemrajz írójának. — Több magyar technikus Bécsben, mint a „H.“ írja, szép vállalatot inditott meg, a. m . magyar költők éröz­­öntetű szobrainak kiadását. Kazinczy, Vörösmarty, Pe­tőfi, Arany, Jókai, Katona és Csokonai vannak kitűzve.­­ Megjelent Bumüller János „Világtörténeté“­nek a Sz. István Társulat által kiadott magyar fordítá­sából a 2-ik kötet II. füzete. Bumüller „Világtörténetét“ a harmadik bővített és javított kiadás után forditá D­a­­nielik József. E II. füzet (mely n. 8 rétűi 375 lapra terjed) az 1815 1855 közti időszakot tárgyalja. A csi­nosan kiállított füzet ára 1 frt 20 kr pp. — Nemzeti színház. Jan. 12. „Házassági há­rom parancs“, ered. vigj. dalokkal, 3 felv. Irta Szigligeti. LEVELEZÉSEK. Magyar könyv­észet. 7. A peres ügyeken kívüli jogügyletekben­ bírósági eljárás gyakorlati kézikönyve, bírák, ügy­védek , közjegyzők sat. használatára. M­­ 1t­a­c­h­e­r Vil­mos után Pap Dénes ügyvéd. Veszprémben. Ramasetter Károly tulajdona. 1859. 8 rét. Ekő füzet, 160 lap. Ára I frt 20 kr. A munka 4 füzetben jelenik meg.

Next