Pesti Napló, 1859. február (10. évfolyam, 2692-2714. szám)

1859-02-24 / 2711. szám

Berziana. (Fk.) Régen nem szóltunk a börzéről, sok­kal érdekesebb foglalkozásunk lévén, mint né­hány stock-jobber veszteségei felett panasz­kodni, s még most is — ámbár a bécsi lapok többsége egyhangúan intonálja a carmen mi­­serabilé­t — nemigen ügyelnénk a bécsi Renn­­gasse szívfájdalmaira, ha a dolgok ott oly for­dulatot nem vennének, mely körül minden ember a birodalomban érdekelve van. Ha az állampapírok árkelete sülyed, ez semmiesetre sem mondható örven­etes ese­ménynek, nem annyira azért, mert közvetlen kárt okoz, hanem inkább azon okból, mert ál­talában véve kedvezőtlen helyzet jelensége. Egyébiránt a papírok sülyedése nélkül is tud­tuk, hogy a pillanatnyi helyzet nem a legkel­lemesebb , hanem az állampapírok többnyire úgynevezett szilárd kezekben vannak, olya­nokban, melyek nem az adásvevésnél előfor­duló differenciából kívánnak hasznot húzni, ha­nem félévenként lemetszik kamatszelvényeiket és így csak biztos rentet óhajtanak. Ez pedig változatlan marad, akármint is a kötelezvény tőkeértéke a börze feljegyzése szerint. A 100 frtra szóló kötelezvény évenként 5 ftát hajt, akár 105, akár pedig 75 körül áll az árkeret. A mostani deroute tehát ezen szilárd birtoko­sokra nézve valódi és közvetlen veszteséget nem eredményez. Vesztenek azonban a nyerészkedők, vesz­tenek azok, kik nem azért vesznek valamely papírt, hogy éveken át rendes kamatját húz­zák , hanem hogy holnap néhány forintnyi plussal túladjanak rajta; ezek, miként mond­juk, folyvást és valósággal vesztenek, ha az árkeret szakadatlanul alább-alább száll, s ha azon, a­mit ma vásároltak, holnap tetemes mi­­nussal túl kell adniok; mert hogy megtartsák és jobb időre várjanak, arra ezen uraknak se pénzük, se kedvök nincs. Hanem mi ezeket nem igen sajnáljuk, vagy — ha sajnáljuk is — az őket ért balsorsot szintoly szomorú, de soha teljesen el nem kerülhető véletlennek tartjuk, mint ha péld­­a tetőfedező a házfödélről leesik. E veszély foglalkozásmódjától elválaszthatlan, s a szegény tetőfedő annyiban még inkább saj­nálandó, a­mennyiben legalább hasznos és szükséges munkát végez, a­mi a börzejátékos­ról nem mondható. A solid tőkepénzes tehát az általános sülye­­dés mellett nem veszt közvetlenül, a játékoson pedig nem lehet segíteni. De van a börzelapnak még egy rovata, mely nem a papírokra vonatkozik, s melyet egyik másik hirlapolvasó tán nem is szokott kellő figyelemre méltatni. E rovat czime : „Váltók (Devisek)“ s e rovat azt mutat­ja, miszerint e perczben — 8 percentnyi ezüstágrónk van. Hogy hogy ? — A dolog igen egyszerű. Vegyük például a váltó-cursusok közül a londonit. A febr. 21-ei börzelapban ezt ol­vassuk : London 10 ft sterling · 107' V— 108 auszt­ert. Mit jelent ez? — Hogy — ha ausztriai pénzért angol pénzt akarok vásárolni — 10 font sterlingért, mely számítás szerint majdnem sza­batosan 100 ausztr. forintot tesz, 107'i—108 ausztr. frtot, tehát 77a — 8% ágiót kell fizet­nem. Ennek megfelelőleg Páris péld. 42‘8 — 43 áll, azaz 100 frankért, mely kb. 40 uj frtot ér, 43-at kell fizetni, tehát 40 frt mellett 3 frt ágiót, a mi száztól 7‘ 2%-ot teszen. Ez az, a mi a börzei deroute-ot oly fontossá teszi, mert hogy az ezüstágrónak minden­kire és minden ügyletekre és anyagi viszo­nyokra roppant hatása van, azt nemcsak el­méletből, hanem a tapasztalásból is tudjuk. Természetes, hogy a bank is kénytelen, a készfizetések mértékét ezen körülményekhez alkalmazni s az illető megszorításokról gondoskodni. Mindez most kétszeresen alkalmatlan idő­ben jött, mert Londonban az uj ausztriai köl­csön elhelyezése épen most van folyamatban s ennek si­kerülése nagyrészben attól függ, hogy az ottani tőkepénzesek a birodalom financziá­­lis állapotjára nézve minél kedvezőbb véle­ménynyel legyenek. Az új kölcsönre az aláí­rás 80-al történik, azaz 100 frtos kötelezvény­ért 80 frtot kell fizetni; ez aránylag előnyös alku, de csak aránylag, mert megszűnik az lenni, ha Bécsben ugyancsak 100 frtos ausz­triai kötelezvényt 76 — 77 frton kaphatni. Hónapok előtt, midőn az ausztriai bank készfizetéseinek újólagos megindításáról volt szó, egy brémai lap egyenesen kimondá, mi­szerint Napóleon császár ezt sokkal kedve­zőtlenebb szemmel tekintendi, mintha Ausztria hadsergét megkettőztette volna s hogy minden áron azon leend, miszerint az ausztriai kor­mánynak a financziák rendezésére ezélzó tö­rekvéseit meghiúsítsa. Vagy hat héttel ezen jövendölés után bekövetkezett a hires újévi üdvözlet et caetera et caetera ! Magyar tudományos Akadémia. (Febr. 21. philos., törvényi. és történelmi osztály). Kiss Ferencz levelező tag értekezett: „a tör­ténelem előtti korban fizetésre és ék­szerül használt karika -pénznemről s annak szabályozott pénzrendszerre történt fokozatos átmeneteléről“ Ez értekezés, úgy tudjuk, az akadémia archaeolo­­giai tárában fog megjelenni. Az előadásra kiszabott idő rövidségéhez képest csupán vázlatát hallottuk ez­úttal. Igen érdekessé és tanulságossá tette azonban e rövid előadást a legrégibb érmek bemutatott szá­mos ritka példánya, értekező magán­gyűjteményéből. Előrebocsátván Kiss Ferencz úr nézeteit a csere­üzlet kifejtéséről az emberiség őskorában, megjegy­­zé, hogy — a mint egyebek közt a bibliában és Ho­­merban is olvassuk — kétségtelenül a szelíd házi állatok voltak ez üzlet első tárgyai. Elmondá ezek után azon tekinteteket, melyek más csereeszközöket tettek szükségesekké, s kiemelte a fémek azon saját­ságait, melyeknél lógva e végre már az ó korban leginkább kínálkoztak. Az ily fém- vagy érezérmek között pedig, úgymond értekező, a karikapén­ze­k a legrégiebbek, minőket a polgárisultság leg­alsó fokán álló népek között ma is találunk s a me­lyek gyűrűk, orr- és karpereczek stb. közé soroztat­nak rendesen a régiségtárakban. Ilyen karperecz volt, a melyet a biblia szerint Rebeka kapott nász-(Folytatás.) A pénteken febr. 18. délután folytatott tárgyalás­nak a Rózsa Sándort terhelő gyilkossági kísérlet ké­pezte tárgyát, mely 1857. máj. 9 én követtetett el. Ez a 6 dik és utolsó vádpont. Első tanú Szeyfi Ká­roly Szeged városi erdővadász, a­kin a gyilkossági kísérlet elkövettetett. Tanú igen világosan előadja, hogy ő pajtásával Mayer Károlyijal 1857. máj. - én a Király Pál és Katona Pál tanyái közelében nyulá­­szott, részletezi a bety­ár megtámadását, s fölemlíti mindazon szavakat, mezeket a rabló eléjük kiáltott, egészen úgy, mint az már a vádiratban részletesen közöltetett. Tanú keresztvallomásban vallja, hogy korábban mint csendőr 5 évig Szegeden volt állomás­ban, s az esemény vidékét igen pontosan ismeri.­­A két lövés 60 lépésről tétetett rá. Az államügyész úr kérdésére : hogyan lehetett, hogy Rózsa Sándor, ki­­ részeire, fűibe, orra, karra illők, különben egyezők az előbbiekkel. Végre említendők a lánczkarikák, melyek egy ujj nyomással könnyen szétnyílnak, meg egybe­­illeszthetők. Miután a szabályos pénzrendszerre történt átmene­tel , hosszas ideig a karikapénz jegyét is ráverték az érmekre, így a fenicziaiak, így a celták is. Ez utóbbiak közül a miveltebb fajok ugyan a görög és római érmeket utánozták a pénzverésben , műveletle­nebb fajrokonaik számára mindazáltal az ős­karika­pénz jegyét is rányomták érmeikre. Rajta találjuk e jegyet azon római pénzeken is, melyeket a barbár népek számára vertek, — így többi közt egy római assison, Kr. előtt a III. századból. S e szokást még a császári korszakban is kimutatta értekező egész Konstantin idejéig. Oly fölfedezés, melyet szemmel látható adatokkal igazolt Kiss Ferencz ur nagy be­csli érem­gyű­jteményéből. Azonban legyen elég a vázlat vázlatából. A kiket e tárgy közelebbről érdekel, az illető ábrákkal il­­lustrálva, föltalálhatja az értekezést, melyet előadó maga úttörőnek mondott a tudomány terén, az aka­démia régiségtani füzeteiben. Ugyanez ülésben a titoknok Szilágyi István levelező tagtól olvasott fel egy értekezést : „a szat­mári békepontok szövegének egybe­­hasonlitó vizsgálata körül.“ Czélja volt értekezőnek az említett békepontokat igazi alakjai­ban tenni a történelem birtokává. Közlötte e végett a Móricz család levéltárából az érintett békekötés­ KÜLÖNFÉLÉK. — A kerepesi ut melletti temetőben egy nemes szívvel ismét több hamvad Ide temettük tegnapelőtt Irinyi Józsefet. Minden év elkéri adóját irodal­munktól, minden év sz­egényebbé tesz bennünket. Mind kisebbé olvad azok száma, kik megszentelt ügyeink, drága érdekeink körül állunk hű gonddal, áldozat­­készséggel. És a veszteségből támadó fájdalmat sok­szor fokozza azon gondolat is, hogy az elhunyt he­lyét tán sokáig nem foglalja el hasonló lelkesedés, hasonló ügyszeretet. Irinyi sírjára a baráti szere­tet, az igaz fájdalom könye hullt. Koporsójának lá­tásánál éreztük főleg, mennyire szerettük őt. Mily sokan szerették, mily sokan becsülték, mily sokan fájlalják halálát : temetésénél tapasztaltuk. Nagy számmal gyűltek koporsója köré az őt szeretők, a tisztelők, a gyászolók, hogy végbúcsút vegyenek az őszinte baráttól, a tiszta jellemű férfitól, az ügy ko­moly és fáradhatatlan munkájától, hogy még egyszer találkozzanak azon kedélyes emberrel, kivel életében találkozni öröm, vitatkozni élvezet volt. És hányan szerették, hányan tisztelék: tapasztalták sírjánál, mi­dőn koporsójának babérkoszorúját megosztották. E koszorúnak nem volt annyi levele, a­hányán kíván­tak abból emlékül egy kis levélkét leírni. Koporsója felett nemcsak az egyház szolgájának magasztaló szava szólalt meg ; minden barátja és ismerőse az elhunytnak tudott felőle olyat mondani, mi jellemét, szivét, eszét a legszebb oldalról tünteté fel. Kopor­sója mellett írók s egykori pályatársai vitték a fák­lyát. Az egyházi beszédet az udvaron s az emelő szép imát sírjánál n. t. Török Pál ur­­attá. A pesti prot. papnövelde tanulóinak énekkara éneklé kopor­sója felett a gy­ászéneket. — Elhunyt barátunk em­lékét megőrizzük sziveinkben. Emléke, m­íg azon ügynek, melyet szolgált, hívei lesznek, élni fog bi­­zonynyal. Nyugodjék az Urban ! — Egressi Gábor a „M. S.“ ban értesíti a vidéki szinésztársulatok igazgatóit, hogy f. évi marczius haván túl vele bár­mikor rendelkezhetnek. E szerint Egressi Gá­bor megszűnik a nemzeti színház tagja lenni. A közönség, az ország méltán kérdezheti azt, vájjon e körülménynél a felelősség súlya kit terhel ? Teljesíthetlenek voltak e jeles színészünk igényei? A bizottmány a lehetőség kor­látai köztl mindent elkövetett­.“, hogy színpadunknak meg­tartsa e tehetséget? M­ly okok bírhatták rá Egressi­, hogy ismét a vándorszínészet pályájára lépjen ? Mi óva­kodunk ez ügyhöz szólani, mert az előzmények felől biz­tos tudomással nem bírunk. Hisszük, az illetők megnyug­tatnak bennünket. Egreseit s a bizottmányt­­ igazolhatja azon természetjogi elv, hogy a lehetlenségre senki sem kötelezhető. — Az „A Alig. Zig“-nak bécsi levelezője Rózsa Sándor pőréről szólva, ismét kígyót békát szór Magyar­országra s azt állítja, hogy állapotaink ép olyanok, mint a németországiak 100 év előtt. A derék levelező nem ismeri körü­lményeinket s palctát tör felettünk, a derék „A. Alig Zig“ pedig minden időtlenségnek, minden rá­galomnak megnyitja hasábjait, csak ez idétlenség rólunk ajándékul. S Brugsch egyiptomi utazásából vett idé­­­­zettel támogatta értekező, hogy az ily karikapénzek Mózes előtt már több századdal divatoztak Egyip­tomban. Ez ős karikapénzeket három osztályba sorozta ér­tekező. Az első osztályba tartoznak, a­melyeket csupán fizetésre s ékszerül épen nem használtak. Ezek többnyire gömbölyűek, szilárdak, félig vagy egé­szen üreseket alig találunk. Végükön rendesen fél­szarv alakúlag görbülnek. Külsejük vízszintes, rézsút vagy függőleges vonalokkal czifrázva. Arany, ezüst és barna érczből is fordulnak elő. A melyeket érte­kező megmért, ha jól hallottuk, 4649 szemernyitől 20 szemétig fokozatos súlyarányt mutatnak. Bajos lévén e karikapénzek értékét szemmértékkel megha­tározni, a fenicziaiak a súly mértékével kezdték bé­lyegezni ez érmeket. Egy ily bélyegzett fenicziai ér­met is mutatott be értekező. Ránk nézve igen érde­kesek e fölött a tolcsvai kettős sírban 1844-ben ta­lált példányok. A köballa, melyet e sírban találtak, a kőkorszakra utal még. Jele, hogy idegen földről kerültek e földre az érmek. S miután ez érezdús or­szágban a fémek használata szükségkép igen régi , mutatja ez adat egyszersmind a talált karikapénzek rendkívüli régiségét. Ezt mutatja a szintén ott ta­lált fenicziai üveg is, melyet az idő fogától több helyen át meg­­téve találtak. Második osztályba sorozta értekező az é­k­s­z­e­rül is használt karikapénzeket, melyek már vékonyabbak, ruganyosak, az emberi test különböző íratott legyen, csak e rágalommal a magyart érintsék. És furcsa a mi helyzetünk az ily megtámadások ellené­ben. Mint az útszéli bokrot tépnek bennünket a becsüle­tes atyafiak, mert tudják, hogy nem védjük magunkat. De hát miért nem védjük ? — Kovács Mária, a nemzeti színház nyugdíjazott tagja „A Kaméliák a sírboltban“ calmű 3 köte­tes regényt írt, mely e napokban jelent meg. Az előfizetők e regényt nem a szerző hibája miatt nem kapták meg ed­dig. A regényt kiadásra Fr­ebusz István vállalá el. Most azonban mint szerző tulajdona és saját kiadása jelenik meg. A regény nem n­agy igénynyel, mondhatjuk igény­telenül jelenik meg a közönség előtt, mely meg fog emlé­kezni, hogy annak írója egyik jeles színésznőnk, ki a kö­zönség részvétére jelen nyugdíjazott helyzetében is érde­mel. A 3 kötet ára 2 pfll. — Molnár színigazgató Pécsett, mint a „V. U.“­­ban olvastuk, Kazinczy Ferencz akadémiai százados ünnepe javára álarczos tánczvigalmat rendezett. A febr. 8-iki vigalomban bemutatta Tóth Soma palotáját, mely tetszett. A casino tánczvigalmán, melyre az egész színtársulat meg van hiva, ismét eljárják e tán­czot Pesten most egy új franczia négyest tanulnak az előkelő körök E négyest ismerjük. Tóth palotájánál nem szebb.­­ A jövő hóban Antwerpenből Sheridan hajókapitány alatt a világ körülutazására egy expeditio indul ki, mely­ben mindenki részt vehet. A hozzánk érkezett levél je­lentése szerint a hajó Lissabont, Teneriffát, a zöld fokot, a jóreménység fokát, Jávát, Sangaporet, Liamot, Cochin­chinát, Cantont, Jeddót, a karibi szigeteket, az orosz bír­tokokat az ochotski tengeren, San Franciscot, Limát, Valparaisot, Patagosiát, a magellani szorost, Rio Jane­­irót látogatja meg, mindenütt a tudomány érdekében ele­gendő időt töltvén s előleges kiszámítás szerint 14 hó után térvén vissza Antwerpenbe. Az utazás és minden­nel ellá­­s költsége 4000 frank. — A levelek az expe­ditio vezére Sheridan Károly úrhoz Gentbe, 32 rue des Champs czimmel intézendők. — Oraviczán a Duna gőzhajótársaság, ottani kőszén­­bányája mellett, egy épületfa edző mnietetet állít fel. Itt az épületnek szánt faszál-törzsekbe vasgál ez oldatot szi­várogtatnak be, mely nedv a fának természeti nedvét ki szór­­ja , helyét elfoglalja. Ez eljárással a fa tartóssága meghuszszoroztatik, ugyanis minden pul­i fa, mint a bükk­, nyár, fenyőfa stb. háromszor oly tartóssá lesz, mint a tölgyfa színe. A fán e műtét után nem látszik egyéb változás, csakhogy barna szint nyer. A nevezett társulat hasonló intézetet állít fel Oravicián kívül, még Stajerlakon, Moldvabányán és Bogsánban is. — (Gyászhir.) Almási Rudics Dániel udv. tan, esős s a volt magyar kir. pesti váltótörvényszék el­nöke élte 72 dik évében Bécsben meghalt — Nemzeti színház. Febr. 22. „A székely leány“, eredeti (?) opera, zenéjét irta Huber­t. Csekély számú közönség jelent meg, melyet, úgy látszik, a Louiza csár­dás s a fejedelemnő haragos szavaira alkalmazott csárdás többé nem mulattat. Ismerik a magyar olvasók is a német ezen kitételét: „Blitzdumm.“ E szó jut eszünkbe mindig, valahányszor a fejedelemnő haragja villámként átcsap a Csárdásba. Még csak az hiányzik, hogy bokázva , meg­­aprítva követelje a méltóságát megöl­tő respectet „ille­téket.“ Miután, mint tapasztaltuk, Huber úr több rövidí­tésre hajlandó, kérjük, rövidítse meg a Rózsa szerepét. Ellingerné a­ lélek felvételeiből azt­ sejtjük, hogy szerepe kissé magas. Huber tudjuk hogy a transpositiót szívesen már csak azért sem teendi, mert e szerep mellett azon érv áll, hogy azon szerepek, melyekre Ellngerné a­ vál­lalkozik a jövőben, még magasabbak. Végtárgyalás Rózsa Sándor ellen, egy öttagú biróság előtt a cs. kir. budai országos törvényszéknél, megkezde­tett 1859-ben február lökén, magát az egész megyében legjobb lövésznek tartja, ezúttal oly csekély távolságra két lövést hibázott? tanú okot adni nem tud, de azon keresztkérdésre, vájjon a betyár állva vagy fekve lőtt­e, azt feleli, hogy az ember ülve is jól lőhet, de ő nem hiszi, hogy a betyár lövéskor feküdt vagy ü­lt. Tanú erre leírja a betyár öltözetét, kit mind homlo­káról mind személyéről, haladéktalanul megismerne. Midőn erre a vádlott vele szembeállittatott, fölismeri benne azon betyárt, ki pajtására először rákiáltott, az­tán öt (tanút) mint volt csendőrt halállal fenyegette s rá két lövést tett. Vádlott azt állítja,hogy azon merényt ő nem követte el, általában tanút sohasem látta. Cso­dálkozik, mikép mondhatják, hogy ő tanút mint volt csendőrt gyalázta volna, mikor ő azt teljességgel nem tudhatta. — De minthogy tanú igen gyakran járt azon vidéken, s többször volt Katona Pál tanyáján, hát Rózsa tartózkodott, utoljára kevéssel azelőtt, s minthogy Rózsa megvallja, hogy befogatása előtt két hónapig Katona Pál tanyájának vagy istállójában vagy kazalaiban, figyelőhalmán vagy a búzaföldben a tanyához közel tartózkodott, ennélfogva igen való­színűnek látszik, hogy Rózsa tanút mint volt zsan­­dárt ismerte. Erre fölolvastatott a helyszínről fölvett szemle­­jegyzőkönyv s annak rajza benyujtatott. A buzaföldön talált fekvőhely Rózsáé, melyet ő maga is magáénak ismer, csak azt állítja, hogy az nap ott nem leselke­dett , mert azelőtti nap esett s a föld nedves volt.­­ Azonban mind Szegfi tanú mind az utána kö­vetkezők kijelenték, hogy több napig azelőtt nem esett. Az erre előhívott Mayer Károly tanú, Szeged vá­rosa erdésze az Árokházai pusztán, teljes öszhang­­zásban az előbbi tanúvallomásokkal adja elő az egész esetet, a­mint az a vádban megiratott: csupán abban tér el, hogy nem hallotta, midőn a betyár Szegffet, mint volt zsandárt káromlotta és fenyegette, nem is írhatja le egészen a betyár arczát, de vékony hangját jól megjegyezte magának. A szembesített vádlottban fölismert tanú hangja, viselete és nagy­sága után a búzaföldben volt idegent, de akkor neki kövérebbnek tetszett. R. Sándor e tanú irányában is tagadja, hogy ő e merényletet elkövette, álta­lában hogy ott volt. Az államügyészség a törvényszék és védelem ré­széről a jelen két tanúhoz és vádlotthoz intézett né­hány lényegtelen közbevetett kérdés után a tanú­ki­hallgatás a Rózsa Sándor-f­éle rablói élet szomorú végjelenete, Katona Pál megsebesítése, Rózsa elfo­­gatása s Szegedre kisértetése iránt eszközöltetett. Ezen tanú­kihallgatás lényeges fontosságú gyanánt tűnik föl, mivel Rózsa Sándor, Szegedre vitetése köz­ben oly szavakat mondott, melyek jogilag s tökéle­tesen constatkrozzák, hogy ő valóban két ízben tüzelt Szeyfi Károly vadászra, s ekkér a gyilkosságot meg­kísérte. Ugyanis vádlott — mint mondják — a kocsi­ban ülve, midőn már világos hajnalban egy nyúl fu­tott át az utón, melyet ő­s kísérői láttak, igy kiáltott föl: „Egy nyúl volt az én szerencsétlenségem!“ — Később így szólt volna Rózsa környezetéhez : „Min­den jól lenne, csak a csendőr-csőszre (Szegfi mostani erdővadászra) ne lőttem volna.“ — Hogy Rózsa ezen szavakat m­ondá, bőven kiviláglik az alább következő tanu-kihallgatásból. Ez iránt első tanuul Ökrös József (kit csak Négy­­ökri Józsefnek neveznek) tanyabirtokos jelenik meg s azt állítja, mikép­p a közelében fekvő Katona-féle tanyán történt lövésre s a támadt lármára oda sietett, hol Rózsa már megkötözve az udvaron, a súlyosan megsebesült Katona Pál pedig házában feküdt. Több tanyalakosok jöttek egymásután oda; 4 kocsi állít­tatott elő, a fogolynak s a megsebesült Katonának Szegedre átszállítása végett, s éjfél felé megindultak. Tanú azon kocsi mellett lovagolt, melyben Rózsa volt, s megerősíti, hogy vádlott a fenebb említett sza­vakat mondá, mit azonban ez tagad. Az erre előhivatott tanuk : Katona Mihály, a meg­öletett Pál testvére, Király Mátyás, Katona József s Szepsi Péter, kik részint Rózsa S.-al a kocsiban ül­tek, részint a kocsi mellett lovagoltak, megerősítik, hogy ez egy mellettük elfutó nyulat megpillantva így kiáltott föl: „Egy nyúl az én szerencsétlenségem!“ Király Mátyás s Katona József vádlottnak Szegffra vonatkozó nyilatkozatát is hallották, s ezt a Rózsa S.-ali szembesítésnél megerősítik, ki nem emlékszik, hogy ezen szavakat mondotta volna. Miután az orvosi látlelet a megsebesülés következ­tében 1857. máj. 22-kén meghalt Katona Pál fölött fölolvastatott, — a Huszka ürményházai helységi bí­ró meggyilkoltatása iránti, délelőtt félbeszakasztott tanúkihallgatás folytattatok, melynek czélja főleg annak bebizonyításában áll, hogy mennyiben vett­ részt Csik Mihály vádlott ezen bűntényben. Csik Mir­nek Károlyi Sándor által közlött eredeti szerkezeti­­, s aztán ugyane békének két fejedelmileg kiadott példányát, egyiket Eleonóra királyné, a másikat Ká­roly király aláírásával. Ez utóbbi fejedelmi példány­ból egyet az akadémiának is ajándékozott a tisztelt értekező. Mindezen példányokat pedig egymással és a Katona által közzétett Lambertitére példány­nyal egybevetve , kimutatta ennek hiányait, ki­jelölte egyik és másik szövegnek egyben és más­ban eltéréseit. Oiynemis előadás, mely a különböz szövegek közlését tenné szükségessé, az eltérések kimutatása végett. Ennyi helylyel pedig egy napi­lap tudósítója nem rendelkezhetik. Legyen elég ez okból a történetbúvárt az akadémia „Történelmi tá­rára“ utasítanunk, hol a szatmári békepontok bemu­tatott szövegei, az eltéréseket kimutató értekezéssel együtt világot látnak. Közelebbi hétfőn a nyelvtudományi osztály tart ülést. Mint hivatalosan jelentve volt, C­z­u­c­z­o­r Gergely rendes tag értekezik a mássalhangzók rendszeréről a magyar gyökszókban, és Mácsik J. tanár, ha jól értettük, a határo­zott igealakról. Magyar k­ö­n­y­v­é­s­z­e­t. 52—54. A kaméliák a sírboltban. Regény 3 kö­tetben. Irta Kovács Mária, a nemzeti színház nyugdí­jazott tagja. Pest, 1859. Szerző tulajdona. Nyomatott Emichnél. 8 rét 152, 179. és 261 lap. Ára 2 port.

Next