Pesti Napló, 1859. szeptember (10. évfolyam, 2865-2889. szám)

1859-09-16 / 2877. szám

PEST, SEPTEMBER 15. írói segély­egylet.­­ Bécsben a németajkú irók részére segély­egylet alakult.*) A miveit Európa a haladás egyik jele gyanánt fogadandja e tudósítást. — S valóban nem elmaradás volt-e, hogy mig a mesteremberek, kereskedők részére, — nem is említve a katonaságot és államhivatalnoko­kat — léteztek különböző jótékony intézmé­nyek, az irók részére, kik a civilisatiónak és egy nemzet dicsőségének, mondhatni első sor­ban álló munkásai és néha­­ életöket feláldozó bajnokai, semminemű jótékony intézet nem volt szerencsétlenség, elaggás esetére. Az irói segély­intézetek, melyeknek, mint annyi jótékonyságnak szülőfölde Anglia, ki­válóan jótékony intézetek. De a csupán jóté­konysági érzeten kívül a civilisatió jelei, s mint ilyenek méltó büszkesége a nemzetnek. Mindkét szempontból igen kívánatos, hogy a magyar írók részére is állíttassák föl ilyne­mű intézet, egylet képében, s mindkét szempont egyaránt följogosít arra, hogy a jelen viszonyok közt gyakorlati foganatosításában, kivihetősé­gében teljes bizalmunk legyen. Jótékony intézetek fölállítása nem csak a keresztyén államokban, hanem a mohamedá­noknál sincs tiltva: ez több mint keresztyéni, tisztán emberiségi tény. A­mi a nemzetiségi szempontot illeti, az ausztriai birodalom nemzetiségeit a Felséges Uralkodó szava egyenjogúaknak nyilvánító, s az irodalmat illetőleg a particularismusra törekvés vádja, vagy csak gyanúja is elenyé­szik; mert e részben centralisatio sem lehet: a birodalom több nemzetből és több nyelvű népből áll s ennélfogva több irodalmának kell lenni, s több irodalma van. Az irói nyugdíj-intézetek fölállithatása mint jog és mint tény el van ismerve a bécsi német írói segélyegyletben. Sőt van már hazánkban is ehhez hasonló intézet. — A pesti színházi nyugdíjintézet egészen a magyar színészet ré­szére áll fenn, a színészet pedig ikertestvére az irodalomnak. Föl vagyunk hát teljesen jogosítva azon reményre, hogy midőn a tények és a jog logi­kája ily világosan szól, senki sem vonja két­ségbe érvényét, s bizalommal tehetünk e rész­ben, a felsőbb engedély iránti folyamodás mel­lett, czélra vezető lépéseket. Meg vagyunk győződve, hogy csak tőlünk fog függeni a siker, a­miben senki sem kétkedhetik, ismervén a magyar közönség szives és lelkes részvétét mindenben, a mi mint embernek és mint ma­gyarnak becsületére válik. Részletekbe, egy ily egylet életbeléptetésé­nek mikéntje iránt nem bocsátkozunk, — czé­­lunk csak ez ügy egyszerű megpenditése volt, — annyival inkább, mivel az eszme ne­m uj. Már néhány évvel ezelőtt volt szó róla, é­s kétségkivül lesznek nálunk, kik már átgondolt tervvel tudnának előállani. Ha ezelőtt néhány évvel tán nem volt ideje — most itt az idő!­ó cs. kir. Apostoli Felsége f. évi aug. 10-ről kelt legfelsőbb határozatával az adóideiglenesnek Ma­gyarország, a szerb vajdaság s a temesi bánság, va­lamint Horvát- s Tótországba behozatalánál kifejtett sikerdus s kitűnő működés elismeréséül Mündel József osztálytanácsost a pénzügyminisztériumban a harmad­osztályú vaskoronarenddel kijelengedés mel­lett, Frank Antal s Seefranz Antal nyilvános­ságban tartási felügyelőket a Ferencz József-rend kis­­keresztjével földiszitni, misefai Fabianics Ignácz földbirtokost s Gellen József becslési fel­ügyelőt es. kir. tanácsosi czimmel dijelengedés mel­lett fölruházni, továbbá Nagy Károly, Juraschek Willibald s Kovács Adalbert nyilvánosságban tar­tási felügyelőket, valamint C­s­i­s­z­i­g Sámuel becslési felügyelőt a koronás arany érdemkereszttel, s May­­n­a­r­d Lajos becslési felügyelőt az arany érdemke­reszttel legkegyelmesebben földisziini méltóztatott. A vallás- és oktatásügyi miniszternek 1859. September 2-án kelt rendelete, melylyel az 1859. September 1-jén kelt legfelsőbb nyiltparancs LV .-nak foganatosítása végett, a magyar-, horvát- és tótországi, a szerb vajdasági s a temesi bánsági és a katonai határőrvidéki mind­két hitvallású evangélikusok egyházi ügyeinek képviselése és igazgatása tárgyában következő ideiglenes határozatok tétetnek közhírré. ELSŐ FEJEZET. Aparochiális községekről, (eklézsiák­ról), presbyteriumokról s a helybeli conventekről. 1 §. Az illető evangélika vallás minden hitsorso­sira nézve, a parochiális kerületben — illetőleg an­nak anyaközségében vagy valamelyik fiókközségében — hat hétig tartott lakás szolgál az egyházi bekeb­­lezés s az abból származó jogok és kötelezettségek alapjául. Kivételeknek nincs helye. A ki valamely községbe újdon beköltözik , egyházi bizonyítvány vagy különben valamely hiteles nyilatkozat által kö­teles magát a pap előtt az iránt igazolni, hogy ő ugyanazon hitvallású evangélika egyházhoz tartozik. Ezen bizonyítványok vagy nyilatkozatok a pap által a presbyteriummal közlendők. Az újdon beköltözött, a választásokbani részvétre s egyházi hivatalokra csak akkor válik képessé, midőn az egyházi bizonyít­vány benyújtása vagy nyilatkozatának adása által, a presbyterium elnöke előtt ismeretessé lett. 2. §. A létező parochiális községek megváltoztatása, vagy új önálló községek alakítása, csak az esperes­­ségi convent indítványa folytán, a superintendentiális convent által, még­pedig ha az újdon alakítandó köz­ség valamely már létező községtől elválasztandó, csak az anyaközség tudta és beleegyezése mellett mondat­­hatik ki. 3. §. Az újdon alakítandó község, ha az valamely már létező községtől választatik el, az eddig közösen használt iskolai és egyházi vagyonra semmi igény­nyel sem bír, mely, különbeni önkénytes egyezség esetét kivéve, osztatlanul összetartandó. 4. §. A parochiális községet egyházközségi ügyei­ben képviselő presbitérium áll: a papból vagy papok­ból, a községi felügyelőből (gondnokból, Inspector, Curator), kornokokból, egyházgazdákból (percepto­­rokb­ól, pénztárnokokból,) és diaconusokból (szegény­atyákból). 5. §. A presbyteriumban rendszerint a pap elnököl. Hol több, egyenlő jogokkal biró pap létezik, a jelen­levők közül a szolgálati korra nézve legidősb elnököl. A szolgálati kor a lelkészi felavatás napjától szá­­mittatik. A községi felügyelőt (gondnokot) az elnöklő­­ pap oldala melletti díszhely illeti. Ha a pap helye megürült, vagy a pap akadályoztatása esetében, a községi felügyelő (gondnok) elnököl. 6. §. A presbyterium tagjainak száma a község nagy­ságához mérendő, mindazáltal ötszáz lelket meg nem haladó községekben, a presbyteriumnak, a papon és egyházi tisztviselőkön kívül, legalább is nyolcz, és legfeljebb tíz tagból kell állania. A nyolcz szám sza­poríttathatik: oly községekben, melyeknek lélekszá­­ma ötszázon fölül ezerig terjed, 4 egyénnel; ezertől egész ezer ötszáz lelket tartalmazó községekben, 8 egyénnel; ezer ötszáztól egész kétezer ötszáz lelket tartalmazó községekben, 12 egyénnel; kétezer ötszáz­tól egész háromezer ötszáz lelket számító községek­ben, 16 egyénnel; háromezer ötszáz lelket meghaladó községekben, 24 egyénnel. A presbyterium alakításá­ban ezen legmagasb számon túlmenni nem szabad. Minden egyházi tisztviselők hivatalból tagjai a pres­byteriumnak. 7. §. A presbyterium tagjai, a papot kivéve, hat évrg választatnak. Minden három évben a tagok fele kilép, de a kilépők újra megválasztathatnak. ■ 8. §. A presbyterium tagjaivá a 23. § ban kijelölt önálló községtagok közül csak olyanok választhatók, kik a harmincz éves kort meghaladták. Atya és fiú, nagyatya és unoka, valamint testvérek sem lehetnek egy időben a presbyterium tagjai. 9. §. A választás a helybeli conventen következő módon történik : 1. A választás napja a pap által, rendszerint nyolcz nappal előbb, a szószékről hirdet­­tetik ki. 2. A kitűzött választási napon, a 23. §. értel­mében a szavazatra jogosított minden községtagok, kiknek egy jegyzékbe kell iktatva lenniök, a meg­határozott órában a templomban egy hegy ülnek. 3. A pap a bekövetkezendő cselekvény fontosságáról rövid beszédet tart imával. 4. Az ima bevégzése után a pap mindegyik sz­avazatjogost az előtte levő szavazati jegyzékben meghatározott rendben szavazatának adá­sára fölszólítja. 5. A szavazás titkos, s írásban tör­ténik 6. Mindegyik szavazó jelöltjeit a pap által oda­­nyujtott tiszta papírlapra irja. Otthon irt szavazati jegyeket se beadni, se azokat elfogadni nem sza­bad 7. Ki szavazati jegyét maga írni nem akarja, a jelenlevő segédpapok vagy iskolatanitók segélyé­vel élhet, kik titoktartásra kötelezvék. 8. Minden sza­vazati jegyek a lelkész előtt álló edénybe vettetnek. 9. Szavazatukat minden választók beadván, a pap néhány tagot nevez ki a szavazatok összeszámítására, s azon választható községtagok, kikre a legtöbb sza­vazat esik, presbyterekül kiáltatnak ki. 10. §. Fontos okok nélkül — melyekhez 60 évet meghaladó kor, általánosan tudva levő betegeske­­dés, vagy oly üzlet, mely a községbeli gyakori vagy hosszabb távolléttel van szükségkép egybekapcsol­va , valamint vagyonkezeléssel egybekapcsolt két gyámság számítandó — a presbyteriumba először megválasztottak, a hivatalt, melyre választottak, maguktól el nem utasíthatják. Ismétl megválasz­tás alkalmával azonban az újra megválasztottnak jo­gában áll, az állomást el nem fogadni. A mentségi okok érvényessége fölött legközelebb a presbyterium, s folyamodás utján az esperes határoz. 11. §. A presbyteriumba megválasztott községtagok, az egyházi beszéd bevégzése után, két egymás után következő vasárnapon a községnek a szószékről meg­­nevezendők, s annak folytán a község előtt a pap ál­tal fölesketendők s hivatalukba beiktatandók. Csak a második kihirdetés bevégeztéig lehet, bizonyított rend­ellenes eljárás miatt, a választás ellen kifogást tenni. Ezen kifogás fölött az előbbi presbyterium, s folya­modás folytán az esperes határoz. 12. §. A presbyterium az elnök fölszólitása nélkül, rendszerint mindenik hónap első vasárnapján, a dél­előtti isteni tisztelet után, a sekrestyében vagy az egyházközségi épületek valamely más alkalmas helyi­ségében gyűl egybe. Szükség esetében azonban a pres­byterium elnöke, írásbeli fölszólítás által, mely a ta­goknak legalább is egy nappal előbb tudtul adandó, rendkívüli ülést is hívhat egybe. 13. §. Az elöl ülő vigyáz föl az ügyrendtartásra, s ő terjeszti elő a tanácskozás alá veendő tárgyakat. Ezen kívül a presbyterium minden más tagja is tehet indít­ványokat. 14. §. Érvényes határozatok hozatala végett, a pres­byterium tagjai közül felénél többnek kell jelen len­­­­nie. A határozatok a jelenlevők általános szótöbbsége által hozatnak. A többség által hozott határozat elleni különvéle­mény csupán jegyzőkönyvbe adathatik, mely azonban a határozat érvényességét legkevésbbé sem vonhatja kétségbe. Ha valamely későbbi ülésben az újrafelvé­­tel iránt tett indítvány, a már befejezett tárgyak fö­lötti új tárgyalásra vezetne, a tárgyalásból és a szava­zásból kizárvák: a) mindazon tagok, kik a korábbi végzés hozatala alkalmával távol voltak. *) Neve „Concordia“, a szűkölködő irók és journalisták fölsegélésére. Alapszabályai — mint az „O. D. P.“ sept. 9-ik számában irja — felsőbb helyen megerősit­­tettek, 8 ideiglenes elnöksége a múlt szombatra, sept. 10-dikére hirdetett gyűlést. SZIVBELI TARTOZÁSOK. Irta Maquet Ágost. Fordította G­e­r S. IX.*) A zöldszemü hölgy, Armand, meglepetve, kissé későn kezdé e rugós álarcz játékát vizsgálni. Most már szeretett volna megállni, csakhogy a csaptató már leesett. — Nem jól értem önt, uram, kezdé megint a len­gyel asszony, most már ő maga látván a támadáshoz, ön e koholmányt — a­mint nevezi — valakinek tu­lajdonítja. . . . — Valakinek, a kiről fölteszem, hogy érdekében van tőröket vetni ki, monda Armand nekibátorodva: valakinek, a­kit ön úgy tesz, mintha nem ismerne, bizonyosan gyöngédségből; mert ön jól ismeri, kivált ha ma reggel barátnéjával beszélt. A grófné ajkának egyik fele mosolyra vonult. — Meglehet, viszonza. Armand azt képzelé, hogy most már törik a jég; még egy csapás kell, s megindul minden. — Navraczin herczeg ugy­e ? monda. A grófné arcza egyszeriben elváltozék. Tekintete daczos és fenyegető len, ügy volt, mint a mikor a tengeri rabló megbizonyosodván, hogy a martalék ki nem szalad kezéből, ágyúit fölfedezi. — Uram, szóla kimért, száraz hangon, melyből ki lehetett érezni egész örömét, hogy régen táplált gyű­­­lölségét kielégítheti: uram, feledi, hogy Navraczin úr nekem barátom, s ugyan csúnya tettet fog rá minden ok nélkül. E szörnyű lövés megrázkódtató ereje Armandot felszökteté. — Hogyan ! kiálta : őszintén szól asszonyságod ? — Mi jogon meri az ellenkezőt föltenni ? — De hiszen azt mondá, hogy ma reggel beszélt a herczegnével. — Úgy van. Hát aztán ? Erre a „hát aztán“-ra Armand szemű idét ránczolt. — Igazi barátné, úgymond, rendszerint osztozik barátnéja gondolatjaiban. Már­pedig úgy vélem, föl-:­tehetem, hogy a herczegné tudja, mit gondoljon ez éjjeli tőrbe­ ejtésről. — A herczegnő, folytató Gorthiany asszony mindig több ellenségeskedéssel, nem hagyja magát elbolon­­dítani. Ő is, valamint magam, a bérkocsi történetét, meg a kulcs történetét nagyon is valószínűtlennek nézi. . . Éjjel csak hiszünk egy kissé az efféle káprá­­zatoknak, de nappal semmivé lesznek. — Barátnéja gondolata tehát megváltozott ? kérdé az ifjú hüledezve. — Hát csakugyan valami más gondolata volt ? — Ez éjjel, úgy látszott, gyanítja az ármány szer­zőjét. — Még most is gyanítja. — S ki volna az ? — Hogy nem férje, az bizonyos, monda a grófné oly kemény, oly kihívó hangnyomattal, hogy Armand elpirul a haragjában. Férje szereti, ha félti, az csak on­nan van, hogy nagyon is szereti; a herczegnő is szereti férjét, s mindent el fog követni, hogy a házi béké­s egyetértés helyre álljon. Önnek tehát annál kevésbbé szabad a herczeget vádolnia, mivel — mint már sze­rencsém volt mondani — legjobb barátnéjával áll szemben, továbbá pedig, mivel ön maga, Navraczin herczeg és herczegnő irányában, nem feddhetetlen. —­ Azaz hogy, kiálta Armand, az egész megint megfordult s most engem vádolnak, engem e gaz­sággal. — Kimélje magát, monda a grófné csupa mosoly­­lyal. Armand fölkele, Ajka reszketett. Úgy ökölre szorí­totta kezét, hogy keztyűje repedezett. Ellenszenve e nő iránt teljes erejében, teljes haraggal föléledt, utá­latosnak látta; alig várta, hogy megmondhassa neki; már-már kifakadt. Szerencsére még tartóztatta magát, engedvén a jó nevelés szokásának s azon becsületbeli érzésnek, mely azt parancsolja, hogy ne bántsuk a nőt, a ki elég gyáva, hogy férfit bántalmazzon. — Ah, értem! monda , belátom már , mi részt kell önnek e dologban tulajdonitnom. Hogy a herczegnőt meglátogatta, abból megvan a maga haszna. Igen jól van, grófné; ön úgy cselekedett, mint Navraczin her­czeg igazi barátnéja é­s neje barátnéjának mondja magát! Meglehet, hogy ez is lehet- Nekem más a né­zetem ; én azt hiszem, hogy ezt a két barátságot nem lehet összeegyeztetni. No de miután engem tartanak e gyalázatosság, e kozák embertelenség szerzőjének, rajtam áll immár bebizonyítanom, hogy hazudtak. El akartam fojtani az egészet; legyőztem kedületemet, lelkiismeretemet, csakhogy a herczegnő kedvét te­gyem ; fékeztem magamat e silány képmutató irányá­ban, a ki az ön barátja. Megváltozik az ügy, mert ime visszavonvák a lekötelező szavak, melyeket hal­lottam. Most már kijelentem, én jelentem ki, hogy e tett gyalázatos, megbecstelenítő! Gyanúba fogtak, bántalmaztak, vigyázzon! — Ej, uram, viszontá a grófné gonoszul nevetve, mi közöm hozzá! Beszélje el fájdalmait a herczegnő­­nek. Ön meglátogatott s azt­­kívánta, mondjam meg véleményemet. Megmondom. Ön meg aztán el kezd ki­abálni, mintha mindazt, a mi önnel történt, én okoz­tam volna. — Nem a herczegnőnek fogom elbeszélni, a mit az én fájdalmaimnak nevez, monda Armand, a­ki sáp­­padt volt attól, hogy magát oly sokáig tartóztatta. Nő meg nem gyógyíthatná azon fájdalmakat. Külön­ben is azt olvastam ragyogó arczáról, hogy barátija be sem bocsátana magához ; ebben már elő­re mege­gyeztek, ugy­e? Nem, grófné! Az igazi szerzőt, az igazi árulót, az igazi gyávát ,fogom elő; becsületem érdeke kívánja bebizonyítanom, hogy e bűntettet nem én követtem el, s be fogom­ bizonyítani. — Nem fog bebizonyítani semmit, vága közbe, folyvást vigyorogva, a zöldszemü nő. — Majd megtalálom én az ön Navraczin hercze­­gét! kiálta Armand elkeseredve. — Nagyon messze talál menni — nagyon kevésért. — Mondom, megtalálom, folytatá az ifjú , még ha oly mély s oly fekete mélységben kellene is keres­nem, mint az ön lelke___Bocsánat, asszonyom, hogy igy szólok önhöz, holott nincs jelen férfi, a­ki meg­felelhessen ; de hiszen ön majd elbeszéli a dolgot ba­rátjának, s ő mindent együtt megbeszul. — Uram, hebegé a végre mégis megilletődött gróf­né, ön sérteget s mégis becsületét emlegeti. — Igaza van, grófné, monda Armand, fogát összeszo­­ritva s lihegve. Nem szabad többé becsületemet em­legetnem, míg csak helyre nem állítottam. Egyébiránt barátnéjának, e nőnek, a­ki rágalmaz, megmondhatja, hogy ez egy hét alatt meglesz. Most a herczeget ke­resem fel. Navraczin herczeg nekem legföljebb egy hét alatt, holnap, ha lehet, ma este, bántalmáért tel­jes elégtétet szolgáltat írásban, vagy megöl, vagy én ölöm meg. A dolog ily kifejlődésére nem gondoltak előre. Isten önnel, asszonyom, s ha e drága herczeg érdekli, ha barátnéját drága férje érdekli, el ne vet­sék imádságukat, ne imádkozzanak a jó ügyért. Is­ten önnel! Ezt mondván elmene, s a grófné hüledezni, csak­hamar pedig rémülni kezde. E kis ellenfél irányában elég hatalmasnak hitte karmát, de a hiéna ha még oly erős sem ér fel az oroszlánkölyökkel. (Folytatjuk.) *) Lásd a Pesti Napló 177, 179, 181, 184, 186, 188, 189, 192, 194, 198, 199, 204 és 205-dik számát. b) maga az indítványozó, még akkor is, ha a ko­rábbi határozat hozatalakor az ülésben jelen volt. (Folytatjuk.) KÜLÖNFÉLÉK. — Girókuti P. Ferencz úr Kolozsvárról tudósit, hogy budapesti utasító czimtárral ellátott nagy képes naptára sajtó alól kikerült. A küldött tárgymutató gazdag és hasznos tartalmúnak mutatja e naptárt. Ol­­vasmányi része a szorosabban irodalmi czikkeken kívül műipari, kereskedelmi, statistikai, lovászati, vadászati, közlekedési, törvényügyi, de legszámosabban gazdasági ismertetéseket és tudnivalókat foglal magában. Girókuti úr figyelmeztet, hogy naptárában minden magyar lap és folyóirat ára, szerkesztőségi személyzete, továbbá a Pes­ten lakó művészek, iparosok, stb. föllelhetők, s Pestre utazó idegenek kalauzul használhatják. A naptár egyéb­iránt háromféle alakban jelenik meg : mint budapesti, mint nagyvárad-debreczeni s mint erdélyi nagy képes naptár. Ára­­­ujft. — Schechling Imre Váczon következő czim alatt: „Mezei Virágok. Dalfüzér. Irta Bibok Lajos“ 94 lapra terjedő 16 rét füzetkét adott ki. Beletekintvén a ver­sekbe, kétszeres elismeréssel és örömmel említhetjük, hogy Bibok úr az előfizetés útján megjelenendő „Bána­tos szív“ kiadásától, mint hírlik, elállóit. Igen igen kö­vetésre méltó példa. — A „Vasárnapi Újság“ jelenti, hogy a kézi mester­ségekben előforduló műszavak összegyűjtésére kitűzött jutalomkérdésekre az aug. 31-kei határnapig négy pá­lyamunka érkezett be, nevezetesen az asztalos mester­ségre vonatkozó három , a szabóságra vonatkozó pedig kettő. Amarra 7, erre 5 arany van sztalinul kitűzve. Amazt Ács Lajos, Merényi Henrik és Molnár József pesti asztalosmesterek, az utóbbit pedig Jámbor Endre, Szabó Ferencz és Tóth Gáspár pesti szabómesterek bí­rálják. Valamennyi munkáról Bugát Pál m. akadémiai rendes tag közli ítéletét a pályabírákkal.­­ „A vén bakancsost“ Szigeti Józseftől e napokban Berlinben nagy tetszéssel adták elő. A lapok is kedve­­zőleg nyilatkoznak a magyar népszínműről. — A budapesti kerületben a következő kórházakat is­merték el nyilvános kórházakul: Pesten a sz. Rókusról nevezettet, Szegeden a városit, Miskolczon szintén a vá­rosit, Gyöngyösön az irgalmas nénekét, Esztergomban a sz. Rókusról czimzett városit. — A Budapesti Hírlapban olvassuk : „Minap említést tettünk egy uj találmányról, mely szerint a ké­mények bizonyos konyhasóval vegyített tapaszszal vonat­van be, kigyullatlanokká válnak. Borosnyai László úr Szolnokról kijelenti, hogy ő e titokba embertársait in­gyen beavatja, miután annak már közel 30 év óta birto­kában van, és azóta valahány új építkezést látott, minde­nütt ajánlotta, de senkinek sem kellett. Az egész titok a konyhasóban rejlik, másban semmiben, legfölebb valami tartósabb tapaszt talált hozzá a „föltaláló,“ mely talán a közönséges vakoló tapasztól különbözik. Magyaror­szágban és Erdélyben temérdek gipsz van, ezzel kell hát a kémény belső tapaszát csinálni, különben a közönsé­ges vakolat is jó. A titok ebben áll: a só a füstben le­begő vízrészek által örökös nedvességben tartja a sós ta­paszt s igy ez szüntelen izzad; annálfogva mi a füstből mint korom az oldalra ragad, azt megnedvezi, a pára­­cseppek tömegesülvén, ezekből kis folyó tömeg képződik, s ekkér a kémény önmagától mosódik. Ez okból a ké­mény belsejét teknősen ki kell rakni téglával, s az olda­lán a fenéknél egy két hüvelyknyi átmérőjű csatornát kell hagyni, melyen az egybegyült nedvek kifolyjanak.“ — Szakál Pál ura Vasárnapi Újság hasábjain a csabacsüdi keserűvízforrásra figyelmeztet (Békés megyében), „melynek — úgymond — ize, könnyű itala és hatása csaknem a karlsbadihoz hasonló. A forrás mintegy két ölnyi mélységből buzog fel vízszin­tes s nem pedig függőleges irányban. Hogy a forrás vize gyógyerővel bir, azt sokan tapasztalták a környéken, kik ha bajuk van, csak a forrás vizéből isznak reggelenként egy pohárral és könnyebbülést éreznek. Sőt az állatokra nézve is igen nagy gyógyerővel bír, mert többszöri ivása után e víznek, vidorabbak lesznek és fényes szőrt kap­nak, mi az egészség jeléül tekintendő. Ajánlanám figyel­mébe e forrást a szakértő orvos uraknak, annál inkább, mert az tudtommal Magyarország alföldjén egyetlen.“ — Somogyból írják a Polit­ikai Uj­d­onságok­ Magyar könyvessét. 243. Emich Gusztáv magyar és erdélyországi nagy naptára 1860. szökő évre; szerkeszti Vahot Imre. Pest, 1859. Kiadja Emich Gusztáv 4 rét, 261 és XLI. 1. 1 Ara 1 uj forint.

Next