Pesti Napló, 1859. október (10. évfolyam, 2890-2915. szám)

1859-10-18 / 2904. szám

PEST, OCTOBER 17. (Fk.) Néhány napja, hogy ugyanazt tesze Bzük, mit a zürichi conferentia heteken át tett, — azaz hallgatunk és ma is csak azért sza­kaszunk félbe e hallgatást, hogy annak okát adjuk. Az olasz kérdés mindinkább azon fordula­tot vette, melyet mi Villafranca óta előrelát­tunk. Napoleon császár mindinkább habozóvá lett és daczára Zürichnek és Biarritznak a res­­tauratio még ma is oly távol áll, mint két hó­val ezelőtt. Erre nézve tehát nem volt mi újat mondani. Hanem legújabban a sz.­székbeli bonyoda­lom is tovább fejlődött, és ez oly nevezetes tü­nemény, hogy nem lehet azt tudomásul nem vennünk. Nem lévén azonban szokásunk a ká­sa körül járni, hanem határozottan belemar­kolni, ámbár e veszélyes műtét közben nem egyszer égettük meg ujjainkat, a római kér­dés irányában is szerettünk volna tüstént sza­batos állást venni. De ez épen a mi helyzetünkben mondhatla­­nul nehéz. Körültekintvén, az európai sajtóban azt ta­láltuk, hogy annak közlönyei két táborra sza­kadnak, valamint a közvéleményben is két el­lenkező irányú árlat vehető észre. A szabad­elvűek helyeslik Francziaország fellépését, és rászalják azon állhatatosságot, melylyel a sz. szék a kivánt reformokat megtagadja ; a­mi természetesen kívánatos alkalmat szolgá­lat a clerus ellen általában síkra szállni, mely a má­sik pártnak vezetője, azon pártnak, mely a sz. szék világi souveranitása mellett küzd, és sem­miféle concessiókról tudni nem akar. Miként száz más esetben, úgy ebben is — sőt ebben a tárgy természeténél fogva még kirívóbban ve­hető észre azon antagonismus, mely több euró­pai államban a liberális és a clericális párt közt uralkodik. Nálunk egészen másként áll a dolog, és ha­zánknak e tekintetben oly külön helyzete van, melynek mása alig található még valahol Eu­rópában. Nálunk a kath. clerus korántsem a megállapodás vagy épen a hátramenetel képvi­selője, nálunk ő nem személyesíti azon törek­vést, mely a kor szabadelvű iránya ellen van intézve. A magyar clerus melegen érez a haza jólléte, annak politikai jogai és intézményei, a nemzet legszentebb gerjedelmei, múltjának di­cső emlékei és a jövőbe vetett reményei mel­lett ; ő egy szív egy lélek a nemzet egyéb részeivel; a mi jó és nemes, nála hő gyá­­molitásra és buzdításra talál; szive nem zá­ródik be az emberiség nagyszerű eszméi, a kor haladási kívánalmai elöl; szóval itt nincs meg azon antagonismus , mely a Páris és Róma közti küzdelemben legpraegnánsabb kifejezését találja. A magyar ember csak úgy bámul rajta, ha onnan kívülről a liberális és clericális pártot mint két ellenkező sarkot említtetni hallja és köröskörü­l tekintvén, köz­vetlen közelében sehol sem talál példát, mely­ben ezen ellentételt mintegy megtestesítve látná. Ha tehát az európai liberálisokkal any­­nyiban egyetértünk, a­mennyiben ezek az egy­házállamnak felvilágosult kormányt kíván­nak, semmi fogalmunk sincs arra, hogy ezen egyetértés a clerus elleni megtámadásokra vezethetne , nincs okunk az egyház fe­jének meghajtása útján a clerus egyetemes hatalmának meghajtását kívánnunk. Rövi­den : minálunk liberális lehet az ember, a nélkül, hogy „anticlericális“-nak kellene SZIVBELI TARTOZÁSOK. Irta Maquet Ágost. Fordította G­e­r­g. XVIII.*) Az álom vége. S véve a levelet s olvasá a mint következik: „Asszonyom, a golyó bal karomat vitte el az os­tromlott város előtt. Azon pillanatban, midőn önre gondoltam, midőn a csalásnak örvendeztem, mely a múlt év óta szabadságomba került, épen ekkor érte a golyó vállamat. Babonás vagyok s e bajt úgy nézem mint ön irányában elkövetett hibáim büntetését. Se­bemnek tán áldozatul esem ; ha igy lesz, bocsásson meg. De tán megélek; ez esetben Odessába vitetem magamat az ön házába, ha csak ön ki nem utasít on­nan. De ismerem — bár későn — szép lelkét; ön oda fog jöni, meg fogja engedni, hogy az egész világ előtt bebizonyítsam, mennyire tiszteli, becsüli önt megbánó s legőszintébb barátja.“ — Nos ? kérdé Armand, ki nem látott, mintha fá­­tyolt borítottak volna reá. MHaMaáimHHMWMamaHinmmaaMBMiJMMBi — Mit gondol, édes Armandom ? A­mi engem illet, én el vagyok határozva. — Ugy­e, hogy-----­— Megyek! monda Kaliszta magasztos bátorság­gal, sietve félbenszakítani Arman­dot, a­ki bizonyosan kevésbbé nagylelkű szót ejtett volna ki. Armand kezébe rejté homlokát. — Én, folytatá a herczegnő, száműztem szivemből s örökre megtagadtam a szerencsés, erős, hatalmas embert, ki nekem háborút üzent; de lehetséges-e el­hagynom a szegény békát, a ki szenved és magához hí? Tudna-e becsülni, Armand, ha nem hallanám fáj­dalmas kiáltását ? Tudnám-e én önt becsülni, ha ön ezt tanácsolná nekem ? — Vége, vége ! mondá az ífjú : soha többé nem látjuk egymást ! — Ej, ej! kiálta a herczegnő, kinek Armand le­vertsége kínos örömet okozott, hát van-e valami e nyomorult világon, a­mi két szerető szivet egymástól elválaszthatna ? . . . Armand, a herczeg felgyógyul és . . ... — És ön el nem hagyja többé, szóla Armand ko­moran. Azt hiszi, hogy a herczeg, ha egyszer megis­merte önt, képes lesz önt ismét nem szeretni ? Azt hi­szi, hogy ha egyszer megszerette, képes lesz önt is­mét elereszteni ? Kaliszta megölelé Armandot, csókkal jutalmazó szavait. — Semmi, úgymond, a­mióta élek, nem okozott nekem se annyi bút, se annyi örömet, mint e le­vél. Általa tudtam meg, mennyire szeretem én, s mennyire szeret ön, Armand. Holnap elutazom, de azért még holnap nem válunk el. Az orosz határ mész­­szi van. Miért ne kisérne el odáig? Engedné-e, hogy csak egy perezünk is kárba menjen, a­mit együtt tölt­hetünk,— en­gedné-e ezt ön, holott azt állítja, hogy többé viszont, nem látjuk egymást ? Armand nem tudott mit felelni. Már csak e nő in­tésétől függött. A kedves hatalma roppant a bajban, h­a szerencsében határtalan. Másnap el kelle hagyni e lombos fészket, ez örökre elveszett paradicsomot. Kaliszta kora hajnalban fel­­kele, istenhoszzádot mondani, egymagában, minden fának, minden virágnak, minden kőnek, melyhez Ar­mand hozzányúlt, mikor együtt karonfogva sétáltak. Armand látá­ messziről, hogy egy rózsáját leszakitá, kis selyem zacskóba tévé s keblébe retté. Mai nap négyszáz mértföldnyire utazik az ember s arról még csak inasát sem kell értesítenie. Armand, a­ki úgyis mindig vadászni volt, minek szólott volna bárkinek is? A két utas, minden podgyász és kiséret nélkül vasútra szállának Brüsselbe. Ide érkezvén, a­hol még kevésbbé ismerték őket, a szerelemtől visz­­szatartóztatva, a kötelességtől hajtva, megindulának a végzetes határszél felé, mely őket elválasztandja. Távollét, kegyetlen kínszenvedés — a melyen kívül a bátor szív mástól nem félhet — a mely az egyet­len fájdalom, melyből nem lehet kigyógyulni, s mely napról napra emésztőbb barázdát vág bele. A mi két szerelmesünk azt hitte, hogy midőn elvá­lásra szánták magukat, az egész kelyhet kiürítették. Midőn csakugyan elválásra került a dolog, azon ve­­vék észre magukat, hogy eddig még igen-igen szeren­csések voltak. Az utósó órában, midőn a lovak vágtattak, midőn a kocsis, a borravalót áhitva, a kocsit a félelmetes (Folytatjuk.) *) Lásd a Pesti Napló 177, 179, 181, 184, 186, 188, 189, 192, 194, 198, 199, 204, 205, 210, 214, 215 218, 220, 222, 224, 226,228, 229,231, 233 és 234- dik számát, lennie, és nemcsak kárörömet nem éreznénk, hanem inkább mély sajnálatot, ha valamikor azt látnék, hogy az egyház szolgáiban a pap a hazafiú­­ netalán ellenkezésbe jöhetne. Hiányzanak tehát minálunk mindazon elő­feltételek, miknél fogva a franczia-római vi­szályban határzott pártállást vehetnénk akár erre, akár amarra! Egyfelől nem akarunk politikai meggyőződésünktől elidegenülni, ha­nem másfelől oly húrokat sem akarnánk meg­pendíteni , miknek érintése a nemzet egyik legjelesebb, legderekabb, legkedveltebb ré­szének fájhatna. Ezek után meg fogja bocsátani az olvasó, ha a római kérdést ezentúl is némi tartózkodással fogjuk tárgyalni, és ezt is csak akkor, midőn az események előmenetele mélhatlanul szük­ségessé teendi, a dolgot szóba hozni. Mi nem hízelgünk senkinek, nemcsak mert önmagunkat megbecsüljük, hanem mert tudjuk, hogy a hízelgés csak gyönge jellemeket bírna meghódítani, ilyenek kegyét pedig nem haj­­hásszuk, de nem akarjuk megzavarni azon gyönyörű és a maga nemében majdnem egye­dül álló látványt, miszerint nálunk a nemzet géniusza a nemzetiség szent kötelékei által még azt is egybefűzi, a­mit a politikai párto­zás másutt ketté választ, és ... . „homo non separet, quod Deus conjunxit!“ A pesti magyar egyetem tanulóifjúságnak a m. kormányhoz benyújtott alázatos folyamo­dása. Magas kormány ! Alalk­ottak a magyar nemzet fiai s egyetemi tanulók Pesten, már több év óta azon szeren­csétlen helyzetben vannak, hogy a czélt, mely őket a főiskolákra ide vezette, egészen tévesztve, négy-öt költ­séges év elteltével az egyetemet idehagyni kénytelenek, a­nélkül, hogy a legtöbb és legfőbb tanulmányokban va­lami előmenetelt tehettek volna, mert az előadások leg­nagyobb része oly nyelven tartatik, meh­et a tanuló­­ifjúság túlnyomó száma épen nem,­­ a többi pedig nem oly mértékben ért, hogy azokat a legszegültebb figyelem s a legerősebb tanulási ösztön mellett is magáévá tehesse. Minthogy azonban a gymnásiumokat a Felséges Ural­kodó I. évi julius 20 -án kelt azon kegyelmes rendelet­tel megörvendeztetni méltóztatott, hogy azokban az ifjú­ság nemzeti többsége döntse el a tannyelvet, fölbátorítva érezzük mi is magunkat a magas kormányhoz a magyar királyi pesti egyetemre nézve hasonló kegyes és igazsá­gos intézkedés mielőbbi kibocsátása végett folyamodni, hogy így azon szent­szélt, melynek a halhatatlan emlé­kezetű királyné Mária Terézia és Pázmán Péter, Lippay Györ­y és Széchenyi György primások dús alapítványaik­kal a magyar egyetemet szentelék, elérni lehessen , s hogy a haza és fejedelem a tudomány előmenetelének, a mi pedig saját boldogulásunknak örvendhessünk. Azon meggyőződésben ismételjük tehát alázatos ké­relmünket, hogy ennek tiszta forrását és indokait a ma­gas kormány bölcsesége azon őszinte legális érzületben fogja keresni, mely minket ösztönöz, hogy egykor a Fe­jedelem és hazára nézve polgári kötelességünket teljesí­teni, a nemzetünk javára és becsületére válni s a kor­ral haladni képesek legyünk. Legmélyebb fiúi tisztelettel maradván A magas kormánynak alázatos szolgái: Kormos Béla; Sándrik Mihály; Sárosy Károly; Sárkány János; Enyedy Miklós ; Hindy Kálmán; Zilahy Károly; Baróthy Bánd.; Szabó Kálm.; Hegyi Józs.; Szeghalmi Ba­lázs ; Dull László; Guba Nándor; Schlehuber Ant.; Lángh Gyula ; Artner Kálm.; Lechner Gyula; Reinlein Márton ; Hoffer Antal; Pádly Gyula; Dudinszky Gyula; Szőllösy Gyula; Barca Gáb; Niedermann P.; Bök Ján.; Szentkirályi Adolf; Éles Gusztáv; Radoca János; Vozáry György; Né­­methy Kálmán; Bertl György; Bicskey Geiza; Juhász An­tal ; Véri János ; Cseresnyés István ; Kamocsay Gyula; Újhegyi Gyula; Kaczér Károly ; Hammer Károly ; Sere­gély Ferencz; Sonnm­feld Zsigmond ; Csősz János; Krázl József; Ajtai Albert; Gyene Gusztáv; Szabó József; Ma­gyar László ; Mihályik Izidor; Hankó József; Beniczky Emil; Huszár Nándor; Farkas Ferencz; Hoffmann Károly; Némethy Ernő; Szluha Ágoston; Herczeg Mihály; Székely Miklós; Pétery János; Csenkey Géza; Mátyus Arisztid; Szeghy Miklós; Csendes Gyula; Brend­ Simon; Fövényesy Rud­; Bodó György; Boőr József; Bitó József; Papp Ti­vadar; Hosszufalussy Dezső; Szurmák Rudolf; Mezei Ká­roly; Berczely Jenő; Gróf Hugonnay Árpád; Toldy József; Kovács József; Gombos Gyula; Lithvay Mátyás; Bolgár Emil; Major Kálmán; Haam Lajos; Oláh Ödön; Cornides Tamás; Gabel Feró; Stepanek István; Háfner István; Matlekovich Lajos ; Giergl Tivadar; Gyalokay Mózes; Varga Gyula; Hileczky Béla; Fésűs György; Végh Ignácz; Kelemen Kajetán; Kármán János; Madarassy László; Ary Ödön; Hyeronimy Béla; S­itár Dénes; Frenreisz Ist­ván ; Kollár Péter; Lenner Kálmán; Kelemen Kálmán; Fábry Jenő; Martinek Ede; Medzihradszky Gusztáv; Vé­­csey Tamás; Cosma Parthen; Horánczky Adolf; Siró Józs.; Valkó Oszkár; Pazár Kár.; Regéczy Józs.; Jeszenák Rafael; Holcsy Arnold; Veszter Imre; Bölcs Kár.; Loeffler Ján.; Kozicz Istv.; Takács Lipót; Tomsek Fer.; Dobosfi Alajos; Z. Kis Lajos; Holtán Geiza; Scherer Ign ; Krúdy Istv.; Kovács Zsigmond; Gulyás Antal; Pap Dezső ; Kéler Elek ; Velzer Imre; Zlinszky László; Horváth János ; Horváth István ; Gruber Gusztáv; Tóth Gyula; Mallar József; Tabódy Jenő; Zuzky Károly ; Szabó György ; Bezán Mihály; Vulkán József; Kalmár József; Sausek Elek ; Körmendy Lajos; Kiss Antal; Heschent­erer La­jos ; Stágel János; Sporer Andor ; Kóczán Ferencz; Bán­­hidy István; Farkas István; Barta Gusztáv; Szmrecsáni Arisztid; Kiss István Zsigmond; Panner Gyula; Wenzel Tivadar; Csomna Vincze; Aszabó Elek ; Spiró Sándor; Unger Gusztáv; Kozma Albert; Kalmár Bertalan; Pata­­ky Elek ; Öllé László ; Gerevics Titusz; Viski Károly ; Urabáy Pál; Gresch Gyula; Damokos László ; Dömötör László; Véber Károly; Wiche József; Mészöly Gyula ; Molnár Bertalan; Szemere Ödön ; Törzs­­ Mihály; Bo­­zóky Zsigmond; Gombár Tivadar; Rupp Imre ; Lechner László; Zöllner Géza; Theodorovich István ; Szebasztiány Emil; Forinyák Géza ; Jándy István ; Gruber Iván; Si­pos Imre; Rácz Ferencz; Rosty József; Jesze Vilmos; Viski János ; Pápai Ignácz; Bognár Jakab; Praznovszky Gyula; Csery Gábor; Matkovics Géza; Nedeczky Ödön ; Bertalanffy Ignácz; Décsy Lajos ; Kiss Ferencz ; Krenosz Pál; Balogh Imre; Thann Frigyes; Laitner Ödön; Mak­­ray Béla; Csapó István ; Béress Sándor ; Sárváry Gusz­­táv ; Véghely Dezső; Lehr Vilmos; Borosnyai Oszkár; gróf Nádasdy Ferencz; Szabó Lajos; Nagy Miklós; Sztáncsay Albert; Csereklyei Károly; Merényi László ; Galamb Gyula; Jánossy Károly ; Ambrózy Márton; Biró János; Schwach Vilmos; Abuda Ferencz; Tóth Ferencz; Kreitz Károly; Kiss Gyula; Körmendi Imre; Jablonszky Sándor ; Győry Elek ; Miklóska János ; Skultéty István; Schmauz Endre ; Salamon Alajos; Jankó Miklós ; Kiss Bertalan; Szabados János; Pr­ retz György; Matuska Pé­ter ; Lovrich Gusztáv; Tánczos Béla; Benigni Sándor; Valkay Bertalan; Skoff Iván ; Hayden József; Zsigmon­­dovics Mihály;Nagy Ján.; Cirbesz Gyula;Biró Imre; En­gelbrecht Károly; Fischer János ; Rupp Zsigm.; Zelenka Gyula; Szentiványi Oszk.; Einenmann Fer.; Szentesy Tam.; Lehoczky L.; Budaházy György; Kossár Dezső; Mikovényi Imre; Granater László ; Korányi Károly ; Szentmihályi Dienes ; Duka László; Kohut József; Ottrubay Károly ; Havas Pál; Pichler Lipót; Viszkidenszky Gusztáv ; Ga­ras­­ Albert; Kovács Ferencz ; Kmetykó Károly; Sztá­rok Ferencz; Veresmarthy Dezső ; Meczner Gyula; Adda László; Sebestyén Istv; Bernolák László; Keck László; Markovics István; Rich Nándor; Krcsik Sándor; Mihály Endre ; B. Kiss Gyula ; Balla Vincze; Glanzer Károly; Szeles Fer­; Petróczy Gellért; Kovács Alajos; Havas Béla ; Tóth István ; Gosztonyi Ferencz ; Kobicsek Ágost; Polczner Jenő; Asztalos Aba; Zetelaki S. Mihály; Petro­vics Gyula ; Kralita­ Gyula; Csurka János ; Noék Sámuel; Józsa Aurél ; Zábr­áczky Miklós ; Boros Gusztáv ; Tán­czos Miklós ; Izsóp­y Béla; Bárány Dénes ; Preisz Ká­roly; Petrán Jánosi; Popper Lipót; Seller Lajos ; gróf Wenkheim Frigyes ; Matuska János ; Griell Gyula; Ebeczky Elek; Sviinka György; Páll Béla; Joksmann Ödön; Bárczy Bertalan; Papp Ábrahám; Scherer Jó­zsef ; Török Dezső; Peczek Gyula ; Schwachulay István; Ivánkovics Ferencz; Nagy Sándor; Bozóky András; Baghy Mihály; Stark Antal; Mérő János; Klein Miksa ; Kubinyi Miklós; Balgha Ferencz ; Wiczmandy Ödön; Kiss Sándor; Fersete Dezső ; Bibó István; Szutrely Li­pót ; Molnár Józs­­ef; Osztvics Mihály; Várady Gyula ; Szakács N.; Novák­ Kamil; Lehovay Ferencz ; Boskovicz Szilárd ; Novák Sándor; Funtek Kálmán ; Schmelzer Já­nos ; Kovácsevics Ágoston; Szontágh József; Csongvai Domokos ; Kulcsár József; Nagy Kálmán; Döry József; Niczky Kálmán; Kállay Dénes; Halász Miklós; Tar Gyula; Folyovica Sándor ; Molnár Elek ; Vargha László; Véssey Sándor; Engelmayer József; Máriássy Kálmán; Nagykaszap Farkas ; Bakos János; Fónagy László; Már­kus Lajos; Reviczky Szever; Maurer Márton ; Szakonyi Miklós ; Mácsay Mihály; Némethy Pál; Izsépy Miksa ; Dubányi János ; Szigeti János; Zarkóczy Ede; Goocs Gyula; Csupor Gyula; Somogyi Elek ; Bognár Nándor; Tóth József; Farkas Imre; Spech Lajos; Libertinyi Gusztáv; Szász Béla; Becsey Rudolf; Gilányi József; Fassié János; Kronekker József; Hardy Lajos; Laurowy László; Horváth Tivadar; Moys Sándor; Milassin Vil­mos ; Tóth Dezső; Könczöl János; Illovits József; Mazur Jenő; Dedinszky Kálmán; Mandl Imre ; Sarmir József; Kuliffay Ede, joghallgatók: Fazekas Sándor ; Klein Bódog; Gergulich János; Stei­ner Jakab ; Krausz Samu; Vecsey Gyula; Molnár Imre; Szeremley Mihály; Nagy Sánd­; Bölcsházy Albert; Feuer­­egger Ferencz ; Szathmáry Miklós; Jurányi Lajos; Pizin­­ger Gábor; Gyurkovics István; Warga László; Elesánszky Béla; Bradács Antal; Dusoczky Pál; Gayrágó Joachim; Wahrmann Simeon; Tauscher Béla; Szentkirályi Albert; Vasa Gyula; Farkas Imre; Szuper Lajos; Medgyessy Bé­la; Simon Pál; Scheiner Menyhért; Adler Adolf; Gábriel Gyula; Pólyák Már; Fanta Adolf; Kovács Kálmán; Lax Ignácz; Kohn Náthán; Horváth György; Szmethanovics Sándor; Rottenbiller Fülöp; Czölder Lajos; Kacskovics Gyula; Csurgai László; Kalkbrenner Hugo; Strosz Ernő; Biró Márton; Bach József; Badzég László; Brenner Adolf; Körtvélyesi Pál; Schmidt György; Saarossy István; Trentsány Miklós; Schul Simon; Hans Hermann ; Oren­­stein Adolf; Dömötör Aurél; Tóth József; Lechner Fer­­dinánd ; Buzinkay Gyula; Ráth József; Majorosy Géza; Niedermann Gyula; Haigl Lajos; Ujfalusy József; Fried­lieber Ignácz; Gross Sámuel; Gallay János; Kramer Jenő; Knopp Nándor; Gross Lajos; Braun József; Stiller Berta­lan ; Teöreök Kálmán; Szabó Gyula; Feldmann Miksa; Simenszky Román ; Havasy Béla; Engel Imre; Lipcsey László; Schmidegg József; Lőwy Dávid; Gálffy Endre; Kapolcsányi Lázár; Angyal Pál; Tauszky Rudolf; Száh­­y Ignácz ; Bán János ; Schönfeld Leo ; Nyirády László; Molnár Antal; Michnay Lajos; Szabó Antal; Csiszár Ján.; Fried Károly; Pápai Dániel; Sebes Károly; Hidegh B­ea; Krenn Victor; Simensky Sánd.; Haugh Lambert; Csajág­­hy Béla; Glück Ignácz; — orvosi tudományok hallgatói. Haller gróf adlatas cs. k. altábornagy­i excja a fennebbi kérvényt előlegesen megol­vasván, a küldöttséget azután a legjobb indu­lattal fogadni méltóztatott, s a küldöttségi ta­gokat oda utasíti, miszerint azon esetben, ha kérvényüket nem a decanatus útján akarnák fölterjeszteni azzal közvetlenül a cs. k. köz­oktatási minisztériumhoz forduljanak. Magyar Akadémia. Kazinczy Ferencz születésének százados évnapja az akadémia által fo­lyó October hó 27-ikén a magyar nemzeti mú­zeum díszteremében fog ünnepeltetni. Az ün­nepély kezdeteid. e. 10 órakor. Az ün­nepelt nagy férfiú márvány mellszobra Ferenczy és Marsalkétól a díszteremben —, a főrendű hölgyek által készíttetett történeti festmény („Kazinczy Ferencz és Kisfaludy Károly első találkozásuk“) Orlai Petries Sá­mueltől, a rotondában lesznek felállítva. A Programm részletei a maga idejében hirlapilag lesznek közzé téve. A karzatokra, melyek egyedül nőknek lesznek fenntartva, a belépti jegyek Kubinyi Ágoston cs. kir. kamarás és múzeumi igazgató urnái kaphatók. -- Azon nap est­e ünnepies előadás a nem­zeti színházban. — Az akadémia által a kor egyik első éremvésnöke Fabris Antal úr­ral készíttetett emlékérem bronz példányai a nemz. múzeum egyik előteremében lesznek kaphatók 2 ujfton. Kik arany vagy ezüst pél­dányokat óhajtanak, előfizetés mellett az aka­démia pénztári hivatalában tehetik megrende­léseiket : az elsőbbiknek ára 120 ujfrt, az utóbbié 12 ujfrt. — A mellszobor gipsz — úgy a történeti festmény köraj­kú példá­nyai, valamint az ünnepeltnek életnagyságú mellképe (Heinrich Tugat mesterműve után) magán­vállalatok tárgyai. Jelentetik továbbá, hogy az ünnep napján adatik ki az akadémia megbízásából alulírt ál­tal szerzett ily czímü életrajzi emlékmunkának: „Kazinczy Ferencz és kora­ első ré­sze , mely kevés példányban nyomatvan, a 40 ivet meghaladó, s két arczképpel­­Kazinczy czél felé hajtotta, mind a ketten komoran , kézen fogva egymást, tartóztatva magukat, hogy föl ne zo­kogjanak, s egymásra mosolyogva, hogy sírva ne fa­kadjanak, elkeseredve látták közeledni a jövőt. — Egész lelkük teli volt a múlttal, mely eltűnt; újra végig élték a lefolyt életet, ujjaikat szorongatták, s akárhányszor egyikök sem tudta, kinek szive dobba­nását hallja. A kocsi végre megállapodék. Ütött a kínszenvedés, a halál órája. Elválni annyi, mint meghalni. Armand és Kaliszta fuldokolva egyre biztatták egymást, hogy mindig írni fognak egymásnak, min­dig szeretni fogják egymást. Az orosz rendőr megol­­vasá a herczegnő úti levelét, s földig ború­la előtte. Armand zavaros szeme előtt az egész jövő megnyilat­­kozék. Kaliszta otthon volt, Oroszországban. Armand elvesztette őt. Még egyszer megcsókolá reszkető kezét. Kaliszta még egyszer halla őt felzokogni, azután a postako­csira szállá s ez megindult. Kaliszta kihajlék a kocsi ajtajából és sokáig úgy néze hátrafelé. Az ut beka­­nyarogék. Armand egyedül volt. Magyar könyv esset. 263. A szántóvető aranyszabályai. Rövid utasí­tás kis gazdák számára. Az orsz. m. g. egyesület által jutalmazott pályamunka, irta Kenessey Kálmán az orsz. m. g. egyesület igazgatósági stb. tagja, második bővitett kiadás. Kiadja a megyei nép számára ajándé­kul Hevesvármegye gazdasági egyesülete. Pesten, nyo­matott Beimel J. és Kosma Vasalnál 1859.8­ adr. 50 lap

Next