Pesti Napló, 1859. november (10. évfolyam, 2916-2940. szám)

1859-11-22 / 2933. szám

PEST, NOVEMBER 21. (Fk.) A politikában is vannak oly helyzetek, midőn a higgadt értelem megtagadja a szolgálatot, és — eligazodás végett — egyedül az ösztönhöz lehet folyamodni, — midőn kicsinyes érdekek és ármányok annyira összevissza zavarnak mindent, hogy még a legélesebb szem sem bír a homályon keresztül hatolni és egyedül az érzelem sugalja: hol vagyunk ? merre tartunk! Ily pillanatnak tartjuk a mostanit! Hullámzó tenger közepett hintálódzik a politika sarkája , a világító tornyok lámpái elaludtak, az ég csillagai felhők mögé borultak, és nem látjuk többé az utat, melyen ama sarka halad, nem tudjuk, vájjon a biztos rév felé tart, vagy tán a legközelebbi perczben valamely köszirtbe ütköznek-e majd gyönge deszkái. Napóleon császár cserben hagyja az olaszokat és Victor Emánuel — nagyon gyöngének érezvén magát arra, hogy egymaga kisértse meg „motos componere fluctus“ — a méhhimezte császári palástba fogódzik, honosainak sorsát, melyet tiz év óta ő kormányzott, a Gondviselés kegyelmére bízván! — Ez azon nézet, mely ma mindenünnen hallatszik, és melyet a legújabb hírek is megerősíteni látszanak. Az angol kabinet — mondják tovább — nagyon is mélyen avatkozott az olaszok ügyébe, nagyon is ellenaknázta Francziaország befolyását a félszigeten, és ez okozta, hogy a franczia császár nemcsak az olaszoknak hátat fordít, hanem Anglia ellenében is oly mély indignációval viseltetik, mely könnyen fogna nyílt ellenségeskedésre vezethetni. Mit mondjunk mindezen állításra, mely, miként az olvasó tudja, eddigi nézeteinkkel merő ellentétben áll, és mely ellen mi hónapok óta állhatatosan küzdtünk ? Egyszerűen le kell mondanunk arról, amit eddigelé igaznak tartottunk és azok táborába átpártolnunk, kik Villafranca óta azt híresztelték , miszerint Olaszország III. Napóleon részéről fel van áldozva, és hogy már csak útját módját keresi, ezen áldozatot lehető legkevesebb „bruit“-vel véghez vinni?! Megvalljuk — mosolyogjon bár az olvasó e konokságunkon! — megvalljuk, hogy erre épenséggel nincs kedvünk, hogy régi meggyőződésünkhöz még most is ragaszkodunk, és ha nem bírjuk is e nézetünket az értelem fegyvereivel védeni, de az „ösztön“ azt sugalja, hogy végre mégis nekünk lesz igazunk. Számtalanszor mondtuk, hogy mi egyetlen embert sem tartunk oly nagynak, oly hatalmasnak, miszerint ő maga egyéni akaratjával kormányozhatná az eseményeket, úgy hogy a történet csak egyes akarat vagy szeszély szüleménye lehetne. Napóleon császárt sem véljük erre képesnek, és amit sokan az ő „csillagának“ mondtak, abban mi egészen mást láttunk. III. Napóleon nagyságának és szerencséjének kulcsát mi abban találjuk, hogy ő ritka éleslátással kitalálta a kor irányát és hajóját mindig ez irányban vezette; ö felismerte merre tart az árlat, és ez árlattal haladni tudott. Hogy a közben eső zátonyokat és szirteket ki tudta kerülni, ez második érdeme; élesen látó szellem és szilárd kéz — amaz, miként mondjuk, a kormány felismerésére, imez az akadályok elkerülésére — ez e ritka jelességű férfi két legkiválóbb tulajdona. Midőn aztán hajóját az árlat villámgyorsasággal vitte előre, a világ nem győzte bámulni e fejedelem „szerencséjét,“ és mások „szerencsétlenségét,amíg e szerencsétlenség is egyedül abban állt, hogy mások az ár elleni úszásra pazarolták erejöket , természetesen sikertelenül ! A kor iránya pedig nem változik egy éjen át; a század eszméi nem halványulnak el mától holnapra ; tehát csak azt kellene hinni, miszerint Napoleon szeme borult vagy keze gyöngült, hogy amaz irányt többé nem követi; — de mi jogosít e hitre?! Azon pogányokhoz akarunk-e hasonlítani, kik — ha bálványaiktól valamit kérnek és e kérelmök utólag nem teljesül — e bálványaikat földhöz vágják és darabokra tiporják ?! Az nem a valódi bizalom, mely csak addig tart, míg bizalmunk embere azt teszi, ami nekünk tetszik, sőt ellenkezőleg az az őszinte, a mély bizalom, mely egyelőre meg nem fogható, meg nem magyarázható tényekben is megnyugszik! Semmi okunk nincs, a franczia császárra panegyrikont írni, de azt ki lehet mondani, miszerint ő megérdemli, hogy egyes , azonkívül még tisztán át sem látható vonások után el ne ítéltessék, ő nem áll szeplőtlenül a történet itélőszéke előtt, de ezen ítélőszék igazságos és el nem ítél senkit — ledönthetien és sújtó bizonyítékok nélkül! A kabinetek homályában sok történik, mi a profán szem előtt el van rejtve; vegyük számba ezen rejtett okokat is és szorítkozzunk azon vallomásra, miszerint e percben az olasz kérdésnek egy meg nem magyarázható fordulatával állunk szemben. Ha a vulkánok kitörésre készülnek, megernyed a közel patakok és tavak vize. Európa politikai helyzetében is nagyszerű dolgok látszanak készülni, meglehet, hogy ezek már előre is megéreztetik hatásukat az olasz félszigeten. . . . Várjuk be a további fejlődést, aztán talán alaposabban fogunk szólhatni a dologhoz. Ö cs. b. Apostoli Felsége Schönbrunnból, f. évi nov. 7-ről kelt legfelsőbb határozatával a diakovári székeskáptalannál székes-olvasó kanonokká Rastovics János székes-éneklő kanonokot s czimzetes prépostot, székes éneklő kanonokká Mihaljevics Mátyás székes őrkanonokot s czimzetes prépostot, s székesőrkanonokká Sukics Ádám székes-főesperest s czimzetes prépostot legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Magyar tudományos Akadémia. Akadémiai közléseink kiegészítéséül, közöljük, hogy f. hó 7-kén a philos., törvény tud. és történelmi s nov. 14-kén a mathem. és természettudományi osztályok tartottak ülést. A nov. 7-ki ülésben Paner János, székesfehérvári kanonokot foglaló székét, mint a közelebbi nagygyűlés által választott levelező tag. A hazai és külföldi, nyugati és keleti források alapos ismerésével vázolta őseink műveltségi állapotát, Pannóniába érkeztekkor , s érdekesen mutogatta, hogy már a pogány magyarok is figyelemmel voltak történetek fenntartására. Ugyanez alkalommal Karvasy Ágoston lev. tag Budavárosának Zsigmond király idejében összeírt törvénykönyvét ismertette, köz- és magánjogi s államgazdasági szempontból. E jogkönyvről több évvel ezelőtt Wenzel Gusztáv szólt először akadémiánkban, általánosabb , jogtörténeti szempontból. Kimutatta volt viszonyát a sváb tükörhez, melyet e jogi könyvek egybeirója ugyancsak használt; Budavárosa statútumait illetőleg a Zsigmond alatt uralkodó gyakorlatot tartván főleg a szerkesztő szem előtt. Innen a német elem túlnyomósága, a jogkönyv szerint, a város kormányzásában. A jogkönyv e magasabb, jogtörténeti szempontból történt méltatása után, érdekes volt ezúttal Karvasy úrtól az érintett jogkönyv tartalmának bizonyos főbb szempontok alá sorozása, a köz- és magánjogi s nemzetgazdasági viszonyok részleteiből ügyesen összeállított műveltségtörténeti kép. Az ország fővárosa, melynek főbírája a koronázáskor a templom ajtaját őrizte Székesfehérvárott, szabad helyhatóság volt, mely biráit és tanácsosait a birtokos polgárok közül már IV-dik Béla ideje óta évenként szabadon választotta. Külön szavaztak a magyar és a német polgárok. Az utóbbiak Zsigmond pártfogása mellett előjogokat is bitoroltak, úgy hogy akkor magyar ember hite sem lehetett s a tanácsosok közt is igen csekély számmal volt képviselve a magyar elem. Annyira ment e meghasonlás, hogy még a mesteremberek, sőt kofák is nemzetiségük szerint elkülönözve árultak. Mint általában a németországi városokban, Magyarország fővárosában is a czéhszellem volt az időben uralkodó, s az ebből folyó egyedárusság a legszűkkeblűebb megszorításokkal. Zsigmond is sok szabadalommal látta el a várost az ország kárára : hogyan gondolt volna maga a város egyébre, mint saját polgárai hasznára s egyedárasságuk biztosítására? A város kereskedői szép szabadalmakkal birtak, s a kémüvesség és ipar majd minden neme virágzott, a melylyel ma találkozunk. A nagy jóllét mellett szükségkép viselet folyt és Buda városában. A fényűzési czikkeknek is nagy volt kelete, s a zenészei nyilvános mivelői, hegedűsök, síposok, ezmezogók stb jó keresetnek örvendettek. Ha ide veszszük másfelől a kor szigorú vallásosságát, s a büntető törvénykönyvben, ennek szelídsége mellett is, nyilatkozó némely középkori előítéleteket, mint a boszorkányok égetése, a keritőnéknek zsákban a Danába dobása stb., előttünk áll főbb vonalakban Magyarország fővárosának életrajza Zsigmond korából. Hogy e város kiterjedésére nézve is vetekedett Európa akkori legnagyobb városaival, onnan következtető Wenzel, mivel a mint tudjuk , a baseli zsinaton a nyugati és keleti egyház újbél egyesülése is szóba von, szó volt róla, hogy e népes zsinatot a keleti egyházhoz közelebb, hazánk fővárosába tegyék által. A november 14-iki ülésben végre a természettudományi osztály egyik kitűnő rendes tagja Jedlik Ányos egyetemi tanár, tartott székfoglaló előadást. E férfiú nevével, találmányaival többször találkoztak a nem szakértők is a hírlapokban. Az akadémia, midőn jutalmat adott munkájának, magát egyszerre rendes tagjai sorába emelte. Székfoglaló beszéde tárgyául a villany telepek egész működésének meghatározását választá. Midőn Volta Sándor 1799-ben ama villany mozdító készüléket alkotá, melyet a hálás tudomány neve örökítéséül Volta-oszlopnak nevez, maga sem gyanitá, mi bő, csaknem kimeríthetlen forrását tárta föl a legmeglepőbb tüneményeknek , mily hathatós erőket juttatott az emberiségnek az élet legkülönbözőbb ózdijainak inkább elővarázsolására , mint eszközlésére. Érinte röviden értekező , mi történt azóta ez irányban napjainkig. S aztán a telepek működésének föltételes, általános és részletes meghatározásáról rendre kimerítőleg értekezvén , egyszersmind a meghatározásra szükséges készüléket mutatott be, mint saját készítményét, ígérve, hogy az az által nyerendő eredményekről nem mulasztja el az akadémiát értesíteni. Cs. A. Óvszer a biztosítási visszaélések ellen. I. Szomorú, de rég bevaló sült tapasztalat, hogy a haszonleső ármány kezében a legszentebb intézmények is átokká törpülhetnek. Miként ugyanazon virág kelyhéből mézet gyűjt a mén, s mérget szi a pók, úgy a legmagasztosabbat, miből jóllét és boldogság árad szerte milliókra, képes az elvetemültség mások romlásával saját vétkes ezáljaira kizsákmányolni. Az emberi ész termékei között nem sok találkozik, mely jótékonyság tekintetében a biztosító intézeteket felülmúlná. Mennyi aggodalmat szüntetnek meg, mily sok becsületes családapának szereznek nyugalmat, s hány embert mentettek meg már a koldusbottól! — S mégis akadnak emberek, kik ezen üdvös intézeteket is saját gonosz czéljaikra fölhasználni nem iszonyodnak, s ezáltal nemcsak magát az illető társaságot rabolják meg, és ásták alá életét, hanem vajmi gyakran ezereket taszítanak embertársaik közöl az ínség és kétségbeesés örvényébe ! Igaz, e fattyú korcsok számilag csak egy csekély részét teszik a társadalomnak. — Ámde tudjuk: mikép egyetlen embernek istentelensége milliók boldogságát temetheti sírba, s az épületet, melyen évek óta véres verejtéket izzadva ezeren dolgoztak, néhány pillanat alatt egyetlen gonosz kéz romba dönteni képes. Az elemi kárbiztosításról a múlt évben itt munkácskánkban jegyzem meg, mikep a biztosító társulatoknál létező „biztosítási föltételek,“ úgy, mikint jelenleg megállapitják, sok éri és vajmi költséges tapasztalat gyümölcsei, s hogy nem kárhoztatható azon szigorú óvatosság, mely a társulatokat szabályaik (biztos föltételeik) alkotásában vezérné; kivált, ha meggondoljuk, hogy a közönség egy bizonyos része által mintegy kényszerítve valának erre, hogy érdekeiket a mindinkább fölmerülő visszaélések ellenében megvédhessék. De a két évi tapasztalás tökéletesen meggyőzött, hogy a társulatoknak e részbeni legéberebb gondoskodása sem képes elhárítani azon veszélyeket, melyekbe egyes részlelkűek ármánya által napról napra mélyebben sodortatnak, s azon intézkedések, melyekkel magukat a gonoszok ellenében naponta jobban körültánczolni kényszerítvék, csak a jobbak, s így a közönség nagyobb részének, elidegenedését keltik föl, anélkül, hogy a károsító visszaéléseket meggátolni képesek lennének. — Ilynemű intézkedés például , hogy a gabona és takarmánykészletek biztosításánál nem, mikint tavaly, az egész ériák, hanem csak 3/4 része fogadtatik el biztosításra, vagyis: ha valakinek 400 frtot érő készlete van, abból a társaság csak 300 frt árut biztosít, hogy elégés esetén maga a biztosított is 100 frtnyi kárt viselni kénytelnntetvén, e tudat ötét magát is a biztosított jószág fölötti éberebb vigyázatra ösztönözze. hagy tán épen valami bűnös cselekvénytől visszatartóztassa. Azonban ezen intézkedés — legalább tapasztalat szerint — czélra nem vezető. Mert amíg egyrészről mint elővélel a becsületes ember értelmét sérti, másrészről nem akadályozi meg a túlbiztosítás lehetőségét, s az ebből származó visszaéléseket; mert bántja a jólelkű embert, hogy vagyonának teljes értékét nem biztosíthatván, szerencsétlenség esetén nem nyerhet teljes kártalanítást; míg a gonoszlelkű, a valódi helyett kétszeres, sőt nem ritkán négyszeres értéket ad fel, arra számítván, hogy majd leégés esetén (ami aztán ilyeneknél rendesen meg is történik) találand utat és módot bebizonyítani, hogy a feladott érték valósággal megvolt, s így 400 ft helyett 800 vagy 1200 ftnyi kárpótlásban részesülend, de legroszabb esetben, ha t. i. a vizsgálatból kiderülne — ami egyébiránt ritkán sikerül, — hogy az elégett jószág csak 400 frtot ért, megkapja az érték 3/4-ét, s így mégis ott van, ahol az a másik becsületes biztosító, tehát mit sem kozkáztat, míg ellenben siker esetén igen jó „Gschettet“ csinál, s így minden esetre érdemes, sőt kívánatos szerencsét kísérteni. De az ilyetén gonosz kísérletek aztán iszonyú károkat okoznak a biztosító társulatoknak, melyek soha be nem következnének, ha tudván tudná az a részlelkű biztosító, hogy a túlbiztosítás kiderülése esetén nem csak valódi kára nem pótoltatik, hanem egy fillérben sem részesülvén, ezen felül még a büntető igazság által is juttatni fog. Ez lenne tehát, erős meggyőződésem szerint, az egyetlen óvszer a biztosítási visszaélések megszüntetésére, melyek rákfeneként terjedvén, ha gát nem vettetik eléjük, a tűzbitosító intézetek fennmaradását Magyarországon lehetlenné teendik. Mikép lehetne pedig az említettem óvszert biztos sikerrel alkalmazni, ez iránt a jövő számban mondom el véleményemet. Osztrovszki József: Nyilatkozat. A „Hölgyfutár“ 131. számában, a Miskolcion tartatott Kazinczy-ünnepre vonatkozólag, névtelen levelezőtől, egy gúnyiral jelent meg. Valamint sajnálattal láttuk, hogy a Hf.-ban ily ráfogásoknak is hely adatik , úgy nem kevésbbé elszomorító az, miszerint városunkban is találkozik oly bherostratusi lélek, ki a legszentebb nemzeti emlékekből is gúnyt ütni nem pirul. — Mert hogy e közleményben minden el van ferdítve, tisztán kiderül onnan, ha valaki ez ünnepélyről a Pesti Napló 2919. sz. és a Vasárnapi Újság 46. számában megjelent egymással teljesen összevágó s hitelesen megirt miskolczi leveleket a Hf. ezen emlitett soraival egybehasonlitja. Hogy pedig a nevezett közleményben, az ünnepély némely részletei szándékosan s részakaratúlag is vannak elferdítve, kitetszik azon gúnyoros hangból, melylyel népünnepünk mintegy pelengérre akartatik állítva lenni. Tudja meg tehát névtelen közlő , hogy azon népünnep nem egy mellék-utczán, s nem is a csizmadia színben, hanem a miskolczi piacz kellő közepén, a nj magyar timárezék házában tartaték meg; s nem is Fülöp Miháy ref. lelkész elnöklete alatt, hanem felsőbb engedély mellett, önmagában önmagától egybegyülve, s örvendezve; s nem is a csizmadiaczék kántusa (mert ilyen még ekkorig Miskolczon nincsen), hanem a ref. egyháztanács (1858— 185. a. biztosított) oltalma, felügyelete, s pártolása alatt álló polgári éneklőkar zengedezett ottan. Igaz ugyan, hogy ez éneklőkar mindenféle iparosokból alakult, kik terhes munkájok után megtakarított pihenő óráikat ily ártatlan önképzésben kívánják élvezni, hogy a tanuló ifjúság — időszakonként előfordul szünnapjaiban, temetési s más egyházi szertartásoknál, — öszhangzatos énekeik által a jobb ízlést és buzgóságot emeljék, de ezért épen nem érdemelnek gunyort. — Az sem igaz, hogy az oda hordott ételt és italt minden mester tányér és kések nélkül fogyasztotta volna; mert ha bort és ételt tudtak oda vinni, bizonyára poharakat, tányérokat s késeket is képesek lehettek — egyszerű iparosok módjára — kiállítani, ha szinte nem ezüstből is, mint a milyenekkel akkor ejtve névtelen körlő talán vacsorálhatott (?) volna. — De még az sem igaz, hogy a csizmadia ezédmester és atyamester is szónokoltak, mivel hogy ezek ott sem valának.— Kár volt tehát névtelen közlőnek ily módon hívatlanul föllépni, mert ha netalán magas rangú volna, még akkor is tisztelhetné a munkás iparos nép örömét; ha pedig valami módon (ami nem épen hihetetlen) az iparos nép osztályából eredhetett, nem illik saját fészkét rugdalni. Egyébiránt igazoló sorainkat egy miskolczi igen érdemes levelezőnek, Dobos Dániel úrnak ama nyilatkozványával zárjuk be: „A Kazincsy-ünnepély Miskolczon mindenütt oly nemesen s oly értelmesen ünnepelteték meg, hogy a ki azt homályositani akarja, az csak maga magát lubiczkolja be.“ Az összes miskolczi polgári éneklőkar. KÜLÖNFÉLÉK. — Erdély Széchenyije, a két hazában egy szívvel tisztelt Mikó Imre gr. folyó hó elején Miskolczot látogatta meg erdélyi honfitársa, a régibb időből kitünőleg ismert Weér Farkas és Kazinczy Gábor társaságában. Alig szálltak le esti 8 óra után a korona-vendéglőben, azonnal hire futott ő excra megérkeztének s számosan jöttek üdvözölni a nagy érdemű hazafit, különösen a protestáns tanári kar tagjai, a szinésztársaság igazgatósága, s többen a helybeli polgárok közül, végre a polgári éneklőkar is jelentkezvén, néhány nemzeti dal elzengésével tisztelkedett ő excjának. Általában több oldalról oly élénk jelei mutatkoztak a hódoló ragaszkodásnak, hogy hangosabb nyilatkozatait csak a gróf ismert szerénysége mérsékelhette némileg. Másnap a derék vendégek, Lévay József is hozzájuk csatlakozván, Bánfalvára Kazinczy Gáborhoz utaztak, hol — mint biztos forrásból értesülünk — Tompa Mihály, Balássy Ferencz s többen a ház barátjai közül csakhamar érdekes kört alakítottak a gróf körül, s mivel épen Imre napja is volt, szives jó kívánásokban nyilvánították iránta hazafiul őszinte tiszteletüket. Néhány napi mulatás után nov. 10 én ismét Miskolczra érkezett ő excja s azon estve a színházat is meglátogatván, másnap reggel folytatta útját Erdély felé. — Bernát Zsigmond 1000 pertnyi alapítványt tett a sárospataki főiskolában egy moldvai szegény magyar protestáns ifjú képeztetésére. — A bécsi polytechnikum magyar ifjaitól 130 új írtot kaptunk a nemzeti múzeumban fölállítandó Kazinczyszoborra A lelkes ifjaknak, kiket e szép tervre nézve a kezdemény dicsősége illet, megnyugtatására kijelentjük , hogy a fenn kitett összeget a nemzeti múzeum igazgatójának átadták , ki is a takarékpénztárba tette, hogy addig is, míg a szobor elkészítésére szükséges költség teljesen begyülend, az e czélra érkezett első adomány kamatozzék. — Megjelentek: „Vecsey Sándor újabb költeményei.“ A tizenöt ívnyi 16 rétű kötetbe, csinosan kiállítva, Wodianer nyomdájából került, s ára ut írt. — A „Vasárnapi Újság“ közzéteszi az asztalosmesterségben előforduló műszavak összegyűjtésére kitűzött pályázat eredményét. A fölkért bíráló urak (Ács Lajos, Merényi Henrik és Molnár József pesti asztalosok, kik munkájukat Bugát Pál akad.tag hozzájárulásával végezték) a beérkezett pályaművek közül az 5 dik számúnak ítélték a jutalmat. Felbontatván a jeligés levélke, abból Kiss Sámuel debreczeni asztalosmester neve tűnt ki. Kettőt a pályamunkák közül csaknem hasonló dicsérettel említvén föl a bírálók s a jutalmazottal együtt e kettőnek kiadását is indítványozván, ezeknek jeligés levélkét is fölbontattak, és kitűnt, hogy az egyiknek (1. sz.) Seri Sándor asztalossegéd Párisban, a másiknak pedig (3. sz.) Szathmáry S. Ferencz gépészt s munkavezető Kolozsvárit a szerzője. — Dr. Eisert Otto, mint a pestbudai dalárda titkára, ennek f. hó 3. tartott nagy gyűlése eredményét következőben közli: „Az egylet igazgatójául és elnökéül (újólag 3 évre) Thill Ferdinánd ur, (egy évre pedig) egyleti titkárul dr Eisert Lajos Ottó, egyleti pénztárnoknak Krenner Károly ur, levéltárnoknak Heyek Adolf ur, választmányi tagokul következő urak választottak : Ábrányi Kornél, Brand Mihály György, Barczen Gábor, Eisert Tivadar, Eszterhay Ferencz, Feley Antal, Gosztonyi János, Gossenheimer Ede, Halbauer Vilmos, Heffler Antal, Haris Mihály, Hollósy Béla, Járosch János, Kanovics Mór, Karczag József, Kunz Nép János, Lustig István, idősb Mitterdorfer János, Malagúz Ignácz, Müller Károly, Rainer Gergely, Raab Pál, Purmann József, Lehelley Ödön, Schmidt Gyula, Sester Armin, Vogl Alajos, Wiesaner Ferencz, Wikus Ferencz és Wanko Károly. Továbbá, miután az egyleti titkár az egyleti ügyvitel minden ágáról szóló jelentését előadta, azon határozat hozatott, hogy a téli félévben két hangverseny, még pedig advent- és böjtben fog rendeztetni, azon meghagyással, hogy minden zenei előadás az intéző választmány rendezésére bizatik. Az előterjesztőt pénztári kimutatás szerint a bevétel 1858. évi oct. től 1859. évi sept 31-ig 4680 frt 42 kr o. ért, mely összeg a múlt esztendőből fennmaradt 27 frt 25 krral tesz összesen 4707 frt 67 krt o. ért; ebből levonván az 1858. évi oct. 1-től 1859. sept. 31-ig történt kiadások, 4565 frt 92 krral, maradt oct. 1-vel pénztári hátralék 141 frt 75 kr o. értően. Végre azon Magyar könyvészet. 286. Utazás Kalifornia déli részeiben. Irta Xantus János, Pesten, Laufler és Stolp kiadó könyv kereskedése tulajdona 1860, nyomatott Herz Jánosnál, 8rét, 191 lap. 287. Szentek Élete. I. Rész, irta Zalka János, Esztergom főmegyei áldozár, a szentséges római pipa titkos kamarása, a pesti magyar egyetemben egyháztörténelmi tanár és hittudor. Kiadja a Sz.-István ársulat. Pest, nyomatott Emich Gusztávnál 1859. 4 rét 312 lap. Ára 2 frt a. é.