Pesti Napló, 1860. május (11. évfolyam, 3067-3091. szám)
1860-05-08 / 3073. szám
PEST, MÁJUS 7. (Fk.) Pénzügyi tekintetben nincs rendezettebb és solidabb állam a világon, mint Poroszország. Ami másutt már a mythosz országába tartozik, az ott valóság: t. i. hogy aki nemes érczekért papírpénzt kíván, ezért még ágrót is fizet; deficitnek ott hírét is alig ismerik, és kölcsönök felvétele ritka tünemény, mely egyedül rendkívüli körülményekben , mint a tavalyi mozgósítás valt, találja okát. A porosz kormány becsüli alattvalóinak tulajdonát; mint a jó család atya nem törekszik arra, hogy minden vagyont magához vonjon, és aztán elköltse, hanem önéinek jólétében, anyagi helyzeteknek javításában találja megelégedését. A népképviselet lelkismeretesen felvigyáz az állam bevételeire és kiadásaira, és a kormánynak nincs oka ezen ellenőrködést rettegni. Ha ily elismert takarékosságú állam a maga polgáraitól rendkívüli áldozatot kíván, ha új terheket akar rájuk róni, nem lehet föltenni, miszerint ez által a rosz gazdálkodás által támadt hézagokat ki akarja tölteni, vagy az állam szükségleteiből nem folyó magánpassiót kielégíteni. Fontos ok lehet az, mely ily kormányt rendkívüli pénzkövetelésre indít , egyedül nagy czélnak szemmeltartása bírhatja arra, hogy e czél elérése érdekében rendkívüli eszközöket igényeljen. Midőn tehát Berlinből azt jelentik, hogy az ottani kormány ez évre 9 millió tallérra terjedő rendkívüli hitelt kíván, hogy a hadserereget a tavalyi szokatlan számban és teljes harczkészültségben fenntarthassa. — méltán kérdhetni, mi az, mi ily roppant erőmegfeszítést szükségessé teszen ? De a porosz kormány erre nem ad választ: e bizalom jeléül kívánja e hitel megszavazását, anélkül, hogy az indokok fejtegetésére kényszeríttetnék. Hanem az év lefolytéval számot akar adni a pénz mire fordításáról, hogy a nemzet megítélhesse, igazolva volt-e azon szokottnál nagyobb anyagi erőmegfeszítés, melyet a kormány az országtól igényel Ezzel persze a közönség kíváncsiságának nincs szolgálva. ő nem kétkedik arról, miszerint a porosz miniszterek lelkismeretesen fogják felhasználni azt a 9 milliót, hanem azért mégis szeretnék tudni, hová czéloz tulajdonképen Poroszország készülése? Hát hová czélozhatna, ha Francziaország ellen nem?! mondja az egyik, a Siernen vereményében mi természetesen nem osztozunk, mert nem hiszszük alaposnak azon nagyon megrögzött véleményt, miszerint Párisban nyílt megtámadást terveznek Poroszország ellen. A Times is úgy vélekedik, miszerint a porosz kormány nem Francziaország ellen készül, hanem Dánia ellen. Mi azonban még ezt sem hiszszük, mert Dánia ellen vagy az egész német szövetségnek föl kellene lépnie, vagy ha ezt Poroszország saját rovására tenné, ilyen lépés csak a szövetség felbontása után valószínű , pedig se az egyik, se a másik közeljövőben nem várható. Talán leginkább megközelítjük a valót, ha azt teszszük föl, miszerint Poroszország készülései semmi határozott hatalom ellen nincsenek irányozva, hanem azon meggyőződésből erednek, miszerint a legközelebbi jövő nagy fontosságú eseményeket hord méhében , mik az európai helyzetet oly alaposan felforgathatnák, Saint-René Taillandier czikke Petőfiről. 1. Az utóbbi időben, mint az olvasó tudja, a franczia irodalom igen sokat és tüzetesen foglalkozik Magyarországgal. Nem csak a nagy és kis politikai lapok szólanak hozzá ügyeihez, a költők és kritikusok is mindig nagyobb-nagyobb mértékben választják tárgyukul. Csak az imént jelent meg a „Revue des deux Mondes“ egyik füzetében (az 1860-ik évi márt. 1-jén kiadottban) egy beszély, melynek egyik része Magyarországban folyó magyar történeti eseményekkel van összekapcsolva. Hőse egy fiatal, jellemes franczia, ki 1849-ben Magyarországon barezol s elesik. Az egész a legőszintébb rokonszenvvel Magyarország iránt s egyszersmind ritka tárgyismerettel van írva. A bonapartista „Revue européenne“ egyik februári s folytatólag egyik martiusi füzetében Petőfi élete és költészete van ismertetve Valmore által, nagy előszeretettel s melegen irt ismertetés. Szint ilyen, és fölfogás tekintetében is hasonló, de tárgyalására nézve eredetibb, kifejezésben pedig tisztább és szabatosba a Saint-René Taillandier ismertetése, ugyancsak Petőfiről, a „Revue des deux Mondes“ ápril 15-dikei füzetében , amely ismertetés különben még csak első száma egy nagyobb czikksorozatnak, mely ezen közös czímet viseli: „A XIX-dik századbeli magyar költészet.“ (La poésie hongroise au XIX-e siècle.) A szerző a XIX-dik századbeli magyar költészetet akarja a franczia közönséggel megismertetni s ezen ismertetést Petőfi bemutatásán és jellemzésén kezdi. De bemutathatná-e Petőfit, ha előbb — legalább nagyjából — a magyar költészet állapotát Petőfi előtt nem tüntetné föl ? — A franczia író tehát visszaszáll a múltba s bevezetésül általános képet iparkodik rajzolni a magyar költészetről. E kép elég hiányos, és az egyes alakok rajza sem tökéletes és találó, ha amin azonban meg nem ütközhetünk, ha meggondoljuk , hogy Saint-René Taillandier német forrásokból merített. A régibb időből az egy Ilosvai Pétert említi, kinek Toldiját, úgymond, az újabb korban Arany újította meg. Ilosvai Toldija, a franczia szó szerint, a magyar nép hasonmása a török berohanás ideje alatt. Az újabb korból a két Kisfaludyt, Csokonait, Kölcseyt, Berzsenyit, Vörösmartyt hozza fel Taillandier, az utóbbit mint első teljes költőt, kivel a magyar költészet Európa színe előtt dicsekedhetik. Komoly művész, úgymond, ki a magyar költészetnek egyaránt tudós és népszerű idomot adott; ihletése eredeti, melynek minden segédeszközzel bíró művészet áll szolgálatára; lyrai erejére nézve Viktor Hugóhoz hasonlították, nagy szerkezeteivel pedig, mondják bámulói, feléri a svéd Tegnért. De Vörösmarty sem fejezte ki híven a magyar szellem minden jellemzetességét .• nincs meg benne a magyar fiúk főtulajdonsága, a szenvedély, a rögtöni elragadtatás, az örömnek vagy haragnak villáma, mely egyszerre felvillan, mint a kard fénye a csatában. Ezt ő maga is érezte, s midőn 1844 ben egy fiatal ember meglátogatta s néhány versét felolvasta neki, azt mondá az ifjúhoz: „Ön az első magyar költő.“ Ez ifjú — Petőfi Sándor volt. Az olvasó látja, hogy St. René Taillandier Petőfit a sajátlag magyar jellemet feltüntető költő gyanánt akarja bemutatni. E felfogást nem helyeseljük , de itt — hol csak épen ismertetni akarjuk a franczia írót — nem is cáfoljuk. Kivonatot nyújtunk olvasónknak az ő ismertetéséből Petőfiről s még csak azt jegyezzük meg, hogy az uralkodó sajtóviszonyoknál fogva e kivonatnak hézagosnak kell maradni, miért is maga a szives olvasó iparkodjék a föl-föltűnő hézagokat betölteni. St. René Taillandier oly alakot választ előadásának, hogy a magyar iró életét beszéli el s életrajzába szövi költészeti munkálkodásának ismertetését, jellemzését. Mi a költő életére vonatkozó adatokat mellőzve, tüzetesebben csak a munkálkodásáról mondottakat veszszük figyelembe. A franczia iró Petőfi verseinek 1844-ben megjelent első kis gyűjteményéről szólván, megjegyzi, hogy itt a költő háromévi csavargó életében felmerült érzelmeit fejezi ki : örömét és búját, fiatalos hevületeit és mélabús ellankadásait, keresztülkasul tett útjait, hosszas kocsmai merengéseit, bohókás vagy érzékeny észrevételeit a világ folyása fölött. Mindez, úgymond, nem nyújt valami pompás alkalmat a lyrai gondolat röptére. Petőfi még nem halt hazát és szabadságot. Mégis miért ragadta meg e czigányos élet képe úgy a képzeletet? E kalandvadászban, e szökött katonában, e kifütyölt színészben miért üdvözlik egyszeriben a nemzeti költőt ? Rendkívüli sikerét e két körülmény magyarázhatja meg : először Petőfi Magyarországot festette, másodszor pedig oly egyszerű és férfias, oly bizalmas és csengő nyelven festette, aminőt a magyar még nem hallott. A gyermeteg dallos, ösztönét követve, újra megtalálta az első költészet elveszett hangjait. Zengje bár szerelmeskedéseit vagy magasztalja a bort, van mindig valami férfias, ami a közönséges tárgyat kiemeli. Verseiben sem az ernyedt mélabúnak, sem a lázas kicsapongásnak nincs helye. Érzelme oly élénk, hogy élénkebb már nem lehet, de azért férfiasan bírja magát. Ne fogjátok szaván, mikor azt beszéli, hogy unja az életet, óhajtja a halált; az indulat csikarja belőle az ily rögtöni fölkiáltásokat, s a jövő pillanatban már elfeledte. Az 1844-diki gyűjtemény nagy részét törvénytelen szerelmeskedések viharai és fájdalmai töltik, de világos volt, hogy a költő át nem engedi magát egészen az eféléknek: verseinek gördületessége, nyelvének erélye bizonyította, hogy más hangokra is képes. A vétkes gyönyörökben is, melyek a magyar költőt gyakorta ihletik, semmi sincs, ami nyomasztólag hatna a létekre: szive virraszt, esze védi magát. Erkölcsi lankadásai közben is mindig szereti a tevékeny életet, mit egy-egy fölkiáltással, egy-egy képpel, a lyrai ihletés egy-egy rögtöni kitörésével elárul. Ily ember boszanthatja a finomabb, gyöngédebb ízlésűeket, de ernyesztő hatása nem lesz. Ha dőzsöl, ha esze már tántorodik, ajka még mindig férfias szóra nyílik. A költő első énekeinek jellemző vonása a hazáról való megemlékezés, a közbajok fölötti fájdalom — a mámor gőzében. E kocsmai dalokat nem is szerette volna meg mindjárt az egész nemzet, ha épen csak szerelem és bor van bennök. A szerelmes diákban, a boros színészben ott lappang a magyar, ki még maga sem ismeri magát; honfitársai azonban egyszerre ráismertek. Átmenvén franczia írónk Petőfi 1845 és 1846-beli munkásságára, ebből különösen és legelső hlven „János vitézt“ emeli ki. Ez, úgymond, a kellem és szenvedély remeke, hősies és szerelmi álom, melyet a költő fél mosolylyal beszél el. „János vitéz,“ úgymond, aféle középkorbeli troubadour-mese, melyben a magyar ihlet titkos óhajai gyermetegül, bár igen újkorbeli érzelemmel, nyilatkoznak. St. René Taillandier országos allegóriának tekinti „János vitézt“ s ily szempontból fejtegeti és magyarázza. Kisérjük őt e fejtegetésében. (Folytatjuk, hogy előre semminemű szövetségre nem számolhatni, hanem minden állam kötelességében áll, oly állapotot teremteni magának, hogy szükség esetén saját erejével is bárminő eventualitással szembeszállhasson ; ha pedig szövetségekre kerül a dolog, a magáét mindenkire nézve minél érdekesebbé tegye. Oroszország föltétlen gyámolására Poroszország a sokat emlegetett boroszlói találkozás daczára sem számolhatna, miután az orosz politika a keleti kérdés által teljesen igénybe lesz véve. Szintúgy Francziaország szándékait is oly mély titok fedi, hogy Berlinben nem tudhatni, várjon lehet e majd a bonapartismussal karöltve járni. Hogy Ausztriával nem létezik szövetség, és hogy az ilyen készülőben sincs, Schleinitz báró a minap kimondta, és így legfölebb Anglia az, akire Poroszország támaszkodhatnék, de még ennek politikája sem eléggé világos, és nem tudhatni, mennyire fog terjedni e politikának a francziától való függősége. Ezen megfontolások indíthatták a porosz kormányt arra, hogy saját erejét minél tekintélyesebb polotra emelje, mely arra képesítené a netalán készülő európai bonyodalmakban nem pusztán passiv szerepet játszani, nevezetesen pedig a német szövetségben anyagi túlsúlyt is szerezni magának akkorára, amidőn talán mások másfelé lesznek igénybe véve. Nagy kíváncsisággal várjuk azon vitákat, mik a porosz követkamrában a miniszteri előterjesztvény körül keletkezni fognak. Habár nem lesz illő, a kormányt bővebb felvilágosítás adására szorítani, legalább új alkalom nyílik a közvélemény előtt, mind a kormány, mind az európai kérdések irányábani helyzetének szabatosítására. A világ pedig osztatlan figyelemmel kísérendi e tárgyalásokat, valamint általában napról napra növekedő súlyt tulajdonít Poroszországnak, és a történet arany betűkkel vésendi be elenyészhetlen tábláira, hogy aránylag csekély terjedelmű és nem régen még mindenfelől kicsinylett, sőt kigúnyolt állam egyszerre névleges nagyhatalomból valódi nagyhatalommá lett, mióta az alkotmányos elvet erélyesen fölkarolni és a nemzet közvéleményén alapuló becsületes politikát követni megtanult. A pesti helv. hitv. egyház közönsége hálás tiszteletből a dicsőült gróf Széchenyi István halhatatlan érdemei iránt gyász-emlékünnepet fog ülni s márus 16 . délelőtti 10 órakor a templomban, melyen megjelenésre az elhunyt nagy lelkhiszteioi szives birodalommal megkéretnek. Pest, máj. 7-n 1860. Török Pál, pesti református lelkész. A többi lapok szerkesztői szívesen fölkéretnek e rövid értesítés fölvételére. Thouvenel úr legifjabb jegyzéke a helvét-savoyai kérdésben. Említik közelebb, hogy a franczia külügyminiszter a bécsi szerződéseket aláírt hatalmakhoz két jegyzéket intézett, melyek közül az első április 7-ről, a másik 16-ról szól, s amaz Svájcz követeléseinek jogi alaptalanságát, emez pedig stratégiai szempontból felhozott okainak gyarlóságát iparkodik kimutatni. Az elsőnek, melynek eszméit egyébiránt e lap olvasói már ismerik, hely szűke miatt eddig csak velejét adhattuk ; a másik, mely rövidebb, igy hangzik: „Páris, april 16. 1860. Megvizsgálták jogi szempontból Svájcznak követeléseit a savoyai ügyben, s kimutatták, mily kevéssé alaposak azok e tekintetben. Vájjon van-e több igazsága a szövetségi kormánynak, midőn a stratégiai érdekekre hivatkozik ? Vájjon a bécsi congressus egy nagy katonai állomást akart e biztosítani Európa középpontján a helvét szövetségnek ? Ez volt-e nevezetesen a czélja, midőn Savoya egy részére a semlegességi szabályt kiterjeszté ? Íme ezt a pontot szeretnék jelenleg megvizsgálni. „A bécsi congressus irományai megismertetik velünk mi volt a valódi eszméje a hatalmaknak azon küldetésről, melyet ők Svájcz részére az európai rendszerben kijelöltek. Kétségkívül a lehető legjobb határt óhajtották azok megadni neki, azonban, midőn neki megígérték, hogy e végett közbejárandnak, gondosan megszabták az ő szerepét. Nem azt kívánták tőle, hogy nagyszámú haderőt tartson, hogy egyik másik állomást felfegyverezze, hogy ilyen s ilyen járműveket állítson, melyek bizonyos nyílt utakat elzárjanak; a congressus Svájcz irányában tett ígéreteit csupán annyiban tekintette magára nézve kötelezőknek, ha Svájcz a maga kantoni intézményei és fotderatív rendszerének természete által Európának elegendő kezességet nyújt az iránt, hogy föl tudja tartani a belnyugalmat és ezen magaviseletben látta a congressus az utat és módot, melylyel a szövetség területének semlegességét tiszteletben tarthatja. Csaknem szóról szóra idézzük itt a svájczi ügyben kirendelve volt bizottmány által 1815. jan. 16-án kiemelt tekinteteket. A hatalmak tehát tudtára adták Svájcznak, hogy a helvét semlegesség valódi biztosítékai épen úgy fekszenek saját kormánya bölcseségében és mérsékletében, mint az ő ígéreteikben. „Elég egyébiránt a kérdéses határt megtekinteni, úgy amint azt a congressus kijelölte, hogy meggyőződjék az ember, hogy ez utóbbit más gondolat nem vezérelhette. Svájcz minden pontról nyitva van Németország és Francziaországnak. Nyitva van Németországnak a konstancziai tó és hasonnevű városnál fogva, valamint Schaffhausennél fogva, mely egy részben a badeni nagyherczegségbe szögellik. Nyitva van Francziaországnak Baseltől Gentig, különösen a geni tartománynál fogva, mely minket néhány órányira visz ez utóbbi városhoz. A dolgok ilyetén állásában, ha a helvét szövetség semlegességétől elvonatkozunk, Francziaországnak, hogy a genfi területre könnyű bejárása legyen, nincs semmi szüksége Chablais-ra, Faucignyra, sőt még Genevoisra sem; ezen tartományokat e szerint nem is azért semlegesítették, hogy a szövetség védelmi vonalát erősítsék. Ha a hatalmak e czért tűzték volna maguk elé, akkor a legjobb, vagy igazabban szólva annak elérésére az egyedüli eszköz, legalább ami Genfet illeti, az lett volna rádiktálni Francziaországra a gézi tartomány föláldozását, és azt ezen kantonhoz kapcsolni. Miért nem cselekedte ezt a congressus ? Azért, mert a katonai nagyobbodásokat épen úgy tekintette, mit a Svájcz számára szánt politikai rendeltetéssel ellenkező dolgot, azon békés rendeltetéssel, mely jobban van biztosítva a kölcsönös ígéretek által, melyeken nyugszik, mint a legszilárdabb védelmi eszközök és legfontosabb stratégiai állomások által. „Miután Chablais, Faucigny és Genevois semlegessége nem teszi valósággal Svájcz katonai rendszerének egy részét, az a kérdés, vájjon tekinthették e azt 1815-ben legalább úgy, mint Európára nézve nagy érdekű dolgot ? Azt fogja e valaki mondani, hogy ezen tartományok arra voltak rendelve, hogy az Olaszországban Wallison és a St.Bernard hegyen vezető utat mi előttünk elzárják ? De hiszen a svájczi semlegesség elve magában is elegendő volt ezen eredmény biztosítására, és ha azt teszi fel vaxcsrxjki. —«» uaUMUlAA VIUIO janba&j ut/gjr lux ___w w hetjük: feltehető-e, hogy ez esetben minket Savoya semlegessége feltartóztatott volna? Ha valaki a hypothesisek birodalmába ereszkedik, hogy feledheti el, hogy Francziaországból Wallisba két út vezet, és hogy egy oly franczia hadsereg, melyet a közjog tisztelete nem tartóztat vala föl, ezen utat épen oly jól elérte volna a genfi tó jobb partján mint a balparton? „Savoya semlegesítése tehát nem nyújtott valamire való biztosítást a helvét semlegességnek, sem azon ál-ításnak, mely számára az európai politikai rendszerben kijelöltetett, s egészen másnemű tekintetek azok, melyek- ben amannak okát keresni kell. Az alkudozások menetele, melyekre ezen intézkedés alkalmat szolgáltatott, nem hagy fenn semmi kétséget annak valódi tárgya iránt. A semlegesítést a turini kabinet kívánta, Szardinia érdekében. A szárd kormány, Francziaország és Ausztria közti háború esetére biztosítani akarta a savoyai terület leginkább kitett részeit, és e részben nem tehetünk jobbat, mint ha a svájczi kormánynak a múlt novemberben kelt emlékiratából egy passust idézünk. „ „Érdekében állott a szárd királynak — mond a szövetségi kormány, — hogy Savoyának Svájczczal határos részeit ez utóbbi ország semlegességének védelme alá helyezze.Savoya egy részének topographiai helyzetű ugyanis olyan, hogy Piemont által való sikeres megvédéséről szó sem lehet. A savoyai tartományok és Piemont között csak az én is és kis sz. Bernárd hegyeken keresztül lehetséges a közlekedés, miután Wallisnak Svájc részére lett visszaadása elzárta a sz. bernardi uta, valamint a Simplonit. Oly ellenséges sereg tehát mely Savoya alsó részébe az Isére és a Fier völgyein megy be , a legkönnyebben elvághatja a Céni hegyen és a kis Bernardon való visszavonulás minden oly piemonti csapat előtt, amelyek inkább éjszaka vannak felállítva. Ezenkívül Piemontra nézve ugyan csak nehéz feladat lenne egy hatalmas katonai állam támadása esetére komolyan megvédeni a savoyai tartományokat, melyek tökéletesen ki vannak zárva. Valahány küzdelmet a történet Francziaország s a savoyai ház köz följegyzett, annak első tárgya mindig a savoyai terüle volt. Az eféle tekintetek határozták Szardiniát arra, hogy nagy érdeket helyezzen a Svájczczal határos savoyai tartományoknak, egy, Európa által elismert és biztosítot semlegesség védpajzsa alá helyezésébe, valamint abba hogy az ő csapatainak biztosítva legyen a Wallison keresztül visszavonulás azon esetre, ha azok elvágattatnának.““ „Maga a szövetségi tanács szerint ez egyik legfőbb oka Savoya egy része semlegesítésének. Véleményünk szerint ez a leghatalmasabb és az egyedüli, s azon áldozatok, melyeket Szardinia Svájcznak a végre tett, hogy e combinatiohoz beleegyezését megnyerje, eléggé tanúsítják, hogy minden más következtetés szemlátomást ellenkezik a bécsi congressus okmányainak úgy szellemére mint szavaival:“ KÜLÖNFÉLÉK. ” A m. Akadémia mai ülésében következő tetemes és érdekes adakozások jelentettek be: Fogarasi János váltótervsz. elnök adott a házra 100 frot; Ghyczey Samu ügyvéd a házra 100, a tőkéhez 500 forintot; Soltész Albert ügyvéd a házra 50, a tökéhez 50 frtot; Lombay Imre ügyvéd a házra 100, a tőkéhez 200 frtot; Medecz József pesti polgár a házra 400, a tökéhez 600 frtot; Kunig József pesti polgár a házra 300, a tökéhez 300 frtot; Bene Károly nyugalmi tanár a házra 25 frtot; Bene Rudolf orvostudor a házra 25 frtot; Petheő Jásos a házra 25 frtot; Kralovánszky György ügyvéd a házra 25 frtot; Rőser Miklós a házra 50, a tőkéhez 50 frtot; ifj. Hiaer György ügyvéd a házra 50 forintot; Haris Sándor a házra 30 frtot; Thanhoffer Pál a házra 15, a tökéhez 15 frtot; Czigler Sándor a tökéhez 25 frtot; Bolváry Gellért a házra 30 frtot; Daruváry Alajos tervaz. tanácsos a házra 25 frtot; Kalauz Pál gyűjtött Zólyommegyében a házra 70, a tökéhez 11 frtot; gr. Wanckheim József adott a házra 200 frtot; Pécsy József tolnai repost gyűjtött a házra 79, a tőkéhez 91 ftot; Baly Mihály esperes gyűjtött a házra 120 frtot s 3 húszast; Timáry Béla és testvérei Dettán a Bánságban adtak a házra e10ő, a tökéhez 400 frtot; Bielek Vilmos becskereki ügyvéd a házra 50, a tőkéhez 50 ftot; Rudnai Nikolcs Péter a házra 150 ftot; a bezdáni kereskedelmi kebelzet a házra 40 ftot; a lugosi első ezéh a házra 25, a tőkéhez 25 frtot; Becskereken adakoztak a házra 194 frtot; Buziágon gyűlt a házra 67 frt (mihez többek közt Kayser Lajos 20, Wittner Adolf 21 frttal járult); Schuh Kristóf János pozsonyi esperes gyűjtött a házra 75, a tökéhez 20 frtot; Beziből ------O* Jouiuntte% uaai» uo y *-«logh Péter h. superintendens gyűjtött a házra 40 frtot; Schreiber Gusztáv gyűjtött Sopronyban a tökéhez 2000 forintot; gróf Széchenyi János adott a tőkéhez 5 forintot; Martiny Frigyes a házra 25, a tökéhez 25 forintot; Dobossy Lajos gyűjtött H.-M.Vásárhelyt a házra 229, a tőkéhez 123 frtot; a gráczi magyar kereskedők küldtek a házra 25, a tőkéhez 28 frtot; Barcza István gyűjtött Viden a házra 39 frtot;Ladányi Pál gyűjtött Técsén a házra 33 frtot; Baracsy János gyűjtött Nyír Lugoson a házra 26 ftot; debreczeni szíjgyártó ifjak küldtek a házra 13 ftot, 2 db frtost, 1 db tallért; az ócsai évünnepről küldtek a házra 33 frtot; többenKokováról küdtek a házra 39 ftot s 1 db tallért; Kosztka János gyűjtött Székelyhidon a házra 55, a tökéhez,5 frtot; Fenkl Ferencz, Buday Béla és Kelemen Gyula mérnökök adtak 30 ftot; a sümegi hangverseny jövedelmezett a házra 76 frtot; Mészáros Lajos gyűjtött Battonyán a házra 25 frtot; Bük Zsigmond adott a házra 105, a tőkéhez 5212 forintot; herczeg Obrenovics Mihályné született gróf Hunyady Júlia a házra 500 forintot; Balogh Kálmán gyűjtött Győrött a házra 1183 ftot; Paulikovics István gyűjtött Zágrábban a házra 224, a tőkéhez 170 ftot; Valentovics József gyűjtött Sz.Benedeken a házra 159, a tőkéhez 99 ftot; Thomka Sándor és Bodnár István gyűjtöttek B.Gyarmaton a házra 245 ftot; Radó Dániel gyűjt