Pesti Napló, 1860. május (11. évfolyam, 3067-3091. szám)

1860-05-08 / 3073. szám

PEST, MÁJUS 7. (Fk.) Pénzügyi tekintetben nincs rendezet­tebb és solidabb állam a világon, mint Porosz­­ország. A­mi másutt már a mythosz országába tartozik, az ott valóság: t. i. hogy a­ki nemes érczekért papírpénzt kíván, ezért még ágrót is fizet; deficitnek ott hírét is alig ismerik, és kölcsönök felvétele ritka tünemény, mely egyedül rendkívüli körülményekben , mint a tavalyi mozgósítás valt, találja okát. A porosz kormány becsüli alattvalóinak tu­lajdonát; mint a jó család atya nem törekszik arra, hogy minden vagyont magához vonjon, és aztán elköltse, hanem önéinek jólétében, anyagi helyzeteknek javításában találja meg­elégedését. A népképviselet lelkismeretesen felvigyáz az állam bevételeire és kiadásaira, és a kormánynak nincs oka ezen ellenőrkö­dést rettegni. Ha ily elismert takarékosságú állam a maga polgáraitól rendkívüli áldozatot kíván, ha új terheket akar rájuk róni, nem lehet föltenni, miszerint ez által a rosz gazdálkodás által tá­madt hézagokat ki akarja tölteni, vagy az ál­lam szükségleteiből nem folyó magánpassiót kielégíteni. Fontos ok lehet az, mely ily kor­mányt rendkívüli pénzkövetelésre indít , egye­dül nagy czélnak szemmeltartása bírhatja arra, hogy e czél elérése érdekében rendkívüli esz­közöket igényeljen. Midőn tehát Berlinből azt jelentik, hogy az ottani kormány ez évre 9 millió tallérra ter­jedő rendkívüli hitelt kíván, hogy a hadsere­­reget a tavalyi szokatlan számban és teljes harczkészültségben fenntarthassa. — méltán kérdhetni, mi az, mi ily roppant erőmegfeszí­­tést szükségessé teszen ? De a porosz kormány erre nem ad választ: e bizalom j­eléül kívánja e hitel megsza­vazását, a­nélkül, hogy az indokok fejtegeté­sére kényszeríttetnék. Hanem az év lefolyté­val számot akar adni a pénz mire fordításáról, hogy a nemzet megítélhesse, igazolva volt-e azon szokottnál nagyobb anyagi erőmegfeszí­­tés, melyet a kormány az országtól igényel Ezzel persze a közönség kíváncsiságának nincs szolgálva. ő nem kétkedik arról, misze­rint a porosz miniszterek lelkismeretesen fog­ják felhasználni azt a 9 milliót, hanem azért mégis szeretnék tudni, hová czéloz tulajdon­képen Poroszország készülése? Hát hová czélozhatna, ha Francziaország ellen nem?! mondja az egyik, a S­iernen vere­­ményében mi természetesen nem osztozunk, mert nem hiszszük alaposnak azon nagyon megrögzött véleményt, miszerint Párisban nyílt megtámadást terveznek Poroszország ellen. A Times is úgy vélekedik, miszerint a po­rosz kormány nem Francziaország ellen ké­szül, hanem Dánia ellen. Mi azonban még ezt sem hiszszük, mert Dánia ellen vagy az egész német szövetségnek föl kellene lépnie, vagy ha ezt Poroszország saját rovására tenné, ilyen lépés csak a szövetség felbontása után való­színű , pedig se az egy­ik, se a másik közel­jövőben nem várható. Talán leginkább megközelítjük a valót, ha azt teszszü­k föl, miszerint Poroszország készü­lései semmi határozott hatalom ellen nincsenek irányozva, hanem azon meggyőződésből ered­nek, miszerint a legközelebbi jövő nagy fon­tosságú eseményeket hord méhében , mik az európai helyzetet oly alaposan felforgathatnák, Saint-René Taillandier czikke Petőfiről. 1. Az utóbbi időben, mint az olvasó tudja, a franczia irodalom igen sokat és tüzetesen foglalkozik Magyar­­országgal. Nem csak a nagy és kis politikai lapok szólanak hozzá ügyeihez, a költők és kritikusok is min­dig nagyobb-nagyobb mértékben választják tárgyukul. Csak az imént jelent meg a „Revue des deux Mondes“ egyik füzetében (az 1860-ik évi márt. 1-jén kiadottban) egy beszély, melynek egyik része Ma­gyarországban foly­ó magyar történeti eseményekkel van összekapcsolva. Hőse egy fiatal, jellemes fran­­czia, ki 1849-ben Magyarországon barezol s elesik. Az egész a legőszintébb rokonszenvvel Magyarország iránt s egyszersmind ritka tárgyismerettel van írva. A bonapartista „Revue européenne“ egyik februári s folytatólag egyik martiusi füzetében Petőfi élete és költészete van ismertetve Valmore által, nagy elő­szeretettel s melegen irt ismertetés. Szint ilyen, és föl­fogás tekintetében is hasonló, de tárgyalására nézve eredetibb, kifejezésben pedig tisztább és szabatosb­a a Saint-René Taillandier ismertetése, ugyancsak Pe­tőfiről, a „Revue des deux Mondes“ ápril 15-dikei fü­zetében , a­mely ismertetés különben még csak első száma egy nagyobb czikksorozatnak, mely ezen közös czímet viseli: „A XIX-dik századbeli magyar költé­szet.“ (La poésie hongroise au XIX-e siècle.) A szerző a XIX-dik századbeli magyar költészetet akarja a franczia közönséggel megismertetni s ezen ismertetést Petőfi bemutatásán és jellemzésén kezdi. De bemutathatná-e Petőfit, ha előbb — legalább nagy­jából — a magyar költészet állapotát Petőfi előtt nem tüntetné föl ? — A franczia író tehát visszaszáll a múltba s bevezetésül általános képet iparkodik raj­zolni a magyar költészetről. E kép elég hiányos, és az egyes alakok rajza sem tökéletes és találó, h­a a­min azonban meg nem ütközhetünk, ha meggondol­juk , hogy Saint-René Taillandier német forrásokból merített. A régibb időből az egy Ilosvai Pétert említi, kinek Toldiját, úgymond, az újabb korban Arany újí­totta meg. Ilosvai Toldija, a franczia szó szerint, a magyar nép hasonmása a török berohanás ideje alatt. Az újabb korból a két Kisfaludyt, Csokonait, Kölcseyt, Berzsenyit, Vörösmartyt hozza fel Taillandier, az utóbbit mint első teljes költőt, kivel a magyar költé­szet Európa színe előtt dicsekedhetik. Komoly művész, úgymond, ki a magyar költészetnek egyaránt tudós és népszerű idomot adott; ihletése eredeti, melynek min­den segédeszközzel bíró művészet áll szolgálatára; lyrai erejére nézve Viktor Hugóhoz hasonlították, nagy szerkezeteivel pedig, mondják bámulói, feléri a svéd Tegnért. De Vörösmarty sem fejezte ki híven a magyar szellem minden jellemzetességét .• nincs meg benne a magyar fiúk főtulajdonsága, a szenvedély, a rögtöni elragadtatás, az örömnek vagy haragnak vil­láma, mely egyszerre felvillan, mint a kard fénye a csatában. Ezt ő maga is érezte, s midőn 1844 ben egy fiatal ember meglátogatta s néhány versét felolvasta neki, azt mondá az ifjúhoz: „Ön az első magyar költő.“ Ez ifjú — Petőfi Sándor volt. Az olvasó látja, hogy St. René Taillandier Petőfit a sajátlag magyar jellemet feltüntető költő gyanánt akarja bemutatni. E felfogást nem helyeseljük , de itt — hol csak épen ismertetni akarjuk a franczia írót — nem is c­áfoljuk. Kivonatot nyújtunk olvasónknak az ő ismertetéséből Petőfiről s még csak azt jegyezzük meg, hogy az uralkodó sajtóviszonyoknál fogva e ki­vonatnak hézagosnak kell maradni, miért is maga a szives olvasó iparkodjék a föl-föltűnő hézagokat be­tölteni. St. René Taillandier oly alakot választ előadásá­nak, hogy a magyar iró életét beszéli el s életrajzába szövi költészeti munkálkodásának ismertetését, jel­lemzését. Mi a költő életére vonatkozó adatokat mel­lőzve, tüzetesebben csak a munkálkodásáról mondotta­kat veszszük figyelembe. A franczia iró Petőfi verseinek 1844-ben megje­lent első kis gyűjteményéről szólván, megjegyzi, hogy itt a költő háromévi csavargó életében fel­merült érzelmeit fejezi ki : örömét és búját, fiatalos hevületeit és mélabús ellankadásait, keresztülkasul tett útjait, hosszas kocsmai merengéseit, bohókás vagy érzékeny észrevételeit a világ folyása fölött. Mindez, úgymond, nem nyújt valami pompás alkalmat a lyrai gondolat röptére. Petőfi még nem halt hazát és szabad­ságot. Mégis miért ragadta meg e czigányos élet képe úgy a képzeletet? E kalandvadászban, e szökött katonában, e kifütyölt színészben miért üdvözlik egyszeriben a nemzeti költőt ? Rendkívüli­ sikerét e két körülmény magyarázhatja meg : először Petőfi Magyarországot festette, másodszor pedig oly egy­szerű és férfias, oly bizalmas és csengő nyelven fes­tette, a­minőt a magyar még nem hallott. A gyerme­teg dallos, ösztönét követve, újra megtalálta az első költészet elveszett hangjait. Zengje bár szerelmeske­déseit vagy magasztalja a bort, van mindig valami férfias, a­mi a közönséges tárgyat kiemeli. Verseiben sem az ernyedt mélabúnak, sem a lázas kicsapongás­nak nincs helye. Érzelme oly élénk, hogy élénkebb már nem lehet, de azért férfiasan bírja magát. Ne fogjátok szaván, mikor azt beszéli, hogy unja az éle­tet, óhajtja a halált; az indulat csikarja belőle az ily rögtöni fölkiáltásokat, s a jövő pillanatban már elfeledte. Az 1844-diki gyűjtemény nagy részét törvénytelen szerelmeskedések viharai és fájdalmai töltik, de vi­lágos volt, hogy a költő át nem engedi magát egészen az eféléknek: verseinek gördületessége, nyelvének erélye bizonyította, hogy más hangokra is képes. A vétkes gyönyörökben is, melyek a magyar költőt gya­korta ihletik, semmi sincs, a­mi nyomasztólag hatna a létekre: szive virraszt, esze védi magát. Erkölcsi lankadásai közben is mindig szereti a tevékeny éle­tet, mit egy-egy fölkiáltással, egy-egy képpel, a lyrai ihletés egy-egy rögtöni kitörésével elárul. Ily ember boszanthatja a finomabb, gyöngédebb ízlésűeket, de ernyesztő hatása nem lesz. Ha dőzsöl, ha esze már tántorodik, ajka még mindig férfias szóra nyílik. A költő első énekeinek jellemző vonása a hazáról való megemlékezés, a köz­bajok fölötti fájdalom — a má­mor gőzében. E kocsmai dalokat nem is szerette volna meg mindjárt az egész nemzet, ha épen csak szerelem és bor van bennök. A szerelmes diákban, a boros színészben ott lappang a magyar, ki még maga sem ismeri magát; honfitársai azonban egyszerre rá­ismertek. Átmenvén franczia írónk Petőfi 1845 és 1846-beli munkásságára, ebből különösen és legelső h­lven „János vitézt“ emeli ki. Ez, úgymond, a kellem és szenvedély remeke, hősies és szerelmi álom, melyet a költő fél mosolylyal beszél el. „János vitéz,“ úgy­mond, aféle középkorbeli troubadour-mese, melyben a magyar ihlet titkos óhajai gyermetegül, bár igen újkorbeli érzelemmel, nyilatkoznak. St. René Taillandier országos allegóriának tekinti „János vitézt“ s ily szempontból fejtegeti és magya­rázza. Kisérjük őt e fejtegetésében. (Folytatjuk,­ hogy előre semminemű szövetségre nem szá­molhatni, hanem minden állam kötelességében áll, oly állapotot teremteni magának, hogy szükség esetén saját erejével is bárminő even­­tualitással szembeszállhasson ; ha pedig szö­vetségekre kerül a dolog, a magáét minden­kire nézve minél érdekesebbé tegye. Oroszország föltétlen gyámo­lására Porosz­­ország a sokat emlegetett boroszlói találkozás daczára sem számolhatna, miután az orosz poli­tika a keleti kérdés által teljesen igénybe lesz véve. Szintúgy Francziaország szándékait is oly mély titok fedi, hogy Berlinben nem tud­hatni, várjon lehet e majd a bonapartismussal karöltve járni. Hogy Ausztriával nem létezik szövetség, és hogy az ilyen készülőben sincs, Schleinitz báró a minap kimondta, és így leg­­fölebb Anglia az, a­kire Poroszország támasz­kodhatnék, de még ennek politikája sem elég­gé világos, és nem tudhatni, mennyire fog ter­jedni e politikának a francziától való függő­sége. Ezen megfontolások indíthatták a porosz kormányt arra, hogy saját erejét minél tekin­télyesebb polotra emelje, mely arra képesítené a netalán készülő európai bonyodalmakban nem pusztán passiv szerepet játszani, neveze­tesen pedig a német szövetségben anyagi túl­súlyt is szerezni magának akkorára, a­midőn talán mások másfelé lesznek igénybe véve. Nagy kíváncsisággal várjuk azon vitákat, mik a porosz követkamrában a miniszteri elő­­terjesztvény körül keletkezni fognak. Habár nem lesz illő, a kormányt bővebb felvilágosí­tás adására szorítani, legalább új alkalom nyí­lik a közvélemény előtt, mind a kormány, mind az európai kérdések irányábani helyzetének szabatosítására. A világ pedig osztatlan figyelemmel kísé­­rendi e tárgyalásokat, valamint általában nap­ról napra növekedő súlyt tulajdonít Poroszor­szágnak, és a történet arany betűkkel vésendi be elenyészhetlen tábláira, hogy aránylag cse­kély terjedelmű és nem régen még minden­felől kicsinylett, sőt kigúnyolt állam egyszerre névleges nagyhatalomból valódi nagyhatalom­má lett, mióta az alkotmányos elvet erélyesen fölkarolni és a nemzet közvéleményén alapuló becsületes politikát követni megtanult. A pesti helv. hitv. egyház közönsége hálás tisz­teletből a dicsőü­lt gróf Széchenyi István hal­hatatlan érdemei iránt gyász-emlékü­nnepet fog ülni s márus 16 . délelőtti 10 órakor a templomban, melyen megjelenésre az elhunyt nagy lelk­hiszteioi szives birodalommal megkéretnek. Pest, máj. 7-n 1860. Török Pál, pesti református lelkész. A többi lapok szerkesztői szívesen fölkéretnek e rövid értesítés fölvételére. Th­ouven­el úr legifjabb jegyzéke a hel­­vét-savoyai kérdésben. Említik közelebb, hogy a franczia külügyminisz­ter a bécsi szerződéseket aláírt hatalmakhoz két jegy­zéket intézett, melyek közül az első április 7-ről, a másik 16-ról szól, s amaz Svájcz követeléseinek jogi alaptalanságát, emez pedig stratégiai szempontból felhozott okainak gyarlóságát iparkodik kimutatni. Az elsőnek, melynek eszméit egyébiránt e lap olva­sói már ismerik, hely szűke miatt eddig csak velejét adhattuk ; a másik, mely rövidebb, igy hangzik: „Páris, april 16. 1860. Megvizsgálták jogi szempont­ból Svájcznak követeléseit a savoyai ügyben, s kimutat­ták, mily kevéssé alaposak azok e tekintetben. Vájjon van-e több igazsága a szövetségi kormánynak, midőn a stratégiai érdekekre hivatkozik ? Vájjon a bécsi congres­­sus egy nagy katonai állomást akart e biztosítani Eu­rópa középpontján a helvét szövetségnek ? Ez volt-e ne­vezetesen a­ czélja, midőn Savoya egy részére a semle­­gességi szabályt kiterjeszté ? Íme ezt a pontot szeretnék jelenleg megvizsgálni. „A bécsi congressus irományai megismertetik velünk mi volt a valódi eszméje a hatalmaknak azon küldetés­ről, melyet ők Svájcz részére az európai rendszerben ki­jelöltek. Kétségkívül a lehető legjobb határt óhajtották azok megadni neki, azonban, midőn neki megígérték, hogy e végett közbe­járandnak, gondosan megszabták az ő szerepét. Nem azt kívánták tőle, hogy nagyszámú had­erőt tartson, hogy egyik másik állomást felfegyverezze, hogy ilyen s ilyen járműveket állítson, melyek bizonyos nyílt utakat elzárjanak; a congressus Svájcz irányában tett ígéreteit csupán annyiban tekintette magára nézve kötelezőknek, ha Svájcz a maga kantoni intézményei és fotderatív rendszerének természete által Európának ele­gendő kezességet nyújt az iránt, hogy föl tudja tartani a belnyugalmat és ezen magaviseletben látta a congressus az utat és módot, melylyel a szövetség területének sem­legességét tiszteletben tarthatja. Csaknem szóról szóra idézzük itt a svájczi ügyben kirendelve volt bizottmány által 1815. jan. 16-án kiemelt tekinteteket. A hatalmak tehát tudtára adták Svájcznak, hogy a helvét semleges­ség valódi biztosítékai épen úgy fekszenek saját kormá­nya bölcseségében és mérsékletében, mint az ő ígére­teikben. „Elég egyébiránt a kérdéses határt megtekinteni, úgy a­mint azt a congressus kijelölte, hogy meggyőződjék az ember, hogy ez utóbbit más gondolat nem vezérel­hette. Svájcz minden pontról nyitva van Németor­szág és Francziaországnak. Nyitva van Németország­nak a konstancziai tó és hasonnevű városnál fogva, valamint Schaffhausennél fogva, mely egy részben a ba­­deni nagyherczegségbe szögellik. Nyitva van Franczia­or­szágnak Baseltől Gentig, különösen a g­e­n­i tartomány­nál fogva, mely minket n­éhány órányira visz ez utóbbi városhoz. A dolgok ilyetén állásában, ha a helvét szö­vetség semlegességétől elvonatkozunk, Francziaország­­nak, hogy a genfi területre könnyű bejárása legyen, nincs semmi szüksége Chablais-ra, Faucignyra, sőt még Gene­vois­ra sem; ezen tartományokat e szerint nem is azért semlegesítették, hogy a szövetség védelmi vonalát erősít­sék. Ha a hatalmak e czért tűzték volna maguk elé, ak­kor a legjobb, vagy igazabban szólva annak elérésére az egyedüli eszköz, legalább a­mi Genfet illeti, az lett volna­­ rádiktálni Francziaországra a gézi tartomány föláldozását, és azt ezen kantonhoz kapcsolni. Miért nem cselekedte ezt a congressus ? Azért, mert a katonai na­gyobbodásokat épen úgy tekintette, m­it a Svájcz szá­mára szánt politikai rendeltetéssel ellenkező dolgot, azon békés rendeltetéssel, mely jobban van biztosítva a köl­csönös ígéretek által, melyeken nyugszik, mint a legszi­lárdabb védelmi eszközök és legfontosabb stratégiai állo­mások által. „Miután Chablais, Faucigny és Genevois semlegessé­ge nem teszi valósággal Svájcz katonai rendszerének egy részét, az a kérdés, vájjon tekinthették e azt 1815-ben legalább úgy, mint Európára nézve nagy érdekű dolgot ? Azt fogja e valaki mondani, hogy ezen tartományok arra voltak rendelve, hogy az Olaszországban Wallison és a St.­Bernard hegyen vezető utat mi előttünk elzárják ? De hiszen a svájczi semlegesség elve magában is elegendő volt ezen eredmény biztosítására, és ha azt teszi fel va­xcsrxjki. —«» uaUMUlAA VIUIO jan­ba&j ut/gjr lux ___w w hetjük: feltehető-e, hogy ez esetben minket Savoya sem­legessége feltartóztatott volna? Ha valaki a hypothesisek birodalmába ereszkedik, hogy feledheti el, hogy Franczia­­országból Wallisba két út vezet, és hogy egy oly fran­czia hadsereg, melyet a közjog tisztelete nem tartóztat vala föl, ezen utat épen oly jól elérte volna a genfi tó jobb partján mint a balparton? „Savoya semlegesítése tehát nem nyújtott valamire való biztosítást a helvét semlegességnek, sem azon ál-­í­tásnak, mely számára az európai politikai rendszerben­­ kijelöltetett, s egészen másnemű tekintetek azok, melyek-­ ben amannak okát keresni kell. Az alkudozások menete­le, melyekre ezen intézkedés alkalmat szolgáltatott, nem hagy fenn semmi kétséget annak valódi tárgya iránt. A semlegesítést a turini kabinet kívánta, Szardinia érdeké­ben. A szárd kormány, Francziaország és Ausztria közti háború esetére biztosítani akarta a savoyai terület legin­kább kitett részeit, és e részben nem tehetünk jobbat, mint ha a svájczi kormánynak a múlt novemberben kelt emlékiratából egy passust idézünk. „ „Érdekében állott a szárd királynak — mond a szö­vetségi kormány, — hogy Savoyának Svájczczal határos részeit ez utóbbi ország semlegességének védelme alá he­lyezze.Savoya egy részének topographiai helyzetű ugyan­is olyan, hogy Piemont által való sikeres megvédéséről szó sem lehet. A savoyai tarto­mányok és Piemont kö­zött csak a­z é­n i­s és kis sz. B­e­r­n­á­r­d hegyeken ke­resztül lehetséges a közlekedés, miután Wallisnak Svájc részére lett visszaadása elzárta a sz. bernardi uta, valamint a Simplonit. Oly ellenséges sereg tehát mely Savoya alsó részébe az Isére és a Fi­er völ­gyein megy be , a legkönnyebben elvághatja a Céni hegyen és a kis Bernardon való visszavonulás min­den oly piemonti csapat előtt, a­melyek inkább éjszaka vannak felállítva. Ezenkívül Piemontra nézve ugyan csak nehéz feladat lenne egy hatalmas katonai állam tá­madása esetére komolyan megvédeni a savoyai tartomá­nyokat, melyek tökéletesen ki vannak zárva. Valahány küzdelmet a történet Francziaország s a savoyai ház köz följegyzett, annak első tárgya mindig a savoyai terüle volt. Az eféle tekintetek határozták Szardiniát arra, hogy nagy érdeket helyezzen a Svájczczal határos savoyai tar­tományoknak, egy, Európa által elismert és biztosítot semlegesség védpajzsa alá helyezésébe, valamint abba hogy az ő csapatainak biztosítva legyen a Wallison ke­resztül visszavonulás azon esetre, ha azok elvágattat­nának.““ „Maga a szövetségi tanács szerint ez egyik legfőbb oka Savoya egy része semlegesítésének. Véleményünk szerint ez a leghatalmasabb és az egyedüli, s azon áldo­zatok, melyeket Szardinia Svájcznak a végre tett, hogy e combinatiohoz beleegyezését megnyerje, eléggé tanúsít­ják, hogy minden más következtetés szemlátomást ellen­kezik a bécsi congressus okmányainak úgy szellemére mint szavaival:“ KÜLÖNFÉLÉK. ” A m. Akadémia mai ülésében következő tete­­mes­ és érdekes­ adakozások jelentettek be: Fogarasi János váltótervsz. elnök adott a házra 100 fr­ot; Ghy­­czey Samu ügyvéd a házra 100, a tőkéhez 500 forintot; Soltész Albert ügyvéd a házra 50, a tökéhez 50 frtot; Lombay Imre ügyvéd a házra 100, a tőkéhez 200 frtot; Medecz József pesti polgár a házra 400, a tökéhez 600 frtot; Kunig József pesti polgár a házra 300, a tökéhez 300 frtot; Bene Károly nyugalmi tanár a házra 25 frtot; Bene Rudolf orvostudor a házra 25 frtot; Petheő Jásos a h­ázra 25 frtot; Kralovánszky György ügyvéd a házra 25 frtot; Rőser Miklós a házra 50, a tőkéhez 50 frtot; ifj. Hia­er György ügyvéd a házra 50 forintot; Haris Sándor a házra 30 frtot; Thanhoffer Pál a házra 15, a tökéhez 15 frtot; Czigler Sándor a tökéhez 25 frtot; Bol­­váry Gellért a házra 30 frtot; Daruváry Alajos tervaz. tanácsos a házra 25 frtot; Kalauz Pál gyűjtött Zólyom­­megyében a házra 70, a tökéhez 11 frtot; gr. Wanckheim József adott a házra 200 frtot; Pécsy József tolnai­ re­post gyűjtött a házra 79, a tőkéhez 91 ftot; Baly Mihály esperes gyűjtött a házra 120 frtot s 3 húszast; Timáry Béla és testvérei Dettán a Bánságban adtak a házra e10ő, a tökéhez 400 frtot; Bielek Vilmos becskereki ügyvéd a házra 50, a tőkéhez 50 ftot; Rudnai Nikolcs Péter a házra 150 ftot; a bezdáni kereskedelmi kebelzet a házra 40 ftot; a lugosi első ezéh a házra 25, a tőkéhez 25 frtot; Becs­kereken adakoztak a házra 194 frtot; Buziágon gyűlt a házra 67 fr­t (mihez többek közt Kayser Lajos 20, Witt­­ner Adolf 21 frttal járult); Schuh Kristóf János pozsonyi esperes gyűjtött a házra 75, a tökéhez 20 frtot; Beziből ------O* J­ouiuntt­e% uaai» uo y *-«logh Péter h. superintendens gyűjtött a házra 40 frtot; Schreiber Gusztáv gyűjtött Sopronyban a tökéhez 2000 forintot; gróf Széchenyi János adott a tőkéhez 5 forintot; Marti­­ny Frigyes a házra 25, a tökéhez 25 forintot; Do­­bossy Lajos gyűjtött H.-M.­Vásárhelyt a házra 229, a tő­kéhez­ 123 frtot; a gráczi magyar kereskedők küldtek a házra 25, a tőkéhez 28 frtot; Barcza István gyűjtött Viden a házra 39 frtot­;Ladányi Pál gyűjtött Técsén a házra 33 frtot; Baracsy János gyűjtött Nyír Lugoson a házra 26 ftot; debreczeni szíjgyártó ifjak küldtek a házra 13 ftot, 2 db frtost, 1 db tallért; az ócsai évünnepről­­ küldtek a házra 33 frtot; többen­­Kokováról küdtek a házra 39 ftot s 1 db tallért; Kosztka János gyűjtött Szé­­kelyhidon a házra 55, a tökéhez,5 frtot; Fenkl Ferencz, Buday Béla és Kelemen Gyula mérnökök adtak 30 ftot; a sümegi hangverseny jövedelmezett a házra 76 frtot; Mészáros Lajos gyűjtött­ Battonyán a házra 25 frtot; Bük Zsigmond adott a házra 105, a tőkéhez 521­2 forintot; herczeg Obrenovics Mihályné született gróf Hunyady Júlia a házra 500 forintot; Balogh Kálmán gyűjtött Győrött a házra 1183 ftot; Paulikovics István gyűjtött Zágrábban a házra 224, a tőkéhez 170 ftot; Va­­lentovics József gyűjtött Sz.­Benedeken a házra 159, a tőkéhez 99 ftot; Thomka Sándor és Bodnár István gyűj­töttek B.­Gyarmaton a házra 245 ftot; Radó Dániel gyű­jt

Next