Pesti Napló, 1860. november (11. évfolyam, 3219-3243. szám)

1860-11-22 / 3236. szám

állottak ott azon polgárok börtönajtaja előtt, kik nem akarták elismerni azon elvet, miszerint valamely bilaterális szerződés, milyen az al­kotmány, egyoldalúlag felbontható vagy meg­másítható. Az elcsapott hivatalnokok helyébe mások léptek, kik kevésbbé gyöngéd lelkiismeretig bírtak; e hivatalnokok a corruptiót rend­szerbe hozták és a merre csak lehetett, demo­­ralizálólag hatottak. Ezen nyomás alatt tör­téntek aztán a választások az új alkotmányban rendelt sait disant országgyűlés számára; a sajtó elnémittatott, az egyesülési jog egy kérlelhet­­len rendőrség nyomása alatt megfojtatott és daczára mindezen megvesztegetésnek és ijeszt­getésnek, daczára ezen felülről táplált erkölcs­telenségnek, daczára Hassenpflug miniszter per fás et nefas folytatott „térítéseinek“,— mind­ezeknek daczára a népképviselőknek első és utolsó szava : a régi alkotmány! Akárhányszor ismételték már ezen fölkiál­­tást, akárhányszor utasítá vissza a feje­delem népe kérelmét, akármily leverő volt ezen fáradozások folytonos sikertelensége, a nép nem csüggedett el és nem restelte mindig és mindig megújítani e fölkiáltást: a régi al­kotmányt! A német szövetségi gyűlés anathemát mon­dott e törekvések fölött, Ausztria ellenezte azokat, annyival inkább, mivel Poroszország gyámolította, tettleges segélyre kívülről nem lehetett számolni sehonnan, és ily körülmények közt kiki azt hitte, hogy a nép végre hajlandó lesz legalább transigálni, és ime csak a minap a kasseli kamara új feliratot határozott, mely­nek tartalma három szóba foglalható össze : a régi alkotmányt! A kormány részéről — szándékosan vagy akaratlanul — sok olyasmi történt, a­mi a nép vérét föllázítani, a­mi zavarokat, rendbontá­sokat előidézni alkalmas lett volna, de a nép nem ment a kelepczébe; ő nem engedett a provocátiónak; ő nyugalmasan és mél­tóságteljesen, jogának öntudatában, állt az erőszak és a jogsértéssel szemközt és ez ál­tal csak annál jobban compromittálta azokat, a­kik a jog terén túl emelkedtek, mert egyik jogtalanság nem szünteti meg ugyan a másikat, de megzavarja sok ember ítéletét, kik aztán azt mondván : intra muros peccatur et extra — egyik részre sem állnak. De ha minden jogtalanság csak az egyik részen van, míg a másik rész soha és semmiben nem sérti meg a jogot, a közvélemény föltét­lenül ez utóbbi oldalon fog állni és mennyit nyom mai időben a közvélemény, azt fölösleges fejtegetni. Az alig 800.000 főre menő hesseni nép ma­gatartása valóban bámulatos és­ tanulságos. Napról napra hangosabban nyilvánul e kis nép mellett Németország rokonszenve és innen nem sokára oly vihar fog keletkezni, mely a­nélkül, hogy ezért csak egy csepp vér foly­na, el fogja seperni azt az egész od­rogirozást és helyreállítandja az egyedül jogérvényes régi alkotmányt teljes épségében. Egy hajszálnyit sem engedni az alkotmá­nyos jogokból, azok felé forditni az arczot, miként az imádkozó muzulmán a próféta sirja felé fordítja, és provocatióra számított minden önkény-rendszabályra megkettőztetett nyugalommal és önmérsékléssel fe­lelni, ez azon nagy mesterség, mely győzelmét biztosítja a hesseni népnek és — másoknak is! Megyei élet. — Nógrádmegye részéről e hó 19-dikén 18 tag­ból álló tisztelgő sereg jelent meg Magyarország leg­prímása ő eminentiájánál. — Szatmármegyéből, nov. 15. Önálló politi­kai életünkre szakadt tizenegy évi sivár szünetelés, mondhatni dermedtség után megyénk jelen hangu­latáról óhajtanám tudósítani az olvasó­közönséget. Míg más megyékben az újra lélekző municipális élet ismét fölkeresett központján már­is örvendetes összetalálkozás jelenségeiről értesülünk : nálunk a visszavonultságban is némán egyetértő elemek el­­szórvák s még nem húzódtak össze köztájékozásuk helyére, minek oka részint abban keresendő, hogy megyénk természetes központja nem a szélen fekvő régi székhelyen, Nagykirályban volna, hanem épen olyan városban, melyben a végzetszerű évek alatt a patentált rendszer magát köpontosítá. E sajátságos helyzetben tehát mindenki nagy szük­ségét érzi annak, hogy a megyétől távollakó főispán úr köztünk mielőbb megjelenvén, vonja maga köré megyénk értelmiségét, és állítsa rögtön vissza me­gyénk kormányát régi autonomikus szerkezetébe. Ez élénk kézóhajtás nyilvánítását azzal indokolom, hogy talán egy megyében sem volt annyira odahar­gyott a köztér, annyira elziláltak és közlekedésileg akadályozottak a régi tényezők, egymással legalább a keskenyre szorított egyesületi téren találkozni. Pe­dig nem egy hivatásos jelesünk korábban is képesít­ve leend maga köré gyűjteni és tevékeny közrehatás­ra szólítani az összevágyakodó erőket. Az újraalakulás órája ütött, és most a megyének régi alkotmányos elemébe olvadt közönség oly erős csopor­­tozatot képez a felosztással gyöngített hazának kilen­czedfélszázados intézményei helyreállítása körül, mely a réginél tágabb és a kor­igényekhez viszonyított alap­­szerkezetben erősebb bástyája lesz ősi alkotmányunk­nak és nemzetiségünknek, mint valaha. Mert ime, a mély rázkódás közben lesújtott hazát most minden kitelhető erőnkkel támogatnunk kell, hogy vissza­foglalhassa a művelt európai nemzetek sorában he­lyét azon hivatással, melyet régi világtörténeti múltja igényel. És e szemponthoz kötöm Szatmár megye lelkes fia­inak figyelmét, hogy a megyetisztség elvállalása kérdésében a közérdek eme magasabb színvonalára emelkedvén, szivek, eszék és vagyon-tehetségek sze­rint sorakozzanak a megyekormány szolgálatában egymáshoz. Pap Zsigmond: — Felelet Töltényi urnak a nagyvá­­radi conferenczia ügyében. A „Pesti Hír­nök“ 200-ik számában Töltényi úr egy czikket irt a közérzület fejlődéséről, melyben a kor kérdéseinek vitatása után, egy merész, de nem eszélyes fordulattal megtámadja azon tanácskozmányt, mely folyó hó 5-én Nagyváradon a „zöld fában“ tartatott, s csak hallo­más után is jogosultnak érzi magát arra, hogy ráfo­gott elvek kárhozatos irányáért, egy kis mozsolatót anticipáljon oly emberek számára, kik a válságos helyzet komolyságát és horderejét ismerve, épen a félelmessé válható differentiákt fölébredését akarták megelőzni, midőn egy köztiszteletben álló férfiú meg­hívására összegyűltek. Ha nemzetünk a visszahódított jogok egész biro­dalmával rendelkezhetnék, könnyeb­ben mellőzhetném Töltényi urnak közvélemény elé dobott gyanúsítását; mert normális viszonyok között s az alkotmányosság közös hitele mellett, midőn csak az alkalmazás és forma színezi az eltérő jelvényeket, megbocsátható taktikája közé tartozik a politikai pártoknak, gyanú­sításokkal népszerűtleníteni ellenfelüket, de midőn még a közös remény közös czélja csak most kezd alig meghatározható körvonalakon a láttár hátte­réből kiemelkedni, a problematikus birtok megnyeré­sét, pártokra tépett erő­s gyanútól mérgezett szívek­kel veszélyezni, polgári bűn. Nagyon csodálkozom, hogy Töltényi úr, ki czikkei után ítélve, hivatással bír arra, hogy a jog bátran kö­vetelő hangját az ész okerejével támogassa, oly há­látlan és dicstelen szerepre vállalkozott; mert daczá­ra annak, h­ogy a mint állítja, alapos tudomást szer­­zendő elment is a „zöld fába“ , közlésével se az igazságnak, se a nemzet közügyének nem tett szol­gálatot , sőt midőn Bihar vármegyének köztisztelet­ben álló egyénei ellen elkeseredést és bizalmatlansá­got akart ébreszteni, csak egy pár korlátolt fő meg­sértett hiúságának lett szóvivője. Töltényi úr ugyanis a conferencziát alakjában, irányában és eredményében hamisan vázolta. A folyó hé­t dikén tartott összejövetel, nem tractuális gyűlés és hetivásár ürügye alatt, poharazás közben, barátait és rokonait hivatalnokká teremtő conventiculum volt, hanem a társadalom minden rétegéből tüzetesen azért hivatott össze, hogy a jelen nehéz és határozó kér­dését megoldva, bizonyos iránynak tűzze ki egyesítő zászlaját, de arról győződjék meg Töltényi úr, hogy a megjelentek között egy sem volt, kinek csak még most kellene megtanulnia, miszerint a patrimoniális apange-ok osztogatása, törvény által szentesített jogok ellenébe, pandora gonosz szellemeinek nyitná meg szelencséjét. A­kit a centralizált szenvedés 11 éves iskolája szá­mítóvá ten a jövőre, az nem csak jogot, de sőt köte­lezettséget is érez magában eszmecsere és tanácsko­zás által a rekonstituálás nagy munkáját szenvedély és elhamarkodás nélkül oly biztosan körvonalazott ala­pokra fektetni, hogy sem téveszmék, sem roszul fel­osztott szerepek által veszélyezve ne legyen. Ezen né­zetből indult ki a nagyváradi tanácskozmány, midőn 5 óráig („poharazás“ nélkül) folytatott értekezései­ben, nem csak a köz­czélra vezető irányelvek straté­giai pontjait határozta meg, hanem a szereplésre hi­vatott egyének combinatiojába is belebocsátkozott. Meg vagyok róla győződve, hogy maga Töltényi úr sem fogja az ily tájékozó tanácskozásoknak jogosult­ságát és czélszerűségét kétségbe vonni, kivált ha vissza­tekint a hátunk mögött égő bokorra, melyből a Gondviselés intő szava kiált hozzánk. A mire Töltényi úr oly na­gy súlyt fektetett,a pohara­­z­á­s is megtörtént, de csak a tanácskozás után, midőn a jelenvoltaknak egy része lemenvén az étterembe, és magyar szokás szerint lelkes pohárk-­öszöntésekben éltették a hazát s annak nagy fiai után magokat is. A t­é­n­y tehát nem az volt, minek Töltényi úr vá­zolta, s az általa jelzett rész­vért csak azokban csi­nálhatta, kik egyéni okok miatt az ügyet támadják Bieg. G­y­a­l­o­k­a­y Lajos. —A „M.Sajtó“nak írják, hogy Brezanóczy nevű bé­kési szolgabirónak ablakait 16-án beverték, a község elöljárói pedig ugyancsak ezen szolgabirónak tömege­sen lemondtak; de a szolgabiró azon nyilatkozatára, hogy új elöljáróságot még csak a mostanig is álló rendszer szerint lehet tenni, az eddigi elöljárók, a lakosság kivonatára ideiglen hivatalban maradtak. — Gyuláról írják nekünk, hogy az eddigi megye­főnök, Torkos, a megye székhelyét az egész megye örömére a múlt héten elhagyta; az uj főispánt pedig, K. Wenkheim Bélát 21-én várták oda. — A Kárpátokból. Megszakadtak végre a bi­lincsek, melyek honunk sajtóját hosszú évek óta az önkény lábaihoz kötötték. Mindenki hangot emel vé­leménye kifejtésére, mindenki elmondja, mit szenve­dett és mit remél, mit vesztett és mit kíván nyerni. Nem ütközhetünk meg, ha honunk közügyeit érdekel­ve, sokféle, és épen mert sokféle, azért különböző vé­lemények tűnnek föl. Elvnézetek fönnállottak mindig, és fönn is kell álladék minden alkotmányos ország­ban, ezek megvitatása és c­áfolása nem hogy a köz­jónak ártana, azt, és általa a szabadság kifejlő­­­dését mindinkább előmozdítja. Támogatjuk tehát­­ az ellenkező vélemények erős harczát, ott, hol biz­­­­tos alapon nyugvó alkotmány oltalma alatt élvezzük a rend és béke áldásait, de ott, hol mindez hiány­zik , ott, nyíltan kimondjuk, merően kárhoztatjuk az elvvitát. Tizenkét év előtt elvesztettük alkotmányos állásun­kat, fegyverünk az elnyomás ellen más nem volt, mint a szenvedő ellentállás és az egyetértés; ezen fegyver­rel megtörtük — igaz, segítve külső befolyások által is — elleneinket, kik kényszerítve látják magukat túladni eddigi rendszerükön és egy­máshoz nyúlni, mely ha távol is áll régi jogos helyzetünktől, bizo­nyára még kevésbbé egyez tulajdon elveikkel, mi csak azt mutatja, hogy maguk alkotói lehetetlenek­nek tartják azokat, és épen ez biztosít minket, hogy el kell nyernünk mindent, a­mit vesztettünk, ha ha­sonló egyetértéssel haladunk, mint eddig. Bölcs-e te­hát, hogy ez egyetlen fegyverünket magunk törjük össze ? és nem-e ezen következményhez kell jutnunk, ha most már pártokra szakadunk elkeseredett viták­ban a jövőt illetőleg, most, midőn a jelenben még semmit sem bírunk, csak ígéretet, az ígéret pedig — közmondásunk tanítja — szép szó, ha megtartják igen jó ! Nézetem szerint, jelen perezben hazafias kötelessé­günk és a politikai okosság parancsolják , egyesülve csak egy czélra törekednünk, visszanyerni a mitől megfosztanunk: jogállapotunkat. Jogállapotunk pe­dig az 1848-iki alkotmány. Messze vagyunk még en­nek visszanyerésétől, nagy nehézségekkel van az összekötve, de nem lehetetlen, sőt inkább valószinű, hogy szilárd kitartással és egyetértéssel czélt érünk, — pártokra szakadva soha! — A­hol egy egész nemzet egy czélra törekszik, el kell azt érnie előbb utóbb, ennek a jelenkor története fényes példáit adja; ott hol pártok vannak, egyik sem elégittetik ki, és könnyen elvesznek valamennyien ; hazánk sa­ját siralmas példája tanítja azt. Maradjunk tehát a mik voltunk : „egyetértők a kitürésben, és kitürők az egyetértésben“ — mint ezt hazánk egyik jeles fia egy Kazinczy-ünnepély alkalmával mondá. Mindenekelőtt két feladatunk van; először : töre­kedni, hogy mennél előbb, az 1848 diki választási rendszer értelmében alkotott országgyűlés lépjen össze, és ezen czél elérésére minden tehetségeinkkel segí­teni a mostani ideiglenes kormányt. Másodszor: azon országgyűlés által kieszközölni az 1848-iki alapokon az alkotmány tökéletes helyreállítását. Akkor biztos alapja leszen az alkotmányos kifej­lődésnek, akkor ide­je és dicséretes kiállani az elv­nézetekkel, akkor mondja meg mindenki, melyik párthoz tartozik, de addig csak egy pajzs alá áll­junk, egy czimerhez valljuk be magunkat, egy zászlót emeljünk mindnyájan, és egy szó legyen csak írva reá: a jogállapot. Ez igénytelen egyéni nézetem; meglehet, hogy csalódom ; ha úgy van, meg leszek c­áfolva, de biz­ton hiszem, hogy egy magyar sem kételkedik, hogy ezen nézetem csak egy értelemben gyökerezhetik : a honszeretetben. Gr. Csáky Tivadar. Pest, nov. 21. A helybeli izraelita községi képviselőség egyik legú­jabb nagyobb horderejű határozata abban áll, miszerint rendes elemi főtanodájában előadási nyelvül haladék nél­kül a magyar hozassék be. E­zzel a lehetőség legszélsőbb határáig való elérhetése végett f. hó 20-kán délutáni 3 órakor a községi nagy teremben Hauser József tudor és Gans Dávid nagykereskedő urak elnöklete alatt az ösz­­szes tanítói karral három óra hosszára terjedt tanácskoz­mány tartatott. Két kérdés merült föl szőnyegre : 1. Elégséges-e az e tanodában működő magyar tanítók száma a fokozott igé­nyeknek megfelelni? 2. Képesek e a tanulók minden osztályban a magyarul előadandó tárgyakat fölfogni? Az intézet viszonyai alapos ismeretének és érett meg­fontolás nyomán következők már „bevégzett tényeknek“ tekintendők: Az első A) osztályban az olvasás s számolás könnyű gyermekies magyar társalgási nyelven ke­zde­­tik meg. Az első B) osztálybeliekkel magyarul közöltet­­nek az ez osztályt illető olvasmányok s nézleti tárgyak. A második A) osztály tanulói részesülnek a ma­gyar nyelvtan előadásában, valamint a magyarul előa­dandó mennyiségtanban is. A második B) osztálybeliek magyar nyelv­tant tanulnak magyar olvasmányok összeköt­tetésében ; ugyanezeknek a német nyelv szabályai ma­gyarul adatnak elő. A harmadik osztályban taníttatnak a magyar nyelv szabályai magyar olasmányokkali összeköttetés­ben; a számvetési műtételek itten magyarul történnek. A negyedik A) osztálybeliek a számvetést, a magyar s német nyelv szabályait magya­rul tanulják. A negyedik B) osztály hallgatóinak a földrajz, honi történelem és a magyar nyelv törvé­nyei magyarul adatnak elő. E mellett az első s második osztásbeliekkel a bibliai történet első elbeszélései ma­gyarul közöltélnek; a harmadik, negyedik A) és negyedik B) osztályban pedig a bibliai szöveg velős mondatai héber, magyar s német nyelven oltatnak a fiuk elméjébe. Két, tanodánkban magyarul még nem jól tudó tanító, lekötelezi magát állomásában megmaradás föltétele alatt a jövő tanév kezdetével előadásait magyarul tartani. Ezen intézkedések azon reményre jogosílnak, hogy a jövő tanévtől fogva e tanodában minden tárgy ma­gyarul fog előadathatni. A község költségén fönnálló leányiskolának tanítói e tanácskozmányban szintén részesülvén, föltehető, hogy ezek iskolájukbani történendőkről nyilvános tudósítást adandanak. Hogy a helybeli izraelita k. tanító-képezdében, mely magát a község befolyásától függetlennek véli, a magyar nyelv tágasb tért foglaljon el, az iráni képviselőségünk a k. helytartóságnál komoly lépéseket tesz. A községi képviselőségnek e rendelkezéseiért őszinte „éljenünket“ ezennel nyilvánítván , nem tagadhatjuk, hogy Hauser József és Gans Dávid urak a kivitel körül példás erélyt és jó tapintatot tanúsítottak. Engedje e lap t. szerkesztősége még azon reményem­nek kifejezést adnom, miszerint magyarhoni izraelita rendes iskoláink tavitmányának érdekében írandó czik­­keimnek lapjának hasábjait nyitni fogja. Bauer Márkfi Lőrincz: Különfélék. — A „P. Lloyd“, mai vezérczikke végén, magát föl­­hatalmazottnak jelenti kinyilatkoztatni, hogy Eötvös K. semmi küldöttség élén nem látogatta meg Deákot, meg­kínálandó őt — mint a Fortschritt írta — az 1848- diki pártnak vezérségével, néhány barátjával ment hozzá, s csak azért, hogy rábírja őt az esztergomi ta­nácskozásban való részvétre. Más egyébről ez alkalom­mal szó sem volt, s a Fortschritt azon hite, hogy Deák az 1848-ki párt vezérségét elutasította, merő kohol­mány. A­mi több, a „P. Lloyd“ föl van hatalmazva még azt is határozottan kijelenteni, hogy az 1848-iki törvé­nyek megítélésében Eötvös és Deák közt semmi véle­ménykülönbség sincs, és hogy Deák is csak az 1848-iki törvényeket tekinti alkotmányos életünk további kifejlő­dése jogszerű alapjának. Hadd vádolja már most a Fortschritt czikkírója Deák Ferenczet is „öngyil­kos bujtogatással“ s nevezze el, ha tetszik, „egy ma­gyarországi Bachféle párt“ vezérének; a nemzet bizo­nyosan máskép fog ítélni s Deák Ferenczben ezután is a haza bölcsét fogja tisztelni. — M.­Sz.-Mártonban a múlt szept. 23. — Írja a „De­lejül“ — érdekes mulatság történt. — E nap délutánján ugyanis mint varázsütésre dudaszó és szerb ének hallat­szik falunkban, s a vendégfogadó előtt szerb ifjak és nők járják a kólót; de ez rövid ideig tartott. Egy szerb el­kiáltja magát „éljen a magyar !“ s a szerb nők előve­szik a magyar ifjakat, csárdást dudáltatnak; a magyar menyecskék és lánykák sem voltak restek, viszonzásul átkarolták a szerb férfiakat s együtt léptették a csár­dást. Istenem , de szép jelenet volt e két derék népfajt egy barátságos csoportban látni. Erre a magyarság „kó­lót“ kiált és a magyar és szerb karöltve járta a kólót egymást éltetve. Hogy a poharak ürítése és a szives fel­köszöntések el nem maradtak, az magától értetődik.­­ A szerbek a szomszéd Szerb Szent-Márton helységből voltak. És ez mind nem előkészített dolog, hanem a köz­nép önszive sugallatának kifolyása volt. Ki ne örülne a népek és nemzetek egységén, barátságán ? Áldás a né­pek egységére, átok a rut visszavonásra. — A budai műegyetemből halljuk, hogy Siegler Já­nos, segédlelkész és műegyetemi hitszónok, hosszas szü­net után múlt vasárnap tartotta egyházi beszédét nem­zeti nyelven, az egész tanári kar és nagyszámú magyar ifjúság jelenlétében s szavait az utóbbihoz intézve, mi­dőn oda ért: „Szeressék a hitet, hazát és koronás ki­rályt ,“ a közönség egyhangú lelkesedése a „Szózatban tört ki. Onnan a fiatalság a harsány „éljen a haza !“ kiáltással indult a vártemplomi szokott vasárnapi szent­misére. — Hoffmann jogtudor úr mint új tanár múlt kedden tartotta első előadását, s mint értesülünk, hallgatói ro­­konszenvét rendkívüli mértékben megnyerte. Csak azt óhajtjuk, hogy folyvást tartsa is meg. — A júliusi pesti nyugtalanságok alkalmával besoro­zott jogász, Abada Ferencz kiszabadítására az egyete­mi ifjúság testületi lépéseket szándékozik tenni. — Egressy Gábor, új évtől kezdve azon ifjak és leányok gyakorlati képzését elvállalja, kik a színészi pályára kívánnak lépni. — Többen azon gondolkoznak, hogy fővárosunkban egy társalgási gy­ű­lhelyet létesítsenek, mely a társadalom minden elemeit egyesítve, a társalgási élvezeteken kívül népszerű tudományos fölolvasásokban részesítsen. A nyilvános fölolvasásokon, melyeknek tárgya előre tud­­tul adat­t, hölgyek is megjelenhetnek. — Valahára a dunai gőzhajózási társulat is meghal­lotta a kor szavát. Az al Dunáról ma érkezett semély­­szállitó gőzös főrudján már nemzeti lobogó lengett. — Telegramm a bécsi börzéről nov. 21-ikén: 50­0 me­­talliques 66.50; nemzeti kölcsön 77.25 ; bankrészvény 755; hitelintézet 172.50; augsburgi váltó 115.65; londoni váltó 13. 25; arany 6.43. NEMZETI SZÍNHÁZ. Nov. 17. Általános bérletszü­nettel először: „Dinorah, vagy a ploermeli búcsú,“ opera ” fölv. zenéje Meyerbeertől. Mint a nagy mesternek minden művét, itt ezt is szárnyaira vette a hír, még mielőtt színpadra került vala. A közön­ség, mely a Hugenották, a Próféta, az Ördög Róbert te­­remtőjétől csak rendkívül nagyszerűt vár, Dinoraht a leg­­fölfokozottabb kíváncsisággal várta s igénye a mester szelleméhez mért volt. Hogy ily körülmény mellett az uj opera, mint minden opera első hallomásra, a közönség egy részét, mely minden számban fülbemászó melódiát, megkapó motívumokat keres, ki nem elégithető oly mér­tékben, mint Meyerbeer előbbi művei, azt nem annak kell tulajdonítanunk, hogy ez új műben tán gyérebbek a szép számok, hanem, hogy a nagy mester egészen más genre-jét mutatja be e művében az operazenének, mint a­milyet Meyerbeer többi műveiben találunk. E zene cso­dálatos vegyülete az idyllinek, comicusnak, a naivnak s a megrenditőnek. E zenét részeit­en tanulmányozni, csa­­lás hangszerelésére figyelni kell, hogy ez újabb műnek is becse fölismertessék. Egyes szépségei már is nagy tet­szésben fölfogadtattak, melyek közül csak az első fölvo­­násbeli hármast, Dinorah magánydalát s tánctzenéjét, az utólsó kardalt s Hoel dalát a 3-ik fölvonásban em­lítjük. Ez utóbbi nem hathatott úgy mint az mindenesetre a jövőben hatni fog, minthogy Füredi úr, ki eleinte tiszta hanggal énekelt, ez áriánál már rekedt volt. E dal az opera egyik legszebb része. A nyitány nagyszerű, mint eredeti a gondolat, mely ez operán vonul keresztül szép motívumul. A nyitány zenéje érthető történetté válik a végjelenet által, mely a kezdet megújulása. Dinoráht, kit a ploermeli búcsú alkalmával jegyese oltárhoz vezet, miután a villám minden vagyonát fölgyujtá , el­hagyja kincssóvár jegyese és ez egy bűvész bizta­tására egy évig elrejtőzik az emberek elöl, mely év le­teltével visszatérve, gnómok által őrzött kincshez veze­­tendi et a fehér kecske. Az év letelik s Ho­l a jegyes visszatér, s a félénk Chorint rábirja, hogy vele menjen a

Next