Pesti Napló, 1861. február (12. évfolyam, 3293-3315. szám)

1861-02-23 / 3311. szám

tapsat fogadna, és ez eszme, hogy osztalékot ne adjanak a részvényeseknek, míg váltani nem tud, sőt az egyik javaslata szerint, hogy zár alá vessék mind­addig, míg bevételeiből fizetés­képessé erősödik. Azonban van még két iparkamara a rovere­dói és voralbergi, melyek a figyelmet maguk­ra vonják erélyes kifejezéseik, józan alap­el­veik, s különösen radical javaslataikkal, el­sőnek láthatára a birodalmi tanácsig, a másiké a legszélesebb alapra fektetett népképvisele­­tig terjed, s röviden formulázza véleményét, hogy „itt szabadságra és sok pénzre van szük­ség.“ Javaslataik pedig föltűnők azért, mert egy catholicus tartományban születtek, hol protestánsnak megtelepedni se volt szabad. Nem kevesebbet ajánlanak ezek, mint a bank­nál levő állam­birtokok előadását, egyházak, alapítványok és kolostorok javainak elzálogo­sítását vagy dobra verését. Ha ezekhez szá­mítva még az eladandó kincstári épületek árát, nem kerülni ki elég nyitva áll a kényszer kölcsön útja. Hisszük, hogy a centralisatió végerőlködésé­ben a magyar papság birtokaiban is találna egy kis rövid menedéket, de azokat legdicsőbb királyaink szebb s nemesebb czélokra adták főpapjainknak, mint az agró helyrehozása s egy olyan úri koldusnak fölsegitése, mint az osz­trák bank, melynek van pénze, midőn részvé­nyeseinek osztalékot kell adni,csak akkor nincs, midőn hitelezőit, a közönséget kell kielégíteni. Véleményünk, a fönnmondottakat összefog­lalva, oda megy ki, hogy az államadósságnak az iparkamarák által ajánlott módoni tisztá­zása csak másodrangú kérdés, a valutának az államtól kapott pénz általi rendezését pedig épen csak harmadrangúnak, vagyis a teljesen rendezett politikai és financziai állapot vég­eredményének tekinthetjük. Ha lehetséges vol­na az ismeretes végképi eladással, (a Bruck ál­tal megkezdett Ausverkauffal) s még más fi­­nancz-operatiókkal ez adósságot tökéletesen lefizetni, még akkor is már az első bankjegyet, mely az új aerában kerülne ki sajtó alól, ágié­val üdvözölnék. Itt csak a szabad nemzeti in­tézményekben­ megnyugvás az egyetlen kise­gítő financz-operatió, s még akkor is sokáig aggasztó lesz pénzügyi állásunk, addig nem lesz pénzünk, míg a közforgalomba vissza nem kerül az érczpénz, mely a rosz idők alatt kül­földre szivárgott. J. F. (Gróf Teleki László válasza Biharmegye közön­ségéhez.) Mélyen tisztelt megyei közönség! Lelkem bensejéből mondok önöknek hálát ! é. febr. 4-től kelt szives üdvözletükért, irántami oly jótékony részvétükért. — Mi lehetne reám nézve ily megemléke­zésnél kedvesebb­­ ? A közvélemény hangjai, mik a szász kormány által rajtam elkövetett méltatlanságra nézve, hazánkban s ha­zánkon kívül is, oly egyértelműig nyilatkoznak, egy nagy tanúságot foglalnak magukban s annak következ­tében, egy vigiszt nyújtanak : azt, hogy vannak elvek, mikre nézve teljes egyhangzás uralkodik már Európa minden nemzetei közt, s hogy az emberiség erkölcsi ér­zelmeit senki sem sértheti meg büntetlenül. Ha ily egyhangú kárhoztatási megbélyegzés, minő az én kiadatásomat követte, súlyos büntetés, a­mint valóban az, ha e büntetés azokra nézve is igen fájdalmas, kik a nem­zetek közjogával szakítottak, és senki sincs annyira hatalmas, hogy oly bírónak, mint a közvélemény, ítéletén fölül tehesse magát, a­mint bizonyosnak vélem, hogy senki sincs, úgy reménylenem lehet, hogy a mi raj­tam történt, nem egy könnyen történhetend ezentúl máso­kon, hogy tehát nem szenvedtem hasztalanul. Mi csekély személyemet illeti, oly hosszú száműzeté­sem alatt semmit sem éreztem mélyebben, fájdalmasab­ban, mint azt, hogy boldogságot csak e hazában találha­tok s nem volt forróbb óhajtása lelkemnek, mint osztoz­hatni a haza bujában, örömében. Annyival fájdalmasabb volt rám nézve úgy kerülni vissza e honba, a mint nem óhajtottam : hurczoltatni e szent föld közelébe mint rab , erőszakosan kiragad­tatni azon bajtársaim köréből, kikhez közös fájdalmak, közös irány és elvrokonság kötnek, így lépni át a ma­gyar határt, akaratlanul, tőlük elszakadtan, magamra. Hála­s köszönet önöknek, tisztelt honfitársaim, azért, mit nekem szenvedéseim közepette nyújtanak. Mit óhajthatnék magamnak valaha jobbat, becsesebbet, mint honfitársaim részvétét s rokonszenvét, honfitársaim méltánylatát s bizalmát ? Nem sóvároghatnék nagyobb kincs után ; nem tűzhetnék ki, egész életem munkássá­gának, ennek megérdemlésénél magasztos­ ezért. Erő, vigasz és remény az, mit nekem Bihar megye ha­talmas szózata nyújt. Néhány hét múlva ismét megnyiland ellöttem, itt a hazában, a politikai működés tere, hova azon önt­udat kisérend, hogy egész életemen át követett elveim, irá­nyom s rokonszenveimhez hű maradtam, maradandók véglehelletemig és hol honfitársaim méltánylata s rokon­­szenve leend, ha bizondom, legbecsesebb, legnélkülözhet­­nebb támaszom. Szívem mélyéből ismétlem önök imáját, tisztelt honfi­társaim, hogy azon jövő, melyben az egész nemzet hisz és reményi, száműzött testvéreink előtt mentül előbb föl­tárja a hazábani működés pályáját, s hogy vissza nyer­je e nemzet a hazát. — úgy legyen! — Úgy lesz ! Hála s köszönet önöknek valami kegyes megemlékezé­sükért. Fogadják őszinte mély hódolatom s tiszteletem e gyön­ge kifejezését. Szeged város fölirata: Császári királyi Fölség! Fájdalmas megilletődéssel olvastuk Fölségednek 1. évi Nagyboldogasszony hava 16-án kelt kegyelmes királyi leiratát. Szeged közönsége nem számíthatja magát azon ha­tóságok közé, melyeket a kemény fejedelmi szavak tán megilletnek , mert helyhatóságunk késő rendezése miatt mai napig nem volt alkalmunk kijelölni az irányt, melyen törvényszerű kötelességünkhöz képest haladnunk kell. Van-e megyei vagy városi hatóság e hazában, mely a kegyelmes leirat szavai szerint forradalomra vezető határozatok által a Mindszenthó 20-án kelt császári nyilatkozvány adta szűk­ határon túllépett , mérlegelni és meghatározni feladatunknak nem ismerjük ; annyit azonban velünk született s a magyar nemzet jellemé­nek egyik vonását képező őszinteségünknél fogva tiszteletteljesen kijelenteni kötelességünknek tartunk, hogy a hozzánk érkezett körlevelekben velünk köz­lött határozatok egyike sem olyan, mely a nemzetnek ősi jogain, törvényes képviselői és királya szentesi­tette törvényein nem alapul s mely törvényszegést vagy jogsértést foglalna magában. Noha eszerint minket a bevezetőleg érintett ke­gyelmes királyi leirat nem terhel, azon politikai érett­ségnél, jóakaratnál és nemes indulatu szándéknál fogva mégis, melyeket Fölséged a kegyelmes leirat szavai szerint a magyar nemzetben föltételez, köte­lességünknek ismerjük, teljes alattvalói hódolattal, de tiszta önérzettől vezérelve, hazafias föladatunk ön­tudatában következő nyilatkozatot tenni Fölséged előtt. A pragmatica sanctió, melyre, valamint az 1860. évi mindszenthó 20-ai nyilatkozvány, úgy a jan. hó 16-án kelt kegyelmes királyi leirat hivatkozik, nem egyoldalú szerződést foglal magában, hanem míg egyrészről Fölséged legmagasb családjának Magyar­­ország koronáját még a leányágon is biztosítja, addig Fölséged őseit kötelezte, s e szerint Fölségedet is kö­telezi hogy Magyarországot csupán e haza fiai hozzá­­járultával hozott és általuk elfogadott törvényekkel kormányoztassa Felséged. A m. é. mindszenthó 20-dikán kelt császári nyilat­kozvány úgy, mint a jan. hó 16 ki királyi leirat, épen azon alapszerződést támadja meg, mely Felségednek örökösödési jogát, a nemzetnek ősi törvényeit és ki­váltságait biztosítja. Ha ezredéves történetünkre tekintünk vissza, a magyar nemzet jellemének fővonásai egyrészt a ke­gyelet és hűség törvényes fejedelme iránt, másrészt tántoríthatlanul szilárd ragaszkodás az önkormány­zathoz , kiolthatlan szeretet az alkotmányos szabad­ság iránt. Az elsőről tanúskodik Felséged dicső ősé­nek , Mária Teréziának magyar pénzzel és ma­gyar vérrel hét ellentől megvédett trónja; az utóbbiról azon szenvedőleges semlegesség, mely Felségednek a magyar alkotmányos jogokat nem tisztelő tanácso­sai által, nemzetünk megrontására, elpusztítására ki­gondolt önkényrendszert megbuktatta. Ezen velünk született őszinteség és alkotmányos­zabadságunk iránti kiolthatlan szeretet mondatja ki velünk, hogy az 1848 ki alkotmányosan megválasz­tott képviselőink hozta és V. Ferdinánd koronás királyunk Ő Felsége szentesítette országgyűlési hatá­rozatokat tartjuk törvénynek és kiindulási pontnak. Teszszük ezt azért is, mert a velünk egy alkotmány védszárnyai alatt élő nemzetiségekkel az annyira szükséges egyetértés, testvériség és kölcsönös szere­tet eszméjét csak ezekben látjuk kifejezve, csak ezek foganatában megtestesülve. Teszszük azért is, mert valamint nagyméltóságú báró Vay Miklós úr a főis­pánokhoz küldött utasításban 1848-at mondta az al­kotmány visszahelyezése sarkpontjának, úgy legfel­sőbb rendeletnél fogva a tárnokmester is arra utasí­totta Szegedet, hogy az 1848-diki törvények alapján szervezze magát. Népbizalom a fejedelmi szék legerősebb támasza s törvény iránti tisztelet a trón részéről egyedüli föltétele a bizalomnak. Parancsolja meg hát, kérjük Fölséged, hogy a törvénytelen bírák által törvényte­lenül elitélve, idegen földön, hazátlanul bolyongó testvéreink haladék nélkül hazabocsáttassanak; s ezzel megnyitandja Fölséged azon utak egyikét, me­lyen a népbizalom a fejedelmi széket támogatni meg­indul. Számtalan, a nemzet által hozott és király által szentesített törvényeket idézhetnénk, melyek szerint csak oly adónemek és oly katonaállitások bírnak törvényszerű kötelező erővel, melyeket az országgyű­lés vetett ki s melyek kivetésébe a honatyák meg­egyeztek. Fölséged magyar tanácsosai legjobban is­merhetik e törvényeket; ők, kik vallásuk javára oly jól tudták védeni jogaikat, bizonynyal kötelességük­nek ismerendik hivatkozni és támaszkodni a tör­vényre akkor is, midőn az egész nemzet alapjogai forognak kérdésben. Szeged város hatósága még nem hozott olyszerű végzést, mely az alkotmányos eszméinkkel meg nem egyeztethető, országgyűlésen kívül s önkényleg kivetett közvetlen és közvetett, mindenesetre törv­énytelen adónemek behajtásában Fölséged alkotmányellenes hivatalnokait és pénzügy­őreit tettleg akadályozná; szabadjon mindazáttal nyíltan kimondanunk Fölséges Fejedelem ! hogy ez adók behajtásának törvénytelen voltukon kívül is számtalan akadály van útjukba. Mig alkotmányellenes hivatalnokok vetik ki, és kényök kedvek szerint hajtják be a roppant magas­ra csigázott hadi és más pótlékokkal elviselhetlenné szaporodott adót; mig alkotmányellenes bírák és pe­dig a keresetek igényelte sok és drága bélyeg hozzá­­járultával kezelik az igazságot; mig alkotmányelle­nes pénzügyőrök saját földeinek gyümölcsétől s ter­mékének élvezetétől fosztják meg az adólerovásban úgyis görnyedő földművelőt; mig a fiút tyja ravata­lánál, a nőt férje koporsója mellett, a testvért a test­vér sirja szélén a leggyöngédtelenebbül, sokszor ke­serű öröksége után százalék fizetésre kötelezik; mig Változhatlan hazafiui hűséggel s nagyrabecsüléssel öröklök a mélyen tisztelt megyei közönségnek Gyömrő, febr. 18. 1861. Alázatos atyafi szolgája Teleki László, a honpolgár egy órája nem biztos, hogy alkalmatlan kutatók házába rontva, padlását, pinczéjét, kamrá­ját csak kedv szerinti gyanúból föl nem forgatják szóval, mig Fölségednek a nép anyagi jólétén és fö virágzásán nadályként tapadó alkotmány­ellenes hi­vatalnokokat, pénzügyőröket és az alkotmányos esz­méinkkel meg nem férő csendőrségi intézményt, mely­re 12 évi nyomor és nyomás szülte emlékek fölébre­dése, tehát utálat, undor és megvetés nélkül nem te­kinthet a magyar, eltávolítani nem méltóztatik, mind addig Fölséges Fejedelem­ a bizalome nemzet kebe­lébe vissza nem térhet soha. Szeged város hatósága a cs. k. törvényszéket sem föl nem oszlatta, sem a törvénykezést tettleg eddig meg nem kezdette, s noha az 1715-ki III., 1790-ki X. és XII , továbbá az 1827-ki III. törvényczikkek világosan mondják, hogy a törvénykezés rendjét ma­ga a fejedelem sem változtathatja meg, és hogy Ma­gyarország ügyei ősi, szentesített törvényei szerint intézendők, s a magyar nemzetet pátensek és leira­tok által kormányozni nem lehet, nem szabad, a ma­gánosok jogügyeit tekintve, mégis hajlandó ezen vá­ros hatósága az országbírói tanácskozmányok eredmé­nyét bevárni. Megjegyzi mindazáltal, hogy az osztrák törvénykönyvnek a sajtóra s úgynevezett közcsend és rendháborításra vonatkozó szabályai, valamint az ál­lamügyészségeknek ez irányban a végtelenségig kiter­jedőt hatályaik addig is mindenesetre megszünteten­dők lesznek, mert az országgyűlésre küldendő követek és választóik ily törvény fönnállása mellett az 1848-ki V. törv.cz. 41. szakasza értelmében nincsenek bizto­sítva, sőt az osztrák törvény és perrendtartás élet­­benmaradásával az államügyészségek általi bepe­­röltetésnek és elitéltetésnek volnának kitéve, mi­helyt a m. évi mindszenthó 20-diki nyilatkozvány szabta szűk és egyetlenegy hazafi által el nem fogad­ható határok tágítása mellett küzdenének A Szentgyörgyhá­z­ára kegyelmesen összehívott országgyűlés megnyitásának örvendünk, mert meg vagyunk győződve, hogy a küldendő követek az egész nemzet egyetemének közakarata által utasítva érzen­­dik magukat az 1848-iki törvények értelmében telje­­sítni honatyai kötelességeiket. Nem lehet itt is ki nem nyilatkoztatnunk fájdalmunkat, hogy Fölséged magyar tanácsosai ez ügyben sem szorosan az 1848- diki V. törvényczikkhez ragaszkodtak, s jelesen an­nak 3. 4. és 5 ik pontját figyelembe nem vették, me­lyek szerint a magyar országgyűlésen a tanácskozási nyelv csak magyar lehet; az országgyűlés helye Pest, s melyek szerint a helyhatósági központi bizottmá­nyok a belügyminiszterséggel, nem pedig a helytar­tótanácscsal vannak összeköttetésben E szerint kérjük Fölségedet, hogy a magyar füg­getlen minisztereket még az országgyűlés megnyitása előtt az 1848 iki törvények értelmében kinevezni, a Magyarországhoz tartozó részeket, melyek az ország­gyűlésen megjelenni kötelesek, s melyek hozzájárulta nélkül az országgyűlés határozatainak érvényessége vonattatnék kétségbe, haladéktalanul visszakap­csolni, a testvér Erdély követeit az 1848-iki IV. t. sz. értelmében az országgyűlésre meghívni; végül az or­szággyűlés helyéül a törvény értelmében Pestet kije­lölni méltóztassék. A csend és rend e város területén úgy, mint széles e hazában, a legjobb lábon áll; egyes zavarok, ha történtek, nem a nép idézte elő azokat, hanem a le­tűnt rendszernek még el nem távolított, köztünk ma­radt közegei okozók. E közcsendet és rendet az alkotmányosan megvá­lasztott tisztviselők iránti bizalom zománcra tartja fönn, de a varázs semmivé lesz azonnal, mihelyt a nép bizalmát bíró hatóságok a régi rendszer gyűlölt rendszabályainak kivitelére erőhatalommal kötelez­­tetnének. Csak kettő maradna fönn ez esetben a tisztviselők­nek úgy, mint a képviselő testületeknek. Vagy az alkotmányos térről elvonulva, csendes házi tűzhelyekhez visszatérni kényteleníttetnének, vagy pedig a törvényellenes adók és egyéb terhek végrehajtásával oly cselekményeket vállalnának, melyeknek teljesítése tette az eddigi hivatalnokokat a nép előtt utáltakká és gyűlöltekké, s így bizalmat vesztetten működésökben teljesen lehetlenekké tétetve, magának a kormány czél­jainak nem csak hasznára nem, sőt valóságos ártal­mára lennének. Mindkét esetben a felelősség nem őket terhelendi. Kérjük tehát fö­ségedet, hogy a magyar ősi alkot­mánynak teljes visszaállítása, szentekké vált törvényeink­nek teljes tisztelete és tiszteltetése, a magyar szent ko­rona területének teljes épségében tartása által azon vészjelleget eloszlatni méltóztassék, mely Európa egén nem csak Magyarország, hanem az egész birodalom fö­lött állva, veszélyes villámokat rejt magában. Többnyire királyi legmagasb kegyelmébe ajánlottak hódoló tisztelettel vagyunk Fölségednek hű alattvalói. Szeged város közönsége. Kelt szegeden, bőjtelőhava 4-ik napján 1851. jegyzetté Kempelen Győző, tiszteletb. főjegyző. Városi ügy. — Felső-Bányáról, febr. 7-kéről tudósitta­­tunk, hogy ezen kiváltságos város tisztikarának res­­tauratiója f. hó 4-én kezdetett meg. Tisztújítási el­nökül Demeter József ref. lelkész választatott meg. A választás kissé zajos volt; a nép összeesőditése a régi kortesmódras zenebandával történt. Első napon általános szavazattal Saitz József cs. k. törvényszéki tanácsos polgármesterré, S­u­k­a Mik­lós ügyvéd pedig töbiróvá lőnek megválasztva.­­ Másnap 5-én a városkapitány és őt tanácsos válasz­tattak meg, részint szavazat, részint fölkiáltás által. E nap délutánján az összes nép nagy éljenrivalgással kiáltá ki a volt polgármestert Lánszky Istvánt tiszti ügyésznek, s vállain emelve vivé a városház épü­letébe, s onnét vissza lakhelyére. A tisztujitás 6-án fejeztetett be. — Muraszombat, febr. 8. Vasmegye tótsági járásának lakosai e napon összegyülekezve fölszól­ták muraszombati földesur gr. S­z­áp­áry Gézát, hogy a jövő országgyűlésen e járást ő képviselné. Egyszers­mind tiszteletük nyilvánítása, jeléül nevezett nap es­téjén fáklyás zenével lepték meg a derék fiatal grófot, ki nekiök meleg szavakban tolmácsolá megilletődését és előre is tudtul adá, hogy ő az 1848-iki országgyű­lés törvényei szerint intézendi működését, és azokt hajszálnyira sem térend el. Megyei élet. — Sárosból, febr. 15. A jan. 16-ki kir. leira a közelgő követválasztás iránti megyei rendelkezése halaszthatlan szükségessége s azon általános érd­­eltség, mely nálunk minden, még kisebb jelentőség politikai ügyek iránt is mutatkozik, teljes száram, gylijté egybe e hó 11-kén megyénk bizottmány! Eperjesen. A leirat leverő tartalmánál fogva csak azon fájdalmas érzetet keltheté­s nyithatá meg a Ká­pát e szűk völgyeit lakó magyar keblekben, mint rónák szerencsésebb lakóinak s mely kivált Eszter­gammegye följajdulásában találta szerencsés és szi­veható kifejezését. Vettük ezenkívül főispánunk­­ vejét s a hg-primás rokontartalmú körlevelét s a mi említett esztergomin kívül még több megyéknek ü­lünk atyafiságosan közlött föliratait. Mindezekne meghallgatása után, a nélkül, hogy egy válaszfölira­tak megyénk részéről szükséges volta iránt csak ké­rés is támadt volna, számos szónokunk annak sze­leme iránti nézetét adá elő. Szabadjon ezekből , hány momentumot bár töredékesen, elősorolnám: P­é­c­h­y Lucián a leiratban inkább a bukott as­solut és bureaucratiai rendszer, alkotmányos mezbe való folytatásának, mint egy valóban alkotmány- kormányzásnak ígéretét látja; a föliratban nyílt s határozott, de mérsékelt hangot javasol. Ő Felsége a legitim fejedelmek között, a legirigylendőbbne találja, minthogy trónja és népei közötti némi sur­lódásainak oka, csupán ezeknek a törvényességbe, hő ragaszkodásában fekszik. — Pillér Gida trónt környező magyar kormányférfiakban bízik köszönetet mond nekik, hogy úttörők gyanánt, a országlás terheit oly nehéz körülmények között vise­lik. Szóló különben óhajtotta volna, hogy Ő Felség II. Józsefként, már kezdetben a visszavonási diplo­mában mindjárt az országgyűlésre bízta volna az or­szág rendezését. — Az adóbehajtás tárgyában ! Ulászló törvényét idézvén, várja a megyétől, hog nem fogja magára sütni a szégyenbélyeget, m­­yly­ azon törvényben a törvénytelen adók behajtói ille­tetnek, ezen alkotmányellenes merénylet végrehajtá­sához segédkezet nyújtván. — Bánó Miklós, Sí­rosmegye — minthogy annak többsége azon szeren­csétlen időben, midőn a trón és haza érdekei rut fől­yóriatok által gyászos ellentétbe helyeztettek, bizo az alkotmány helyreállítása iránt tett számos igére­ten, melyek sorát Schlick tbek proclamatioja nyit meg — főkép az uralkodóház iránti ragaszkodása, ebből eredeti hiszékenysége által tűnt ki : némi kü­lönleges állást igényel s szavának ennek folytán an­nál nagyobb nyomatékot tulajdonit, ha a k. leirat a tál fölhiva, egy feliratban, sok keserűnél keserűlt csalódását fölsorolja s ezekhez számítván, mit legujabbat, ezen királyi leiratot, kijelenti, hogy az nemzetiségünk és alkotmányosságunk ellen 12 évi folytatott irtó háború után, még csak oct. 20-ika az éledező reményünket oly korán lehangolja, s bizo­dalmunkat fájdalmasan megingatja. „A gárda meg­hal — mond szóló — de nem adja meg magát; s sárosi bizottmány is elnémittathatik, de magát a tör­vényesség teréről le nem fogja szorittatni, annál ke­vésbé, minthogy — a mit igen fájlal — a Lajthán is mindig más kormányelvek követtettek, mint a mi­lyek szerint hazánk valódi előnynyel kormányozhat! az ebből kifejlő dualismus ezen elhatározásunk­ csak mindinkább edzi. Máriássy Ágoston a fő irat szerkesztésére választmány kineveztetését indi­tányozza, s ez elfogadtatván, a viták folytattatnak — Se­msey Pál nagy alapossággal fejtegeti, hog maga a Felsége kormánya hívta föl huzamos szenve­dőleges magatartása által a megyéket, tettleges tér­foglalásokra, s most azokért, a miket maga idéze elő, a megyékre szórja a legkeserűbb vádakat, mim­azonáltal, minthogy okunk van hinni, hogy oda jön is a korona integritása, illetőleg a Vojvodina vissza­kebelezése, s a Horvát, Tót, Dalmát és Erdélyorszá­gokkal való törvényes kapocs helyreállítása irár ép oly őszinte óhajok tápláltatnak, mint a megyéi­ben, a kormány férfiainak ebbeli érdemeit elismer­ve tisztelendő Máczy esperes, ha prímás ő emines­tiája atyai indulatu körlevelére úgy hiszi legszebb legismerőbb válaszul fogna szolgálni, ha Esztergán megyének fölirata szellemében, mely ezen főpap, mi­ főispán elnöklete alatt keletkezett, nyilatkoznánk a­­ válaszföliratunkban. —Bánó József azt gondolt, hogy a sérelmi fölszólalások korszaka lejárt, már azonban látja, hogy ha a nemzetnek a lefolyt tizen­két év iskolája elég volt is, a kormánynak még nem mert az csak hagyományos politikáját folytatni lát­szik, a magyart mindig ellenség gyanánt tekintve. Azt tapasztaljuk, mond szólt, hogy egy idő óta kormánynak ily indulatból keletkezett cselekvényi a szándékolttal ellenkező eredményeket szülnek; ig a leirat is, mely csak néhány idáig intézkedett és ny­­atkozott megye ellen lehetvén intézve, most az orszá minden megyéjét a solidaritás éllénkebb érzetét ébresztette. A kormány bizalmat igényel a nemzet fő­le szóló sajnálattal veszi éssze, hogy ezen bizalom gerjesztési vágy, mindig csak a külfölddeli viszonya cordialitásával arányosan, hol nő, hol apad. A mene­sültek, ügyében azt hitte, hogy a megyék kívánság csak Ő Felsége akaratával találkozandik, mint a l­egmagasabb , bizalmával egy szintén ily törvényiek­nül elitélt érdemdús hazafit ajándékozott meg, eze­nedelemben megerősittetett újabban is oly fejedem­ tett által, minőt gr. Teleki László irányában tapass­talánk. Tudomásunkra ő Felségének viszonyai a hü­hatalmakkal barátságosak, s igy szóló nem tudja, k­iel szőhetnének ezen hazánkfiai trónja elleni ármá­nyokat. A törvénykezést illetőleg, azt e megye tét­leg nem foglalta el, s ennek erőszakos elfoglalása nem is lehetett szándékában, de midőn ennek négy hí alatti általadását kérelmezte, ezt csak azon kény­szerűség érzetében téve, hogy sem az alkotmányos­ság elvét kompromittálva látni nem akarta, sem pidi a nehézségeket és akadályokat, a­melyekkel küzde­nünk kell, oly nehezen méltányló külföld előtt, meg vajmi hajlandó minden zavart és rendetlenséget a új rendszer tisztviselőinek tulajdonítani, nem tudvá, hogy ezek törvényes hatáskörüket egész teljében nem foglalhatták el. Akkor még minden rendelkezés hija

Next