Pesti Napló, 1861. március (12. évfolyam, 3316-3341. szám)

1861-03-24 / 3336. szám

Melléklet a „Pesti Napló“ mart. 24-ki számához. Az országbírói tanácskozmánynak tizenötödik ülése. Február 28. 1861. (Folytatás.) Elnök: A mint látom, Melczer ő­rságának javaslata elfogadtatik. (Helyes!) A 19. és 20-ik §. a 18-ik §. iránt hozott határozat folytán kihagyatott. A 21. §-ra nézve : T­h­a­­­a­b­é­r Lajos : Az ezen §-ban levő intéz­kedés az illető peres feleknek kétszeres költségre ad alkalmat, azért azt kihagyandónak vélem. Szabó Imre : Tapasztalásból tudom, hogy ha a felek távol vidékről idéztettek meg, s onnan küldöt­ték be a periratokat, 60 napi határidő is volt szüksé­ges arra, hogy vele az ellenfél perbeszéde ismét kö­­zöltethessék, ennélfogva nem tartom elégséges sanctió­­nak, hogy a­ki a törvényszék helyén lakó megbízottat nem nevez, a további kézbesítések az ő költségére esz­közöltetnek, hanem azt kívánnám, hogy azon fél ré­szére, a­ki a bíróság székhelyén az irományok átvéte­lére megbízottat nem nevez, annak részére a bíró e végre gondnokot nevezhessen. T­­­­a­­­a­b­é­r Lajos : Méltóztatnak tudni, hogy nem mindenütt vannak a vidéken oly városok, hol na­gyobb számmal vannak ügyvédek. S most, miután a bíróságok nincsenek székhelyhez kötve , kit fog meg­bízni a fél az iratok átvételére ? Horváth Boldizsár: Ezen nehézség megszűnik az által, hogy minden rendes per bíróságául állandó törvényszék van rendelve, s nem lehet képzelni, hogy az állandó törvényszék helyén legalább két ügyvéd ne legyen, de nem is szükséges, hogy ügyvéd legyen az, kit az illető fél megbíz az iratok átvételével. Tóth Lőrincz : Nem szükséges e czélra múlhat­­lanul ügyvéd. A szerkezet is csak „megbízottakról“ szól. Egyébiránt a felek biztosítására s a perek túlsá­gos elhúzásának kikerülése miatt szükségesnek tar­tom, hogy a bíróság helyén legyen e megbízott. Rudnyánszky Béla : A perlekedő felek könnyebbsége tekintetéből tán azt lehetne mondani a 21. § ban, hogy a felek a megbízottat ne tartozzanak épen a bíróság székhelyén kijelölni, mert sokszor azon eset fordul elő, hogy a felek messze vidéken kényte­lenek perelni, hol ismerős emberük nincsen, kit az ira­tok átvételével megbízhatnának, ily esetekben a bíró­ság is az illető fél kérelmére kiadhatná az iratokat. Horváth Boldizsár: Ezen nehézség magától eloszlik, mert itt csak az alperesről van szó, ennek lakhelyéhez pedig közel van a bíróság. (Közfelkiáltás : Maradjon!) Olvastatik a 22. §. Horváth Boldizsár : Itt is a fentebbi határo­zathoz képest kell módosítani a szerkezetet, hogy t. i. ha többen vannak alperesek, szabad választásuktól függjön­ az elleniratot közösen vagy külön külön be­adni, két példányban, 1 fölzettel stb. (Közhelyeslés.) Thanhoffer Pál : A szerkezetben bizonyosan hiba van, mert itt az van, hogy minden alperes jogo­sítva van, külön-külön ellenbeszédet beadni, de nem a­hány felperese van, mert a felpereseknek, legyenek azok bár harmincvan, egyforma viszonyuk van, hanem ez arra vonatkozik, hogy miután a jelen perrendtartás következtében közös ügyvédre kellett bízni az alperes védelme beadását, megtörténhetett, hogy ez vagy vál­toztatást csinált az ellenbeszédben , vagy valamit ki­hagyott. Nehogy tehát ezen veszélynek tétessék ki akármely alperes, mert hat alperes közöl mindegyik­nek más érdeke lehet, és hogy a maga jogaiban kel­lőleg biztosíttassák, azt találtuk jónak indítványozni, miszerint minden alperes jogosítva legyen külön-külön ellenbeszédet szerkeszteni, melyet a közös ügyvéd a törvényszékhez beadni tartozik. Horváth Boldizsár : Azon esetben, ha több al­peres van, a kereset egyik példánya mindig az irat­csomóhoz létetik, a másik az alperesek egyikének s a harmadik a felperesnek kézbesittetik , a többi alpere­sek pedig külön fölzetek által értesittetnek. Z­s­i­v­o­r­a György : Vagy közösen adják be el­lenirataikat az alperesek, vagy pedig külön. Ha kö­zösen adják be, akkor nem kell több fölzet, mert ezt a beadó kapja. Ha pedig külön adták be, akkor annyi felzet szükséges, a­hány a beadó. Rudnyánszky Béla : Szerintem két példány és egy felzet tökéletesen elég. Z­sivor­a György : Szükségesnek tartanám a 20. §-ra hivatkozni, s akkor világos lesz a szerkezet. (Helyes!) A 23, 24. és 25. §§-ra észrevétel nem volt. A 26. § ra. S­z­é­h­e­r Mihály : A 15 napi határidő talán igen hosszú, s az alperesi viszonválaszra 8 napnál többet nem adnék. Z­s­i­v­o­r­a György : Az alválasztmány az ily ha­táridő megadásában bőkezű volt azért, mert most már bírói parancsok nincsenek. (Maradjon a szerkezet.) Olvastatik a 27. §. T­h­a­l­a­b­é­r Lajos : Az előttünk levő terv — mint látszik — igen helyesen van kidolgozva, de a fő­szempont van elhibázva. Ugyanis itt az albizottmány ezen perrendet az állandó törvényszékekre alapította, s nem figyelmezett arra, hogy nincsenek állandó tör­vényszékek . Kérdem tehát, hogy ezek nemlétében ezen megállapított határnapok mikép fognak megtartathat­ni ; szerintem azok a nem rendezett bíróságoknál nem fognak életbeléptethetni. Z­s­i­v­o­r­a György : Ki fog sülni a továbbiakból, hogy állandó törvényszékek nélkül el nem lehetünk, különben vissza kellene mennünk az 1848 előtti idők­re s ignorálnunk azt, mi azóta történt. K­a­p­c­z­y Tamás : A felmerült kérdést oly nagy fontosságúnak tartom, hogy lehetetlen azt szem elől téveszteni azoknak, kiknek fogalmuk van a mostani eljárásról. Hivatkozom a pesti országos törvényszékre. 11 év alatt a megyeházának egyik fele registratúrával van tele. S ez a perrendtartásnak következése. Leg­alább 30 ember reggeli 8 órától esti 9 óráig lajtorján dolgozik. Borzasztó valami. Ezen­­ a magyar szellem­mel annyira ellenkező, oly költséges, bonyolódott rendszer megtartása helyett inkább az egyszerű régi magyar eljárást vélném visszaállítandónak. Szabó Imre : Erre csak az a megjegyzésem, hogy az országos törvényszéknél nem ugyan 30, ha­nem jelenleg legalább nem több mint 5­6 egyén azért van a registratúrában alkalmazva, mivel nemcsak a megye, hanem Pest városa úgy polgári mint fenyítő ügyei is ott folytak le. Ezek azonban a szervezet sze­rint onnan elvétetnek, s így a megkivántató egyének száma is kevesbül. Z­si­v­o­r­a György : Feladatunk az, hogy az igazságkiszolgáltatáshoz szükséges perrendtartást ké­szítsük el oly alakban, mely az igazságkiszolgáltatás czéljának legjobban megfelel. Igen jól emlékszem a régi eljárásra, mely csodálatos volt már csak azért is, hogy mellette a perek el nem vesztek. Annyi bizonyos, hogy ezen eljárás ellenkezője volt annak, milyennek lennie kell. Évenként négyszer jelentek meg a pertár­ban az ügyvédek. A felperes és az alperes beírta, hogy megjelent, és ez gyakran évekig így folytattatott. Hogy ily eljárást tovább is fönn lehessen tartani, azon kételkedni bátorkodom. Mi az albizottmányban úgy iparkodtunk a perrendtartást összeállítani, hogy mind a felperesnek, mind az alperesnek joga biztosítva s mind a kettő képes legyen mindent előadni, mi joga védelmére szükséges, és hogy ha figyelemmel végig hallgatjuk az egész javaslatot, úgy hiszem, sok ne­hézség megszűnik, sok észrevétel magától elenyészik, mert a későbbi paragraphusok e részben elegendő fel­világosítást nyújtanak. T­h­a­­­a­b­é­r Lajos : Az albizottmány feladatára nézve ellenkező nézetben vagyok, miszerint azt hiszem, hogy annak csak az átmeneti korszakra vonatkozó per­­rendtartást kellett volna megalakítani, nem pedig oly javaslatot tenni, melyet csak akkor lehet életbe léptetni, mikor szervezve lesznek a rendes bíróságok. Z­s­i­v­o­r­a György : Tessék kérem formulázni, mi lett volna hát az albizottmány teendője, mert ha nem volt feladata perrendtartást összeállítani, akkor nincs egyéb hátra, mint visszamenni a régire, mit — mint már előbb fölemlítem — sem üdvösnek, sem kí­vánatosnak nem tartok, de az egész ország sem tart. H­o­r­v­á­t­h Boldizsár : Ellenkezőleg fogom föl a dolgot. Az albizottmány szemei előtt folyvást azon czél lebegett, hogy a magyar alaki jogot visszaállítsa, s bizonyosan jól fogta föl eme feladatát akkor, a midőn a sommás szóbeli eljárást az 1836. 20. és 1840. 11. tcz. alapján ismét életbeléptetni javaslá. Hiában ke­ressük ezen eljárást az osztrák polg. perrendtartásban, mert a ki a német szóbeliség tömérdek, szintoly hosz­­szadalmas, mint fárasztó jegyzőkönyveit ismeri , az látni fogja a magyar és német szóbeli eljárás közti végtelen külömbséget s felmenti az albizottmányt azon nem érdemelt vád alól, hogy javaslatát a némettől kölcsönző. — Ez annyit tenne, mint azt mondani, hogy az 1836 : 20. és 1840 : 11. tcz. is a némettől let­tek elsajátítva. Az albizottmány igen is szorosan ragaszkodott a magyar törvényekhez s épen azért, mivel e törvények hatáskörét tulterjeszteni s ez által a töv­ényhozás jo­gait megsérteni óvakodott , kénytelen volt a többi pe­rekre nézve, melyek a szóbeli eljárás alá az idézett törvények értelmében nem tartoznak, más eljárásról gondoskodni. Ezt ismét a magyar törvényekből merité, a rendes perekre nézve az 1840. 15. tcz. által szabá­lyozott váltói eljárást hozván javaslatba. A bizott­mánynak nem volt egyébb választása, hacsak nem akarta volna visszahozni a régi exceptivák s az acto­­rum corpus rendszerét, a­mi egy rendes törvénykezés fogalmainak, czéljának a mai viszonyok közt többé alig felelne meg. Azonban, mivel a bizottmány meggyőződött ar­ról, miszerint az 1840. 15. tcz. alapuló eljárás szoro­san a váltóviszonyokhoz van idomítva, nem kerülhető el bizonyos minimumát oly módosításoknak, melyeket a polgári perek természete, viszonyai igényelnek; egy­szersmind pedig belátván azt, hogy lehetnek a köztör­vénykezés terén oly fontosabb esetek, melyeknek ala­pos megvitatása s megítélése a váltóeljárás formái közt lehetlenné válnék , a kényszerűség parancsának hódolt, midőn ily kivételes esetekre külön perrendtar­tás munkájához fogott. De itt is hű maradt a bizott­mány a magyar törvényekhez, s az 1840. 22. tcz. fog­lalt csődeljárást vette alapul, kénytelen lévén e téren is némi módosításokat tenni, minthogy a csődeljárás ismét csak a csődviszonyoknak volt megfelelő. Azt hiszem tehát, hogy az albizottmány a ma­gyar alaki jognak keretét, mennyire az a magyar tör­vényekben feltalálható volt, hiven felkereste , s nem tett mást, mint hogy ez alapjaiban magyar eljárást a szükséghez s a megváltozott viszonyokhoz alkalmazta, s ezáltal a nm. tanácskozmány által kitűzött feladat­nak teljesen eleget tett. (Közhelyeslés: „Maradjon a szerkezet !“). A 28. és 29. §-ra észrevétel nem volt. A 30-ik §-ra. S­z­é­h­e­r Mihály: Ezen §-nak rendelkezését nem tartom helyesnek, mert beállhatnak rendkívüli körül­mények, miszerint 3—4 hónapig kell az illető félnek az okmányok fölkeresésével fáradnia; szóval, oly kö­rülmények kerülhetnek föl, hogy a két halasztásnál többet is méltán igényelhet az illető fél. E részben te­hát nem kötvén meg a bírót, ő határozza el a dolgot. Némely esetben 15 nap annyi, mint a másikban 3 hónap. Tóth Lőrincz: Én sem akarom e részben meg­kötni a bíró kezét. Horváth Boldizsár : Talán így lehetne a szer­kezetet módosítani : „ugyanazon periratra nézve sza­bály szerint két halasztásnál többet az ellenfél belee­gyezése nélkül nem adhat. Kiss Andor: Ha az illető fél bebizonyítja, hogy a szükségelt okmány megszerzésére mindent elköve­tett, de sikertelenül, akkor a bíróság nem tagadhatja meg az illetőtől a 3—4, sőt 5. halasztást is, annálfogva a szerkezetet ezen hozzátétellel kivánnám módosítani: „hogy az elhalasztás okadatolva legyen.“ F a b i n y i Theofil : Indítványba hozom, hogy ezen “szavak helyett: „az ellenfél beleegye­zése nélkül“ tétessenek ezen szavak: „az el­lenfélnek meghallgatása nélkül“, mert sok eset lesz, hol két halasztás nem elég. — Gyakor­latilag véve fel a dolgot, jöhet elő eset, hogy a fél azért kíván halasztásokat, mivel állítja, hogy más ha­tóságtól iratokat kért, miket a perben használni akar. — Legyen tehát az ellenfélnek alkalma nyilatkozni az előadás valósága fölött, hogy az ilyen előadás ne lehessen a per elhalasztásának eszköze, és az ellen­félnek ily esetben legyen módja a szükségtelen ha­lasztás ellen nyilatkozni a nélkül, hogy beleegyezésé­hez legyen a halasztás megadása kötve. Kiss Andor : Az ellenfél meghallgatását nem tartom szükségesnek, mert mihelyt az illető fél a ha­lasztást okadatolja, a bíróság az igazságot könnyen átláthatja. Mert ha nem okadatolt kérelemmel fog elő­­állani az illető, a bíró a halasztást nem fogja meg­adni. Ragaszkodom tehát előbbeni véleményemhez. F a b i n y i Theofil : A bírónak nincsen módja és alkalma az elhalasztás okait hivatalból vizsgálni, ellenben az ellenfél érdekében áll utána járni s kipu­hatolni, vájjon valók-e azon indokok, melyeket az el­lenfél a halasztás megnyerésére előhozott. — Az ily meghallgatást rövid úton lehet eszközölni. T­h­a­l­a­b­é­r Lajos : Nézetem szerint a kihall­gatás fölösleges, s a bíróság meghatározására kell bízni az okadatolt halasztásnak meg-, vagy meg nem adását. K­a­p­c­z­y Tamás : Volt több esetem , hol évekig is halasztatott a per, s történt, hogy mindkét fél megegyezéséből 6—8 hónapi halasztás is adatott, s ha a bíróság jóakaratot látott, megadta a halasztást, s utoljára csakugyan megtörtént az egyezség. Kérdem tehát, kinek van sérelme akkor, ha a halasztás a má­sik fél beleegyezésével megadatik. T­h­a­­­a­b­é­r Lajos : Tisztelt kartársam szavára csak azt jegyzem meg, ha egyezségen van a dolog, akkor egyik fél sem folyamodik halasztásért, — itt pedig csak azon esetről van szó, ha az egyik fél ha­lasztásért folyamodik. Tóth Lőrincz : A felek beleegyezését benntar­tanám a szerkezetben. A per végre is a feleké s nem a bíróságé, mint a német rendszer szerinti helytelen felfogás hozta magával, melyben az egész eljárás úgy volt elintézve, mintha a per a bíróságé lett volna. E szerint a feleknek a perrel­ szabad rendelkeztetési jogukat fenntartani kívánván, kölcsönös beleegyezés nyomán a halasztásokra nézve is szabad rendelkezhe­tést kívánnék a felek részére. T­h­a­­­a­b­é­r Lajos : Ez világosan benn van a 29. §-ban. Eötvös József : Megelégedetlenségre semmi sem szolgáltatott több okot, mint az elhalasztások. Azért mért. Kiss hétszemélynök urnak észrevételét igen alaposnak tartom, miszerint az illető fél a ha­lasztás szükségét okadatolni tartozzék, és helyesnek tartanám, hogy az illető fél beadványában nem csak a halasztás szükségét, hanem egyszersmind az ellenfél­nek beleegyezését is nyújtaná be. H­u­b­a­y József : Én is szükségesnek tartom, hogy az illető fél az elhalasztás szükségességét oka­datolja, s a bíró minden esetre meg fogja hallgatni az ellenfelet is, s ha azt fogja látni, hogy a kérelem alapos, meg fogja a halasztást adni, és ez esetben nem szükséges az ellenfél beleegyezését kívánni. Elnök: Azt tartom, hogy ezen 30. §. kimarad­hat. (Közfelkiáltás: Maradjon ki.) A 31. §-ra: Rudnyánszky Ferencz : Azon okból, mely­nél fogva a 30. § kihagyatott, ezen 31. §-t is kihagyan­dónak vélem. Horváth Boldizsár: Ekkor nem érjük végét a pernek. Méltóztassanak a dolgot gyakorlatilag fölfog­ni. Harmincz nap van engedve az ellenbeszéd beadá­sára. E részben a fél folyamodhatik kétszer halasztás­ért s kap mindannyiszor egy-egy hónapot, s igy már a hónap telik el, s miután a határidő a kézbesítéstől számittatik, lesz 4 hónap, mig csak egy perbeszéd be­­adatik. S 4 hónap egy perbeszéd beadására ugyancsak elég. Azért, ha rendkívüli körülmények forognak fenn, a felek beleegyezhetnek a további halasztás megadásá­ba ,­­ de a 31. § t megtartandónak vélem, mert nem akarok a halasztásoknak még egy ajtót nyitni. Tóth Lőrincz: A halasztás megadásában jog­sérelem soha sincsen, azt legjobb a bíróság bölcs be­látására bízni. Ez ellen legfölebb azon ellenvetést le­het fölhozni, mit azonban inkább csak egyes bíróság­ról, nem pedig testületről, törvényszékről lehet fölten­ni,­­ hogy a bíróság kedvezéssel viseltethetnék egyik fél iránt; ezt én rendes alkotmányos törvényszékről föltenni sem akarom. Várjon mi adna azon irányra al­kalmat, hogy a bíróság végtelenségig szaporítsa ezen halasztásokat ? Azon érzet kétségen kívül, hogy a bí­róság a sok összegyűlt pert nem győzi referálni, s ez a perek bevégzésébeni késedelemnek oly oka, melyen nem lenne segítve az által, ha a halasztásokat megszo­rítanák. Miután tehát a halasztás megadásában jogsé­relem nincsen, miután én megbízom a bíróság ítéleté­ben s helyes tapintatában, egyátaljában nem látom az e részbeni intézkedés szükségét. Jendrassik Miksa: Miután a 26. § ban meg­engedtetik az alperesnek, hogy ellenválaszában új ok­iratot hozhasson fel, úgy látom, hogy a védirat a fel­peresi válaszszal azonos. Valamint szüksége van a felperesnek, hogy ellenbeszédében a beperesített ok­iratokra időt nyerjen, úgy áll ez szinte a vádiratra nézve, mert ha a replikába peresítette be az alperes az új okiratokat, akkor azon eset fordulhat elő, hogy a felpereseknek is új okiratokra lesz szüksége, melye­ket 14 nap alatt nem lesz képes előadni. Én tehát azt tartom, hogy a 31. §. maradjon ki. Elnök: Átalános a kívánat, hogy a 31. §. ma­radjon ki. A 32. §-ra nézve : Kiss András: A szerkezethez hozzá kívánnám tétetni: „fönnmaradván az ellenfélnek joga, okait 15 nap alatt bemutatni.“ Z­s­i­v­o­r­a György: Nem szükséges ezen hozzá­tétel, mert az ellenfél, ha van alapos észrevétele,­­ úgy sem fogja elmulasztani azt megtenni. (Maradjon a szerkezet.) A 33, 34, 35, 36, 37, 38 s 39. §-ra észrevétel nem volt. A 40. §-ra: Horváth Boldizsár: Csak annyit jegyzek meg azon t. uraknak, kik az albizottmányt azzal vádolták, hogy csak a német perrendtartásból tett kivonatot, mi­szerint azon intézkedés, mely a most fölolvasott §-ban foglaltatik, nem létezik a német perrendtartásban. Ez egészen új, magyar eszme, s a magyar csődeljárásból vétetett át. (Maradjon.) A 41, 42, 43 s 44. §-ra észrevétel nem volt. A 45. §-ra nézve: Horváth Boldizsár : Ez is magyar eszme, mert ezen intézkedés szerint a szavatossági kérdést a bíró­ság a főperrel együtt egy közös ítéletben dönti el, míg a német perrendtartás szerint mindig külön pernek kellett folyni. Mielőtt a nm. tanácskozmány tovább menne, ta­lán ide lehetne beszúrni­­. Zsoldos kétszemélynök úr indítványát arra nézve, hogy a felek a rendes szóbeli eljárásnál bemondásaikat képviselőik által vagy saját­kezűig írhassák a jegyzőkönyvbe. S ez legjobban megtörténhetnék a 14. §-ban. (Közfelkiáltás: Elfo­gadjuk.) A 46. §-ra észrevétel nem volt. A 47. §-ra: Zsoldos Ignácz: Ezen §. végén mondatik: „a­mely okirat a tárgyaláskor sem mutattatnék föl, az többé az ítélethozásnál figyelembe nem jöhet.“ Innen a „tárgyaláskor“ szót kihagyandónak vélem, mert az volt az előbbi perrendtartásnak legnagyobb vexája, hogy mindenre tárgyalást kellett kitűzni, s így a „tár­gyaláskor“ szót „ekkor“ szóval kívánnám felcserélni. (Elfogadtatik.) A 48. § ban az előforduló „tárgyalás“ szó helyett a „kérelem“ létetett. Szabó Imre: A 48. §. át van véve a vál­tótörvényi eljárásból. Én nem tartom helyesnek, hogy átalános szabályul mondassák ki, hogy az okira­tok eredetben csatolandók a perhez, minthogy sok em­ber inkább nem pörlekedik, mintsem hogy kénytelen legyen minden okiratait eredeti példányban előter­jeszteni. (Maradjon.) A 49 - 50. §-ra észrevétel nem volt. Az 51. §-ra: Szabó Imre : Bátor vagyok figyelmeztetni a nm. tanácskozmányt, hogy a váltótörvény fölötti tanács­kozás alkalmával fönnhagyatott, hogy a tanúk bizo­nyítványait nem kell mindenesetre előre bemutatni. Ez sok tekintetben kivihetetlen is,­­ azelőtt lehetett compulsorium által segíteni, de most, miután a paran­csolatok megszüntetnek, az által véltük a dolgot kie­gyenlítendőnek, ha az mondatik, hogy nem szükséges, hogy a tanuk bizonyítványait előre az illető fél a per­­hez csatolni tartozzék. (Helyes.) Az 52. §-ra nézve: S­z­é­h­e­r Mihály: Azt kívánom a szerkezetbe tétetni, hogy az ellenkérdéseket zártan is lehessen be­adni, továbbá, hogy a felek nemcsak jelen lehessenek, hanem kérdéseket is intézhessenek a tanukhoz, mert vannak ügyek, melyek oly bonyolódottak, hogy a biró azoknak minden nuance-au­ legjobb igyekezete mellett sem képes fölismerni. Ha pedig a jelenlevő fél is in­tézhet kérdéseket, annak bizonyosan legjobb hatása lesz, valamint eddig is volt. (Közhelyeslés.) Nyeviczkey József: Az albizottmány szük­ségesnek tartotta, hogy ne közve­sen szóljon a képvi­selő, hanem írásban adja át a bírónak a kérdéseket és ellenkérdéseket. S ezen a. értelme oda megy ki, hogy ezen kérdéseket írásban kötelesek beadni akkor, mi­dőn jelen vannak. Thanh­offer Pál : Az albizottmányban sem voltam azon véleményben, mert ezen intézkedést némely esetben nem tartom kivihetőnek, hogy t. i. az illető fél írásban formulázza a kérdést, s nem látom át, miért ne lehetne élő szóval a kérdésekre viszont­ megjegyzé­­seket tenni, mert ebből nem következik, hogy a fél az által akár erkölcsileg hasson az ellenfélre, vagy sug­­gestiv­ kérdéseket tegyen, melyek tévútra vezetve azt, az igazság kimondásában gátolnák, s igy hagyják meg a feleknek azon jogát, hogy a fölmerülő körülmények szerint kérdéseket s viszont­ megjegyzéseket élő szó­val is tehessenek. Annálfogva ezen szavakat kivánnám a szerkezetbe tétetni : „a tanúhoz joga van az ellen­félnek, szóval is kérdéseket s ellenkérdéseket in­tézni.“ Tóth Lőrincz : Szinte ezen véleményben va­gyok, s úgy hiszem, hogy suggestív kérdéseket írásban is lehet tenni; a keresztkérdések tételét pedig a szó­beli eljárásnál, miként ez p. o. Angliában a maga tiszta jellemében mutatkozik, sokkal életerősebb eljá­rásnak tartom, mintsem e részben az illető felek jogait meg akarnám szorítani; fönnhagynám tehát a feleknek azon jogát, hogy a kifejlődő körülményekhez és szük­séghez képest élő szóval is tehessenek kérdéseket és ellenkérdéseket. H­u­b­a­y József: Hozzá­járulok. (Mindnyájan! Halljuk a módosítást. Tóth Lőrincz: Módosításom a következő: „a felek jelen lehetvén a tanu­kihallgatásnál, kérdő pon­tokat s ellenkérdéseket élő szóval is intézhetnek a ta­nukhoz“ stb. (Elfogadjuk.) Jendrassik Miksa: Bátor vagyok a nagy­m­­éltóságú tanácskozmány figyelmét a szakértőkre fölhívni, kiknek bizonyításaikra némely perben szük­ség van. Ezekről rendelkezik a váltótörvény, de csak felületesen , mert arról, hogy milyen legyen e részben az eljárás, ki válassza a szakértőket, a felek-e, vagy a bíróság, nincsen intézkedés; és miután már most olya­­tén eljárásról van szó, mely valamennyi perekre kiter­jesztendő — szükségesnek látom, nehogy az egyik perben így, a másikban máskép járjon el, — meghatá­rozni a perrendtartásban, hogy mindegyik fél javas­latba hozhasson szakértőket, és erre végzésileg mondja ki a bíróság a teendőt. Szabó Imre: A vtk. II. r. 101-ik §. intézkedik ez iránt, mely ezt mondja (fölolvassa.) Ha azonban a nagyméltóságú tanácskozmány szükségesnek látja arról bővebben intézkedni, hogy a szakértők megválasz­tása előtt még a felek is meghallgatandók legyenek s hogy ők is egy-egy szakértőt kijelölhessenek, — azt hozzá lehetne tenni, annál inkább, mert az különben sem zárja ki azt, hogy e részben a biróság is a kellő intézkedést megtehesse. (Helyes.) Rudnyánszky Béla: T. Széher úr indítvá­nyára visszamenve, szükségesnek találnám fölemlíteni a szerkezetben, — hogy a biróság, mennyiben szüksé­gét látja, külön kérdéseket is intézhessen a tanukhoz. B. P­r­ó­n­a­y Albert: Hogyha törvényes biró in­téz kérdést hozzám, arra köteles vagyok felelni, de hogy egy pártnak, egy félnek — köteles legyek felel­ni, azt nem tudom, mily törvényesen alapszik. (Marad­jon a szerkezet!) Az 53. 54. és 55. §-ra észrevétel nem volt. Az 56. §-ra : Rudnyánszky Ferencz : Azon indítványt is­métlem, mely az úrbéri albizottmány által létetett, t. i. hogy a kir. táblától mint régen, egyenesen a hétszemé­lyes táblához történjék a fölebbezés, a­nélkül, hogy a perek visszaküldessenek , csak az ítéletek közöltesse­­nek a felekkel. Másodszor: nem tartom szükségesnek, hogy a fölebbezett ítéletre nézve az ellenfél észrevéte­leket tehessen, minthogy a felsőbb bíróság nem ily okoskodások, hanem a perben fölhozott tények és bizo­nyítékok alapján fog ítélni. Szabó Imre: Az első indítványt illetőleg, ha megtartjuk általában a fölebbvitelnek azon szabályát, mely az újabb korban elfogadtatott, és az 1840 ki tör­vényben is kimondatott, akkor nem rendelhetjük, hogy a fölebbvitel a királyi táblától közvetlen történjék a hétszemélyes táblához, minthogy ez esetben minden félnek kellene Pesten ügyvédjének lenni, ki a fölebb­­vitelt a kir. táblánál eszközölje, mely eljárás a felekre sokkal terhesebb, mint hogy ha a királyi tábla ítélete az eljáró bírósághoz visszaküldetik. Ezen eszméből in­dult ki az albizottmány is. A másik észrevételre nézve nincsen ugyan nehézségem , de e részben is a váltóel­járást követtük, azt vévén szemügyre, hogy ha a hazai törvényhozás az egyszerűbb váltópereknél jónak látta a felebbvitelre ellenészrevételek beadását megen­gedni, annál inkább megengedhető az más bonyolódott ügyeknél. S­z­é­h­e­r Mihály: Pártolom Rudnyánszky Fe­rencz úr indítványát, azért, mert azt fölöslegesnek tar­tom és a scontro szemragából alkalmatlannak is miszerint örökké vigyázzon a biró a nyolcz nap le­jártára­T­ó­t­h Lőrincz: Egyetértek az előttem szólóval.

Next