Pesti Napló, 1862. április (13. évfolyam, 3641-3665. szám)
1862-04-20 / 3658. szám
92-3658 13-ik évi folyam. Vasárnap, april 20.1862. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám, 1-sö emelet. E ..p —£** ”jj£ SÍ“" Kiadó-hivatal: Eleizetési föltételek : Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán: Helyben, házhoz hordva. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo- A lap anyagi részét illető kőkemények (előfizetési pénz, kiadása ?.évre . . . 10 frt 50 kr. a. é. gadtatnak el. körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 trjkr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ april-júniusi évnegyedek folyamára. Előfizetési díj april-júniusi 14 évre 5 forint 25 krajczár. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, april 19. 1862. (Fk) Nem tudjuk, vájjon a nyájas olvasó osztozik-e a mi ízlésünkben, de mi úgy vélekedünk, hogy a különben oly eseménydús tizenkét év alatt, mely az imént lefolyt, alig találhatni politikailag érdekesebb jelenetre, mint amilyennek most Poroszországban vagyunk szemtanúi. Nem akarunk ismeretes dolgokat ismételni és a kamarafeloszlatás és miniszterváltozás történetét fölmelegíteni. Olvasóink tudják, hogy mind a két esemény a szabadelvű párt vereségét képezte, és hogy a mostani miniszterek hivatalba lépését egy új aera kezdetéül üdvözölte a # reactio. Meg is volt az akarat ezen új miniszterekben a bennök helyezett „szép remények“ teljesítésére, hanem — a csintalanok! — eleinte pamutharisnyát vettek fel, hogy minél kevesebb neszszel lépjenek fel. Maguk is érezték , hogy erőszakos reactióra semmi , de semmi ürügy nem létezett, és így csak cseppenként akarták bevezetni a nemzettel az új rendszernek életelixirját. „Bizalmas“ körleveleket küldtek a különféle hatóságokhoz és testületekhez, hogy ezek a választásoknál — a szabadság külső színének megőrzése mellett —a kormány érdekében működjenek, és kéz alatt törekedtek a feloszlatott országgyűlés tagjait népszerűtleníteni. Hanem egyről úgy látszik nem volt sejtelmük — a sajtó hatalmáról. Igaz, hogy az államügyészségeknek a sajtótörvény legszigorúbb kezelését tették kötelességükké, de magát e törvényt felfüggeszteni nem volt bátorságuk, mert, miként mondtuk, az erőszakoskodásnak legalább látszatát kerülni akarták, és bizonyos genet éreztek, bizonyos szégyenlést a közvélemény előtt, melynek irányában a formaszerű „kivételes állapot“ behozását a legmerészebb sophismák által sem lehetett volna igazolni. A sajtó pedig azonnal beletalálta magát az új helyzetbe, maga elé téve a törvénykönyvet, és a törvény határain belül erélyesen védte a maga elveit. Főerejét pedig a tények registrálásában találta ; följegyezte a kormány mindazon „bizalmas“ rendeleteit, miknek birtokába juthatott, föl azon erélyes tiltakozásokat, mik egyes testületek részéről történtek; ezer meg ezer példányban terjeszté azon férfias nyilatkozatokat, miket a berlini, a halleini , a bonni egyetem tett, és a nép mohón szítta magába leghirebb embereinek bátor szavait, maga számára is uj bátorságot merítvén azokból, így tökéletesen törvényes után csodálatos kölcsönhatás jött létre a közvélemény és annak közlönyei közt; aman- nak egyes erélyes nyilatkozásait imezek buzgalommal terjesztették, és minden ilyes szó magszem volt, mely a nép kebelében csirákat hajtván, megszámithatlanul sokszorozá ama szabadelvű nyilatkozatokat. És mi történt most? Az uj minisztériumot e váratlan fordulat megzavarta, a közvélemény vihara kiforgatta sodrából, és ma a kormány emberei magok is úgy kezdik érezni, hogy hatalmuk tűnő félben van, hogy a kormányrúd kihullott kezekből, hogy „nudum remigio latus.“ A Berlinből érkező tudósítások, melyek néhány hét óta elég komor színezetűek voltak, ennek következtében ismét derültebb arczot mutatnak, és átalános azon hiedelem, miszerint a mostani reactió csak nyári förgeteg volt, mely csak rövid ideig tart, és melyet aztán annál kellemesebb időjárás követ. De nem! E hasonlat nem találó természetben a verőfényes napokat az úristen csinálja, de ha a porosz nép ismét derültebb napoknak fog örvendhetni, ezt önmagának, saját erélyének és szilárdságának, aztán sajtója becsületes jellemének fogja köszönhetni. Ily tényezők közreműködése mellett mindig és mindenütt biztos a győzelem; ily erkölcsi erő rohamának tartósan ellene nem szegülhet a puszta anyagi hatalom, és amely nemzet az önmagábani, a saját jövőjébeni bizalmat nem veszti el, amely a cselnek eszélyt, az erőszaknak erélyt és kitartást helyez ellenébe, az nincs, és nem is leszen soha elveszve. Hogy azonban a porosz nép oly gyorsan és békés után juthatana el győzelméhez, melyet most már valószínűnek szabad tartani, ezt — az elősorolt tényezőkön kívül — királyának fogja köszönhetni, és midőn magát a győzelmet a nemzet érdeméül rovandjuk fel, annak békés utáni létrejöttét I. Vilmos jelleme idézendte elő. A reactió, miként ezt annak idején tapasztaltuk, megijesztette, és — mondjuk ki magyarán — sokszor meg is csalta a királyt, elámította őt a közvélemény iránya, és a nép kívánatai, az ország helyzete iránt. És ő engedett, ami hiba volt kétségtelenül, de becsületessége segíté őt a hiba helyrehozásában. Kimondta ő felsége, hogy a túlkapásukat, ha ilyenek csakugyan léteznek, nem fogja tűrni, de azért szavát meg nem szegi, a törvény terét el nem hagyja, és mit sem von vissza abból, amit népének adott vala. A király ezen becsületessége kényszerité a reactiót, azon halk, alattomos fellépésre, melyről az imént szóltunk, ez biztosította a nép számára minden szabadság alapzatát, a sajtó törvényes szabadságát, ez tette lehetségessé, hogy a közvélemény leplezetlenül nyilvánulhasson, és hogy a rágalom, az ámítás hálóit szét lehetett tépni, mielőtt még jóformán működni kezdtek volna. E becsületességtől várhatjuk, remélhetjük, hogy a király most, midőn az igazságot megismerte, midőn népe keblébe vethetett egy pillanatot , határozottan szakasztani fog azokkal, kik őt polgáraitól, polgárait ő tőle el akarták idegeníteni, és hogy a korona és nemzet közti egyetértés újra és annál szilárdabban helyre fog állani. Bécsi dolgok. A hivatalos „Donau Zig“ megdicsérte közelebb a „N. Nachrichten“, a pénzügyi kérdésben tett nyilatkozataiért. „Ez a dicséret, mond a „N. N.“, mélyen megszomorít vala bennünket, ha nem oly formán történik , hogy egy pillanatig sem lehet kétség azért, mintha köztünk eszmerokonság volna! Bevezetésében ugyanis a „Donau Zig“ úgy mutatja be a N. Nachrichtent, mint amely lap nem is csinál titkot azon óhajtásából, hogy a jelen Reichsrathban, s az által semmi se történjék. „Ez állítás, jegyzi meg a N. N., szintoly merész, mint valótlan; azonban a Donau Zig mondja, s ezen lap politikai állításának ellenmondani, a tapasztalás szerint, annyi, mint alkotmányos utón — a törvényszék elé jutni.“ Azonban a nem-hivatalos osztrák journalista gondosan tanulja a büntető törvénykönyv §-ait, s a N. N. a büntető könyv 490. §. szerint késznek nyilatkozik az ellenkezőt mutatni meg, mint a mivel a Donau Zig a 488. s 491. §§. szerint őt vádolja. „Ellenkezőleg, mond az idéztük lap, folyvást arra intek a Reichsrathot, tegyen valamit, s ne avatkozzék ugyan oly dolgokba, melyeknek elintézésére alkotmányszerűleg nincs hivatva, de ahol tennie lehet, annál szorgalmasabban , kitartóbban, erélyesebben működjék.“ •— „S ha semmi sem történnék, amit már a milliónyi napidíjak miatt is sajnálnánk, vagy maga a Reichsrath lesz az oka, vagy azon körülmények és viszonyok lánczolata, melyeket a Donau Zeitung „hitelesebb“ forrásokból tanulhat, mint mi.“ A helyzet jellemzésére Schuselka „ Reform “jából idéz a N. N. Halljuk az idézetet! „A magyar kérdés szerencsés megoldása a conditio sine qua non Ausztria minden viszonyaira, minden reformjaira, egész kül és belpolitikájára nézve. Ezt a reichsrathnak szintúgy kell tudnia, s mégis úgy viseli magát, mintha nem is volna magyar kérdés. Minden lehető kérdéssel foglalkozik, mellékes formaságokba merül, sok drága időt fordít kicsinyes, hiú dolgokra, de folyvást ignorálja a kérdést, melynek kielégítő megoldása nélkül minden egyéb kétes, bizonytalan, eredménytelen. A történetíró egykor alig fogja lehetőnek tartani, hogy egy osztrák népképviselet egy álló évig tarthatott, anélkül, hogy csak akaratot mutatott volna, fölajánlani jó szolgálatát a birodalom döntő életkérdése megoldására. Ezért ezen gyűlés merőben jelentéktelennek fog feltűnni Ausztria történelmében. Valóban nem csodálhatni, ha a minisztérium is e meggyőződésre jutott, s a reichsrattal szemközt mindig absolutabb módon lép föl, mint Plener és Lasser minapi nyilatkozatai mutatják. Nagyon sajnálatos, hogy e reichsrath az alkotmányos elvet oly kevéssé, vagy épen nem érvényesíti, de miután ez tény, s a sürgető szükség a reichsrath megszokott huzavonáját többé nem engedi, szóval miután valaminek kell történnie, tehát történjék a reichsraton kívül. Adná Isten, hogy jól történnék! Egyenes választások elrendelése Magyarországon, bizonyára nem volna helyes! A sok szerencsétlen kísérlet közt, melyet Ausztriában tettek, bizonyára a legboldogtalanabb fogna ez lenni. „Feltűnőleg és sajnosan látjuk az érintett tüneményt azon merőben meddő modorban, amint az adó fölemelését a miniszteri felelősséggel kapcsolatba hozták. Unámitás, számítva a nép ámítására. Lelkiismeretekben nyugtalanítva érzik magukat, félnek az adó fölemelését ,pure et simple megajánlani, s átható megtakarítási reformokat sem mernek indítványozni, megajánlják a budget tételeit legkisebb, nem ritkán gyűlöletes részleteiig, de saját öntudatuk és a nép előtt valamivel akarnak takarózni, vagy legalább kérkedni. Azt akarják mondani a népnek: „Mindent megadtunk ugyan, de felelősekké tettük a minisztereket !“ Aligha a nép azt mondja erre: Isten fizesse meg! Mi haszna a felelősségnek, ha a viszonyok mind úgy maradnak, amint vannak, ha a politika, melyből a jelen szorult állapot sárazik, tovább tengődik? A miniszterek, a mostaniak vagy mások, megint azon állapotban, vagy még roszabban lesznek egy év múlva, mint most vannak. S hogy vonja felelősségre őket a reichsrath? A miniszterek méltán mondhatják a reichsrath többségének. Önök egyetértettek a mi bel- és külpolitikánkkal , lelkesedve helyeselték azt, tehát tűrjék velünk együtt a következményeket! Ha a czélt akarták önök, akarniuk kell az eszközöket is így állanak a dolgok. A reichsrath bírálgatása és declamálása merőben hiú és meddő dolog, mert nem hat a dolog velejére. A felelősséget teszik a pénzmegajánlás „conditio sine qua non“jául. Ez csak kikerülése a kérdésnek. Egyedül a bel- és külpolitika változtatásában van a mentség! Ezt kell indítványozni a pénzügyi jelentés kezdetén, a nélkül hasztalan minden munka, terv és javaslat. De, mint mondók, a reichsrath kezdettől fogva nem fogta fel állását és feladatát, vagy ha felfogta, nem volt bátorsága a szerint járni el, amint Isten tudnia adta, s így be fogja rekeszteni üléseit, a nélkül, hogy akár a népnek, akár a kormánynak használt volna. A dolgok ily állásában, bármi sajnos különben, nem csodálhatni, hogy igen valószínüleg a reichsraton kívül fog történni politikánk válságos fordulata.“ így a ,Reform.“ Tudja a figyelmes olvasó, hogy a „Sürgöny“ közelebbi czikke folytán, mely azon kérdésre adott választ: „Van-e kilátás országgyűlésre és mikor?“ némi ártatlan kérdéseket tevénk. A bécsi lapok közlik e jámbor kérdéseinket, sőt az „Österreichische Ztung“ oly szíves, hogy felel is nekünk. Szerinte a Sürgönyi czikk csak egy oly rakéta, minőket az inspirált tűzijátékosok olykor-olykor elbocsátanak, de a melyek, mielőtt valamely alakot vehetnének: v/1.t (ti.imák „ Éj/011 nem tudják megmondani, mit akarnak, vagy nem tudják, mit kelljen voltakép akarniok, de időről időre valamit akarnak mondani, ami „hazafiasan“ hangzik, zajt csinál és vitát kelt. S aztán sondírozzák a véleményt innen és tubnan a Lajtban! “ Még egyet! Bécsi lapok az erdélyoláhországi vasút (az arad-küsztendsei vonal) tárgyában tett újabb mozgalmakról tudósítanak. E vonalt angol tőkékkel akarják építeni, s egy érdekelt bécsi ház főnöke ez ügyben már Bukarestbe utazott. Nem hiszszük, hogy legyen országgyűlés, mely e vállalatnak biztosítékot nyújtana. S nem hisszük, hogy legyenek angol vállalkozók, kik a világkereskedelmi, összes osztrák birodalmi, s magyar és erdélyországi érdekekkel szemben oly vonalra vállalkozzanak, melyet nemzetgazdasági és stratégiai tekintetek, a szakértők és a nemzet közvéleménye, egyaránt kárhoztatnak! Azért is tehát a kolozsvár - brassó-galaczi-vonal „for ever.“ — Lapunk után a „Kolozsv. Közlöny“ is közli a román memorandumot az erdélyi országgyűlésre meghívandó regalisták iránt. E memorandumról a neveztül erdélyi lap két vezérczikket hoz. Kiemeljük e czikkekből a következő helyeket „Tervének indokolásául a memorandum azon szükséget nyilvánítja, saját szavaival élvén hogy „a magyarok és székelyek, kikre az eddig tapasztaltakból lehetetlen számítani, ezen terv szerint csak 85 egyénből álló kisebbséget formálnának, melylyel 137-ből álló román-szász majoritás szállani szembe.“ „Szóról szóra ez az okmány szava; társ elve pedig ez : „A királyi előterjesztményben a románnak, mint negyedik nemzetnek inarticulátióra ajánltatik, míg a királyi előterjesztvény másik pontja arra szólítja fel az országgyűlést hogy az államtanácsba követeit küldje el. Ez az országgyűlés két fő czélja, két fő érdeke. Egyik érdek a románoké, másik a birodalmi kormányzásé. E két érdek legbizonyosabban úgy lesz érvényesíthető, ha a magyar elem bizonyos minoritásban marad. Ezt a minoritást pedig a regalistáknak tetszés szerinti kinevezése által lehet elérni, odaértve, hogy a regalisták kormányfizetést húzzanak, mivel e terv szerint nemcsak a tehetős osztály számíthatna meghívásra.“ „Ez a memorandum elmélete. Ezen eszmék folytán a közönség előtt fekvő emlékiratban egyenesen és nyíltan van kimondva, mikép ez ország legősibb nemzetét, a székelyt, és az ország megalapítóját, a magyart, saját hazájának országgyűlésén kisebbségbe kell tenni. „Hogy ezen argumentatio, minden látszó éle mellett, nem bír épen akkora súlylyal, mint az egyszerre látszik, azt könnyen felfoghatjuk. Az van ugyanis állítva, hogy a magyarok minoritásban hagyása a kormányzásnak is érdekében áll az államtanács kérdése miatt, amely kérdésben, a memorandum szavai szerint, a „székelyekre és magyarokra nem lehet számítani.“ De mi úgy látjuk, hogy épen e kérdés miatt az uralkodásnak nem nagy szüksége van arra, hogy mesterkélt majoritást teremtsen, mert a szász nemzet már határozottan kimondá, hogy kész az államtanácsba követeket küldeni, a román nemzet nevében pedig ezen memorandum épen arra fekteti nyíltan bevallott czélját, hogy oly országgyűlés legyen, melyből az államtanácsba bizonyosan követek menjenek, tehát látszik, hogy ha a memorandum írói csakugyan saját nemzetök közvéleményét fejezték ki, úgy a kormányzásnak nem lehet aggódnia azon, mikép Erdélyből a román nemzetiség is kész a Reichsratba követeket küldeni. A kormányzás ezen szerencsés helyzetéből az következik, mikép reá nézve egy erdélyi országgyűlés mesterkélt majoritása nem kérdés; és nem kérdés pedig azért, mert ha jól emlékszünk, a februári pátensben ki van mondva, hogy ha az országgyűlés a Reichsrath kérdését bárhol elejtené, akkor közvetlen választás útján választatnak meg a követek. Miután pedig már a szász és román nemzet nyíltan kimondja, hogy kész az államtanácsba küldeni, tehát így a közvetlen választás sikere az ország felére nézve mindenesetre biztosítva van. „Ami a román nemzet inarticulatióját illeti, miután ezen nemzetnek negyedik nemzetté elfogadására nézve a magyar és székely közvélemény is öszhangzólag kedvező volt, épen a románokra nézve sokkal üdvösebb volna, ha azt oly országgyűlés mondja ki, amelynek összeállítása által egyik nemzetiség, vagy egyik jogosult érdek sem érezne sérelmet. A regalisták kinevezésére nézve, ha már a memorandum az erdélyi törvényekre hivatkozik, úgy nekünk is az erdélyi törvényekből van jogunk okoskodni, s e törvények szerint nem áll a román emlékirat 1-ső pontjának azon állítása, mintha a gubernium csak kihallgatandó volna a regalisták kinevezésére nézve, de a kinevezés tetszés szerint történhetnék. Törvényeink értelme szerint e szó „audito gubernio“ mindig azt jelentette, hogy a „kormányszék fölterjesztése folytán“, következőleg olyat soha nem nevez ki az uralkodás, kit nem a kormányszék terjeszt fel. Az sem áll, hogy a királyi hivatalosak számát tetszés szerint lehet emelni, mert hisz a leopoldi oklevél 4-ik pontjában a hivatozott szokás megtartása van kikötve az országgyűlés összeállítására nézve, mire az 1791-ki 11-dik czikk is hivatkozik prologjában. — Ám pedig egész 1761 ig, mig az országgyűlések törvényszerűen tartottak, mindig az volt a szentesített gyakorlat, hogy több regalista nem lehetett, mint amennyi követ volt szám szerint. Nem tagadjuk, hogy ez ellen később mindig visszaélés történt, s az 1007-ei országgyűlés is hasztalan kelt ki ellene, így mi nem is a lehetőségről, hanem ez emlékiratban felhozott törvényről szólunk. De már most, ha a román emlékirat elve elfogadtatnék, mi lenne hazánkban a népképviselet elvéből, mi lene az ország jogából a kormányhatalom irányában? Minő elv ez ? Az-e a kormányzás és ország közös legislatiójának feladata, hogy a kormány okvetlen többségben legyen ? De hát mire való ekkor az országgyűlésre költeni ? És el volna-e váljon itt érve az uralkodó czélja, ki azért hívja össze az országgyűlést, hogy népeit kihallgassa, közvélemények szerint és velük hozzon törvényt ? Sőt épen ellenkezőleg a román memorandum nézetével, az erdélyi országgyűlés, a népfelszabadulás után, a jogegyenlőség elvének épen azért nem felel meg eléggé, mert a regalisták kinevezése által a népképviselet eszméje mindig paralizálható; és miután a törvényhozás tagja többé már nemcsak a nemesség, hanem az összes nép,az országképviselet monarchikus rendszer alatt és az ariszocrát hagyományok fenntartása mellett, egy táblán szinte lehetlenné vált; a képviselet jövőre legczélszerűbben felső és alsó tábla által gyakoroltathatnék, s kérdésen kivül Erdélynek, ha külön ország maradna, előbbutóbb igy kellene átalakítania törvényhozását. Föntebbi vázlatunkból igen jól belátható, hogy úgy elvileg, mint jogilag regalista csak a főbb birtokos lehet (e potiori nobilitate, sufficientique possessorio stb. 1791 11-ik t. ez.), mert ő arra van hivatva, hogy a nagyobb birtok érdekét védelmezze, s családi befolyásánál fogva összekötő kapocs legyen a király és nép között. Ezen főnemesek, vagy ha tán a nemesség érvényét a jogegyenlőség csökkentette, tehát nagyobb birtokosok kormányfizetést éppen nem húzhatnak, mert akkor ők tettleg kormányhivatalnokok volnának, nem pedig a főbb birtok képviselői, s még kevésbbé közvetítők a kormány és nép között. Ha azt mondaná a román emlékirat, hogy regalisták kinevezése körül a román nagybirtokosokra kellő tekintet legyen, ezt értenék, s a román nagybirtokosnak joga volna az illető érdekeket a maga részéről is kellőleg képviseltetni, de ezen intézménynél, hol a nagy birtok érdekének védelme van föltételezve, a népszámra, a főadóra hivatkozni nem lehet. Sokkal inkább értenék azt, ha úgy okoskodnának a románok, hogy miután nektek nagy birtokosságuk száma csekély, vagy sokasítsák a népképviselők számát, vagy a regalistákat szállítsák alá, hogy így a nép érdeke a hatalmasak által — ki ne játszassák. Ezt értenék, és ennek alapja törvényes is, a regalisták apasztását értve. Ámde itt egészen egyébről van szó, s rendkívüli források vannak fölkeresve, melyek egy terveit czél elérésére kútfőül szolgálhassanak. Legérdekesb ezen memorandum azon része, hol a nemzetiségek birtokára nézve számítás létetik, mintha a regalistaság fogalmában az öszszes nép birtokának, nem pedig a nagyobb birtok képviseletének joga foglaltatnék, holott a nép joga már egyszer ki van elégítve a népképviselet által. Általában jól tudjuk azt, hogy Erdélyben a nagyúri birtokok legnagyobb része havasokból és legelőkből áll; azt is minden államgazda igen jól miltatja, hoffy marhatenyésztő országban a A húsvéti szent ünnepek miatt jövő számnak szerdán ápril 13-kán fog megjelenni. legelő, a gazdaságban az erdő, egyike a legfontosabb tényezőknek. Persze, hogy épen a nagy havasok és legelők birtoklása miatt áll ott a magyar elem, a székelyt is ideértve, hogy ő, amint már Mersich után (aki Bach alatt földfelvételi felügyelő volt) többször kimutattuk, az 1075 (nem 1054, mint a memorandum állítja) mértföldet magában foglaló Királyhágón inneni részből 580 □ mértföldet bir, míg a román elemre csak 300, a szász elemre 150 □ mértföld birtok szár mutatik. A memorandum sajátságos felfogással azt mondja: ne számítsuk ide az erdőket s legelőket, tehát az ország területének szinte felét (pedig bizony, miután a jobbágyság felszabadult, nagyon sok régi jó gabonaföld hagyatott fel legelőül a mivelési képtelenség miatt), vessünk ki a számításból egészen 447 mérföld területet, és ime azonnal kijön, hogy Erdélyben több birtoka van a románnak, mint a magyarnak. Ezt mi szentül hiszszük. Ha leszámítom egy nálamnál kétszerte nagyobb birtokos birtokának kétharmadát, akkor én bizonyosan nagyobb birtokos vagyok mint ő. A minő következtetés ez kicsinyben, olyannak látjuk amazt nagyban. Sokkal fontosabb azon memorandumban a fő- és véradóra való vonatkozás; valóban a főadó az, hol a román elem Erdélyben aránytalan teherrel van sújtva, de a fejadó elvileg már is túlélte magát, midamellett ezen adó utáni illetősége már ki van adva a népnek, mert hisz a választási census úgy van megállítva, hogy a 8 forint adóba a főadó is beleszámíttatott; itt tehát a főadó jogának gyümölcse már egyszer le van szedve, s új jogot nem lehet azzal követelni. Hogy a románok, úgy népszámuk, mint az állam közérdekeire ezen népszám szerinti befolyásuk, valamint Erdélyben tagadhatlanul a magyarok után legjelentékenyebb birtoklásuk, s így ezeken alapult vér- és munka áldozataik által, hazánk egyik legfontosabb tényezői; hogy az ő érdekeik, törvényes kivonataik kielégítésével nekiek az ország többi népei tartoznak; hogy az ő nemzeti életek kifejlésére nézve minden szükséges eszközt és tért bírni jogosítva vannak; hogy megnyugtatásuk, bizalmuk s néptestvériességi hajlamaik felkeltése és biztosítása a magyar és székely nemzetnek érdekében áll , ezt mi elismerjük és nyilván hirdetjük; de hogy ők oly terveket készítenek, hogy a magyarokat az ország képviseleténél bizonyos kisebbségbe helyezzék, ezen eljárás minket nem kevéssé szomorít, kivált ha elhihetnék, hogy ily nézeteket azon egész nemzetiség képes volna osztani. Ami már ezen eljárás politikai oldalait illeti, nagy dologgal játszottak azon memorandum iról, mert tervük épen a népképviseletet paralizálná, amelyben pedig a románok lesznek egykor az egyik legfőbb tényezők. A román nemzet képviseletének alapja a népképviselet kiterjesztésében áll, így értettük azt, midőn a kissebb census eszméjéért küzdöttek értenék most is azt, ha sürgetnék, hogy a lehetőleg minden nagyobbacska román birtokos a regalisták sorába bejusson, s a regalisták száma kevesbeztessék, de mostani indítványukat épen reájuk nézve sem látjuk jövőre czélszerűnek. Különben a nézetek, a felfogás szerint, egymástól eltérnek, és mi mindenesetre ezen emlékiratban méltányoljuk azt, hogy a törvényes szerkezet keretjében mozog, habár nyíltan kimondja, hogy ellenünk dolgozik,amennyiben minket akar minoritásban hagyni az országyűlésen.Ha a regalistaság fogalma lehetne így értelmezhető, akkor ha megverve is látnék magunkat, nem esnék roszul, mert a törvényesség fegyverével vernének meg, mi pedig ragaszkodunk a törvényességhez még úgy is, ha hátrányunkra szolgálna, ámde a regalistai képesség fogalmát is maga a törvény határozta meg.“ Seward sürgönye Éjszakamerika londoni, madridi és párisi követeihez a mexikói beavatkozás ügyében. Sewardnak ezen sürgönyét az angol és német lapok már a múlt hó végén közölték szószerinti tartalomban; ezen közlemények után lapunk is ismerteté azt — természetesen a nagyobb tárgyhalmaz miatt csak rövidebb kivonatban; most a párisi lapok, nevezetesen a „ Journa des Debats ugyanezen sürgönyt hozzák azon kijelentéssel, hogy az hivatalosan csak ezután fog közzététetni. A mexikói kérdés jövendő alakulásai tekintetében szükségesnek tartok ezúttal, midőn politikai közlendőink gyengébb érdekessége is azt megengedik, a szóban forgó sürgönyt egész tartalmában közölni; mi itt következik : Washington márt. 3-án 1862. Sir. Európában, mint észreveszszük, azon vélemény kezd terjedni, hogy a spanyol, franczia és angol haderők megkezdett tüntetései Mexikó ellen ez országban forradalmat idézhetnének elő, mely aztán a monarchiai államidom behozatalát s a koronának egy idegen herczeg általi átvételét eredményezhetné. Országunk mélyen érdekelve van a világbéke fenntartása által, s minden viszonyaiban — úgy a szövetségesek, mint Mexikó irányában — lejális akar maradni. Ezért az elnök megbízott, közöljem nézeteit az új fordulatra nézve mind a két féllel. Az elnök bízott a szövetségesek azon ígéretében, hogy nincsenek politikai czéljaik, csak sérelmeket akarnak orvosolni. Nem kétkedik a szövetségesek őszinteségében, és ha tiszta szándékaik iránti bizalma megrendülhetett volna, meg is szilárdult volna ismét azon, nyilván az ő nevükben tett fölvilágosítások folytán, hogy t. i. Spanyol-, Franczia- és Angolország kormányai beavatkozásuk által nem akarják a Mexikóban fennálló alkotmány megváltoztatását vagy a mexikói nép akaratával ellenkező bármily politikai átalakítását előidézni. Ő csakugyan fölteszi, hogy a szövetségesek egyetértőig nyilatkoztatják.