Pesti Napló, 1862. június (13. évfolyam, 3692-3714. szám)

1862-06-21 / 3707. szám

141-3707 13-ik évf folyam. Szerkesztési iroda : Fé­­cziek tere 7-ik szám e­l­ső emelet E lap szellemi részét illető, minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo­gadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferenci­­ek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek : Vidékre, postán: Helyben, házhoz hordva. Félévre . . . . 10 frt 50 kr. a. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é. Szombat, jun. 21.1862. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 ujkr. sorrmr­t “ Előfizetési felhivás „PESTI NAPLÓ“ julius-decemberi folyamára Előfizetési ár : július—decemb­ri 12 évre 10 frt 50 kr. Julius—septemberi l/1 évre 5 frt 25 kr. Az előfizetési dijak közvetlenül a kiadó­­i h­ivatalhoz intézendők. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, Junius 20. 1862. Bécsi dolgok. A bécsi lapok kivétel nélkül a belgrádi eseményekre fordítják leginkább figyelmü­ket. Felfogásaik alább ismertetvék,itt elég­nek tartjuk csupán azt kiemelni, a­mit a „Seharfféle Corr.“ jó forrásból közöl, hogy t. v. a belgrádi várparancsnok, Asir basa, " '"t ’an a zimonyi parancsnokhoz, Phi­lippovich cs. kir. vezérőrnagyhoz azon kéréssel járult, adjon rendelkezésére né­hány század cs. kir. csapatot a belgrádi török őrség erősítése végett. Természe­tes, hogy a basának ezen kérelme nem teljesíttetett. Ugyancsak az érintett lap szerint a bombázás megszüntetése főleg a nevezett osztrák tábornok jó szolgálatai­nak köszönhető, habár a franczia főcon­­sul, Tostu úr is, igen határozottan inter­veniált később. A­mi a részleteket illeti: kiemelendő, hogy a szerbeknek a bel­grádi erőd ellen intézett támadását a tö­rökök visszaverték. Ugyancsak a „Seharfféle Corr.“ írja: „Azt híresztelik, mintha a szent­szék vo­nakodott volna a bécsi kormány javasla­taira nézve , a concordatumot illetőleg, alkudozásba bocsátkozni. Ilyen vonako­dásról (hivatalos körökben) semmit sem tudnak, s az merőben valószínűtlen is. „Man merkt die absicht und wird ver­stimmt“, veti hozzá a „Corr.“ A bécsi lapok közül több csodálkozását fejezi ki, hogy mi okozhatá a Correspondenz derült kedélye lehangoltságát. Hiszen, jegyzik meg, a Correspondenznek módjában áll a „Verstimmung“-ot okozó közlések ellen megóvni saját és a közönség kedélyét, ha hivatalos forrásból előadja, miben áll voltaképen a dolog. Scharff­er csak azt akarta megmutatni megjegyzésével, hogy ő is olvassa a német classicusokat. A hadsereg budgetét már megszavazta a reichsrath. Két ülés elég volt 122 mil­liónyi észletet megszavazni. Egyik bécsi lap csodálkozik rajta, mi jól, mi gyorsan működik már a gépezet. Egyébiránt ba­jos volt hozzá szóllatiuk a doctor úr­ak­nak a részletekhez; nem értik e t­árgyat,­­ csak Tinti és Eiselsberg szóllottak némi szakismerettel. Dr. Rechbauer in­dítványozta ugyan, hogy a békebudgetet 92 millióról legalább 82-re szállítsák le, s dr. Taschek, Schindler, Skene, Riehl urak pártolták ez indítványt, azonban a hadügyminisztériumi padról hangzott a „Non possumus!“ Több bécsi lap írja, hogy a hadügyminiszter tárcza­kérdést csinált e kérdésből, már­pedig a többség — mint a „Morgen Post“ mondja — min­denkép óhajtja a hadügyminisztert hiva­talában megtartani, mint a­kinek „alkot­mányos“ érzülete iránt bizalommmal vi­seltetik, s nem tudják, ki lenne utóda. Ez oknál fogva 61 szavazat 47 ellen meg­szavazta a 92 milliót. A részletes viták­ból kiemeljük a következő jelenetet: Skene indítványozza : „Mondja ki a ház ab­beli óhajtását, hogy a tisztek kinevezése és elő­léptetése törvény által akkér rendeztessék, hogy a szolgálati idő, érdem és képesség, tekintetbe vétessenek.“ Hadügyminiszter: A tisztek kinevezé­se és annak módja nem tartozik a ház illetőségé­hez. Ez egészen Ő Felségétől függ. G i s k r a: a februári pátens 10. pontjára hivat­kozik, a­mely szerint a hadi­ kötelesség teljesíté­sének módja a reichsrath illetőségéhez van szá­mítva, s így az előléptetés módja is. Hadügyminiszter: Jelen voltam azon okirat szerkesztésekor, s a kormány nevében ki­jelentem, hogy ezen kifejezés alatt: „a katonai kötelesség teljesítésének módja“, csak az ujon­­czozás értendő. Giskra: Nem a törvényhozó szándéka, ha­nem a törvény szerkezete döntő a törvény ma­gyarázatában. Dr. Demel (Sziléziából): Kétségtelen joga a háznak, a hadsereg pénzügyi kellékeit megvizs­gálni. Skene indítványa csak szelíd megrová­sa a történteknek, így legyen ezentúl is ? Azt nem lehet elvitatni, hogy az osztrák hadseregnél, az előléptetést illetőleg, nem mindig az érdem jó tekintetbe, s azon szerencsétlenség, mely hadse­regünket érte, főleg innen eredt. (Nagy tűzzel.) Minden független képviselőnek kötelessége e fölött nyilatkozni. (Roppant tetszés!) Skene indítványát majdnem egyhangúlag el­fogadják. A jún. 18-ai ülésben már a tengerészeti budget jött szőnyegre. Semmi kétség, mond a „Morn. Post“, hogy ezt is megszavaz­zák, — hiszen e tengerészeti költségek nagy része a folyó évre már ki is van adva. De itt, az idéztük lap szerint, már nem oly készséggel járnak el a Reichs­rath urak a megszavazásban, mint a had­sereg költségvetésénél. Jele, mond a „M. P.“, hogy Ausztria nem tengeri hatalom. Azonban vannak, a kik azzá szeretnék tenni, Iggg a dalmata Lapenna és a szerbül szónokló Ljubissa, s báró B­u­r­g­e­r, a trieszti helytartó. Különö­sen az utóbbi nagy bőbeszédűséggel s vi­rágos szónoklatban fejtegeté, hogy nagy hajóhadra van szükség, — a­mi évenként 25—30 millió tengerészeti budgetet kí­ván. Most 6—7 millióról van szó. Egy tiroli úr, Putzer is, a nagy hajóhad mellett szónokolt. Giskra, Schindler és Ryger igen leszállították a tengeri nagyhatalmi igényeket. G­i­s­k­r­a szerint alaptalan félelem, hogy az ellenség a bi­rodalom partjain kiszállhasson. Ausztria a tengerészetben nem versenyezhet Szardí­niával, mely ez évben is 63 millió fran­kot költött hajóhada szaporítására. Most az osztrák pénzügy jelszava takarékosság legyen. Schindler is megjegyzi, hogy az „ultima ratio“ nem a hódszerek, hanem a pénz. Ezt kell szerezni! A keresk. és tengerészeti miniszter beszédéből a követ­kező adatok emelendők ki : Az osztrák birodalom tengerpartjának hossza 248 mfld, a szigetek terjedelme 306 mfld, mindössze 172 kikötő van. Összesen 129 kisebb nagyobb hajóról van szó 996 ágyúval. A tengerész­­ összes személy­zete 18.000 főnyi lenne. Írtuk már, hog­y a száz nemzeti egye­tem küldötteit 16-kán fogadta el ő Fel­sége. A „Botschafter“ szerint megígérő Ő Felsége, hogy majd jelentést tétet magának kérelmek felől, s fontolóra veszi. Ez után a küldöttség a pénzügyminiszternél volt, a szász hivatalnokok fizetése dolgában. Megnyugtató ígéreteket kaptak. Schmidt visszasietett Erdélybe, miután gr. Crenne­­ville be akarja utazni a szász földet. Egyéb­iránt azt írják a lapok, hogy a szász atya­fiakat megtraktálják a reichsrath urak. Egészségekre! A „Donau Ztung“ azon czikkét illető­leg, melynek változó hangulatát és modorát inkább, mint irányát, kiemel­tük, megjegyzi a Wanderer, hogy jól érte­sült körökben azt állítják, hogy az érintett változás nem esetleges, hanem az ál­lamminiszter közvetlen bea­vatkozásának tulajdonítható. E czikkre vonatkozólag a következő észre­vételeket közli a „Wanderer“ : „A félhivatalos lap végre valahára félre teszi a „verwirkung“ elméletét; előadja, hogy a kö­zös ügyek absolut kezelése, a­mint bizonyos conservativ körökben óhajtják, nekünk magya­roknak. (t. i. a Wanderer ezen czikkét Pestről írják) bizonyára nem lenne ínyünkre, s végre közeledő nyilatkozatokat vár a magyarországi szabadelvű párt részéről.“ Mindenek előtt megjegyzi a W. Írója, hogy a „szabadelvű“ párt nevezet itt, a­mennyiben ez alatt Deák pártja értendő, azért nincs helyén, mivel annak ellenkezője — a conservativ párt — hiányzik, miután a dynastiát és a kapcsolatot Ausztriával kivéve, semmi olyan nincs, a­mit a magyar párt conserválni törekednék. A felosz­­lattatott országgyűlés csak egy nagy ellenzékből állott, különböző árnyalatokkal, egyik szárnyat az egykori conservativek, a másikat a határoza­tiak, s a középet a Deák pártja képezvén. Az alkotmány fenntartásának­­­lapeszméj­e egyesíté­­ ez árnyalatokat. Míg ez alapeszme felülről tagad­tatik , nem alakulhat kormánypárt Magyarorszá­gon s nem gondolható országgyűlés, melylyel alkotmányos utón ki lehessen egyezni. „Mit kívánnak Deák pártjától ? mond folyta­tólag a „Wanderer.“ Javaslatokat, közvetítő ter­veket ! Hiszen épen e párt nézetei vannak kife­jezve, az érintett pártárnyalatok egyezménye folytán, az országgyűlés fölirataiban ezen felira­tok Deák programmja, mely adoptió által lett a nemzet hongyűlésének programmja. Más ország­gyűlés más programmot fogadhat el, de a Deák pártja akkor is ezen első programmhoz tartja magát, a törvényes és legális ellenzés prog­ram­jához.“ Angliában nem jut eszébe egyik vagy a másik pártnak azt kívánni, hogy más prog­rammal álljon elő. Következőleg, mond Wanderer nem a Deák pártjától, hanem a kormánytól kell kivárni, hogy az államjogi kérdések megoldását más térre állítsa. Ha e téren Deák ellenzésével fog találkozni, s nem nagy baj a kormányra nézve. Hiszen 1848 előtt is így volt ez, s Deák el­lenzése se Magyarországnak, se Ausztriának nem vált­­kárára. „Csak az lenne rész a kormányra nézve, ha megint az egész országgyűlés ellenzé­sével találkoznék, s ezt csak úgy kerülheti ki, ha nyiltan és határozottan kimondja, hogy fölhagy azon elvvel, mely az összes pártokat közös ellen­zésre hívja föl.“­ ­ Szerbia és Törökország­ közötti összeütközés. A belgrádi események további fejlődéséről a „Wanderer“ egy baráti kézből a következő ma­gán táviratot kapta: Belgrád, jun. 17. (esti 5 órakor.) A város bombáztatása, a­mely ma reggeli 9 órától délig tartott, és a mely jelentékeny kárt csinált, egy órakor félbeszakittatott; a fegyvernyugvás esti 6 óráig van kitűzve s akkor újra lövetése a városnak. A vár megrohanása minden órán várható. Ezen telegramm — jegyzi meg egy bécsi lap — melyet Belgrádban f. hó 17-dikén d. u. 5 óra­kor adtak fel, az egy órával későbben bekövet­kezendő bombázás újra megkezdését akarja tudni. Lehetséges, hogy a fegyvernyugvás tar­tama csupán 6 óráig volt kitűzve, s aztán a fen­tebbi telegramm elmenetele után megint meg­­hosszabbíttatott. Ez esetben össze lehet egyez­tetni azt a telegráf-hivatal által szétküldött, Zi­­monyban június 18-dikán kelt sürgönynyel, a­mely szerint a tüzelés félbeszakítása 17-dikén dél óta folyvást tart. Azonban az is meglehet, hogy a zimonyi tudósítás tévedésen alapul, és a bombázás, a­mint itt Bécsben is a legutóbbi esti börzén magán telegrammokból tudni akarták, 17-dikén esti 6 órakor valóban újra megkezde­tett. A „Temesvárer Zeitung“ belgrádi, ugyancsak június 18 diki telegrammja a „Wanderer“ét lát­szik megerősíteni. Ebből ugyanis az vehető ki, hogy 17-dikén az öt vagy hat órai fegyvernyug­vás után a bombázás újra megkezdő­dött, de másnap 18-dikán újra félbeszakítta­tott. A távirati tudósítás így hangzik : „Az osztrák konzul közbelépésére tegnap (17-dikén) délután a bombázásnak hat órai meg­szüntetése megadatott, hogy az osztrák alattvalók veszély nélkül vonulhassanak ki a városból. Ezek vagyo­naikkal Zimonyba vonultak. E­közben a külhatalmak konzulai egész befolyásukat elővet­­­ték, hogy a basát az ellenségeskedés teljes megál­lítására, valamint a szerbeket a veszteg mara­dásra bírják. Ezen fáradozásuknak köszönhető, hogy ma (június 18-án) a basa a város lövetésével felhagyott (angestellt), s így ismét megnyugató állapot áll be (?) A fejedelem ma délelőtt még nem tért vissza utazásából. A bombázás által okozott kár nem jelentéktelen.“ A telegráf-hivatal által közzétett sürgöny igy hangzik : Z­i­m­o­n­y, jun. 18. Belgrádon fegyvernyug­vás. A szerbek torlaszokat épitenek a városban. Nagy csődülés a vidékről. A­mi Ausztriának a szerb török viszályhoz való állását illeti, a „Scharff’s Correspondenzában e félhivatalosnak látszó nyilatkozatott olvassuk : „Egymást érik az események, melyek Törökor­szágban a válságot csaknem természeti­ kénysze­rűséggel készítik elő. Míg a montenegrói harcz folyton dühöng, Herzegowina még nyílt láza­dásban, Bosznia átalános fölkeléssel fenyege­­tődzik, a legszélsőig ment feszültség Szerbia és a porta közt explosioval tört ki, melynek következ­ményei ki nem számíthatók. Talán ez lesz a vég kezdete Törökország föloszlási fejleményé­ben, talán életereje kiállja még e kríziseket. Nem szükség erősítenünk, hogy Bécsben nagy részvét­tel figyelik mindezt. De bár mi nagyok és fontosak legyenek az érdekek, melyek itt Ausztiára néz­ve élőkre vannak állítva , egyelőre nem képes egyebet ten­ni, mint bevárni az alkalmas pillanatot midőn a­r­r­ó­l lesz szó, hogy érdekei mellett tettleges erélylyel lépjen föl. Mind­addig Ausztria feladata lesz Törökország épségét tekintenie délkeleti po­litikája alapjául, de egyszersmind minden ha­talmában álló morális eszközökkel arról gon­doskodni, hogy a török uralom alatti ke­resztény néptörzseknek szerződésileg kikö­tött jogaik rövidséget ne szenvedjenek s méltó panaszaiknak elég legyen téve. Ily módon Ausztria arról is legjobban gondoskodhatik , hogy tulajdon délszláv területei be ne vonassanak a katastropbába. Azon esetben, ha ez elkerülhetlen, s Törökország mos­tani állapotában ki nem bírja állani, akkor ma­gától érthető, hogy Ausztria betöltöttek­nek fogja tekinteni a porta iránti kötelezettségét, s csupán a maga ér­dekeit tartandja szem előtt.“ A „Donau Zeitung“ ezeket írja a belgrádi eseményekre vonatkozólag : A félhivatalos lap azon kezdi, hogy megrójja a „Botschafter“ nyilatkozatát a belgrádi esemé­nyekről, mely nyilatkozat, úgymond, mé­­lyen sértheti a déli szlávok érzüle­tét. Nem irigylendő Törökország keresztyén lakosainak helyzete, s méltó a sympathia, mely­lyel az ausztriai birodalomban irántok visel­tetnek. Egyébiránt Ausztriának nem feladata, sem hogy Törökországot minden áron támogassa, sem hogy előmozdítsa a keresztyén népségek forradalmi törekvéseit. Ausztria érdeke mérsékletet kíván, s engesztelőleg közbenjáró magatartást mindkét fél irányában. A „Presse“ azt állítja, hogy tévedés, mintha Belgrád lövetése elég indok volna a porta és Szerbia közti hűbéri kapocs szétszakítására. Az 1856. mártiusi párisi szerződés teljesség­gel még nem enged ily magyarázatot. A török helyőrség helyesen cselekedett, midőn egy eshe­tő meglepetés ellen előkészületeket ten s állását megtartá. Ezért Bécsben, Párisban, Londonban és Sz. Péterváron csak köszönetet mondhatnak neki. Belgrád elvesztése nemcsak a délszláv mozgalomnak elszórt üszkeit fogná egyetlen nagy, az egész illyr háromszögöt elborító lánggá Tárcza. Az új földesúri) Regény. Irta Jókai Mór. (Folytatás. **) Különös pereset. Hetek múltak el ezután; az árvíz lassanként visszatért medrébe; először általános iszap lett belőle, azután apró halastavacskák itt amott a termő földek közepén, miket majd csak a har­madik nyár fog tökéletesen kiszárítani; pusztu­lás, romlás képe mindenfelé, a­mire utoljára un­dorral néz már az ember, mikor restell rajta so­pánkodni. Még sokáig nehéz volt egyik faluból a má­sikba menni a megromlott utak miatt, mikről a hidakat mind elhordta a víz ; és Ankerschmidt nem sietett Brauhäuser urnak a „fekete levest“ csinálni. — Ha ez az árvíz nem lett volna, soha se ke­rültünk volna össze. Nem törődött ő most egyébbel, minthogy leánya boldog fog lenni; az első vasárnap mind­járt kihirdetteték a házasulandó párt, s öröm volt az öregeknek a fiaatalokban újra élni. Annálfogva Ankerschmidt egyenként kibonto­­gatá a zsebkendőjére kötözött bogokat, ez Gri­­sáknak, ez Brauhäusernek, ez Mikucseknek szól. Csak a negyedik marad meg : ez Aladárt illeti, de hisz azon sincs már mit tartogatni tovább. Tudnak mindent. Nem sokára kapott is egy levelet doctor Grisáktól, melyben az érdemes férfiú nagy pro­­sopopoeiával előadja, mily szigorú vizsgálat tar­­tatik illető helyeken a felett, hogy kinek hi­bája vagy vétsége okozta e több millióra menő kárt; a bűnös példásan fog lakolni. Az eddigi nyomozásokból azonban az tűnik ki, hogy „egy kis félreértés“ okozta az egészet, mely Mikucsek *) A fordítási jog fenntartatik. **) Lásd a „P. N.“ 3. 4. 6. 7. 8. 9. 12. 13. 14. 16. 17. 20. 21. 23. 24. 25. 28. 29. 30. 33. 35. 36.37. 38. 40. 41. 44. 45. 47. 49. 53. 54. 57. 59. 61. 64. 66. 68. 70. 72. 74. 77. 78. 80. 81. 83. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 92. 100. 103. 105. 110.114. 116. 118. 113. 128. 126.127.130. 132.133. 185.189. számait. úrral történt, ki roszul értette át megbízatását;­­ azután az ő utasításait is roszul értették meg; tévedés volt az egész , a­mi annyival világosabb fog lenni, mivel Mikucsek úr időközben Galli­­cziába tevődött át, s hogy confrontáltathassék, előbb a külön helytartóságok útján a miniszté­riumon kell megkeresni, és végtére, ha hibásnak találtatnék is, mit nyernének vele a károsultak ? testén, lelkén, meg az esernyőjén kívül semmije a földön; majd kiheveri ezt is az ország, mint sok mást, stb. stb. Ankerschmidt azt mondta rá, hogy igaza van, biz azzal kár is volna már a papirost fogyasztani, hogy honnan eredt a szerencsétlenség ? elég hogy megvan. Hanem e közben valami történt, a­mit doctor Grisák nem tudott. Mikucsek úr csakugyan jegyet váltott a posta­kocsira Lembergig, hanem a­mint a kocsi For­rónál a lejtőn fölfelé csendesen haladt éjszaka: egy lövés történt az ablakon keresztül, oly kö­zelről, hogy a lőpor füstje egészen megfogta az üveget, s a golyó egy kis gömbölyű lyukat ütött rajta, mintha csak papír lett volna. Négyen ültek a kocsiban, s a négy közül Mikucseket találta a lövés,­­ rögtön halva maradt. A gyilkos, kinek a kocsi felhágóján állva kel­lett tenni a lövést, rögtön úgy eltűnt, hogy nyo­mába nem lehetett akadni; e körülmény miatt a kassai törvényszék a postakocsist és kalauzt fo­gatta el, mint közvetlenül gyanúval terhelteket. Erre azután egy sz . . . i földész jelenté föl magát a törvényszéknél, hogy ne üldözzenek semmi ártatlant : a gyilkos ő volt. Elmondta, hogy boszúból téve a gyilkosságot, hogy erre régen készült; leírta körülményesen, hogyan történt, mint lesett rá a postakocsira sö­tét éjjel, hogy hágott föl a hintó lépcsőjére, hova hajította el a pisztolyt, hol húzódott meg az árok­ban ? Teljesebb vallomást kívánni sem lehetett. Bizton kimondhatta rá minden bíró a halált. Azonban ugyanakkor, ugyanazon napon egy másik sz . . . i földész meg a miskolczi törvény­szék előtt jelent meg s ugyanazt a történetet sa­ját magával ugyanazon szavakkal mondá el, azt állítva, hogy ő volt a gyilkos. Az egyik följelentett neve volt Bárd Péter, a másiké Bárd Pál : testvérek voltak. De már most melyik volt hát az igazi gyilkos. A törvényszék szembesíti mind a kettőt, mind a ketten álltak elébbeni vallomásuk mellett. Ha kérdék tőlük, miért állítja a másik ok nélkül, hogy ő követte el a bűnt ? az volt köl­csönösen a feleletük, hogy a másik testvér saját­­ magát akarja feláldozni, hogy testvérét meg­mentse. Az kétségtelen volt, hogy egyik a valóságos gyilkos, de az is kétségtelen volt, hogy a másik meg nem az. Valakit el kelle­ttélni, s valakit fölmenteni, csak azt nem lehete földeríteni, hogy kit? Mikor szembeállt a két testvér, olyan érzéke­nyen tudta egymást kérni, hogy mondjon le szán­dékáról, minek vállal magára olyan vétket, a­mit nem követett el? Majd meg vitatkozni kezd­tek, egymást keresztkérdésekkel fagrgatták: ho­gyan volt ez, hogy történt az ? de mind abból csak az derült ki, hogy a körülményeket egyik a másiknak elmondhatta, s azért tudja oly pon­tosan mind a kettő. Végre Bárd Péter, hogy a bírákat meggyőzze, az utoljára tartogatott eszközhöz folyamodók, azt mondta, hogy neki terhelő tanúi van­nak . Ankerschmidt lovag és Garanvölgyi Aladár urak , azok bizonyítani fognak a mellett, hogy neki kell a gyilkosnak lenni. A törvényszék felhivatá a két urat, kik épen nem tudták elgondolni, hogy kerül az ő tanús­kodásuk e criminalitásba ? Bárd Péter azt kérde, midőn tanúival szembe­­sitek. — Emlékeznek-e uraim, mikor a tiszai gátnál virrasztanak éjszaka, hogy egy csónakos jött el előttük, a kivel szóba eredtek. — Az én voltam! vágott bele Bárd Pál. — Te voltál ? szólt fejcsóválva Péter; még ez is te akarnál lenni ? Hát ha te voltál, mond meg, hogy mit beszélt ez a csónakos ott az uraknak. — Hát én hoztam birül, hogy a d . . i gát át van törve, s én mondtam, hogy valaki meg fog halni. — Akkor ott hallgatóztál valahol, mert a csó­nakos én voltam. — Vagy pedig te hallgatóztál, s én voltam a csónakon. — De uraim ! kiálta fel kétségbeesetten Péter, én eskü­szöm , hogy én voltam a csónakon. — Én is esküszöm. Sem Ankerschmidt, sem Aladár nem tudott bővebb felvilágosítást adni; sötét volt, mikor­ az emberrel beszéltek, arczát nem vehették ki, a mondott szavakat pedig mind a kettő egyforma hűséggel tudta ismételni. Egyiknek bizonyosan a gáton kellett akkor lennie. De hogy melyik volt ? az csakugyan nem tűnt ki. A törvényszék kénytelen volt őket újra visz­­szakisértetni börtönükbe. Mikor elvitték őket két felé, Bárd Péter fel­emelte lánczos kezét s ujjával gyöngéden meg­fenyegetve testvérét, elkeserült hangon mondá hozzá : — Bátyám, bátyám ! te csak azon vagy, hogy magadat elöld miattam; de meglásd, hogy semmi sem lesz belőle. Este írószereket kért Bárd Péter, mint mondá, a törvényszék elnökének akar fontos felfedezést tenni. Adtak neki. Reggel aztán ott találták az ajtókilincsre fel­akasztva nyakkendőjénél fogva. Az asztalon hagyott levélben ez volt írva: „Méltóságos uraim? Azt mondják, hogy a­mely tanúvallomásra ha­lál következik, az olyan erős, mintha megesküd­tek volna rá , én tehát meghalok és vallomáso­mat megerősítem ; magam voltam a gyilkos, test­vérem ártatlan, Bárd Péter. A törvényszéknek nem maradt más feladata, mint elfogadni a bevégzett tényt. A ki meghalt, az volt a bűnös, a ki megélt, az az ártatlan. Ez értelemben adatott ki az ítélet. Igazságos volt-e? azt egyedül a sziveket látó úr tudja. Bárd Pál, mikor meghallotta öcscse halálát, s saját fölmentését, könnyezve mondá, hogy pe­dig még sem ő volt a gyilkos. — Hanem ilyen bolondokat beszélni egyszer mindenkorra megtiltatott neki két havi büntetés terhe alatt. Ha azt akarja, hogy be ne csukják, hát ismerje el, hogy ártatlan. Beszélték aztán egy ideig azt is, hogy a börtön­ben öngyilkossá lett Péter ugyanaz volt, a­ki egy időben Szemes Gyurka név alatt annyi csinyt kö­vetett el. Onnan hitték, mert e halál után Szemes Gyurkáról többé semmit sem lehetett hallani. Ki tudja ezt is ? Ilyen monda mindig van elég. (Folytatása következik). Magyar Tudományos Akadémia. Szambulban járt tudósaink jelentése mellett, a június 16-kán tartott ülés másik főtárgya volt Ormós Zsigmond lev. tag székfoglaló elő­adása. „Cornelius Péter“ német kép­író életét és műveit ismerteté ez értekezés, mely­ből azonban, terjedelménél fogva, csak egyes részleteket olvas a föl szerző. Itt közöljük belőle, mutatványképen, a hete­dik fejezetet. „A képzőművészetek monumentális ága, mely­hez a festészetben a freskó tartozik, természeté­nél fogva a népesség minden rétegeibe be nem hat, vagy­is közönségessé nem válik. Nemesi faját képezi az a festészetnek, és valamint a pártoló közönségben a műszeretet magas­ fokát föltéte­lezi, szintúgy a gyakorlatára térő művészben na­gyobb képzettség kívántatik.“ „Ezekből következik , hogy a monumentális festészet nem igen válik kisszerű előállítások eszközévé, s hogy virágzása a vallás-történelem terén kiváló szeretettel foglalkozó olasz festé­szetben hasonlatlanul nagyobb és tökéletes, mint kezdettől fogva a népies köznapi életjelene­­tekkel rokonult német­alföldiben. A német festé­szet a naturalistikus német­alföldi, s az eszmé­­nyies olasz közt, közép helyzeténél fogva, a régi monumentális festészet terén középúton áll. „A kölni szent Gereon kápolna, a halberstadti s más egyházak falfestményei mutatják, hogy régtől fogva szokásban volt; de ifjabb Holbein János Luczernben vadász jeleneteket, Baselben pedig humorteljes haláltánczokat festett. Dürer a legnagyobb német festész, Cranach és más hír­neves festészek pedig a monumentális festészet­tel nem foglalkoztak ; míg Olaszországban Giot­­totól s a firenzei régi festészektől kezdve a festé­szetnek legvirágzóbb szakáig, a leghírnevesb művészek : Rafael, Michel Angelo, Leonardo da Vinci, Correggio, Tizian a monumentális fes­tészet történelmi terén örök becsű műveket al­kottak. „Schadow Vilmos szerint freskó által a leg­­magasb lön elérve a festészetben. Michel Angelo a freskót a legférfiabb, legelhatározottabb és leg­­tartósb festészetnek nevező. Festészet az, mely a felhányt fris vakolatra történik. Aláfestés, javí­tás, vagy változtatás lehetetlen. A freskót nem minden alap nélkül a mozaikhoz hasonlítják, mert szintúgy mint ez, darabonkénti hozzátétel ál­tal létesül. A megkezdett részt egy nap tökélete­sen be kell végezni, s az alakok körvonalain oly­kor észlelhetett szélemelkedések onnan származ­nak, mivel a nap közben be nem festhető vakolat a falról levágatik, hogy fris mázolásnak helyt ad­jon. A munkához érerfestékek használtatnak, mik az új felhányású falon vegytani átalakulá­son és színváltozáson átesve, a vakolatot áthat­ják, s azzal együtt megszáradnak. „Förster Ernő, a freskó-kezelést leírva, mond­ja , hogy a falnak nedves felhányására, melyre a kép festendő, két részben folyó viz homokkal, s egy részben kövér mészből annyi vakolat kenetik fel, mennyi a napközben elkészítendő festmény alapjául szükséges. Az egyetlen összekötő eszköz a víz. A festékek az alapon áthatnak, s a mész jegesztése által tartósságukat megnyerik. A be nem festett alap az elkészült rész megkímélésé­­vel óvatosan leszáratik, az új vakolat mindig a

Next