Pesti Napló, 1863. január (14. évfolyam, 3866-3890. szám)

1863-01-14 / 3875. szám

költségvetési választmány a személyadó kérdé­séhez visszatérvén, azt mindössze 36 lejt, (mint­egy 3 ft.) tevő mennyiségben állapította meg. A bélyegadó törvényjavaslatot elvetette, behozván a pertaksákat, s pedig a törvények egyformasága tekintetéből, ez intézkedést Moldvaországra is kiterjesztvén. Némelyek által ez alkalommal — mond a nevezett lap — indítványba hozatott, mi­szerint a pénzügyi minisztérium, a pertaksákat illetőleg, egy helyesebben kidolgozott törvényja­vaslatot terjesztene a ház ebbe, mely szerint t. i. a taksa bármely keresetben képviselt összeggel egy arányba hozatnék; azonban illető miniszter erre azt válaszolta, hogy miután bokros elfoglal­­tatásai miatt ezt nem teheti, a ház maga szer­kesztene egy, ilyen törvényjavaslatot; — mi ál­tal — megjegyzi e lap — maga finánczminisz­­ter, Cantacuzéno, elismeri a törvényhozás kezde­ményezési jogát, melyre nézve a múlt évben azt megszorítani akarták. Negyedik örvendeztető tény az, hogy a kormány által a fogyasztási adó tekintetében tett előterjesztés elvettetett. Ugyancsak nevezett lap megérinti, miként a szerb kormány bukaresti ügynöke, egy, a lap szerkesztőségéhez intézett, s a kérdéses fegyver­­szállítmányra vonakozó levelében kijelentvén, hogy e lőfegyverek száma, az eddig tett jelenté­sek szerint, igen túlzottan van felemlítve , mi­után, úgymond, már a szállító 180 szekér száma, s az utak roszszasága után ítélve, mindenki meg­győződhetik az iránt, miszerint a 200.000 tétel, valósággal tízszerezve lehetett. Mi pedig magát a helyet, honnan a fegyverek szállíttattak, illeti, saját szemeimmel láttam a vásárlással megbízot­­taknak kiadott szerződéseket, melyek értelmé­ben azoknak szabadságukban állott a fegyvert megszerezni ott, hol kapható leend. Miután pe­dig e szállítmány rendeltetése helyére jutott, Szerbia fejedelme nyíltan kijelentette, hogy ezen fegyvereket egyenesen s kizárólag saját mili­­tiája felszerelésének kiegészítésére fordítandja, minden más ellenséges vagy támadó számítások­tól távol állván, oly­annyira, hogy más értelmű állítások csakis a szerb kormány már közön­ségesen ismert lojalitásával homlokegyenest ellenkező gyanúsítgatásoknak tekintendők. (y) A Magyar Tudom­ány­os Akadémia tegnap fejezte be nagygyűlését. — Az eredmény a szombaton tartandó közülés­ben lesz közzé téve. Addig is azonban előlegesen tudatjuk, hogy ez idén a tör­ténelmi osztályt illetvén a 2­00 arany nagy jutalom, azt, az osztály egyhangú ítélete folytán, Szalay László „Ma­gyarország történetének“ 1856 —1861-ben megjelent kötetei nyerték. Az 50 aranyos Marczibányi dij pedig Hornyik János Kecskemét város történetének adatott, mint legkiválóbb monographiának , az érintett évcyclus alatt. Végre a Természettani föld­rajzra kitűzött női dijt Gre­g­u­s­s Gyula nyerte. A többi pályázásnak nem volt kívánt eredménye. Uj tagokat választottak : I. A p­h­i­l­o­s­o­p­h­i­­ai osztályba: rendes tagul Greguss Ágost. II. Nyelvtudományi osztályba: lev. tagoknak : Madách Imre, Szemere Miklós, Lé­­vay József. III. Törvény tud. osztályba : Hoffmann­ Pál, Kallós Lajos. IV. T­örténettud. osztályba: Hornyik János. V. Mathem. osztályba: Asboth Lajos, Csányi Dániel. VI. Természettud. osztályba: Halász Gé­za, Hollósi Jusztin, Hazslinszky Frigyes, Preusz TARCZA. Hazai z zeneügyeink s a fővárosi hangversenyese. II. A második philharmoniai hangverseny f. évi jan. 4-én ment véghez még számosabb s dísze­sebb hallgatóság előtt, mint az első. Az előadott részek ezek voltak : a) „Antigone“ nyitánya Mendelssohn Bartholditól. — b) „Lohen­­g­r­i­n“ dalmű bevezetése Wagner Richárdtól. — c) „Tocatta“ Bach Sebestyéntől s végre d) S­c­h­u­b­e­r­t F. C-dúr s­y­m­p­h­o­n­i­á­j­a. E klassikus hangversenyekben rendesen min­dig akad oly zeneköltemény, mely a többi felett diadalmaskodik s mintegy háttérbe szorítva tár­sait , azoknál maradandóbb benyomást hagy hátra a hallgatók szivében. — Ilyen volt ez­úttal Wagner „L­o h­engri­n“ bevezetése, mely oly mélyen s erősen ragadott meg mindenkit, hogy az egész közönség egy zajos tapsban egyesülvén, mesterkétlen lelkesedéssel kívánta annak ismét­lését. Ha igazságosak akarunk lenni, be kell val­lani, miszerint az ismétlés nemcsak a mű meg­lepő szépségénél, de annak az illető zenekar általi előadásánál fogva is tökéletesen indokolva volt, a mennyiben az csaknem semmi kívánni valót sem hagyott hátra s az egész hangverseny fénypontjának volt nevezhető.— Lehetetlen nem utalni ez alkalommal ama régi, de örökké itt maradó körülményre a zenészeti világban, hogy egy zenemű sikere vagy elejtése a nagy­közön­ség részéről, még koránsem határoz annak belbecséről vagy értéktelenségéről. Jól em­lékezünk azon időre, midőn — egy pár év előtt — e mű legelőször került előadásra ná­lunk az akkori philharmoniai hangversenyek egyikében. Még akkor nem sokat beszéltek s ír­tak nálunk alaposan a zeneművészetről, s az e téren felmerült új eszmék jelentőségéről, moz­galmairól. Ma is van ugyan még elég hívatlan, s erővel zenekritikusnak felcsapott műbizáló, ki le tud ugyan fordítani idegen nyelvből — ám sokszor ezt is roszul — egy pár általános csattanós phrá­­zist, de ki a zene hét fő s öt fél hangját sem ké­pes elszámlálni; azonban lassan kint majd elvá­lik e téren is a búza a konkolytól. Még akkor nem sokat törődtek vele, ha várjon Wagner s a vele összekötött „jövő zenéjének“ gú­nyolt új iskola vezetői, követői, elismerői meg­­érdemlik-e a legcsekélyebb mértékben is a figyel­met ? Előadták művét, mint a rágalmazott, nem értett torz­ irány (?) curiosumát; a nagy közön­ség keveset, vagy épen semmit sem értve belőle, hidegen, érdektelen engedé elrepülni füle mel­lett a hangokat, s csak egyes emelkedettebb te­­kintetnek érezték a benne rejlő új eszmeirány­nak előbb-utóbb mindent átható, átalakító hatal­mát. — Azóta sok megváltozott kívül úgy, mint belől­e körültü­nk. Wagner közelebb jött hoz­zánk, s műveivel soha nem képzelt diadalokat aratott a birodalmi fővárosban ; az emberek las­san kint érteni kezdék intenzióját, eszmecserék keletkeztek művészeti czélja felett, úgy a nyilvá­nos közlönyökben, mint a különböző társadalmi körökben; az egyes könnyebben érthető dolgo­két össze kezdék hasonlítani a sok meglevő s mindennap rakásra termő zenészeti — különö­sen operai — galimathiásokkal, s mindinkább nagyobb kegyelettel, elismerő jó hajlammal kö­zeledtek az új tanok szerint alkotott művek meg­értéséhez. Ehez járult, hogy közülünk sokan közlekedvén a birodalmi főváros zenészeti vilá­gával, s meggyőződvén saját hallérzékekkel a mondottak, olvasottak világosabb volta felöl, lassú propagandákat képeztek; utánok többen elkezdtek gondolkodni s igy történt, hogy a mit akkor botor jövő zenészeti agykinövésnek tekintettek, azon ma már lelkesülnek s szíveseb­ben elfogadnák a jelen zenéjéül is, mint sok trillás s koloraturás csing-csang sületlenségeit a maga magát elsatnyitó, elnemtelenitő mai di­vatos operai zeneizlésnek. — De igy volt s igy lesz ez örökké; az előretörő szellem épit, halad , míg az emberiség elmaradt törpe része mindig maradni akar megszokott helyén, melyen kényel­mesen berendezte magát. — Itt volna már az ideje egyszer, hogy a magyar színház igazgató választmánya komolyan elkezdene haladni a kor­ral dalművészeti tekintetben s figyelmét kiter­jesztené Wagner valamelyik dalművére is pl. a „bolygó holland­i“ra, nehogy túlszárnyalva a kor kívánalmai által, egyszerre kénytelen le­gyen majd e részben az ajtóval berohanni a te­rembe. Az „Antigone“ nyitány nem volt valami, szerencsés választás. Mendelssohn gyengébb mű­vei közé tartozik s magában elszigetelve a hozzá tartozó énekkaroktól, nagyon határozatlan benyo­mást okoz. Beethoven „F i d e l i o“ dalműve egyik nagy áriája, a hozzá készült énekesnő elrekedése miatt elmaradván, Bach Sebestyén már többször hallott „T o c a 11 a“ját vették elő hirtelenében minden előleges próba nélkül, s a zenekar dicsé­retére legyen mondva, elég pontosan s minden nagyobb, feltűnőbb szarvashiba nélkül játszták végig. E mű eredetileg nem zenekarra volt írva s csak a németeknek jutott eszébe azt hangsze­relni. A hangszerelés elég híven, találólag utá­nozza az eredeti szellemét, mely úgy tűnik fel, mint az ellenpontozott tudomány óriás, soha el nem évülhető emlékpyramisa. — Ki mondhatja, hogy az akkori fogalmak szerint nincs e my telve a legkedélyesebb , legéletesebb gondolatokkal? — Azok az egymásnak szüntelen opponáló ellen­pontozati utánzatok, s a thémának változatos rhytmikai képletekben való felmutatása, mely minden hangszert keresztül jár, mint a testet a vér keringése, sajátságos komikus hatással van még a laikusra is. Németország sötétebb száza­daiból valamennyiféle ezék körkörös s faczipö­kös maisztereit látjuk magunk előtt mérgesen opponálni s handabandázni az iparszabadság fel­tűnő zászlója ellen. E mű kezdettől fogva ked­­vencz darabjává vált a mi közönségünknek, s első előadásakor emlékezünk, hogy a hallgató­ság körszékes része tapsolta meg legjobban, s kivánta ismétlését. Ne hidje azonban senki,hogy ez műértésből történt s történik. Csak a különös s barocc-szerűen hangzó zene benyomásának le­het azt tulajdonítani, mert a­ki legjobban tapsol neki, az megszaladna tőle, hacsak egyes hang­szeren kellene élveznie. Ez is egyik lényeges kü­lönbségét mutatja zene dolgában a műértői s lai­­kusi ítéletnek. Egyik szabad szemmel is meg­látja azt, mit a másik csak telescop segítségével vesz észre. E hangversenyben nem csekély várakozást, feszültséget keltött Schubert Colur sym­­phoniája, mely nálunk először került előadásra. — Mind a zenész, mind a laikus körökben száz­féle ítéletet lehetett hallani róla; annyi bizonyos, hogy a mi közönségünket el nem ragadta, s legjobban tetszett neki az utolsó lap, mely után megszabadítva érze magát további hallgatásától. — Tudvalevő dolog, hogy e symphoniát Schu­mann R. fedezte föl Bécsben ottani idézése al­kalmával a 40 es években. Diabelli műárus — mint Schubert kiadója — hangjegykézirati hal­maza közt turkálván, véletlenül rá akadt valami pókhálós szegletben; átnézte, s érdemesnek ta­lálta Lipcsébe vinni, hol Mendelssohn igazga­tása alatt adatott először. Még akkor kevés elis­merést talált a korán elhunyt zeneköltő tulajdon honfiai közt s tulajdon szülővárosában is. Liszt akkor tájban kezdé megismertetni a világgal Schubert dalait, s kivált Észak-Németországban nagy keserűséggel beszéltek. Írtak a bécsiek kegyetlensége felöl, melylyel Schubert, mint egyik lángeszű zeneköltőjük iránt viseltettek. Hét symphoniát irt, melyek közül a kérdéses C. durban, a 7-dik, s melyről Schumann, akkori nagy tekintélyű zenészeti lapjában talán túlsá­gosabb elismeréssel, kegyelettel is emlékezett, s későbben a bécsiek is jóvá akarván tenni hi­bájukat, erős propagandát képeztek a mű érde­kében, s így magyarázható meg azon általános, túlzott elismerési fok, melyre e symphonia az összes zenészeti világban emelkedett. A tekin­tély, a rábeszélés, nagyon sokat határoz művé­szeti dolgokban. — Nem lehet tagadni e sym­phonia sok szépségét, s különösen bámulandó benne a thematikus kidolgozás változatos gazdag­sága, s a hangszerelési hatások emelkedettebb kezelése. Csak egy hibája van, mely pedig lé­­nyeges a zenében, s mely Mozart szerint abban áll, hogy a zeneköltőnek mindig tudnia kell : mennyi elég a jóból, mert a legszebb gondolat is egyhangúvá válik , s elveszti hatását, ha túlságos hosszúra nyuttatik. — Minden részé­ben annyi a sok ismétlés s thematikus ki­dolgozás , hogy fele is elég volna. Beetho­ven nyomdokait követi, mi leginkább kitűnik az andantéban, de azon mindent elragadó nagyszerűség nélkül, melyet csak is Bee­thovennek sikerült elérnie. Az előadás nem tar­tozott a tökéletesek közé. Az első rész sokkal sebesebb s tüzesebb időmértéket igényelt volna. Az illető előadók nem látszottak iránta nagy lel­kesedéssel lenni, e nélkül pedig nincs kerek s ihletett előadás. Nem mulaszthatjuk el ez­úttal egy pár dolog­ra figyelmeztetni az e hangversenyeket vezető t. bizottmányt. Más nagy városok e nemű hangversenyi pro­­grammja mintájára, czélszerű lenne ezentúl az előadandó daraboknak nemcsak egyszerűen czimét, de a részek neveit is kitenni a program­­mon, mert nem minden hallgató tudja, hogy az egyes részek prestók, andanték, menüettek, scherzók, vagy más nevezetűek-e ? Tájékozás végett megilletné ez a közönséget. Fontosabb, mire más oldalról felhívjuk az ille­tők figyelmét. Ha jól vagyunk értesülve, úgy tudjuk, hogy midőn a zenede bizottmánya elhatározta e hang­versenyek megtartását . E­r­k­e 1 F. abbeli indít­ványa, miszerint minden philharmoniai hang­versenyben valami magasabb , művésziesb formában szerzett zenekari magyar szerze­mény is adassék elő, — egyhangúan elfogad­tatott. — S még is már kettő tartatott, a­nélkül, hogy egy is előkerült volna. — Nem nek van még ilyen, jól tudjuk, s ez igaz ; de ha nagyobb mérvben nem pártoltatik az, a­mi már megvan, úgy soha sem fog teremni kellő arány­ban. S aztán, ha ismételni lehet szüntelen egy némely darabot a nagy világzeneirodalomból, miért ne lehetne saját magunkéból is addig, míg újak nem születnek. — Nem bocsátkozunk rész­letekbe, csak egyszerűen figyelmeztetjük azokat, kiket illet, arra, hogy ne viseltessenek mostoha tekintettel a honi művészet kiváló termékei iránt. Ha körül akarnak nézni, talán még újat is találnának. Azt is hallottuk, hogy a zenedei bizottmány, költségkímélésből, nagyon hajlandó némely hang­szerre nézve a kevesbítés elvét alkalmazni. Ez sokszor a kellő hatás rovására történik, s azon megtakarított néhány forint végett nem érdemes ezt nélkülözni. Minél nagyobb a zene hatása ily előadásoknál, annál több közönséget vonz, s na­gyobb anyagi eredményt szül, tehát bőven vissza­folyna a vámon, mit elveszettnek tartanak a réven. Végül megemlítjük azt is, hogy a hangver­seny kezdetekor az ajtók elzárása a legközelebbi szünidőig, igen czélszerű intézkedés, ha minden személy válogatás nélkül meg is tartatik. Szóljunk még pár szót Volkmann R. hang­versenyéről, mely f. hó 6-kán tartatott a Lloyd termében, s aztán búcsút veszünk a t. olvasótól addig, mig ismét valami nevezetes, figyelemre méltó forduland elő zenészeti világunkban. Volk­mann R. neve, mint zeneköltőé, isme­retes, s általánosan tisztelt nemcsak a hazában, de a külföldön is. Ő maradandó s örökbecsű mű­veket teremtett, s múzsája egyenlő kegygyel s mosolyog reá az általános zeneirodalom minden terén s műformáiban. Úgy látszik, a három ki­rály ünnepnapja Volkmann hangverse­nye napjává fog változni. Mint múlt évben, úgy az idén is, megtalálta e hangverseny szép számú s válogatott zenekedvelő közönségét. A bécsi zenede tanára, a kiváló képzettségű művész, Dawis, egyedül a hangversenybeni közreműkö­dés végett utazott le Pestre. A programm ki­zárólagosan csak V. műveiből állott, s kez­detét hires B m­o 11 zongora hármasával vette, mely is Dadhs, Huber Károly és József urak által szépen értelmezve s mes­­terileg utalva adatott elő. Ez volt az egész fénypontja, s ha V. soha egyebet nem is irt volna, még is megérdemelné a kiváló zene­­költői babérkoszorút. — D­a eh s ur még három magány darabot is játszott V.-tól s ráadásul ne­gyediket is V. „magyar vázlatok“ czimü négykezü darabjai közöl két kézre alkalmazva. Mindegyikben nagy virtuozitást s finom előadási képességet tanúsított. — A magyar vázlat termé­szetes, hogy nem annyira speciális belbecse, mint az előadás bravourja által hatott. — Alkal­munk volt ez­úttal Them Károly helybeli ze­nedei tanár két tehetséges fiát is megismernünk. V. változatait H a n d­­ E-dur themájára játszták két zongorán, leszámolva a kezdetbeni elfogult­ságot, oly kielégítő sikerrel oldották meg felada­tukat, hogy hozzájuk a legszebb reményeket köt­hetjük. — Drasche-Connet assz. két né­met szövegű dalt, s Kuller Cz. k. a. egy újonnan szerzett ariettet adott elő hegedűn. Mind a két szám a programm gyenge oldalát képezte, s alig képzeli az ember, hogyan fogamzhattak­ meg azok ugyanazon főben s költői világban, mely a B m­o 11 hármast teremtette. Az előadó hölgyek mindent elkövettek, a mi erejöktől kitelt.­­ Vé­gül az uniodalárda két uj férfi négyest adott elő V.-tól. Az egyik „Reggel“ czimet viselt, s mert a német programmon is magyarul állott e szó : azt hiszszük, valami magyaros darabot akart jelenteni. Szépen, hatásosan dolgozott ma, de bátran lehetett volna „Fr­üh- Ge­sa­n­g“-nak is nevezni. Az előadáson nagyon meglátszott, hogy az illetők még nem énekelnek a párisi új normál­ hangvilla szerint. Ha V. minden évben szándékozik egy ily hangversenyt rendezni, úgy érdekesitése tekintetéből igyekezzék új s művé­szi hírnevéhez méltó műveket teremteni. S nem kételkedünk, hogy teremteni is fog, mert kiváló tehetségén s hivatásán nem mlik. — Még egy szót! Nem hiszszük, hogy a magyar zene mú­zsája is néha néha ne mosolyogna feléje. Miért nem tekint reá? Csak nem képzeljük, hogy el ne tudná viselni átható tekintetét, igéző mosoly­gását? Vagy azt hiszi talán, hogy Beethoven is rész után járt, midőn majdnem félszázaddal ez­előtt már reá pillantott, s érezte tekintetének egykor felvillanyozó hatását ? Mi Volkmannt emelkedett nézetű zeneköltő­nek tartjuk, s nem szeretjük hinni felőle ,az el­lenkezőt. OTMÁR, Mór, Jendrassek Jenő, Markusovszky Lajos, Duka Tivadar. Külföldi tagok lettek : Benfey Teodor, Grote Arthur (az Asiatic Society elnöke) Prokesch- Osten, Süphi bey, Spencer, F. Baird, J. Cassin, L. Agassiz, Dana, Atkinson. Gazdasági s keresk­ed. tudósítások. Pest, jan. 13. Tavaszias verőfényes nap. A­mit tegnap havazott, mai végkép elolvad. A víz­állás növekedik. A tegnapelőtti bécsi gabonabörze kedvezőtlen hangulata a helybeli gabnaárakra nem gyako­rolt további nyomást. Tegnap ugyanis a szebb fajú búza nálunk még valamivel felül is elkelt a bejegyzett múlt szombati áraknál, így például egy részlet 88 V2—89 ftos búza 4 ft 40 krjával, 88 ftos tiszai búza 4 ft 30 krjával adatott el. A többi gabnafajokból azonban kevés volt a ke­lendőség, s az árak változatlanul maradának. Szeged, január 11. Időjárásunk utolsó tudó­sításunk óta csaknem tavaszias jelleget kezd ölteni, a légmérsék­éten át sem halik meg fagy­ponton alul ; ma reggel a legkisebb légmérsék VÍ°Rt volt, délben pedig 4°R. fokig emelkedett a légmérsék. Mai hetivásárunk egyike vola a múlt ősz óta a legsilányabbaknak, minek részint az üzletpan­gás, de részint a felengedi utak is okai. A búza­­piaczon alig vala néhány kocsi látható, a beho­zott csekély mennyiségű gabna is nagy részt ki­maradt. Kereskedők mit sem vettek , helyi szük­ségre is igen kevés kelt el. Az árkelet következő volt: tiszta huza 84—86 fontos mérője 3 ft 90— 95 kr, középszerűbbé 3 ft 75—80 kr.; jó két­szeres 3 ft, középszerű 2 ft 90 kr.; rozs 2 ft 35— 45 kr.; árpa 2 ft— 2 ft 10 kr.; zab halmozva 1 ft 80—85 kr.; kukoricza 2 ft, bab 3 ft 60—75 kr.; bor­só 6 ft 10 kr.; lencse 6 ft 15 kr.; köles­kása 2 ft 35 kr.; burgonya mérője 1 ft 25 kr. A szalonna ismét olcsóbbért kelt, mint a múlt heti­vásáron ; zsiradéknak való szalonna mázsája 22 ft 50 kr.; vékonyabb szalonna 21 ft 10—15 kr. Győr, jan. 10-kén. A folytonos esőzés, s e miatt elromlott utak miatt tegnapi hetivásárunk igen gyéren ütött ki, s a piaczunkon levő igen csekély gabnának egy része tovább is a termesz­tők kezén maradt. Az árakban folytonos csök­kenés vehető észre, csupán a zab örvend egy kis keletnek, s néhány árral drágábban is vették, mint a kamarákról. — Az időjárás egészen ta­vaszias, s a gazdák aggodalommal tekintnek a jövőnek elébe. A viz árad. — Beszállittatott: b. 436 m., rozs 248 m., árpa 240 m., zab 249 m., köles 19 m., bab 51 m., kukoricza 249 m., bur­gonya 149 zsákkal. —• Az árak következők : Egy ausztr. m. tiszta b. 3 ft 80 kr—4 ft, közön­séges 3 ft 50—10 kr, kétszeres 2 ft 80 kr—3 ft, rozs 2 ft 50—70, árpa 1 ft 60 kr—2 ft, zab 1 ft 50—65, kukoricza uj 2 ft 10—20 kr, köles 1 ft 80 kr—2 ft, széna egy mázsa 1 ft 10—20 kr, bor egy akó uj 5 ft—6 ft 50 kr, bab 2 ft 70— 90­ kr, burgonya zsákja 1 ft—1 ft 30 kr. E g­e­r, jan. 8. A téli vásár e hó 5-kén kezde­tett meg. Általában vásárnak alig lehetett mon­dani, kevés adó, kevés vevő. Marhavásár a vi­déken nagyban uralgó dögvész miatt épen nem volt. Lovakat tűrhető számmal láttunk. Minderre meglehet, hogy az időjárás is nagy hatással volt, a­mennyiben az egész őszies alakot öltvén, a hirtelen történő hóolvadás az utakat majdnem járhatlanokká teszi — de hihetőbb, hogy az áta­­lános pénzszűke ennek oka, búzaár így alakult : búza első rendű 7 ft, 2-ed rendű 6 ft 50, 3-ad rendű 6 ft, kétszeres 5 ft 20 kr, kukoricza 3 ft 40 kr, árpa 3 ft 40 kr. s­zegedi szappan mázsája 25 ft 27 kr. S­z­a­t­m­á­r január 7-ki hetivásárra behozatott tiszta búza 259 köböl, elkelt 240; kétszeres 301, elkelt 293; rozs 72, elkelt 35; árpa 8, elkelt 5; zab 293, elkelt 290 ; tengeri 216, elkelt 205; ká­sa 12, elkelt 8; krumpli 31, elkelt 13; főzelékek 17, elkelt 13; asszuszilva 8, elkelt 8. Az árak következők voltak: tiszta búza 6 ft 40 kr, kétszeres 5 ft 40 kr, rozs 4 ft 40 kr, ár­pa 3 ft, zab 2 ft 60 kr, tengeri 4 ft 50 kr, kása 8 ft 20 kr, krumpli 2 ft 30 kr, főzelékek 7 ft, asszuszilva 9 ft. Kolozsvár, jan. 8-kán, bécsi mérő közép­ár. Tisztabuza 3 ft 60 kr, elegybuza 2 ft 70 kr, rozs 1 ft 90 kr, zab 95 kr, törökbuza 1 ft 60 kr, pityóka 85 kr, marhahúsnak fontja 12 kr. K­u­n-S­z.-M­i­k­l­ó­s, január. 6-kán. Piaczi ár: Tiszta búza pesti m. 6—6 ft 50 kr, kétszeres 4 —5 ft 50 kr, rozs 4 ft, árpa 4 ft, kukoricza 4— 5 ft 50 kr, zab 1—1 ft 50 kr, fának öle 12 ft, kemény fa 10 ft, bor­akója 5 ft. Vegyes tudósítások. — B­é­cs, január 11-én. A­mint pesti levelek­ből értesülök, a vidéken nálunk már — tudja is­ten, mily időpontig — felfüggesztettnek tekintik a magyar hitelbankot, mert nem hiszik, hogy ke­gyes választ nyerend a kérvényt, melyet az inté­­zet igazgatói az új illetéktörvény ellenében , Fel­ségénél benyújtottak. Mi ezen aggodalmat korántsem osztjuk. Két­ségkívül lesznek nehézségek a dologban, de azon sem kételkedünk, hogy ezen nehézségek sze­rencsésen le fognak küzdetni. Hiszszük ezt pe­dig nem csak a magunk felfogásából folyó ér­veknél fogva, hanem a netaláni ellenfél szem­pontjából is. Tegyük fel, hogy valaki azon ellenvetést ta­lálná tenni, hogy a kérdéses illetéki rendszer törvénynyé vált, még­pedig alkotmányosan létre­jött törvénynyé, melyen egyoldalúlag változtatni nem lehet és ekkor semmi szükségünk nem vol­na az államjogi kérdéseket feszegetni, hogy ezen tétel következményét ügyünkről elhárítsuk. Bátran a bírod, tanács terére állhatunk, kérdve, váljon az illetéki rendszer, melyet a birod. ta­nács határozatai megállapítottak, a legfelsőbb szentesítés által azonnal törvénynyé vált-e a ma­gyar korona országaira nézve is. Nem ? Mert a­midőn e törvény kihirdettetett, még reánk nézve semmi kötelező erővel nem birt. Ezen kötelező erőt csak azon legfelsőbb rendel­vény által nyert, melyet ő Felsége a magyar ko­rona országaira nézve teljhatalmából bo­csát ki. Ez a jogi viszony a birod. tanács szem­pontjából is. A midőn pedig Ő Felsége teljhatal­mából cselekszik, a birod. tanács határozataihoz nem lehet mint törvényhez kötve, mivel ez a teljhatalom fogalmával ellenkeznék. Ama határo­zatok ez esetben tehát csak mint javaslat szerepel­hetnének,ezzel szemközt pedig a korona rendelke­zése szabad és Ő Felségének teljesen jogában áll oly érdekeket venni tekintetbe, melyek a birod. tanácsban képviselve nem voltak. Találunk azonban a birod. tanács terén még egy más érvet is, melynél fogva nem csak a teljhatalmú király, hanem a magát felelősnek mondó középponti kormány is alkotmányszerű­­leg feljogosítva érezheti magát a méltányosság szavára hallgatni. A midőn ugyanis a birod. tanács befejezte a finansztörvényt, az ehez csatolt óhajtásai közt azon várakozását jelenti ki, miszerint a kormány nem csak egyeseket, hanem efgész községeket is fel fog menteni a fellebbezett adótól, ha ez na­gyon is nyomasztónak fogna bizonyulni. Ezen feltételnek túlságosan megfelel az illeté­ki adó, ha hitelintézetünkre alkalmaztatik ; s vájjon a kormány nem érezheti-e magát feljo­­gosítottnak azon kivételes felhatalmazással, me­lyet a törvényhozás neki egész vidékekre nézve adott, egy oly közhasznú intézet érdekében élni, melyet (f Felsége kegyelmi jelül adott hazánk­nak, az illetéki törvény súlya alatt pedig létre nem jöhetne. Mind a jog, mind a méltányosság tehát nemze­ti intézetünk kérelme mellett szól, és hogy e szó meg fog hallgattatni, azt annál biztosabban hiszszük, miután mint értesülünk, Plener úr ő excellentiája is oda nyilatkozott, hogy hitelban­kunk folyamodványát támogatni fogja. A nagyváradi pálya ügyét is kedvező kilátá­sokkal kecsegtetik. Az illető követség valameny­­nyi miniszternél járt itt, kérve tőlük folyamod­ványuk pártfogolását. Valamennyi miniszter úr, s mi különösen kiemelésre méltó, az államminiszter­i excellen­tiája is,nagy szívességgel­ és rokonszenvvel nyilat­kozott , úgy hogy a követség kedve­zőtlen választ egyedül az erdélyi kanc­ellária részéről kapott. Kitűnő részvétet az ügy irányában a hadügyminiszter úr fejezett ki. A napokban a hazafiak, kik ezen országos érdeket képviselik, megválasztották a bizott­mányt, mely itt Bécsben állandóan fog a nagy­váradi pálya ügyében működni. E bizottmánynak elnöke gróf Zichy Ferencz,’tagjai: báró Sen­­nyei, Ürményi József, ifjabb herczeg Esz­te­r­h­á­z­y Pál, Zichy Ödön, Toldalagi s Bethlen Domonkos grófok, R­o­t­h udv. taná­csos az erdélyi kanczelláriában és Maager ur. E küldöttség mint albizottmány constituálta magát. __________ (Füg.) — Székely honfiaink telepítése* Van nekünk egy bajunk ; egy gond nyomja lel­künket : nem szaporodunk kellő arányban. E baj meg volt régen, s megvan ma is, csakhogy most más alakban merül fel, mint a minőben ezelőtt mutatkozott. Mig Európát s a kereszténységet fedeznünk kellett a pogányság betörései ellen, mig e szent földet, melyet egy évezred óta nevezhetünk vér­rel szerzett hazánknak, meg kelle védenünk mindnyájunk számára, kik ez időszerint jóvoltá­ban részesülünk: főleg a magyar faj volt az, mely első kötelességének tartá harczolni a hon­ért, szabadságáért s alkotmányáért, s ekként a folytonos háborúk miatt számszerint szaporodni csak keveset tudott. Most, midőn hivatva vagyunk a béke műveit, az állam legfontosabb tényezőit ápolni, s a mű­­gazdászat, ipar és kereskedés segélyével minél nagyobb értelmi s anyagi gyarapodást létesítni, és azokat engedjük elszakadni az édes­anya kebléről, kikre legnagyobb szükségünk volna, hogy e tekintetben kielégítő eredményt fölmu­tatni tudjunk. Székely véreinket engedjük részint ezeren­­ként kivándorolni idegen földre, hogy ott elcse­­nevészszenek, részint nem nyitunk tért szapora­­ságuknak a közhaza javára fordítandó kifejtésé­re. Mennyi meleg nem vonatik el a haza szivé­nek árverésétől; mennyi, s mily becses erő nem vész el a nemzeti cselekvőségre ez által. Azonban mi nem hiszszük, sem azt, hogy ér­dekében lehetne magának a székelységnek, ma­gát ősi fészkében a megélhetés teljes lehetetlen­­ségéig elszaporodva látni; valamint föltéve, hogy a székelyföldi népesség gyérítésének s a további szaporodást lehetővé tevő tértágításnak szüksé­gessége csakugyan elismertetik ,­­ minthogy szükségkép­et kell, hogy ismertessék — azt sem tartjuk, még­pedig ismét magát a székelységet illetőleg kívánatosnak, hogy az ott találtató né­pesedési fölösleg épen idegen országokba, és nem a haza azon helyeire vezettessék át, mely zárva nyitva áll számukra, s a­hol őket az ille­tők szíves készséggel fogadnák. E kettős meggyőződés vezet bennünket, midőn itt figyelmet igyekszünk ébreszteni gyönge sza­vunkkal ez országos érdekű fontos ügy iránt. Jól tudjuk, mennyire ragaszkodnak székelyvé­reink szülőföldükhöz, s minden talpalatnyi birto­kukhoz, nincs is semmi kifogásunk e nemes jel­lemvonás ellenében, sőt utánzásra méltó magasz­tos példának tartjuk és hirdetjük azt, s óhajta­­nak, vajha átalános lenne e hazafi érzelem, e hű­ség azon föld iránt, mely „ápol s eltakar“; — ámde arról a szomorú kénytelenségről is van, fájdalom kelleténél bővebb, tudomásunk, mely vas­ kézzel kényszerít őket ott keresni napi élel­met, s akarva nem akarva ott települni meg, forró honszerelmök daczára, honnan folyvást visszavágynak s a hol olyatén körülményekkel kell megalkudniok, oly helyzetbe kell bele ta­­lálniok magukat, melyek ősi szabadságérzetük­kel sehogy sem férnek meg , mert bajos ám el­hinni, hogy a székelyember Moldva-Oláhország­­ban s mi több jobbágyi minőségben találja föl megelégedését. És igy ismerjük azon nehézségeket s félrend­szabályokat is, melyek az e tekintetben kivívni óhajtott sükert jobbadán előre lehetlenné tették. Azon több helyütt létesített székely telepek, me­lyek részint ma már csak történeti emlékeikben élnek, részint csak tengenek, azért enyésztek el egészen, vagy azért nem örvendenek kellő vi­rágzásnak, mert kedvezőtlen helyi viszonyok közé helyeztettek, s a szükséges biztosítékokkal nem vétettek körül. Az újabb időben e részben felmerült tervek pedig azért nem sikerültek, mert azoknál nem volt elegendő tekintet a tele­pítendők sajátságaira, s azon lehetőségre lőnek alapítva, hogy ezen sajátságokat egy­szerre levetkőzni vagy épen ignorálni lehet. Nincs tehát más mód a menekvésre e sokrétű hinárból, mint egyfelől a székely nép fölöslegé­nek tervszerű és rendszeres kitelepítését mielőbb megkezdeni, másfelől pedig ennek kivitelénél s az uj telepek számára szánt terület kiszemelésé­nél a következő főbb kellékeket venni szem­ügyre : Az ily hely bírjon erdővel, s bár közepes jó­­ságú termőfölddel, a közlekedési vonalaktól s eszközöktől távol ne feküdjenek, más magyar helységekkel legyen összefüggésben, hogy a te­lepülők megszokott életmódjukat s foglalkozá­sukat folytatni képesek legyenek ; a gyarmato­­sítás maga pedig eszközöltessék minél nagyobb tömegekben, s a benépesítendő területről készít­tessék egy előleges mérnöki terv, hogy az ne csak kellően megalakuttathassék, hanem a jövő terjeszkedésnek is nyitva álljon­ az út. Főleg s mindenek előtt minden ily­en gyarmat nemcsak politikai, hanem oly morális védeszkö­­zökkel is ruháztassék fel, miknek pajzsa alatt a lakosok nemcsak nemzeti jellemüket megtartani, hanem magukat értelmi tekintetben is képezni s vagyonilag gyarapulni képesitve legyenek. Székely atyánkfiai látva a jó sikert, bizonyára módositandják helyi elöszereteteket s meggyő­ződést szerezvén saját érdekeik föltételeiről, hova tovább inkább kibékülendnek a sikfölddel s vágyva vágyandnak a magyar alföld Kár a tnjára. Első állomása lenne e szerint a székely telepi­­tésnek Kolozsmegye felső fele, a Kalotaszeg magyar földe, hol több főuraink u. m gr. Mikó, s a Bánffy, Bornemisza, Jósika és Kemény bá­rók stb. nagy kiterjedésű havasokat bírnak, s a mely vidék nemcsak el van látva mind azon kel­lékekkel, miket előbb elősoroltunk, hanem Ma­gyarország Királyhágón inneni s túli részei közt az összekötő ponton feküvén, onnan székely hon­fiaink mindinkább előrehatolhatnának a zsiros magyar pusztákra. E tervnek, mely az illető hazafias körben közelebb megpendült, már vannak apostolai ; szabadjon kifejezést adnunk a köz­hajtásnak, s kívánnunk , hogy az ige mielőbb testté váljék. S.­s.

Next