Pesti Napló, 1863. január (14. évfolyam, 3866-3890. szám)
1863-01-14 / 3875. szám
költségvetési választmány a személyadó kérdéséhez visszatérvén, azt mindössze 36 lejt, (mintegy 3 ft.) tevő mennyiségben állapította meg. A bélyegadó törvényjavaslatot elvetette, behozván a pertaksákat, s pedig a törvények egyformasága tekintetéből, ez intézkedést Moldvaországra is kiterjesztvén. Némelyek által ez alkalommal — mond a nevezett lap — indítványba hozatott, miszerint a pénzügyi minisztérium, a pertaksákat illetőleg, egy helyesebben kidolgozott törvényjavaslatot terjesztene a ház ebbe, mely szerint t. i. a taksa bármely keresetben képviselt összeggel egy arányba hozatnék; azonban illető miniszter erre azt válaszolta, hogy miután bokros elfoglaltatásai miatt ezt nem teheti, a ház maga szerkesztene egy, ilyen törvényjavaslatot; — mi által — megjegyzi e lap — maga finánczminiszter, Cantacuzéno, elismeri a törvényhozás kezdeményezési jogát, melyre nézve a múlt évben azt megszorítani akarták. Negyedik örvendeztető tény az, hogy a kormány által a fogyasztási adó tekintetében tett előterjesztés elvettetett. Ugyancsak nevezett lap megérinti, miként a szerb kormány bukaresti ügynöke, egy, a lap szerkesztőségéhez intézett, s a kérdéses fegyverszállítmányra vonakozó levelében kijelentvén, hogy e lőfegyverek száma, az eddig tett jelentések szerint, igen túlzottan van felemlítve , miután, úgymond, már a szállító 180 szekér száma, s az utak roszszasága után ítélve, mindenki meggyőződhetik az iránt, miszerint a 200.000 tétel, valósággal tízszerezve lehetett. Mi pedig magát a helyet, honnan a fegyverek szállíttattak, illeti, saját szemeimmel láttam a vásárlással megbízottaknak kiadott szerződéseket, melyek értelmében azoknak szabadságukban állott a fegyvert megszerezni ott, hol kapható leend. Miután pedig e szállítmány rendeltetése helyére jutott, Szerbia fejedelme nyíltan kijelentette, hogy ezen fegyvereket egyenesen s kizárólag saját militiája felszerelésének kiegészítésére fordítandja, minden más ellenséges vagy támadó számításoktól távol állván, olyannyira, hogy más értelmű állítások csakis a szerb kormány már közönségesen ismert lojalitásával homlokegyenest ellenkező gyanúsítgatásoknak tekintendők. (y) A Magyar Tudományos Akadémia tegnap fejezte be nagygyűlését. — Az eredmény a szombaton tartandó közülésben lesz közzé téve. Addig is azonban előlegesen tudatjuk, hogy ez idén a történelmi osztályt illetvén a 200 arany nagy jutalom, azt, az osztály egyhangú ítélete folytán, Szalay László „Magyarország történetének“ 1856 —1861-ben megjelent kötetei nyerték. Az 50 aranyos Marczibányi dij pedig Hornyik János Kecskemét város történetének adatott, mint legkiválóbb monographiának , az érintett évcyclus alatt. Végre a Természettani földrajzra kitűzött női dijt Greguss Gyula nyerte. A többi pályázásnak nem volt kívánt eredménye. Uj tagokat választottak : I. A philosophiai osztályba: rendes tagul Greguss Ágost. II. Nyelvtudományi osztályba: lev. tagoknak : Madách Imre, Szemere Miklós, Lévay József. III. Törvény tud. osztályba : Hoffmann Pál, Kallós Lajos. IV. Történettud. osztályba: Hornyik János. V. Mathem. osztályba: Asboth Lajos, Csányi Dániel. VI. Természettud. osztályba: Halász Géza, Hollósi Jusztin, Hazslinszky Frigyes, Preusz TARCZA. Hazai z zeneügyeink s a fővárosi hangversenyese. II. A második philharmoniai hangverseny f. évi jan. 4-én ment véghez még számosabb s díszesebb hallgatóság előtt, mint az első. Az előadott részek ezek voltak : a) „Antigone“ nyitánya Mendelssohn Bartholditól. — b) „Lohengrin“ dalmű bevezetése Wagner Richárdtól. — c) „Tocatta“ Bach Sebestyéntől s végre d) Schubert F. C-dúr symphoniája. E klassikus hangversenyekben rendesen mindig akad oly zeneköltemény, mely a többi felett diadalmaskodik s mintegy háttérbe szorítva társait , azoknál maradandóbb benyomást hagy hátra a hallgatók szivében. — Ilyen volt ezúttal Wagner „Lo hengrin“ bevezetése, mely oly mélyen s erősen ragadott meg mindenkit, hogy az egész közönség egy zajos tapsban egyesülvén, mesterkétlen lelkesedéssel kívánta annak ismétlését. Ha igazságosak akarunk lenni, be kell vallani, miszerint az ismétlés nemcsak a mű meglepő szépségénél, de annak az illető zenekar általi előadásánál fogva is tökéletesen indokolva volt, a mennyiben az csaknem semmi kívánni valót sem hagyott hátra s az egész hangverseny fénypontjának volt nevezhető.— Lehetetlen nem utalni ez alkalommal ama régi, de örökké itt maradó körülményre a zenészeti világban, hogy egy zenemű sikere vagy elejtése a nagyközönség részéről, még koránsem határoz annak belbecséről vagy értéktelenségéről. Jól emlékezünk azon időre, midőn — egy pár év előtt — e mű legelőször került előadásra nálunk az akkori philharmoniai hangversenyek egyikében. Még akkor nem sokat beszéltek s írtak nálunk alaposan a zeneművészetről, s az e téren felmerült új eszmék jelentőségéről, mozgalmairól. Ma is van ugyan még elég hívatlan, s erővel zenekritikusnak felcsapott műbizáló, ki le tud ugyan fordítani idegen nyelvből — ám sokszor ezt is roszul — egy pár általános csattanós phrázist, de ki a zene hét fő s öt fél hangját sem képes elszámlálni; azonban lassan kint majd elválik e téren is a búza a konkolytól. Még akkor nem sokat törődtek vele, ha várjon Wagner s a vele összekötött „jövő zenéjének“ gúnyolt új iskola vezetői, követői, elismerői megérdemlik-e a legcsekélyebb mértékben is a figyelmet ? Előadták művét, mint a rágalmazott, nem értett torz irány (?) curiosumát; a nagy közönség keveset, vagy épen semmit sem értve belőle, hidegen, érdektelen engedé elrepülni füle mellett a hangokat, s csak egyes emelkedettebb tekintetnek érezték a benne rejlő új eszmeiránynak előbb-utóbb mindent átható, átalakító hatalmát. — Azóta sok megváltozott kívül úgy, mint belőle körültünk. Wagner közelebb jött hozzánk, s műveivel soha nem képzelt diadalokat aratott a birodalmi fővárosban ; az emberek lassan kint érteni kezdék intenzióját, eszmecserék keletkeztek művészeti czélja felett, úgy a nyilvános közlönyökben, mint a különböző társadalmi körökben; az egyes könnyebben érthető dolgokét össze kezdék hasonlítani a sok meglevő s mindennap rakásra termő zenészeti — különösen operai — galimathiásokkal, s mindinkább nagyobb kegyelettel, elismerő jó hajlammal közeledtek az új tanok szerint alkotott művek megértéséhez. Ehez járult, hogy közülünk sokan közlekedvén a birodalmi főváros zenészeti világával, s meggyőződvén saját hallérzékekkel a mondottak, olvasottak világosabb volta felöl, lassú propagandákat képeztek; utánok többen elkezdtek gondolkodni s igy történt, hogy a mit akkor botor jövő zenészeti agykinövésnek tekintettek, azon ma már lelkesülnek s szívesebben elfogadnák a jelen zenéjéül is, mint sok trillás s koloraturás csing-csang sületlenségeit a maga magát elsatnyitó, elnemtelenitő mai divatos operai zeneizlésnek. — De igy volt s igy lesz ez örökké; az előretörő szellem épit, halad , míg az emberiség elmaradt törpe része mindig maradni akar megszokott helyén, melyen kényelmesen berendezte magát. — Itt volna már az ideje egyszer, hogy a magyar színház igazgató választmánya komolyan elkezdene haladni a korral dalművészeti tekintetben s figyelmét kiterjesztené Wagner valamelyik dalművére is pl. a „bolygó hollandi“ra, nehogy túlszárnyalva a kor kívánalmai által, egyszerre kénytelen legyen majd e részben az ajtóval berohanni a terembe. Az „Antigone“ nyitány nem volt valami, szerencsés választás. Mendelssohn gyengébb művei közé tartozik s magában elszigetelve a hozzá tartozó énekkaroktól, nagyon határozatlan benyomást okoz. Beethoven „F i d e l i o“ dalműve egyik nagy áriája, a hozzá készült énekesnő elrekedése miatt elmaradván, Bach Sebestyén már többször hallott „T o c a 11 a“ját vették elő hirtelenében minden előleges próba nélkül, s a zenekar dicséretére legyen mondva, elég pontosan s minden nagyobb, feltűnőbb szarvashiba nélkül játszták végig. E mű eredetileg nem zenekarra volt írva s csak a németeknek jutott eszébe azt hangszerelni. A hangszerelés elég híven, találólag utánozza az eredeti szellemét, mely úgy tűnik fel, mint az ellenpontozott tudomány óriás, soha el nem évülhető emlékpyramisa. — Ki mondhatja, hogy az akkori fogalmak szerint nincs e my telve a legkedélyesebb , legéletesebb gondolatokkal? — Azok az egymásnak szüntelen opponáló ellenpontozati utánzatok, s a thémának változatos rhytmikai képletekben való felmutatása, mely minden hangszert keresztül jár, mint a testet a vér keringése, sajátságos komikus hatással van még a laikusra is. Németország sötétebb századaiból valamennyiféle ezék körkörös s faczipökös maisztereit látjuk magunk előtt mérgesen opponálni s handabandázni az iparszabadság feltűnő zászlója ellen. E mű kezdettől fogva kedvencz darabjává vált a mi közönségünknek, s első előadásakor emlékezünk, hogy a hallgatóság körszékes része tapsolta meg legjobban, s kivánta ismétlését. Ne hidje azonban senki,hogy ez műértésből történt s történik. Csak a különös s barocc-szerűen hangzó zene benyomásának lehet azt tulajdonítani, mert aki legjobban tapsol neki, az megszaladna tőle, hacsak egyes hangszeren kellene élveznie. Ez is egyik lényeges különbségét mutatja zene dolgában a műértői s laikusi ítéletnek. Egyik szabad szemmel is meglátja azt, mit a másik csak telescop segítségével vesz észre. E hangversenyben nem csekély várakozást, feszültséget keltött Schubert Colur symphoniája, mely nálunk először került előadásra. — Mind a zenész, mind a laikus körökben százféle ítéletet lehetett hallani róla; annyi bizonyos, hogy a mi közönségünket el nem ragadta, s legjobban tetszett neki az utolsó lap, mely után megszabadítva érze magát további hallgatásától. — Tudvalevő dolog, hogy e symphoniát Schumann R. fedezte föl Bécsben ottani idézése alkalmával a 40 es években. Diabelli műárus — mint Schubert kiadója — hangjegykézirati halmaza közt turkálván, véletlenül rá akadt valami pókhálós szegletben; átnézte, s érdemesnek találta Lipcsébe vinni, hol Mendelssohn igazgatása alatt adatott először. Még akkor kevés elismerést talált a korán elhunyt zeneköltő tulajdon honfiai közt s tulajdon szülővárosában is. Liszt akkor tájban kezdé megismertetni a világgal Schubert dalait, s kivált Észak-Németországban nagy keserűséggel beszéltek. Írtak a bécsiek kegyetlensége felöl, melylyel Schubert, mint egyik lángeszű zeneköltőjük iránt viseltettek. Hét symphoniát irt, melyek közül a kérdéses C. durban, a 7-dik, s melyről Schumann, akkori nagy tekintélyű zenészeti lapjában talán túlságosabb elismeréssel, kegyelettel is emlékezett, s későbben a bécsiek is jóvá akarván tenni hibájukat, erős propagandát képeztek a mű érdekében, s így magyarázható meg azon általános, túlzott elismerési fok, melyre e symphonia az összes zenészeti világban emelkedett. A tekintély, a rábeszélés, nagyon sokat határoz művészeti dolgokban. — Nem lehet tagadni e symphonia sok szépségét, s különösen bámulandó benne a thematikus kidolgozás változatos gazdagsága, s a hangszerelési hatások emelkedettebb kezelése. Csak egy hibája van, mely pedig lényeges a zenében, s mely Mozart szerint abban áll, hogy a zeneköltőnek mindig tudnia kell : mennyi elég a jóból, mert a legszebb gondolat is egyhangúvá válik , s elveszti hatását, ha túlságos hosszúra nyuttatik. — Minden részében annyi a sok ismétlés s thematikus kidolgozás , hogy fele is elég volna. Beethoven nyomdokait követi, mi leginkább kitűnik az andantéban, de azon mindent elragadó nagyszerűség nélkül, melyet csak is Beethovennek sikerült elérnie. Az előadás nem tartozott a tökéletesek közé. Az első rész sokkal sebesebb s tüzesebb időmértéket igényelt volna. Az illető előadók nem látszottak iránta nagy lelkesedéssel lenni, e nélkül pedig nincs kerek s ihletett előadás. Nem mulaszthatjuk el ezúttal egy pár dologra figyelmeztetni az e hangversenyeket vezető t. bizottmányt. Más nagy városok e nemű hangversenyi programmja mintájára, czélszerű lenne ezentúl az előadandó daraboknak nemcsak egyszerűen czimét, de a részek neveit is kitenni a programmon, mert nem minden hallgató tudja, hogy az egyes részek prestók, andanték, menüettek, scherzók, vagy más nevezetűek-e ? Tájékozás végett megilletné ez a közönséget. Fontosabb, mire más oldalról felhívjuk az illetők figyelmét. Ha jól vagyunk értesülve, úgy tudjuk, hogy midőn a zenede bizottmánya elhatározta e hangversenyek megtartását . Erke 1 F. abbeli indítványa, miszerint minden philharmoniai hangversenyben valami magasabb , művésziesb formában szerzett zenekari magyar szerzemény is adassék elő, — egyhangúan elfogadtatott. — S még is már kettő tartatott, anélkül, hogy egy is előkerült volna. — Nem nek van még ilyen, jól tudjuk, s ez igaz ; de ha nagyobb mérvben nem pártoltatik az, ami már megvan, úgy soha sem fog teremni kellő arányban. S aztán, ha ismételni lehet szüntelen egy némely darabot a nagy világzeneirodalomból, miért ne lehetne saját magunkéból is addig, míg újak nem születnek. — Nem bocsátkozunk részletekbe, csak egyszerűen figyelmeztetjük azokat, kiket illet, arra, hogy ne viseltessenek mostoha tekintettel a honi művészet kiváló termékei iránt. Ha körül akarnak nézni, talán még újat is találnának. Azt is hallottuk, hogy a zenedei bizottmány, költségkímélésből, nagyon hajlandó némely hangszerre nézve a kevesbítés elvét alkalmazni. Ez sokszor a kellő hatás rovására történik, s azon megtakarított néhány forint végett nem érdemes ezt nélkülözni. Minél nagyobb a zene hatása ily előadásoknál, annál több közönséget vonz, s nagyobb anyagi eredményt szül, tehát bőven visszafolyna a vámon, mit elveszettnek tartanak a réven. Végül megemlítjük azt is, hogy a hangverseny kezdetekor az ajtók elzárása a legközelebbi szünidőig, igen czélszerű intézkedés, ha minden személy válogatás nélkül meg is tartatik. Szóljunk még pár szót Volkmann R. hangversenyéről, mely f. hó 6-kán tartatott a Lloyd termében, s aztán búcsút veszünk a t. olvasótól addig, mig ismét valami nevezetes, figyelemre méltó forduland elő zenészeti világunkban. Volkmann R. neve, mint zeneköltőé, ismeretes, s általánosan tisztelt nemcsak a hazában, de a külföldön is. Ő maradandó s örökbecsű műveket teremtett, s múzsája egyenlő kegygyel s mosolyog reá az általános zeneirodalom minden terén s műformáiban. Úgy látszik, a három király ünnepnapja Volkmann hangversenye napjává fog változni. Mint múlt évben, úgy az idén is, megtalálta e hangverseny szép számú s válogatott zenekedvelő közönségét. A bécsi zenede tanára, a kiváló képzettségű művész, Dawis, egyedül a hangversenybeni közreműködés végett utazott le Pestre. A programm kizárólagosan csak V. műveiből állott, s kezdetét hires B mo 11 zongora hármasával vette, mely is Dadhs, Huber Károly és József urak által szépen értelmezve s mesterileg utalva adatott elő. Ez volt az egész fénypontja, s ha V. soha egyebet nem is irt volna, még is megérdemelné a kiváló zeneköltői babérkoszorút. — Da eh s ur még három magány darabot is játszott V.-tól s ráadásul negyediket is V. „magyar vázlatok“ czimü négykezü darabjai közöl két kézre alkalmazva. Mindegyikben nagy virtuozitást s finom előadási képességet tanúsított. — A magyar vázlat természetes, hogy nem annyira speciális belbecse, mint az előadás bravourja által hatott. — Alkalmunk volt ezúttal Them Károly helybeli zenedei tanár két tehetséges fiát is megismernünk. V. változatait H a n d E-dur themájára játszták két zongorán, leszámolva a kezdetbeni elfogultságot, oly kielégítő sikerrel oldották meg feladatukat, hogy hozzájuk a legszebb reményeket köthetjük. — Drasche-Connet assz. két német szövegű dalt, s Kuller Cz. k. a. egy újonnan szerzett ariettet adott elő hegedűn. Mind a két szám a programm gyenge oldalát képezte, s alig képzeli az ember, hogyan fogamzhattak meg azok ugyanazon főben s költői világban, mely a B mo 11 hármast teremtette. Az előadó hölgyek mindent elkövettek, a mi erejöktől kitelt. Végül az uniodalárda két uj férfi négyest adott elő V.-tól. Az egyik „Reggel“ czimet viselt, s mert a német programmon is magyarul állott e szó : azt hiszszük, valami magyaros darabot akart jelenteni. Szépen, hatásosan dolgozott ma, de bátran lehetett volna „Früh- Gesang“-nak is nevezni. Az előadáson nagyon meglátszott, hogy az illetők még nem énekelnek a párisi új normál hangvilla szerint. Ha V. minden évben szándékozik egy ily hangversenyt rendezni, úgy érdekesitése tekintetéből igyekezzék új s művészi hírnevéhez méltó műveket teremteni. S nem kételkedünk, hogy teremteni is fog, mert kiváló tehetségén s hivatásán nem mlik. — Még egy szót! Nem hiszszük, hogy a magyar zene múzsája is néha néha ne mosolyogna feléje. Miért nem tekint reá? Csak nem képzeljük, hogy el ne tudná viselni átható tekintetét, igéző mosolygását? Vagy azt hiszi talán, hogy Beethoven is rész után járt, midőn majdnem félszázaddal ezelőtt már reá pillantott, s érezte tekintetének egykor felvillanyozó hatását ? Mi Volkmannt emelkedett nézetű zeneköltőnek tartjuk, s nem szeretjük hinni felőle ,az ellenkezőt. OTMÁR, Mór, Jendrassek Jenő, Markusovszky Lajos, Duka Tivadar. Külföldi tagok lettek : Benfey Teodor, Grote Arthur (az Asiatic Society elnöke) Prokesch- Osten, Süphi bey, Spencer, F. Baird, J. Cassin, L. Agassiz, Dana, Atkinson. Gazdasági s keresked. tudósítások. Pest, jan. 13. Tavaszias verőfényes nap. Amit tegnap havazott, mai végkép elolvad. A vízállás növekedik. A tegnapelőtti bécsi gabonabörze kedvezőtlen hangulata a helybeli gabnaárakra nem gyakorolt további nyomást. Tegnap ugyanis a szebb fajú búza nálunk még valamivel felül is elkelt a bejegyzett múlt szombati áraknál, így például egy részlet 88 V2—89 ftos búza 4 ft 40 krjával, 88 ftos tiszai búza 4 ft 30 krjával adatott el. A többi gabnafajokból azonban kevés volt a kelendőség, s az árak változatlanul maradának. Szeged, január 11. Időjárásunk utolsó tudósításunk óta csaknem tavaszias jelleget kezd ölteni, a légmérsékéten át sem halik meg fagyponton alul ; ma reggel a legkisebb légmérsék VÍ°Rt volt, délben pedig 4°R. fokig emelkedett a légmérsék. Mai hetivásárunk egyike vola a múlt ősz óta a legsilányabbaknak, minek részint az üzletpangás, de részint a felengedi utak is okai. A búzapiaczon alig vala néhány kocsi látható, a behozott csekély mennyiségű gabna is nagy részt kimaradt. Kereskedők mit sem vettek , helyi szükségre is igen kevés kelt el. Az árkelet következő volt: tiszta huza 84—86 fontos mérője 3 ft 90— 95 kr, középszerűbbé 3 ft 75—80 kr.; jó kétszeres 3 ft, középszerű 2 ft 90 kr.; rozs 2 ft 35— 45 kr.; árpa 2 ft— 2 ft 10 kr.; zab halmozva 1 ft 80—85 kr.; kukoricza 2 ft, bab 3 ft 60—75 kr.; borsó 6 ft 10 kr.; lencse 6 ft 15 kr.; köleskása 2 ft 35 kr.; burgonya mérője 1 ft 25 kr. A szalonna ismét olcsóbbért kelt, mint a múlt hetivásáron ; zsiradéknak való szalonna mázsája 22 ft 50 kr.; vékonyabb szalonna 21 ft 10—15 kr. Győr, jan. 10-kén. A folytonos esőzés, s e miatt elromlott utak miatt tegnapi hetivásárunk igen gyéren ütött ki, s a piaczunkon levő igen csekély gabnának egy része tovább is a termesztők kezén maradt. Az árakban folytonos csökkenés vehető észre, csupán a zab örvend egy kis keletnek, s néhány árral drágábban is vették, mint a kamarákról. — Az időjárás egészen tavaszias, s a gazdák aggodalommal tekintnek a jövőnek elébe. A viz árad. — Beszállittatott: b. 436 m., rozs 248 m., árpa 240 m., zab 249 m., köles 19 m., bab 51 m., kukoricza 249 m., burgonya 149 zsákkal. —• Az árak következők : Egy ausztr. m. tiszta b. 3 ft 80 kr—4 ft, közönséges 3 ft 50—10 kr, kétszeres 2 ft 80 kr—3 ft, rozs 2 ft 50—70, árpa 1 ft 60 kr—2 ft, zab 1 ft 50—65, kukoricza uj 2 ft 10—20 kr, köles 1 ft 80 kr—2 ft, széna egy mázsa 1 ft 10—20 kr, bor egy akó uj 5 ft—6 ft 50 kr, bab 2 ft 70— 90 kr, burgonya zsákja 1 ft—1 ft 30 kr. E ger, jan. 8. A téli vásár e hó 5-kén kezdetett meg. Általában vásárnak alig lehetett mondani, kevés adó, kevés vevő. Marhavásár a vidéken nagyban uralgó dögvész miatt épen nem volt. Lovakat tűrhető számmal láttunk. Minderre meglehet, hogy az időjárás is nagy hatással volt, amennyiben az egész őszies alakot öltvén, a hirtelen történő hóolvadás az utakat majdnem járhatlanokká teszi — de hihetőbb, hogy az átalános pénzszűke ennek oka, búzaár így alakult : búza első rendű 7 ft, 2-ed rendű 6 ft 50, 3-ad rendű 6 ft, kétszeres 5 ft 20 kr, kukoricza 3 ft 40 kr, árpa 3 ft 40 kr. szegedi szappan mázsája 25 ft 27 kr. Szatmár január 7-ki hetivásárra behozatott tiszta búza 259 köböl, elkelt 240; kétszeres 301, elkelt 293; rozs 72, elkelt 35; árpa 8, elkelt 5; zab 293, elkelt 290 ; tengeri 216, elkelt 205; kása 12, elkelt 8; krumpli 31, elkelt 13; főzelékek 17, elkelt 13; asszuszilva 8, elkelt 8. Az árak következők voltak: tiszta búza 6 ft 40 kr, kétszeres 5 ft 40 kr, rozs 4 ft 40 kr, árpa 3 ft, zab 2 ft 60 kr, tengeri 4 ft 50 kr, kása 8 ft 20 kr, krumpli 2 ft 30 kr, főzelékek 7 ft, asszuszilva 9 ft. Kolozsvár, jan. 8-kán, bécsi mérő középár. Tisztabuza 3 ft 60 kr, elegybuza 2 ft 70 kr, rozs 1 ft 90 kr, zab 95 kr, törökbuza 1 ft 60 kr, pityóka 85 kr, marhahúsnak fontja 12 kr. Kun-Sz.-Miklós, január. 6-kán. Piaczi ár: Tiszta búza pesti m. 6—6 ft 50 kr, kétszeres 4 —5 ft 50 kr, rozs 4 ft, árpa 4 ft, kukoricza 4— 5 ft 50 kr, zab 1—1 ft 50 kr, fának öle 12 ft, kemény fa 10 ft, borakója 5 ft. Vegyes tudósítások. — Bécs, január 11-én. Amint pesti levelekből értesülök, a vidéken nálunk már — tudja isten, mily időpontig — felfüggesztettnek tekintik a magyar hitelbankot, mert nem hiszik, hogy kegyes választ nyerend a kérvényt, melyet az intézet igazgatói az új illetéktörvény ellenében , Felségénél benyújtottak. Mi ezen aggodalmat korántsem osztjuk. Kétségkívül lesznek nehézségek a dologban, de azon sem kételkedünk, hogy ezen nehézségek szerencsésen le fognak küzdetni. Hiszszük ezt pedig nem csak a magunk felfogásából folyó érveknél fogva, hanem a netaláni ellenfél szempontjából is. Tegyük fel, hogy valaki azon ellenvetést találná tenni, hogy a kérdéses illetéki rendszer törvénynyé vált, mégpedig alkotmányosan létrejött törvénynyé, melyen egyoldalúlag változtatni nem lehet és ekkor semmi szükségünk nem volna az államjogi kérdéseket feszegetni, hogy ezen tétel következményét ügyünkről elhárítsuk. Bátran a bírod, tanács terére állhatunk, kérdve, váljon az illetéki rendszer, melyet a birod. tanács határozatai megállapítottak, a legfelsőbb szentesítés által azonnal törvénynyé vált-e a magyar korona országaira nézve is. Nem ? Mert amidőn e törvény kihirdettetett, még reánk nézve semmi kötelező erővel nem birt. Ezen kötelező erőt csak azon legfelsőbb rendelvény által nyert, melyet ő Felsége a magyar korona országaira nézve teljhatalmából bocsát ki. Ez a jogi viszony a birod. tanács szempontjából is. A midőn pedig Ő Felsége teljhatalmából cselekszik, a birod. tanács határozataihoz nem lehet mint törvényhez kötve, mivel ez a teljhatalom fogalmával ellenkeznék. Ama határozatok ez esetben tehát csak mint javaslat szerepelhetnének,ezzel szemközt pedig a korona rendelkezése szabad és Ő Felségének teljesen jogában áll oly érdekeket venni tekintetbe, melyek a birod. tanácsban képviselve nem voltak. Találunk azonban a birod. tanács terén még egy más érvet is, melynél fogva nem csak a teljhatalmú király, hanem a magát felelősnek mondó középponti kormány is alkotmányszerűleg feljogosítva érezheti magát a méltányosság szavára hallgatni. A midőn ugyanis a birod. tanács befejezte a finansztörvényt, az ehez csatolt óhajtásai közt azon várakozását jelenti ki, miszerint a kormány nem csak egyeseket, hanem efgész községeket is fel fog menteni a fellebbezett adótól, ha ez nagyon is nyomasztónak fogna bizonyulni. Ezen feltételnek túlságosan megfelel az illetéki adó, ha hitelintézetünkre alkalmaztatik ; s vájjon a kormány nem érezheti-e magát feljogosítottnak azon kivételes felhatalmazással, melyet a törvényhozás neki egész vidékekre nézve adott, egy oly közhasznú intézet érdekében élni, melyet (f Felsége kegyelmi jelül adott hazánknak, az illetéki törvény súlya alatt pedig létre nem jöhetne. Mind a jog, mind a méltányosság tehát nemzeti intézetünk kérelme mellett szól, és hogy e szó meg fog hallgattatni, azt annál biztosabban hiszszük, miután mint értesülünk, Plener úr ő excellentiája is oda nyilatkozott, hogy hitelbankunk folyamodványát támogatni fogja. A nagyváradi pálya ügyét is kedvező kilátásokkal kecsegtetik. Az illető követség valamenynyi miniszternél járt itt, kérve tőlük folyamodványuk pártfogolását. Valamennyi miniszter úr, s mi különösen kiemelésre méltó, az államminiszteri excellentiája is,nagy szívességgel és rokonszenvvel nyilatkozott , úgy hogy a követség kedvezőtlen választ egyedül az erdélyi kancellária részéről kapott. Kitűnő részvétet az ügy irányában a hadügyminiszter úr fejezett ki. A napokban a hazafiak, kik ezen országos érdeket képviselik, megválasztották a bizottmányt, mely itt Bécsben állandóan fog a nagyváradi pálya ügyében működni. E bizottmánynak elnöke gróf Zichy Ferencz,’tagjai: báró Sennyei, Ürményi József, ifjabb herczeg Eszterházy Pál, Zichy Ödön, Toldalagi s Bethlen Domonkos grófok, Roth udv. tanácsos az erdélyi kanczelláriában és Maager ur. E küldöttség mint albizottmány constituálta magát. __________ (Füg.) — Székely honfiaink telepítése* Van nekünk egy bajunk ; egy gond nyomja lelkünket : nem szaporodunk kellő arányban. E baj meg volt régen, s megvan ma is, csakhogy most más alakban merül fel, mint a minőben ezelőtt mutatkozott. Mig Európát s a kereszténységet fedeznünk kellett a pogányság betörései ellen, mig e szent földet, melyet egy évezred óta nevezhetünk vérrel szerzett hazánknak, meg kelle védenünk mindnyájunk számára, kik ez időszerint jóvoltában részesülünk: főleg a magyar faj volt az, mely első kötelességének tartá harczolni a honért, szabadságáért s alkotmányáért, s ekként a folytonos háborúk miatt számszerint szaporodni csak keveset tudott. Most, midőn hivatva vagyunk a béke műveit, az állam legfontosabb tényezőit ápolni, s a műgazdászat, ipar és kereskedés segélyével minél nagyobb értelmi s anyagi gyarapodást létesítni, és azokat engedjük elszakadni az édesanya kebléről, kikre legnagyobb szükségünk volna, hogy e tekintetben kielégítő eredményt fölmutatni tudjunk. Székely véreinket engedjük részint ezerenként kivándorolni idegen földre, hogy ott elcsenevészszenek, részint nem nyitunk tért szaporaságuknak a közhaza javára fordítandó kifejtésére. Mennyi meleg nem vonatik el a haza szivének árverésétől; mennyi, s mily becses erő nem vész el a nemzeti cselekvőségre ez által. Azonban mi nem hiszszük, sem azt, hogy érdekében lehetne magának a székelységnek, magát ősi fészkében a megélhetés teljes lehetetlenségéig elszaporodva látni; valamint föltéve, hogy a székelyföldi népesség gyérítésének s a további szaporodást lehetővé tevő tértágításnak szükségessége csakugyan elismertetik , minthogy szükségképet kell, hogy ismertessék — azt sem tartjuk, mégpedig ismét magát a székelységet illetőleg kívánatosnak, hogy az ott találtató népesedési fölösleg épen idegen országokba, és nem a haza azon helyeire vezettessék át, mely zárva nyitva áll számukra, s ahol őket az illetők szíves készséggel fogadnák. E kettős meggyőződés vezet bennünket, midőn itt figyelmet igyekszünk ébreszteni gyönge szavunkkal ez országos érdekű fontos ügy iránt. Jól tudjuk, mennyire ragaszkodnak székelyvéreink szülőföldükhöz, s minden talpalatnyi birtokukhoz, nincs is semmi kifogásunk e nemes jellemvonás ellenében, sőt utánzásra méltó magasztos példának tartjuk és hirdetjük azt, s óhajtanak, vajha átalános lenne e hazafi érzelem, e hűség azon föld iránt, mely „ápol s eltakar“; — ámde arról a szomorú kénytelenségről is van, fájdalom kelleténél bővebb, tudomásunk, mely vas kézzel kényszerít őket ott keresni napi élelmet, s akarva nem akarva ott települni meg, forró honszerelmök daczára, honnan folyvást visszavágynak s a hol olyatén körülményekkel kell megalkudniok, oly helyzetbe kell bele találniok magukat, melyek ősi szabadságérzetükkel sehogy sem férnek meg , mert bajos ám elhinni, hogy a székelyember Moldva-Oláhországban s mi több jobbágyi minőségben találja föl megelégedését. És igy ismerjük azon nehézségeket s félrendszabályokat is, melyek az e tekintetben kivívni óhajtott sükert jobbadán előre lehetlenné tették. Azon több helyütt létesített székely telepek, melyek részint ma már csak történeti emlékeikben élnek, részint csak tengenek, azért enyésztek el egészen, vagy azért nem örvendenek kellő virágzásnak, mert kedvezőtlen helyi viszonyok közé helyeztettek, s a szükséges biztosítékokkal nem vétettek körül. Az újabb időben e részben felmerült tervek pedig azért nem sikerültek, mert azoknál nem volt elegendő tekintet a telepítendők sajátságaira, s azon lehetőségre lőnek alapítva, hogy ezen sajátságokat egyszerre levetkőzni vagy épen ignorálni lehet. Nincs tehát más mód a menekvésre e sokrétű hinárból, mint egyfelől a székely nép fölöslegének tervszerű és rendszeres kitelepítését mielőbb megkezdeni, másfelől pedig ennek kivitelénél s az uj telepek számára szánt terület kiszemelésénél a következő főbb kellékeket venni szemügyre : Az ily hely bírjon erdővel, s bár közepes jóságú termőfölddel, a közlekedési vonalaktól s eszközöktől távol ne feküdjenek, más magyar helységekkel legyen összefüggésben, hogy a települők megszokott életmódjukat s foglalkozásukat folytatni képesek legyenek ; a gyarmatosítás maga pedig eszközöltessék minél nagyobb tömegekben, s a benépesítendő területről készíttessék egy előleges mérnöki terv, hogy az ne csak kellően megalakuttathassék, hanem a jövő terjeszkedésnek is nyitva álljon az út. Főleg s mindenek előtt minden ilyen gyarmat nemcsak politikai, hanem oly morális védeszközökkel is ruháztassék fel, miknek pajzsa alatt a lakosok nemcsak nemzeti jellemüket megtartani, hanem magukat értelmi tekintetben is képezni s vagyonilag gyarapulni képesitve legyenek. Székely atyánkfiai látva a jó sikert, bizonyára módositandják helyi elöszereteteket s meggyőződést szerezvén saját érdekeik föltételeiről, hova tovább inkább kibékülendnek a sikfölddel s vágyva vágyandnak a magyar alföld Kár a tnjára. Első állomása lenne e szerint a székely telepitésnek Kolozsmegye felső fele, a Kalotaszeg magyar földe, hol több főuraink u. m gr. Mikó, s a Bánffy, Bornemisza, Jósika és Kemény bárók stb. nagy kiterjedésű havasokat bírnak, s a mely vidék nemcsak el van látva mind azon kellékekkel, miket előbb elősoroltunk, hanem Magyarország Királyhágón inneni s túli részei közt az összekötő ponton feküvén, onnan székely honfiaink mindinkább előrehatolhatnának a zsiros magyar pusztákra. E tervnek, mely az illető hazafias körben közelebb megpendült, már vannak apostolai ; szabadjon kifejezést adnunk a közhajtásnak, s kívánnunk , hogy az ige mielőbb testté váljék. S.s.