Pesti Napló, 1863. február (14. évfolyam, 3891-3913. szám)

1863-02-25 / 3910. szám

45-3910 14-ik évi folyam. Szerda, febr 25.1863. Szerkesztési iroda • * "P "SAS. Kiadó-hivatal: Előfizetési Kitételek: Hirdetmények díja: lluu" ' Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postás : Helyben, házhoz hordva­­ 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Ferencziek tere­z­ik szám 1-ső emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli­­Félévre .... 10 frt 50 kr o. é. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 5 hasábos * fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr o. é. petit-sor 25 uj kr. Előfizeth­etni „PESTI NAPLÓ“ ra martius—áprilisi 24 évre 5 ft 25 kr. martius—júniusi 4 hóra 7 ft A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, február 24. 1863. Vannak korszakok, midőn az eszmék hamar csapnak át a végletekbe, s alig nyer egy kevés tért valamely törekvés, tüstént túlbecsüli erejét és eszközeit, s okos mérséklet helyett visszaélések által tűnik ki. Ezen megjegyzésünk a reactionáriu­­sok politikájára is vonatkozik. De azt meg sem képzelhetjük, hogy Poroszországban a képviselőház és a köz­vélemény ellenében a kormány légköre még élesebb nézeteket is fejthessen ki, mint a­minek Bismark űréi. S pedig a „Presse“ azt a hírt terjeszté el, hogy a porosz miniszter­elnök meg­bukik. És miért? Mert nem elég reac­­tionárius, és mert túlszárnyaltatott a katonai kabinet, a czár-imádó jun­kerek legszélsőbb töredéke által, kik ál­lítólag az udvarnál kiváló kegyben ré­szesülnek. Ők voltak, kik a minisztérium mellőzésével készítették el az orosz-porosz szerződést, s Bismark, hogy tárczáját meg­­védhesse, bár vontatva és kedvetlenül egyezett bele ezen,Európa által már megbé­­lyegzett okmány aláíratásába. De most, midőn tapasztald, hogy még Napóleon is kárhoztatja a berlini kabinet eljárását, s az áhított franczia-orosz-porosz szövetség helyett, az angol-franczia régi barátság teljes megújításáról van szó: elhatározd, a minisztériumból kilépni. Megvalljuk, kiváncsiak volnánk ugyan a „Keresztes lap“ legbátrabb vitézeit „a szabadelvűség szörnyei és a fölvilágoso­­dás sárkány fajai“ ellen küzdve látni; azonban nem hihető, miként csakugyan már odajutott volna Poroszország, hogy ne Bismark legyen a legszélsőbb képvi­selője oly balk­ánynak, melyet Vilmos király elfogadhat. S bár a XIX. századot Gerlach úr és társai az antikrisztus korának tartják, tán még­sem törölhetik ki azt az időszám­lálásból, hogy üresen hagyott helyet a kö­zépkor legfeudálisabb éveinek számára revindicálják. Megfoghatjuk a bécsi centralista lapok pessimismusát a porosz állapotok jövőjére nézve, mert minél sötétebb színben látják a berlini ügyek menetét, annál fényesebb álomképeket szőhetnek saját szabadelvű­­ségöknek Németországban elismertetése iránt. De vájjon bizonyos-e, hogy ha Porosz­­országban végkép csalatkozik a német közvélemény, okvetlenül minden disponi­­bilis rokonszenvét Ausztriára ruházza át, s nem csábíttatik oly törekvések felé, me­lyek szélső megoldásoktól remélnék a si­kert, s a német­ kérdést oly stádiumba tolnák, mely aztán a létező államvi­szonyok barátait Bécsben és Berlinben egyiránt aggaszthatná? Mi Poroszország népszerűtlen helyze­tét kedvezőnek tartjuk Ausztriára nézve, azonban csak oly esetben, ha németor­szági befolyását főleg az által kívánja erősíteni, hogy Frankfurtban reformokat ajánlva, egyszersmind a birodalomnak a német szövetséghez nem tartozó részeit kibékélteti." Nem osztjuk ugyan a „Times“ néze­tét, mely szerint Poroszország a lengyel kérdést okvetlenül európai kérdéssé tette, s Francziaországnak alkalmat nyújtott, hogy azt önérdekei számára a Rajnán 51 zsákmányolhassa ki , de oly ábrándtól sem ámíttatánk el, mint némely bécsi lap, mely már előtérben látja az angol-osz­­trák-franczia szövetséget. S ha csakugyan ily szövetség létesül­ne , vájjon mi haszna lenne abból a cen­tralista lapoknak, ha Ausztria — s tán fegyveresen — nemcsak Orosz, de Po­roszországgal is szemben állana , és Németország ama megaláztatásokra szá­míthatna, melyeket a rajnai szövetség alatt és után annyi véres évek árán tanult ismerni, szégyelni és gyűlölni ? S nem teljesülne-e akkor a viszonyok kényszerűségénél fogva épen az, a­mit a Times jósol? Vagy tán Il­­dik Napóleon az a jellem, ki recompensatiok nélkül szövetkezik, s a Rajna-vidék az az érdek­telen föld, melynek birtoka után a fran­­cziák ezentúl csengni nem fognak ? De igen sokáig­­időztünk az átalános politikánál, melynek menete eléggé ho­mályos arra, hogy mi és a bécsi centra­lista lapok egyiránt tévedhessünk üres conjuncturák közé. A birodalomnak a Lajthántúli belügyei érdekes epizóddal gazdagultak, a­mennyi­ben az államminiszter úr Prágába érkez­vén, a pályaudvarnál számos képviselő és a tanuló ifjúság által —mint írva van — harsány éljenzésekkel fogadtatott. Csak nyolc­ napig vesz részt e landtag tanácskozásaiban , de ezen rövid idő is elég arra, hogy a cseh nemzetiségi viszo­nyokra némi világítást vessen. Tudjuk, hogy midőn a reichsrath ad hoc teljessé nyilvánítatott , a cseh kép­viselők alkották azon párt zömét, mely a budget tárgyalásától állandólag vissza­vonult. Ennél meglepőbb és több felelősséggel járó tényt a birodalmi tanács párttörté­netei nem mutathatnak föl. A követutasítások kora rég le­­járt Európában, az előjogos osztályok számá­ra készült alkotmányokkal együtt, s re­mélhetőleg, többé divatba sem jön. De bizonyos erkölcsi összeköttetés min­dig létezett a képviselők és küldőik közt. Ennek hódolni még Palmerston lord is szükségesnek véli, mint a mee­­t­i­n­g­e­k bizonyítják, melyeket, választói­nál megjelenve, időnként tartott. A reichsrath tagjai a landtagok keblé­ből küldetnek a Schottenthor előtti épü­letbe, s ha van kérdés, melyre nézve egy képviselő fontosnak tarthatja választóinak nézetét ismerni, kétségkívül ilyen azon alkotmányos aggodalom, mely a cseh nemzetiségű követeket oly állapotba hely­­zi, melyben lehetetlen volt a budget tár­gyalásához járulniok. Még eddig semmi alkalom nem nyílt, hogy e részben a cseh landtagon eszmék cseréltessenek ki. Pedig a reichsrath május elején ismét megkezdi üléseit. S a cseh nemzetiségi pártnak el kell határozni magát, vagy a budget tárgya­lásánál a régi nyomdokokat követni, vagy új ösvényt választani. Képzelhető, hogy az államminiszter ő nagy méltóságának is érdekében áll a cseh­országi landtag ütereire tapintani, s meg­vizsgálni, mily új hódításokat ten a fe­bruári alkotmány nemcsak a német, de a Lajthántól lakó többi nemzetiségek köré­ben is. Ezért sem tekinthetjük tehát politikai fontosság nélkülinek a Prágában tölten­dő nyolc­ napot. Magyarország most nem nyújt semmi felötlő tárgyat az elmélkedésre. Nálunk minden úgy van, mint tegnap volt. Csak a „Független“ jelenti, hogy „ki­bontakozási ügyünk első csatája el­len veszítve“, s hogy még az ő rózsaszín re­ményei is halványodni kezdenek. KEMÉNY ZSIGMOND: Román lapszemle. Dunafej­edelemségek. A „Románul“ bukaresti lap többek közt meg­említi, miként a törvényhozó test közelebbi ülé­sében a honosítás kérdése tárgyaltatván, a tör­vény világos értelmében kimondatott, miszerint a végre, hogy valaki naturalizáltassék, nem elég, hogy tíz évet töltött az ország belsejében, hanem megkivántatik, hogy az világos jeleit adja haza­fias érzelmeinek ; a bukovinai, bánátusi, erdély­­országi és bessarábiai románok szinte csak azon esetre fognak részesülhetni a honosítás kedvez­ményeiben, ha hiteles oklevelek által eredetüket bebizonyítandják. Vannak románok — mond egy képviselő — kiknek származásuk s hazafi­­ságuk bebizonyitása végett nincs szükségük hi­vatalos oklevelekre, mint például egy Laureanu, azonban, legalább részemről, az ismeretleneket illetőiig hiteles okleveleket kívánok. Ugyancsak nevezett lap az iránt is értesít, hogy a válaszfelirat szerkesztése végett megvá­lasztott új bizottmány tagjai sehogy sem tudnak a véleményben megegyezni; t. i. a már ismert módosítvány aláírói közül ketten, Pann és Ghika Jón, ugyancsak ezen módosítvány mel­lett maradván, azt akarják felterjeszteni. A törvényhozó­ test február 14-ik napján tar­tott ülése alkalmával megállapította, miként Ro­mánia részéről Európa nagyobb hatalmassá­gainál hivatalos ügynökségek állíttassanak fel. A fejedelem megválasztásának január 24-iki évnapján, a közvélemény a legnagyobb mérték­ben nyilvánult, ugyanis, nevezett lap szerint, az ország minden részeiből a városi hatóságok a hadsereg, a föld népe, örömnyilvánításokban fe­­ezték ki az­nap fejedelmük iránti forró ragasz­kodásukat. A minisztérium által közelebbről kiadott ren­delet értelmében Románia czíme következőleg formuláztatott : „Egyesült román her­­czegségek." (v.) dig legjelentékenyebb mozzanatot, a táviró után meglehetős bő kivonatban közlöttünk már. Jó­nak látjuk azt jelenleg egész terjedelmében kö­zölni, annyival inkább, mivel a párisiak abban a franczia kormány által legközelebb tett diploma­­tiai lépések commentárját látják. A czikk így hangzik : „Míg Oroszország és Lengyelország egyedül állót­ak szemközt, mi úgy vélekedtünk, hogy kötelességünk nem mondani semmi olyast, a­mi meddő bátorításokat nyújthatna a felkelésnek. De ugyanakkor kimutattuk az orosz kormány­nak — mely józanabb inspiratiokhoz szoktatott bennünket a legutóbbi években — azon hibákat, melyekből a mostani felkelés eredt. Mindkét féllel a mérséklet és az igazság szavait akartuk hallatni. Midőn egyfelől az ujonczozást elvileg, és különösen alkalmazásában roszaltuk; másfe­lől fennhangon sajnálkoztunk az első lengyel kiáltványok jelleme fölött, melyekben az illetők a hazafiságon túl egyéb érzületekhez fordultak, és a melyekben a nemzetiségi nemes eszmék némi cosmopolita socialismus nyavalyás felfogá­sainak látszanak alárendelve. Egy szóval, mi hívek maradtunk azon, régóta magunk elé tűzött programmhoz , hogy Varsóban ildomosak, Pé­­tervárott szabadelvűek legyünk. Jelenleg a dolgok állása változik. Eleinte a felkelést úgy lehetett tekinteni, mint egy belpoli­tikai tényt. Poroszország európai kérdéssé alakította azt át be­­leelegyedése által. Nem vádolhat senki azzal minket, hogy elhir­­telenkedve hoztunk ítéletet a kérdés ezen új phasisa felett. Mi a szót több napon keresztül a német lapoknak engedtük, meg az angol lapok­nak, a­melyek kevésbé tartózkodván, mint mi, siettek megbírálni a február 8-diki egyezményt. A berlini parlament szenvedélyes vitáit is kö­zöltük. És a német sajtóban épen úgy, mint az angol sajtóban, s a berlini szószéken épen úgy, mint a lapokban, egyhangú volt a nemhelyeslés. És ha a közvélemény hatalom, a­mint azt el kell ismernie minden államférfinak,s a­mint azt a világ legelső államférfia kimondta : a berlini kabinet­nek magába kell szállni e pillanatban. Nem ke­rül nagy fáradságába meggyőződnie , hogy nagy hibát követett el, midőn Porosz­és Oroszország közt oly érdekbeli solidarítást iparkodott felállítni, a­mely nem létez. Ezen érdekek sem politikai, sem történel­mi szempontból nem ugyanazok ; a berlini par­lam­entben tegnapelőtt folyt viták eléggé felde­rítették ezt. Sőt a­mi több, a dolgok mélyébe ereszkedve, könnyű észrevenni, hogy a február 8-diki egyezmény a két hatalom közül egyiket oly hamis helyzetbe juttatja, mint a másikat. Mert vájjon Oroszország azon a ponton áll-e 1863-ban, a­melyen állott volt Ausztria 1849-ben, a midőn az olaszországi háború, a bé­csi forradalom és a magyarországi fölkelés által közre­fogva, ki volt merítve vérben és pénzben, s kényszerítve volt elfogadni a neki ajánlott se­gítséget ? Nem, Oroszország nem volt annyira, és a febr. 8-diki egyezmény, midőn oly közre­működést biztosít számára, a­melyre neki szük­sége nem lehet, oly megalázással illeti, a­melyet nem érdemel. Nem kevésbé hamis a helyzet, melyet Porosz­­ország önmagának csinál. Fenyegetve van-e e hatalom a lengyel fölkelés által ? Mi eddig azt hittük, hogy Poroszországnak Németországban vannak az érdekei és az ereje; azt hitjük-e most már, hogy a Visztula partján sebhető ? S különben is, midőn a felkelést a szomszéd­nál segít elfojtani, nem félhet-e Poroszország at­tól, hogy otthon gyújt lángra oly szenvedélye­ket, melyek szunnyadnak? Vájjon a lengyel szellem nem vihető-e oda, hogy a porosz tarto­mányokban reagáljon? A mi tisztünk e emléke­zetbe hozni, hogy az 1848-diki győztes forrada­lom legelső cselekedete a lengyel foglyok kisza­badítása volt, a­kik diadalmasan hordoztattak meg Berlin utczáin ? Jól belátta ezt a szabadelvű párt a Rajnán túl, ugyanazért egész erejéből tiltakozott, s meg­lehet, hogy e párt bölcsesége és eszélyessége meg fogja előzhetni okozatait oly előre nem látható po­litikának, mely bizonyos régi hibá­kat juttat eszünkbe, oly hibákat, melyekhez a történelem szigorú volt. Egy másik átalánosabb szempontból, a február 8-iki egyezmény, ha ugyan oly szellemben van alkotva az, a­minőt neki tulajdonítanak, nem ke­vésbé komoly nehézségeket mutat fel. Nem félő-e,hogy Poroszországnak ezen sietségénél fogva, melylyel Orosz­országnak a lengyel fölkelés ellen segítségére megy, Európa az uj föld­­abrosz nevei alatt m­egin­t L­e­ngy­el­l­­rs­z­ág régi nevét találja látni, és ez alattvalóknak kormányok elleni fölkelése helyett talál látni nemzeti revindicatiót? Ez annyi, mint újra felállí­tani a kérdést egészben; annyi, mint bizonyos tekintetben ismét megújítani a szétosztás jelene­tét ;­annyi, mint szántszándékkal újra a világ szemei elé helyezni azon nagy igaztalanság (ini­­quité) tényét, mely ellen nem szűnt meg tilta­kozni az egymást felváltó nemzedékek lelkiis­merete. Ügyesség-e v­eszélyesség-e ez ? Nem dobnak-e ezáltal az illetők mély háborgást (trouble) és nagy nyugtalanságot Európa közepébe. És micsoda pillanatban vélte jónak Poroszor­szág ily felelősséget venni magára ? Oly pilla­natban, midőn Francziaország, a szerződések leglelkiismeretesebb tiszteletben tartásában és a nagy politikai mérsékletben példát mutatva, erőt vett legélénkebb rokonszenvén, s tartózkodott, egy szóval is kifejezni azon érdekeltséget,mely­lyel viseltetik, s viseltetni fog mindenkor, sze­rencsétlen régi szövetségeseihez. Mi még most is remélljük, hogy az egyez­mény szövege el fogja oszlatni nagy részét ez aggályoknak. A tanácsok minden­esetre nem fognak hiányozni Poroszországnak, s az utóbbi tudja jelenleg, mit gondol az egész szabadelvű Európa a be nem avatkozási elv ezen megsérté­séről.“ ......... Lengyelországi események. Keddi nap lévén, vasárnapról nem kaptunk porosz lapokat. A bécs-varsói vasútvonalat a föl­­kelők újra megrongálván, Bécs felé sem érkez­tek varsói tudósítások, s így a netalán újabban történt eseményekről tudósításunk nincs.­Csak az ausztriai határszélhez közel eső területről ve­szünk értesítéseket, a­mi itt történt, Krakkóba érkezett menekültektől, többnyire szemtanuk­tól ered. A telegráf közlött egy két adatot L­a­n­g­i­e­­v­i­c­z táboráról, mely, úgy látszik, jó erőben van. 17-én megvert egy orosz hadszakaszt Sztaszov­­nál, mint tegnap írtuk. Újabb értesülés nyomán e győzelem után Langievicz Rakov felé vonult, s onnan keletre Opatovnak fordult, az ottani orosz had megtámadására, hogy ez ne egyesülhessen a Stopniczában állomásozó muszkákkal. Langievicz 17-én e napiparancsot adta ki : „Bajtársak ! Ötven kozák, egy század vasas, egy század gyalog és egy század lövész meré­szelte megtámadni táborunkat. Szokásuk szerint árulással és barbár módon felgyújtották a várost az ütközet előtt, hogy száz meg száz család er­dőkön és mezőkön veszszen éhség és fagy miatt. Bajtársak! Vitézségetek megmentette a várost, s a vad ellenséget gyalázatos szaladásra kénysze­­rítette. Csak néhány napja vagytok fegyverben, de bátorságtok, hideg véretek, a fenyíték és jó­kedv ; továbbá a muszkák gyávasága arra mu­tat, mintha csatákban őszült bajnokok volnátok. Jedlina, Szidloviecz, Bodzentin, Szuhedinov, Ba­ranova, Gora, Vonchoczk, Sz.-Kereszt és Szta­­szov benneteket, ti eléhezett, fázott, rongyos s gyaloglásban kifáradt bajtársak, 27 nap alatt di­csőséggel halmozának. Szabadnak és hatalmas­nak kell lennie az oly országnak, melynek ilyen katonái vannak. Bajtársak! a haza és történet nem fog megfeledkezni február 17-ikéről.“ A sztaszovi ütközetről kiegészítésül írják, hogy négy óra hosszat tartott, s a muszkák csak annak köszönhetik Sztopniczába menekülésöket, hogy a lengyeleknek lovasságuk nem volt. Az oroszok 120 halottat veszítettek, a lengyelek 4 halottat és 7 sebesültet. Az oroszok fölgyújtot­­ták volt Sztaszov külvárosát, de a lengyelek csakhamar kiolták a tüzet. Kurovszki tábora, valószínűen ismét össze­szedte magát, s egyesült a Czenstochan körüli fölkelőkkel, hol tetemes lengye­l hadnak kell lennie , mert Varsóból, mint írtuk, orosz segít­ség küldetett azon tájra. — Egy Dombrovszki nevű lengyel parancsnok, ki 1831-ben kapi­tány volt, több pontot tart megszállva e vidéken, s a muszkák közlekedését­, délnyugati részekben megnehezíti, a „krakkói herczegség“ katonai főnökének nevezi magát. Cservinszki, orosz tbk, azon megbízással küldetett oda, hogy a Galliczia felöli határszélt Czenstochontól Zavi­­chostig megtisztítsa a lengyel csapatoktól, s is­mét helyreállítsa az orosz határőrséget.­­ Va­lószínű, hogy nemsokára megkezdődnek ott is az összeütközések, de eddig még nem érkeztek hírek az ilyenekről. Krakkóba érkezett lengyel menekültek, s köz­tök sebesültek is, hajmeresztő eseteket beszélnek el az oroszok kegyetlenségeiről, melyekről azon­ban elég­ volt, a­mit eddig közöltünk. Csak azt em­lítjük, hogy (mint egy Krakkóba menekült német szemtanú mondja) a muszkák az Ojczovban ta­lált lengyel betegeket és sebesülteket iszonyú kínzással végezték ki. Kiszúrták szemüket, ki­tördelték ujjaikat, s aztán fölakasztották stb. Nem csoda, hogy vannak orosz tisztek, kik ily, nem annyira had-, mint rablójáratban részt venni szégyennek tartják. Mutatja ezt Kor­ff gárdaezredes öngyilkossága. Ez fia volt a varsói hadi kormányzónak. Ő küldetett ki egy csapat­tal Agrodzinecz felöl (Olkusz közelében), hogy Miech­ow felé vonuljon. Mielőtt Agrodzineczbe elindult volna, Korff ezredes összehívta csapatja tisztjeit, s sajnálatát fejezi ki, hogy nem vezet­heti őket, mivel, mint ember és tiszt, képtelen végrehajtani a neki adott utasításokat. Érzéke­nyen vett búcsút tisztjeitől, s visszavonult egy szomszéd szobába. Mielőtt a tisztek meglepeté­sükből magukhoz tértek volna, a szobából egy lövést hallottak, melybe berohanván, halva ta­lálták az ezredest. — A lengyel ügy átalános sympathia tárgya Európában. Francziaországnak nemcsak fővárosi, hanem vidéki népei is élénk részvéttel viseltetik a lengyel ügy iránt. Az angol parlamentben jó­zan eszek által kitűnő államférfiak hangoztatják a szív és nagylelkűség szavait a lengyel haza­­fiság mellett, s Olaszországban, melynek kormá­nya részben követvén a szárd királyi ház tradi­­tióit, részben egyezőnek vallván az oroszéval ke­leti politikáját, Európa legbarbárabb nagyhatal­masságával kezdett feltűnően kac­érkodni, most a közvélemény szava Milánótól Nápolyig, a len­gyel ügy mellett emelkedik. Azonkívül, a­mit az olvasó a telegrammokban talál e részben, bővebb tudósításaink érkeztek ezen olaszországi moz­galomról, mely, úgy látszik,elfoglalja ott az egész közönség figyelmét. Genuában megtartatott a meeting a lengyel ügyben, ahol adresset intéztek a lengyel nemzet­hez, mely így szól : „A lengyelekhez ! „Üdv és győzelem a nemes lelküeknek és vi­tézeknek. „Mi is, lengyel testvérek, évek hosszú során keresztül küzdünk az idegen uralkodás ellen, s feladatunk befejezve nincs. Ismerjük mi is az aggodalmas virrasztásokat ; ismerjük az egye­netlen erők ellen való kikerülhetlen küzdelem vágyát és veszélyeit, a győzelem hymnusait és a vereség gyászát. „Tudjuk mi is, hogy a szabadság és nemzeti függetlenség elnyerésére a hatalmassal kell da­­czolni, áldozatokra készen állani, szembe nézni a martyrsággal, s megbukni az újjászületés ked­véért. „Nemes, nagylelkű Lengyelország! A keresz­tyén civilisatio és Európa, melyeknek gyakran szolgáltál védfalul a barbár invasiók ellen, há­látlansággal fizettek. E hálátlanságot mindig fiaid hősiségével viszonoztad. Erényed hajdan­­kori erény. Királyaidnak és az idegen királyok­­,­nak te föltételeket akartál és tudtál szabni. Sza­badságod növelésére három század óta a válasz­tások harczmezején vitéz hadseregeket tudtál egyesíteni. Mint egykor Yolánál, Varsó falai alatt, fiaid másodszor is egyesülni fognak a nem­zet joga és szabadsága kikiáltására. A jövendő el nem árulhat tégedet. A Jagellók kora óta nemzeti szellemed a kardok legerősebbikével fegyverzé magát. Nyomdáid, könyvtáraid, egye­temeid termékeny magvakat hintettek el. Ez az oka, hogy erdeidet menekültek népesiték, s ta­nult emberek, hazafiak, katonák, hősök kerültek ki belőlök, s Kopernik, Gallilei ez első szülötte, fölfedezé az ég és föld gépezetét. „Éljen Lengyelország, Koscziuska Lengyel­­országa — a prágai és varsói vérengezés Len­gyelországa, a szibériai börtönök és száműzeté­sek áldozata!“ A „Diritto“ megjegyzi a genuai meetingre nézve, hogy a benne résztvett nagy tömeg elé­­gültten távozott, hogy betölte szándékát, t. i. ki­nevező a bizottmányt, megszavazta az adresset és az aláírási íveket. Az „Opinione“, a kormány lapja is megadja, hogy e meetingen a legnagyobb rend uralkodott, mint csak Angliában szokott ha­sonló alkalommal. — Genuából írják 18-ról a bécsi „Gen. Cor.“ nek . Tegnapelőtt a párisi lengyel köz­ponti bizottságnak egy küldöttsége érke­zett ide, hogy az olasz tett párt főbb embereivel, s különösen Garibaldival értekezzék. Hir szerint a lengyel bizottság azon ajánlatot tette Garibaldinak, hogy a földközi tenger vala­melyik kikötőjében állíttassák ki egy legyel-olasz légió, honnan a keleti tenger partjain kiszállít­tatván, Lithvániába küldessék. Mondják, hogy e tervbe az orosz szabadelvű párt fejei, Herzen és Szaszanov is beleegyeztek, hogy Lithvániában és a szomszédos orosz tartományokban fölkelés idéztessék elő. A tegnapi postagörössel Nápolyból mintegy 30 egykori Garibaldista érkezett ide , hogy Schweiczon és Németországon át, Lengyelország­ba vegye útját. Vezetőjök Koromanszki őrnagy, egy hetven éves, de jó erőben levő ősz férfiú, ki Gaeta ostromában kitüntette magát. Az „Opinion Nationale“ azon fiatal lengyelek egyikéről, kik Parisból Lengyelországba ügye­­kezvén, a porosz határon elfogattak, eredeti le­velet tesz közzé, s bebizonyul, hogy ők rendsze­res útlevéllel voltak ellátva, melyet a porosz kö­vetség is aláírt. A levélíró nemcsak elfogatott, hanem a porosz zsandároktól egy lövés által lá­bán meg is sebesittetett. A porosz fogságban le­vő ifjak Szervinszki, Sztolarszki és Taroni, a volt cunepi lengyel iskola növendékei. — Más három, Gasztovszky, Judieszki s még egy, a pá­risi lengyel iskolában tanulók. Franczia lapok nemcsak megalázónak tartják Poroszországra nézve, hogy muszka zsandárrá lett, hanem jogsérelemnek nézik a rendes útlevéllel ellátot­tak elfogatását. A szász nemzeti egyetem 1. év febr 16-án tartott ülése. Az előbbi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után a nemzet ispánja felolvastatja az erdélyi udvari korlátnokság elnöke, gróf Nádasdy ő ex­­cellentiájának, a nemzeti egyetem hozzá kül­dött feliratára tett válaszát, mely igy hangzik : 63 .­em­. 1863 A tekintetes nemzeti egyetemhez. O cs. kir. Felségének tavalyi sept. 7. oct. 18. és nov. 4-töl kelt legkegyelmesebb határozatai, melyekkel a szász föld összes lakosságának, az 1860- ban oct. 20-án kelt császári diploma és az 1861- ik év február 26-án kelt császári nyilt pa­rancs által ünnepélyesen kihirdetett állam alap­törvények iránti határozott hűségét legkegyelme­sebben elismerni,­­­s a nemzeti egyetemnek a közigazgatási költségeknek az államkincstár ál­tali fedezése iránti kérését legkegyelmesebben megadni; s a tekintetes nemzeti egyetemnek a törvényszolgáltatásra nézve az államélet mostani alakulása s a törvény szelleme által megkívánt határozatait s ajánlatait legkegyelmesebben hely­benhagyni méltóztatott; engem is az öröm őszin­te hálaérzetével töltött el. Midőn a tek. nemzeti egyetem múlt hó 27-én idei 42. szám alatti tisztelt jegyzékében ebbeli részvétemről barátságosan megemlékezik, úgy azon hálás és bizalomteljes elismerés, melylyel a szász föld összes lakossága a legfelségesebb trónról ünnepélyesen kihirdetett, a birodalom egységének megőrzéséhez idő­s körülmények által követelt államelvek iránt adózott, é­s a te­kintetes nemzeti egyetemnek azon eljárása, melylyel a közügyek feletti tanácskozása — és kezelése — határozatai — s ajánlataiban bölcs mérséklet, érett ítélet, s a körülmények helyes is­merete mellett a meglevő állapotot az előre ha­ladással, a szabadságot a renddel sikerrel egye­síteni igyekezett, voltak azon indokok, melyek nekem, mint a cs. k. apostoli Felsége miniszte­rének, és jelenleg az erdélyi üdv. korlátnokság elnökének kellemes kötelmül tették, a tekintetes nemzeti egyetemnek érintett kérését s ajánlatait legalázatosabban előmozdítani. Meggyőződve, hogy azon határozatok, melye­ket a nemzeti egyetem, a megkezdett pályán to­vább haladva, hozni fog,­­ cs. kir. Felségének jó indulatu atyai szándékában a helyzett egyedül üdvöt hozó bizalomtól áthatottan, a testvéri ér­zület szellemétől átlengve, a meglevő állapotot, a kifejlett tényleges viszonyok és a jelen idő kí­vánalmai s szükségletei által mulhatlanul meg­kívántató előrehaladással fogják összekötni; mindenkor annál nagyobb örömemül szolgál a tek. nemzeti egyetemnek előterjesztéseit e cs. k. apostoli Felségénél ajánlani, mivel nemcsak je­lenlegi állomásom kötelességei, hanem tiz évi tartózkodásom s hivatalos tevékenységem barát­ságos emlékei engem a szép gazdagon megál­dott Erdélyország s minden nemzetiségű lako­saihoz csatolnak. Bécs, jan. 10-én 1863. Nádasdy m. p. Ezen válaszirat felolvasása után az ülés a na­pirendre tért át, még­pedig a brassói keresk é­s iparkamarának azon a nemzeti egyetemhez in­tézett kérelme tárgyalására, hogy a tanácsban tanácskozás alá vett és szentesített törvény, a A „Constitutionnel“ czikke az orosz­porosz egyezményről. A „ Constitutionnel“ febr. 22 -i számú főszer­kesztő, Limayrac úr neve alatt, a lap élén hozza on czikket, melyet, mint a lengyel ügyben ed­

Next