Pesti Napló, 1863. november (14. évfolyam, 4115-4139. szám)

1863-11-08 / 4121. szám

256-4121 14. évf folyam. Szerkesztési iroda: ferenezsák tere 7-ik szám, 1-8 . emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek teré­n 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , Helyben, házhoz hordve­­ Félévre .­­ . . 10 frt 50 kr o. é. Évnegyedre . . . 5 frt 25 kr o. é. 1863. Vasárnap, nov. 8. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetőinél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Magánvita 6 hasábos petit-sör 25 gj kr. Előfizetés nyittatik a „PESTI NAPLÓ“ november—decemberi 2 havi folyamára. Előfizetési ár: 3 írt 50 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, nov. ?, 1863. (Fh) Igaz, h­ogy sajnos, és sajnos, hogy igaz, de — már most magunk is meg­­hiszszük, hogy— miként a lapok írják — III Napoleon gyógyithatlan vesebeteg­­ségben szenved, hogy ő felsége maga is érzi, miszerint napjai meg vannak szám­lálva, hogy sietnie kell, mert veszteni való ideje már nincsen! Keserű cseppeit eddig „óránként egy kávéskanál-féle adagokban szivárogtatta a vén Europa testébe, — most egyszerre az orvosság egész hátralevő részét akarja vele bevezetni, azt mondván neki: igyál, vagy — két­ évvel ez­előtt — és ez igen jel­lemző a két unokatestvér közti viszonyra nézve — a vörös herczeg a törvényhozó testület színe előtt „ces maudits traités“­­nek (ezek az átkozott szerződések) ne­vezte az 1815-ki szerződéseket, a­mire aztán valódi pokoli lárma támadott Euró­pában. Ma a császár egész nyugalommal, minden hevesség nélkül, de saját tekinté­lyének és a perez ünnepé­yességének egész súlyával hirdeti,hogy: az 1815-ki szer­ződések nincsenek többé! Ezen öt szó képezi a trónbeszéd vele­jét, a többi mind — Czifraság ! Maholnap félszázada leend, hogy ama szerződések léteznek, és hogy a franczia Prometheus, Sz.­Ilona rideg szikláihoz lánczolva, azt hirdeté : ötven év múlva egész Európa replubikánus lesz, vagy ko­zák. Unokaöcscse mélyen véste szivébe nagy elődje e szavait, de nem hogy betű­­szerint engedje valósulni — mert ő ama nagy férfinak követője ugyan, de nem más mólója , hanem hogy oly értelem­ben valósítsa, mely a kor szellemének és irányának megfelel. Az általános respu­blika és az általános barbárság egyaránt távol áll e kor irányától, de szintoly távol áll tőle a most létező állapot. Ennek módo­sítását tűzte ki czélul a hami fogoly, és erős velejének legtitkosb redőjéből előveszi azon nagy gondolatot, mely fiatal ko­rában fogamzott meg ottan, mely az élet zajos piaczán, valamint a börtön rideg magányában szakadatlanul fejlődött, és melyet most teljes érettségben mutat be a megdöbbent Európának. Miként a godosan dolgozott zenemű­nek nyitányában és első részeiben eleinte csak halk hangzatokban pendül meg az alapdallam, míg végre a mű tetőpontján megható teljes accordokban üti meg a hallgató fülét, úgy a napóleoni politika egész folyamán — eleinte alig észreve­hetőig, aztán mindig tisztábban és vilá­gosabban — vonul végig azon egy alap­­gondolat : Európa helyzetének módosítása európai areopagutján, fia lehet, —más, erélyesb eszközökkel, ha kell. Az 1815-ki állapotok „övezetének kul­csát“ a szentszövetség képezte, és ez vola első, mit a franczia császár le­rontott, jól tudván, hogy aztán annál könnyebben megy majd az egész épü­let szétrakása, vagy­­ összelődözteté­­se. Már a napóleoni dynastia trónra­­jutása rés vola, melyet ez épületbe fúrt ; aztán Olaszország felől támad­ta meg, és most­­ megérkezettnek hi­szi az időt, midőn a főostromot koc­­­káztathatni, ha a „capitulátió“ békés után nem jöne létre. Egyet különösen figyelembe kell venni. A franczia császár ebbeli tervét eddig­elé sejteni lehetett; az is meglehet, hogy diplo­matiai után a napóleoni esz­mék szege­débe hóba láthatólag ütti ki magát a zsákból, sőt az sem lehetetlen, hogy Metternich herczig tavaszkor, bécsi látogatása alkalmával, már nem cse­kély részét lebbenté fel azon fátyolnak, mely a Szajna melletti Sphinx gondola­tait fedé. De mind­ez oly kevéssé kötelező forma volt, hogy még mindig lehetséges maradt a hátrálás. Ma már nincs így a dolog! III-dik Napóleon kereken, határozottan, ünne­pélyesen jelenti ki: ez az, a­mire tö­rekszem ; ez az, a­mit követelni fogok, és a­mit — így vagy amúgy — ki k­e­ll esz­közölnöm, mert Francziaország ne­vében követelem. — Francziaországgal gyűlne meg baja annak, a­ki e követelés­nek ellene szegülne! És már most azt kérdjük: képzelhető-e, hogy ezen óvatos férfi ily hangon nyilat­koznék, ha attól kellene tartania, hogy a siker talán mégis ki fog maradni ? Kép­zelhető-e, hogy ő, ki eddig oly bámulatos elővigyázzattal és ügy­ességgel iparkodott minden ellene irányzott coalitiot meghiú­sítani, hogy ő most egészen proprio motu tenné ki magát ily veszélynek, hogy élet­halálra való harczot indítana a legitimitás ellen, ha nincsenek szövetségesei? Kik azok ? — A császár nem nevezi meg; ő átalában csak egyetlen egy eu­rópai hatalomról szól — Oroszország­ról. — Azt mondjátok, hogy keserű hangon szól róla, és igazotok van; az egyes kifejezések keserűek; de kérdjétek önmagátoktól : mily benyomást ten rá­tok az egész? milyen volt összes hatása annak, a mi Oroszorsz­ágról mon­datik? nem érezzük-e mintegy ösztön­­szerűleg, hogy Páris és Pétervár közt talán mégis más viszonyok léteznek, mint a minőket eddigelé föltettünk? nem sejdítjük-e, hogy a tuil­eriákban leg­alább lehetségesnek hiszik Oroszország­nak igen messzire menő engedékenysé­gét a lengyel ügyben, hacsak az orosz közvélemény azt az elégtételt nyeri, mi­szerint a czár nem mint vádló, hanem mint hasonjogú tanácskozó tag jelenik meg a congressuson, hogy ő ott nem­csak veszteni fogna, hanem nyerni is, és ha már egyebet nem — legalább az 1856 -i szerződés módosítását?! Részletekbe ma nem bocsátkozunk; oly fontos állami tény ez a franczia trón­beszéd, hogy még sokat kellene vele fog­lalkoznunk, de nem vagyunk, oly félén­kek, hogy azon kérdés elől kitérnénk, mely bizonyára minden olvasónk ajkán lebeg: hát Ausztria? Ausztria helyzete, az igaz, legkényesebb, mert eddig elé­g aránylag legmakacsab­ban ragaszkodott az 1815-ki szerződések­hez,habár egyszer ő is megmásíta­la Krak­kó bekeblezése pillanatában; de még ezen tettét is, habár kissé sophistikus érvek­kel, a szerződésekkel össze nem ü­tköz­­zenek törekedett előtüntetni. Most a szerződések végképen­ és elvies megtagadását kíván­ják t­ő­l­e, a legitimitás legvitézebb baj­nokától. Nem az a főkérdés, várjon Ve­­lencze, vagy más ilynemű kérdés fog-e a congressus elé hozatni; ennek megfon­tolására majd csak azután kerülend­ő szó; most az elv áll első­sorban. Ha szinte a congressuson egyetlen egy oly kérdés sem érintetnék, mely Ausztriát zavarba ejti, már maga azon elhatározása is, hogy oly congressusba lép, melyről Napóleon hirdeti, hogy az 1815-ki szer­ződések érvénytelenségének elvén alapul, nyilt sza­kasztás volna Ausztria eddigi politikai irányával, lemondás azon ha­gyományok­ól, miket a bécsi kabinet ed­dig dogmaként tartott tiszteletben. Tehát első­sorban áll Ausztriára nézve az elv, másodikban az érdek. Ha majd Ausztria érdekeit valami csonkítás fogná fenyegetni, ha a congres­suson olyasmit kívánnának tőle , mit megadnia nem lehet; ha a congressus „áldozatot“ követelne tőle , semmi kár­pótlást nem nyújtván érte — ezt Ausz­tria nem tűrheti. — Ily esetben, ily valóságos , könnyen részletezhető , és, úgyszólván, kézzelfogható veszélylyel szemben, saját népeit is könnyen fogná ellenállásra lelkesíthetni, akkor ő büsz­kén és nyugodtan léphet ki a congres­­susból, azt mondván: megmutattam, hogy én nem vagyok az állapotok javulásának akadálya, de saját birodalmam érdekei szentek előttem, és ezeket nem szabad, nem lehet koczkára tennem! A világ és a birodalom népei különösen nem fog­nák el nem ismerhetni, hogy ez egyenes, férfias szózat. Jt. '■> De, vájjon szintúgy állna-e a dolog, ha Ausztria már a puszta elvért is a legvégsőt koczkáztatná ? pedig egyene­sen azt mondja Napóleon, hogy „hábo­rúra vezetne azon makacsság, mely az összeroskadóban levő múltat fenntarta­ni törekednék!“ Lenne-e lelkesülés, ha nem azt lehet mondani a népnek: lám, így meg így akarnak bennünket lealázni, megrövidíteni,­ ezt meg ezt a tartományt akarnák tőlünk elszakasztani, ezt meg ezt az áldozatot kívánják tőlünk, és adnak érte — semmit! Lenne-e lelkesedés, kérdjük, ha n­e­m e­z­t lehetne mondani a népnek, hanem csak azt : azt kívánják, hogy oly congressusba lépjünk, mely a legitimitás romjain épül, — ha nem concret érde­kek, hanem az abstract legitimitási elv védelmére szólítanák fel a birodalom né­peit ?! Igen is — mondhatnák erre — de mi­helyt egyszer az elvet elejtettük, má­sok majd innen vonják a consequen­­tiákat. Legyünk őszinték és elfogulatlanok a szerződések erejének megítélésében! A jog embere sajnálkozhatik rajta, de a gyakorlati politikus kénytelen fény­­képen elfogadni azt, hogy az 1815-ki szerződések ez idő szerint csak annyiban érvényesek, a­mennyiben azokat védeni erőnk van. Nem mondtak le eddig e szer­ződések érvényének elvéről, és várjon ezért nem veszett-e el Lombardia és Sa­­voya, és Nizza nem szállott-e Francziaor­­szágra ? És várjon — minden legitimitási elv daczára — Ausztriáé volna-e most Velencze, ha vitéz hadserge nem oltal­mazná? Röviden : ha Ausztria, mielőtt még a congressus követeléseit ismerné, a belé­pést megtagadná egyedül a legitimitási elv érdekében, ez — a fr­anczia trónbe­széd szerint — háborúra vezetne. Ha belépte esetén olyasmit követelnek tőle, mit ő meg nem adhat, és semmi békés egyezkedhetés nem jöhetne létre — az eredmény itt is háború volna, csakhogy a népek hasonlíthatlanul lelkesíüttőbb támogatása mellett. A belépés megtagadása által tehát Ausztria, sokkal kedvezőtlenebb körülmények közt,önkénytesen idéz­né elő azt, a­mi belépése után, a leges­­legroszab esetben, a congressus ki­menetelét képezhetné. Vájjon nehéz-e itt a választás? Bécsi dolgok. A reichsrath alsóháza november 5-ei ülésében, mint közöltük, a magyarországi kölcsön volt szőnyegen. Skene képviselte a legszélsőbb nézetet. Míg ugyanis a kormány 30 millió köl­csönt indítványozott, s ez­észletet a pénz­ügyi bizottság 20 millióra kívánta leszál­­líttatni, Skene úr 15 millióra szállott alá, Herbst és Ryger a bizottság nézeteit véd­ték. Mühlfeld politikai indokokból a kor­mány által indítványozott 30 millió meg­szavazását sürgette, így Mende is, egyike azon egypár követnek, a­kik a reichs­­rab­ban Magyarországot némileg ismerik. Nemcsak a „Presse“, hanem még a cen­tralistább iránt a „Botschafter“ is inté a reichsrath urakat, mutassák meg, hogy politikusok, s szavazzák meg az egész észletet. A reichsrath urak többsége mindazál­­tal, a bizottsági javaslat alapján, 20 mil­lióban állapíta meg az inségügyi köl­csönt. Lássuk a november 6-ai ülés némi részleteit. Mindenekelőtt Skene indítványa, a 15 millió, került szőnyegre. Nem talált kellő pártolásra. Mende következő módosítványnyal áll elő: A törvényjavaslat két czikkből álljon. Az első adjon engedélyt 30 mil­liónyi rendkívüli hitelre, mely a pénz­ügyi bizottság által lenne beszerzendő, s a szükséghez képest a magyar orszá­gos alapnak adatnék kölcsön. E köl­csön 1866. január 1-jéig kamat nélküli, azontúl 5 és kamattal jár, s évi részle­tekben törlesztendő. A második törvény­­czikk tartalma csak annyi lenne, hogy e törvény végrehajtásával a pénzügyi mi­niszter és a magyar udv. kanczellár bí­zatnak meg. Ez indítványt a baloldal egy része, a közép grófi töredéke, jobb oldalon az er­délyi követek, a szászokon kívül, s a lengyelek pártolják. Dr. Mühlfeld: „Tegnap azt vetették szemünkre, nekem és Mende úrnak, hogy a kedélyesség szempontjából indultunk ki. Mindenesetre jobb, mint a kedélyte­­lenség szempontja, amelyet Dr. Herbst ur képviselt. “ Ezek után felel szónok Herbst ur tegnapi gyanúsításaira, s megjegyzi, hogy a mint szem- és fültanútól tudja, Herbst ur a bizottságban 15 millióra sza­vazott. Ha ez áll, ma szintúgy szavazhat 30, mint 20 millióra. Elnök inti szónokot, ne személyes­kedjék. Dr. Herbst nem tartja magához mél­tónak oly modorban válaszolni , mint Mühlfeld úr szállott. Dr. Rechbauer azt hiszi, arra kel­lene a kormányt szorítani, hogy a tör­vényjavaslat iránt, alkotmányos úton, a magyar országgyűléssel egyezkedjék. A Szónok szerint a törvényjavaslat első szakaszában legalább 30 milliónyi rend­kívüli hitel engedélyezendő. A második szakasznak meg így kell hangzania : „Az adósságnak a magyar országos alap ál­tali átvételét, s a visszafizetési módozatok megállapítását illetőleg, alkotmányos úton állapíttassanak meg a feltételek.“ Többen pártolják. S most, írja, a „Presse“, számos mó­­dosítvány követi egymást, melyeket figye­lemmel követni is bajos, a­mint egymás után gyorsan felolvassák. A legtöbb in­dítvány c­élja : részenként visszaállítani a kormányi javaslatot. Egyik indítvány szerint a vasutak segélyezése is ajánlta­­tik. S mindezen indítványok kellő támo­gatásra találnak. Alduleanu (erdélyi román) 25 mil­lió megszavazását hozza javaslatba, s kí­vánja, hogy a volt földesurakat a segé­lyezésből kizáró pont a törvényjavaslat­ból töröltessék ki. Csak a kormányi kö­zegek képesek a helyszínen megítélni, kinek van segélyre szüksége. Nagy mér­vű közmunkákat ajánl szónak, s már ezért is kevésnek tartja a 20 milliót. Ez indítvány is talált pártoló­ra. Hopfen a pénzügy­i bizottmány elő­terjesztése mellett szól. Szerinte nem Ma­gyarországnak, hanem az ínséget szen­vedő magyarországiaknak adandó köl­csönről van szó. A magyar országos alapnak nem le­het kölcsön adni, mert képviselője nem létezik. A bizottság jól megfontolta a dol­got. (Bravo!) K­u r­a­n­d­a megjegyzi Rechbauer ellenében, a­ki a magyar országgyű­lés rendelkezésére akarja adni a 30 milliót, hogy e segély elméleti, és nem gyakorlati segély. A magyar országgyű­lés három-négy hó előtt nem hivathatok egybe. Hát ez alatt mi történjék? A bi­zottságot pártolja szónok, így Kaiser is, a­ki a volt földes­ura­kat nem akarja segélyezni. Groisz: Vagy van Magyarországban ínség, vagy nincs. Első esetben a segély szükséges, s a második esetben nem vol­na méltó az reichsrathoz, őszi eteket sza­vazni meg, hogy azokból politikai tőkét csináljanak. (Bravo!) Szaló a kormány előterjesztését p­ótolja. Különösen kieme­li a közmunkákat. Skene, miután az ő javaslatát elve­tették, a bizottság indítványát pártolja. A 30 millió pártolói nem tudják, milyen nehéz tőkét teremteni. A magyarokat legjobban megnyerhetjük, ha kiépítjük (betetőzzük) az alkotmányt. A sajtó mel­lék­érdekekből indul ki e kérdésnél.­­ (Ne nektek „Presse“, „Botschafter“, „Oester­­reichischer“ és a többi bécsi lapok!) Berger Rechbauert védi. Politikai tőkéről van szó. Az igaz, hogy ha nem ajánlják meg a kellő segélyt, negatív po­litikai tőkét teremtenek. Pápay udvari tanácsos megmutatta, hogy 30 millióra van szükség. Ajánljuk meg ez­észletet Rechbauer úr indítványa szerint, s a pénzügyminiszter köteles lesz a magyar országgyűlés egy behívását eszközölni. (Bravo!) S k­e­n­e : a Pápay beszédéből felolva­sott helyeket apokryphoknak mondja. Eredmény , mint a bevezetésben meg­előzőleg kiemeltük. A franczia trónbeszéd hatása Bécsben. Hogy a franczia császár merész európai pro­­grammjának nyilt bevallása nagy benyomást tesz Bécsben, arról eleve is meg lehettünk győ­ződve. De nem tudtuk, minő magyarázatot ad­nak hirtelenében e nyilatkozatnak, mely várat­lanul lepte meg a világot. Lássuk hát nagyjában, legalább külső jelenségekből, mint fogták fel, s mint magyarázták az első pillanat hevében eme nevezetes eseményt. Kezdjük a börzén. Ez, úgy látszik, h­a­r­c­z­­­a­s magyarázatot adott a trónbeszédnek. Nov. 5-ikén 100 forint ezüstöt 113 ft 10 krön fizettek bankjegyekben ; 6-ikán az ezüst 115 ft 25 kr és 115 ft 75 kr volt, azaz­ mintegy 2 szá­zalékot emelkedett. A „nemzeti kölcsön“ nevet viselő állampapír értéke is körülbelül hasonló arányban csökkent. Nov. 5-ikén 81 ft 40 kr— 81 ft 50 kron volt árfolyama ; 6 ikán 80 ft 25 kr—80 ft 50 kr volt. A hitelintézeti részvé­nyek mintegy 4 ftot csökkentek, hogy a börzén a trónbeszéd következtében a hangulat rendkívül kedvetlen volt. Az üzlet nagyon élénk lett azon tekintetben, hogy sok eladó jelentkezett. E tünemény ellenében a „Wiener Abend­post“ kormány­közlöny ugyanaz­nap estre csil­lapító czikket tett közzé­ — Inti a közönséget, hogy minél meglepőbb a franczia trónbeszéd, annál szükségesebb nyugodt és higgadt vizsgá­lata. Ily ténynyel szemben e vizsgálat annál kevésbé lehet egy pillanat műve, „mivel min­denekelőtt szükséges minden érde­kelt hatalmasság véleményét tud­­­nun­k.“ Ez utóbbi teszi alapgondolatát a na­gyon rövid megnyugtatásnak, mely aztán pole­­micus fordulattal így szól tovább : „Csak azt a megjegyzést nem hallgathatjuk el, hogy a szerződések meg nem szűn­nek létezni, ha későbbi népjogi kötések ál­tal egy részben változtatnak rajtuk, vagy mivel egyes alkatrészeit megtámadják (gerüttelt wird). „Azt a tényt, hogy Ausztria eme szerződése­ket mindig becsülettel, sőt nem önfeláldozás nél­kül teljesítette, nem szükséges constatkroznunk, mert általánosan s önkényt el van ismerve; é­s a­mi a német reformpolitika terén tett fáradozásait illeti, ki kell emelnünk, hogy az európai szerző­dési jog vonalában mozognak, s épen Németor­szág nyugtalanságát, (agitáltságát), melyet a be­széd mellesleg fölemlít, akarják elhárítani. „Míg ma kimondhatónak véljük azt is , hogy a franczia trónbeszéd alapeszméje, a hatal­mak közötti egyetértés, a leglehet­­ségesebb elhárítása a háború eshe­tőségeinek, kinyilatkoztatjuk, hogy t­e­l­j­e­­sen egyetértünk emez eszmékkel, e czél elérésére szolgáló eszközök feletti ítéletet hasonlóképen a minden oldalról leendő kiegyezésre bízván.“ Annyit tesz ez más szókkal, hogy e tárgyban még sok diplom­atiai értekeződés fog t­örténni, mielőtt a congressus létesülne. Csaknem minden más bécsi lap is, rövidebb­­hosszabb megjegyzésekkel kíséri a franczia trónbeszédet. Elismerik, hogy ez a legfontosabb trónbeszéd, melyet Napóleon tizenhárom év óta tartott. De eltérnek a trónbeszédnek Ausztria szempontjából való fontosságára nézve. A „Botschafter“ czímű félhivatalos közlöny sem néz sötét szemüvegen, sőt inkább nagyon dicséri a franczia császár nyíltságát, hogy ki­­mondá,­a mi tagadhatatlan. Mert ki tagadná, úgymond, hogy Európa politikai épülete oly ál­lapotban van, mint Napóleon mondja ? Ki vonná kétségbe, hogy jótétemény fogna lenni új alapra fektetni ? Hogy Napóleon ezt kimondja, ugyanazon érdemet tulajdonítjuk neki, melyet egy másik császári uralkodó szerzett, a német szövetség jelen állapota fenntarthat­lanságának nyílt bevallásával. Európa két első fejedelme egyezik eme nemes nyíltságban. Ha értenék egymást, s Európát magukkal ragadhatnák, ak­kor valóban létesülne „az új korszak.“ Azonban mindjárt most eleinte némi aggodalmat gerjeszt a „Botschafter“-ben a trónbeszédnek eme helye : „(A congressus) visszautasítása titkos ter­vek táplálására jogosílna következtetni, me­lyek rettegnek a napfényre kerüléstől; de ha a javaslat nem helyeseltetnék is egyhangúlag, az a raj­pont haszna lenne, hogy kijelölte Európá­nak : hol a veszedelem, s hol az orvoslása.“ Azonban a „Rothschafter“ olvasóinak ítélésére bízza eme szavak magyarázatát. A „Bothschafter“ nyilatkozata olyan forma, mintha érezné, hogy valamit mondania kell, de nem tudja, mit mondjon olvasóinak. A „Presse“ megadja, hogy a trónbeszéd leg­fontosabb tette a napóleoni politikának. Ha nem volt is titok senki előtt, hogy III. Napóleon tö­rekvéseinek czélja Lipcse és Waterloo követ­kezményeinek megsemmisítése, még­sem tar­totta az ember lehetségesnek, hogy az 1815-iki szerződésekért való boszút teszi politikája hiva­talos programmjává. E végzetteljes lépés meg­történt. A ki a franczia viszonyokat ismeri, tudni fogja, hogy ez egészen nemzeti Pro­gramm, melyért a francziák, az elsőtől az utolsóig, készek véreket ontani, s utolsó tallérju­­kat feláldozni. A háború minden iszonyaival, a franczia nagyravágyás szolgálatában álló hata­lom, s franczia érdekek mutatkoznak ismét a civilizált rend utolsó szavainak. A „Presse“ tehát aggódóbb, mint­­az idézett közlönyök , és tájékozást szint oly kevéssé nyújt, mint a „Bothschafter.“ Az „Ost D. Post“ azon szavakban akad fenn, melyek magyarázatát a „Botschafter“ olvasóira bízza. Fenyegetődzést lát bennök. Igaz, hogy e szavak nem foglalnak magukban hadüzenetet, de nagy bonyodalmak előpostái. Se Orosz­, se Po­roszország, se Ausztria nem egyezhetik bele ely con­gressusba, mely a szerződések legszélesebb alapon való felforgatását tételezi föl. S nemcsak ez a három hatalom, h­nem még Anglia is hatá­rozott ellensége egy ilyen congressusnak. Csu­pán ebben van némi megnyugtató. Francziaország nem érezheti magát elég hatal­masnak arra, hogy egy coalitiót idézzen föl maga ellen. De mindamellett a tény nem veszít súlyából, mely szerint Napóleon elhatározta magát, congressust kívánni, sőt, ha jól fogtuk föl szavait, e részben az első lépések meg is tör­téntek. Az „O. D. P.“ jobban hozzá­szól a dolog lé­nyegéhez , de némi ellenkezésben látszik lenni magával. Azt mondja, hogy többek közt Orosz­ország nem egyezhetik bele oly congressusba, melyben a szerződések megsemmisítése eleve ki van mondva; de hátrább úgy tetszik neki, hogy már a franczia kormány tett is lépéseket ily congressus tárgyában — mást pedig maga sem érthet alatta, minthogy az orosznál tette eme lépéseket. Sőt a trónbeszédben is elég világosan sejtetve van az oroszszal való egyetértés épen azon jellemű congressusra nézve, me­lyet a fran­czia császár proclamált. A „Wanderer“ végre leghatározottabban szól a tárgy gyakorlati részéhez. Nagyon ajánlja Ausztriának, fogadja el a congressusi javaslatot, s ne tekintse többé magát minden szorult hely­zetbe jutott legitimitás lovagjának, hanem vé­delmezze csak saját érdekeit. Végül megjegyezzük, hogy a „Fremdenblatt“ nagyon békés jelleműnek találja a trónbeszédet s a miniszteriális „General Correspondent“ első nap hallgatott — csak a többi lap okoskodásait közlé. Átalánvéve a bécsi lapok a császári trónbe­szédnek Ausztria szempontjából való gyakorlati jelentőségéhez nem szólanak, hanem csak az e te­kintetben való hangulatukat mutatják ki kisebb nagyobb őszinteséggel. A különbségek in­kább a vérmérséklet, mint a politikai belátás különbsége. —­ A meglepetés első pillanatában

Next