Pesti Napló, 1864. február (15. évfolyam, 4189-4211. szám)
1864-02-21 / 4205. szám
42—4205 15. évf folyam. Szerkésziroda : Ferencziek térek 7-dik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési ponz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva : Félévre . . . . . XO írt 60 kr o. é. Évnegyedre . . ... 5 írt 25 kr o. é. 1864. Vasárnap, febr. 21. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 80 nj kr. Magánvita 6 hasábos petit-sor 25 nj kr. Pist, febr. 20. 1864 (Fit) Sok mindenféle történt már, mióta a diplomatia a világ boldogitásában fáradozik, és a nemzetközi szerződések gyűjteménye nemcsak történelmi, hanem lélektani szempontból is nagyon érdekes , hanem arra mégis ritka példa van, hogy valaki ünnepélyes okmányban lemondott volna olyasmiről, amivel nem is bírt, s hogy a többiek ezen lemondásért még meg is jutalmazták volna. E ritka példák közé tartozik a most untig emlegetett londoni szerződés. Nem untatjuk az olvasót hosszú és száraz genealógiai fejtegetésekkel, de fentebbi kimondásunk igazolásául egy két adat felhozása mélhatlanul szükséges. — 1460-ban a schleswig-holsteini rendek fejedelmül választék I. Keresztély dán királyt, az oldenburgi ház törzsatyját, és később a választási monarchia helyébe az elsőszülöttségi örökösödést, de csak a fiágra nézve léptették. Az oldenburgi ház aztán két ágra szakadt : a királyiKeresztély király furadékai, aztán az augustenburgi, végre a glücksburgi herczegek) és a gottorpi ág (az orosz császári család, aztán a Wasa-család, melyből már csak Gusztáv herczeg van életben, végre az oldenburgi nagyherczeg családja.) Látni való, hogy az orosz dymistiának csak akkor lehetett volna igénye a schleswigholsteini trónra, ha előbb a királyi ág kihal, ami Fridrik király múlt novemberben történt halálával be is következett; továbbá ki kell halnia az augustenburgi ágnak, végre a glücksburginak. Miután pedig az augustenburgi ágnak még hét, a glücksburginak pedig még öt tagja van életben, nem igen kellett tartani attól, hogy Dánia a herczegségekkel együtt egyhamar 0r ősz kézre jusson, s miután az abbeli valószínűség eltűnőleg csekély, bátran mondhatni, hogy Oroszország igényeinek a dán trónra a londoni szerződés előtt úgyszólván semmi gyakorlati értéke nem volt. Ez természetesen Miklós császárnak soha nem volt ínyére, főleg miután neki még tekintélyes flottája, és e flottával messzire kilátó tervei voltak, miknek valósítása érdekében régóta kivánta, hogy a keleti tenger bejárása felett uralkodó Dánia ha már nem Oroszországé, de legalább orosz másodszülöttség legyen. E tervet az orosz diplomatia ismeretes szívósságával felkarolta ; feladata kettős volt, először a herczegségekre nézve is a cognatusok örökösödési jogát elismertetni a hatalmak részéről, ami 20 év előtt egy Miklós czárra nézve gyermekjáték volt, aztán pedig cognatusi után a dán és orosz dynastia közt szoros összeköttetést hozni létre. 1843-ban VilI. Keresztély dán királynak e tervveli egyetértése kieszközöltetett, a kabinetekkeli alkudozás szintén sikert ígért, s így ő orosz felsége, czéljához nagyon közeinek hivén magát, lányát, Alexandrát, nőül adta VIII. Keresztély dán király unokaöcscséhez, kassziai Fridiikhez, mint valószínű trónörököshöz, miután Keresztély fiának, a tavaly kimúlt Fridiiknek, második házasságából sem volt gyermeke. — Hogy azontúl se lehessen , Miklós czár kieszközölte, hogy e második házasság „a koronaherczegnő teljesen megroncsolt egészsége miatt“, VIII. Keresztély parancsára felbontatott. Hanem homo proponit, deus disponit, Alexandra herczegnő 1844-ben kimúlt; — a gyermek meghalt, a komaságnak vége! Közbejöttek aztán a krakkói, a svájczi, végre az 1848-diki események, melyek Oroszországot annyira foglalkoztatták, hogy dán terveit egyelőre félretette, de — csak egyelőre! Miklós czár nem volt az az ember, aki el tudna csüggedni, ha czélját mindjárt első rohamra el nem éri. Alig maradott ismét egy kis ideje, s azonnal ki is kereste régi terveit, és a Dániávali alkudozást újból megindítá, csakhogy egészen új után. Hogy az orosz dynastia közvetlenül bírhatná Dániát, ezt a hatalmas crár maga sem merte remélni , de hiszen beérte volna ő a másodszülöttséggel is, és így minden törekvése arra irányult, hogy az örökösödési sorozat legvégén álló gottorpi ágat előbbre tolhassa, azaz, hogy a közbenső jogosultak számát lehetőleg csökkentse. Londonban már 1850. aug. 2. íratott alá Angol-, Franczia-, Orosz-, Svédország és Dánia által egy jegyzőkönyv, mely egész átalánosságban állapíta meg a dán monarchia integritása fenntartatásának szükséges voltát. De a királynak,miként mondtuk, nem volt fia, Dániában a nőág öröklött, a herczegségekben csak a fiág, és így Fridrik halála után a felbomlás bizonyosnak látszott, ha idejekorán nem gondoskodnak trónörökösről. Miklós — fent említett terve szerint — a gottorpi ág legutolsó gallját, az oldenburgi nagyherczeget akarta dán trónörökösül kijelöltetni, az augustenburgi herczeget pedig Oldenburg által kártalanítani, hanem volt még egy csoport közbenső jogosult, s minthogy a becsületes oldenburgi nagyherczeg ezeknek beleegyezését is kivánta, a mi elérhetlen volt, az egész terv megbukott.Mármost Keresztélyt, a glücksburgi herczeget és mostani dán királyt vette szemügyre ő czári felsége, s ezt az urat Varsóba rendelte. — Látván, hogy Keresztély semmi kiváló tulajdonnal nem bir s nem lesz nehéz őt kormányozni, Varsóban 1851. jun. 5-én az a hires jegyzőkönyv íratott alá, melyet a pétervári franczia lap nem rég közölt. Ez okmány szerint a czár, mint a gottorpi ág feje, lemond Keresztély glücksburgi herczeg javára (de csakis ennek és fimagzatjai javára) „a maga jogairól,“ fenntartván mindazáltal a fiatalabb gottorpi oldenburgi ág jogait, a magáért pedig azon esetre, ha Keresztély fiága is kihalna. És erre nézve azt mondjuk, hogy Miklós czár olyasmiről mondott le, a mire úgy sem volt semmi joga. Ugyanis Dániára nem volt joga, mert ott az 1660-ks király törvény szerint a nőág is örököl, és igy ezen nőág ivadékai voltak a jogosultak, kiknek le kellett volna mondani, nem pedig az orosz császárnak; a herczegségekre volt ugyan joga a czárnak, de az ő joga később való a glücksburgi herczegénél, és igy a glücksburgi herczeg lemondhatott volna a czár javára, de nem a czár a glücksburgi herczegnek, mint amúgy is előbb jogosultnak javára. Keresztély hg előtt még 11 jogosult volt; ezeknek beleegyezését kieszközölni, a czár a dán királyra bizta, ki egyiket másikát félig megvesztegetés, félig fenyegetés által rábírt, hogy taliter qualiter lemondjon ; a többség maiglan sem mondott le; de azért 1852. május 8-án Londonban mégis létrejött ama hires „londoni szerződés“, melynek alapját a nem kevésbbé híres „varsói jegyzőkönyv“ képezte, és melynek — ha fennmarad — főhibája az, hogy rá támaszkodva a czár, Keresztély, mostani dán király fiágának kimúlásával azt mondhatja: 1852-ben lemondtam a dán összmonarchia trónjára való jogomról, de csak Keresztély fiágának magvaszakadtáig; ti elfogadtátok lemondásomat, tehát elismertétek, hogy ama jogom létezett, s hogy az újra feléled, mihelyt azon család férfiai kihalnak, kiknek javára lemondtam; mihelyt ez megtörténik, tehát jogaim ismét érvénybe lépnek ! . . . — A czár tehát oly jogról mondott le, melylyel nem birt, s jutalmul, legalább esetleg, uj és még nagyobb terjedelmű jogot nyert. De vájjon a nagyhatalmak csakugyan nem tudták, nem látták ezt s amúgy vaktában írták alá a londoni szerződést, vagy pedig mi okuk volt szemet hunyni ? Erről legközelebbi alkalommal szólunk már előre is bocsánatot kérvén ezen kissé hosszú, s kevéssé mulattató, de tán nem egészen korszerűtlen „visszapillantásért!“ Bécsi dolgok. A „Coust. Oest. Ztg“ írja : Míg Bécsben győzelmeket ünnepelnek, Triestből s az adriai osztrák kikötőkből vészkiáltás hangzik. Fenyegetve látják az ausztriai tengerészetet és kikötőket Dániának haditengerészeti föllépése által. Az ijedtség oly nagy, hogy Triestből már telegráf útján is gyors segélyért folyamodtak Bécsbe : ott bizonyosnak tartják az ausztriai tengeri hajóhad és tengeri közlekedés veszélyét. Mióta egy dán hadihajó az éjszaki tengeren s a calaisi szorosban mutatta magát, nem mernek már tengerre indulni azon triesti hajók, melyek Hallban kőszénnel rakodtak meg. Ugyanez áll azon osztrák kereskedő hajókról is, melyek más angol, német alföldi és éjszak németországi kikötőkben vannak ez idő szerint. Lussinban (Istria partjainál) azon hajók, melyek Angliába voltak menendők, nem mernek útnak indulni, mert attól tartanak, hogy ha sikerül is Angliába jutniok, nem érkezhetnek viszsza bántatlanul. Triestben féltik az Amerikában levő, sőt azon hajókat is, melyek a közlekedést Triest és a Levante között fenntartják, mivel az a híre, hogy két dán hajó állomásozik a Piraeusban. A biztosítótársulatoknál máris emelkedik az osztrák hajók biztosítási díja, s emelkedni fog még nagyobb mértékben; külföldi küldök már tartózkodnak ausztriai hajóra rakni áruczikkeiket; s oly kereskedelmi összeköttetések, melyek évek során át osztrák kezekben valának biztosítva, a félbeszakadás miatt idegen kezekbe fognak kerülni. Attól nem lehet ugyan tartani, hogy a dánok ostromzár alá fogják az adriai partokat, — erre Dánia karja igen rövid. Ezután mutogatja az „Oest. Ztg“, mily csekély tengeri erő felett rendelkezhetik Dánia, mely csak a múlt században volt tengeri hatalmasság, s hogy az ausztriai hadi flotta, ha jól alkalmaztatik, elégséges lenne a dánokat távol tartani, s tőlük az osztrák kereskedelmet biztosítani, anélkül, hogy az adriai partok, melyeket egy kétséges szomszéd is fenyegethet, fedezetlenül maradnának. A „Wanderer“ arról értesül, hogy bécsi kormánykörökben most a dánok által a német tengeri kereskedés ellen életbe léptetendő fellépés elleni rendszabályokkal foglalkoznak, s nemsokára az ausztriai hajók által leginkább látogatott vizeken Ausztria imposáns hajóhaderőt fog kifejteni. Mindenekelőtt a görög Archipelaguson czirkáló két dán hadihajó observálására létezik intézkedés, melyek veszélyesek lehetnek az odessa-marsellei és az angol kereskedelmi uton közlekedő osztrák hajókra nézve. A „Wanderer“ a kiállítandó osztrák tengeri erőre nézve arról értesül, hogy eddigelé még soha sem egyesült oly tekintélyes hajóhad a császári lobogó alatt. A „Wiener Geschäfts Bericht“ írja: Miután a létrejött 40 milliónyi új lotteria-kölcsön által a pénzügyminiszternek megadott hitel csak kisebb részben van kielégítve , előre látható volt, hogy az alkudozások egy újabb kölcsönre nézve legközelebb ismét folyamatba tétetnek. Mindamellett ezen feltevés kissé elhamarkodottnak mutatkozik, habár a börzén híre volt, hogy a kormány angol bankárokkal egyezkedik, s ezek 7 millió font sterlinget ajánlottak oly feltétel alatt, hogy a kötelezvények kamatja ezüstben járjon, s a kötelezvények tizenöt év alatt ezüst pénzzel visszaváltassanak. — Ezen hírnek hitelt látszott szerezni azon körülmény, hogy egy jól értesült bankárház a múlt börze végén 20,000 napot mondort, darabját 9 forint 57 krajczárral számítva , eladott. — Úgyszintén azon körülmény is, hogy a „nemzeti kölcsön“ kötelezvényei, melyek az utóbbi napokban eltrsaflóan állottak, legújabban veszteni kezdenek értékükben. A kölcsönszerzés ily modora leginkább szokott a külföldön tetszeni; az ily papírokat angol osztrák metalliques-nek nevezgetik. Nyilatkozat a legközelebb megindítandó „Krajan“ czimű szláv heti néplap ügyében. *) Az utóbbi időkben hazánkban mindinkább e harapódzó nemzetiségi meghasonlás szükségessé teszi egész erővel oda hatni, hogy a különnemű nemzetiségi mozgalmak hazánkban oly irányba vezéreltessenek, mely az egyes, nemmagyar ajkú nemzetiségeknek önálló életfejlődését lehetővé tegye, anélkül, hogy ez által a magyar nemzet létele, ezredéves múlton alapuló jogos igényei, és hivatásában gyökerező jövője veszélyeztetnék. Ezt elérni csak úgy lehet, ha az egyes nemzetiségek kölcsönösen, úgy a múltnak tanulságos emlékei, valamint a jövőnek feladata által kijelölt közös hivatásukat kellőleg, minden öntúlbecslés nélkül felismerni, egymás irányában igazságosaknak és méltányosaknak lenni, s ezek alapján egy közös frigybe egyesülni törekszenek. Lehetetlen, hogy az őszinte baráti kéznyújtás ennek viszonzását ne vonná maga után. Legyen a magyar nemzet e tekintetben az őszinte akaratú jó barát példánya, ki elsé nyújtja jobbját, hogy az hasonló őszinteséggel viszonoztassék! Legyen a magyar hit ápolója nemzetiségének és nemzeti hivatásának, de iparkodjék egyúttal a többi nemzetiségeket barátaivá és testvéreivé tenni. A közelmúltnak keserű tapasztalásai ezt félreismerhetlenül szükségessé teszik. Ezen irányt követve, nincs a magyar nemzetre nézve veszélyeztetve semmi, ellenben megnyerve lehetőleg minden. A kölcsönös igazság és méltányosság pajzsa alatt a hazánkban lakó többi nemzetiségek lételek és békés életfejlődésök tehetsége iránt megnyugtatva, a magyar nemzetnek hi test, érői lesznek, s nem szorulva rá, másutt oltalmat keresni, a magyar nemzettel való békés együttlétben fogják legbiztosb oltalmukat és megelégedésöket találni. Ezek azon vezéreszmék, melyek fonalán az általam legközelebb kiadni szándékolt, s a nm. m. kir. udvari főkorlátnok az ő excellentiája által kegyelmesen engedélyezett „Krajan“ czimü szláv heti néplapnak leendő szerkesztésénél indulni, magamnak kitűztem. *) Kéretnek a többi lapok t. sz. szerkesztőségei, miszerint a jelen nyilatkozatot lapjaikba szinte fölvenni szíveskedjenek közre. • Előleges jelentés az inségbazár jövedelmének felosztásáról. A gróf Batthyány Lajosné e méltósága által indítványozott, s általa és több lelkes bonleány és gazdasszonyegyleti tag által rendezett inségbazár jövedelmének az inségsujtotta vidékek közti felosztásával a fent tisztelt grófné alólirottakat bízván meg , mi e feladatot az ínség nagyságának, s a területi viszonyoknak kell tekintetbe vételével igyekeztünk megoldani, s ehhez képest a bazárnak összesen 35.000 forintnyi jövedelmét következőkép osztottuk fel : a Pestvárosi kenyéregylet részére........................................ 1000 frt a pestmegyei szükölködőknek gr. Keglevich Béla kezébe 1800 „ a torontálmegyei szükölködőknek gr. Bethlen József kezébe .............................................. 4500 „ a temesmegyei szűkölködőknek Damaszkin János kezébe 2800 „ az aradmegyei szükölködőknek b. Simonyi Lajos kezébe 2000 „ a csanádmegyei szükölködőknek Návay Tamás kezébe 2000 „ a csongrádmegyei szükölködőknek gróf Károlyi Sándor kezébe........................................ 2000 „ a békésmegyei szükölködőknek b. Wenckheim Béla kezébe 2000 „ a biharmegyei szükölködőknek Tisza Kálmán kezébe . . 1000 „ a szabolcsmegyei szükölködőknek Kállay Emánuel kezébe ...................................................1700 „ a hevesmegyei szükölködőknek gr. Szapáry Gyula kezébe .............................................. 3400 „ a hajdukerületi szükölködőknek gróf Jegenfeld Imre kezébe................................. 1600 „ a nagykunsági szükölködőknek Kelemen Albert kezébe . 2400 „ a kiskunsági szükölködőknek b. Orczy Béla kezébe . . 2000 „ a jászsági szükölködőknek b. Orczy Béla kezébe . . . 2000 „ a bácsmegyei szükölködőknek gr. Zichy Nép. János kezébe .............................................. 1000 „ a borsodmegyei szükölködőknek b. Vay Lajos kezébe 1000 „ a zemplénmegyei szükölködőknek gr. Andrássy Gyula kezébe................................ 800 „ Összesen 35.000 frt E segélyösszegek, az említett területeken legnagyobb szükséget szenvedő, s mindenekelőtt munkaképtelenek , özvegyek és árvák közvetlen élelmezésére lent elősorolt hazánkfiai kezébe e mai nap szétküldetvén kért tudósításaik beérkeztével azonnal kötelességünknek fogjuk tartani, hogy a szent ügyért tett áldozatok és fáradozás jótékony gyümölcseinek miképen történt érvényesítéséről a nyilvánosság színe előtt számot adjunk. — Pest, febr. 18-án 1864. Almásy Pál, Andrásy Gyula gr. Wenckheim Béla b. Vidéki tudósítások. Tokaj, febr. 16. Az élet merő ellentétekből áll, helyzetünk legalább telve tragicomikummal. Reggel az éhezők seregestül kérnek alamizsnát, később a megyei segélyző bizottmány által küldött könyöradomány átvétele végett vánszorognak elő, a hosszú nélkülözések közepett elbádladt munkatehetlenek; délfelé az adóhátralékot szorgalmazzák, délután pedig hegyen völgyön lakadalom, estre felváltva szini előadás, tánczczal egybekötött hangverseny, kocsis és iparosok bálja; s tán más egyéb mulatság is rendeztetnék, ha a szenvedő emberiség sorsán oly nagy mérvben aggódó érzékeny szívüek, ugyan egy időben több helyen is tánczolhatnának. Bizonyos távolságból nézve, azt kellene hinnünk, hogy mi itt a Kánaán földjén élünk, s hogy fejünk felett az ég telve czimbalommal. Pedig ez távolról sincs így. Népünk egyharmada a legnagyobb nyomorral küzd, másik harmada csak teng, s általában igen kevés azok száma, kik az országos ínség következményeit, egy vagy más tekintetben nem értenék. Népünk szerénységében nem kiált ugyan fennhangon segélyért, hanem eladogatja csendesen ágyneműit s más ingóságait, vagy felkeresi azokat, kiknek még a kék és sárga boritéku könyvre tett fizetései után maradt még néhány forintjuk, s kölcsön kér, ledolgozás vagy visszafizetés fejében. Mig a rendkívüli zord idő a külső munkát lehetlenné nem téve, népünk egy része a tiszaszabályozási munkálatoknál bekereső napi élelmét. Hat hét óta azonban a külső munka csaknem teljes sebetlenség, a föld másfél lábnyira befagyva, vasékkel alig hasítható, s igy csaknem minden keresetforrás bedugulván, másként szorgalmas, munkás népünk egy része az izgalom, kenyör és részvét kenyerére van szorulva. Valóban szomorú állapot, melyet észre nem vennünk nem lehet, s figyelem nélkül hagynunk nem szabad, s ha majd a farsangi zaj és a művészet utáni rajongás lecsendesül, tán szemünkbe tünend azon, közvetlen közelünkben tátongó ar, hová azon aránylag csekély maradék pénz fordítandó, mi a tetemes költséggel rendezett vigalmakra tett kiadások után netalán mutatkoznék. Népünk dicséretére legyen mondva, szigorú körülményeinek egész súlyát nyugodtan viseli, segít magán becsületes után a mint tud, de eddig még nem fordult eset elő, hogy mások megkárosításával akart volna nyomorán segitni. Uy hosszú, tartós kemény tél után, valóban nem csuda, ha a kikeletet s azon időt óhajtva várjuk, midőn a külső munka megkezdése és népünk foglalkozása ismét lehetővé váland. Közel 8 hét óta a Kétszeri József igazgatása alatti színtársulat körünkben időz. Egy év leforgása alatt már harmadszor ütnek tanyát nálunk Thaia vándor papjai. A nemzeti színészet hivatását ismerjük, s magunk is, a viszonyokhoz mérve, örömmel pártoljuk , azonban jelenleg még sem titkolhatjuk el azon őszinte vallomást, hogy mind reájok, mind reánk nézve alig érkezhettek volna a jelennél kedvezőtlenebb idő és sanyarúbb viszonyok közt körünkbe. Hiszen a sokféle hazafias czélokra áldozni szokott (a ki szokott) értelmiség és iparos osztály, jelenleg önmaga mostohább helyzetének nehézségeivel is küzdeni kénytelen lévén, legjobb akarat mellett sem képes csupán színészetre nagyobb összeget áldozni akkor, midőn az országos ínség, rész szüret és borüzleti pangás közepett, az általános nyomor súlyát szükségkép nemcsak éreznie, hanem a nálunknál szegényebbeket segélyeznie is kell Hogy ily viszonyok közt, ily csekély—bár tagadhatlanul buzgó közönség — egy év alatt, féléven át állandóul színészettel terhelve, pártfogásában lankadni fog, érthető sőt természetes ; s hogy az illető társulat, egyesek kitűnő részvéte és rokonszenve daczára sem részesült kívánt pártolás és kellő anyag segélyezésben, megfogható, de menthető. De izraelita polgáraink azon merev közönye, mely szerint igen gyéren és szórványosan látogatják az előadásokat, sem anyagi helyzetük , sem más érthető okoknál fogva nem menthető. A napokban mindkét nembeni lelkes ifjaink egy jótékonyczélű műkedvelői előadást rendeztek. Az ismert „Angolosan“ czímű két felvonásos vígjátékot adták, némelyek szabatosan, mások némi lámpalázas elfogultsággal, egészben véve tűrhető sikerrel, s a mi legfőbb, szép bevételi eredménynyel. Buzgalmuk mindenesetre dicséretet, s azért kiváló elismerést érdemel, mivel a helybeli szűkölködők valószínűleg ez után is némi segélyhez jutnak. Olvasó egyletünk ez év elején, a múlt évinél több szerencsével s nagyobb részvét mellett, ismét szervezkedik. Tagjának száma ugyanis 28-ról 70-re emelkedvén, fennállása némileg biztosítva volna, ha az aláírásnál mutatkozott részvét állandó, s ami fődolog, a tagsági díjak pontos befizetése a mostani készséggel arányban állandó, s az egylet működése, a pontatlan fizetések és vonakodások folytán, el nem zsibbad. Csodálatos, hogy némely magyar emberre is elragadt már a modern civilisatió azon okvetlenül nem jellemünk és szokásainkhoz illő kinövése , hogy önkéntesen saját aláírásával elvállalt becsületbeli kötelezettségének sem tesz örömest eleget. Azonban, daczára a tagok ily tetemes szaporodásának, a részvét még sem mondható általánosnak, sőt igen sokan hiányoznak még azonpolgártársaink közül, kik értelmiségük és vagyoni állásuknál fogva erre képesítvék, s a belépés hazafias kötelességük volna. Nagyszámú értelmes és kedvező anyagi helyzetű izraelitáink itt is részvétlenek, s bár az országos életünknek az utóbbi időkben tapasztalt fejlődési folyamatát, s különösen a nemzetiségi súrlódások napról napra komolyabb mozzanatait fontolóra véve, kétségtelen, hogy hazánkban egy, föntebi irányú szláv néplapnak mielőbbi létesítése, a jelen viszonyok között valóban égető szükség; s én részemről, kinek szive nem kevésbé melegen buzog a közös haza javáért és mindnyájunk jövő jobb létéért, mint bármely más hazafié, az által csak hazafiai kötelességemnek adóját vélem leróni, midőn egy oly idegenszerű, de bizonyára fölötte szükséges vállalatnak élére állan magamat elhatároztam. Miután azonban ezen vállalatnak biztosítása szerény állásomnál fogva csak úgy lehetséges, ha az a t. ez. közönség által hazafiailag felkaroltatik ; ezennel bizalmasan felkérem a haza lelkes fiait, miszerint a vállalat megalapítása, terjesztése és megszilárdítása tekintetéből kegyes nagylelkű gyámolításukkal hozzájárulni szíveskedjenek. Erős bennem a hit, hogy jelen, nem önző haszonlesésből, hanem a haza javát csekély tehetségem szerint előmozdítani óhajtó tiszta lelkemből eredő bizalmas felhívásom a szükség közérzetével találkozni fog, mely intő óraként az elhaladó időre figyelmeztet, hogy iparkodjunk tenni, amit, és a mit tehetünk. Oszlány, Barsmegye, 1864. jan. 28-án Thull Lipót, a „Krajan“ czimü szláv heti néplap kiadó szerkesztője.