Pesti Napló, 1864. február (15. évfolyam, 4189-4211. szám)

1864-02-21 / 4205. szám

42—4205 15. évf folyam. Szerkész­­­iroda : Ferencziek térek 7-dik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési ponz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva : Félévre . . . . . XO írt 60 kr o. é. Évnegyedre . . ... 5 írt 25 kr o. é. 1864. Vasárnap, febr. 21. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 80 nj kr. Magánvita 6 hasábos petit-sor 25 nj kr. Pi­st, febr. 20. 1864 (Fit) Sok mindenféle történt már, mi­óta a diplomatia a világ boldogitásában fáradozik, és a nemzetközi szerződések gyűjteménye nemcsak történelmi, hanem lélektani szempontból is nagyon érdekes , hanem arra mégis ritka példa van, hogy valaki ünnepélyes okmányban lemon­dott volna olyasmiről, a­mivel nem is bírt, s hogy a többiek ezen lemondásért még meg is jutalmazták volna. E ritka példák közé tartozik a most untig emlegetett londoni szerződés. Nem untatjuk az olvasót hosszú és szá­raz genealógiai fejtegetésekkel, de fen­tebbi kimondásunk igazolásául egy két adat felhozása mélhatlanul szükséges. — 1460-ban a schleswig-holsteini rendek fe­­jedelmül választék I. Keresztély dán ki­rályt, az oldenburgi ház törzsatyját, és később a választási monarchia helyébe az első­szülöttségi örökösödést, de csak a fiágra nézve léptették. Az oldenburgi ház aztán két ágra szakadt : a királyi­­Keresztély király fu­radékai, aztán az au­­gustenburgi, végre a glücksburgi hercze­gek) és a gottorpi ág (az orosz császári család, aztán a Wasa-család, melyből már csak Gusztáv herczeg van életben, végre az oldenburgi nagyherczeg családja.) Látni való, hogy az orosz dymistiának csak akkor lehetett volna igénye a schleswig­­holsteini trónra, ha előbb a királyi ág ki­hal, a­mi Fridrik király múlt novemberben történt halálával be is következett; to­vábbá ki kell halnia az augustenburgi ágnak, végre a glücksburginak. Miután pedig az augustenburgi ágnak még hét, a glücksburginak pedig még öt tagja van életben, nem igen kellett tartani attól, hogy Dánia a herczegségekkel együtt egy­hamar 0r ősz kézre jusson, s miután az abbeli v­alószínű­ség eltűnőleg csekély, bátran mo­ndhatni, hogy Oroszország igé­nyeinek a dán trónra a londoni szerződés előtt úgy­szólván semmi gyakorlati ér­téke nem volt. Ez természetesen Miklós császárnak soha nem volt ínyére, fől­eg miután neki még tekintélyes flottája, és e flottával messzire kilátó tervei voltak, miknek va­lósítása érdekében régóta kivánta, hogy a keleti tenger bejárása felett uralkodó Dánia ha már nem Oroszországé, de leg­alább orosz másodszülöttség legyen. E tervet az orosz diplomatia ismeretes szí­vósságával felkarolta ; feladata kettős volt, először a herczegségekre nézve is a cognatusok örökösödési jogát elismertet­ni a hatalmak részéről, a­mi 20 év előtt egy Miklós czárra nézve gyermekjáték volt, aztán pedig cognatusi után a dán és orosz dynastia közt szoros­ összeköt­tetést hozni létre. 1843-ban VilI. Ke­resztély dán királynak e tervveli egyet­értése kieszközöltetett, a kabinetekkeli alkudozás szintén sikert ígért, s így ő orosz felsége, czéljához nagyon közeinek hivén magát, lányát, Alexandrát, nőül ad­ta VIII. Keresztély dán király unokaöcs­­cséhez, kassziai Fridiikhez, mint való­­színű trónörököshöz, miután Keresztély fiának, a tavaly kimúlt Fridiiknek, má­sodik házasságából sem volt gyerme­ke. — Hogy azontúl se lehessen , Mik­lós czár kieszközölte, hogy e második há­zasság „a koronaherczegnő teljesen meg­roncsolt egészsége miatt“, VIII. Keresz­tély parancsára felbontatott. Hanem homo proponit, deus disponit, Alexandra herczegnő 1844-ben kimúlt; — a gyer­mek meghalt, a komaságnak vége! Közbejöttek aztán a krakkói, a svájczi, végre az 1848-diki események, melyek Oroszországot annyira foglalkoztatták, hogy dán terveit egyelőre félretette, de — csak egyelőre! Miklós czár nem volt az az ember, a­ki el tudna csüggedni, ha czélját mindjárt első rohamra el nem éri. Alig maradott ismét egy kis ideje, s azonnal ki is kereste régi terveit, és a Dániávali alkudozást újból megindítá, csakhogy egészen új után. Hogy az orosz dynastia közvetlenül bírhatná Dániát, ezt a hatalmas crár maga sem merte re­mélni , de hiszen beérte volna ő a másodszülöttséggel is, és így minden törekvése arra irányult, hogy az örökö­södési sorozat legvégén álló gottorpi ágat előbbre tolhassa, azaz, hogy a köz­benső jogosultak számát lehetőleg csök­kentse. Londonban már 1850. aug. 2. íra­tott alá Angol-, Franczia-, Orosz-, Svédor­szág és Dánia által egy jegyzőkönyv, mely egész átalánosságban állapíta meg a dán monarchia integritása fenntartatásának szükséges voltát. De a királynak,­miként mondtuk, nem volt fia, Dániában a nőág öröklött, a herczegségekben csak a fiág, és így Fridrik halála után a felbomlás bizonyosnak látszott, ha idejekorán nem gondoskodnak trónörökösről. Miklós — fent említett terve szerint — a gottorpi ág legutolsó gal­lját, az oldenburgi nagy­­herczeget akarta dán trónörökösül kije­löltetni, az augustenburgi herczeget pe­dig Oldenburg által kártalanítani, hanem volt még egy csoport közbenső jogosult, s minthogy a becsületes oldenburgi nagyherczeg ezeknek beleegyezését is ki­vánta, a mi elérhetlen volt, az egész terv megbukott.Mármost Keresztélyt, a glücks­burgi herczeget és mostani dán királyt vette szemügyre ő czári felsége, s ezt az urat Varsóba rendelte. — Látván, hogy Keresztély semmi kiváló tulajdon­nal nem bir s nem lesz nehéz őt kormá­nyozni, Varsóban 1851. jun. 5-én az a hi­res jegyzőkönyv íratott alá, melyet a pé­­tervári franczia lap nem rég közölt. Ez okmány szerint a czár, mint a gottorpi ág feje, lemond Keresztély glücksburgi her­czeg javára (de csakis ennek és fimagzatjai javára) „a maga jogairól,“ fenntartván mind­azáltal a fiatalabb gottorpi olden­burgi ág jogait, a magáért pedig azon esetre, ha Keresztély fiága is kihalna. És erre nézve azt mondjuk, hogy Mik­lós czár olyasmiről mondott le, a mi­re úgy sem volt semmi joga.­­ Ugyan­is Dán­i­ár­a nem volt joga, mert ott az 1660-ks király törvény szerint a nőág is örököl, és igy ezen nőág ivadékai voltak a jogosultak, kiknek le kellett volna mon­dani, nem pedig az orosz császárnak; a herczegségekre volt ugyan joga a czárnak, de az ő joga később való a glücksburgi herczegénél, és igy a glücks­burgi herczeg lemondhatott volna a czár javára, de nem a czár a glücksburgi her­­czegnek, mint amúgy is előbb jogosult­nak javár­a. Keresztély hg előtt még 11 jogosult volt; ezeknek beleegyezését kieszközölni, a czár a dán királyra bizta, ki egyiket másikát félig megvesztegetés, félig fenye­getés által rábírt, hogy taliter qualiter le­mondjon ; a többség maiglan sem mon­dott le; de azért 1852. május 8-án London­ban mégis létrejött ama hires „londoni szerződés“, melynek­ alapját a nem ke­­vésbbé híres „varsói jegyzőkönyv“ ké­pezte, és melynek — ha fennmarad — főhibája az, hogy rá támaszkodva a czár, Keresztély, mostani dán király fiágának kimúlásával azt mondhatja: 1852-ben le­mondtam a dán összmonarchia trónjára va­ló jogomról, de csak Keresztély fiágának magvaszakadtáig; ti elfogadtátok lemon­dásomat, tehát elismertétek, hogy ama jo­gom létezett, s hogy az újra feléled, mihelyt azon család férfiai kihalnak, kik­nek javára lemondtam; mihelyt ez meg­történik, tehát jogaim ismét érvénybe lépnek ! . . . — A czár tehát oly jogról mondott le, melylyel nem birt, s jutalmul, legalább esetleg, uj és még nagyobb ter­jedelmű jogot nyert. De vájjon a nagyhatalmak csakugyan nem tudták, nem látták ezt s amúgy vak­tában írták alá a londoni szerződést, vagy pedig mi okuk volt szemet hunyni ? Erről legkö­zelebbi alkalommal szólunk már előre is bocsánatot kérvén ezen kis­sé hosszú, s kevéssé mulattató, de tán nem egészen korszerűtlen „vissza­pillan­tásért!“ Bécsi dolgok.­ ­ A „Coust. Oest. Ztg“ írja : Míg Bécsben győzelmeket ünnepelnek, Triestből s az adriai osztrák kikötőkből vészkiáltás hangzik. Fenye­getve látják az ausztriai tengerészetet és kikö­tőket Dániának hadi­tengerészeti föllépése ál­tal. Az ijedtség oly nagy, hogy Triestből már telegráf útján is gyors segélyért folyamodtak Bécsbe : ott bizonyosnak tartják az ausztriai tengeri hajóhad és tengeri közlekedés veszé­lyét. Mióta egy dán hadi­hajó az éjszaki ten­geren s a calaisi szorosban mutatta magát, nem mernek már tengerre indulni azon triesti hajók, melyek Hallban kőszénnel rakodtak meg. Ugyanez áll azon osztrák kereskedő hajókról is, melyek más angol, német alföldi és éjszak németországi kikötőkben vannak ez idő szerint. Lussinban (Istria partjainál) azon hajók, me­lyek Angliába voltak menendők, nem mernek útnak indulni, mert attól tartanak, hogy ha si­kerül is Angliába jutniok, nem érkezhetnek visz­­sza bántatlanul. Triestben féltik az Amerikában levő, sőt azon hajókat is, melyek a közlekedést Triest és a Levante között fenntartják, mivel az a híre, hogy két dán hajó­ állomásozik a Piraeusban.­­ A biztosító­társulatoknál már­is emelkedik az osztrák hajók biztosítási díja, s emelkedni fog még nagyobb mértékben; kül­földi küldök már tartózkodnak ausztriai hajóra rakni áruczikkeiket; s oly kereskedelmi össze­köttetések, melyek évek során át osztrák ke­zekben valának biztosítva, a félbeszakadás miatt idegen kezekbe fognak kerülni. Attól nem lehet ugyan tartani, hogy a dánok ostromzár alá fogják az adriai partokat, — erre Dánia karja igen rövid. Ezután mutogatja az „Oest. Ztg“, mily csekély tengeri erő felett rendelkez­hetik Dánia, mely csak a múlt században volt tengeri hatalmasság, s hogy az ausztriai hadi flotta, ha jól alkalmaztatik, elégséges lenne a dánokat távol tartani, s tőlük az osztrák keres­kedelmet biztosítani, a­nélkül, hogy az adriai partok, melyeket egy kétséges szomszéd is fe­nyegethet, fedezetlenül maradnának. A „Wanderer“ arról értesül, hogy bécsi kor­mány­körökben most a dánok által a német ten­geri kereskedés ellen életbe léptetendő fellépés elleni rendszabályokkal foglalkoznak, s nem­sokára az ausztriai hajók által leginkább láto­gatott vizeken Ausztria imposáns hajóhad­erőt fog kifejteni. Mindenekelőtt a görög Archipela­guson czirkáló két dán hadihajó observálására létezik intézkedés, melyek veszélyesek lehet­nek az odessa-marsellei és az angol kereske­delmi uton közlekedő osztrák hajókra nézve. A „Wanderer“ a kiállítandó osztrák tengeri erőre nézve arról értesül, hogy eddigelé még soha sem egyesült oly tekintélyes hajóhad a császári lobogó alatt. A „Wiener Geschäfts Bericht“ írja: Miután a létrejött 40 milliónyi új lotteria-kölcsön által a pénzügyminiszternek megadott hitel csak ki­sebb részben van kielégítve , előre látható volt, hogy az alkudozások egy újabb kölcsönre nézve legközelebb ismét folyamatba tétetnek. Mind­­a­mellett ezen feltevés kissé elhamarkodottnak mutatkozik, habár a börzén híre volt, hogy a kormány angol bankárokkal egyezkedik, s ezek 7 millió font sterlinget ajánlottak oly feltétel alatt, hogy a kötelezvények kamatja ezüstben járjon, s a kötelezvények tizenöt év alatt ezüst pénzzel visszaváltassanak. — Ezen hír­nek hitelt látszott szerezni azon körülmény, hogy egy jól értesült bankárház a múlt bör­ze végén 20,000 napot mondort, darabját 9 forint 57 krajczárral számítva , eladott. — Úgy­szintén azon körülmény is, hogy a „nem­zeti kölcsön“ kötelezvényei, melyek az utóbbi napokban eltr­saflóan állottak, legújabban veszteni kezdenek értékükben. A kölcsönszer­­zés ily modora leginkább szokott a külföldön tetszeni; az ily papírokat angol osztrák metal­­liques-nek nevezgetik. Nyilatkozat a legközelebb megindí­tandó „Krajan“ czimű szláv heti néplap ügyében. *) Az utóbbi időkben hazánkban mindinkább e harapódzó nemzetiségi meghasonlás szüksé­gessé teszi egész erővel oda hatni, hogy a kü­lönnemű nemzetiségi mozgalmak hazánkban oly irányba vezéreltessenek, mely az egyes, nem­­magyar­ ajkú nemzetiségeknek önálló életfejlő­dését lehetővé tegye, a­nélkül, hogy ez által a magyar nemzet létele, ezredéves múlton alapuló jogos igényei, és hivatásában gyökerező jövője veszélyeztetnék. Ezt elérni csak úgy lehet, ha az egyes nem­zetiségek kölcsönösen, úgy a múltnak tanulsá­gos emlékei, valamint a jövőnek feladata által kijelölt közös hivatásukat kellőleg, minden ön­­túlbecslés nélkül felismerni, egymás irányában igazságos­aknak és méltányosaknak lenni, s ezek alapján egy közös frigybe egyesülni tö­rekszenek. Lehetetlen, hogy az őszinte baráti kéznyújtás ennek viszonzását ne vonná maga után. Legyen a magyar nemzet e tekintetben az őszinte akaratú jó barát példánya, ki elsé nyújtja jobbját, hogy az hasonló őszinteséggel viszonoztassék! Legyen a magyar hit ápolója nemzetiségének és nemzeti hivatásának, de iparkodjék egyúttal a többi nemzetiségeket barátaivá és testvéreivé tenni. A közel­múltnak keserű tapasztalásai ezt félreismerhetlenül szükségessé teszik. Ezen irányt követve, nincs a magyar nemzetre nézve veszélyeztetve semmi, ellenben megnyerve lehetőleg minden. A kölcsönös igazság és méltányosság pajzsa alatt a hazánkban lakó többi nemzetiségek lé­­telek és békés életfejlődésök tehetsége iránt megnyugtatva, a magyar nemzetnek hi test­, érői lesznek, s nem szorulva rá, másutt oltalmat ke­resni, a magyar nemzettel való békés együttlét­­ben fogják legbiztosb oltalmukat és megelége­­désöket találni. Ezek azon vezéreszmék, melyek fonalán az általam legközelebb kiadni szándékolt, s a nm. m. kir. udvari főkorlátnok az ő excellentiája ál­tal kegyelmesen engedélyezett „Krajan“ czimü szláv heti néplapnak leendő szerkesztésénél in­dulni, magamnak kitűztem. *) Kéretnek a többi lapok t. sz. szerkesztőségei, mi­szerint a jelen nyilatkozatot lapjaikba szinte föl­venni szíveskedjenek közre. • Előleges jelentés az inségbazár jövedel­mének felosztásáról. A gróf Batthyány Lajosné e mél­tósága által indítványozott, s általa és több lelkes bonleány és gazdasszony­­egyleti tag által rendezett inségbazár jö­vedelmének az inségsujtotta vidékek közti felosztásával a fent tisztelt grófné alólirottakat bízván meg , mi e feladatot az ínség nagyságának, s a területi viszo­nyoknak kel­l tekintetbe vételével igye­keztünk megoldani, s ehhez képest a ba­zárnak összesen 35.000 forintnyi jöve­delmét következőkép osztottuk fel : a Pestvárosi kenyéregylet részére........................................ 1000 frt a pestmegyei szükölködők­­nek gr. Keglevich Béla kezébe 1800 „ a torontálmegyei szükölkö­­dőknek gr. Bethlen József ke­zébe .............................................. 4500 „ a temesmegyei szűk­ölködők­nek Damaszkin János kezébe 2800 „ az aradmegyei szükölködők­­nek b. Simonyi Lajos kezébe 2000 „ a csanádmegyei szükölkö­­dő­knek Návay Tamás kezébe 2000 „ a csongrádmegyei szükölkö­­dőknek gróf Károlyi Sándor kezébe........................................ 2000 „ a békésmegyei szükölködők­­nek b. Wenckheim Béla kezébe 2000 „ a biharmegyei szükölködők­­nek Tisza Kálmán kezébe . . 1000 „ a szabolcsmegyei szükölkö­­dőknek Kállay Emánuel ke­zébe ...................................................1700 „ a hevesmegyei szükölkö­­dőknek gr. Szapáry Gyula ke­zébe .............................................. 3400 „ a hajdukerü­leti szükölkö­­dőknek gróf J­­egenfeld Imre kezébe................................. 1600 „ a nagykunsági szükölködők­­nek Kelemen Albert kezébe . 2400 „ a kiskunsági szükölködők­­nek b. Orczy Béla kezébe . . 2000 „ a jászsági szükölködőknek b. Orczy Béla kezébe . . . 2000 „ a bácsmegyei szükölködők­nek gr. Zichy Nép. János ke­zébe .............................................. 1000 „ a borsodmegyei szükölkö­dőknek b. Vay Lajos kezébe 1000 „ a zemplénmegyei szükölkö­dőknek gr. Andrássy Gyula kezébe................................ 800 „ Összesen 35.000 frt E segélyösszegek, az említett területe­ken legnagyobb szükséget szenvedő, s mindenekelőtt munkaképtelenek , özve­gyek és árvák közvetlen élelmezésére lent elősorolt hazánkfiai kezébe e mai nap szétküldetvén­­ kért tudósításaik be­érkeztével azonnal kötelességünknek fog­juk tartani, hogy a szent ügyért tett ál­dozatok és fáradozás jótékony gyümöl­cseinek miképen történt érvényesítéséről a nyilvánosság színe előtt számot ad­junk. — Pest, febr. 18-án 1864. Al­m­á­s­y Pál, A­n­d­r­á­s­y Gyula gr. W­enckheim Béla b. Vidéki tudósítások. Tokaj, febr. 16. Az élet merő ellentétekből áll, helyzetünk legalább telve tragicomikummal. Reggel az éhezők seregestül kérnek alamizs­nát, később a megyei segélyző bizottmány által küldött könyöradomány átvétele végett vánszo­rognak elő, a hosszú nélkülözések közepett el­­bádladt munkatehetlenek; délfelé az adóhátra­lékot szorgalmazzák, délután pedig hegyen völ­gyön lakadalom, estre felváltva szini előadás, tánczczal egybekötött hangverseny, kocsis és iparosok bálja; s tán más egyéb mulatság is rendeztetnék, ha a szenvedő emberiség sorsán oly nagy mérvben aggódó érzékeny szívüek, ugyan egy időben több helyen is tánczolhat­­nának. Bizonyos távolságból nézve, azt kellene hin­nünk, hogy mi itt a Kánaán földjén élünk, s hogy fejünk felett az ég telve czimbalommal. Pedig ez távolról sincs így. Népünk egyhar­­mada a legnagyobb nyomorral kü­zd, másik harmada csak teng, s általában igen kevés azok száma, kik az országos ínség következményeit, egy vagy más tekintetben nem értenék. Népünk szerénységében nem kiált ugyan fennhangon segélyért, hanem eladogatja csen­desen ágyneműit s más ingóságait, vagy felke­resi azokat, kiknek még a kék és sárga bori­­téku könyvre tett fizetései után maradt még né­hány forintjuk, s kölcsön kér, ledolgozás vagy visszafizetés fejében. Mig a rendkívüli zord idő a külső munkát lehetlenné nem téve, népünk egy része a tiszaszabályozási munkálatoknál bekereső na­pi élelmét. Hat hét óta azonban a külső munka csak­nem teljes sebetlenség, a föld másfél lábnyira befagyva, vasékkel alig hasítható, s igy csaknem minden keresetforrás bedugulván, másként szorgalmas, munkás népünk egy része az izgalom, kenyör és részvét kenyerére van szo­rulva. Valóban szomorú állapot, melyet észre nem vennünk nem lehet, s figyelem nélkül hagynunk nem szabad, s ha majd a farsangi zaj és a művé­szet utáni rajongás lecsendesül, tán szemünkbe tünend azon, közvetlen közelünkben tátongó ar, hová azon aránylag csekély maradék pénz fordítandó, mi a tetemes költséggel rendezett vigalmakra tett kiadások után netalán mutat­koznék. Népünk dicséretére legyen mondva, szigorú körülményeinek egész súlyát nyugodtan viseli, segít magán becsületes után a mint tud, de eddig még nem fordult eset elő, hogy mások megkárosításával akart volna nyomorán segitni. Uy hosszú, tartós kemény tél után, valóban nem csuda, ha a kikeletet s­ azon időt óhajtva várjuk, midőn a külső munka megkezdése és népünk foglalkozása ismét lehetővé váland. Közel 8 hét óta a Kétszeri József igazgatása alatti színtársulat körünkben időz. Egy év leforgása alatt már harmadszor üt­nek tanyát nálunk Tha­ia vándor papjai. A nemzeti színészet hivatását ismerjük, s magunk is, a viszonyokhoz mérve, örömmel pár­toljuk , azonban jelenleg még sem titkolhatjuk el azon őszinte vallomást, hogy mind reájok, mind reánk nézve alig érkezhettek volna a je­lennél kedvezőtlenebb idő és sanyarúbb viszo­nyok közt körünkbe. Hiszen a sokféle hazafias czélokra áldozni szokott (a ki szokott) értelmiség és iparos osz­tály, jelenleg önmaga mostohább helyzetének ne­hézségeivel is küzdeni kénytelen lévén, legjobb akarat mellett sem képes csupán színészetre na­gyobb összeget áldozni akkor, midőn az orszá­­gos ínség, rész szüret és borüzleti pangás köze­pett, az általános nyomor súlyát szükségkép nemcsak éreznie, hanem a nálunknál szegé­nyebbeket segélyeznie is kell Hogy ily viszonyok közt, ily csekély—bár ta­­gadhatlanul buzgó közönség — egy év alatt, féléven át állandóul színészettel terhelve, pártfogásában lankadni fog, érthető sőt termé­szetes ; s hogy az illető társulat, egyesek kitűnő részvéte és rokonszenve daczára sem részesült kívánt pártolás és kellő anyag segélyezésben, megfogható, de menthető. De izraelita polgáraink azon merev közönye, mely szerint igen gyéren és szórványosan lá­togatják az előadásokat, sem anyagi helyze­tük , sem más érthető okoknál fogva nem menthető. A napokban mindkét nembeni lelkes ifjaink egy jótékonyczélű műkedvelői előadást ren­deztek. Az ismert „Angolosan“ czímű két felvonásos vígjátékot adták, némelyek szaba­tosan, mások némi lámpalázas elfogultsággal, egészben véve tűrhető sikerrel, s a mi legfőbb, szép bevételi eredménynyel. Buzgalmuk mindenesetre dicséretet, s azért kiváló elismerést érdemel, mivel a helybeli szű­­kölködők valószínűleg ez után is némi segély­hez jutnak. Olvasó egyletünk ez év elején, a múlt évinél több szerencsével s nagyobb részvét mellett, ismét szervezkedik. Tagjának száma ugyanis 28-ról 70-re emel­kedvén, fennállása némileg biztosítva volna, ha az aláírásnál mutatkozott részvét állandó, s a­mi fődolog, a tagsági d­íjak pontos befizetése a mostani készséggel arányban állandó, s az egy­let működése, a pontatlan fizetések és vonako­dások folytán, el nem zsibbad. Csodálatos, hogy némely magyar emberre is elragadt már a modern civilisatió azon okvetle­nül nem jellemünk és szokásainkhoz illő kinö­vése , hogy önkéntesen saját aláírásával el­vállalt becsületbeli kötelezettségének sem tesz örömest eleget. Azonban, daczára a tagok ily tetemes szapo­­rodásának, a részvét még sem mondható általá­nosnak, sőt igen sokan hiányoznak még azon­­polgártársaink közül, kik értelmiségük és va­­gyoni állásuknál fogva erre képesítvék, s a belépés hazafias kötelességük volna. Nagyszámú értelmes és kedvező anyagi hely­zetű izraelitáink itt is részvétlenek, s bár az országos életünknek az utóbbi időkben ta­pasztalt fejlődési folyamatát, s különösen a nem­zetiségi súrlódások napról napra komolyabb mozzanatait fontolóra véve, kétségtelen, hogy hazánkban egy, fönte­bi irányú szláv néplap­nak mielőbbi létesítése, a jelen viszonyok kö­zött valóban égető szükség; s én részemről, kinek szive nem kevésbé melegen buzog a kö­zös haza javáért és mindnyájunk jövő jobb lé­téért, mint bármely más hazafié, az által csak hazafiai kötelességemnek adóját vélem leróni, midőn egy oly idegenszerű, de bizonyára fölötte szükséges vállalatnak élére állan­ magamat el­határoztam. Miután azonban ezen vállalatnak biztosítása szerény állásomnál fogva csak úgy lehetséges, ha az a t. ez. közönség által hazafiailag felka­­roltatik ; ezennel bizalmasan felkérem a haza lelkes fiait, miszerint a vállalat megalapítása, terjesztése és megszilárdítása tekintetéből ke­gyes nagylelkű gyámolításukkal hozzájárulni szíveskedjenek. Erős bennem a hit, hogy jelen, nem önző ha­szonlesésből, hanem a haza javát csekély tehet­ségem szerint előmozdítani óhajtó tiszta lelkem­­ből eredő bizalmas felhívásom a szükség köz­érzetével találkozni fog, mely intő óraként az elhaladó időre figyelmeztet, hogy iparkodjunk tenni, a­mit, és a mit tehetünk. Oszlány, Barsmegye, 1864. jan. 28-án­ Thull Lip­ót, a „Krajan“ czimü szláv heti néplap kiadó szerkesztője.

Next