Pesti Napló, 1865. január (16. évfolyam, 4463–4487. szám)

1865-01-14 / 4473. szám

11-4473 Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Szombat, jan. 14.1865. 16. évi folyam. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI KA­ PLC Előfizetési feltételek : Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények dija: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petit­sor 25 uj kr. Bécsi dolgok.­ ­ Mint tegnap említettük, a „Botschafter“ a parlamentáris szokásokkal ellenkezőnek mond­ja a reichsrath pénzügyi bizottságának azon el­járását, hogy a budgetterv kiadási részét visz­­szaadó a minisztériumnak további leszállítások eszközlése, s nevezetesen a deficitet képviselő egész összeg elenyésztetése végett. A „Botschafter,“ mindamellett hogy az eljá­rás formáját hibásnak tartja, nem akar a for­mában fennakadni. A bizottság jóakaratot ta­­nusíta, s nyilván biztosítni akará magának a kormány abbeli készségét, hogy a budgetben az egyensúlyt helyreállítsa. De az a kérdés, mond Schmerling úr közlö­nye, mennyi az az összeg, melylyel a bizottság a kiadásokat apasztani óhajtja ? — Mondatott, hogy ezen összegnek 30 milliót kell tennie, mert ennyi azon összeg, melyre maga a pénzügymi­niszter becsli az 1865-beli deficitet. De a „Bot­schafter“ ezt a kivánatot nem találja a pénz­ügyi bizottság határozatán alapulnak. Ez csak annyit kívánt, hogy a folyó költségek­ben mutatkozó deficitet enyésztesse el a kor­mány. Már­pedig maga a kilenc­tagú bizottság, melyet a reichsrath a valódi deficit kiszámítá­sára nevezett volt ki, a folyó költségekben mu­tatkozó deficitet (a törlesztésekre megkívántató­­kat oda nem számítva) 22 millió forintra be­csülte, s azt az óhajtást fejezé ki, hogy legalább ez a deficit legyen elenyésztetve. Mivel gróf Vrvnts indítványában épen a folyó költségek­ben való deficitről van szó, nyilván azon számí­tást vette alapul, melyet a kilenczes bizottság ezen deficitre nézve készített, így a „Botschaf­ter“ szerint a pénzügyi bizottság legfeljebb 22 milliót óhajt levonatni a kiadásokból. Végül a „Botschafter“ is úgy értelmezi a bi­zottság határozatát, hogy az, a költségekből való levonás fejében, meg óhajtja szüntetni azon korábbi törvények hatályát, melyek tilták, hogy a kormány az egyik igazgatási ágban meggaz­dálkodott összegeket egy másik ág mutatkozó szükségeinek fedezésére fordítsa. Ezen áttételek (revirement) mindenesetre megkönnyítik a kor­mánynak az átalános költségtételek alább szál­lítását, de nem kell vélni, hogy ezek az áttéte­lek valami tetemes apasztást tennének lehetsé­gessé. 22 millió nem igen lesz nélkülözhetővé az által, hogy egyik közigazgatási pénztárból fedezni lehet a másik szükségeit. Oly pazarul ellátva nincs az osztrák budget egyik része is.­­ Hogy oly leszállítás történhessék, mélyen be kell vágni a budgetbe, s a „Botschafter“ attól tart, hogy ez által némely államc­élok veszé­lyeztetve lesznek. Szóval, a „Botschafter“ azt szeretné, hogy a kiadások minél kevesebbet apasztassanak. A deficit elenyésztetését nem látja oly fontos államczélnak. A „Waterland,a­midőn, mint írtuk, megelége­dését nyilvánítja a pénzügyi bizottság eljárásá­val, következendőkép mutatja a pénzügyi hely­zet rendkívüli voltát ! „Száz éve, hogy Ausztria nemzetgazdasága hamis úton jár. Míg más államok rég felhagy­tak az elmúlt korok tévedéseivel, s az államgaz­daságnak szabadságot és önállóságot adtak fej­­lődhetésére, nálunk mezei gazdaság, ipar és ke­reskedés még mindig bureaucri­ticus rövidlátás és szűkkeblűség miatt szenved s fiscális és rend­őri előítéletek terhe alatt n­­ög. „Nemzetgazdaságunk tesped, sőt visszafelé megy akkor, midőn a kor magában hordja a gyors haladás minden elemét, midőn nyugati és közép Európa minden országa meglepő sebes­séggel közeledik anyagi fejlése tetőpontjához. „A kereset forrásai napról napra apad­nak , a­míg szintén napról napra növekedik a nép adóviselési erejének igénybe vétele az ál­lam részéről. Igaz, hogy haladó népeknél az ál­lam szükségei folyton szaporodnak, de szintoly igaz, hogy a jól vezetett kormányzat lemond sok olyasról, mi régebben állam c­z­é­­­nak tartatott, de a műveltség és közgazdasági fej­lettség mostani fokán az egyéni, egyesületi mun­kásságnak, s kisebb autonóm orgánumok tevé­kenységének engedtetnek át. Ezeknél fogva az előre haladott államok képesek fenntartani a bevételek és kiadások közötti egyensúlyt, az államgazda fő feladatát. „Ebben van államgazdaságunk fő baja. Több­több teendőt vontak folytonosan az állam tevé­kenységének körébe, a­helyett, hogy a kormány jobban-jobban visszavonult volna azon terekről, melyeken az egyéni és egyesületi munkásság megfelelt a czélnak. Nem vizsgálták sem a régi kiadások szükséges voltát, sem az újakat azon figyelemmel, melyet az adózók igényelhettek, s hozzá szoktak, hogy oly tételeket tartsanak meg szükséges kiadások gyanánt egész nyo­masztó súlyokban, melyeket az ezeket okozott rendkívüli körülmények elenyészte feleslege­sekké ten. „A­hol az államigazgatás beteg, betegek ott a pénzügyek is. Ha az államháztartásban a de­ficit nemzedékeken át honos,­­ ez a pénzügyi igazgatásban a nem-gazdálkodás és gondatlan­ság szellemét állandósítá -­­ mi a birodalom köz­gazdasági viszonyait mind jobban rongálja — mindez csak azt mutatja ki számokban, hogy az állam tevékenysége nem alkalmazkodott a nép szükségeiben.. „A terheknek a múltra és a jövőre való hárí­tása az államjavak eladása és kölcsönök felvé­tele által, nem bírta eddigelé azt eszközölni, hogy a deficit korszaka be legyen fejezve. „Sőt a legkézzelfoghatóbb jelek, az adóhát­ralékok roppant mennyisége, a mindjobban ha­­rapódzó elszegényedés stb. sem voltak képe­sek az államigazgatást végzetes útjáról letérí­­teni. Most a pénzügyi bizottság hathatósan ki­­fejezi a nép panaszait, s a „Waterland“ meg van győződve, hogy az urak háza is, mihelyt az ügy eléje vitetik, és oly határozottan el fogja ítél­ni az eddigi pénzügyi gazdálkodást. Mert nem­csak a mostani budgetről van szó, hanem oly elvről, melynek az ezutáni pénzügyi kezelésben uralkodnia kell.“ A reichsrath képviselő házának jan. 12-ei ülé­sén sem fordultak elő fontos viták. Interpellatiók terjesztettek elő, s ezek képezték az ülés fö ér­­dekét. Nem kevesebb mint négy interpellate történt, melyek közül azonban csak egy mutatta­­tott be előbb a jelentést tevő pénzügyminiszter­nek. Az első Schindler és Skene uraktól szár­mazik, s azt kérdi ez illető miniszterektől, vár­jon a megígért vámjegyzék alkotmányszerű tár­gyalás végett még ez ülésszak alatt fog e ház elé terjesztetni? A második, mely Herbst és társaitól ered, az osztrák földhitelintézet ismert szabadalmait tárgyalja, s azt kérdi a kormány­tól, mikor és mikép akarja a képviselőház előtt azon eljárását indokolni, mely szerint e szaba­dalmakat annak idején — bár lehetett — nem terjesztette a ház elé? A harmadik interpellatio a leghosszabb, s a schleswig-bolsteini ügyre vo­natkozik. Mühlfeld és társai következőket kér­deznek. 1) A magas kormány elő fogja-e ter­jeszteni a képviselőházban a dán királylyal kö­tött békeszerződést, és mikor történik ez előter­jesztés ? 2) Am. kormány nézete szerint minő viszonyban állanak ma Schleswig-Holstein és Lauenburg herczegségek az ausztriai biroda­lomhoz? 3) A mag. kormány nézete szerint mily viszonyban vannak jelenleg e herczegségek és a békeszerződés folytán ott újonnan alapított fe­jedelemség és kormány — a német szövetséghez és szövetséggyűléshez ? 4) A magas kormány mily módon szándékszik a békeszerződés III. czikkében fenntartott joga szerint a herczegsé­­gekre nézve rendelkezni, s minő végleges szer­vezetet fognak kapni azok ? 5) A német szövet­­séggyűlésnek, s a herczegségek­nek lesz e erre nézve valami befolyásuk, és minő lesz az a ma­gas kormány nézete szerint ? 6) A magas kor­mány elismeri-e különösen augustenburgi Fri­gyes herczeg örökösi jogait Schleswig-Holstein­­ra nézve, avagy tartottak-e e kérdésben részé­ről vizsgálatok, mint a lapok szerint a porosz kormány részéről, s mi történt e részben álta­lán ? — Végre 7) Minő erőt vél a magas kormány az e részbeli porosz vizsgálódások eredményé­nek tulajdonítani ? A negyedik interpellatio, melyet Schindler kezdeményezett, a hitbizomá­­nyok intézményére vonatkozott. A pénzügyi bizottság tegnapelőtti ülésében a kincstári gyárak költségeit és jövedel­meit vette vizsgálat alá. Ezen ülésben kizáró­lag a bécsi államnyomdával foglalkozott, s a tagok nagy része erős kritika alá fogta ennek egész gazdálkodását, így Steffens jelentésttevő felhozta, hogy az államnyomda raktárában 4000 mázsa Bach féle törvény hever felhalmozva, melyek alkalmasint csak „maculatura“ ként használhatók; felhozta, hogy Liszt Ferencz nagy miséjének kiadása 5000 forintba került, de csak öt példány kelt el, mi 45 forintot hozott be. Gr. K­i n s k­y képviselő előadta, hogy vala­hányszor az államnyomda épülete előtt elhalad, égszínkék, rózsaszín és sárga képeket lát az olasz hadjáratból, de nem tartja remekművek­nek. Schindler emlékszik, hogy az állam nyomdában számos szép képet látott Bécs tájá­ról, a Szent István tornyáról stb., de mindaz, úgy látszik, nem eladó. Jelentésttevő már évek óta ajánlá, hogy az állam felhagyjon a kukori­­cza-szalmapapír gyártással. De figyelmeztetése hasztalan volt. Azóta még 500.000 ft t költöttek a gyárra, s csak most hagynak fel vele. Taschek képviselő nagy komolysággal védte mind az államnyomda, mind ama papírgyár szükségessé­gét, mert, úgymond, a bankjegyek, sorsjegyek és államkölcsön papírok oly nagy mennyiség­ben adatnak ki, hogy külön intézetek szüksé­gesek hozzá. Skene indítványozó, hagyjanak fel a vitával ebben a tárgyban, s kívánják a kormánytól, terjeszszen teljes leltárt elő min­den kincstári gyár mibenlétéről, eszközeiről, épületeiről stb. A többség elfogadta az indít­ványt. A kormány képviselője kijelente, hogy ily inventáriumot csak néhány hét múlva ter­jeszthet elő, de jelentésttevő magára vállalta, hogy minél előbb elő fog egy ilyet terjeszteni. A cultus-szakbeli jelentést tevő B­r­­­n­z meg­tette jelentését a bizottságban. Az állam katho­­likus intézetek támogatására 1,555,801 forintot fordít. Panaszolja jelentést tevő, hogy a passiv vallásalapítványok évről évre többet követel­nek. Passiv pedig 15, s activ csak 5 van. Levo­nások által 200,000 frtot vél meggazdálk­odha­­tónak. Előfizetési felhívás a Pesti Napló 1865-iki első félévi folyamára Előfizetési ár: jan.—júniusi 6. évre 10 frt 50 kr. jan.—martiusi 71 évre 5 frt 25 kr. A „Pesti N­apló“ kiadó hivatala. Pest, jan. 13.1865. (Fk) Midőn kijelentjük, h­ogy az imént lefolyt év anyagi helyzetére s­ándéko­­zunk rövid visszapillantást vetni, olva­sóink nem csekély része saját meglapult erszényét fogja élénkbe vetni, azt mond­ván: nesze, ez a legjobb — vagy, helye­sebben, a legroszszabb visszapillantás ! És, fájdalom, igaza van! A gabnának nincs ára, e kevés úszó oly calamitást fejez ki, melynél nyomasztóbb, kiválóan földmi­­velő országra nézve alig képzelhető. At­tól félnénk, hogy nevetségesekké tesz­­szük magunkat, ha ily sanyarú jelennel szemben, kenetteljes leczkéket akarnánk tartani a felett, hogy ezt meg ezt kell tennünk földmivelésünk emelése, jövedel­mezőbbé tétele érdekében. Nem kicsinyel­jük az ily elméleti oktatások értékét, de a beteg, kinek beleiben gyötrő görcs du­­rong, kevés vigaszt találand abban, mi­dőn arra utasítjuk, hogy ha majd felláb­­bad, így meg amúgy, mérsékletesen és józanul kell élnie. Valljuk meg "inkább teljes őszinteséggel, hogy az égető seb­re, melyről az imént szóltunk, más íz nem található, mint az — idő, hogy a szeren­csétlenséget férfiasan el kell tűrnünk, va­lamint — solamen miseris, socies habere dolorum! — másutt is tűrik, miután a bennünket sújtó csapás az egész világ­résznek azon vidékeit érte, melyek föld­­termékeik eladásából élnek. Minthogy pedig - a példabeszéd sze­rint­­-a szerencsétlenség sohse jár egye­dül, a pénz is annyira megdrágult, hogy a saját termékeit nem értékesíthető föld­­birtokos az ideiglenes fogyatkozáson még félig meddig jutányos kölcsön által sem képes segíteni. Erre vonatkozólag már a minap megemlítik, hogy az európai álla­mok pénzügyi helyzete is növeli a cala­mitást. Ezen államok folytonos deficittel küzdvén, mint pénzt keresők kénytelenek fellépni, s a szintén pénzre szoruló ipar­ral és földmiveléssel versenyt futni. Az állam, természetesen, legtöbb előnyt nyújt­hat a pénzbirtokosnak, utána következik a kereskedő és iparos, ki 8 —10, sőt több százalékra felvett pénzzel még mindig úgy dolgozhatik, hogy a nyereségből ne­ki is maradjon valami. A hamupipőke szerepe mindezen versenytársak közül a földbirtoknak jutott; ennek tiszta jöve­­delmezése, főleg ott, hol az adó roppant nagy, a földmiveléssel karöltve járó ipar­nemek még nincsenek kellően kifejtve, aránylag csekély, s a földbirtokos, még akkor is, ha ő maga családostól a leve­gőből volna képes élni, s ha annyi szá­zalékot ajánlana fel a tőkepénzesnek, a­mennyit maga — a birtokos — földbir­tokából húz, még akkor is, mondjuk, hiá­ba keresne pénzt ily feltételek mellett. Minden lépés ellenben, mely az imént megjelölt határon túl létezik, magá­nak a tőkének megtámadása, mert az ily drága kölcsön kamatja már nem a jövedelemből, hanem részben máris a tőkéből fizetendő. Az­által tehát, hogy a gabnának nincs ára, nemcsak múlékonyan sülyed a föld­birtok értéke, hanem állandó csorbítást szenved az még az által is, hogy a pilla­natnyi pénzszükségnek drága kölcsönök általi fedeztetése következtében maga a tőkeérték is­ megtámadtatik. Vajjon kedvezőbb volt-e az 1864-es év a kereskedelemre nézve? Ezt sem mond­hatni. A német vámegyletnek solid ke­reskedelme félig-meddig jól tartotta ma­gát, hanem Angliában, Hollandban és Ausztriában is az 1864-ks év valóságos kereskedelmi válsággal járt, melynek oka — azonkívül, hogy az államok a keres­kedelem számára is megdrágították a pénzt — a speculáció túlfeszítésében is keresendő. Nálunk meg politikai okok is járultak hozzá, miknek részletezését mel­lőzzük. Ugyan­ezen politikai okok nem cse­­­kély részben késleltetik vasúthálózatunk kiépítését is. Egész Európában átalános jelenség az, miszerint a tőke nem igen hajlandó újabb vasúti vállalatok felé for­dulni, s hogy a kormányok majdnem mindenütt kénytelenek subventiók, kamat­­biztosítás, vámkedvezések stb. által a fiatal vagy még csak leendő vállalatokat lábra segíteni. Felesleges kimutatnunk, mily nehézségekbe ütközünk mi ez oldal felé is, ámbár a kőszén, melynek tova­­szállitásán nem csekély mértékben nyug­szik a vasutaknak jövője, hazánkban, há­la az égnek, elégségesen megvan. Végre az 1864-ks év még háborút is hozott, kicsinyt ugyan, de még is Mb­­­­rut, s minden háború már magában is es­küdt ellensége az átalános anyagi jóllét­nek. Ezen külön háborút illetőleg pedig már is kétségtelen az, hogy a „sic vos non vobis“ Ausztriára is lesz alkalmaz­ható, s hogy az anyagi úgy, miként az erkölcsi előny nem neki fog jutni. Az amerikai háború még egyre foly, s ámbár ez sincs befolyás nélkül Euró­pa anyagi viszonyaira, e befolyást leg­alább az teszi tű­rhetővé, hogy már­­ megszoktuk. Van azonban legalább azon apró előnye is, hogy a gyapothiány pót­lására nemcsak Egyptomban, Chinában, Kelet-Indiában, hanem Olaszországban és minálunk is létetnek helylyel-közzel kísérletek a gyapotcsemete tenyészté­sével. — Minő sikerrel ? — még nem tudjuk. Egészben véve, nemde szomorú kép az, melyet az 1864-ki év az anyagi érdekek szempontjából nyújt, s váljon kedvezőbb leend­e az 1865-ki ? Kívánjuk, de — fájdalom — nem mer­nék jósolni, hogy igy lesz. A jövő köd­kép gyanánt fekszik előttünk: adja az ég, hogy — ha a köd szét­folyt — leg­alább az anyagi érdekek terén ne ismét kopár sziklatömeg, hanem kiesen zölde­­lő virány legyen az, a mivel szemünk találkozik. Pest, jan. 13. Fővárosunkban egy új egyesület van alakulóban, mely a budavári Boldog­asz­­szony templom helyreállítását, s a Pest li­pótvárosi templom felépítésének elősegíté­sét tűzte ki tevékeny­sége czéljául. Az egy­let tegnap tartotta meg Buda város tanács­teremében alakító gyűlését. Mielőtt ezen gyűlés eredményéről a t. közönséget ér­­tesítenék, közleni kívántuk azon beszé­det, melylyel azt D­a­n­i­e­l­i­k János püs­pök megnyitotta. A beszéd igy hangzik: T. Gyűlés! Mindig nagy szerencsétlenség volt, ha vala­mely ország vagy nemzet anyagi fejlődése nem tartott egyenlépést annak szellem-erkölcsi ha­ladásával. Ez egyszerű, bölcseletileg és történe­tileg egyaránt igazolt tételből indulok ki, midőn fővárosaink az idők viszontagságai által meg­rongált, vagy újból épülő templomai érdekében ezen 1. gyülekezetben felszólalok. Francziaország Oruc kerületében, a solignyi utón, közel Mortagnehoz áll Miasszonyunk nagy­­trappei háza. Hajdan, több mint négy századon át, cistercita-rendi apátság, 1685. táján közel állott az összeomláshoz. Ekkor történt, hogy Le Bouthilier de Rancé, Rancé földes­urának és Medicis Mária titoknokának fia, a frondei lovagias ifjúság­ legkitűnőbbike, egy tra­gikus esemény által lelkében felrázva, arra tö­kélte el magát, hogy a rommá vált apátságot megszerzi, s azt az érzéki szép növekedő bálvá­nyozásával szemközt, a nagy vezeklés nagy in­tézetévé avatja fel, így keletkezett a trappisták szerzete. Azóta sok minden változott a földön. — A polgárosodás majdnem két századdal haladott előre, s a szenvedések sommájának apasztására irányuló feladatát vérzivatarok és zozdulások közt betölteni törekedett. A nagy forradalom kitombolta magát, a császárság ha­talma és dicsősége elmúlt, — a La Trappe meg­maradt, s még népesebb lett. Mert kétségkívül volt valami nagy és magasztos a képben, me­lyet a nagy tévedések nagy expiatioja, a földi örömök, sebesü­lt szív és a meghiúsult remények ezen Hekatombejának rideg tekintete nyújtott; és mert —a mint jól vette észre egy franczia iró*) — XIV. Laj­os százada és Francziaor­szág nemzeti szelleme nem hanya­golt el semmi nagyságot. Isten úgy osztotta el köztünk az ő lelki ado­mányait, hogy a társadalomban semmi nagy­sághoz a tehetség ne hiányozzék. S bírni a nagyság érzékével és fogékonyságával, szeret­ni, felkarolni, ápolni, lelkesíteni azt minden té­ren és minden irányban, hol az jelentkezik, s ez a nemzetek nagggyá növekedésének titka. Anyagi nagyság­a szellemi nélkül lehetetlen, mert a szellem az, mely az anyagot hatalmába ejti és czéljára fordítja. Azért ápolni a szellemet annyit tesz, mint azon erőt növelni, mely a va­gyont is szerzi. S a szellem élete nem csupán a számtan. Az anyagi vívmányok nem képeznek végezést; esz­*) Chateaubriand. közök azok csak, melyek által a szellem tulaj­­donképeni czéljára törekszik. Poesis, művészet, tudomány és mindezeknek anyja, a vallás, a szel­lem éltető légköre. Itt van ő tulajdonképen hon, saját elemében. Itt növekedik, lelkesül és erősö­dik­­, kívül e természethez hasonlítana nap nél­kül. Zárjátok el előle égi napja ezen sugarait, s tapasztalni fogjátok, hogy a lankadás, mely rajta mutatkozik, csakhamar minden irányban átalánossá lesz; minden hanyatlik és pusztul, mert a megfogyatkozott lelki erő nem képes megtartani azt, a­mit csak­ egy erősebb képes volt szerezni. Avagy merő véletlenség volna, hogy épen a Biblia és Hom­ér művei voltak azok, me­lyekkel kezében az emberiség miveltségi pályá­ján előrehaladott? hogy a musok korszaka, minden nemzetre nézve, a halhatatlanság és di­csőség korszakát képezi ? hogy kicsi, de szel­lemdús és alkotó népek, első rendű hatalmas­sággá nőtték ki magukat? hogy a legnagyobb hódoltató nemzetek is esi­k annyiban keltenek maguk iránt részvétet, támasztanak csodálatot, a­mennyiben szellem-erkölcsi műveikkel ha­tással voltak az emberiség művelődésére ? hogy a tanulni vágyó, vagy nemesebb élményeket kereső emberiség zarándoklása s kegyeletének tárgyát leginkább azon tájak teszik, melyek­ben a szellem nehéz harczai és diadalainak legtöbb nyoma látszik ? s hogy minden va­lamire való nép minden tájon és minden időben hazáját műemlékkel a lehetőségig meg­rakni, a föld­zugot, melyben lakott, mintegy Isten dicsőségének viszfényévé kiképezni, lelke ha­talmának, szépségének némi emlékét, némi ta­núságát hátrahagyni törekedett ? Görögország, azon hon, melyről a régiek azt hitték, hogy a műveltségnek, szelíd er­kölcsöknek, a vallásnak, tudománynak, szép­­műveknek , törvénynek és jognak eredetet adott, s azt az egész földkerekségére kiter­jesztette ; melynek városai felett, szépségök miatt, egykor maguk az istenek meghason­­lottak és harczba keveredtek ; melynek ré­giségéről azon vélemény uralkodott, hogy lakói nem bevándorolt, hanem ősi, maga e föld által önmagából nemzet ivadékok lettek volna, a mi­ért is azt szülőfö­dnek (pátriának) elsők el­nevezték*), e bon Cicero korában már meg volt hódítva . Athén tekintélye azonban még mindig tiszteletben állott, s miként magát e nagy szónok kifejezi, régi dicsősége bukásával Gö­rögország porba tiprott, s már-már homályo­sukt* nevét egy maga tártá fel. Azon alkalomma­, midőn ugyanezen szónok A­rchias mellett hi­res védbeszédét tartá, azon ellenvetést, hogy e költő nem latinul, hanem görögül irt, azzal czá­folta meg, mert ennek — úgymond — még örülni kell, miután a latin szó saját, elég szűk határaira van szorítva, a görög pedig minden uc^vb. al­ul » cvoncitiu ^xxv , -—i~ 1 H r . -l-0/ hogy a hová kezeink villogó fegyvere elhatott, oda viselt dolgaink és dicsőségünk hire is el­hasson. “ Az ősök nagy műveit csodáló és tanulmányo­zó világ tudniillik elfogadta a nemzetnek nyel­vét, melyen azok ismeretéhez közvetlen jutha­tott. Ekként eszme- és érzésvilágába belevonva az akkoriban ismert világ valamennyi népét, Görögország habár az anyagi hatalmat elvesz­tette is, szellemileg még mindig uralkodott az őseitől öröklött nagy művek hódító felsőbbsége által. Szellemi életünkben átalános és legfőbb té­nyező a vallás. Semmi nemzet sem lett nagygyá, mely ennek titok teljes régióiba be nem hatolt, s világával nem táplálkozott. Mi volt Palestina a földkerekségén ? s az evangélium, a mely itt született, legyőzte Rómát, s meghóditá a vi­lágot. Ez okból a szellemi élet gya és központjai mindig a templomok voltak. Ezek körében tele­pült meg az első társadalom, itt ülte és örökí­tette­­ meg viszontagságos életének minden fő mozzanatait. A­mi nagyszerűt és szépet valaha valamely nemzet csak alkotni tudott, azt legin­kább templomaiban, összes géniusza ezen tü­körképében pontositá össze. A babyloni Bél, az aegyptomi P­i­­­a és Isis, az athénei M­i­­nerva, az ephesusi Diana, a capitoliumi Jupiter az ó­ világban ennek nyilvánsa­­gos bizonyítványai, a keresztyénség templo­mait említenem sem kell . Oly nagy vo­­lt mindig e tekintetben a népek közt a ve­télkedés , hogy mindegyike a legnagyobbat óhajta és vélte előállitni e nemben. Florencz a „Santa Maria dei fiori“-nak építését, el­határozva, Arnulf építésznek meghagyá, épí­tene olyat: „quantam nulla hominum superare posset industria", melyet semmi emberi igye­kezet felül ne múlhasson; és a művész síremlé­kén még mindig fennálló felirat tanúsítja, hogy ő e merész feladatnak méltólag megfelelt „in­genti civium auso parem se praebuit.“ A világ népeit meghódított k­óma világuralmának jelvé­nyéül a népek legyőzött isteneit Pantheonban, minden istenek templomában egyesité, s a ke­resztyén Róma, hogy a keresztnek az isteneken vett diadalát jelezné, s alaphitének az egy Is­tenben, mindenek urában, ki a mennyekben van, kifejtést adna, a Pantheont a kereszt jelé­vel a földről az égbe emelte, s tudva van, hogy szent Péter eszméje Londonban sz. Pálét kel­tette és állította szembe. A népek, egyházak, vá­rosok tudniillik a templomi építmények minde­neket felülmúló nagyszerűségében nemcsak azon érzetüknek kívántak kifejezést adni, hogy az ő mindenekfeletti kincsök a vallás, hanem jelét akarták adni azon hatalomnak és mivelt­­ségnek is, melyet Isten kegyelméből e földön elértek. Helyén találom itt Stael asszony azon sza­vait idézni, melyeket ő Németországi­'­ irt mű­vében a bécsi szent István templom emlékeze­tének szentel, azt mondván : „Bécs épületei so­­­rában első helyet foglal a sz. István tornya. *) Mindezt csupán azon okból idézzük Cicero után hogy kitűnjék ezen nagy reputációból, melyben­­Görögország állott, mily bámulást és csodálatot szokott kelteni a szellemi felsőbbség és ennek művei.

Next