Pesti Napló, 1865. január (16. évfolyam, 4463–4487. szám)
1865-01-14 / 4473. szám
11-4473 Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Szombat, jan. 14.1865. 16. évi folyam. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI KA PLC Előfizetési feltételek : Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények dija: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Bécsi dolgok. Mint tegnap említettük, a „Botschafter“ a parlamentáris szokásokkal ellenkezőnek mondja a reichsrath pénzügyi bizottságának azon eljárását, hogy a budgetterv kiadási részét viszszaadó a minisztériumnak további leszállítások eszközlése, s nevezetesen a deficitet képviselő egész összeg elenyésztetése végett. A „Botschafter,“ mindamellett hogy az eljárás formáját hibásnak tartja, nem akar a formában fennakadni. A bizottság jóakaratot tanusíta, s nyilván biztosítni akará magának a kormány abbeli készségét, hogy a budgetben az egyensúlyt helyreállítsa. De az a kérdés, mond Schmerling úr közlönye, mennyi az az összeg, melylyel a bizottság a kiadásokat apasztani óhajtja ? — Mondatott, hogy ezen összegnek 30 milliót kell tennie, mert ennyi azon összeg, melyre maga a pénzügyminiszter becsli az 1865-beli deficitet. De a „Botschafter“ ezt a kivánatot nem találja a pénzügyi bizottság határozatán alapulnak. Ez csak annyit kívánt, hogy a folyó költségekben mutatkozó deficitet enyésztesse el a kormány. Márpedig maga a kilenctagú bizottság, melyet a reichsrath a valódi deficit kiszámítására nevezett volt ki, a folyó költségekben mutatkozó deficitet (a törlesztésekre megkívántatókat oda nem számítva) 22 millió forintra becsülte, s azt az óhajtást fejezé ki, hogy legalább ez a deficit legyen elenyésztetve. Mivel gróf Vrvnts indítványában épen a folyó költségekben való deficitről van szó, nyilván azon számítást vette alapul, melyet a kilenczes bizottság ezen deficitre nézve készített, így a „Botschafter“ szerint a pénzügyi bizottság legfeljebb 22 milliót óhajt levonatni a kiadásokból. Végül a „Botschafter“ is úgy értelmezi a bizottság határozatát, hogy az, a költségekből való levonás fejében, meg óhajtja szüntetni azon korábbi törvények hatályát, melyek tilták, hogy a kormány az egyik igazgatási ágban meggazdálkodott összegeket egy másik ág mutatkozó szükségeinek fedezésére fordítsa. Ezen áttételek (revirement) mindenesetre megkönnyítik a kormánynak az átalános költségtételek alább szállítását, de nem kell vélni, hogy ezek az áttételek valami tetemes apasztást tennének lehetségessé. 22 millió nem igen lesz nélkülözhetővé az által, hogy egyik közigazgatási pénztárból fedezni lehet a másik szükségeit. Oly pazarul ellátva nincs az osztrák budget egyik része is. Hogy oly leszállítás történhessék, mélyen be kell vágni a budgetbe, s a „Botschafter“ attól tart, hogy ez által némely államcélok veszélyeztetve lesznek. Szóval, a „Botschafter“ azt szeretné, hogy a kiadások minél kevesebbet apasztassanak. A deficit elenyésztetését nem látja oly fontos államczélnak. A „Waterland,amidőn, mint írtuk, megelégedését nyilvánítja a pénzügyi bizottság eljárásával, következendőkép mutatja a pénzügyi helyzet rendkívüli voltát ! „Száz éve, hogy Ausztria nemzetgazdasága hamis úton jár. Míg más államok rég felhagytak az elmúlt korok tévedéseivel, s az államgazdaságnak szabadságot és önállóságot adtak fejlődhetésére, nálunk mezei gazdaság, ipar és kereskedés még mindig bureaucriticus rövidlátás és szűkkeblűség miatt szenved s fiscális és rendőri előítéletek terhe alatt nög. „Nemzetgazdaságunk tesped, sőt visszafelé megy akkor, midőn a kor magában hordja a gyors haladás minden elemét, midőn nyugati és közép Európa minden országa meglepő sebességgel közeledik anyagi fejlése tetőpontjához. „A kereset forrásai napról napra apadnak , amíg szintén napról napra növekedik a nép adóviselési erejének igénybe vétele az állam részéről. Igaz, hogy haladó népeknél az állam szükségei folyton szaporodnak, de szintoly igaz, hogy a jól vezetett kormányzat lemond sok olyasról, mi régebben állam czénak tartatott, de a műveltség és közgazdasági fejlettség mostani fokán az egyéni, egyesületi munkásságnak, s kisebb autonóm orgánumok tevékenységének engedtetnek át. Ezeknél fogva az előre haladott államok képesek fenntartani a bevételek és kiadások közötti egyensúlyt, az államgazda fő feladatát. „Ebben van államgazdaságunk fő baja. Többtöbb teendőt vontak folytonosan az állam tevékenységének körébe, ahelyett, hogy a kormány jobban-jobban visszavonult volna azon terekről, melyeken az egyéni és egyesületi munkásság megfelelt a czélnak. Nem vizsgálták sem a régi kiadások szükséges voltát, sem az újakat azon figyelemmel, melyet az adózók igényelhettek, s hozzá szoktak, hogy oly tételeket tartsanak meg szükséges kiadások gyanánt egész nyomasztó súlyokban, melyeket az ezeket okozott rendkívüli körülmények elenyészte feleslegesekké ten. „Ahol az államigazgatás beteg, betegek ott a pénzügyek is. Ha az államháztartásban a deficit nemzedékeken át honos, ez a pénzügyi igazgatásban a nem-gazdálkodás és gondatlanság szellemét állandósítá - mi a birodalom közgazdasági viszonyait mind jobban rongálja — mindez csak azt mutatja ki számokban, hogy az állam tevékenysége nem alkalmazkodott a nép szükségeiben.. „A terheknek a múltra és a jövőre való hárítása az államjavak eladása és kölcsönök felvétele által, nem bírta eddigelé azt eszközölni, hogy a deficit korszaka be legyen fejezve. „Sőt a legkézzelfoghatóbb jelek, az adóhátralékok roppant mennyisége, a mindjobban harapódzó elszegényedés stb. sem voltak képesek az államigazgatást végzetes útjáról letéríteni. Most a pénzügyi bizottság hathatósan kifejezi a nép panaszait, s a „Waterland“ meg van győződve, hogy az urak háza is, mihelyt az ügy eléje vitetik, és oly határozottan el fogja ítélni az eddigi pénzügyi gazdálkodást. Mert nemcsak a mostani budgetről van szó, hanem oly elvről, melynek az ezutáni pénzügyi kezelésben uralkodnia kell.“ A reichsrath képviselő házának jan. 12-ei ülésén sem fordultak elő fontos viták. Interpellatiók terjesztettek elő, s ezek képezték az ülés fö érdekét. Nem kevesebb mint négy interpellate történt, melyek közül azonban csak egy mutattatott be előbb a jelentést tevő pénzügyminiszternek. Az első Schindler és Skene uraktól származik, s azt kérdi ez illető miniszterektől, várjon a megígért vámjegyzék alkotmányszerű tárgyalás végett még ez ülésszak alatt fog e ház elé terjesztetni? A második, mely Herbst és társaitól ered, az osztrák földhitelintézet ismert szabadalmait tárgyalja, s azt kérdi a kormánytól, mikor és mikép akarja a képviselőház előtt azon eljárását indokolni, mely szerint e szabadalmakat annak idején — bár lehetett — nem terjesztette a ház elé? A harmadik interpellatio a leghosszabb, s a schleswig-bolsteini ügyre vonatkozik. Mühlfeld és társai következőket kérdeznek. 1) A magas kormány elő fogja-e terjeszteni a képviselőházban a dán királylyal kötött békeszerződést, és mikor történik ez előterjesztés ? 2) Am. kormány nézete szerint minő viszonyban állanak ma Schleswig-Holstein és Lauenburg herczegségek az ausztriai birodalomhoz? 3) A mag. kormány nézete szerint mily viszonyban vannak jelenleg e herczegségek és a békeszerződés folytán ott újonnan alapított fejedelemség és kormány — a német szövetséghez és szövetséggyűléshez ? 4) A magas kormány mily módon szándékszik a békeszerződés III. czikkében fenntartott joga szerint a herczegségekre nézve rendelkezni, s minő végleges szervezetet fognak kapni azok ? 5) A német szövetséggyűlésnek, s a herczegségeknek lesz e erre nézve valami befolyásuk, és minő lesz az a magas kormány nézete szerint ? 6) A magas kormány elismeri-e különösen augustenburgi Frigyes herczeg örökösi jogait Schleswig-Holsteinra nézve, avagy tartottak-e e kérdésben részéről vizsgálatok, mint a lapok szerint a porosz kormány részéről, s mi történt e részben általán ? — Végre 7) Minő erőt vél a magas kormány az e részbeli porosz vizsgálódások eredményének tulajdonítani ? A negyedik interpellatio, melyet Schindler kezdeményezett, a hitbizományok intézményére vonatkozott. A pénzügyi bizottság tegnapelőtti ülésében a kincstári gyárak költségeit és jövedelmeit vette vizsgálat alá. Ezen ülésben kizárólag a bécsi államnyomdával foglalkozott, s a tagok nagy része erős kritika alá fogta ennek egész gazdálkodását, így Steffens jelentésttevő felhozta, hogy az államnyomda raktárában 4000 mázsa Bach féle törvény hever felhalmozva, melyek alkalmasint csak „maculatura“ ként használhatók; felhozta, hogy Liszt Ferencz nagy miséjének kiadása 5000 forintba került, de csak öt példány kelt el, mi 45 forintot hozott be. Gr. Ki n s ky képviselő előadta, hogy valahányszor az államnyomda épülete előtt elhalad, égszínkék, rózsaszín és sárga képeket lát az olasz hadjáratból, de nem tartja remekműveknek. Schindler emlékszik, hogy az állam nyomdában számos szép képet látott Bécs tájáról, a Szent István tornyáról stb., de mindaz, úgy látszik, nem eladó. Jelentésttevő már évek óta ajánlá, hogy az állam felhagyjon a kukoricza-szalmapapír gyártással. De figyelmeztetése hasztalan volt. Azóta még 500.000 ft t költöttek a gyárra, s csak most hagynak fel vele. Taschek képviselő nagy komolysággal védte mind az államnyomda, mind ama papírgyár szükségességét, mert, úgymond, a bankjegyek, sorsjegyek és államkölcsön papírok oly nagy mennyiségben adatnak ki, hogy külön intézetek szükségesek hozzá. Skene indítványozó, hagyjanak fel a vitával ebben a tárgyban, s kívánják a kormánytól, terjeszszen teljes leltárt elő minden kincstári gyár mibenlétéről, eszközeiről, épületeiről stb. A többség elfogadta az indítványt. A kormány képviselője kijelente, hogy ily inventáriumot csak néhány hét múlva terjeszthet elő, de jelentésttevő magára vállalta, hogy minél előbb elő fog egy ilyet terjeszteni. A cultus-szakbeli jelentést tevő Brnz megtette jelentését a bizottságban. Az állam katholikus intézetek támogatására 1,555,801 forintot fordít. Panaszolja jelentést tevő, hogy a passiv vallásalapítványok évről évre többet követelnek. Passiv pedig 15, s activ csak 5 van. Levonások által 200,000 frtot vél meggazdálkodhatónak. Előfizetési felhívás a Pesti Napló 1865-iki első félévi folyamára Előfizetési ár: jan.—júniusi 6. évre 10 frt 50 kr. jan.—martiusi 71 évre 5 frt 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadó hivatala. Pest, jan. 13.1865. (Fk) Midőn kijelentjük, hogy az imént lefolyt év anyagi helyzetére sándékozunk rövid visszapillantást vetni, olvasóink nem csekély része saját meglapult erszényét fogja élénkbe vetni, azt mondván: nesze, ez a legjobb — vagy, helyesebben, a legroszszabb visszapillantás ! És, fájdalom, igaza van! A gabnának nincs ára, e kevés úszó oly calamitást fejez ki, melynél nyomasztóbb, kiválóan földmivelő országra nézve alig képzelhető. Attól félnénk, hogy nevetségesekké teszszük magunkat, ha ily sanyarú jelennel szemben, kenetteljes leczkéket akarnánk tartani a felett, hogy ezt meg ezt kell tennünk földmivelésünk emelése, jövedelmezőbbé tétele érdekében. Nem kicsinyeljük az ily elméleti oktatások értékét, de a beteg, kinek beleiben gyötrő görcs durong, kevés vigaszt találand abban, midőn arra utasítjuk, hogy ha majd fellábbad, így meg amúgy, mérsékletesen és józanul kell élnie. Valljuk meg "inkább teljes őszinteséggel, hogy az égető sebre, melyről az imént szóltunk, más íz nem található, mint az — idő, hogy a szerencsétlenséget férfiasan el kell tűrnünk, valamint — solamen miseris, socies habere dolorum! — másutt is tűrik, miután a bennünket sújtó csapás az egész világrésznek azon vidékeit érte, melyek földtermékeik eladásából élnek. Minthogy pedig - a példabeszéd szerint-a szerencsétlenség sohse jár egyedül, a pénz is annyira megdrágult, hogy a saját termékeit nem értékesíthető földbirtokos az ideiglenes fogyatkozáson még félig meddig jutányos kölcsön által sem képes segíteni. Erre vonatkozólag már a minap megemlítik, hogy az európai államok pénzügyi helyzete is növeli a calamitást. Ezen államok folytonos deficittel küzdvén, mint pénzt keresők kénytelenek fellépni, s a szintén pénzre szoruló iparral és földmiveléssel versenyt futni. Az állam, természetesen, legtöbb előnyt nyújthat a pénzbirtokosnak, utána következik a kereskedő és iparos, ki 8 —10, sőt több százalékra felvett pénzzel még mindig úgy dolgozhatik, hogy a nyereségből neki is maradjon valami. A hamupipőke szerepe mindezen versenytársak közül a földbirtoknak jutott; ennek tiszta jövedelmezése, főleg ott, hol az adó roppant nagy, a földmiveléssel karöltve járó iparnemek még nincsenek kellően kifejtve, aránylag csekély, s a földbirtokos, még akkor is, ha ő maga családostól a levegőből volna képes élni, s ha annyi százalékot ajánlana fel a tőkepénzesnek, amennyit maga — a birtokos — földbirtokából húz, még akkor is, mondjuk, hiába keresne pénzt ily feltételek mellett. Minden lépés ellenben, mely az imént megjelölt határon túl létezik, magának a tőkének megtámadása, mert az ily drága kölcsön kamatja már nem a jövedelemből, hanem részben máris a tőkéből fizetendő. Azáltal tehát, hogy a gabnának nincs ára, nemcsak múlékonyan sülyed a földbirtok értéke, hanem állandó csorbítást szenved az még az által is, hogy a pillanatnyi pénzszükségnek drága kölcsönök általi fedeztetése következtében maga a tőkeérték is megtámadtatik. Vajjon kedvezőbb volt-e az 1864-es év a kereskedelemre nézve? Ezt sem mondhatni. A német vámegyletnek solid kereskedelme félig-meddig jól tartotta magát, hanem Angliában, Hollandban és Ausztriában is az 1864-ks év valóságos kereskedelmi válsággal járt, melynek oka — azonkívül, hogy az államok a kereskedelem számára is megdrágították a pénzt — a speculáció túlfeszítésében is keresendő. Nálunk meg politikai okok is járultak hozzá, miknek részletezését mellőzzük. Ugyanezen politikai okok nem csekély részben késleltetik vasúthálózatunk kiépítését is. Egész Európában átalános jelenség az, miszerint a tőke nem igen hajlandó újabb vasúti vállalatok felé fordulni, s hogy a kormányok majdnem mindenütt kénytelenek subventiók, kamatbiztosítás, vámkedvezések stb. által a fiatal vagy még csak leendő vállalatokat lábra segíteni. Felesleges kimutatnunk, mily nehézségekbe ütközünk mi ez oldal felé is, ámbár a kőszén, melynek tovaszállitásán nem csekély mértékben nyugszik a vasutaknak jövője, hazánkban, hála az égnek, elégségesen megvan. Végre az 1864-ks év még háborút is hozott, kicsinyt ugyan, de még is Mbrut, s minden háború már magában is esküdt ellensége az átalános anyagi jóllétnek. Ezen külön háborút illetőleg pedig már is kétségtelen az, hogy a „sic vos non vobis“ Ausztriára is lesz alkalmazható, s hogy az anyagi úgy, miként az erkölcsi előny nem neki fog jutni. Az amerikai háború még egyre foly, s ámbár ez sincs befolyás nélkül Európa anyagi viszonyaira, e befolyást legalább az teszi tűrhetővé, hogy már megszoktuk. Van azonban legalább azon apró előnye is, hogy a gyapothiány pótlására nemcsak Egyptomban, Chinában, Kelet-Indiában, hanem Olaszországban és minálunk is létetnek helylyel-közzel kísérletek a gyapotcsemete tenyésztésével. — Minő sikerrel ? — még nem tudjuk. Egészben véve, nemde szomorú kép az, melyet az 1864-ki év az anyagi érdekek szempontjából nyújt, s váljon kedvezőbb leende az 1865-ki ? Kívánjuk, de — fájdalom — nem mernék jósolni, hogy igy lesz. A jövő ködkép gyanánt fekszik előttünk: adja az ég, hogy — ha a köd szétfolyt — legalább az anyagi érdekek terén ne ismét kopár sziklatömeg, hanem kiesen zöldelő virány legyen az, a mivel szemünk találkozik. Pest, jan. 13. Fővárosunkban egy új egyesület van alakulóban, mely a budavári Boldogaszszony templom helyreállítását, s a Pest lipótvárosi templom felépítésének elősegítését tűzte ki tevékenysége czéljául. Az egylet tegnap tartotta meg Buda város tanácsteremében alakító gyűlését. Mielőtt ezen gyűlés eredményéről a t. közönséget értesítenék, közleni kívántuk azon beszédet, melylyel azt Danielik János püspök megnyitotta. A beszéd igy hangzik: T. Gyűlés! Mindig nagy szerencsétlenség volt, ha valamely ország vagy nemzet anyagi fejlődése nem tartott egyenlépést annak szellem-erkölcsi haladásával. Ez egyszerű, bölcseletileg és történetileg egyaránt igazolt tételből indulok ki, midőn fővárosaink az idők viszontagságai által megrongált, vagy újból épülő templomai érdekében ezen 1. gyülekezetben felszólalok. Francziaország Oruc kerületében, a solignyi utón, közel Mortagnehoz áll Miasszonyunk nagytrappei háza. Hajdan, több mint négy századon át, cistercita-rendi apátság, 1685. táján közel állott az összeomláshoz. Ekkor történt, hogy Le Bouthilier de Rancé, Rancé földesurának és Medicis Mária titoknokának fia, a frondei lovagias ifjúság legkitűnőbbike, egy tragikus esemény által lelkében felrázva, arra tökélte el magát, hogy a rommá vált apátságot megszerzi, s azt az érzéki szép növekedő bálványozásával szemközt, a nagy vezeklés nagy intézetévé avatja fel, így keletkezett a trappisták szerzete. Azóta sok minden változott a földön. — A polgárosodás majdnem két századdal haladott előre, s a szenvedések sommájának apasztására irányuló feladatát vérzivatarok és zozdulások közt betölteni törekedett. A nagy forradalom kitombolta magát, a császárság hatalma és dicsősége elmúlt, — a La Trappe megmaradt, s még népesebb lett. Mert kétségkívül volt valami nagy és magasztos a képben, melyet a nagy tévedések nagy expiatioja, a földi örömök, sebesült szív és a meghiúsult remények ezen Hekatombejának rideg tekintete nyújtott; és mert —a mint jól vette észre egy franczia iró*) — XIV. Lajos százada és Francziaország nemzeti szelleme nem hanyagolt el semmi nagyságot. Isten úgy osztotta el köztünk az ő lelki adományait, hogy a társadalomban semmi nagysághoz a tehetség ne hiányozzék. S bírni a nagyság érzékével és fogékonyságával, szeretni, felkarolni, ápolni, lelkesíteni azt minden téren és minden irányban, hol az jelentkezik, s ez a nemzetek nagggyá növekedésének titka. Anyagi nagysága szellemi nélkül lehetetlen, mert a szellem az, mely az anyagot hatalmába ejti és czéljára fordítja. Azért ápolni a szellemet annyit tesz, mint azon erőt növelni, mely a vagyont is szerzi. S a szellem élete nem csupán a számtan. Az anyagi vívmányok nem képeznek végezést; esz*) Chateaubriand. közök azok csak, melyek által a szellem tulajdonképeni czéljára törekszik. Poesis, művészet, tudomány és mindezeknek anyja, a vallás, a szellem éltető légköre. Itt van ő tulajdonképen hon, saját elemében. Itt növekedik, lelkesül és erősödik, kívül e természethez hasonlítana nap nélkül. Zárjátok el előle égi napja ezen sugarait, s tapasztalni fogjátok, hogy a lankadás, mely rajta mutatkozik, csakhamar minden irányban átalánossá lesz; minden hanyatlik és pusztul, mert a megfogyatkozott lelki erő nem képes megtartani azt, amit csak egy erősebb képes volt szerezni. Avagy merő véletlenség volna, hogy épen a Biblia és Homér művei voltak azok, melyekkel kezében az emberiség miveltségi pályáján előrehaladott? hogy a musok korszaka, minden nemzetre nézve, a halhatatlanság és dicsőség korszakát képezi ? hogy kicsi, de szellemdús és alkotó népek, első rendű hatalmassággá nőtték ki magukat? hogy a legnagyobb hódoltató nemzetek is esik annyiban keltenek maguk iránt részvétet, támasztanak csodálatot, amennyiben szellem-erkölcsi műveikkel hatással voltak az emberiség művelődésére ? hogy a tanulni vágyó, vagy nemesebb élményeket kereső emberiség zarándoklása s kegyeletének tárgyát leginkább azon tájak teszik, melyekben a szellem nehéz harczai és diadalainak legtöbb nyoma látszik ? s hogy minden valamire való nép minden tájon és minden időben hazáját műemlékkel a lehetőségig megrakni, a földzugot, melyben lakott, mintegy Isten dicsőségének viszfényévé kiképezni, lelke hatalmának, szépségének némi emlékét, némi tanúságát hátrahagyni törekedett ? Görögország, azon hon, melyről a régiek azt hitték, hogy a műveltségnek, szelíd erkölcsöknek, a vallásnak, tudománynak, szépműveknek , törvénynek és jognak eredetet adott, s azt az egész földkerekségére kiterjesztette ; melynek városai felett, szépségök miatt, egykor maguk az istenek meghasonlottak és harczba keveredtek ; melynek régiségéről azon vélemény uralkodott, hogy lakói nem bevándorolt, hanem ősi, maga e föld által önmagából nemzet ivadékok lettek volna, a miért is azt szülőfödnek (pátriának) elsők elnevezték*), e bon Cicero korában már meg volt hódítva . Athén tekintélye azonban még mindig tiszteletben állott, s miként magát e nagy szónok kifejezi, régi dicsősége bukásával Görögország porba tiprott, s már-már homályosukt* nevét egy maga tártá fel. Azon alkalomma, midőn ugyanezen szónok Archias mellett hires védbeszédét tartá, azon ellenvetést, hogy e költő nem latinul, hanem görögül irt, azzal czáfolta meg, mert ennek — úgymond — még örülni kell, miután a latin szó saját, elég szűk határaira van szorítva, a görög pedig minden uc^vb. alul » cvoncitiu ^xxv , -—i~ 1 H r . -l-0/ hogy a hová kezeink villogó fegyvere elhatott, oda viselt dolgaink és dicsőségünk hire is elhasson. “ Az ősök nagy műveit csodáló és tanulmányozó világ tudniillik elfogadta a nemzetnek nyelvét, melyen azok ismeretéhez közvetlen juthatott. Ekként eszme- és érzésvilágába belevonva az akkoriban ismert világ valamennyi népét, Görögország habár az anyagi hatalmat elvesztette is, szellemileg még mindig uralkodott az őseitől öröklött nagy művek hódító felsőbbsége által. Szellemi életünkben átalános és legfőbb tényező a vallás. Semmi nemzet sem lett nagygyá, mely ennek titok teljes régióiba be nem hatolt, s világával nem táplálkozott. Mi volt Palestina a földkerekségén ? s az evangélium, a mely itt született, legyőzte Rómát, s meghóditá a világot. Ez okból a szellemi élet gya és központjai mindig a templomok voltak. Ezek körében települt meg az első társadalom, itt ülte és örökítette meg viszontagságos életének minden fő mozzanatait. Ami nagyszerűt és szépet valaha valamely nemzet csak alkotni tudott, azt leginkább templomaiban, összes géniusza ezen tükörképében pontositá össze. A babyloni Bél, az aegyptomi Pia és Isis, az athénei Minerva, az ephesusi Diana, a capitoliumi Jupiter az ó világban ennek nyilvánsagos bizonyítványai, a keresztyénség templomait említenem sem kell . Oly nagy volt mindig e tekintetben a népek közt a vetélkedés , hogy mindegyike a legnagyobbat óhajta és vélte előállitni e nemben. Florencz a „Santa Maria dei fiori“-nak építését, elhatározva, Arnulf építésznek meghagyá, építene olyat: „quantam nulla hominum superare posset industria", melyet semmi emberi igyekezet felül ne múlhasson; és a művész síremlékén még mindig fennálló felirat tanúsítja, hogy ő e merész feladatnak méltólag megfelelt „ingenti civium auso parem se praebuit.“ A világ népeit meghódított kóma világuralmának jelvényéül a népek legyőzött isteneit Pantheonban, minden istenek templomában egyesité, s a keresztyén Róma, hogy a keresztnek az isteneken vett diadalát jelezné, s alaphitének az egy Istenben, mindenek urában, ki a mennyekben van, kifejtést adna, a Pantheont a kereszt jelével a földről az égbe emelte, s tudva van, hogy szent Péter eszméje Londonban sz. Pálét keltette és állította szembe. A népek, egyházak, városok tudniillik a templomi építmények mindeneket felülmúló nagyszerűségében nemcsak azon érzetüknek kívántak kifejezést adni, hogy az ő mindenekfeletti kincsök a vallás, hanem jelét akarták adni azon hatalomnak és miveltségnek is, melyet Isten kegyelméből e földön elértek. Helyén találom itt Stael asszony azon szavait idézni, melyeket ő Németországi' irt művében a bécsi szent István templom emlékezetének szentel, azt mondván : „Bécs épületei sorában első helyet foglal a sz. István tornya. *) Mindezt csupán azon okból idézzük Cicero után hogy kitűnjék ezen nagy reputációból, melybenGörögország állott, mily bámulást és csodálatot szokott kelteni a szellemi felsőbbség és ennek művei.