Pesti Napló, 1865. február (16. évfolyam, 4488–4060. szám)

1865-02-23 / 4056. szám

44-4056. Csütörtök, febr. 23.1865. Szerkesztési iroda: f­­erencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. 16. évi folyam. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos fietit-sor 25 uj kr. Pest, febr. 22. 1865. Szemle. Az emberi szabadság ügyét egy szép diadalünneppel gazdagitá a washingtoni congressus. A nagy köztársaság közel százados al­kotmányának első szerzői az alapmű ter­vezésekor nem emelkedhet­nek túl koruk elfogultságán, s tán a gondviselés is úgy akarta, hogy az emberi akaraterő a leg­­magasztosabb készítményére egy újabb kor felvilágosodottabb nemzedéke tegye fel a koronát, é s azért felejtetett az embernem szines osztálya a rabszolgaság vigasztalan nyom­o­r­á­b­a­n. A haladó idő azonban mind jobban és gúnyosabban mutatott e pontra, mely­­ a magát szabadnak nevező respublica alkotmányára szégyenletes foltként ta­padt, mig végre éretté lett a nemzedék, mely az emberjogok iránti tiszteletet ön­ző érdekeinél többre becsülve — kijelen­té­s­ő óhajtásként, hogy — minden em­beri teremtmény Isten képét viseli, s mint ilyennek, joga van a törvények egyenlő kedvezésére. A kimondott elv a mily igazságos volt, és oly elkeseredett az ellenszegülés, mely­re vállalkoztak azok, kik saját jóllétüket nem érzék keserűnek, kényelmüket nem undorítónak, habár tudják, hogy elnyo­mott embertársaik szenvedése és nyomo­rából sajtoltattak ki. A közös szabadságra törekvés, és a rabszolgaság fenntartási szenvedély közt az ügy eldöntése kardésre bizatott. Ke­mény harcz fejlődött ki a két fél közt, kibékü­letlen, mint az eszmék, melyek a felek zászlóira írvák, és elszánt, tartós, mint a jövő, melyre a felszabadítandó szines emberiség ennyi véráldozat árán még jogosabban számit. Sok, fényes győzelemmel gazdagíták a szabadság katonái köztársaságukat, nemzeti történelmük könyvét sok nagy tettnek, sok nagy áldozatnak jegyzékével tevék felejthetlenné Éjszak-Amerika pol­gárai, de sem e fényes győzelmek, sem a honfi érdemek ragyogó csillámai nem takarhaták el a foltot, mely az alkot­mányt, mint a kegyelt fehérek kiváltság­­levelét — a megsemmisített millió feke­tékre csupán azért, mert feketék, halotti szemfedélként terité. A szolgaiság eltűrheti, sőt keresheti a homályt, a szabadságnak csak világosság az eleme, csak nyilvánosságban van élete. Szét kelle tehát foszlani e szemfedélnek is ott, hol a polgári erény nem látszatból, hanem ön belértékéért lett a hazafiak bálványa. Az elmúlt év congressusi ülésszakában a törvényhozás mindkét háza előtt meg­szólalt a közel százesztendős némaság, s a fehér embert megillető személyjogok kiterjesztését kívánta a feketére és min­den színesre is. Dicsőségére legyen írva a senatusnak, itt a kor intő szavát megérték, s oly ha­tározatot mondott ki, mely Lincoln Ábrahám zivataros elnökségét az em­beriség jövendője számára szerzett sza­badságok tekintetéből joggal a nagy Washingtoné mellé hely­ezé. Kimonda­tott , hogy az Egyesült Államok alkot­mánya egy jobbitmánynyal — igazi jobbítmány — gazdagíttatik, s ezen pont a köztársaság minden tag­ját bőrszín különbsége nélkül egyenlően szabadnak nyilat­koztat. Fájdalom, a congressus alsóháza még akkor nem emelkedhetett a szabadelvű nézetek ez eminens színvonalára. Az ősi alkotmány iránti rajongó tisz­telet palástja alá bujt önzés, s azon a hangzatos szavakkal emlegetett ürügy, hogy a respublikának fele nincs a ház­ban képviselve, holott az állam alapszer­kezetének megvetéséhez minden tart­o­mány hozzájárult,s rövid időre el­­hallgattatá az emberjogok igazságos kö­vetelését, s a tanácskozásra összegyűlt 171 képviselő közül a jobbítmány mellett nyilatkozott 93, ellene 65, s nem szava­zott 23. Nem nyervén meg a kezdemény az al­kotmány által ily esetekre megszabott )­­étharmad többséget — az jobb időkre napoltatott el. Azóta az éjszaki seregek a hóditás te­rén nagyot haladtak; a rabszolgatartó ül­tetvényesek nehány gazdag területe és telepei visszafoglaltatók, s az unió leg­konokabb ellenei előtt is megfoghatóvá­­ kezdett lenni, hogy Washington és Franklin köztársasága nem Lincoln Ábrah­ám alatt mállik szét, s hogy a polgári szabadság philippsi csatavesztésé­nek gyásza Richmond és Charleston mel­lett nem fog megújulni. Eljöttnek látták tehát az időt a győző nép képviselői is, hogy a hadsereg kivi­vőit diadaljelvényeire ráolvassák az ál­dást, mely a nehéz munkát megszentelje, s eredményében termékenynyé tegye. A fehér Capitoliumban megszólalt má­sodszor is a jobbítmány hangja. Ezúttal biráinak száma 175-re ment. A színesek teljes szabadságba helyzése mellett nyi­latkozott 119 képviselő, ellene 56. És ezen három szónyi szavazattöbbség Éjszak Amerika terjedelmes területén em­berré tette a szegény szerecsent is; szét­törte rablánczát; oda vezeté az oltárhoz, melyen visszanyert hazája javára ő is gyújthat áldozó tüzet; ő is imádkozhatik esőért, vagy derengő napért; ő is örülhet, ha fia születik, és gyászolhat, ha kedvesét temeti, mert e naptól fogva neki is van hazája, van neve, és van­­ emberi mél­tósága. A nagy horderejű határozatot a he­lyeslés viharos zaja köszönte, taps és tet­szés harsogott a terem minden oldaláról. A nép és képviselői érzék, hogy a respub­lica törvényhozási életének ez legszebb momentuma. Este fényes kivilágítás , s az unió ily nagyszerű diadalának üdvözlésére száz ágyúlövés! Egy másik számunkra tartjuk fenn el­sorolni az előnyöket úgy anyagi, mint erkölcsi tekintetben, melyeknek e jobbít­mány által az unió közvetlen birtoká­ba jut. KIRÁLYI PÁL: Bécsi dolgok.­ ­ Az „Ost­deutsche Post“ a pénzügyi hely­zetről értekezik. Ha áttekintjük, mond többek közt, azt az ösz­­szeget, mely a pénzügyminiszter által a jelen és jövő év folytában hitelpapírok útján megszer­zendő, 200 millióval inkább keveset, mint sokat mondunk. Már jelenleg is mintegy 50—52 mil­lió kötvény van az államigazgatás kezénél, mely­re még venni kész piacz nem kinálkozott, — u. m. 33 millió az 1864-iki ezüst kölcsönből, mely nincs még eladva, habár egyelőre el van zálo­gosítva. Továbbá 15 millió az 1859 iki úgyne­vezett angol kölcsönből, mely visszakerült a banktól, hol zálogkép állott. Ezenkívül közel négy millió ugyanazon kölcsönből, mely már ré­gibb idő óta a pénzügyminisztériumnál van: — összesen 52 millió. Most 1865 ben még következendő tételek já­rulnak hozzá; 18 millió záloglevél az államja­vak eladásából; 30 millió fedezetlen deficit, mi­be a dán háború költségeinek megtérítése be van számítva. 1866-ban 30 millió fedezetlen szükséglet; is­mét 30 millió az államjavak eladásából; 15 mil­lió, mint második fele az 1859-iki ezüst kötvé­nyeknek, melyeket a bank visszaad.­­ Ha mindezekhez számíttatik a kibocsátási árfolyam, már megközelítettük a fentebbi 200 millió ösz­­szeget, holott nem számítók a budget némi ki­sebb hiányait, adóhátralékokat stb. Minő reményt nyújt már az európai pénzpiac­ jelen állása a folyó és jövő évben osztrák állam­papírok és állam-záloglevelek eladhatására ? Elmúlt az idő, midőn német és hollandi pénzpia­­czokon kiválóan osztrák állampapírokkal üzér­kedtek. Másnemű hitel és ipar­papírok foglalták el n­agy számban az előtért, u. m. mindennemű részvény, elsőbbségi kölcsönök, hitel és földhitel­­intézetek záloglevelei stb., s legújabb időben rendkívül veszélyes versenytáv veszi igénybe az európai tőkét — és ez az amerikai államkör- Csönpapír, így állván a dolog,­eszélyes-e folyvást a korábbi osztrák pénzügyminiszterek nyomában járni, s szüntelen hitelre és kölcsönre számítni ? Nem a legsü­rgetesebb és múlhatlan feladat-e, legalább egy részben más tervet követni ?­ Legelső követelés mindenesetre az állam­ ki­adásainak alább szállítása. Az 1866-ra szóló budgetben , egy 50 milliónyi tételt kivéve, mely a hadügyi budgetből vonatik le, kevés nyoma ennek. De ha a minisztérium hajlandó lenne is 20 millióval szállítni le a kiadásokat, ez az összeg koránt sem lenne arányban az 1865 és 1866-ki szükséglet hiányaival. Nem ismerjük félre — folytatja az „Ost D. Post“ — hogy a bank részére való fizetés az idén és a jövő évben rendkívüli teher, mi később könnyülni fog. De épen ezen két évben, midőn az államot oly tetemes és veszélyes teher nyom­ja, kell tetemesen és rendszeresen alább szállí­tani a kiadásokat, s ez csak az igazgatás terén történhetik. Az „U. D. Post“ végül úgy hiszi, hogy az 1866-os budget előterjesztése alkalmat fog adni a reichsrath képviselőházának, hogy tü­zeteseb-­­ ben tárgyalja a birodalom átalános pénzügyi helyzetét, mint ezt a felirati vita alkalmával tette. A régi „Presse“ egy hosszú czikkben érteke­zik a Plener pénzügyminiszter által közelebbről előterjesztett azon törvényjavaslatról, mely az államjavak eladásáról szól, s melyben, a czím ellenére, hol csak eladásról van szó, az elzálo­gosításra is felhatalmazás foglaltatnék. De kü­lönösen feltűnik neki ezen törvény második czikke, mely csak ennyiből áll: „A végrehaj­tással a pénzügyminiszter bizatik meg.“ A teljhatalom, mely itt a pénzügyminiszter­nek adatik, a „Pr.“ szerint túlságos. Ennélfogva a miniszter a javakat a becsáron alól adhatná el, árverést hirdet vagy nem hirdet, a­mint tetszik, négy szem­közt alkudhatik minden venni kívánóval, s száz évi időközt engedhet neki a lefizetésre. A törvényjavaslat nem szól semmi ellenőrzésről, semmi collegiális tanácskozmány­­ról. Pénzügyi dologban oly hatalom van neki adva, mint egy-egy római dictatornak.A „Presse“ kárhoztatja azt, hogy miután az államigazgató­­ság évekkel ezelőtt látta, hogy kénytelen lesz áruba bocsátni az államjavakat, nem gondosko­dott jó előre, nem becsültette meg gondosan s a maga idejében az eladás tárgyait. A részletes becslések kimutatták volna, mi az az ár, melyen alól adni nem lehet. Ily készülettel ellátva, a ve­vőkkel az alku elég korán megtörténhetik vala, hogy az állam zavarba ne jöjjön.Reményli a„Pr.“, hogy ha más nem ismeri is, a pénzügyminisz­ternél együtt vannak azon összeírások, melyek szerint az eladandó javak becslése lehetséges, é­s ezeket elő fogja terjeszteni a pénzügyi bi­zottságnak. Mindenesetre szükséges, hogy a bi­zottság tüzetesen tárgyalja az államjavak kér­dését — s ez kötelessége is. Ily fontos ügyben nem lehet lemondani a képviseleti testület ellen­őrködéséről. Mindenekelőtt szoros kritika alá kell vennie azon miniszteri tervet, hogy az állam­uradalmak megterheltessenek. Nagy elvek fo­rognak itt fenn, melyeket netm lehet egyetlen miniszter belátására bízni. Különben is oly ál­lamban, mint Ausztria, sok modiosum jár azzal, ha a kölcsönökre speciális zálog köttetik le. Ez né­mileg a korábbi hitelezők hátratétele. Gondos tárgyalást kíván az a kérdés is, hiszi e a mi­niszter, hogy maga, közvetlenül, valamely nyil­vános intézet közbenjárása nélkül,zálogleveleket bocsáthat ki. Többféle gazdasági aggodalmak támadhatnak e részben. Egy­felől­­igaz, hogy ter­helt birtok könnyebben talál egyes vevőket, mi­vel kevesebb folyó tőke szükséges megvételére, de más­felől ily eljárás által megnehezíttetik, hogy ne mondjuk,lehetlenné tétetik nagyobb bir­­tokcsoportozatok kisebb részekre való osztása. De mindenek felett arra helyez súlyt a „Pres­se“, hogy elérkezett az idő, midőn pénzügyek­ben hathatós ellenőrzést kell gyakorolni. Az ellenzékiek mint csak a két fentebbi pél­da is bizonyítja, hevesebb hangon kezdenek szólani a pénzügyekhez. Elfogadták, úgy lát­szik, kénytelenségből, hogy az 1866-os budget még ezen ülésszakban tárgyaltassék , de elég ügyes tacticával a hátrányt előnynyé akarják tenni, s nemcsak a pénzügyek tüzetesebb vita­tása által az állam terheit, a­mennyiben lehet, könnyítni, hanem a pénzügyek alapján a reichs­rath hatáskörének is több érvényt remélnek sze­rezhetni. A reichsrath képviselőháza 21-ikén nagyon rövid ülést tartott. Ellenmondás nélkül fogadta­tott el K. Tinti képviselő azon indítványa, hogy az 1866-iki budget adassék át a pénzügyi bi­zottságnak, mely jelentést tegyen arról, mikor és mi módon történjék a tárgyalás ezen budget felett. — Ezután következett gróf V r­­­n­­­s in­dítványa (melyet a „P. N “ tegnap közlött.) Ez a közelebbi ülésben, csütörtökön, fog tárgyal­tatni. A vasúti társaságok jövedelmi adópótlé­kának beosztását illető törvény megvizsgálására 9 tagú bizottság neveztetik ki. — Ugyanezen ülésben terjeszte elő M­e­n­d­e képviselő egy in­terpellate a bécs-budweis­pilseni vasút zár­tárgyában. — A pénzügyi bizottság üléseiben előterjesztendő külön jelentések közt van egy dr. Schindler által készített, mely nagy figyel­met fog ébreszteni. Jelentést tevő felhozza, hogy a közelebbi négy év alatt minden alkalommal ho­zott egy egy resolutiót a ház, mely az államta­nácsnak (Staatsrath) az alkotmány kifejtésére való káros hatásáról szól, é­s felszólíttatott egyszersmind a kormány, hogy a következő ülés­szakban terjeszszen elő törvényjavaslatot a mi­niszteri felelősség s a staatstab­ újjászervezése tárgyában. De a minisztérium mindez ideig nem tett eleget ezen felhívásnak. Ennélfogva dr. Schindler azt indítványozza, hogy a staatstat­ részére 1865-re kívánt 146,782 ft költség egyszerűen töröltessék ki a budgetből, s ez évre csak a rendkívüli költség szavaztas­­sék meg. És ha a ház kívánsága nem teljesít­­tetik, jövőben le fog vonatni az is, a­mi most megadatik. Különben a pénzügyi bizottság 21-ikén foly­tatta és befejezte a tengerészügyi minisztérium budgetének tárgyalását. Eiselsberg terjedelmes jelentésében ezen budgetből 2,389,440 ft levo­nását indítványozza. Felemlíttetett, hogy az eddigi összes levonás, mit a bizottság tett, mint­egy 6% millió. Minthogy azonban a deficit ele­­nyésztetése 28% millió levonását kívánja, s Giskra­ur csak 17 milliót vél meggazdálkodha­tónak a szárazi sereg budgetéből, még keve­­selték is némelyek a tengerészi budgetből való fentebbi levonást. Azonban Eiselsberg indítvá­nya elfogadtatott. Ismét gazdasági egyesületekről. Csabacsüd, febr. 15. Ha körültekintünk az európai világban, vagy saját kis világunkban, hol minden európai társadalmi és politikai jelenségek kisebbített mértékben tükröznek vissza ,­­ találkozunk egyéniségekkel, kik egész életöket, minden tehetségeikkel és ernye­­detlen­ munkával tisztán pénzszerzésre fordítják, nem becsülve semmit, mit fo­rintokban nem lehet kifejezni; találko­zunk másokkal, kik az öröklött vagy könnyen szerzett vagyont,minden testi és lelki erőt — mig csak a pénz s az erő ki nem merül — anyagi képeknek felál­dozzák ; s hajlandók vagyunk felkiál­tani : ime, az emberiség még nem élt soha ily anyagi korszakot ! A romlott­ság óriásilag halad ! — Azonban ko­runk minden nagy hibái, hiányai és er­kölcsi gyengéi daczára, tán a legkevésbé anyagias kor mindazon időszakok közül, melyeket a történelem fel tud mutatni. Nagyszerű kor ez, mihelyt nem saját pa­rányiságunk, saját szenvedéseink és pilla­natnyi érdekeink szempontjából tekint­jük. Igaz, hogy azon hatalmas képzelő tehetség, mely a művészetnek és költé­szetnek Phidiast, Raphaelet és Shakes­­pearet teremtett — korunkban nem mu­tatkozik. Ellenben a tudomány, a sza­badság és humanitás mellett soha se lel­kesült annyi kebel és annyi nagy tehetség s oly nagyszerű eredménynyel mint most. Maga a közgazdasági mozzanat, mely korunkban a társadalomra oly nagy be­folyást gyakorol, valamint a szellemi tö­rekvések s a tudományos kifejlődés szü­leménye, úgy ismét visszahat e törekvé­sek előmozdítására. De a lejárt idők dicsőítői némelykor felszólamlanak, mintha valami magasztos szellemi állapotot kellene látnunk, kopár mezőkben, térdig érő sarakban s rothadó posványokban, a tudatlan és szolga nép által lakta kunyhókban, s lakosainak dur­va előitéleteiben , anyagiságot ellenben a jól mivelt szántóföldekben, a csinos ker­tekben és majorokban, a vaspályákban és csatornákban, a szabad és szorgalmas népben s annak tisztább erkölcsi felfogá­saiban. — Korunk nem roszabb, mint elődei , — de más kívánalmai, más szük­ségei, más formái vannak, s e tekintetben hazánknak nincs kivételes állása. A moz­galom, mely nálunk létezik, ugyan azon törvényeket követi, mint másutt. E tör­vényeknél fogva mi a politikai életben hódolni fogunk a democratikus irányok­nak, akár tetszik, akár nem ; mert a cast­­szellem és következményei nem tarthatók, egy osztály s egy vallás másik felett nem uralkodhatik többé ; társadalmi viszonyainkban pedig alá kell vetnünk magunkat a közgazdasági exigenciák­­nak , mert nem a háború, nem a köz­­igazgatás, de az anyagi és szellemi terme­lés a társadalom legelső tényezője. Több­ször mondom,hogy e kifejlődési processus­­ban a gazdasági egyesületeknek fontos hivatásuk van.­­ De épen ezek iránt nem kevés a panasz. Hanyagsággal, rész­vétlenséggel, indolentiával vádoltatnak ezen egyesületek. A magyar szalmatüzet halljuk emlegetni. Nekem úgy látszik, mintha gazd.­egyesületeink tétlenségének más forrása volna ; azon sajátszerü ma­gyar kedély hangulat, mely szerint, ha közéletünk megnyílik, hiszszük, hogy egész időnket s tehetségeinket kizárólag annak kell szentelnünk, s ha ellenünk fordul a koczka, s köztermeink zárvák, azt véljük, hogy a hit és bánat felment bennünket minden munkásságtól. E ke­délyhajlamnak legjobb ellenszere volna azon tudat hogy az állam mellett, vagy inkább felette van a társadalom, szám­talan igényeivel, szükségeivel, köte­lességeivel, nagyszerű feladataival, s hogy e téren kell és lehet is folytono­san működni. — Tanúsítsunk itt élet­erőt, alkossunk itt nagy műveket, sen­ki se hátráltat benne, s diadalmaskod­ni fogunk minden imbecillitások felett, melyeket az állam elkövet, vagy az ő zászlaja alatt elkövettetnek. Tanulni, dol­gozni kell folytonosan, bármi formák sze­rint kormányoztassék az ország, mert ez a legbiztosabb új elemeket előállítani arra, hogy később az ország jól, s nekünk ro­konszenves és szükségeinknek megfelelő formák szerint kormányoztassék. Mi a gazdasági egyesületek, de általá­ban minden egyesület tevékenységét il­leti, ezt mindig csak egynéhány egyén, és nem a tagok százai fejthetik ki. E te­kintetben emlékszem, hogy fiatal korom­ban, tagja lévén egy bizottmánynak, hol kevés kedv mutatkozott a munkához, pa­naszkodtam a felett egy férfiúnak, ki ké­sőbb nagy európai névre szert tett; ő ne­kem igen helyesen felelte, hogy ha senki se akar dolgozni, dolgozzam én magam. A gazd. egyesületek körében ugyan­azt kell tenni. Egy pár ember találkozik mindenütt, ki munkás tud és szeret lenni, dolgozzanak tehát azok, s an­nak is lesz hatása. Mondják, hogy leg­jobb mód a gazd. egyesületek felelevení­­tésére, a tagoknak­ anyagi előnyöket nyúj­tani. Az ellen sincs kifogásom , de egy másik mód, véleményem szerint, az, hogy érdekesekké tegyük az üléseket, mi főleg az­által történhetik, ha közgazdasági kér­désekre is irányozzuk a figyelmet; e kér­dések megfejtésétől függvén mezőgazda­­sági haladásunk és jólétünk.­­ Nem akar­tam azzal azt mondani, hogy politikai vi­tákba bocsátkozzunk. A közgazdaság nem politikai, de társadalmi tudomány. — A gazdasági egyesületek fogják-e e kérdé­seket eldönteni?! Bizonyosan nem, de teendőikhez tartozik , azok megfejtését előkészíteni, s a véleményeket akként hangoltatni, hogy a megfejtés eszközöltet­hessék. Van-e kompetensebb testület ar­ra, mint 52 gazdasági egyesület volna, hogy alapos, s az ország érdekeinek meg­felelő véleményt mondhasson a kereske­dési szabadságról, a közadóztatásról a hi­telviszonyokról, az uzsora­törvényekről, a közlekedési eszközökről. Nagy közgazda­­sági reformoknak nem is lehet teljes si­kere, hanem az érdekeltek kebelében kez­­deményeztetnek, nem azok által deríttet­­nek fel, s ha nem az érdekeltek által ké­szíttetik elő a terrénum, melyen azokat érvényesíteni kell. Az angol nemzetnek, valamint Ameri­kába bocsátott rajának valódi nagysága abban áll, hogy roppant társadalmi tevé­kenységet tud kifejteni, s maga teszi, mit más nemzetek az államtól várnak, s ebben fekszik szabadságának biztosítéka. Utá­nozzuk az angol fajt e téren, ez is sport, pedig a legnemesebb sport, igen jól el­fér más sportok mellett is. — A nap elég hosszú arra, hogy mulatság és élvezet mellett — minek én ellensége nem va­gyok — időt engedjünk komoly munká­nak is, mi nélkül az ember nem más, mint: „nos numerus sumus et fruges con­­summere nati.“ Büszkeséggel vallottuk magunkat hajdan municipális nemzet­nek : maradjunk az azontúl is, de tudjunk azonfelül társadalmi nemzet lenni. TREFORT ÁGOSTON: Felvilágosításul. A „Sürgöny" múlt szombati számában, az új­dondász tudomása szerint, én már aláírtam azon szerződést, mely szerint a debreczeni színház igazgatását át fogom venni. Ez újdonságot e la­pok „különfélék“ rovata is átveszi, s azt oly, czél­­zásokkal teljes megjegyzéssel kiséri (kétségkí­vül hibás értesülés után), mely ellenem a gyanú­sításoknak zárt kaput nyit. E megjegyzés így hangzik: „A közönség bizonyosan sajnálni fog­ja, hogy Sz. itt hagyja a színpadot, melynek egyik legkedveltebb tagja. Hanem itt hagy­­ták már ezt sokan, részint ideigle­nesen, olyankor, mikor a szerződés ideje közeledet, részint örökre, mint a ma­gyar színészet lángeszű alapítóinak csaknem egész tábora, s a színház túlélte e veszteségeket, s túl fogja élni az ezután következőket is mind. Hála istennek, az intézet halhatatlansága bizto­sítva van, fennállása nem függ egyeseknek se szeszélyét­ől, se életétől.“ Az aláhúzott szavak azok, a­melyek különfé­le gyantásokra szolgáltathatnak alkalmat, mert azok vagy azt teszik, hogy én csak fenyege­­tődzöm az elmenetellel, azért, hogy több fizetést csikarhassak ki; vagy azt, hogy azért megyek el, mert nem kaptam annyi fizetést, mint a­meny­nyit követeltem. A két feltevés közül bármelyi­ket akarja az újdondász úr a közönséggel gya­­nittatni, mind a két esetben helytelenül van ér­tesülve, mert én több fizetést nem kértem, kö­vetkezőleg netaláni elmenetelemnek sem lehet oka az, hogy kíván­ságomat megtagadták. Miért szándékozom elmenni? legyen szabad elmondanom. Évek óta figyelemmel kísérem a vidéki színészet fejlődését, s a hosszú tapasztalás azon meggyőződésre vezetett, hogy abban nem­hogy haladást vettem volna észre, sőt, ellenkező­leg, naponkénti hanyatlást. — Ha társaimmal vidéki vendégszerepléseinkből hazatértünk, nem győztünk eleget panaszkodni a vidéki társula­tok rendetlenségéről, szorgalom hiányáról, s a művészi tehetségek ritka voltáról. S ha az elő­sorolt bajok okát kérdezzük egymástól, a fele­let rendesen az volt, hogy a vidéki igazgatók

Next