Pesti Napló, 1865. március (16. évfolyam, 4061–4086. szám)

1865-03-28 / 4083. szám

71-4083 Kedd, mart. 28.1865. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-h­ivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI KAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy h­elyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. 16. évi folyam. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyílt­ tér: 5 hasábos petit­sor 25 uj kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ ápril.júniusi évnegyedes folyamára. l­­. : & frt br. A „PESTI NAPLÓ“ kiadóhivatala. Pest, mart. 27.1865. (Fk) Titkos szerződés — e két szó lebe­gett minden ajkon,midőn a septemberi con­­ventio tartalma köztudomásra jutott. Kiki mintegy ösztönszerüleg érezte, hogy itt va­lami hézag van, valamint a nem zeneértő is kiérzi, ha az accordnak egy hangja hiány­zik. Mindazáltal nem törtük rajta fejün­ket, vajjon milyenek lehetnek azon tit­kos állapítmányok, melyekben a septem­beri conventio tulajdonképi jelentősége keresendő; ezen — mondjuk —nem tör­tük fejünket, mert fel lehetett tenni, hogy erre nézve nem egyhamar fogunk felvi­­lágosíttatni, minthogy e titoknak kétsé­­gen kívül csak kevés a tudója, e kevés pe­dig jól fogja őrizni. Mindazáltal Mazzini József határozot­tan állítja, hogy előtte nemcsak a titkos szerződés tétele tudva van, hanem még tartalma is, sőt még külsejét is oly rész­letesen írja le, mintha az okmányt önnön kezében tartotta volna : úgynevezett an­gol papír, nyolcz lap, kék selyem­kötés; csoda, hogy — salva veria — a netalán illetlenkedett légy által e borítékon hátra hagyott nyomoknak száma nincs kö­zölve. . . . Az olvasók nagy része a híres forradalmár ime leleplezéseit talán hum­bugnak fogja tartani; mi részünkről sza­badságot veszünk magunknak más véle­ményben lenni, és arra emlékeztetni, hogy ugyancsak Mazzini József nemcsak a sep­temberi conventio körüli alkudozásokat signalizálta a világnak, hanem 1859-ben Savoya és Nizza bekebleztetését is előre mondta. Kétségtelen tehát, hogy e férfinak alkalma van jó forrásból meríteni,de ha en­nél fogva némelyek titkos borzalommal szólnak azon félelmes policziáról, melyről az európai forradalom rendelkezik, s mely még a kabinetek leghomályosb rejtekeibe is bele­hatol, ezen borzalomban mi távolról sem osztozunk, hanem az egész dolgot na­gyon egyszerű módon magyarázzuk ma­gunknak. Mazzini úr — alkalmasint aka­ratlanul — eszközül szolgál a párisi és tu­­rini diplomatia kezében, s azon titkokat,mi­ket leleplez, azoknak tudtával veszi, akik hivatalosan fátyolt bontanak rájuk. Mily utakon, mily csatornákon át eszkö­zöltetik ezen összeköttetés? — az mellékes dolog, de hogy ily összeköttetés létezik, az előttünk semmi kétséget nem szenved. Ismételjük, miszerint ezzel Mazzini ha­­zafiságára nem akarunk árnyat vetni; nem mondjuk, hogy ő eszközül engedi magát át, hanem hogy talán akaratján kívül is annak használja fel a diplomatia. Ha III. Napóleon oly hatalmasnak tudná Mazzinit, hogy ez a császárnak valamely tervét meggátolhatná, nem hiszszü­k, hogy a híres forradalmár ama tervekről oly jó eleve tudomást kapna, de miután Mazzini declamátiói a gyakorlatban teljesen árt­­hatlanok, épen ezen declamátiók képezik a legjobb eszközt, midőn a világot valami nagy eseményre elő kell készíteni. A for­radalmi párt ilyenkor mindjárt az első hír felmerülésére elpattogtatja a maga puskaporát; a félhivatalosak gyengén de­­favoyálják az illető állítást, közönség és hir­­lapirodalom tüzetesen foglalkozik a tárgy­­gyal, pártok alakulnak pro et contra, a vita hetekig vagy hónapokig tart, s mi­dőn már kiki bele fáradott, ténynyé válik az, a mi addig csak puszta hir volt. A vi­lág ekkor többé kevésbé már megbarát­kozott az illető eszmével, s a kivitelt egy­szerűen tudomásul veszi. Mazzini , szenvedélyes ember létére, igen alkalmas ily aknász­munka segíté­sére ; a­mi erőset mondhatni valamely új terv ellen, azt ő mind elmondja már az első pillanatban is, figyelmeztet, kér, iz­gat, lázít — rendesen hatástalanul. Sza­vainak több kevesebb viszhangja van az országban, de a düh elpárolg; az emigra­­tio feje meggyőződik, hogy gyakorlati eredmények előidézésére nincs hatalma, s így megadja magát, ha utóvégre mégis megtörténik, a­mi ellen ő eleinte keresz­tes háborút prédikált vala. Véleményünk szerint ugyanily sze­rep jutott Mazzininak a septemberi con­ventió titkos toldalékára nézve is. — Feladata : az olasz nemzetet lassanként megbarátkoztatni azon gondolattal, hogy a fiatal királyság területe új szerzemények által növekedhetnek ugyan, de ez esetre Francziaország is újabb területek átenge­dését fogná követelni. Az ily eshetőség persze még többé kevésbbé távoljövőben állhat, de nem árt, ha a világ idejekorán megbarátkozik azon eszmével, hogy Olasz­ország mostani határai még nem a legis­­legszélsők,­­ de Francziaországéi sem! Az ebbeli szerződés részleteinek vitatá­sába nem er­eszkedünk, mert nem tudjuk, mennyiben hiteles az újságokban közölt szöveg. Annyi mindazáltal kétségtelen, hogy a titkos jegyzőkönyv főtárgyát Ve­­lencze képezi, és hogy Francziaország — illő díj mellett — e tartomány elfoglalá­sában Olaszországot segíteni kész leend, ha a tuileriák felfogása szerint erre az al­kalmas perez megérkezendett. Nem tudjuk, mikor fogja III. Napóleon „korszerű*‘-nek tartani az olasz kérdést megint előtérbe tolni; de mig ez nem tör­ténik, mig Metternich herczeg a tuilleriák kedvencze, Gramont herczegnek pedig Bécsben nincs egyéb kijelenteni valója, minthogy koronás ura igen nagyon örül az Ausztriávali jó egyetértésen addig a szent atya is teljes nyugalommal hajt­hatja le fejét. — Francziaország fellépése legalább nem fogja az ő álmát komolyan háborgatni. Ha a történelem 1864. sept. 15-ét a nagy következményű napok közé fogja sorozni, attól tartunk, hogy nem Róma volna az, mely e következménye­ket közvetlenül és első­sorban megérezné. Bécsi dolgok. Irtok volt, hogy az erdélyinek (lucus a non lucendo) nevezett arad-szebeni vasút ügyében kiküldött reichsrathi bizottság Schimke urat, a tiszai vaspálya igazgatóját megkérdeztetni ha­­tározó, az érintett erdélyinek mondott vasút költ­ségvetése iránt- A nevezett szakférfiú vélemé­nye, a „Wiener Abendpost“ szerint, oda ment ki, hogy ha a tiszai vaspályatársaságnak ren­delkezése alá adja a kormány a kellő pénzt, az arad gyulafehérvári vonal felépíthető, s az üzlet megindítására felszerelhető lenne 15 millió ftból. S ha annak idején a tiszai vaspályatársaságnak engedtetnék az érintett vonal üzlete: tekintet­tel a már meglevő s a nevezett társaság műhelyei­­ben kiigazítható járművekre és eszközökre, a fentebbi 15 millióból még 2 milliót meg lehetne takarítani. Dr. Schimke továbbá kiszámító, mily névszerinti észletért lenne képes a szóban forgó arad-gyulafehérvári vonalrész építését és fel­szerelését más vállalkozó elvállalni. Számítása 22­1 millió forintra ment. Végre a kereskedel­mi minisztérium képviselője előadó, hogy ha Pickering ajánlata, mely szerint az arad-vörös­­toronyi vasút építése és az üzletre felszerelése gyulafehérvári mellékágával együtt 40 millióra van felvéve, elfogadtatik : az arad gyulafehér­vári vonalrészre csak 21 m­illió frtnyi név sze­rinti öszveg esik. Ez előterjesztésekre mit mon­dott a bizottság, a bécsi lapok még nem írják. Vasútról lévén szó, ki kell emelnünk a rei­chenberg pardubitzi vasút igazgatóságának hir­detményét, mely szerint a harmadik osztály mel­lett egy negyedik osztályt is állít fel május­­­étől kezdve. A szállítási díj e negyedik helyen egy személytől egy mértföldre, a törvényszerű bélyegdíj mellett, csak 10 krajczár lesz. Az utasok 70 fontot vihetnek magukkal ingyen. Nagy jótétemény a szegény munkás­osztályra nézve. Óhajtandó, hogy más vasúttársaságok, és hazánkban is kövessék. — Annyival inkább várhatni ezt, mivel, a „Presse“ kimutatása sze­rint, a társaságok érdeke is sürgeti e rendsza­bály behozását. Az összes porosz vasutak for­galmára vonatkozó adatok ugyanis világosan mutatják, hogy a negyedik helyen utazók szá­ma a porosz vasutakon 1859-től 1863-ig csak­nem négy millióval szaporodott, a­nélkül, hogy a többi osztálybeli utazók száma csökkent vol­na. Ellenkezőleg , az első három osztálybeli utazók száma is emelkedett, habár nem is oly mértékben, mint a negyedik helyen utazóké. Említettük volt, annak idején, minő vámügyi értekezletet indítványozott az angol kormány, az angol-osztrák kereskedelmi szerződés előké­szítése végett. Angliából, mint írják, Hutt és Somerset-Beaumont urak már elindultak.­­ A „Presse“ írja, hogy az osztrák kormány részé­ről kinevezettek is már megkezdték volna az előmunkálatokat, s vizsgálat alá veszik, mely áruczikkek vitethetnének be leginkább Angliába. Hogy a bor fő-fő szerepet játszik e czikkek közt, mondani sem kell. Az enquéte, mond továbbá az idézett lap, az európai posta- és hajózási vi­szonyokra is kiterjed. A törvénykezés terén is közeledést remél a „Presse,“ a vámügyi egyez­kedések folytán, az osztrák birodalom és Anglia közt. Óhajtandó, hogy valósuljon a „Presse“ reménye. Óhajtandó, hogy az angol franczia szerződéshez hasonló vámszerződés jöjjön létre, melyben Magyarország terményeire kellő tekin­tet legyen. Óhajtjuk végre, hogy az ekkép kö­tendő szerződést hasonló eredmények kövessék az ausztriai birodalomban, mint Francziaország­­ban követték. Csak a részvény­társaságok ala­kulása körüli törvényhozást említjük, melyre nézve a franczia kormány a szabadelvű angol törvényhozás nyomain kezdett indulni. Azonban erről külön, más alkalommal, tüzetesen. Az angol kormány, az osztrák-angol vámügyi értekezletnek, bár nem e czélra készí­tett, be­cses anyagot nyújtott azon emlékiratban, mely­ben az európai vámjegyzékeket könnyen átte­kinthető táblázatokban egybeállíttatá. Benne van az a néhány vámtétel is, mely még Angliá­ban fennáll. 1826-ban még 1280 vám alá eső áruczikk volt Angliában, 1841-ben már 1052-re, 1853-ban 466-ra, s 1863-ban, 142 re szállíttat­tak le a vámjegyzék tételei. S mig az 1280 vámtétel 1826-ban 19,562,000 fontnyi bruttó vámjövedelmet adott, 1863-ban e jövedelem a még fennálló 142 vámtétel után 23,232,000 font sterling volt. ,. — Ha szabad lett volna a reichsrat­ot harcz­­térhez, s a képviselő testületet intézlő hadsereg­hez hasonlítnunk, mindez ideig a legnehezebb ne­héz lovasságot láttuk volna benne, melyen meg­mozdulása és tömeges haladása közben is mint­ha a fontolgatás szelleme nehézkednék. Több­ször történt meg, hogy a minisztérium váratlan meglépéssel győzött e tisztes hadtesten, mint megfordítva. Gyakran esett meg, hogy a képvi­­selőház, követve a minisztérium azon inkább szándékos, mint kénytelenségből folyó fogását, hogy nem felelt mindjárt az interpellátiókra, a képviselőház is olykor mintegy időt játszott kér­­a gondolkodásra. Annál meglepőbb a képviselőháznak egy közelebbi gyors evolutiója. Híven emlékeztet a keleti lovas népek megszokott azon taktikájára, hogy az ellenfél elől gyorsan is visszavonultak, de csak azért, hogy a tökéletesnek vélt győzel­mében elbizakodót szintoly gyors visszafordu­lás által lepjék meg és döntsék maguk részére a győzedelmet. Említettük közelebbről, hogy a minisztérium mártius 22 -én győzött azon kérdésben, hogy az 1866 ki budgetre ne az előbbi makacs, hanem egy UJ b­i­z­o­tt­s­á­g neveztessék ki. A minisz­teri lapok nem mulaszták el megtenni ezúttal nem ostromló, hanem diadal­lövéseiket. Többek közt a „Constitutionelle Cst. Ztg“ beszélt azon elégtételről, hogy a ház többsége az ő és pártja részére áll a volt pénzügyi bizottság és az oppositio ellenében. Következett a mártius 24 -i ülés, melyben meg kellett választani azt az új bizottságot, me­lyet a miniszteriálisok óhajtottak. Elkezdődött a szavazás a 36 tagú bizottság választására. 175 szavazati levél adatott be az elnöknek, s így az absolut többség 88 szavazat. Számba vé­tetvén a kétszeri szavazásban többséget nyertek nevei, kitűnt, hogy a baloldal az összes bizottságnak kétharmadát tölte be jelöltjeivel, míg a többi pártok jelöltjei csak egy harmadát teszik annak, azaz 24 bal­oldali, s csak 12 nem baloldali képviselő vá­lasztatott be. Az előbbi bizottságban a baloldal és a más pártok egyenlő számban lévén képvi­selve, az ellenzék fényes győzelmet nyert, s elégtételt az 1865-ki bizottság is. Az 1865 diki bizottság némely nevezetes miniszteriális tag­jai maradtak ki az új választásnál , mely­nek névsorában nem találjuk többé gróf Vrints, Hartig, Groisz (erdélyi) és S­z­a­b­ó­­ képviselők neveit; míg az ellenzék nemcsak számban, hanem intensiv erőben is nyert Berger, Demel, Kuranda és To­man képviselők beválasztása által. A minisztérium lemondásáról van szó ismét. Schmerling államminiszter mártius 25-én értekezletet tartott a magához meghívott szá­mos reichsrab­beli képviselővel, kik közt szá­mos miniszteriális pártbeli. Mint a félhivatalos „Constit. Dest. Ztg“ jelenti, itt szóba jövén az 1865-iki budget felett elkezdendő reichsrath­beli viták, az államminiszter kijelenté : „Abban az esetben,ha a reichsrath képviselő­­háza a pénzügyi bizottság példájára, annál na­gyobb levonást szavaz meg a kiadásokból, a­mennyire a minisztérium ajánlkozott, — kény­telen lesz ő Felségét kérni, méltóztassék to­vábbi intézkedéseket tenni,“ — azaz más mi­nisztériumot nevezni ki. Eddigelé a képviselők rémületbe jöttek ha­sonló nyilatkozatokra, s jobbnak látták enged­ni, hogy sem az „alkotmány minisztere“ lelép­jen. — Ha mondattak a fentebbi szavak, (me­lyek ha magokban nem csupán fenyegetődzé­sek, az „Oest. Ztg“ mindenesetre rémizni aka­rt velök másokat), — a minisztérium lelépte csak attól függene, többet von e le a képviselőház egy két millióval a kiadásokból 20 milliónál. — Majd megválik. Nemzeti színház. Vasárnap, martius 26-dikán, rendkívüli előadás, az ínséggel küzdő erdélyiek javára. Nagyon messze vidéken kellene lakni, s fővá­rosunkkal ismeretlen embernek kellene lennie, a­ki ne tudná csak a czim fentebbi néhány szavából, hogy midőn hazánk bármelyik részében mutat­kozó ínségről van szó, itt a központban a társa­dalom koránt sem éri be a részvét csupa muto­gatásával, nem azon legkevesebbel, miben az adakozó szive nem érzi, a­mit a kéz cselekszik. A fővárosi társadalom inkább az ellenkező fo­gyatkozásban szenved: szíve nagyobb, mint gazdagsága. Szív és jóakarat dolgában mindig jó esztendő van itt, s ez a tőke minden külső mostohaság mellett sem apad. Ok, ha az anyagi állapot is ily magas fokon állana, s ki nem lenne téve az idők változásainak, csodákat mi vélne Buda­pest. Annyi bizonyos, hogy akár bőven, akár szűk­­­ken teljék az anyagi áldozat, a főváros társa­dalma oly módon szokta tenni azt, mely a rész­vét valódiságára mutat. Ez­úttal sem érte be társadalmunk az adako­zás mindennapi módjával. Hogy a részvét a tö­meges nyilatkozás által ne csak egyesek, hanem mintegy az összes fővárosi társadalom nevében­­ nyilatkozzék , nyilvános előadás rendeztetek.­­ Mily nagy volt a tolongás a néző­helyekért ! A­­ mintegy kétszeresre fölemelt árak daczára, a pá­holyokra kétszerre több volt a jegyet venni aka­ró, mint a jegy, s igy a páholyközönség egy része zártszékekbe volt kénytelen szorulni: a zártszék férfi közönsége álló helyekre, a parterre a karzatra szorult, s minden zug teljes teli volt. Az érdekeltség egy meglepő ritka jelét láttuk. A mi tán soha sem történt, fél órával az előadás kezdete előtt színlap aranyért sem volt kapható, második kiadást kellett rögtönözni belőle. De nemcsak ez dicséri közönségünket. Társa­dalmunk a részvétnyilatkozás igen közönséges nemének tartja vala a csupán fizető és néző sze­repet. A jótékonyságban ily p­a­s­s­i­v­i­t­á­s tür­­hetlen lett volna neki. Képzelni lehet! Midőn hölgyektől jön az eszme, hölgyek lelkesednek és hölgyek a rendezők, lenni kell a dologban, a­mi az áldozatkészség valódiságára mutasson, sőt lenni kell, még fogyatkozások mellett is, finomságnak és jó ízlésnek benne. Mily közönséges dolog lesz vala csak páholyt vagy széket bérleni, végig nézni és tapsolni, é­s azt engedni, hogy a színpadon azon színészeink szerepeljenek, kiknek ez különben is köte­l­es­ség­ü­k. Ez csaknem annyira ellenkezett belső vágyaikkal, s a dolog természetével (ha szabad az oly távol eső érzelmeket bizonyos oldalról összehasonlítnunk), mint az, hogy egy tánczvi­­galomban maguk helyett ballettánczosnőket nézzenek; vagy még inkább az, hogy múlt é­v­­ben beérjék a szükölködök számára az aláírás­sal, a fáradalmasabb bazár rendezés helyett. A munka, fáradozás, gond, mindig csalhatlanabb jele a részvét valódiságának, mint az olykor könnyen kiadható pénz. Az előbbi nehezebb mód, é­s a nők, ha lelkesednek, inkább teszik a minél nagyobb, mint a minél kisebb áldozatot. Évesekben nagyon helyes és üdvös nőkre bízni a dolgot, s a férfiak ne avatkozzanak bele, csak mint alárendelt segédek, kik vakon engedelmes­kednek. A jótékonyság terén az önsegélyt ma­gában foglaló autonómia szellemét jobban fenn­tartják és előmozdítják, mint a férfiak képesek ezen a téren. Jelenleg is gróf Z­i­c­h­y Pálné és gr. Károlyi Edéné úrhölgyekkel követtek mindent,hogy az elő­adás tükre legyen a valódi részvétnek. —Egész sereg lett volna azok száma, kik a színpadra mintegy művész-bazárba készek a műke­dvelés­­ben szerzett legjobb tehetségeiket nyilvánosság elé hozni; de, fájdalom, nem volt benne lehető­ség, hogy ötvennél több műkedvelő is részt vegyen az előadásokban. S még ezen öt­­vennek nagyobb részére is azt lehet mondani, a­mit a páholyból zártszékbe szorult közönség­re, a játszó előadásban nem jutván szerep, be kellett érnie a néma ábrázolatokban való rész­vétellel. Az előadások közt egy vígjáték is volt: „Feltalálta, de nem a puskaport!“ — Egy, ed­dig ismeretlen mű! — Ezen alkalomhoz nem látták elégnek, hogy csak az előadás legyen új, magának a tárgynak is újnak kellett lenni, így fordítá le, kétségkívül felsőbb női rendeletre Szentkirályi Albert francziából a fentebbi kis művet! Dicséret érte az újdonul műkedvelő írónak! Szerepeltek a műben: Orczy Gyürky Sarolta, gróf Nádasdy Ferencz, ifjabb gr. Károlyi István, gr. Zichy Nándorné (ezek a főszerepek); Szentkirályi Albert, gróf Wenkheim Frigyes (utóbbi inas). És még hagyján, hogy olyanok szinészked­­nek a kik abban járatlanok, s minél járatla­nabbak, annál bajosabb a tanulmány merőben új neme ; hanem még meg kell adnunk, hogy az előadás maga na­p gond és szorgalom tükre volt. Orczy-Gyürky Sarolta urhölgy már tavaly egy hasonló alkalommal bemutatá e téren ügyes­ségét : akkor is nem műkedvelőnek, hanem gyakorlott színésznőnek tűnt fel, s jelenleg is játékával érdemlé meg a zajos tapsokat. Nagy tetszésben részesült, gr. Zichy Nándorné is, a ta­valyi bazár egyik legbuzgóbb árusnője, egy varróleány szerepében. Felesleges kiemelni, mert magától értetik, a csínt és ízlést színpadi öltözetében ;­ de kiemelendő az a színpadi ott­honosság az ügyes és hajlékony mozdulatokban melyekben a kellemnél is több valami volt ; szellemdusaknak mondhatnék, ha mozdulatokra szokás lenne ily kifejezést haszálni. Gr. Ná­­dasdy Ferencz egy éltes herczeget játszott, a­ki nem tudná, meg nem mondta volna, hogy a fehér álhaj alatt egy nagyon fiatal ember lap­pang. Különösen hangja és helyes szavalása tették meg hatásukat. Ifjú gr. Károlyi István, ki tavaly a pinezőr szerepben oly jól játszott, most is talált jó szerepet. Ezúttal egy ifjú fodrászt szintén oly jól személyesített, hogy az alak és jellem egész világossággal marad meg emléke­zetünkben, a­mi pedig a színészetben nem utolsó próbakő. A fő vonást, az ifjonczi naivságot több helyen oly találóan ábrázolta, hogy a tapsok nem az egyént, hanem a játékot illették. A kis sze­mélyzet minden tagja jó ízléssel játszott, s az egész előadás összevágó és élvezetes volt. A zenei előadások szakasza szintén érdekes volt. Ezúttal ismeretes és ismeretlen művészek szerepeltek. A rendezők igyekeztek a zeneileg műveit közönséget kielégíteni, s ez sikerült is. Szuck Ró­.a k. a. gordonka-, Folz Mihály úr fu­vola- és b. Vay Lenárd hegedű játéka után Carina Anna k. a. magándala következett. Elég változatos és sok tapsokban részesült előadások. Felesleges végül kiemelnem a néma ábrázo­latokat. Ezek a színek, a csoportozat festőisége s a világítás szépsége által tündéries látvány­ok voltak, s különösen a festőiség iránt sok fogé­konysággal biró női közönség előtt az előadás­nak majdnem legérdekesb részei szoktak lenni s ismétlésben és nagy tetszésben részesülnek mindig. De a festőiségen és szinpadi világításon kí­vül van valami szebb, mi érdekessé teszi ezen néma ábrákat. Ez azon mélyebb jelentés, me­lyet a közös ügyben és jó tettekben való csopor­tozás által nyernek, s az a szellemi dicsfény, melyet lelkes honleányainkra a közelism­erés áraszt !­f­ i főözépdunai gőzhajó-társaság, mely, a­mint olvasóink tudják, a köztisz­­teletű hazafi ifj. Bartal György elnök­lete alatt alakul, megnyervén a legfel­sőbb engedélyt, legközelebb szétbocsátot­­ta aláírási íveit. Midőn a társulat, alapszabálytervezete felterjesztetett, ki jön hallgatva iránta a budapesti kereskedelmi- és ipar­kamara, és az, a legkedvezőbb véleményt adván a vállalatról, különösen kiemelte annak hasznosságát a forgalomra, s mielőbbi életbeléphetését felette kívánatosnak je­lentette ki. A helytartótanács, az udvari kanczel­­lária, a kereskedelmi és pénzügyminisz­tériumok , mind ajánlólag terjesztették legmagasabb jóváhagyás alá a vállalatot ; ő Felsége pedig, midőn ez ügyben Bartal György úr a trón elé járult, kegyeskedett azt legin. pártfogásáról biztosítani. Ilyen előzmények után nincs egyéb hátra, mint hogy most már, midőn a rész­­vényaláírási ívek kibocsátvák, a közön­ség, me­lynek érdekében a vállalat létesül, minél tömegesebben járuljon annak pár­tolásához. A magyar journalistica, mely az első percztől fogva figyelemmel és rokonszenv­­vel viseltetett e magyar gőzhajótársaság ügye iránt, csak következetesen jár el, ha arra a nagy­közönség figyelmét ezút­tal, midőn épen az aláírás ideje van, is­­ m­ét­ felhívja. Egy hasonló vállalat szükségességét nem tagadja senki. Nyereséges voltában csak azok kételkednek, kik azt hiszik, hogy a Luczenbacher - Ruston - féle gőzösök azért adattak el a cs. k. első szaba­dnna­­gőzhajótársaságnak, mert erre forgalmuk elégtelensége kényszerítő. Holott bizton állíthatjuk, hogy a most nevezett vállalat oly évi jövedelmet hajtott tulajdonosai­nak, melynél többet a létesülni akaró tár­saság sem kívánhat,vagy legalább a meny­nyivel egy hasonló vállalat mindig "meg­elégedhet. Hogy nem milliókkal akar megindulni a társulat, hanem csak an­nyival, a­meny­nyit­e kimerült hazában a jelen viszo­nyok közt is összeszerezhetni vél, az csak az élén állók helyes számítását bizonyítja, mely egyszersmind a legjobb kezesség a vállalat életre való csirája és biztos fejlő­dése felől. Kereskedői közmondás, hogy „a ki kicsivel kezdi, nagyban végzi,“ s a­­ magyar példabeszéd szerint is „a ki bocs­­korban keres, csizmában költ.“­­ A dunapart közönsége, mely már a múlt évben oly érdekeltséggel, sőt áldo-­­­zatkészséggel csoportosult e vállalat böl­csője körül, hiszszük, hogy a tett órájában nem kevesebb buzgóságot, fog tanúsítani annak felállításában.­­ Hiszen még azok is, kiket a dolog köz­­vetlenül nem érdekel, örömmel nyújtják kezöket és hozsannát kiáltanak az alaku­ló társulat elé. A „Concordia“ oláh lap írta a minap: „Sokaknak érzelmeit tolmá­­­­csoljuk, midőn szívből üdvözöljük e tár­­saság megalapítását, mert ez azonkívül, hogy olcsóbbá és kényelmesebbé fogja t­­enni a közlekedésünket, egyszersmind­­ megmentendi az utazó és kereskedő k.

Next