Pesti Napló, 1865. március (16. évfolyam, 4061–4086. szám)
1865-03-28 / 4083. szám
71-4083 Kedd, mart. 28.1865. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI KAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. 16. évi folyam. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyílt tér: 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ ápril.júniusi évnegyedes folyamára. l. : & frt br. A „PESTI NAPLÓ“ kiadóhivatala. Pest, mart. 27.1865. (Fk) Titkos szerződés — e két szó lebegett minden ajkon,midőn a septemberi conventio tartalma köztudomásra jutott. Kiki mintegy ösztönszerüleg érezte, hogy itt valami hézag van, valamint a nem zeneértő is kiérzi, ha az accordnak egy hangja hiányzik. Mindazáltal nem törtük rajta fejünket, vajjon milyenek lehetnek azon titkos állapítmányok, melyekben a septemberi conventio tulajdonképi jelentősége keresendő; ezen — mondjuk —nem törtük fejünket, mert fel lehetett tenni, hogy erre nézve nem egyhamar fogunk felvilágosíttatni, minthogy e titoknak kétségen kívül csak kevés a tudója, e kevés pedig jól fogja őrizni. Mindazáltal Mazzini József határozottan állítja, hogy előtte nemcsak a titkos szerződés tétele tudva van, hanem még tartalma is, sőt még külsejét is oly részletesen írja le, mintha az okmányt önnön kezében tartotta volna : úgynevezett angol papír, nyolcz lap, kék selyemkötés; csoda, hogy — salva veria — a netalán illetlenkedett légy által e borítékon hátra hagyott nyomoknak száma nincs közölve. . . . Az olvasók nagy része a híres forradalmár ime leleplezéseit talán humbugnak fogja tartani; mi részünkről szabadságot veszünk magunknak más véleményben lenni, és arra emlékeztetni, hogy ugyancsak Mazzini József nemcsak a septemberi conventio körüli alkudozásokat signalizálta a világnak, hanem 1859-ben Savoya és Nizza bekebleztetését is előre mondta. Kétségtelen tehát, hogy e férfinak alkalma van jó forrásból meríteni,de ha ennél fogva némelyek titkos borzalommal szólnak azon félelmes policziáról, melyről az európai forradalom rendelkezik, s mely még a kabinetek leghomályosb rejtekeibe is belehatol, ezen borzalomban mi távolról sem osztozunk, hanem az egész dolgot nagyon egyszerű módon magyarázzuk magunknak. Mazzini úr — alkalmasint akaratlanul — eszközül szolgál a párisi és turini diplomatia kezében, s azon titkokat,miket leleplez, azoknak tudtával veszi, akik hivatalosan fátyolt bontanak rájuk. Mily utakon, mily csatornákon át eszközöltetik ezen összeköttetés? — az mellékes dolog, de hogy ily összeköttetés létezik, az előttünk semmi kétséget nem szenved. Ismételjük, miszerint ezzel Mazzini hazafiságára nem akarunk árnyat vetni; nem mondjuk, hogy ő eszközül engedi magát át, hanem hogy talán akaratján kívül is annak használja fel a diplomatia. Ha III. Napóleon oly hatalmasnak tudná Mazzinit, hogy ez a császárnak valamely tervét meggátolhatná, nem hiszszük, hogy a híres forradalmár ama tervekről oly jó eleve tudomást kapna, de miután Mazzini declamátiói a gyakorlatban teljesen árthatlanok, épen ezen declamátiók képezik a legjobb eszközt, midőn a világot valami nagy eseményre elő kell készíteni. A forradalmi párt ilyenkor mindjárt az első hír felmerülésére elpattogtatja a maga puskaporát; a félhivatalosak gyengén defavoyálják az illető állítást, közönség és hirlapirodalom tüzetesen foglalkozik a tárgygyal, pártok alakulnak pro et contra, a vita hetekig vagy hónapokig tart, s midőn már kiki bele fáradott, ténynyé válik az, a mi addig csak puszta hir volt. A világ ekkor többé kevésbé már megbarátkozott az illető eszmével, s a kivitelt egyszerűen tudomásul veszi. Mazzini , szenvedélyes ember létére, igen alkalmas ily aknászmunka segítésére ; ami erőset mondhatni valamely új terv ellen, azt ő mind elmondja már az első pillanatban is, figyelmeztet, kér, izgat, lázít — rendesen hatástalanul. Szavainak több kevesebb viszhangja van az országban, de a düh elpárolg; az emigratio feje meggyőződik, hogy gyakorlati eredmények előidézésére nincs hatalma, s így megadja magát, ha utóvégre mégis megtörténik, ami ellen ő eleinte keresztes háborút prédikált vala. Véleményünk szerint ugyanily szerep jutott Mazzininak a septemberi conventió titkos toldalékára nézve is. — Feladata : az olasz nemzetet lassanként megbarátkoztatni azon gondolattal, hogy a fiatal királyság területe új szerzemények által növekedhetnek ugyan, de ez esetre Francziaország is újabb területek átengedését fogná követelni. Az ily eshetőség persze még többé kevésbbé távoljövőben állhat, de nem árt, ha a világ idejekorán megbarátkozik azon eszmével, hogy Olaszország mostani határai még nem a legislegszélsők, de Francziaországéi sem! Az ebbeli szerződés részleteinek vitatásába nem ereszkedünk, mert nem tudjuk, mennyiben hiteles az újságokban közölt szöveg. Annyi mindazáltal kétségtelen, hogy a titkos jegyzőkönyv főtárgyát Velencze képezi, és hogy Francziaország — illő díj mellett — e tartomány elfoglalásában Olaszországot segíteni kész leend, ha a tuileriák felfogása szerint erre az alkalmas perez megérkezendett. Nem tudjuk, mikor fogja III. Napóleon „korszerű*‘-nek tartani az olasz kérdést megint előtérbe tolni; de mig ez nem történik, mig Metternich herczeg a tuilleriák kedvencze, Gramont herczegnek pedig Bécsben nincs egyéb kijelenteni valója, minthogy koronás ura igen nagyon örül az Ausztriávali jó egyetértésen addig a szent atya is teljes nyugalommal hajthatja le fejét. — Francziaország fellépése legalább nem fogja az ő álmát komolyan háborgatni. Ha a történelem 1864. sept. 15-ét a nagy következményű napok közé fogja sorozni, attól tartunk, hogy nem Róma volna az, mely e következményeket közvetlenül és elsősorban megérezné. Bécsi dolgok. Irtok volt, hogy az erdélyinek (lucus a non lucendo) nevezett arad-szebeni vasút ügyében kiküldött reichsrathi bizottság Schimke urat, a tiszai vaspálya igazgatóját megkérdeztetni határozó, az érintett erdélyinek mondott vasút költségvetése iránt- A nevezett szakférfiú véleménye, a „Wiener Abendpost“ szerint, oda ment ki, hogy ha a tiszai vaspályatársaságnak rendelkezése alá adja a kormány a kellő pénzt, az arad gyulafehérvári vonal felépíthető, s az üzlet megindítására felszerelhető lenne 15 millió ftból. S ha annak idején a tiszai vaspályatársaságnak engedtetnék az érintett vonal üzlete: tekintettel a már meglevő s a nevezett társaság műhelyeiben kiigazítható járművekre és eszközökre, a fentebbi 15 millióból még 2 milliót meg lehetne takarítani. Dr. Schimke továbbá kiszámító, mily névszerinti észletért lenne képes a szóban forgó arad-gyulafehérvári vonalrész építését és felszerelését más vállalkozó elvállalni. Számítása 221 millió forintra ment. Végre a kereskedelmi minisztérium képviselője előadó, hogy ha Pickering ajánlata, mely szerint az arad-vöröstoronyi vasút építése és az üzletre felszerelése gyulafehérvári mellékágával együtt 40 millióra van felvéve, elfogadtatik : az arad gyulafehérvári vonalrészre csak 21 millió frtnyi név szerinti öszveg esik. Ez előterjesztésekre mit mondott a bizottság, a bécsi lapok még nem írják. Vasútról lévén szó, ki kell emelnünk a reichenberg pardubitzi vasút igazgatóságának hirdetményét, mely szerint a harmadik osztály mellett egy negyedik osztályt is állít fel májusétől kezdve. A szállítási díj e negyedik helyen egy személytől egy mértföldre, a törvényszerű bélyegdíj mellett, csak 10 krajczár lesz. Az utasok 70 fontot vihetnek magukkal ingyen. Nagy jótétemény a szegény munkásosztályra nézve. Óhajtandó, hogy más vasúttársaságok, és hazánkban is kövessék. — Annyival inkább várhatni ezt, mivel, a „Presse“ kimutatása szerint, a társaságok érdeke is sürgeti e rendszabály behozását. Az összes porosz vasutak forgalmára vonatkozó adatok ugyanis világosan mutatják, hogy a negyedik helyen utazók száma a porosz vasutakon 1859-től 1863-ig csaknem négy millióval szaporodott, anélkül, hogy a többi osztálybeli utazók száma csökkent volna. Ellenkezőleg , az első három osztálybeli utazók száma is emelkedett, habár nem is oly mértékben, mint a negyedik helyen utazóké. Említettük volt, annak idején, minő vámügyi értekezletet indítványozott az angol kormány, az angol-osztrák kereskedelmi szerződés előkészítése végett. Angliából, mint írják, Hutt és Somerset-Beaumont urak már elindultak. A „Presse“ írja, hogy az osztrák kormány részéről kinevezettek is már megkezdték volna az előmunkálatokat, s vizsgálat alá veszik, mely áruczikkek vitethetnének be leginkább Angliába. Hogy a bor fő-fő szerepet játszik e czikkek közt, mondani sem kell. Az enquéte, mond továbbá az idézett lap, az európai posta- és hajózási viszonyokra is kiterjed. A törvénykezés terén is közeledést remél a „Presse,“ a vámügyi egyezkedések folytán, az osztrák birodalom és Anglia közt. Óhajtandó, hogy valósuljon a „Presse“ reménye. Óhajtandó, hogy az angol franczia szerződéshez hasonló vámszerződés jöjjön létre, melyben Magyarország terményeire kellő tekintet legyen. Óhajtjuk végre, hogy az ekkép kötendő szerződést hasonló eredmények kövessék az ausztriai birodalomban, mint Francziaországban követték. Csak a részvénytársaságok alakulása körüli törvényhozást említjük, melyre nézve a franczia kormány a szabadelvű angol törvényhozás nyomain kezdett indulni. Azonban erről külön, más alkalommal, tüzetesen. Az angol kormány, az osztrák-angol vámügyi értekezletnek, bár nem e czélra készített, becses anyagot nyújtott azon emlékiratban, melyben az európai vámjegyzékeket könnyen áttekinthető táblázatokban egybeállíttatá. Benne van az a néhány vámtétel is, mely még Angliában fennáll. 1826-ban még 1280 vám alá eső áruczikk volt Angliában, 1841-ben már 1052-re, 1853-ban 466-ra, s 1863-ban, 142 re szállíttattak le a vámjegyzék tételei. S mig az 1280 vámtétel 1826-ban 19,562,000 fontnyi bruttó vámjövedelmet adott, 1863-ban e jövedelem a még fennálló 142 vámtétel után 23,232,000 font sterling volt. ,. — Ha szabad lett volna a reichsratot harcztérhez, s a képviselő testületet intézlő hadsereghez hasonlítnunk, mindez ideig a legnehezebb nehéz lovasságot láttuk volna benne, melyen megmozdulása és tömeges haladása közben is mintha a fontolgatás szelleme nehézkednék. Többször történt meg, hogy a minisztérium váratlan meglépéssel győzött e tisztes hadtesten, mint megfordítva. Gyakran esett meg, hogy a képviselőház, követve a minisztérium azon inkább szándékos, mint kénytelenségből folyó fogását, hogy nem felelt mindjárt az interpellátiókra, a képviselőház is olykor mintegy időt játszott kéra gondolkodásra. Annál meglepőbb a képviselőháznak egy közelebbi gyors evolutiója. Híven emlékeztet a keleti lovas népek megszokott azon taktikájára, hogy az ellenfél elől gyorsan is visszavonultak, de csak azért, hogy a tökéletesnek vélt győzelmében elbizakodót szintoly gyors visszafordulás által lepjék meg és döntsék maguk részére a győzedelmet. Említettük közelebbről, hogy a minisztérium mártius 22 -én győzött azon kérdésben, hogy az 1866 ki budgetre ne az előbbi makacs, hanem egy UJ bizottság neveztessék ki. A miniszteri lapok nem mulaszták el megtenni ezúttal nem ostromló, hanem diadallövéseiket. Többek közt a „Constitutionelle Cst. Ztg“ beszélt azon elégtételről, hogy a ház többsége az ő és pártja részére áll a volt pénzügyi bizottság és az oppositio ellenében. Következett a mártius 24 -i ülés, melyben meg kellett választani azt az új bizottságot, melyet a miniszteriálisok óhajtottak. Elkezdődött a szavazás a 36 tagú bizottság választására. 175 szavazati levél adatott be az elnöknek, s így az absolut többség 88 szavazat. Számba vétetvén a kétszeri szavazásban többséget nyertek nevei, kitűnt, hogy a baloldal az összes bizottságnak kétharmadát tölte be jelöltjeivel, míg a többi pártok jelöltjei csak egy harmadát teszik annak, azaz 24 baloldali, s csak 12 nem baloldali képviselő választatott be. Az előbbi bizottságban a baloldal és a más pártok egyenlő számban lévén képviselve, az ellenzék fényes győzelmet nyert, s elégtételt az 1865-ki bizottság is. Az 1865 diki bizottság némely nevezetes miniszteriális tagjai maradtak ki az új választásnál , melynek névsorában nem találjuk többé gróf Vrints, Hartig, Groisz (erdélyi) és Szabó képviselők neveit; míg az ellenzék nemcsak számban, hanem intensiv erőben is nyert Berger, Demel, Kuranda és Toman képviselők beválasztása által. A minisztérium lemondásáról van szó ismét. Schmerling államminiszter mártius 25-én értekezletet tartott a magához meghívott számos reichsrabbeli képviselővel, kik közt számos miniszteriális pártbeli. Mint a félhivatalos „Constit. Dest. Ztg“ jelenti, itt szóba jövén az 1865-iki budget felett elkezdendő reichsrathbeli viták, az államminiszter kijelenté : „Abban az esetben,ha a reichsrath képviselőháza a pénzügyi bizottság példájára, annál nagyobb levonást szavaz meg a kiadásokból, amennyire a minisztérium ajánlkozott, — kénytelen lesz ő Felségét kérni, méltóztassék további intézkedéseket tenni,“ — azaz más minisztériumot nevezni ki. Eddigelé a képviselők rémületbe jöttek hasonló nyilatkozatokra, s jobbnak látták engedni, hogy sem az „alkotmány minisztere“ lelépjen. — Ha mondattak a fentebbi szavak, (melyek ha magokban nem csupán fenyegetődzések, az „Oest. Ztg“ mindenesetre rémizni akart velök másokat), — a minisztérium lelépte csak attól függene, többet von e le a képviselőház egy két millióval a kiadásokból 20 milliónál. — Majd megválik. Nemzeti színház. Vasárnap, martius 26-dikán, rendkívüli előadás, az ínséggel küzdő erdélyiek javára. Nagyon messze vidéken kellene lakni, s fővárosunkkal ismeretlen embernek kellene lennie, aki ne tudná csak a czim fentebbi néhány szavából, hogy midőn hazánk bármelyik részében mutatkozó ínségről van szó, itt a központban a társadalom koránt sem éri be a részvét csupa mutogatásával, nem azon legkevesebbel, miben az adakozó szive nem érzi, amit a kéz cselekszik. A fővárosi társadalom inkább az ellenkező fogyatkozásban szenved: szíve nagyobb, mint gazdagsága. Szív és jóakarat dolgában mindig jó esztendő van itt, s ez a tőke minden külső mostohaság mellett sem apad. Ok, ha az anyagi állapot is ily magas fokon állana, s ki nem lenne téve az idők változásainak, csodákat mi vélne Budapest. Annyi bizonyos, hogy akár bőven, akár szűkken teljék az anyagi áldozat, a főváros társadalma oly módon szokta tenni azt, mely a részvét valódiságára mutat. Ezúttal sem érte be társadalmunk az adakozás mindennapi módjával. Hogy a részvét a tömeges nyilatkozás által ne csak egyesek, hanem mintegy az összes fővárosi társadalom nevében nyilatkozzék , nyilvános előadás rendeztetek. Mily nagy volt a tolongás a nézőhelyekért ! A mintegy kétszeresre fölemelt árak daczára, a páholyokra kétszerre több volt a jegyet venni akaró, mint a jegy, s igy a páholyközönség egy része zártszékekbe volt kénytelen szorulni: a zártszék férfi közönsége álló helyekre, a parterre a karzatra szorult, s minden zug teljes teli volt. Az érdekeltség egy meglepő ritka jelét láttuk. A mi tán soha sem történt, fél órával az előadás kezdete előtt színlap aranyért sem volt kapható, második kiadást kellett rögtönözni belőle. De nemcsak ez dicséri közönségünket. Társadalmunk a részvétnyilatkozás igen közönséges nemének tartja vala a csupán fizető és néző szerepet. A jótékonyságban ily passivitás türhetlen lett volna neki. Képzelni lehet! Midőn hölgyektől jön az eszme, hölgyek lelkesednek és hölgyek a rendezők, lenni kell a dologban, ami az áldozatkészség valódiságára mutasson, sőt lenni kell, még fogyatkozások mellett is, finomságnak és jó ízlésnek benne. Mily közönséges dolog lesz vala csak páholyt vagy széket bérleni, végig nézni és tapsolni, és azt engedni, hogy a színpadon azon színészeink szerepeljenek, kiknek ez különben is kötelességük. Ez csaknem annyira ellenkezett belső vágyaikkal, s a dolog természetével (ha szabad az oly távol eső érzelmeket bizonyos oldalról összehasonlítnunk), mint az, hogy egy tánczvigalomban maguk helyett ballettánczosnőket nézzenek; vagy még inkább az, hogy múlt évben beérjék a szükölködök számára az aláírással, a fáradalmasabb bazár rendezés helyett. A munka, fáradozás, gond, mindig csalhatlanabb jele a részvét valódiságának, mint az olykor könnyen kiadható pénz. Az előbbi nehezebb mód, és a nők, ha lelkesednek, inkább teszik a minél nagyobb, mint a minél kisebb áldozatot. Évesekben nagyon helyes és üdvös nőkre bízni a dolgot, s a férfiak ne avatkozzanak bele, csak mint alárendelt segédek, kik vakon engedelmeskednek. A jótékonyság terén az önsegélyt magában foglaló autonómia szellemét jobban fenntartják és előmozdítják, mint a férfiak képesek ezen a téren. Jelenleg is gróf Zichy Pálné és gr. Károlyi Edéné úrhölgyekkel követtek mindent,hogy az előadás tükre legyen a valódi részvétnek. —Egész sereg lett volna azok száma, kik a színpadra mintegy művész-bazárba készek a műkedvelésben szerzett legjobb tehetségeiket nyilvánosság elé hozni; de, fájdalom, nem volt benne lehetőség, hogy ötvennél több műkedvelő is részt vegyen az előadásokban. S még ezen ötvennek nagyobb részére is azt lehet mondani, amit a páholyból zártszékbe szorult közönségre, a játszó előadásban nem jutván szerep, be kellett érnie a néma ábrázolatokban való részvétellel. Az előadások közt egy vígjáték is volt: „Feltalálta, de nem a puskaport!“ — Egy, eddig ismeretlen mű! — Ezen alkalomhoz nem látták elégnek, hogy csak az előadás legyen új, magának a tárgynak is újnak kellett lenni, így fordítá le, kétségkívül felsőbb női rendeletre Szentkirályi Albert francziából a fentebbi kis művet! Dicséret érte az újdonul műkedvelő írónak! Szerepeltek a műben: Orczy Gyürky Sarolta, gróf Nádasdy Ferencz, ifjabb gr. Károlyi István, gr. Zichy Nándorné (ezek a főszerepek); Szentkirályi Albert, gróf Wenkheim Frigyes (utóbbi inas). És még hagyján, hogy olyanok szinészkednek a kik abban járatlanok, s minél járatlanabbak, annál bajosabb a tanulmány merőben új neme ; hanem még meg kell adnunk, hogy az előadás maga nap gond és szorgalom tükre volt. Orczy-Gyürky Sarolta urhölgy már tavaly egy hasonló alkalommal bemutatá e téren ügyességét : akkor is nem műkedvelőnek, hanem gyakorlott színésznőnek tűnt fel, s jelenleg is játékával érdemlé meg a zajos tapsokat. Nagy tetszésben részesült, gr. Zichy Nándorné is, a tavalyi bazár egyik legbuzgóbb árusnője, egy varróleány szerepében. Felesleges kiemelni, mert magától értetik, a csínt és ízlést színpadi öltözetében ; de kiemelendő az a színpadi otthonosság az ügyes és hajlékony mozdulatokban melyekben a kellemnél is több valami volt ; szellemdusaknak mondhatnék, ha mozdulatokra szokás lenne ily kifejezést haszálni. Gr. Nádasdy Ferencz egy éltes herczeget játszott, aki nem tudná, meg nem mondta volna, hogy a fehér álhaj alatt egy nagyon fiatal ember lappang. Különösen hangja és helyes szavalása tették meg hatásukat. Ifjú gr. Károlyi István, ki tavaly a pinezőr szerepben oly jól játszott, most is talált jó szerepet. Ezúttal egy ifjú fodrászt szintén oly jól személyesített, hogy az alak és jellem egész világossággal marad meg emlékezetünkben, ami pedig a színészetben nem utolsó próbakő. A fő vonást, az ifjonczi naivságot több helyen oly találóan ábrázolta, hogy a tapsok nem az egyént, hanem a játékot illették. A kis személyzet minden tagja jó ízléssel játszott, s az egész előadás összevágó és élvezetes volt. A zenei előadások szakasza szintén érdekes volt. Ezúttal ismeretes és ismeretlen művészek szerepeltek. A rendezők igyekeztek a zeneileg műveit közönséget kielégíteni, s ez sikerült is. Szuck Ró.a k. a. gordonka-, Folz Mihály úr fuvola- és b. Vay Lenárd hegedű játéka után Carina Anna k. a. magándala következett. Elég változatos és sok tapsokban részesült előadások. Felesleges végül kiemelnem a néma ábrázolatokat. Ezek a színek, a csoportozat festőisége s a világítás szépsége által tündéries látványok voltak, s különösen a festőiség iránt sok fogékonysággal biró női közönség előtt az előadásnak majdnem legérdekesb részei szoktak lenni s ismétlésben és nagy tetszésben részesülnek mindig. De a festőiségen és szinpadi világításon kívül van valami szebb, mi érdekessé teszi ezen néma ábrákat. Ez azon mélyebb jelentés, melyet a közös ügyben és jó tettekben való csoportozás által nyernek, s az a szellemi dicsfény, melyet lelkes honleányainkra a közelismerés áraszt !f i főözépdunai gőzhajó-társaság, mely, amint olvasóink tudják, a köztiszteletű hazafi ifj. Bartal György elnöklete alatt alakul, megnyervén a legfelsőbb engedélyt, legközelebb szétbocsátotta aláírási íveit. Midőn a társulat, alapszabálytervezete felterjesztetett, ki jön hallgatva iránta a budapesti kereskedelmi- és iparkamara, és az, a legkedvezőbb véleményt adván a vállalatról, különösen kiemelte annak hasznosságát a forgalomra, s mielőbbi életbeléphetését felette kívánatosnak jelentette ki. A helytartótanács, az udvari kanczellária, a kereskedelmi és pénzügyminisztériumok , mind ajánlólag terjesztették legmagasabb jóváhagyás alá a vállalatot ; ő Felsége pedig, midőn ez ügyben Bartal György úr a trón elé járult, kegyeskedett azt legin. pártfogásáról biztosítani. Ilyen előzmények után nincs egyéb hátra, mint hogy most már, midőn a részvényaláírási ívek kibocsátvák, a közönség, melynek érdekében a vállalat létesül, minél tömegesebben járuljon annak pártolásához. A magyar journalistica, mely az első percztől fogva figyelemmel és rokonszenvvel viseltetett e magyar gőzhajótársaság ügye iránt, csak következetesen jár el, ha arra a nagyközönség figyelmét ezúttal, midőn épen az aláírás ideje van, is mét felhívja. Egy hasonló vállalat szükségességét nem tagadja senki. Nyereséges voltában csak azok kételkednek, kik azt hiszik, hogy a Luczenbacher - Ruston - féle gőzösök azért adattak el a cs. k. első szabadnnagőzhajótársaságnak, mert erre forgalmuk elégtelensége kényszerítő. Holott bizton állíthatjuk, hogy a most nevezett vállalat oly évi jövedelmet hajtott tulajdonosainak, melynél többet a létesülni akaró társaság sem kívánhat,vagy legalább a menynyivel egy hasonló vállalat mindig "megelégedhet. Hogy nem milliókkal akar megindulni a társulat, hanem csak annyival, amenynyite kimerült hazában a jelen viszonyok közt is összeszerezhetni vél, az csak az élén állók helyes számítását bizonyítja, mely egyszersmind a legjobb kezesség a vállalat életre való csirája és biztos fejlődése felől. Kereskedői közmondás, hogy „a ki kicsivel kezdi, nagyban végzi,“ s a magyar példabeszéd szerint is „a ki bocskorban keres, csizmában költ.“ A dunapart közönsége, mely már a múlt évben oly érdekeltséggel, sőt áldo-zatkészséggel csoportosult e vállalat bölcsője körül, hiszszük, hogy a tett órájában nem kevesebb buzgóságot, fog tanúsítani annak felállításában. Hiszen még azok is, kiket a dolog közvetlenül nem érdekel, örömmel nyújtják kezöket és hozsannát kiáltanak az alakuló társulat elé. A „Concordia“ oláh lap írta a minap: „Sokaknak érzelmeit tolmácsoljuk, midőn szívből üdvözöljük e társaság megalapítását, mert ez azonkívül, hogy olcsóbbá és kényelmesebbé fogja tenni a közlekedésünket, egyszersmind megmentendi az utazó és kereskedő k.