Pesti Napló, 1865. május (16. évfolyam, 4512–4536. szám)
1865-05-30 / 4535. szám
123- 4535 Szerkesztési iroda: Ferenziek tere 7. szára. 1. emelet. E lap szellettű részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Kedd, május 30. 1865. 16. évi folyam. Ferencziek tere 7. szára földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PISTI KÉS® Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyílt-tér: 5 hasábos petitsor 25 uj kr. •f ''"TH \ »«teni Fest, május 29. 1865. (Fk) Ha bármely más európai udvarnál ugyanaz történik, ami most a francziánál előfordult, ez semmi politikai fontossággal nem bír, sőt szokásos látvány, hogy a „fiatalabb ág“ az öregebbiknek rovására népszerűséget hajhász, és ezért — bár nem oly kíméletlen és nyilvános utón — rendre utasíttatik. A salonok ilyenkor a szokottnál többet meditálnak, a nép többékevésbbé sikerült életeket farag és eszel a dolognak vége! Francziaországban egészen másként áll a dolog. Az ottani dynastia egy kis katona-csapathoz hasonlít, mely ellenség országán átvonulva, s folyvást a megtámadt látás veszélyének lévén kitéve, csak az egyesek szoros összetartása és egyesült küzdelme által mentheti meg magát. Francziaországban nemcsak oly tekintélyes párt létezik, mely semminemű dynastiát nem akar, hanem a montrehia hívei sem állnak mind az uralkodó család oldala mellett, hanem több trónkövetelő zászlaja körül csoportosulnak. Hogy ily körülmények közt egy dynastia fenntarthassa magát, szükséges, hogy legalább háza fedezve legyen, és hogy saját körében ne fenyegesse veszély. 111. Napóleon eddig ez előnynyel dicsekedhetett, vagy a világ legalább azt hitte, hogy dicsekhetik vele. Csalódott. A dolog nincs így, és azon két férfi közt, kik eddig az új napóleoni dynastia két fő támaszát képezték, nyílt villongás tört ki. Ha olvasóink most újra tanulmányozzák a herczeg ajacciói beszédét, ez az eddigitől lényegesen eltérő színben fog előttük feltűnni. Ami azelőtt csak puszta elméleti felállításnak, átalános phrasisnak látszott, abban most egyenes vádat fognak találni a császár kormányelvei ellen. Nem történelmi tanulmány többé ama beszéd, hanem a fiatal Jerome nagybátyjának tetteit és elveit úgy adta elő, hogy kézzelfoghatóvá váljék azon ellentét, mely I. és III. Napóleon rendszere közt létezik, hogy mintegy meghazudtolja a császár azon állítását, mintha ez nagy elődjének nyomdokain járna, hogy szétoszlassa a második császárságot környező nimbust, és kimutassa, miszerint az új Napóleon a régitől csak a nevet vette át, és semmi egyebet! — Lám, ez körülbelől a herczegi beszéd értelme, igy fogtam fel én I. Napóleon politikáját, ez értelemben kívántam rokonom által is követtetni, de ő nem hajtott e tanácsomra, és oly utakon jár, melyekre I. Napóleon soha nem lépett volna. Ily szempontból nézve Jerome fiának beszédét, kiki megfoghatónak fogja találni, hogy a császár ily heves megtámadásra csak oly határozott és kemény hangon felelhetett, amint valósággal tette, és mégis mégis van valami homályos az egész eseményben amit talán csak egy későbbi idő fog felderíteni. Emlékezzünk vissza azon nézetekre, miket a herczeg több ízben a senatus színe előtt nyilvánított, várjon mást vagy többet mondott-e őfensége most, mint akkor? Valóban nem! A császár, aki kétségenkívül jól ismeri legközelebbi rokonának jellemét, aki tudja, hogy mint gondolkozik ezen út, és hogy nem szokása véka alá rejteni a maga lámpáját, a császár, mondjuk, ennek daczára is épen ezen férfi által képviseltette magát az ajaccioi ünnepélynél, s mivel a herczeg ott oly dolgokat mondott, mikért III. Napóleon máskor még szelíd dorgálásban sem részesítő, ezért most ily botrány idéztetik elő, melyről ugyanazt mondhatni, amit a császár a herczegi beszédről mondott, hogy t. i. csak a napóleoni dynastia ellenei fognak rajta örülni. A Faubourg St. Germainben, és egyebütt is, sokan kárörvendve fogják kezeiket dörzsölgetni, és azt mondani : lám, a szeg mégis kiüti magát a zsákból; látni való, hogy ezek az urak nem bírnak igazi noblessésal, hanem csak finomabb .... nem akarjuk folytatni! Nagyon hatalmas, bár eddig még homályba burkolt rugók azok, melyek Napóleont, ki oly jól ismeri az európai társadalom„créme“-jénél az iránta és háza iránt uralkodó hangulatot, ily botrány előidézésére bírták, míg száz meg száz ok az ellenkezőt tanácsolta volna. Könnyű volna azt mondani, hogy az egész csak komoedia, hogy a cher cousin feláldozta vagy feláldoztatta magát a császári politika érdekében, mely e perekben — talán a római alkudozások sikerének kedvéért — feltűnő conservativ tüntetést követelt. De bármily jó színésznek tartjuk is mind a két Napóleont, ez egyszer nem hiszszük, hogy alakoskodást űzték volna. Jogosultabb talán azon vélemény, hogy a császár a herczegnek eddig korlátlan szabadságot engedett, de mindig azon utógondolattal, hogy ha e szabadság saját terveinek háborgatására használtatnék fel, fenséges rokonát defavoyálni fogná. A senatusi beszédek oly időben történtek, midőn a küludvarok hangulata a császár előtt meglehetősen közömbös volt ; most kényesebb a helyzet, s ez okból nem lehetett hallgatással mellőzni a herczeg izgatásait. Magunk is érezzük, hogy ez meglehetősen béna magyarázata a legújabb eseménynek, de hisz előrebocsátottuk azon nyílt vallomást, miszerint annak homályán keresztül hatolni még nem vagyunk képesek. Sőt hozzáteszszük, miszerint tudatlanságunk nemcsak a múltban rejlő indokokra, hanem a jövő mellében szunynyadó következményekre is vonatkozik, és hogy fogalmunk sincs arról, mi fog még e családi viszályból fejlődni ? Napóleon hg leköszönt minden nyilvános tisztségéről, és utazni megy. „Ó, legalább míg a császár életben van, lehetlenné tette magát,“ így szólnak a bécsi lapok. Ez könnyen van mondva, de midőn valami nagyszerű gépnek egyik főkereke elkopik és kivettetik, nem elég ám azt mondani : ez használhatlanná lett , ki vele , hanem tüstént felmerül azon kérdés is : mi fog majd annak helyébe tétetni ? Bizonyos körökben, melyek a használt parfüm finomsága szerint ítéltek az ember értékéről, szokássá vált. Napóleon herczeget „haszontalan fráter“-nek, hiú piperkőeznek, féktelen kéjeneznek, felületes fecsegőnek, pulyának és nem tudjuk még minek híresztelni. Jól értesült személyek másként ítéltek róla ; azt mondák — amit egyébiránt beszédei is tanúsítanak — hogy ő alapos miveltségü, széles tudományu és jeles eszü egyéniség, kinek tanácsával nem egy kényes alkalommal élt III. Napoleon ő felsége is. Azonkívül a herczeg folytonos összeköttetést tartott fenn a tuilleriák és az európaidemocratia közt, úgy hogy annak minden mozzanatáról értesítve volt a császár, és tényezőül vehette fel a maga számításaiba, anélkül, hogy egyenes érintkezés által gyanússá tette volna magát. Még magában Francziaországban is sokan voltak a szabadelvűek közül, kik nem mondtak le minden reményről, míg közvetlenül a trón mellett ezt a herczeget látták állani. Ha már most a második császárságnak ily fontos oszlopa kidől, mi fog — kérdjük még egyszer — ennek helyébe lépni ? És ha a császárt „aliquid humani“ érné, mielőtt a trónörökös felserdült, ki fogja a kormányt vinni, miután már az utóbbi hetek is tanussták, hogy nem minden császárnő egy egy Mária Terézia, és hogy Eugénia asszonyság épenséggel nem az ? Ha e nő és a herczeg nem tudtak megférni egymással, míg mindkettejüknek ura, a császár életben van, miként fognak majd egymással szemközt állni, midőn a császár nincs többé, és a dynastia legidősb tagja a száműzetésből haza jőne a régensnővel egy pár szót váltani, azon férfi, aki 16 év előtt a mármár csüggedő Lajosnak ama nevezetes szavakat mondá: „előre, és én követlek, de ha nincs bátorságod, akkor lépj félre, és legalább nekem ne álld utamat!* .... Átalános conservativ vagy külön osztrák szempontból talán kedvező eseménynek látszhatik a „vörös herczeg“ eltávolíttatása, de minden tettet főleg annak szempontjából kell megítélni, aki elkövette, és ifj. Napóleonra nézve kétségenkívül csak Francziaország és saját dynastiája érdeke volt határozó. Ezen szempontból pedig végzetteljessé válhatik a két rokon közti szakadás. Alig néhány hónapja, hogy Billault, Mocquard, Morny halála által a császár feltétlen híveinek amúgy is gyér száma tetemesen megritkult, és már amaz alkalommal is fejtegettük, hogy a császárra nézve a míg mostani rendszere mellett marad — e támaszokat nélkülözni szintoly lehetetlen, mint azokat újak által pótolni. De nincs ember a világon, akit saját érdeke oly parancsolóan utasítana a mostani dynastia támogatására, mint Napóleon herczeget. Ha most még ezen támasz is elvész, vagy talán még ostromharó gyanánt fordul III. Napóleon trónja ellen, miként fogja ez egy netaláni vihar rohamát kiállhatni ? Napoleon császár levele a Napoleon herczeghez. A folyó hó 27-én megjelent reggeli „Moniteur“ közzé teszi III. Napoleon császár levelét, melyet unokaöcscséhez, Napoleon herczeghez intézett. E levél szószerinti tartalmát a táviró után közöljük : „Kedves rokonom s uram ! „Nem mulaszthatom el tudatni önnel a fájdalmas benyomást, melyet reám önnek ajaccioi beszéde tett. „Midőn önt távollétem idejére, mint a titkos tanács alelnökét, a császárné és fiam közelében visszahagytam, ezzel barátságom és bizalmamnak akarom jelét adni, s azt reméltem, hogy ön jelenléte, magatartása és beszéde bizonyítékát teendik azon egyetértésnek, melynek családunkban uralkodnia kell. „A politikai programm, melyet ön a császár aégise alatt felállít, csak kormányom ellenségeinek adhat oly fogalmat, melyet én nem engedhetek meg. Ön ehhez még a harag és a gyűlölet érzületét csatolja, melyek többé nem időszerűek. „Hogy a császár eszméi a mostani időben méltányoltathassanak, a felelősség és hatalom súlyos próbáit kellett kiállni. Egyébiránt képesek vagyunk-e mi, pygmaeusok — Napóleon nagy alakját valóban, és igazi értékében méltányolni ? Egy nagyszerű szobor előtt képtelenek vagyunk az összes benyomást egyszerre felfogni, mindig csak azon oldalt látjuk, mely szemeinkbe tűnik; innét az elégtelen felfogás és a vélemények különbsége. „Hanem ami az egész világ szemei előtt világos, az , hogy a császár, megakadályozandó a kedélyek anarchiáját, a valódi szabadságnak e félelmes ellenségét, behozta először is családjába és azután kormányába azon szigoru fegyelmet, mely csak egy akaratot és egy cselekvést engedett meg. Magamtartásának hasonló normájától a jövőre nem fogok eltávozni. „S ezzel, kedves rokonom s uram kérem az Istent, hogy önt szent védelmébe fogadja. „Napoleon.“ Napoleon herczeg válasza. Ugyanazon nap (május 27-én) a „La Presse“ esti lapja Napoleon herczegnek császári nagybátyjához intézett következő válasziratát közli, melyet szintén a táviró után adunk: „Sire! „Felségednek május 23-án kelt irata, s annak a „Moniteur“-ben történt közzététele folytán, mint a titkos tanács alelnöke, s mint az 1867-ki kiállítás bizottmányi elnöke benyujtom lemondásomat. „Fogadja Sir mély és tiszteletteljes ragaszkodásom kifejezését, melylyel vagyok Felségednek leghívebb unokatestvére. „N a p o e o n.“ után, a GB/a kamaton kívül, felét követelhetné az iparbankok üzletnyereményének, anélkül, hogy azok üzletriskojában részt venne. Márpedig mégis erős dolog, hogy valaki, miután kamatot kötött ki magának, anélkül, hogy az üzletiskojában részt venne, még az üzlet nyereményében is osztozkodni kívánjon, és pedig nem előlegezett tőkéje arányában, hanem az összes nyereményből általában. Inti ez okból Schulze-Delitzsch az alakuló népbankokat, ne vegyék igénybe a Kredit-Anstalt segélyét, melyet önállóságuk árán,életeivel,az önsegély feladásával, vásárolnának meg, önálló testületekből a Kredit-Anstalt alárendelt ügynökségeivé sülyedvén. Az ily viszony előnyöket, hasznot csak a Creditanstaltnak fogna nyújtani, mely a birodalmi iparosoknak nyújtott kölcsöneit, mind anyagi, mind erkölcsi tekintetben, drágán fizettetné meg. E leczke, melyet az iparos osztályok ez időszerint legnagyobb jótevője, barátja ad, — nekünk, a mi iparosainknak is szól! Pest, május 29. Tudják olvasóink, hogy a bécsi „Pr.“, mint nagy fontosságú hírt, örömmel közlé, hogy az osztrák Kredit-Anstalt iparbankokat akar állítani birodalomszerte. Részünkről devalváltuk ezen hit fontosságát, s azon meggyőződésünket fejezik ki, hogy iparosainkon, kisebb kereskedőinken ily módon nem lesz segítve, vagy igen drágán fizetik meg a segélyt. A saját tőkeképzés, az önsegély az egyedül helyes elv, amelyre minden körülmények közt építeni lehet. Schulze-Delitzsch, e részben a legnagyobb tekintély, hasonló szellemben nyilatkozott közelebb. Ő határozottan elvetendőnek tartja a Kredit-Anstalt tervét: 1) azért, mivel abban nem látja valósítva az önsegély elvét; 2) mivel attól tart, hogy az iparos osztályok az érintett nagy pénzintézet által kizsákmányoltatnak. Schulze-Delitzsch szerint az egész javaslat czélja, ügynökségeket állítani szerte a birodalomban, melyek saját mskájukra működnének a főintézet vezetése alatt, avégett, hogy ezen főintézet részére az oly fontos vidéki üzleti összeköttetéseken kívül, melyek a birodalom legtávolabb részeibe is szerteágaznának, biztos és nem csekély nyereményt biztosítsanak. — Ez által a népbankok, sőt általában a néptársulati mozgalmak sajátképein czélja és lényege támadtatik meg népgazdasági és erkölcsi alapjaiban, megtámadtatik az önsegély és az önfelelősség elve, s ami ennek következménye, az iparos osztály önállósága. Kifejti Schulze-Delitzsch úr,, mi szerfelett sok biztosítékot és nyereséget kíván szerezni részére a Kredit-Anstalt. Az iparbankok, mint önálló testületek lényeges jogai mind feláldoztatnának, a Kredit-Anstalt dictatorilag beavatkozhatnék legfontosabb üzletágaikba, s előlegezett tőkéje Bécsi dolgok. A bécsi lapok majd mindenike a Napóleonok Összeütközéséről vezérczikkez, s mindenik a maga módja szerint veszi bírálat alá a franczia állapotokat. — A „Vaterland“ az elégtételérzés gúnyos hangjával szól a franczia császár leveléről, s vezérczikkének ily feliratot ad: „Napoleons Niedergang.“ Aminek meg kellett történni — írja e lap — megtörtént. Napoleon, öcscsének, a nemes német herczegnő méltatlan fiának, forradalmias, sőt mondhatni aljas beszédét nyilvánosan kárhoztatta és meghazudtolta. A levél, melyet a császár Afrikából irt, mutatja egyfelől, hogy ő öntudatára jött annak, hogy első Napóleonnak csak Pygmaeusa (fejletlen, para hasonmássá), s mutatja másfelől a franczia állapotok ziláltságát. Írja továbbá a „Vaterland“, hogy a franczia közvélemény, minden akadályozások daczára, mily sokféle alakban nyilatkozik III. Napoleon csillogó, de haszontalan politikája ellen, és egyebek közt idézi gróf Carné-nak új röpiratát: „L’Europe et le second empire,“ mely azt mondja, hogy a keleti borzasztó vérbe és pénzbe került háború semmit se használt Francziaorsszágnak; felhozza a „Correspondence“ egy czikkét, mely a császár politikájáról hideg tár gyilagossággal írván, igy szól : „Nem az alkotmányos kormány nem kezdett volna a keleti háborúba, hanem azon orosz interventiót, mely már Omer basa előtt is hátrált, ’ megakadályozta volna az által, hogy az egye-sült hajórajokat Konstantinápoly alá küldötte volna, s ez által 2 miliárd francot és 100,000 embert megkímélt volna. „Nem alkotmányos hatalom nem kezdett volna az olasz háborúba!-------nem kezdett volna Lengyelország mellett harczot, de Constantin herczeg és Wielopolszky terveinek elősegítésére működött volna, s ez által sok vért és áldozatot megkímélt volna. „Nem fogott volna a mexicói hadjárathoz stb. stb., ám ezt végre a császár is belátja, s a szabadságot követelő franczia közvélemény előtt megalázódva pygmaeusnak nyilatkoztatja magát — most, midőn egykor oly büszkén emlegető, hogy p a r v e nu. Mocquard és a büszke Morny herczeg tolla ezt nem tudta volna tenni, — ámde azok meghaltak, s most náluk nélkül is élni kell, ahogy lehet.“ — A „Const. Ost. Ztg.“ azt mondja, Napoleon herczeg Ajaccioban inkább mint Victor Emanuel veje, s kevésbé mint Napoleon császár öcscse beszélt. Most azonban már politikai szerepét eljátszotta, a III. Napóleon elég okos volt, öcscsének mind kül, mind belpolitikai nézeteit meghazudtolni. A „Botschafter“ egész komolysággal szól a tárgyhoz, s czikkét ezen szavakkal végzi: „Egy ily rendreutasító irat nyilvánossá tétele, melyet az állam és a császári család feje ennek egy tagjához intéz, a legitim monarchiákban lehetetlen volna. Ez által azok tekintélye mély csorbulást szenvedne, míg Francziaországban e nyilvánossá tétel egészen másra, s ép arra van számítva, hogy a dynastia biztosságát állandósítja, ott ugyanis a hallgatás veszélyesebb mint a beszéd. Azonkívül a császár e leveléből nyíltan kilátszik, hogy ő kívül mint belől bizonyos conservativismusra törekszik. Ez oly politikusok előtt mint mi is, kik a napóleoni dynastia állandóságának lehetőségére, s a császári intézmények szabadság elvei szerint való kifejlődhetésére számítunk, határozottan úgy áll a dolog, hogy a véres herczeg utasításai szerint való kifejlődés nem fog tartósságot szerezni a császárságnak, s nem számíthat a nemzet jobb részének rokonszenvére. Ezen szempontból tekintve, a császári levél Europa köztetszésével fog találkozni.“ — A „Morgen Post“, miután a levél történetét komikus színben előadja, s a császárt gúnyolja azon balhiedelméért, mintha I. Napóleont csak ő értené és érthetné, mint az egykori zsarnok kalifák, kik nemcsak a hívők egyedüli urainak, hanem a próféta egyedüli magyarázóinak is tartották magukat, részletesen tárgyalja a levelet, s így szól: „A franczia nép bámulva kérdi, hogy hát tulajdonkép miért pirongatták le a herczeget ? Azért-e, hogy Ajaccioban azt mondá, hogy a dynastia alapítója a szabadságot akarta. De hát nem ezt állította e maga Napoleon Lajos több ízben ? Nem egész irodalom támadott-e, mely a két császárt mint a szabadság zászlósait és terjesztőit állítja elő ? Hát III. Napoleon nem több szabadságot igért-e, mint a mennyit Fülöp Lajos alatt bírtak a francziák, s nem azt mondta-e, hogy művét a szabadsággal fogja koronázni ? És most miért bűn az, ha ezeket a herczeg proclamálja ?? E kérdésekre a furcsa állítás felel, hogy a herczeg nem érti I. Napoleon politikáját. „Mi azt hiszszük — írja e lap — hogy III. Napoleon, midőn nejének engedve, öcscsét megdorgálta, s a csupán személyes ügyet ily otromba módon közeseménynyé tette, s ez alkalmat újra megragadta, hogy a caesarismust dicsőitse, s a despotismust programmá tegye, ügyének, uralkodásának, családjának semmi szolgálatot sem tett. Egyesek személyes érdekű cselekvényeit mint a népek s az emberiség érdekeit illetőket állítani elő, nem szokott sikerülni, úgy látszik hogy III Napóleont régi szerencséje elhagyta. Ez állításunkra a közelebbi négy év bőven szolgáltat anyagot.“ — Az „Ost d. Post“ czikkéből ezen helyet találjuk kiemelendőnek. „Midőn III. Napoleon öcscsének azt írja : „Ön oly gyűlölséget és haragot táplál, melyek többé nem időszerint valók,d e szavaknak oly jelentősége van Ausztriára nézve, melyet nem hagyhatunk figyelem nélkül. Czéljuk mindenesetre elégtételt adni Ausztriának . „És el is hihető, hogy a császár most, midőn a mexikói ügy nehezedik vállaira, egy európai hatalommal sem kíván összeütközésbe jönni, annál kevésbé Ausztriával. Persigny röpirata ugyanis határozottan állítja, hogy Francziaország ellen minden szövetkezés — Ausztria nélkül — veszély nélküli. De azt is hiszszük másfelől, hogy ezen elégtételnek arra kellene szolgálni, hogy Bécsben is jobb hangulatot idézzen elő Napóleon iránt. Az olasz ügyek Vegezzi sikerült küldetése után jelentékeny fordulatot vettek. Ha tehát Ausztria rendes állást akar elfoglalni Olaszországban, akkor csak Napóleonnal kezet fogva juthat sikeresen a czélhoz. A gyűlölet és harag érzelmei többé nem idő szerint valók ! Ezen intést nemcsak a herczeg, hanem más politikusok is magukra vehetik.“ — A „Neue Freue Presse“ igyekszik bebizonyítani, hogy mennyire jellemtelen politikus Napóleon herczeg, s mennyire képtelen államtani nyilatkozatokat tenni, teljesen méltányolja a császár szigorú fellépését, s a szerepét eljátszott és megdorgált herczegről úgy nyilatkozik, hogy sorsát teljesen megérdemelte, s a császár levelének komolyságából azt következteti, hogy ez márnemcsak comoedia, hanem komoly valóság!“ A „Debatte“ esti lapjában ez áll: A francziák császára már választ is kapott levelére, melyet öcscsének írt. Politikai jelentőségű a tény, hogy a herczeg méltóságairól lemondott, de a ki oly keményen tud írni mint Napoleon Lajos, ki fog békülni azon gondolattal is, hogy a herczeg a titkos tanács üléseiből is kimarad Az „Ind.“-nak azt írják, hogy a herczeg egészen el volt keseredve a régensnő és a belügyminiszter ellen, s szintúgy a tuileriák hangulata sem volt kedvezőbb a herczeg irányában. Egy ultraconservativ napoleonista, midőn a császárné hallgatást tanácsolt a „Moniteur“-ben,ellenkezőleg nyilatkozott , s igy merészkedett szólani, ha egy ugató kutya megtámad, kalácsot adunk neki, ha nincs fegyverünk, de ha van, bottal kell elhallgattatni. — Ugyancsak e lap jelenti, hogy Giskra beadta az 1866 ik évi hadi budgetre vonatkozó jelentését. Feltűnő, hogy nagyon rövid, s csak nehány oldalból áll, mig az 1865-ről szóló több évekre terjedett. — A hadi költség 1866-ra 100,138,566 forint. Holnapi számukban bővebben fogjuk ismertetni. Magyar Tud. Akadémia. xx. A május 22-én tartott összes ülésben mutattatott be, többek közt, Tormay Károly pestvárosi főorvos jelentése az 1864-ik év meteorológiai és egészségügyi vizonyairól. Több tekintetben tanulságos összeállítás, mely igen érdekes adatokat nyújt fővárosunk népe minden osztályai viszonyainak ismeretére. Növeli az összeállítás becsét azon körülmény, hogy szerző a fentebb érintett rendkívüli évről szóló jelentésébe, összehasonlítólag, más éveket is felvett, íme a kimutatás rövid tartalma: Az időjárási viszonyok, más évekéihez hasonlítva, 1864-ben rendellenes nedvesek és hűvösek voltak, úgyhogy az eső mennyisége, mely 1863-ban 145,ha pár.vonal volt, ez évben 217,a3 pár. vonalra rúgott. A jég hőmérséklete mely in maximo közönségesen 4- 27 B.°-on feül van, most csak -1- 24.00 B.°-ra emelkedett és legalacsonyabb állása a 15.,„ R° volt. A közegészség állapota a múlt évben rosz volt, mert a közönségesen uralkodó betegségeken kívül a beteges hagymáz járványlag uralkodott, oly annyira, hogy most minden 100 beteg közül 20 volt, holott rendes években alig 2-t szenved typhusban. Megbetegedett e kórban sokkal több férfi, mint nő, ritkán gyermek; foglalkozásra nézve szám szerint legtöbb volt szegényebb sorsú, és pedig azon 388 közt, akik typhusban elhaltak: 224 napszámos, 25 cseléd, 20 ruházatkészítő, 19 kereskedéssel foglalkozó, 16 tisztviselő, 8 kőműves, 6 ács, 6 lakatos és kovács stb. A vb 11 óráz ritkán, de annál többször került orvosi kezelés alá a 111 dz ermőkór. A kimutatott 43,082 betegesedési eset közt 30,621 járólag, 12,461 a kórházakban fekvőleg kezeltetett, és pedig 8869 a sz. Rókus-, 491 a szegény gyermek-, 638 az izraelita-, 217 a kereskedelmi kórházakban stb. Ezekben a gyógyulási arány 46.4170, a halálozási 7.43/0-ra rúgott. Egy-egy ezer beteg közt általában szenvedett 23 tüdőrokban, 57 tüdőgümőkórban, 111 bujakórban, 2 himlőben, 3 vörhenyben, 3 kanyaróban, 41 hagymázban, 2 váltólázban, 3 sülyben stb. A halálozás 45- tel nagyobb volt mint 1863- ban. Összesen meghalt 6574, és pedig 3630 fi-és 2944 nőnemű. Életidőre nézve volt C_11 évesig 2184, 1 -10 éves 1108,10—20 éves 265 20—30 éves 499, 30—40 éves 754, 40—50 éves’ 675, 50—60 éves 497,60—80 éves 501, 80 éven