Pesti Napló, 1865. szeptember (16. évfolyam, 4611–4635. szám)
1865-09-17 / 4624. szám
213-4624 Vasárnap, sept. 17. 1865. 16. évi folyam Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emeletti lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bármentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. szám földszint. Kiadó-hivatal: A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 60 kr. o. é. Évnegyedre . 6 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Pest, sept. 15. 1865. (Fk) Sapientis est mutare consilium in melius. Ha e kimondás helyes, akkor meg kell adnunk a bécsi „Neue Pressednek a „bölcs“ epithetonát, mert épen egy hete, hogy azon általa adott tanács ellenében, miszerint a birodalom egyetlen mentségéül a reichsrathot egybe kell hívni — részletesen kimutattuk, hogy ez merőben lehetetlen, hogy ezen birodalmi tanács még eddigi fictív teljességében sem létezik többé . — és ime, a nevezett centralista lap legújabb számában már is egészen a mi álláspontunkat foglalja el, sőt érveinknek nagyobb részét is, nevezetesen az erdélyi ügyből mentetteket, magáévá teszi, míg végre azon vallomásra fakad : der Gesammt reichsrath ist für jetzt verloren ! . . . Magától érthető, hogy eszünk ágában sincs azzal hízelegni magunknak, mintha mi térítettük volna meg a centralista lapot, mely a „Napló“ czikkeiről alkalmasint csak annyit tud, mint amennyit a „General Correspondent“ azokból kivonatosan közölni jónak talál. — A megtérítést a józan ész, az egyszerű logika hatalmának köszönhetni, de — még így is érdemi megtérés, miután más centralista közlönyök, miként például az „Ost d. Post“, annyira belenyargalták magukat a vak dühösségbe, hogy még a józan ész leghangosabb szózata irányában is teljesen fogékonytalanokká lettek. Hogy az 1863-ai úgynevezett erdélyi országgyűlés feloszlatásával megszűnik azon mandátum is, melynek alapján 26 szász és román pap és hivatalnok a reichsrath tanácskozásaiban részt vett, s hogy ezen 26 urnák eltűnésével még e testületnek képzelt teljessége is megszűnik, az oly természetes dolog, hogy az elkeseredés nagyon vastag hályogot boríthatott annak szemére, aki ezen tényállást még most sem látja. Azonban várjuk be nyugalommal, míg Kuranda úr lapjában is visszatér a higgadtság, mely üdvös átalakulást centralista kollegáinak egymásutáni elpártolása remélhetőleg siettetni fogja. Addig is nyereségnek tartjuk, hogy a legelterjedtebb centralista lap,a „Neue Pr.“, most kegyeletes kézzel maroknyi földet hint a teljes birodalmi tanács koporsójára, s máris a „sit et terra levis“ felsóhajtásig eljutott. Tudjuk, hogy ezen jámbor kötelesség teljesítése után az emberek el szoktak fordulni a friss sírtól, bármily drága halottjukat rejtse is magában, és kényeiket letörölve, ismét vidámabb szemmel tekintenek az élet felé. Ha a centralista párt egyszer megbarátkozandott azon gondolattal, hogy a teljes birodalmi tanács meghalt, eltemettetett, s legalább februári alakjában többé fel nem támasztható, akkor el van hárítva azon főakadály, mely köztük és köztünk az egyezkedést lehetlenné tette. Kiindulási pontjaink azért mégis különbözők fognak maradni, de fel van lelve oly pont, ahol találkozunk. Mi most — miként mindenkor— amellett maradunk, hogy a februári alkotmány a Lajthán innen törvény erejével nem bírván, s általunk el nem fogadtatván, az igazi teljes birodalmi tanács soha sem jogilag, sem tettleg nem létezett, és így megsemmisítéséről nem lehetett szó, mert ami nincs, azt megsemmisíteni nem lehet. A centralisták ellenben azt állítják, hogy a teljes reichsrath jogilag létezett, s hogy a Schottenthor előtt ülésező testület legalább per fictionem juris ama teljes reichsrath tisztségét gyakorolni jogosult vala, hogy azonban az erdélyi fait accompli ezt a filigrane-művet elrontotta, úgy, hogy az már most többé helyre nem állítható. — De akár soha nem létezettnek, akár pedig csak legújabban megsemmisítettnek tekintjük azt a teljes birodalmi tanácsot, azon nézetben kell hogy találkozzunk, miszerint a közös ügyeknek mi módoni tárgyaltatása e percben nyílt kérdést képez, mely a koronának a birodalom mindkét felével egyezkedése útján megoldandó. De ha már most ezen találkozási pontig eljutottunk, épenséggel nem értjük, minek sürgeti a „Neue Presse“, hogy a kormány egyenesen, sőt feltűnő módon mondja ki a teljes birodalmi tanácsnak megszűnését. Ilyesmit kijelenteni, anélkül, hogy megjelöltetnék egyszersmind azon új módokat, mely szerint a közös ügyek alkotmányosan tárgyalandók, annyi volna, mint — habár csak ideiglenesen — a birodalom nyugati felében az alkotmányos állapotot felfüggeszteni. Nem hiszszük, hogy a liberális centralisták ilyesmit kívánhatnának. Véleményünk szerint a kormány részéről sokkal ildomosb eljárás az, ha azt a teljes reichsrathbeli intézményt, mely gyakorlatilag használhatlanná, sőt lehetlenné vált, egyszerűen nyugodni hagyja az adtókban mindaddig, míg a birodalom különböző részeinek és a korona kölcsönös egyetértése alapján valami új intézmény megállapítható, mely a teljes reichsrathnak nevezett fictiót valóság, reális képviselet által pótolja. Örökös monarchiákban a király sohasem lehet holt. Alkotmányos államokban az alkotmánynak sem szabad akár csak egy perezre is halottnak lennie, s valamely sarkalatos intézménynek elenyészését legalább hivatalosan csak akkor szabad kihirdetni, ha azonnal azt is be lehet jelenteni, ami helyébe lép. Tegyék tehát a teljes birodalmi tanácscsal, miként keleten szokták néha tenni azultán halálakor, gyászolják csendes kimúlását, de hallgatnak róla, míg a trónökösödésre nézve nem történt megállapodás. Első positiónkból kiszoríttatván — mondja az „Új Presse“ — már most várjuk be türelemmel, mi történik a másikkal, a szűkebb birodalmi tanáccsal! Tehát, miként már a minap említek, csakugyan a szűkebb birodalmi tanács kérdése az, mely legközelebb szőnyegre fog kerülni. A centralista táborban e tárgy körül elmondott nézeteink nagy bőszültséget okoztak; lám — mondák — most még a szűkebb birodalmi tanácsot is el akarnák tőlünk szedni..........Bocsánatot kérünk, semmi gusztusunk sincs rá. Hanem nagyon kérnék bécsi kollegáinkat, ha már a magyar lapok czikkeire reflectálnak, keressenek módot azoknak tartalmával szabatosan, és ne csak tendentiósus kivonatok nyomán megismerkedni. Így aztán arról is meggyőződtek volna, hogy mi ránk nézve egyenesen közömbös dolognak mondtuk: akár van a Landtagok mellett még engerer reichsrath is, akár nincs, hogy mi szívesen fogunk értekezni a birodalom nyugati felének képviselőivel, akár mily módon választatott e képviselet, csak igazán annak tekintsék azok, akiknek ily értekezésen képviseltetni joguk van. Igaz, hogy az alkalmat felhasználtuk annak kimutatására, mily nagy következetlenség és méltánytalanság az: az erdélyi unió ellen izgatni, de a szűkebb birodalmi tanácsot ne nyúlj-hozzám-nak tekinteni, de hát miért nem óvakodnak az urak ily következetlenségektől? Vagy — ami még kevésbé megbocsátható — miért akarják nekünk vétkül felróni, hogy mi nem akarunk következetlenek lenni, s állhatatosan tartózkodunk annak fúvósától, ami bennünket nem éget, de felkiáltunk ám, ha saját fejünk felett akarnák felgyújtani a ház födelét ?! — fékelniük a megyei autonómia dolgában. A mostani megyevitából oly disputa fejült ki, melyben a két ellenfél utoljára megcseréli a szerepet : a conservativek lesznek a par excellence megyések, s a „Hon“ lesz erélyes ellenfelük, azon jeligével : „ Adtál uram esőt....!“ Mi teljesen megnyughatunk azonban, hogy az ország rendei a legjobb utat találják ki , azaz, az 1848-iki törvények továbbfejtését és szabatosabb formulázását ismerendik a legjobb módnak ebben a tárgyban is. Míg nálunk a megyék kérdésének elintézése nem lesz új — s reméljük nem is nehéz — addig Lajthán túl az egészen uj és fontos esemény, melynek európai jelentősége is van; mert ha félhivatalosan megczáfoltatott is a Gaugrafokról szólott hir ; de az uj kormány egyszersmind kimondja a „kerületi községek“ létesítését, ott a hol a tartományi gyűlés kivánandja. A tartományok nagy része pedig kívánni fogja kétségkívül. A bureaucratia elbocsátása pénzügyi tekintetben egyértelmű a hadsereg leszállításával, s nem tévesztendi el hatását az európai közvéleményre. Míg Angliában, hol ily reform jelentőségét leginkább értik, átalánosan sympathia, s vele bizalom és hitel éled fel a monarchia iránt, a financziális előnyt még az elvi ellenség is belátja, mert az olyan, mint a kétszerkettő. De egész Európában lesz elvi hatása is az új intézménynek. A centralisatió Európaszerte nagy tulságokra ment, s még tulajdonképt hazájában, Francziaországban is maga a császár és államférfiai gyakran mondák el óhajtásukat a decentralisatio, azaz helyhatóságok behozatala iránt, sőt magában Oroszországban is vannak jelei az ezen irányban való törekvéseknek, melyek a lengyel forradalom közbejötte nélkül tán meglehetős haladást tettek volna. A reformok mindig akkor és ott szoktak támadni, ahol az előbbi rendszer legnagyobb visszaélésekig van vive, s tehát a fonákság legkézzelfoghatóbban kitűnik. És hogy az újabb fordulatban, mely a kor jelszavává látszik válni, az ausztriai monarchia van arra hivatva, hogy a continens egy nagy részének példaadással járjon elől, főkép annak tulajdoníthatja, hogy a centralisatió fonákságai itt mutatkoztak legóriásibb mérvekben. Mindenütt, hol Európában centralisatió van, voltak ez elvnek diadalai. Francziaország XIV-ik Lajos, I. Napóleon, és idővel tán II. Napóleon korát hozhatja fel — sőt a franczia forradalom is a legrettentőbb centralisatiot gyakorlá. Oroszországot fel sem hozzuk, melynek félig civilisált vagy egészen civilisálatlan népeiből a vas-centralisatió volt képes oly nagyszerű egységet hozni létre. Poroszország Nagy Fridriktől kezdve ezen zsarnoki rendszer alatt lett a mivé lett. De Ausztriában a centralisatió semminemű téren egyetlen egy diadalt sem képes felmutatni. Egyesíték a pénzügyeket, centralisálták a nemzetek vagyonát, imposant mennyiségű kincsek felhalmozhatását remélve — s az eredmény az, hogy az állam csaknem a bankrét szélére jutott; germanizálni akarták a nemnemes népeket, s különösen a magyar elemet — csak ellenszenv, idegenkedés támadt; ki akartak ölni minden úgynevezett külön nemzeti törekvést, és azok annál erősebbé fejlettek a nyomás alatt. És még a harcztéren sem mutatott fel nagy diadalokat az a centralisatió, melynek fő büszkesége a katonák száma és gyakorlottsága volt, — a népek közhangulata, melynek itt is számításba kell vétetni — nem vétetett volt számításba. De különösen kitűnt a centralisatió egész ferdesége Ausztriában a miatt, hogy oly birodalomra alkalmaztatott, melynek egyik, és épen nem gyenge fele századokig szentesített törvényeinél, fényes múltjánál, szokásainál, egész nevelkedésénél és természeténél fogva oly idegen voltama rendszertől, mint talán — Schweiczot kivéve — a continens egy népe sem ! Magyarország dicsőségeit nemcsak a harertéren vagy parlamentekben szerezte a múltban is , hanem szerze azon kitartással és az élő hit melletti passivitással is, mely a heroismus egy neme, s mely Jób könyvét egy egy költemény magasztosságáig emeli. És ha most a centralisatió csakugyan száműzetik az osztrák monarchiából, a győzelem dicsőségéből az oroszlány-rész kétségkívül a magyar korona tartományaié, azon többféle népből alakult nemzeté, melynek azért van joga dicsekedni vele, mivel annyiszor félreismerték, s annyiszor tagadták életrevalóságát azok, kik most a jótéteményekben osztozni fognak. Eddig kicsinylőleg szóltak a bécsiek a megyei rendszerről, s a „Comitatswirthschaft“ szó oly roszat foglalt magában az ő gondolkodásuk szerint, mint az anarchia. Jelenleg is vannak közlönyök, melyek némi gyanakodással veszik az „aristocrata“ minisztériumtól az ajánlatot, — és a naok ajándékának hiszik. Azonban vannak még centralistáknak ismert közlönyök is — és ki hinné, hogy épen az „Ostd. Post“ legyen az ? és pedig nem más! — kik részvéttel fogadták az eszmét még azelőtt, hogy a „General Correspondent“ czikke megjelent volna. A nevezett lap mentségére is kél, elmondván, társai aggodalmára, hogy mihelyt a megyei bizottságok és tisztviselők választás útján léteznek, nem lehet attól tartani, hogy az intézmény épen aristocraticus legyen. Az aristocratia nincs kizárva ugyan, de szintoly kevéssé van a polgárság is. Hogy egyébiránt a kormány nem önkényüleg akar eljárni, bizonyítja a „Gén. Corr.“-ből tegnap közlött telegrammunk. Az átalános kormánytendentia csillagzatából mi azt olvassuk ki, hogy eljöhet az idő, midőn mi is — kik szintén az autonómia és a magyar megyék barátai vagyunk — kénytelenek leszünk a „Hon"nal vállvetve a mellett küzdeni, hogy a jóból kevesebbel érje be az ország, s az 1848-iki törvényeket ne téveszsze össze se az 1847-iki, se az 1861-iki praxissal, henem az előbbieket fejtse ki és szabatositsa. A „Gén. Correspondenz“-nek a „gaugraf“-okról terjesztett hírek cáfolatául s a kormánynak az autonómia tárgyában való szándékairól kiadott czikke itt következik: „Tökéletesen megérthető, s a napi sajtó feladatában áll, hogy ez utóbbi mindazon tényekről tudomást vesz, melyek a nyilvános életben előfordulnak, azokat minden irányban fejtegetni törekszik, — de más az eset, ha a napi sajtó feladata lényegét, a nyilvános közvélemény tisztázását, félreismerve , alapos tényeket elferdít, a tisztátalan, a kormány cselekményeit gyanúsító koholmányoknak készségesen nyitja meg hasábjait. Véleményünk szerint sok más mellett ez eset forog fenn a „gallgrófságok“ tervezett behozásáról czélzatosan variált hírek közlésénél is. E hírt egyszerűen a mesék országába utasíthatnék, de köteleztetve érezzük magunkat a közvélemény megnyugtatására, positív informatio alapján még ama biztosítást tenni, hogy bármily szilárdul álljon is a kormány határzata, miszerint az autonómia alapelvét valósítja, részéről e tekintetben nem szándékoltatott több, és nem is szándékoltatik, mint a községek szabályozásáról a birodalmi törvényben megállapított kerületi községi alapelvet, e birodalmi törvény határzatainak fenntartása mellett mindazon tartományokban, a tartományi gyűlések megegyezésével valósítani, hol maguk a körülmények szólnak e mellett, amint ez Csehországban az ország kielégítésére már megtörtént. Ha ebben „dualista“ vagy „foederalista“ irányt akarnak keresni, úgy azokért maga a birodalmi képviselet hibáztató. Súlyos azonban a felelősség, hogy az önkénytesen koholt „gaulgrófi intézmény“ emlegetése által a közvélemény tévútra vezettetett. Mi az országfejedelmi hatóságok működését illeti, magától értetődik, hogy előbb magas autonóm közegeket kell tettlegesen teremteni, s ezeknek működéseikben előbb meg kell erősödniük, mielőtt egyátalában arra gondolhatni, hogy a birodalmi törvény által szabályozott működési körük a törvény útján megtágíttassék, s ez által az ország fejedelmi hatóságok illetékessége megszoríttassék, mely utóbbiak különben az adminisztratív ügyekben, melyek az állami érdeket közvetlenül megilletik, egészen soha sem nélkülöztethetnek. A legkevésbé értjük pedig azt, hogy azok, kik a felburjánzó bureaucratismus megszorítását különben hangosan sürgették, az autonóm orgánumok felállítása és szervezésére vezető komoly törekvés miatt mint akarhatnak a kormánynak szemrehányást tenni ? Nem tartóztathatjuk meg magunkat, hogy hasonló határozottsággal meg ne jegyezzük ezúttal, miszerint mindazon hírek is, melyek a helytartói-és más magas hivatal-állomások betöltéséről azon állítás mellett terjesztetnek, hol állitólag a jelen kormány rendszere iránti bizalmatlanságból megtagadások történtek — s ez pedig oly állítás, mely némely lapot egész vezérczikkre késztetett — összesen és minden kivétel nélkül a légből kapottak.“ A fentebbi félhivatalos nyilatkozat mutatja, hogy a kormány óvakodva halad, hogy tulságba ne menjen. Különösen pedig nem akarja ráodrogálni a megyeihez hasonló belkormányzatot egy kormányra is, mely maga nem óhajtja. Pest, sept. 16. ) Mig Magyarországon még opportunitás szempontjából is sokan azért ostromolják a kormányt, hogy nem eléggé megy és, túl a Lajthán félnek, hogy a megyerendszer bevitelét mindennél előbbvalónak tartja, s mig Schmerlinget reichszámosan „Verfassungs-Miniszternek“ gúnyolták, Belcredi kormányembereit kezdik „Gaugraf“-oknak elnevezni. És valóban, ha van irány, mely világosan van trackozva az eddigi kormány szándékaiban — az az autonómia bevitele kicsinyben és nagyban — azaz a helyhatóságokba és a birodalom nagy ország-csoportozataiba. Hogy pedig a mostani egész minisztérium a fő, és épen ezen elv dolgában egyetért, bizonyság rá az erdélyi országgyűlés egybehívásának esete. Már ma semmi kétség sem lehet a kormány ilyen nézeteiben , de nem lehetett még korábban sem. Mindenki ismerte a kormányra jutott férfiak pártnézetét, — tudta, hogy ők az úgynevezett conservativ-párt emberei. És amit e pártról tudunk, kivált a magyar autonómia dolgában, arra mutatott, hogy a megyéknek tán szélesb hatáskört óhajt megadni, mint talán a miniszteri felelősség elvével összeférne. — Ország-világ tudja ezt nálunk. Mert ama párt túlzóit mi jellemzi ? Épen az, hogy nem is a 48-as, hanem a 47-es függetlenségű megyék helyreállítását óhajtják. Nem ezt beszélte-e éveken át egy magyar közlöny, mely ama párt túlzóival állott öszszeköttetésben ? Ennélfogva nem sok időt adunk neki és azoknak, kik a „Hon“-ban most annyira sürgetik a megyéket a mostani kormánytól,épen az utóbbi párthíveit kell mér A Catasterről. E lapok olvasói közül sokan nem is tudják azt, hogy hazánk egy részében az úgynevezett állandó adó-cataster behozatai nemcsak szándékoltatik, hanem a behozatalára szükséges felmérések is részint már teljesen elkészültek, részint készülőben vannak. Elkészültek ugyanis, ha nem csalódom, Mármaros és Ung megyékben, készülőben vannak pedig Zemplén és talán még egykét más megyében. Minthogy ezen institutiónak nemcsak behozási módja és ideje, hanem elvben maga ezen institutió iránt némi észrevételeket kockáztatni kívánok, azért, amenynyire azt ismerni vélem, egy pár rövid szóval meg is kell hogy ismertessem azokkal, kik előtt ez még egészen ismeretlen dolog. A cataster ugyanis az adónak, s nevezetesen a földadónak helyes és arányos kivethetése végetti részletes felmérése és összeírása a megadóztatandó területnek. Behozatalának módja pedig, jelenleg legalább az, hogy vidékenként, nálunk tehát megyénként felméretik egy ország vagy tartomány akként, hogy előbb azon megye a katonai háromszög-mérési kar által felméretik általában, s minden határokra tekintet nélkül, azután reá egy évvel a határok különittetnek elmegy mástól, illetőleg a határvonalak megnjittatnak és felfrissittetnek, hogy a részletmérések a határok bizonytalan volta miatt ne késleltessenek, végre a reá következő évben a részletmérés teljesíttetik, amelynek, s a vele együtt készülő összeírásnak alapján azután az adó lenne kivetendő. Lássuk most, hol, mikor, kik által, és mikép teljesíttetik mindez ? A cataster behozatala még a múlt században veszi kezdetét a birodalomban, s annak egyes részeiben régebben, más részeiben újabban kezdetvén meg, némely tartományban elkészült, némelyben pedig még nem. S mielőtt némely tartományban még csak most készül, azalatt másokban, hol már régen elkészült, az azóta történt változások miatt vagy ki kell javíttatnia (rectificáltatnia), vagy újból készíttetnie. De 1848-ik évig Magyarországba és kapcsolt részeibe, vagy Erdélybe se be nem hozatott, sem behozatni nem czéloztatott. Az 1850. utáni kormányzat azután Magyarországot is, mint az osztrák birodalom tartományát, ezen institutióban részesítendő , különböző időkben, s különböző, de csak kisebb területekben kezdé azt behozni , nevezetesen pedig a legközelebbi években Marmaros , Bereg, Ung és Zemplén megyékben , melyek közül Marmaros és Ung megyékben ezen catesteri munkálatok már a részletméréssel együtt is elkészültek, s nálunk Zemplén megyében a múlt 1864-ik évben a háromszög-mérés készült el, a folyó évben pedig a határok megnyitása történik, hogy a jövő 1866-ik évben a részletmérés teljesíttethessék. Lássuk azonban, kik által és miként történik mindaz ? Eljönnek ugyanis a katonai mérnökök, sehol sem jelentve be senkinek, hol és mit akarnak mivelni, s felállítják az általuk választott pontokon a keresztben álló meszelt deszkákkal ellátott póznákat, néhol oly erdős domb vagy hegy tetején, ahol e miatt nem ritkán egy hold erdőt is ki kell vágatniok. Az ily kivágott erdőért azonban kárpótlást nyerni annyi sok formasággal , bajjal, utánjárással és költséggel van összekötve, miszerint a nagyobb kiadásért és bajért mindenki inkább a kisebbet választja, t. i. a kár türelmes elviselését. Történt pedig nálunk Mikován az is, hogy ezen mérnököktől a falubirák, mivel épen határrendezés és összesítés van ott folyamatban, azt kérdezték, ha vájjon kell-e ezen határrendezésnek szükségkép megtörténnie? — mire tőlük azon választ nyerek,hogy ha a falubeliek többsége abba bele nem egyez, az meg nem történhetik, s a miatt ezen, és más öt, ezen uradalomhoz tartozó helységben az épen azon időben kitűzve volt és megkísértett úrbérrendezési egyességek nem sikerültek, sőt más köteleső helységekben ellenszegülések merültek fel Ezen több mint egy év előtt történt, és hivatalos vizsgálat által is tisztán megállapított tény, annak útján hivatalosan feljelentetvén, mindeddig minden további következmény nélkül maradt. Midőn az így eszközlött háromszögmérés készen van, jó a határok megújítása. E részben egy oly bizottság működik, mely egy catasteri mérnökből, egy polgári biztosból, az illető községek elöljárói-