Pesti Napló, 1865. szeptember (16. évfolyam, 4611–4635. szám)

1865-09-17 / 4624. szám

213-4624 Vasárnap, sept. 17. 1865. 16. évi folyam Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet­­ti lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bármentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. szám földszint. Kiadó-hivatal: A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó-hivatalhoz in­­tézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 60 kr. o. é. Évnegyedre . 6 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petit­sor 25 uj kr. Pest, sept. 15. 1865. (Fk) Sapientis est mutare consilium in melius. Ha e kimondás helyes, akkor meg kell adnunk a bécsi „Neue Pressednek a „bölcs“ epithetonát, mert épen egy hete, hogy azon általa adott tanács ellenében, miszerint a birodalom egyetlen mentségéül a reichsrathot egybe kell hívni — részle­tesen kimutattuk, hogy ez merőben lehe­tetlen, hogy ezen birodalmi tanács még eddigi fictív teljességében sem létezik többé . — és ime, a nevezett centralista lap legújabb számában már is egészen a mi álláspontunkat foglalja el, sőt érveink­nek nagyobb részét is, nevezetesen az er­délyi ügyből mentetteket, magáévá teszi, míg végre azon vallomásra fakad : der Gesammt reichsrath ist für jetzt verlo­ren ! . . . Magától érthető, hogy eszünk ágában sincs azzal hízelegni magunknak, mintha mi térítettük volna meg a centralista la­pot, mely a „Napló“ czikkeiről alkalma­sint csak annyit tud, mint a­mennyit a „General Correspondent“ azokból ki­vonatosan közölni jónak talál. — A meg­térítést a józan ész, az egyszerű logi­ka hatalmának köszönhetni, de — még így is érdem­i megtérés, miután más cen­tralista közlönyök, miként például az „Ost d. Post“, annyira belenyargalták magukat a vak dühösségbe, hogy még a józan ész leghangosabb szózata irányában is telje­sen fogékonytalanokká lettek. Hogy az 1863-ai úgynevezett erdélyi országgyűlés feloszlatásával megszűnik azon mandátum is, melynek alapján 26 szász és román pap és hivatalnok a reichs­rath tanácskozásaiban részt vett, s hogy ezen 26 urnák eltűnésével még e testület­nek képzelt teljessége is megszű­nik, az oly természetes dolog, hogy az el­keseredés nagyon vastag hályogot borít­hatott annak szemére, a­ki ezen tényállást még most sem látja. Azonban várjuk be nyugalommal, míg Kuranda úr lapjában is visszatér a higgadtság, mely üdvös át­alakulást centralista kollegáinak egymás­utáni elpártolása remélhetőleg siettetni fogja. Addig is nyereségnek tartjuk, hogy a legelterjedtebb centralista lap,a „Neue Pr.“, most kegyel­etes kézzel maroknyi földet hint a teljes birodalmi tanács koporsójára, s máris a „sit et terra levis“ felsóhajtásig eljutott. Tudjuk, hogy ezen jámbor köte­lesség teljesítése után az emberek el szok­tak fordulni a friss sírtól, bármily drága halottjukat rejtse is magában, és kényei­­ket letörölve, ismét vidámabb szemmel tekintenek az élet felé. Ha a centralista párt egyszer megba­­rátkozandott azon gondolattal, hogy a teljes birodalmi tanács meghalt, eltemet­­tetett, s legalább februári alakjában többé fel nem támasztható, akkor el van hárítva azon főakadály, mely köztük és köztünk az egyezkedést lehetlenné tette. Kiindulási pontjaink azért mégis különbözők fognak maradni, de fel van lelve oly pont, a­hol ta­lálkozunk. Mi most — miként mindenkor— amellett maradunk, hogy a februári alkot­mány a Lajthán innen törvény erejével nem bírván, s általunk el nem fogadtatván, az igazi teljes birodalmi tanács soha sem jo­gilag, sem tettleg nem létezett, és így megsemmisítéséről nem lehetett szó, mert a­mi nincs, azt megsemmisíteni nem le­het. A centralisták ellenben azt állítják, hogy a teljes reichsrath jogilag létezett, s hogy a Schottenthor előtt ülésező testület legalább per fictionem juris ama teljes reichsrath tisztségét gyakorolni jogosult vala, hogy azonban az erdélyi fait ac­­compli ezt a filigrane-művet elrontotta, úgy, hogy az már most többé helyre nem állítható. — De akár soha nem létezett­nek, akár pedig csak legújabban megsem­­misítettnek tekintjük azt a teljes birodalmi tanácsot, azon nézetben kell hogy ta­lálkozzunk, miszerint a közös ügyeknek mi módoni tárgyaltatása e perc­ben nyílt kérdést képez, mely a koronának a bi­rodalom mindkét felével­ egyezkedése út­ján megoldandó. De ha már most ezen találkozási pon­tig eljutottunk, épenséggel nem értjük, minek sürgeti a „Neue Presse“, hogy a kormány egyenesen, sőt feltűnő módon mondja ki a teljes birodalmi tanácsnak megszűnését. Ilyesmit kijelenteni, a­nélkül, hogy megjelöltetnék egyszersmind azon új módokat, mely szerint a közös ügyek alkotmányosan tárgyalandók, annyi vol­na, mint — habár csak ideiglenesen — a birodalom nyugati felében az alkot­mány­os állapotot felfüggesz­teni. Nem hiszszük, hogy a liberális cen­tralisták ilyesmit kívánhatnának. Vélemé­nyünk szerint a kormány részéről sokkal ildomosb eljárás az, ha azt a teljes reichs­­rathbeli intézményt, mely gyakorlatilag használhatlanná, sőt lehetlenné vált, egy­szerűen nyugodni hagyja az adtókban mind­addig, míg a birodalom különböző részeinek és a korona kölcsönös egyetértése alapján valami új intézmény megállapítható, mely a teljes reichsrathnak nevezett fictiót va­lóság, reális képviselet által pótolja. Örö­kös monarchiákban a király sohasem le­het holt. Alkotmányos államokban az al­kotmánynak sem szabad akár csak egy perezre is halottnak lennie, s valamely sarkalatos intézménynek elenyészését leg­alább hivatalosan csak akkor szabad ki­hirdetni, ha azonnal azt is be lehet jelen­teni, a­mi helyébe lép. Tegyék tehát a teljes birodalmi tanácscsal, miként keleten szokták néha tenni a­zultán halálakor, gyászolják csendes kimúlását, de hallgat­nak róla, míg a trónökösödésre nézve nem történt megállapodás. Első positiónkból kiszoríttatván — mondja az „Új Presse“ — már most vár­juk be türelemmel, mi történik a másik­kal, a szűkebb birodalmi tanác­csal! Tehát, miként már a minap említek, csakugyan a szűkebb birodalmi tanács kérdése az, mely legközelebb szőnyegre fog kerülni. A centralista táborban e tárgy körül elmondott nézeteink nagy bő­­szültséget okoztak; lám — mondák — most még a szűkebb birodalmi tanácsot is el akarnák tőlünk szedni..........Bocsá­natot kérünk, semmi gusztusunk sincs rá. Hanem nagyon kérnék bécsi kollegáinkat, ha már a magyar lapok czikkeire reflec­­tálnak, keressenek módot azoknak tartal­mával szabatosan, és ne csak tendentiósus kivonatok nyomán megismerkedni. Így aztán arról is meggyőződtek volna, hogy mi ránk nézve egyenesen közömbös dolognak mondtuk: akár van a Landta­­gok mellett még engerer reichsrath is, akár nincs, hogy mi szívesen fogunk ér­tekezni a birodalom nyugati felének kép­viselőivel, akár mily módon választatott e képviselet, csak igazán annak tekintsék azok, a­kiknek ily értekezésen képviseltet­ni joguk van. Igaz, hogy az alkalmat fel­használtuk annak kimutatására, mily nagy következetlenség és méltánytalanság az: az erdélyi unió ellen izgatni, de a szűkebb birodalmi tanácsot ne­ nyúlj-hozzám-nak tekinteni, de hát miért nem óvakodnak az urak ily következetlenségektől? Vagy — a­mi még kevésbé megbocsátható — miért akarják nekünk vétkül felróni, hogy mi nem akarunk következetlenek lenni, s állhatatosan tartózkodunk annak fúvó­sától, a­mi bennünket nem éget, de felki­áltunk ám, ha saját fejünk felett akarnák felgyújtani a ház födelét ?! — fékelniük a megyei autonómia dolgában. A mostani megye­vitából oly disputa fej­ült ki, melyben a két ellenfél utoljára meg­cseréli a szerepet : a conservativek lesz­nek a par­ excellence megyések, s a „Hon“ lesz erélyes ellenfelük, azon jeligével : „ Adtál uram esőt....!“ Mi teljesen megnyughatunk azonban, hogy az ország rendei a legjobb utat ta­lálják ki , azaz, az 1848-iki törvények továbbfejtését és szabatosabb formu­­lázását ismerendik a legjobb módnak ebben a tárgyban is. Míg nálunk a megyék kérdésének elin­tézése nem lesz új — s reméljük nem is ne­héz — addig Lajthán túl az egészen uj és fontos esemény, melynek európai jelentő­sége is van; mert ha félhivatalosan meg­­czáfoltatott is a Gaugrafokról szólott hir ; de az uj kormány egyszersmind kimondja a „kerületi községek“ létesítését, ott a hol a tartományi gyűlés kivánandja. A tarto­mányok nagy része pedig kívánni fogja kétségkívül. A bureaucratia elbocsátása pénzügyi tekintetben egyértelmű a had­sereg leszállításával, s nem tévesztendi el hatását az európai közvéleményre. Míg Angliában, hol ily reform jelentőségét leg­inkább értik, átalánosan sympathia, s vele bizalom és hitel éled fel a monarchia iránt, a financziális előnyt még az elvi ellenség is belátja, mert az olyan, mint a kétszer­kettő. De egész Európában lesz elvi hatása is az új intézménynek. A centralisatió Euró­­paszerte nagy tulságokra ment, s még tu­lajdonképt hazájában, Francziaországban is maga a császár és államférfiai gyakran mondák el óhajtásukat a decentralisatio, azaz helyhatóságok behozatala iránt,­­ sőt magában Oroszországban is vannak jelei az ezen irányban való törekvések­nek, melyek a lengyel forradalom közbe­jötte nélkül tán meglehetős haladást tet­tek volna. A reformok mindig akkor és ott szok­tak támadni, a­hol az előbbi rendszer leg­­nagyobb visszaélésekig van vive, s tehát a fonákság legkézzelfoghatóbban kitűnik. És hogy az újabb ford­ulatban, mely a kor jelszavává látszik válni, az ausztriai monarchia van arra hivatva, hogy a con­­tinens egy nagy részének példaadással járjon elől, főkép annak tulajdoníthatja, hogy a centralisatió fonákságai itt mutat­koztak legóriásibb mérvekben. Mindenütt, hol Európában centralisatió van, voltak ez elvnek diadalai. Franczia­­ország XIV-ik Lajos, I. Napóleon, és idő­vel tán II. Napóleon korát hozhatja fel — sőt a franczia forradalom is a legret­tentőbb centralisatiot gyakorlá. Oroszor­szágot fel sem hozzuk, melynek félig civi­­lisált vagy egészen civilisálatlan népeiből a vas-centralisatió volt képes oly nagy­szerű egységet hozni létre. Poroszország Nagy Fridriktől kezdve ezen zsarnoki rendszer alatt lett a mivé lett. De Ausztriában a centralisatió semmi­nemű téren egyetlen egy diadalt sem ké­pes felmutatni. Egyesíték a pénzügyeket, centralisálták a nemzetek vagyonát, im­posant mennyiségű kincsek felhalmozha­­tását remélve — s az eredmény az, hogy az állam csaknem a bankrét szélére ju­tott; germanizálni akarták a nemnemes népeket, s különösen a magyar elemet — csak ellenszenv, idegenkedés támadt; ki akartak ölni minden úgynevezett külön nemzeti törekvést, és azok annál erősebbé fejlettek a nyomás alatt. És még a harcz­­téren sem mutatott fel nagy diadalokat az a centralisatió, melynek fő büszkesége a katonák száma és gyakorlottsága volt, — a népek közhangulata, melynek itt is szá­mításba kell vétetni — nem vétetett volt számításba. De különösen kitűnt a centralisatió egész ferdesége Ausztriában a miatt, hogy oly birodalomra alkalmaztatott, melynek egyik, és épen nem gyenge fele századokig szentesített törvényeinél, fényes múltjánál, szokásainál, egész nevelkedésénél és ter­mészeténél fogva oly idegen volt­ama rendszertől, mint talán — Schweiczot ki­véve — a continens egy népe sem ! Magyarország dicsőségeit nemcsak a harertéren vagy parlamentekben szerezte a múltban is ,­­ hanem szerze azon ki­tartással és az élő hit melletti passivitással is, mely a heroismus egy neme, s mely Jób könyvét egy egy költemény magasz­tosságáig emeli. És ha most a centralisatió csakugyan száműzetik az osztrák monarchiából, a győzelem dicsőségéből az oroszlány-rész kétségkívül a magyar korona tartományaié, azon többféle népből alakult nemzeté, melynek azért van joga dicsekedni vele, mivel annyiszor félreismerték, s annyiszor­­ tagadták életrevalóságát azok, kik most a jótéteményekben osztozni fognak. Eddig kicsinylőleg szóltak a bécsiek a megyei rendszerről, s a „Comitats­wirth­­schaft“ szó oly roszat foglalt magában az ő gondolkodásuk szerint, mint az anarchia. Jelenleg is vannak közlönyök, melyek némi gyanakodással veszik az „aristo­­crata“ minisztériumtól az ajánlatot, — és­­ a n­a­o­k ajándékának hiszik. Azonban vannak még centralistáknak ismert közlönyök is — és ki hinné, hogy épen az „Ostd. Post“ legyen az ? és pe­dig nem más! — kik részvéttel fogadták az eszmét még azelőtt, hogy a „General Correspondent“ czikke megjelent volna. A nevezett lap mentségére is kél, el­mondván, társai aggodalmára, hogy mi­helyt a megyei bizottságok és tisztvise­lők választás útján léteznek, nem lehet at­tól tartani, hogy az intézmény épen ari­­stocraticus legyen. Az aristocratia nincs kizárva ugyan, de szintoly kevéssé van a polgárság is. Hogy egyébiránt a kormány nem ön­­kényüleg akar eljárni, bizonyítja a „Gén. Corr.“-ből tegnap közlött telegrammunk. Az átalános kormány­tendentia csillag­zatából mi azt olvassuk ki, hogy eljöhet az idő, midőn mi is — kik szintén az au­tonómia és a magyar megyék barátai va­gyunk — kénytelenek leszünk a „Hon"­­nal vállvetve a mellett küzdeni, hogy a jóból kevesebbel érje be az ország, s az 1848-iki törvényeket ne téveszsze össze se az 1847-iki, se az 1861-iki praxissal, henem az előbbieket fejtse ki és szaba­­tositsa. A „Gén. Correspondenz“-nek a „gaugraf“-ok­­ról terjesztett hírek c­áfolatául s a kormánynak az autonómia tárgyában való szándékairól kiadott czikke itt következik: „Tökéletesen megérthető, s a napi sajtó fel­adatában áll, hogy ez utóbbi mindazon tényekről tudomást vesz, melyek a nyilvános életben elő­fordulnak, azokat minden irányban fejtegetni törekszik, — de más az eset, ha a napi sajtó fel­adata lényegét, a nyilvános közvélemény tisztá­zását, félreismerve , alapos tényeket elferdít, a tisztátalan, a kormány cselekményeit gyanúsító koholmányoknak készségesen nyitja meg ha­sábjait. Véleményünk szerint sok más mellett ez eset forog fenn a „gallgrófságok“ tervezett behozásá­ról czélzatosan variált hírek közlésénél is. E hírt egyszerűen a mesék országába utasít­hatnék, de köteleztetve érezzük magunkat a köz­vélemény megnyugtatására, positív informatio alapján még ama biztosítást tenni, hogy bármily szilárdul álljon is a kormány határzata, miszerint az autonómia alapelvét valósítja, részéről e te­kintetben nem szándékoltatott több, és nem is szándékoltatik, mint a községek szabályozásáról a birodalmi törvényben megállapított kerületi községi alapelvet, e birodalmi törvény h­a­­tárzatainak fenntartása mellett mindazon tarto­mányokban, a tartományi gyűlések megegyezésével valósítani, hol maguk a körülmények szólnak e mellett, a­mint ez Cseh­országban az ország kielégítésére már megtör­tént. Ha ebben „dualista“ vagy „foederalista“ irányt akarnak keresni, úgy azokért maga a bi­rodalmi képviselet hibáztató. Súlyos­ azonban a felelősség, hogy az önkénytesen koholt „gaul­­grófi intézmény“ emlegetése által a közvélemény tévútra vezettetett. Mi az ország­fejedelmi hatóságok működését illeti, magától értetődik, hogy előbb m­a­g­a­s­­ autonóm közegeket kell tettlegesen teremteni, s ezeknek működéseikben előbb meg kell erő­södniük, mielőtt egyátalában arra gondolhatni, hogy a birodalmi törvény által szabályozott mű­ködési körük a törvény útján megtágíttassék, s ez által az ország­ fejedelmi hatóságok illetékes­sége megszoríttassék, mely utóbbiak különben az adminisztratív ügyekben, melyek az állami érdeket közvetlenül megilletik, egészen soha sem nélkülöztethetnek. A legkevésbé értjük pedig azt, hogy azok, kik a felburjánzó bureaucratismus megszorítását különben hangosan sürgették, az autonóm orgá­numok felállítása és szervezésére vezető komoly törekvés miatt mint akarhatnak a kormánynak szemrehányást tenni ? Nem tartóztathatjuk meg magunkat, hogy ha­sonló határozottsággal meg ne jegyezzük ezúttal, miszerint mindazon hírek is, melyek a helytar­tói-és más magas­ hivatal-állomások betöltéséről azon állítás mellett terjesztetnek, ho­l állitólag a jelen kormány rendszere iránti bizalmatlanság­ból megtagadások történtek — s ez pedig oly állítás, mely némely lapot egész vezérczikkre késztetett — összesen és minden kivétel nélkül a légből kapottak.“ A fentebbi félhivatalos nyilatkozat mutatja, hogy a kormány óvakodva halad, hogy tulságba ne menjen. Különösen pedig nem akarja ráod­­­rogálni a megyeihez hasonló belkormányzatot egy kormányra is, mely maga nem óhajtja. Pest, sept. 16. ) Mig Magyarországon még opportu­­nitás szempontjából is sokan azért ostro­molják a kormányt, hogy nem eléggé m­e­g­y é­s, túl a Lajthán félnek, hogy a megyerendszer bevitelét mindennél előbb­­valónak tartja, s mig Schmerlinget reichs­­zám­osan „Verfassungs-Miniszternek“ gú­nyolták, Belcredi kormányembereit kezdik „Gaugraf“-oknak elnevezni. És valóban, ha van irány, mely világo­san van track­ozva az eddigi kormány szándékaiban — az az autonómia be­vitele kicsinyben és nagyban — azaz a helyhatóságokba és a birodalom nagy ország-csoportozataiba.­­ Hogy pedig a mostani egész minisztérium a fő­, és épen ezen elv dolgában egyetért, bizonyság rá az erdélyi országgyűlés egybehívásának esete. Már ma semmi kétség sem lehet a kor­mány ilyen nézeteiben , de nem lehetett még korábban sem. Mindenki ismerte a kormányra jutott férfiak pártnézetét, — tudta, hogy ők az úgynevezett conserva­­tiv-párt emberei. És a­mit e pártról tudunk, kivált a magyar autonómia dolgában, arra mutatott, hogy a megyéknek tán szélesb hatáskört óhajt megadni, mint talán a miniszteri felelősség elvével összeférne. — Ország-világ tudja ezt nálunk. Mert ama párt túlzóit mi jellemzi ? Épen az, hogy nem is a 48-as, hanem a 47-es független­ségű megyék helyreállítását óhajtják. Nem ezt beszélte-e éveken át egy magyar köz­löny, mely ama párt túlzóival állott ösz­­szeköttetésben ? Ennélfogva nem sok időt adunk neki és azoknak, kik a „Hon“-ban most annyira sürgetik a megyéket a mostani kormány­tól,­­­épen az utóbbi pár­thíveit kell mér­ A Cataster­r­ől. E lapok olvasói közül sokan nem is tudják azt, hogy hazánk egy részében az úgynevezett állandó adó-cataster beho­zatai nemcsak szándékoltatik, hanem a behozatalára szükséges felmérések is ré­szint már teljesen elkészültek, részint ké­szülőben vannak. Elkészültek ugyanis, ha nem csalódom, Mármaros és Ung megyékben, készülőben vannak pedig Zemplén és talán még egy­két más megyében. Minthogy ezen institutiónak nemcsak behozási módja és ideje, hanem elvben maga ezen institutió iránt némi észrevéte­leket koc­káztatni kívánok, azért, a­meny­nyire azt ismerni vélem, egy pár rövid szóval meg is kell hogy ismertessem azok­kal, kik előtt ez még egészen ismeretlen dolog. A cataster ugyanis az adónak, s neve­zetesen a földadónak helyes és arányos kivethetése végetti részletes felmérése és összeírása a megadóztatandó területnek. Behozatalának módja pedig, jelenleg leg­alább az, hogy vidékenként, nálunk tehát megyénként felméretik egy ország vagy tartomány akként, hogy előbb azon me­gye a katonai háromszög-mérési kar által felméretik általában, s minden határokra­ tekintet nélkül, azután reá egy évvel a ha­tárok különittetnek elmegy mástól, illetőleg a határvonalak megnjittatnak és felfrissit­­tetnek, hogy a részletmérések a határok bizonytalan volta miatt ne késleltessenek, végre a reá következő évben a részletmé­rés teljesíttetik, a­melynek, s a vele együtt készülő összeírásnak alapján azután az adó lenne kivetendő. Lássuk most, hol, mikor, kik által, és mi­kép teljesíttetik mindez ? A cataster behozatala még a múlt szá­zadban veszi kezdetét a birodalomban, s annak egyes részeiben régebben, más ré­szeiben újabban kezdetvén meg, némely tartományban elkészült, némelyben pedig még nem. S mielőtt némely tartományban még csak most készül, azalatt másokban, hol már régen elkészült, az azóta történt változások miatt vagy ki kell javíttatnia (rectificáltatnia), vagy újból készíttetnie. De 1848-ik évig Magyarországba és kap­csolt részeibe, vagy Erdélybe se be nem hozatott, sem behozatni nem czéloztatott. Az 1850. utáni kormányzat azután Ma­gyarországot is, mint az osztrák biroda­lom tartományát, ezen institutióban része­sítendő , különböző időkben, s különböző, de csak kisebb területekben kezdé azt behozni , nevezetesen pedig a legköze­lebbi években Marmaros , Bereg, Ung és Zemplén megyékben , melyek közül Marmaros és Ung megyékben ezen ca­­testeri munkálatok már a részletmérés­sel együtt is elkészültek, s nálunk Zem­­plén megyében a múlt 1864-ik évben a háromszög-mérés készült el, a folyó évben pedig a határok megnyitása történik, hogy a jövő 1866-ik évben a részletmérés tel­­jesíttethessék. Lássuk azonban, kik által és miként tör­ténik mind­az ? Eljönnek ugyanis a kato­nai mérnökök, sehol sem jelentve be sen­kinek, hol és mit akarnak mivelni, s fel­állítják az általuk választott pontokon a keresztben álló meszelt deszkákkal ellá­tott póznákat, néhol oly erdős domb vagy hegy tetején, a­hol e miatt nem ritkán egy hold erdőt is ki kell vágatniok. Az ily kivágott erdőért azonban kárpótlást nyerni annyi sok formasággal , bajjal, utánjárással és költséggel van összeköt­ve, miszerint a nagyobb kiadásért és baj­ért mindenki inkább a kisebbet választja, t. i. a kár türelmes elviselését. Történt pe­dig nálunk Mikován az is, hogy ezen mér­nököktől a falubirák, mivel épen határ­­rende­z­és és összesítés van ott folyamat­ban, azt kérdezték, ha vájjon kell-e ezen határrendezésnek szükségkép megtörtén­nie? — mire tőlük azon választ nyerek,hogy ha a falubeliek többsége abba bele nem egyez, az meg nem történhetik, s a miatt ezen, és más öt, ezen uradalomhoz tartozó helységben az épen azon időben kitűzve volt és megkísértett úrbérrendezési egyes­­ségek nem sikerültek, sőt más köteleső helységekben ellenszegülések merültek fel Ezen több mint egy év előtt történt, és hivatalos vizsgálat által is tisztán megál­lapított tény, annak útján hivatalosan fel­jelentetvén, mindeddig minden további következmény nélkül maradt. Midőn az így eszközlött háromszögmé­­rés készen van, jó a határok megújítása. E részben egy oly bizottság működik, mely egy catasteri mérnökből, egy polgári biztosból,­­ az illető községek elöljárói-

Next