Pesti Napló, 1865. október (16. évfolyam, 4636–4661. szám)

1865-10-18 / 4650. szám

239 -4650. Szerda, october 18. 1865. 16. évi­folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető mind­en közlemény a szerkesztőségh­ez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­tézendők.PESTI MPLC Előfizetési feltételek: Vidékre, postán­­ vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyílt­ tér: 5 hasábos petit­sor 25 nj kr. Pest, oct. 17. 1865. (Fk) Míg a porosz lapok, nevezetesen a félhivatalosak, mindent elkövetnek, hogy Bismark gróf biaritzi utazása, mint nagy­­fontosságú politikai esemény felé irányoz­zák a közönség figyelmét, addig egy bé­csi lapnak jólértesü­ltnek ismert tudósítója egy párisi telegrammot közöl, mely jó forrásból eredett volna, s mely szerint a porosz külü­gyár utazásának sikere „com­­plétement­­ul.“ Tiszteljük, becsüljük e „források“ mindegyikét, de mielőtt közle­ményeiket a politikai helyzetről hozandó ítéletünk alapjául fogadnék el, nem lehet nem foglalkoznunk azon kérdéssel: vájjon van-e általában oly „forrás,a mely a je­len perc­ben a franczia­ és Poroszország közti viszonyról szabatos és biztos felvilá­gosítást szolgáltatni képes volna ? Ha e két hatalmasság közt általában valami fontosabb alkudozás van folyamat­ban, több mint valószínű, hogy az — min­den közbenjáró kizárásával — közvetle­nül a franczia császár és a porosz kü­l­­ügyér közt folytattatik. Tehát egyedül e két személy az, a­kitől valami hiteles tu­domást lehetne szerezni a Berlin és Páris közti viszony mibenlétére nézve, ha­­ e két úr a maga érdekében levőnek talál­ja az igazat kimondani. De épen ez az, a­miben kételkedünk. Mi épen ellenkezőleg, úgy vélekedünk, hogy mind Napóleonnak, mind Bismarknak érdekében áll a közön­séget elámítani, csakhogy mindegyik más­más irányban teszi. A porosz miniszternek, meglehet, hogy komoly czéljai vannak, melyek arra irá­nyulnak, hogy a berlini kabinet által elő­ször Németországnak, aztán pedig Fran­­cziaország segélyével a többi Európának térképe is módosíttassék. De még ha az ebbeli terv nem tetszenék is Napoleo­nnak, vagy ha ő épen csak Poroszországot nem óhajtaná compagnon-nak ezen vállalat­ban , a porosz külügyérnek mégis érdeké­ben áll, vereségét — ha ilyen érné őt — eltitkolni, a sikert pedig, bármily kicsiny legyen is, nagyítani, mert Poros­zország­nak tekintélye csak nyerhet az által, ha közte és Francziaország közt valami na­gyon szoros viszony létetik fel. Nevezete­sen Ausztria irányában az ilyen nimbus jó szolgálatokat tehetne Poroszországnak, valamint a kisebb németországi államok közt is nem csekély respectust szülne a második németországi nagyhatalom iránt, mely az első európai nagyhatalommal egy tálból eszik. A kik tehát Bismark gróf által úgy értesültek, hogy közte és a franczia csá­szár közt pompásan állnak a dolgok, hogy máris egész Európa újból van felosztva a­­ papíron: azok bátran mondhatják, mi­szerint tudósításukat a legjobb forrásból merítették, mert Napóleonon kívül Bismark ar e tárgyban csakugyan az egyedüli „jó forrás,“ de azért mégis közel álló azon gyanú, hogy e forrás tudott volna ugyan hiteles lenni, de nem akart lenni, és hogy csak mondhatta volna, de azért még­sem mondta az igazat, mert a füllentés, vagy legalább a dicsekvés, túlzás érdeké­ben állott. Hanem ugyanezt mondhatni azon má­sik személyről is, a­ki a porosz-franczia alkudozások mibenlétére nézve hiteles fel­világosítással szolgálhatna, t. i. III. Na­póleonról. — Meglehet, hogy ő nagy megelégedéssel látja azon előzékenységet, melylyel a porosz excellentia körülötte sürög-forog, meglehet, hogy egész komo­lyan azt gondolja magában: ezt az em­bert fel fogom használni, mihelyt alkalom van rá, meglehet végtére, hogy ő Felsége már azt is tudja körülbelől, mikor és hol fog akadni az ilyen alkalom, s hogy a porosz kü­lügyérrel egyik másik eshetőség iránt véleményt is cserélt. — De épen minél komolyabb az ebbeli szándék, an­nál inkább óhajthatja a franczia császár, hogy az idő előtt el ne árultassék. Ha tehát csakugyan létezik valami na­­gyobbszerű combinátió, melyet a franczia császár Poroszország, illetőleg Bismark úr segítségével valósítani szándékozik, ő Felségének azt kell óhajtania, hogy mi­nél kevesebb zaj üttessék a dolog körül, minél kevesebb bizalmatlanság keltessék a biarritzi találkozás által. Ha pedig ily merész tervek nem léteznek, ha igazán csak etiquette látogatás volt, a­mit a po­rosz gróf a császárnál tett, akkor az utób­bira nézve még inkább kívánatos az, hogy a világ ne ámíttassék el, és ne iigyjen Franczia­ és Poroszország közti oly vi­szonyban, mely valósággal nem létezik. Párisban mái­ most is azt állítják, hogy azon feltűnő barátság és szívélyesség, mely a britt sajtóban Ausztria irányában nyilatkozik, már­is következménye azon ügyetlen lármának , mely a Franczia- és Poroszország közti közeledésre nézve ke­letkezett, és az inspirált „France“ már­is tapaszszal közeledik a sebzett angol hiú­ság felé, dithgrambikus hangon ünnepel­­vén a két nyugati birodalom, Európa leg­­műveltebb két nemzetének kölcsönös ba­rátságát. A franczia császárnak e szerint, akár mint álljon a dolog közte és a porosz ku­l­­üigyér közt, igen nyomatékos oka van, a­meddig csak lehet, a Biarritzban történ­teknek jelentőségét lehető legszerényebb mértékre leszállítani. A­kik tehát a fran­czia császár kabinetjéből inspiráltatnak, azok szintén dicsekedhetnek , hogy a legjobb forrásból merítik híreket, hogy a legilletékesebb helyről hallották, misze­rint Bismark utazásának politikai ered­ménye „complétement nul ,” de azért raj­tuk is megtörténhetik, hogy az igazságtól szintoly távol járnak, mint a kik Bis­­mark úr fanfaronad-sugalmazásai alatt írják tudósításaikat. Midőn tehát oly tárgy forog szőnye­gen, melyre nézve mindössze csak két ember volna képes szabatos és hiteles felvilágositást adni, s midőn épen e két embernek érdekében áll az igazságot el­ferdíteni, midőn az egyiknek szintoly nyomatékos okai vannak optimistikus irányban hazudni , a mily okai vannak a másiknak pessimistikus felfogás terjeszté­sére , akkor, úgy hiszszük, az ember nem tehet okosabbat, mintha se jobbra, se bal­ra nem hajlik, sem ennek sem amannak hitelt nem ad, hanem nyugodtan várja be a dolgok fejlődését, szemmel tartva mind­­azáltal azon megc­áfolhatlan tényeket, hogy a porosz külligyér Francziaország­­gal­ szoros­ viszonyt keres, hogy ő extrája, midőn valalamit elérni óhajt, nem válogató az eszközökre nézve, és Ausztria iránti plátói hajlam kedvéért va­lóban nem utasítandja el a franczia liai­­son-t, feltéve, hogy III. Napóleon ilyenre lépni hajlandó, végtére pedig, hogy egye­bek k­zt nevezetesen­ az olasz ügyek könnyen vehetnének oly fordulatot, mely előbb-utóbb arra indíthatná III. Napó­leont, hogy Bismarck úr szerelmi vallomá­sait, miket most talán még a kaczér nő könnyelműségével fogad, komolyabb figye­lemre méltassa. Bécsi dolgok.­ ­ Az „Österreichische Zeitung“, mely oct. 10-dike óta az új kereskedelmi miniszter közlö­nye látszik lenni, szakadatlanul közli a nemzet­­gazdasági czikkeket, a szabad ipar és szabad kereskedés szellemében. A védvámokat a ro­bot­h­o­z hasonlítja, mely csak privilégiumok által hajt nyereséget, de a munkát teljességgel nem oltalmazza. „Az új államgazdasági minisz­ter szándéka — úgymon­d — az i­p­a­r­ kivált­­ságok megszüntetése, s a leg­teljesebb közgazdasági sza­bad­s­á­g.“ Nem akarja az eddig magas árakhoz szokott iparosokat megfosztani a nyereségtől, hanem a­mit egyfelől az árak mérséklésével veszítnének, a fogyasztás emelésével akarja kipótolni. Erre a vámok szabályozása szükséges oly módon, hogy a még védendő czikkek érté­­kek arányában vámoltassanak meg. Eddig Ausz­triában súly szerint fizették a vámot, s az ennél­fogva nem felelt meg azon czélnak, hogy az ille­tő iparágat védelmezze.­­ Mielőtt a vámok le­szállításáról lehetne szó, szükséges a súly sze­rinti vámokat értékszerintiekké alakítani át. A kereskedelmi miniszter azonban nem szándék­szik nagy változtatásokat tenni a vámokon az illető iparosok megkérdezése nélkül, kiknek véleményét azonban nyilvánosságra hozandja. Ugyanazon lap egy másik czikkben az ameri­kai kereskedésnek Ausztriára nézve való fontos­ságát tárgyalja, a­miről a kereskedelmi minisz­ternek tapasztalás nyomán szerzett ismeretei vannak. Szabályos összeköttetéseket kell szerez­ni az Atlanti tengeren túli világrészszel. — Ez ugyan nem gyorsan gazdagítná Ausztriát, az attól várt előnyök csak apránként tehetnék ma­gukat érezhetőkké, de állandóságot ígérnek. — Ezen összeköttetések létesítésére elég lenne csak morális támogatás a kormány részéről. A mexicói császárság alapítása Ausztria és Közép- Amerika közt egy, előbb nem létezett viszonyt teremtett, mi valódi véletlen szerencse az ausz­triai kereskedésre nézve. Ausztria még szegény azon termények szá­mára nézve, melyeket a világkereskedésbe vi­het, de vannak egyes, tömegesen termesztett czikkei, melyek rendkívüli menyiségben kelnek a világpiaczon. Első helyen áll a bor, miben Francziaország versenyétől sem tarthat Ausztria, kivált miután déli Franceiaországban a szőlőkór nagy pusztí­tásokat tesz. De szükséges, hogy a bortermesztő alkalmazkodjék a világkereskedés szükségeihez, s ne várja, hogy ez alkalmazkodjék hozzá. Áll ez különösen Magyarország „portói“-szerű bo­raira nézve, melyek csak oly kezelést várnak, mint a portugáli boroké, hogy rendkívül kapó­sak legyenek az­ angoloknál. Igaz, hogy a szesz­­szel való vegyítés némileg rontja kitűnő termé­nyünket , de a kereskedés ezt megkívánja.­­ Különben a „Novara“ hajon tett világkörüli út bebizonyítá, hogy a könnyű magyar borok, czél­­irányos bánás mellett, könnyen kiállják a forró égöv alatti mérsékletet, nemcsak, hanem azt is, hogy ugyanazon égövben e boroknak jó kele­­tük volna. Eddigelé nem azért itták ott inkább a nehéz borokat, mivel angolok zordonabb ég­aljukból átvitték oda hazai szokásaikat, hanem mivel azt lárták, hogy a könnyű borokat bajo­sabb szállítani. Most az angol gyarmatokban is átlátták, hogy a könnyű borok a forró égöv alatt egészségesebb italok, s Mexicóban nagy keletek volna. Továbbá a magyar dohány, kivált An­gliában és gyarmataiban, széles területű piaczot találna. A krimi háború óta Angliában a dohány­fogyasztás rendkívül meg­nagyobbodott, a financz-vám daczára, mely fontonként három shilling, vagy­is másfél forint. A közép jóságú törökdohánynak , feldolgozva, fontját hat shil­lingjével adják. A jól kezelt magyar dohány meglehetősen megközelíti a török dohányt, s az osztrák sziva­rok is jól kelnének. Igaz, hogy ez változtatással járna az ügykezelésben, de lehetséges az állam részére biztosítni az illető jövedelmet, a­nél­kül, hogy a dohányipar és d­o­­hánykereskedés az állam mo­nopóliuma maradna. Az osztrák liszt oly jó, hogy Brazíliába is nyereséggel szállítható. Hogy Ausztria tulajdonképi ipar­czikkei, ne­vezetesen kitűnő aczélárui, posztói, eszközei, pa­­pirja, készített börneműi az Atlanti tengeren túl nem találtak piaczot, s hogy az üvegnemüek kizárattak oly piaczokról, hol eddig keltek, — en­nek fő oka a piaczok ismeretének hi­ánya és a tengeren túli rendes összeköttetések nemléte. Báró Wüllersdorfe tárgyat illető korábbi művében bebizonyitá, hogy „zen­és«TMK­«norma'»­,­ pontosságot kíván, melyet csupa vitorlás közle­kedéssel elérni nem lehet. — Az államnak nem kell magának vállalkoznia ily összeköttetés léte­sítésére. — A magán vállalkozásra kell azt bíznia. Egy előbbi czikkben az „Ö. Z.“ kifejté, hogy csavaros vashajók lennének legczélirányosabbak az osztrák tengeri közlekedésre — mint több szak­értő, s köztök a mostani kereskedelmi miniszter is, bebizonyíták. — Ezek aránylag olcsón kiállít­­hatók, s nagyon előmozdítanák a belföldi vas­gyárosok iparát. Ily hajók készítésére az osz­trák vas és aczél legalkalmasabb. A trieszti hí­res hajóépítő, Tonello, hir szerint kísérletet fog tenni ilyenek építésével. Követválasztási mozgalmak. Csengery Antal, lapunk belmunka­­társa, múlt he­tö­kén levelet intézett vá­lasztói egyikéhez, melyben nézeteit az or­szággyűlés és annak teendői iránt részle­tesen is előadja. E levél, mely különben a jó programm minden kellékével bir, in­kább csak az illetők tájékozása végett volt írva és elküldve, ennek tulajdonítható, hogy az csak egy hó leforgása után hozat­hatott a közönség tudomására. A felfede­zés dicsősége a „Politikai Hetilap“-ot illeti, honnét azt átvéve, ezennel mi is közöljük. Pest 1865. sept. 15. Édes Barátom! Programmomat kéred, és pedig sürgetőleg ! Ismerve barátságodat, melylyel irántam visel­tetés , sürgetéseid után azt kell hinnem, hogy kö­vetségem ügye forog veszélyben, s hogy az a bi­zalom, mely irányomban 1861-ben nyilatkozott, megingott vagy ingó félben van. S miután én közelebbről az erdélyi­ ügyben irt czikkeken kivül a P. Naplóban semmit nem írtam, s egyál­talában nem adtam jelét, hogy 1861-ben vallott elveimtől eltértem volna: azt kell hinnem, hogy e részben az én volt választóim nézetei változtak. Akár az egyik, akár a másik eset állott be: kér­lek Téged, és kérem minden barátimat,­ engedjé­tek, hogy a választók alkalmasabb képviselőt, oly egyént keressenek, a­ki bizalmukat inkább bírja, vagy a kinek nézetei az övéikkel inkább egyeznek. Részemről örömmel lépek vissza a nehéz pályáról, mely reám nézve annyival ter­hesebb, minél inkább érzem a feladat nagyságát, melynek megoldását a jövő országgyűléstől vár­juk, s minél kesvésbé vérmesek kilátásaim még most a sikerre. Jól tudom, hogy ily érzelmek közt is kötelesség, egy távolabb jövő reményé­ben közreműködni, ha polgártársaim bizalma szólít. S nem az az egyén vagyok, a­ki a mun­kát, melyből, bárhova állíttatom, rendesen ne­kem több jut ki, mint sok másnak, kerüljem. — Azonban a közéletnek nemcsak egy tere van, melyen a hazát szolgálni lehet. S én kiváló előszeretettel viseltetem a sajtó iránt, a mely té­­­ren függetlenül, csupán lelkiismeretemnek adva számot, működhetem, egyaránt nem véve szám­­­­ba a hatalom intését s a helyzetről talán kevésbé jól értesült polgártársak tetszését. Programmomat kéred ? Tekints vissza, kérlek, politikai pályámra, s feltalálod e programmot! Minden más programm keveset ér. Semmi nem könnyebb, mint nagy szavakat, szépen hangzó frázisokat írni és mondani, — és nem tartani meg. Én­ utálom a nagy Ígéreteket, nem szeretem a nagy frázisokat. Viszonyaink közt a nagy Ígéretek — ámítás, s a nagy szavak csak a tehetetlenség vergődése! Programmomat kéred ? Lehet-e az más, mint 1861-ben volt? Avagy annyira változtak volna azóta a körülmények, hogy a sziklát, mely egyedül biztos alap lábaink alatt, a midőn minden egyéb inog, mozog, hullám­zik közülünk, már elhagyhatnék? Az én jelsza­vam most is a törvényesség, azon évvel lobogó­ján, mely a nemzetnek visszaadta törvényes füg­getlenségét, s igazságot szolgáltatott a nép minden osztályának. A miért az ifjúság lelkesedésével epedtem, a­min a férfiú reményeivel csüggök, mint az óriási tölgyet az elvetett makk, akkor foglalja mind magában ez egyetlen szó: 1848! Mondják, hogy e törvények ellenkeznek a bi­rodalom érdekeivel, lehetlenné teszik nagy­ha­talmi állását. S a rendszer, melyet e törvények romjain emeltek fel, mivé téve a birodalom ér­dekeit, hová sülyeszté nagyhatalmi állását! A történet elégtételt szolgáltatott nekünk! Ellen­séges viszonyok nem engedék kifejtenünk a 48-ks törvényeket, s az ellenkező rendszer, a kényura­lom fegyverével kezében és az alkotmányosság glóriájával fején, egyaránt tehetetlennek mutat­kozott, egyaránt megbukott. Most a közvetítéstől várják a sikert. Megválik, mit értenek a közvetítés alatt. Én csak törvényeink tovább­fejlesztését érthe­tem. A nemzet önkormányzata, törvényes füg­getlensége, oly kincsek, melyek egyezkedés tár­gyai nem lehetnek. Ugyanaz a két­oldalú szerző­dés, melylyel a nemzet trónjának örökösödési jo­gát az uralkodó családnak általadá, biztosította számunkra e kincseket. A közös ügyek minden oly értelmezését visz­­szautasítom, mely a pragmatica sanctioból folyó kötelezettségeken túlterjeszkedik. E két­oldalú szerződés biztosítja I. Leopold törvényes maradékainak a birodalom feloszthat­­lan birtoklását. Oly elv, a melyből önként foly a fejedelem egysége s a megtámadott birodalom közös védelme. A fejedelem egységénél fogva osztoznunk kell az udvartartás költségeiben, míg a birodalom védelmének kötelezettsége a diplo­­matia és hadsereg tartása terheinek egy részét rója reánk. Ennyiben tehát a had- és pénzügy a közös ügyek közé tartozik. Más részről azonban ugyanaz a két­oldalú v» *-«-» vlj­et­­ v A­lj K­CVtVj biztosítja részünkre a külön, saját törvényeink szerinti kormányzást, az alkotmányos önállást, függetlenséget. A közös ügyek kezelésénél ez okból visszautasítok minden oly javaslatot, mely hazánk törvényes önállóságát nem veszi tekin­tetbe, s egyedül a kormányzási nagyobb kénye­lem szempontjából indulva ki, szorosabbra töre­kednék fűzni a Lajthán innen és túlnan fekvő or­szágok érintkezését, mint a­mennyi épen jogos és szükséges, így a hadügyet illetőleg szükséges­nek tartom a vezérlet közösségét, a­nélkül, hogy azért a katonaállítás, élelmezés és szállásolás, sőt — békés időkben, midőn az elhelyezést főleg az élelmezés­ könnyebbsége szabályozza — a ka­tonaelhelyezés jogáról is le kellene mondania Magyarországnak. 1848 előtt is befolyt ezekre az ország, sőt az újonczállítás módja s a katonai kötelezettségek ideje is máskép volt szabályozva innen és túlnan a Lajthán, a nélkül, hogy ez által a birodalom védelmi ügyei legkevésbé is szén- t védték volna. Az öszhangzást az intézkedésekben­­ a birodalom két részének kormányai és országo­s gyűlései legjobban közvetíthetik, fel lévén tehető, hogy a­mi czélszerűt, a­mi jót kíván és határoz az egyik, ön érdekében is követi a másik törvény­­hozás. Ugyanezt mondhatni az adók kivetését és beszedését illetőleg is. Ha vannak, a­mint fen­­­­tebb érintem, közös terhek, nagyon igazságos, hogy azoknak viseléséhez a birodalom mindkét , önálló fele illető arányban járuljon. Az arány megszabása az egyezkedés tárgya a két fél kö­­­­zött. Ez azonban nem feltételezi az adózási rend­­­szer közösségét. A birodalom érdeke csak annyit­­ követel, hogy a ránk eső rész is behajtassék. S a­­ közelebbi évek tanulsága is meggyőzhető ben­­s­zünket, minő veszélyes lenne oly rendszert­­ fogadnunk el, mely szerint két külön kormány, a birodalom és hazánk kormányának végrehajtó­i közegei egymás mellett működjenek. Annyi vol­­­­na ez, mint megörökíteni hazánkban a surló-­o­dást, s folytonos tápot és alkalmat nyújtani a központosítás ingerének. Le kell fegyvereznünk a központosítási vágyat, fel kell oszlatnunk hi­vatalnok­seregét hazai földünkön, különben egy perc­ig sem lehetünk nyugton a foglaló hadjárat megkezdésétől. Előadom a kötelezettségeket, melyek a pra­gmatica sanctióból folynak hazánkra nézve, ki­jelölvén a jog és szükségesség határait azok tel­jesítésében. Elismerem, hogy ezeken kívül van­nak még némely ügyek, melyek a viszonynál fogva, a melyben a birodalom többi országaival állunk, közöseknek mondhatók. Ilyenek a keres­kedési érdekek s a vámpolitika. Egy vámterületet képezvén a birodalom többi népeivel, s a köz­benső vámsorompók visszaállítása ellenkezvén érdekeinkkel, a vám és kereskedési politikát kö­zös értekezés útján kell megállapítanunk. Ilyen közös értekezés útján intéztetik e politika külön fejedelmek alatt álló népek között is. Annyival gyakrabban fordul elő ily értekezés szüksége egy vámterülethez tartozó országok között Ez érte­kezés azonban a közös vámszabályzat tételeinek megállapításán, s esetenként, idegen vámterüle­tekkel, világkereskedelmi útvonalak irányainak kijelölésén túl nem terjeszkedhetik. Részemről a belforgalom ügyének rendezését, a magyar- szert korona határain belül, s a hitel és kereskedelmi törvények hozását annyival inkább törvényhozá­sunk részére kívánom ezentúl is fenntartani, mi­vel meg vagyok győződve, hogy az az egység, a­mennyi nemzetgazdaságilag viszonyban levő államok között szükséges, különben is magától előáll rövid időn. A világtapasztalás ugyanis azt mutatja, hogy a mely mértékben hullanak le a kereskedelmi szabadság korlátai, s válik gyako­­riabbá és élénkebbé a forgalom és érintkezés egyes nemzetek közt, azon mértékben fejti ki közöttök az érdekek kölcsönössége a jognézetek­­ egyformaságát, mely aztán a hitel- és kereskedel­mi törvények hozásában is önként bizonyos egy­formaságot hoz létre. Hogy az értekezletnek, vagy bizottságnak, mely az érintett közös ügyek felett a koronával értekeznek, a magyar országgyűlés és a Lajthán túli országok törvényhozása egyenlő számú ki­küldötteiből kell alakulnia, szintoly természetes, mint hogy az országgyűlések választottai között kormány által kinevezett tagok nem ülhetnek. Egyáltalában akként alkotandó egybe ez érte­kezlet, hogy se birodalmi törvényhozássá, se államtanács­sá ne nőjje ki magát. Mindkettő köz­­pontosításra vezetne. Szükség továbbá, hogy az országgyűlés küldöttei a legközelebbi ország­gyű­lésnek mindenkor számot adjanak eljárásukról, bemutatván az értekezlet magyar és német nyel­ven szerkesztett jegyzőkönyveit. A nemzet min­den évben, újraválasztás által. ítéljen aztán el­járásuk felett, kihagyván azokat a tagokat, a­kik többé, bármi oknál fogva, nem bírják bizal­mát. Szükséges végre, hogy a közös ügyekben, a közös megállapodások folytán tett kormányi­­ntézkedések, a magyar korona országait illető­leg, a felség mellett levő magyar miniszter, s a Lajthán túli országokra nézve­ az ottani belü­gy­­vagy államminiszter által ellenjegyeztessenek. Miniszterekről szólok. Jele, hogy én feltétlenül ragaszkodom azon kormányformához, melyet az 1848-as törvények megállapítottak. Századunk­ban, mely a szakrendszert az iskolákba, s a mun­kafelosztást a gyárakba s a magán­élet foglalko­zásaiba is bevitte, kiáltó anachronismus a testü­­­leti kormányforma, élén egy mindent tudó kan­­czellárral vagy tárnokkal. Az állam nagy érde­kei is megkívánják, hogy egy-egy szakember álljon mindeniknek élén, osztatlan figyelemmel, egész lélekkel. S ha magán­ügyeinket se bízzuk senkire számadás nélkül, annyival inkább köve­telnünk kell a felelősséget azoktól, a­kik a nem­zet nagy érdekeit kezelik! Megannyi ok a testü­leti kormány ellen, melynek kebelén a napon­ként változó többséget nem vonhatni felelősségre. Ide járul, hogy az államok naponként ij meg új szükségei állnak elő, melyekkel a testületi kor­mány, a hivatalszobákban felnőtt, örökös tiszt­viselőkkel élén, csakhamar ellentétben találja magát. Tapasztalás mutatja, hogy a­mint a tudo­mányokat nem lehet testületileg vinni előbbi’'--, úgy azon nagy eszmék is, melyek koronként előbbre viszik a nemzeteket, nem kormányi ka­­reatkban születnek. Megannyi ok a rence-"_­__ii_­­________ Koron­ként a közigazgatás különböző ágai élére, a­kik­nek ily átalakító nagy eszméik vannak. A parla­menti kormányformát értem, s azt a kormány­­formát, mely mellett a korona legfőbb tanácsosai a nép képviselői közel lépnek a kormányba, s addig állanak a közigazgatás egyes ágai élén, míg a többség bizalma török el nem fordul, vagy a kor szelleme el nem hagyja őket. Ismerem az indokokat, melyeket e kormány­­alak csalékony volta mellett fel szoktak hozni. Oly­ országokra hivatkoznak, melyekbe ez új kormányalakot a régi intézményekbe, a szabad­ságot a kényuralom fájába akarták beoltani. Ré­szemről épen nem csodálom, hogy az önkor­mányzat rendszere rendőri államokban, a minden­ható bureaukratia mellett, az állam fensőbb ré­tegeiben nem szilárdult meg, valamint megfor­dítva, természetesnek találom azt az élethalál­­harc­ot, melyet 1848 előtt helyhatósági rendsze­rünknek a bureaucraticus kormánynyal folytat­nia kellett. Öszhangban kell állaniok az állam intézményeinek. A parlamenti kormány, az or­szágos önkormányzat rendszere, csak oszhangban a helyhatósági önkormányzattal állhat fenn. Ön­kormányzat felül, az országos,­­ önkormányzat az alsóbb rétegekben, a megyei és községi ügyek kezelésére nézve , egyaránt a többség kifolyása lévén egyik és a másik, nem hogy kizárnák egy­mást, mint a merev centralista párt tanítja, sőt egyik a másikat kiegészíti, fedtételezi és­ kölcsö­nösen biztosítja. Nem kis előhaladás az államtu­dományra nézve, hogy elvégre oly államokban is kezdik ezt belátni, a­hol eddig a legmerevebb központosítás uralkodott, mint Francziaország­­ban. Íme, barátom, a legfőbb elvek, melyeknek el­nöklete alatt óhajtanám hazánk viszonyait a biro­dalomhoz, és hazánk belügyeit rendeztetni. Sikerül-e a megoldás már a közelebbi ország­­gyűlésen ? Részemről, ismerve a tényezők véle­ményeit, a­kik a megoldásra befolynak, és sze­mem előtt tartván a határokat, a­melyeken túlmennünk egyaránt t­lt a hála őseink iránt, kik­től jogainkat örököltük, és a kötelesség utódaink iránt, kik egykor tőlünk kérik számon a szent örökséget, a nagy reményeket, mint fentebb is mondom, a közel­jövőben nem táplálok. E re­ménytelenség azonban nem zárja ki a küzdés kötelességét, nem zárja ki a siker, a szerencsés megoldás reményét egy távolabb jövőben. Előkészíteni e jövőt, már magában érdem. S ha a jövő országgyűlésnek nem sikerülne megoldani a nehéz feladatot, talán sikerül elő­mozdítania a meggyőződést, hogy minden beol­vasztási törekvés, alkotmányos utón is, bárminő alakban, szintúgy meghiúsul, mint előbb a nagy­­sándori megoldás kísérlete. Azonban, minél közelebb jutunk a megoldás felé, innál inkább éreznünk kell a felelősség nagyságát, mely reánk nehezülne, ha a kiegye­zés nem azon törnék meg, mivel a nemzet jogai­hoz, függetlenségéhez ragaszkodott, hanem az általuk elkövetett politikai hibák következtében. Nemcsak Magyarország, hanem a birodalom összes népeinek, sőt az egész polgári salt világ­nak szemei függenek ez időszerint a magyar országgyűlés tagjain. Nemcsak Magyarország, hanem a birodalom összes népei s a polgárisalt nemzetek közvéleménye fog ítélni eljárásuk fe­lett. E pillanat nagyszerűségét egyaránt érezniük kell a képviselőknek, a­kik előtt talán még nagyobb feladat áll, mint őseink előtt, midőn a

Next