Pesti Napló, 1866. szeptember (17. évfolyam, 4910-4934. szám)
1866-09-12 / 4918. szám
208-4918. Szerda, September 12.1866. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfsztetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. 17. évi folyam. Hirdetmények díja: 17 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 új kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Pest, sept. 11.1866. (Fk) Volt oly idő, midőn a franczia császár minden prüszentése alatt valami diplomatiai cselt gyanítottak, és — miként Metternich Talleyrand haláláról értesülvén, azt kérdé: ugyan mi czélja lehetett azzal, hogy meghalt? — úgy Napóleonra nézve is azt kérdék ilyenkor: ugyan mi czélból prüszenthetett most ő felsége ? Hanem les extrémes se touchent, és egyik szélsőségből a másikba ugranak át, mert mióta a szerencse annyira kedvezett Bismark grófnak, úgy szeretik előtüntetni a dolgokat, mintha ez az úriember egyre rászedné a franczia imperatort, kivel most folyvást a „dupe“ nevetséges szerepét játszatják. A legújabb ebbeli mesemez : Napóleon compensatiókat kért volna Poroszországtól. „Uram — mondá vagy izené neki a porosz miniszter — mi egy talpalatnyi német földet sem áldozhatunk fel, hanem hiszen lehetne még más compensatiót is találni; azt hallottam valamikor, hogy a tuilleriákban nagyon szeretnék Lengyelországot helyreállítni; hátha mi erre kezet nyújtanánk, heh?!“ — Erre aztán a franczia felsége mindkét lábbal ráment a lépre, és Drouyn de Lhuysvel sürgönyt íratott, melyben a részletekre nézve bővebb felvilágosítást kévetett. Felelet helyett azonban Bismark úr e sürgönyt Manteuffel által Pétervárra küldé, hogy ime lássák ott, miszerint Poroszország minden pillanatban megalkudhatnék Napóleonnal Lengyelország helyreállításának árán, de — ez tétetett hozzá — ezt csak akkor fogná tenni, ha a czár Poroszország németpolitikája elé akadályokat gördítene. Sándor császár, természetesen, nagyon el volt érzékenyülve Bismark gróf ragaszkodásának e szép jelétől; megígérte, hogy ő nem bántja Poroszországot, akármit csinálna is a kisebb német fejedelmekkel; viszonzásul meg Bismark gróf teljesen elejte azt a lengyel históriát, melyet amúgy sem vett vala komolyan, és szegény Napóleonnak már most sem pénze, sem posztója — sem Rajna vidék, sem lengyel restaurátió, sem semmi. Adomának nem roszul hangzanék az egész, de adománál egyébnek mi bizony nem tartjuk. Olvasóink tanúságot tehetnek a mellett, hogy a mostani ideiglenesen befejezett válság kezdete óta soha nem vesztettük szem elöl a lengyel kérdést, soha nem váltunk el azon hittől, hogy bármint végződjék a dolog, a franczia császár nem hagyja magán száradni azt az 1863-as kudarcot, mely a mexicóinál sokkal nyomasztóbb, és tekintélyén nem csekély sebet ejtett. Az imént említett verzió tehát annyiban nem mond valami képtelenséget, amennyiben azon szándékot tulajdonítja Napóleonnak, hogy a lengyelek érdekében valamit tenni akar, és e téren kivívandó sikert többre becsülne, mintha Francziaország területe Rajna felé néhány mértfölddel gyarapodnék. De képtelenség minden egyéb, amit amaz elbeszélés még ezenkívül tartalmaz, nevezetesen pedig az, hogy Napoleon most ismét rászedetett volna Bismark — a mester a tanoncz — által. A Görögországból érkezett legújabb hírek kétségtelenné teszik, hogy Francziaországnak esze ágában sincs ismét elszigetelten hozni szőnyegre a lengyel kérdést, hanem hogy az a keleti kérdésnek „annexumát“ fogja képezni. E keleti kérdés újból megindult, Athene és Stambul közt a feszültség máris igen aggasztó fokra emelkedett, és ha György görög király eldöntő lépésre még nem határozhatta el magát, ez csak azt mutatja, hogy a reá ható ellenkező befolyások eddig még egyensúlyt tartanak egymással. Mindnyájan emlékezünk még azon csendes forradalomra, mely Ottó királyt leszokta a görög trónról, és egyikünk sem kételkedik arról, miszerint ily meglepő felforgatás ily gyorsan és ily békésen csak egynémely külhatalom alattomos közreműködése következtében mehetett véghez. Hanem ez aztán minden, amit ama forradalom genesiséről tudunk. A részleteket még ma is mély homály takarja, s azon körülmény, hogy a nyugati hatalmaknak — sit venia verbe — házalni kellett menniük a görög koronával, míg a dán király másodszülöttjében kész vevőre nem találtak, ezen körülmény nem alkalmas a homályt felderítni. Hosszú kézből előkészített terv, mely a kivitel pillanatában minden külö akadály nélkül mégis fennakad, ez mindenesetre rejtély. Meglehet, hogy a legközelebbi események hátrafelé is vetnek majd egy kis világosságot. Eddig annyi látni való, hogy dél-keleti Európában körülbelül ugyanaz készül, aminek nem rég Délen, és az imént Közép- Európában voltunk tanúi, ti, hogy egy önálló hatalom körül a más uralom alatt álló fajrokonok csoportosulnak, és k annexiót kívánnak. A kivitel, úgy hiszszük, legalább nem nehezebb ott, mint Olaszvagy Németországban. Görögország mem fogja nehezebben megemészthet a porta keresztény tartományait, mint a kis Piemont egész Olaszországot, vagy mint Poroszország Hannoverát, Hessent, Nassaut é tutti quanti. És vájjon melyik hatalom magatartásának köszönhette mind Piemont, mind Poroszország ily nagyszerű annexio lehetőségét ? Úgy hiszszük, erre mindenki megtalálja a feleletet, és hasonló oknak tán ismét hasonló okozata is leend. Franczia , Angol- és Olaszország támogatására bízvást számolhatna a görög trónon álló dán királyfi — dán királyfi létét hangsúlyozzuk, mert ez Anglia szemében szintén nem keveset fog nyomni — és Oroszorország ? Ennek szándékairól nincs sejtelmünk; de hogy ő, egyedül Poroszország által segítve, ily coalitió ellen síkra szállni merne, sőt még az is, hogy Poroszország az orosz érdek javára ily veszélyes vállalatba ereszkedni hajlandó leend, ezt legalább is kétségesnek lehet mondani, — valószínűnek pedig legfeljebb akkor, ha a két éjszaki hatalom a maga részére vonhatná — Ausztriát. Nem ma mondjuk először, hogy Ausztriának még egyszer — talán utószor — leend alkalma nagy hatalmi befolyását megéreztetni a világesemények menetére, midőn a keleti és ezzel együtt a lengyel kérdés fog ismét szőnyegre kerülni. Nem tudjuk, vájjon igaz-e, hogy Napóleon Lengyelországra nézve Poroszországgal alkudozott volna, de erős meggyőződésünk, hogy ő teljes erejéből segítené a keleti kérdésnek Ausztriára nézve kedvező megoldatását, ha ez utóbbi hatalom a lengyel ügyben Francziaország szándékait támogatni kész volna. Ha nem válságos idők állnának be e birodalomra nézve, ha kormányférfiai az Orosz-Poroszországgali szövetkeztetés kilátása által elcsábíttatva, a nyugati hatalmakat kényszerítenék heves megrázkódásokon át jutni el azon czélhoz, melyet Ausztria csatlakozása mellett könnyű volna elérniök, mégpedig úgy, hogy e mellett Ausztria maga talán az eddig szenvedett veszteségeknek egyrészéért is kárpótlást szerezhetne magának. A Journal des Debats meleg elismerés hangján szól egyik minapi czikkünkről, melyben ugyanazon nézetet fejeztük ki, melyhez ma is ragaszkodunk, azon nézetet, hogy, ha a keleti kérdés szőnyegre kerül, Ausztriának sehol, de sehol egyebütt nem lehet helye, mint a nyugati hatalmak, nevezetesen Francziaország oldala mellett. A franczia lap azon kivonatára, vajha a mi véleményünk egyszersmind a kormányé is volna, csak amment mondhatunk, de vájjon így van-e a dolog ? — nem merjük eldönteni. Hanem a jelen czikk kezdetén említett közleményre visszatérve, s azon lehetőségre gondolva, hogy Bismark állítólagos csele Bécsben tán ismét vágyat költhetne e férfival kezet fogni — csak egy megjegyzésünk van: ha csakugyan igaz, hogy Bismark gróf rászedte Napóleont, mond: Napóleont, akkor ki kezeskedik arról, hogy a dolog valamelyik további stádiumában ugyanezen tisztelt úr nem fogja rászedni Oroszországot, és a vele— mitől Isten mentsen — szövetkezett Ausztriát is, hogy ő, Oroszország felől már nem látván magát fenyegetve, nem fog rögtön a nyugatiak táborába átmenni, a Németországban nyert és még nyerendő be kárpótlásért odadobni Posent, és aztán azt mondani Francziaországnak: itt a kezem, nyújtsd ide a tiédet is, a másikkal pedig üsd Oroszországot és Ausztriát, ahogy tetszik — én bizony nem bánom!! Hasonló megcáfolásra talál a lapok azon híre is, hogy Larisch pénzügyminiszter letenné ezen hivatalát, s helyét Holzgethan foglalná el; ezen változással behatóbb pénzügyi javító intézkedéseket hoztak kapcsolatba. Larisch miniszter úr azonban nem gondol a viszszavonulásra, s így a pénzügyek kezelésében beható változástól nincs mit tartani vagy, remélni. Frank altábornagynak a hadügyi tárczától történt visszalépését sokan a hadsereg gyökeres reformjával tették összeköttetésbe, s hogy a hadügy eddigi vezetése is alapos változáson menne keresztül, amennyiben miniszter helyett annak élére generalissimus neveztetnék. E hír is csak hír maradt az újabb adatok szerint: egy cs. legm. rendelet John altábornagyot a hadügyminisztérium vezetésével megbízza, ki — ha a szükséges tájékozást az új téren magának megszerző — véglegesen is ki fog neveztetni. És hogy ezen cáfolgatások özönéből Magyarország se maradjon ki, a „N. Fr. Pr.“ egy pesti sávsürgönye nem hiszi, hogy az országgyűlés hamarább, mint november elején, összehivatnék. Különben vannak, kik a magyar ügyek feletti alkudozást nem hiszik felfüggesztettnek, csupán pihenőre van az téve; az alkudozók ugyanis elmondák nézeteiket, tán programmjaikat is, s most illetékes helyre van felterjesztve,határozás végett. A „Debatte" legújabb száma ismét talál néhány biztató szót a reménytelenek felvidítására; szerinte „nincs kétség benne, hogy a kormány mindent elkövet, a belügyekben az alkotmányos tevékenységet minél előbb folyamatba tenni. A késlekedés oka az Olaszországgal folytatott alkudozások menetében rejlik , melyek sokféle érdekekre ágaznak el, és időt igényelnek. A kormánynak szándéka volt a Lajthán inneni Landtagokat egybehívni, mihelyt a poroszok az éjszaki tartományokat kiürítették. Ez ellen azonban különböző helyekről észrevételeket tettek. Megjegyezték, hogy majd mindazok, kik a Landtagoknak tagjai, az ellenség elvonulása után néhány hetet igényelnek magánügyeik rendezésére, valamint azon tartományi és községi dolgok tanulmányozására, melyek az ellenség elvonulása folytán okvetlenül szőnyegre kerülnek. „Ezen igen fontos indokok határzák el a kormányt a Lajthán inneni (örökös tartományok) Landtagjainak összehívását néhány héttel későbbre halasztani kívánja azonban, hogy ezek minél előbb alkalmat találjanak tartományi költségvetéseik jókori megállapítására, s egyéb tartományi ügyeik elintézésére. Míg a Landtagok ezen folyó ügyeket bevégzik, azoknak törvényes választási szaka néhány hónap múlva letelik. Ezen időre előterjeszthető teend hihetőleg a magyar országgyűléssel folytatandó tárgyalások eredménye a közös ügyekről. Azon időpontra tehát, midőn a Landtagok teendőiket befejezték, vezető körökben oly rendelkezések czéloztatnak, miszerint a tartományi képviseletek feloszlattassanak, de egyszersmind az uj választások megtétele is azonnal elrendeltessék. Az uj választás által alakulandó Landtagoknak fog azután a Magyarországgal vezetett alkudozás eredménye, a mennyiben ez a közös ügyeket illeti, előterjesztetni, azon hozzáadással, hogy ezen munkálat tárgyalására, melyben minden Lajthán túli tartomány közösen vesz részt, delegátusokat küldjenek Bécsbe.“ Tudósító szerint a delegátusok számát, amennyit minden tartomány küldene, a kormány a februári pátens értelmében határozandja meg; más adat szerint a mennyiség a februári adó szerinti maradna, azonban a delegátusok menynyisége nem csoportok szerint, hanem az egész tartományból történnék. A magyar országgyűlést illetőleg a „Debatte“ tudósítója azt állítja, hogy mindaz, mit ennek összehívásáról a bécsi lapok írnak, valótlan. A nap kérdése a magyar minisztérium, s ha majd ez megoldatott, tesz javaslatot az országgyűlés összehívása iránt ő Felségének vagy a mostani, vagy őfelsége magyar minisztériuma. Az értekezletek ez irányban befejeztettek, s az eredmény elhatározás alá terjesztetett, s csak ha ez megtörtént, lesz képes tudósító is értesíteni a „Debatte“-t arról, hogy az érintett discussióknak minő eredménye volt. Azon tetemes veszteségeknek, melyek a késő tavaszszal közbejött fagy, és az ezt követő aszály következtében az országnak nagy részére nehezedtek, a legalkalmasb módok és eszközök által leendő enyhítését ő cs. kir. apostoli Felsége atyai főgondjai közé számítván, királyi tárnokmester ur ő nagyméltóságát legkegyelmesebben megbízni méltóztatott, hogy e czélból egy bizottmányt alakítván, ezen módok és eszközök felett tanácskozzék, s azok alkalmazására gondosan felügyeljen. A bizottmány, melynek tagjai között Somsich Pál, Lónyay Menyhért, Korizmics László, Wodianer Albert, Kochmeister Frigyes, mint a nemzetgazdasági gazdászat terén országosan elismert tekintélyek a tanácskozás eredménye iránti bizalmat már előlegesen is teljesen indokoltnak tüntették fel, már jul. 6-kán tartotta meg első ülését, s abban állapodott meg, hogy amennyiben a termelési időszak előhaladt voltánál fogva a rendes őszi és tavaszi vetemények megújítását már eszközölni nem lehetne, az ínség nagyobb mérvének elhárítása végett az elemi csapás által sújtott vidékek lakosai legalább az időszaknak megfelelő pótvetemények, mint: köles, pohánka, korán érő kukoricza stb. felhasználására serkentessenek, s a mutatkozó szükséghez képest segíttessenek is. A segély módozatára nézve legczélszerűbbnek találta a bizottmány egyrészről tetemes mennyiségű köles és hajdina bevásárlását, hogy a sújtott vidékek lakosai jutányos áron és illendő feltételek alatt láthassák el magukat ezen pótveteményekkel; másrészről pedig felhatalmaztatak az illető megyék kormányzói, hogy az elkerülhetlenül szükséges pótveteményeket a szükséghez képest az országos alap költségére bevásárolhassák s kioszthassák, azon feltétel alatt, hogy a bevásárlási és szállítási költségek a kölcsönvevők által vagy a termés betakarítása után, vagy egy év múlva öt százalék kamattal együtt megtéríttetni köteleztessenek, s a segélynek e módozata különösen a dunai megyékben számos község által igénybe is vétetett. A bizottmány ezen intézkedést, melynek sikere a kivitel gyorsaságáról volt feltételezve, azonnal életbe léptetvén, nem késett figyelmét egyszersmind azon módok kimerítő megfontolására irányozni, melyek az ínség következményeinek enyetésére alkalmas okut mutatkoznak. S e tekintetben annak szem előtt tartása mellett, hogy a kormányi, illetőleg országos gondoskodás csak ott, és annyiban lehet indokolva, ahol, és amennyiben az egyéni és községi önsegély lehetősége megszűnik , a bizottmány a közsegélyezést három irányban találta szükségesnek, úgymint : a gondoskodni vetőmagról azok számára, kik az őszi vetést földjeik ez idő terméséből, vagy májuk erejével teljesíteni nem képesek ; b) munkát adni azok számára, kik rendes kenyérkereseti forrásaiktól elestek; c) szükség esetében a munkaképteleneket élelmezni, illetőleg a községeket első rendben illető ezen kötelességük teljesítésében lehetőleg gyámolítani. Hogy azonban a bizottmány a közsegélyezés mérve s módozatai iránt mind a három irányban tüzetes megállapodásra juthasson, kir. tárnokmester úr ő nagyméltósága az okozott károknak, és az ezek folytán beállott közsegélyezési szükségletnek összeírását országszerte elrendelte, minek következtében a kimutatások nemcsak az ország valamennyi törvényhatóságától beérkeztek, hanem néhány gazdasági egylet is buzgólkodott lehetőleg pontos adatok szolgáltatásával a bizottmánynak a kellő felvilágosításokat szolgáltatni, mely adatok áttekintő közlését későbbre fentartjuk; itt elégnek tartván megemlíteni, hogy alig van ugyan megye, melyben a fagy vagy aszály, vagy mindkettő által károk nem okoztattak volna, azonban csupán az alábbi kimutatásban foglalt hatóságok területén mutatkozott a közsegélyezés vagy egészben vagy legalább a terület egy részére nézve szükségesnek. Minthogy pedig a közsegélyezés felemlített három módozata közül mindenek előtt a két elsőnek foganatosítása mutatkozott az idő viszonyai szerint legsürgetőbbnek, az e tekintetben nyújtandó segély kiszámításánál a vetőmagra nézve az illető törvényhatóságok által kimutatott szükséglet, a munkára nézve pedig az elemi csapás által sújtott vidékeken lakozó népesség számaránya vétetett fel irányadóul s ehhez képest dolgoztatott ki a birodalom nehéz körülményei közt az álladalmi kincstár részéről az ínség enyhítésére az országos alapnak kölcsön adott öt millió forintnyi összeg kiosztási kulcsa. Hogy pedig az országos bizottmány elvi megállapodásai a gyakorlatban minél gyümölcsözőbben alkalmaztathassanak, s a közsegélyezés részletes kiosztásánál felmerülő egyes kérdések a megállapított átalános határozatok szellemében, közvetlenül és gyorsan elintéztessenek, a valódi szükség, és az ahhoz mérendő közsegélyezés a helyszínen, s az érdekeltekkeli közvetlen érintkezés által lehetőleg teljesen felismertessék, czélszerűnek mutatkozott az elemi csapás által nagyobb mérvben sújtott területet több királyi biztos között felosztani, kiknek személyes közvetítése, és beható erélye a fennemlitett czélok elérését lehetővé tegye. Ily királyi biztosokat a császári királyi Apostoli Felsége által báró Vay Miklós, Somssich Pál, báró Wenckheim Béla, gróf Zichy Henrik, Botka Tivadar és gróf Szapáry István urak neveztettek ki. Pest vármegyére nézve pedig a főispáni helytartó vezérlete alatt külön iségi bizottmány alakitatott. A következő táblázat előtünteti az egyes kir. biztosok gondoskodására bízott törvényhatóságokat, valamint a vetőmag beszerzése, s munkaadás végett a k. biztosok rendelkezése alá adott öszveget: Bécsi dolgok. (**) Prágai és brünni tudósítók nemrég azon jó hirrel lepték meg bécsi collegáikat, hogy ezen birodalmi részekben a cs. kir. rendőrség meg fog szüntettetni, s hogy a közrendre való felügyelést a megszállás ideje alatt alakult, s majd kellőbben szervezendő biztonsági csapatok fogják gyakorolni. Ezen hírt a lapok újabb tudósításai megcáfolják, a minisztériumnak nincs szándékában a cs. rendőrséget azon tartományokban feloszlatni. Az e kimutatásban foglalt törvényhatóságok részéről az őszi vetőmagbeli szükséglet: 477,833 mérőbúzával, 80,706 kétszeressel, 537,676 rozszsal számíttatott fel, mely vetőmag-szükséglet a kormány által tett bevásárlások árait véve alapul, tehát a búzát és kétszerest 5 forintjával, a rozst 3 ft 50 krjával számítva, 4,807,737 forintot igényelne ugyan, s e szerint az őszi ve tésre a királyi biztosoknak rendelkezésére bocsátott összeg által, hozzávéve azon tetei*68 mennyiségű rozskészletet, melyet a kormány fennebbi árakon tartalékul bevásárolt, a vetőmag- A kerület részére nyitott A hitel kir. biztos Kerületek őszi vetőre munkára Jegyzés, neve --------------------------------------________________________forint forint Baranya ] csak részben inségi Fehér Somogy Somssich Tolna csak a dunaföldvári és központi járások inségiek. Veszprém 1, 616,900 600,560 Pál Zala Bács-Bodrognak 26 községe és Szabadka városa | Győr Gróf Zichy Mosoni nnn u. r.AA csak részben inségi. Henrik Sopron söd,uuu 24,uuu Csak részben inségi. Vas , a Kemenesalja legsujtottabb. Bars csak 24 községe valóban inségi. Esztergom Hont csak 21 községe sújtott. Botka Komárom R V. , mnn leginkább a csallóközi és udvardi járások. Tivadar Nógrád ’s a Széchényi és kékkői járások, Kis Nógrád. Nyitra legsujtottabb az alsó termékeny része. Pozson a két csallóközi és külső járások inségiek ; a hegyen túlit ellenség Trencsén___________________________ pusztította. „ Arad kis része sújtott. Wenckheim 1 200,000 250,000 “sz “golra kivés 8szor“1 'valóban BeSéltre-Csongrád ___________ Borsod 1 leginkább a miskolczi és szendrői járás. Ungh csak részben inségi. Báró Vay Zemplén , , 97 mn 9nn nan csak a hegyaljai járás inségi. Miklós Szabolcs ’ ’ csak a dadai és nádudvari járás inségi. Hajdú-kerület Debreczen városa | Szapáry heves 210,000 150,000 ?sak “ kerület? , István Jászkun kerület leginkább a kun részek sújtottak. | Pest | 390,000 | 280,000 nem egészen, de nagyobb része sújtott, összesen.............| 2,327,000 | 1,980,560 ——— __