Pesti Napló, 1866. szeptember (17. évfolyam, 4910-4934. szám)

1866-09-12 / 4918. szám

208-4918. Szerda, September 12.1866. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők. Előfsztetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. 17. évi folyam. Hirdetmények díja: 17 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 új kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petit­sor 25 uj kr. Pest, sept. 11.1866. (Fk) Volt oly idő, midőn a franczia császár minden prüszentése alatt valami diplomatiai cselt gyanítottak, és — mi­ként Metternich Talleyrand haláláról ér­tesülvén, azt kérdé: ugyan mi czélja le­­hetett azzal, hogy meghalt? — úgy Na­póleonra nézve is azt kérdék ilyenkor: ugyan mi czélból prüszenthetett most ő felsége ? Hanem les extrémes se touchent, és egyik szélsőségből a másikba ugranak át, mert mióta a szerencse annyira kedve­zett Bismark grófnak, úgy szeretik elő­­tüntetni a dolgokat, m­intha ez az úri­em­ber egyre rászedné a franczia imperatort, kivel most folyvást a „dupe“ nevetséges szerepét játszatják. A legújabb ebbeli mese­­mez : Napóleon compensatiókat kért volna Poroszországtól. „Uram — mondá vagy izené neki a porosz miniszter — mi egy talpalatnyi német földet sem áldozhatunk fel, hanem hiszen lehetne még más com­­pensatiót is találni; azt hallottam valami­kor, hogy a tuilleriákban nagyon szeret­nék Lengyelországot helyreállítni; hátha mi erre kezet nyújtanánk, heh?!“ — Erre aztán a franczia felsége mindkét lábbal ráment a lépre, és Drouyn de Lhuysvel sürgönyt íratott, melyben a részletekre nézve bővebb felvilágosítást kévetett. Fe­lelet helyett azonban Bismark úr e sür­gönyt Manteuffel által Pé­tervárra küldé, hogy ime lássák ott, miszerint Porosz­­ország minden pillanatban megalkudhat­nék Napóleonnal Lengyelország helyre­­állításának árán, de — ez tétetett hozzá — ezt csak akkor fogná tenni, ha a czár Po­roszország németpolitikája elé akadályokat gördítene. Sándor császár, természetesen, nagyon el volt érzékenyülve Bismark gróf ragaszkodásának e szép jelétől; megígérte, hogy ő nem bántja Poroszországot, akármit csinálna is a kisebb német fejedelmekkel; viszonzásul meg Bismark gróf teljesen elejte azt a lengyel históriát, melyet amúgy sem vett vala komolyan, és sze­gény Napóleonnak már most sem pénze, sem posztója — sem Rajna vidék, sem lengyel restaurátió, sem semmi. Adomának nem roszul hangzanék az egész, de adománál egyébnek mi bizony nem tartjuk. Olvasóink tanúságot tehetnek a mel­lett, hogy a mostani ideiglenesen be­fejezett válság kezdete óta soha nem vesz­tettük szem elöl a lengyel kérdést, soha nem váltunk el azon hittől, hogy bármint végződjék a dolog, a franczia császár nem hagyj­a magán száradni azt az 1863-as kudarc­ot, mely a mexicóinál sokkal nyo­masztóbb, és tekintélyén nem csekély se­bet ejtett. Az imént említett verzió tehát annyiban nem mond valami képtelensé­get, a­mennyiben azon szándékot tulajdo­nítja Napóleonnak, hogy a lengyelek ér­dekében valamit tenni akar, és e téren kivívandó sikert többre becsülne, mintha Francziaország területe Rajna felé né­hány mértfölddel gyarapodnék. De kép­telenség minden egyéb, a­mit amaz elbe­szélés még ezenkívül tartalmaz, nevezete­sen pedig az, hogy Napoleon most ismét rászedetett volna Bismark — a mester a tanoncz — által. A Görögországból érkezett legújabb hírek kétségtelenné teszik, hogy Franczia­­országnak esze ágában sincs ismét elszi­getelten hozni szőnyegre a lengyel kér­dést, hanem hogy az a keleti kérdésnek „annexumát“ fogja képezni. E keleti kér­dés újból megindult, Athene és Stambul közt a feszültség máris igen aggasztó fokra emelkedett, és ha György görög király eldöntő lépésre még nem határoz­hatta el magát, ez csak azt mutatja, hogy a reá ható ellenkező befolyások eddig még egyensúlyt tartanak egymással. Mindnyájan emlékezünk még azon csen­des forradalomra, mely Ottó királyt le­­szok­ta a görög trónról, és egyikünk sem kételkedik arról, miszerint ily meglepő felforgatás ily gyorsan és ily békésen csak egynémely külhatalom alattomos közremű­ködése következtében mehetett véghez. Hanem ez aztán minden, a­mit ama forra­dalom genesiséről tudunk. A részleteket még ma is mély homály takarja, s azon körülmény, hogy a nyugati hatalmaknak — sit venia verbe — házalni kellett men­niük a görög koronával, míg a dán ki­rály másodszülöttjében kész vevőre nem találtak, ezen körülmény nem alkalmas a homályt felderítni. Hosszú kézből előké­szített terv, mely a kivitel pillanatában minden külö akadály nélkül mégis fenn­akad, ez mindenesetre rejtély. Meglehet, hogy a legközelebbi események hátrafelé is vetnek majd egy kis világosságot. Ed­dig annyi látni való, hogy dél-keleti Eu­rópában körü­lbelül ugyanaz készül, a­mi­nek nem rég Délen, és az imént Közép- Európában voltunk tanúi, t­­i, hogy egy önálló hatalom körül a más uralom alatt álló fajrokonok csoportosulnak, és k an­­nexiót kívánnak. A kivitel, úgy hiszszük, legalább nem nehezebb ott, mint Olasz­vagy Németországban. Görögország mem fogja nehezebben megemészthet a porta keresztény tartományait, mint a kis Pie­mont egész Olaszországot, vagy mint Po­roszország Hannoverát, Hessent, Nassaut é tutti quanti. És vájjon melyik hatalom magatartásának köszönhette mind Pie­mont, mind Poroszország ily nagyszerű an­­nexio lehetőségét ? Úgy hiszszük, erre min­denki megtalálja a feleletet, és hasonló ok­nak tán ismét hasonló okozata is leend. Franczia , Angol- és Olaszország támoga­tására bízvást számolhatna a görög trónon álló dán királyfi — dán királyfi létét hangsúlyozzuk, mert ez Anglia szemében szintén nem keveset fog nyomni — és Oroszorország ? Ennek szándékairól nincs sejtelmünk; de hogy ő, egyedül Porosz­­ország által segítve, ily coalitió ellen síkra szállni merne, sőt még az is, hogy Poroszország az orosz érdek javára ily veszélyes vállalatba ereszkedni hajlandó leend, ezt legalább is kétségesnek lehet mondani, — valószínűnek pedig legfeljebb akkor, ha a két éj­szaki hatalom a maga részére vonhatná — Ausztriát. Nem ma mondjuk először, hogy Ausz­triának még egyszer — talán utószor — leend alkalma nagy hatalmi befolyását megéreztetni a világesemények menetére, midőn a keleti és ezzel együtt a lengyel kérdés fog ismét szőnyegre kerülni. Nem tudjuk, vájjon igaz-e, hogy Napóleon Len­gyelországra nézve Poroszországgal al­kudozott volna, de erős meggyőződésünk, hogy ő teljes erejéből segítené a keleti kérdésnek Ausztriára nézve kedvező meg­oldatását, ha ez utóbbi hatalom a lengyel ügyben Francziaország szándékait támo­gatni kész volna. Ha nem válságos idők állnának be e birodalomra nézve, ha kor­­mányférfiai az Orosz-Poroszországgali szövetkeztetés kilátása által elcsábíttatva, a nyugati hatalmakat kényszerítenék he­ves megrázkódásokon át jutni el azon czélhoz, melyet Ausztria csatlakozása mellett könnyű volna elérniök, még­pedig úgy, hogy e mellett Ausztria maga talán az eddig szenvedett veszteségeknek egy­­részéért is kárpótlást szerezhetne ma­gának. A Journal des Debats meleg elismerés hangján szól egyik minapi czikkünkről, melyben ugyanazon nézetet fejeztük ki, melyhez ma is ragaszkodunk, azon néze­tet, hogy, ha a keleti kérdés szőnyegre kerül, Ausztriának sehol, de sehol egye­bütt nem lehet helye, mint a nyugati ha­talmak, nevezetesen Francziaország oldala mellett. A franczia lap azon kivonatára, vajha a mi véleményünk egyszersmind a kormányé is volna, csak amment mondha­tunk, de vájjon így van-e a dolog ? — nem merjük eldönteni. Hanem a jelen czikk kezdetén említett közleményre vissza­térve, s azon lehetőségre gondolva, hogy Bismark állítólagos csele Bécsben tán is­mét vágyat költhetne e férfival kezet fog­ni — csak egy megjegyzésünk van: ha csakugyan igaz, hogy Bismark gróf rá­szedte Napóleont, mond: Napóleont, akkor ki kezeskedik arról, hogy a dolog valamelyik további stádiumában ugyan­ezen tisztelt úr nem fogja rászedni Orosz­országot, és a vele— mitől Isten mentsen — szövetkezett Ausztriát is, hogy ő, Oroszország felől már nem látván magát fenyegetve, nem fog rögtön a nyugatiak táborába átmenni, a Németországban nyert és még nyerendő be kárpótlásért odadobni Posent,­ és aztán azt mondani Francziaországnak: itt a kezem, nyújtsd ide a tiédet is, a másikkal pedig üsd Oroszországot és Ausztriát, a­hogy tet­szik — én bizony nem bánom!! Hasonló megc­áfolásra talál a lapok azon híre is, hogy Larisch pénzügyminiszter le­­tenné ezen hivatalát, s helyét Holzgethan foglalná el; ezen változással behatóbb pénzügyi javító intézkedéseket hoztak kapcsolatba. L­a­­risch miniszter úr azonban nem gondol a visz­­szavonulásra, s így a pénzügyek kezelésében beható változástól nincs mit tartani vagy­, re­mélni. F­r­a­n­k altábornagynak a hadügyi tárczától történt visszalépését sokan a hadsereg gyökeres reformjával tették összeköttetésbe, s hogy a had­­ü­gy eddigi vezetése is alapos változáson menne keresztül, a­mennyiben miniszter helyett annak élére generalissimus neveztetnék. E hír is csak hír maradt az újabb adatok szerint: egy cs. legm. rendelet John altábornagyot a hadügyminisz­térium vezetésével megbízza, ki — ha a szüksé­ges tájékozást az új téren magának megszerző — véglegesen is ki fog neveztetni. És hogy ezen c­áfolgatások özönéből Magyar­­ország se maradjon ki, a „N. Fr. Pr.“ egy pesti sávsürgönye nem hiszi, hogy az országgyűlés hamarább, mint november elején, összehivatnék. Különben vannak, kik a magyar ügyek feletti alkudozást nem hiszik felfüggesztettnek, csupán pihenőre van az téve; az alkudozók ugyanis elmondák nézeteiket, tán programmjaikat is, s most illetékes helyre van felterjesztve,­határo­zás végett.­­ A „Debatte" legújabb száma ismét talál néhány biztató szót a reménytelenek felvidítá­­sára; szerinte „nincs kétség benne, hogy a kor­­mány mindent elkövet, a belü­gyekben az alkot­mányos tevékenységet minél előbb folyamatba tenni. A késlekedés oka az Olaszországgal foly­tatott alkudozások menetében rejlik , melyek sokféle érdekekre ágaznak el, és időt igényelnek. A kormánynak szándéka volt a Lajthán inneni Landtagokat egybehívni, m­ihelyt a poroszok az éjszaki tartományokat kiürítették. Ez ellen azon­ban különböző helyekről észrevételeket tettek. Megjegyezték, hogy majd mindazok, kik a Land­­tagoknak tagjai, az ellenség elvonulása után né­hány hetet igényelnek magán­ügyeik rendezé­sére, valamint azon tartományi és községi dol­gok tanulmányozására, melyek az ellenség el­vonulása folytán okvetlenül szőnyegre kerülnek. „Ezen igen fontos indokok határzák el a kor­mányt a Lajthán inneni (örökös tartományok) Landtagjainak összehívását néhány héttel ké­sőbbre halasztani­ kívánja azonban, hogy ezek minél előbb alkalmat találjanak tartományi költségvetéseik jókori megállapítására, s egyéb tartományi ügyeik elintézésére. Míg a Landta­gok ezen folyó ügyeket bevégzik, azoknak tör­vényes választási szaka néhány hónap múlva letelik. Ezen időre előterjeszthető teend hihető­leg a magyar országgyűléssel folytatandó tár­gyalások eredménye a közös ügyekről.­­ Azon időpontra tehát, midőn a Landtagok teen­dőiket befejezték, vezető körökben oly ren­delkezések czéloztatnak, miszerint a tartomá­nyi képviseletek feloszlattassanak, de egy­szersmind az uj választások megtétele is azonnal elrendeltessék.­­ Az uj választás által alakulandó Landtagoknak fog azután­­ a Magyarországgal vezetett alkudozás ered­ménye, a mennyiben ez a közös ügyeket illeti, előterjesztetni, azon hozzáadással, hogy ezen munkálat tárgyalására, melyben minden Laj­thán túli tartomány közösen vesz részt, delegá­tusokat küldjenek Bécsbe.“ Tudósító szerint a delegátusok számát, a­mennyit minden tartomány küldene, a kormány a februári pátens értelmében határozandja meg; más adat szerint a mennyiség a februári ad­ó szerinti maradna, azonban a delegátusok meny­­nyisége nem csoportok szerint, hanem az egész tartományból történnék. A magyar országgyűlést illetőleg a „Debatte“ tudósítója azt állítja, hogy mindaz, mit ennek összehívásáról a bécsi lapok írnak, valótlan. A nap kérdése a magyar minisztérium, s ha majd ez megoldatott, tesz javaslatot az országgyűlés összehívása iránt ő Felségének vagy a mostani, vagy ő­felsége magyar minisztériuma. Az érte­kezletek ez irányban befejeztettek, s az ered­mény elhatározás alá terjesztetett, s csak ha ez megtörtént, lesz képes tudósító is értesíteni a „Debatte“-t arról, hogy az érintett discussióknak minő eredménye volt. Azon tetemes veszteségeknek, melyek a késő tavaszszal közbejött fagy, és az ezt követő aszály következtében az országnak nagy részére nehezedtek, a legalkalmasb módok és eszközök által leendő enyhítését ő cs. kir. apostoli Felsége atyai főgondjai közé számítván, királyi tárnok­­mester ur ő nagyméltóságát legkegyelmesebben megbízni méltóztatott, hogy e czélból egy bizott­mányt alakítván, ezen módok és eszközök felett tanácskozzék, s azok alkalmazására gondosan felügyeljen. A bizottmány, melynek tagjai között Somsich Pál, Lónyay Menyhért, Korizmics László, Wo­­dianer Albert, Kochmeister Frigy­es, mint a nem­zetgazdaság­i gazdászat terén országosan elis­mert tekintélyek a tanácskozás eredménye iránti bizalmat már előlegesen is teljesen indokoltnak tüntették fel, már jul. 6-kán tartotta meg első ülését, s abban állapodott meg, hogy a­mennyi­ben a termelési időszak előhaladt voltánál fogva a rendes őszi és tavaszi vetemények megújítását már eszközölni nem lehetne, az ínség nagyobb mérvének elhárítása végett az elemi csapás által sújtott vidékek lakosai legalább az időszaknak megfelelő pótvetemények, mint: kö­les, pohánka, korán érő kukoricza stb. felhasz­nálására serkentessenek, s a mutatkozó szük­séghez képest segíttessenek is. A segély módo­zatára nézve legczélszerűbbnek találta a bizott­mány egyrészről tetemes mennyiségű köles és hajdina bevásárlását, hogy a sújtott vidékek la­kosai jutányos áron és illendő feltételek alatt láthassák el magukat ezen pótveteményekkel; másrészről pedig felhatalmaztatak az illető me­gyék kormányzói, hogy az elkerülhetlenül szük­séges pótveteményeket a szükséghez képest az országos alap költségére bevásárolhassák s ki­oszthassák, azon feltétel alatt, hogy a bevásár­lási és szállítási költségek a kölcsönvevők által vagy a termés betakarítása után, vagy egy év múlva öt százalék kamattal együtt megtéríttetni köteleztessenek, s a segélynek e módozata külö­nösen a dunai megyékben számos község által igénybe is vétetett. A bizottmány ezen intézkedést, melynek sike­re a kivitel gyorsaságáról volt feltételezve, azon­nal életbe léptetvén, nem késett figyelmét egy­szersmind azon módok kimerítő megfontolására irányozni, melyek az ínség következményeinek enyetésére alkalmas okut mutatkoznak. S e tekintetben annak szem előtt tartása mel­lett, hogy a kormányi, illetőleg országos gon­doskodás csak ott, és annyiban lehet indokolva, a­hol, és a­mennyiben az egyéni és községi ön­segély lehetősége megszűnik , a bizottmány a közsegélyezést három irányban találta szüksé­gesnek, úgymint : a­ gondoskodni vetőmagról azok számára, kik az őszi vetést földjeik ez idő termésé­ből, vagy má­juk erejével teljesíteni nem ké­pesek ; b) munkát adni azok számára, kik rendes ke­nyérkereseti forrásaiktól elestek; c) szükség esetében a munkaképtelene­ket élelmez­­ni, illetőleg a községeket első rendben illető ezen kötelességük teljesítésében lehetőleg gyámolítani. Hogy azonban a bizottmány a közsegélyezés mérve s módozatai iránt mind a három irányban tüzetes megállapodásra juthasson, kir. tárnok­­mester úr ő nagyméltósága az okozott károknak, és az ezek folytán beállott közsegélyezési szük­ségletnek összeírását országszerte elrendelte, minek következtében a kimutatások nemcsak az ország valamennyi törvényhatóságától beérkez­tek, hanem néhány gazdasági egylet is buzgól­kodott lehetőleg pontos adatok szolgáltatásával a bizottmánynak a kellő felvilágosításokat szol­gáltatni, mely adatok áttekintő közlését későbbre fentartjuk; itt elégnek tartván megemlíteni, hogy alig van ugyan megye, melyben a fagy vagy aszály, vagy mindkettő által károk nem okoztat­­tak volna, azonban csupán az alábbi kimutatás­ban foglalt hatóságok területén mutatkozott a közsegélyezés vagy egészben vagy legalább a terület egy részére nézve szükségesnek. Minthogy pedig a közsegélyezés felemlített három módozata közül mindenek előtt a két el­sőnek foganatosítása mutatkozott az idő viszo­nyai szerint legsürgetőbbnek, az e tekintetben nyújtandó segély kiszámításánál a vetőmagra nézve az illető törvényhatóságok által kimuta­tott szükséglet, a munkára nézve pedig az elemi csapás által sújtott vidékeken lakozó népesség számaránya vétetett fel irányadóul s ehhez képest dolgoztatott ki a birodalom nehéz körülményei közt az álladalmi kincstár részéről az ínség enyhítésére az országos alapnak kölcsön adott öt millió forintnyi összeg kiosztási kulcsa. Hogy pedig az országos bizottmány elvi meg­állapodásai a gyakorlatban minél gyümölcsözőb­ben alkalmaztathassanak, s a közsegélyezés részletes kiosztásánál felmerülő egyes kérdések a megállapított átalános határozatok szellemé­ben, köz­vetlenül és gyorsan elintéztessenek,­­ a valódi szükség, és az ahhoz mérendő közsegélye­zés a helyszínen, s az érdekeltekkeli közvetlen érintkezés által lehetőleg teljesen felismertessék, czélszerűnek mutatkozott az elemi csapás által nagyobb mérvben sújtott területet több királyi biztos között felosztani, kiknek személyes köz­vetítése, és beható erélye a fennemlitett czélok elérését lehetővé tegye. Ily királyi biztosokat a császári királyi Apostoli Felsége által báró Vay Miklós, Somssich Pál, báró Wenckheim Béla, gróf Zichy Henrik, Botka Tivadar és gróf Sza­­páry István urak neveztettek ki. Pest várme­gyére nézve pedig a főispáni helytartó vezérlete alatt külön i­ségi bizottmány alakitatott. A következő táblázat előtünteti az egyes kir. biztosok gondoskodására bízott törvényhatósá­gokat, valamint a vetőmag beszerzése, s munka­adás végett a k. biztosok rendelkezése alá adott öszveget: Bécsi dolgok. (**) Prágai és brünni tudósítók nemrég azon jó hirrel lepték meg bécsi collegáikat, hogy ezen birodalmi részekben a cs. kir. rendőrség meg fog szüntettetni, s hogy a közrendre való fel­­ügyelést a megszállás ideje alatt alakult, s majd kellőbben szervezendő biztonsági csapatok fog­ják gyakorolni. Ezen hírt a lapok újabb tudósí­tásai megc­áfolják, a minisztériumnak nincs szándékában a cs. rendőrséget azon tartomá­nyokban feloszlatni. Az e kimutatásban foglalt törvényhatóságok részéről az őszi vetőmagbeli szükséglet: 477,833 mérő­búzával, 80,706 kétszeressel, 537,676 rozszsal számíttatott fel, mely vetőmag-szükség­let a kormány által tett bevásárlások árait véve alapul, tehát a búzát és kétszerest 5 forintjával, a rozst 3 ft 50 krjával számítva, 4,807,737 fo­rintot igényelne ugyan, s e szerint az őszi ve­­ tésre a királyi biztosoknak rendelkezésére bo­csátott összeg által, hozzávéve azon tetei*68 mennyiségű rozskészletet, melyet a kormány fennebbi árakon tartalékul bevásárolt, a vetőmag- A kerület részére nyitott A hitel kir. biztos Kerülete­k őszi vetőre munkára Jegyzés, neve --------------------------------------­________________________forint forint Baranya ] csak részben inségi Fehér Somogy Somssich Tolna csak a dunaföldvári és központi járások inségiek. Veszprém 1, 616,900 600,560 Pál Zala Bács-Bodrognak 26 községe és Szabadka városa | Győr Gróf Zichy Moson­i nnn u. r.AA csak részben inségi. Henrik Sopron söd,uuu 24,uuu Csak részben inségi. Vas , a Kemenesalja legsujtottabb. Bars csak 24 községe valóban inségi. Esztergom Hont csak 21 községe sújtott. Botka Komárom R­ V. , mnn leginkább a csallóközi és udvardi járások. Tivadar Nógrád­­ ’­s a Széchényi és kékkői járások, Kis Nógrád. Nyitra legsujtottabb az alsó termékeny része. Pozson a két csallóközi és külső járások inségiek ; a hegyen túlit ellenség Trencsén___________________________ pusztította. „ Arad­­ kis része sújtott. Wenckheim 1 200,000 250,000 “sz “golra kivés 8­szor“1 'valóban BeSéltre-Csongrád ___________ Borsod 1 leginkább a miskolczi és szendrői járás. Ungh csak részben inségi. Báró Vay Zemplén , , 97 mn 9nn nan csak a hegyaljai járás inségi. Miklós Szabolcs ’ ’ csak a dadai és nádudvari járás inségi. Hajdú-kerület Debreczen városa | Szapáry heves 210,000 150,000 ?sak “ kerület? , István Jászkun kerület leginkább a kun részek sújtottak. | Pest | 390,000 | 280,000 nem egészen, de nagyobb része sújtott, összesen.............| 2,327,000 | 1,980,560 ——— __

Next