Pesti Napló, 1867. augusztus (18. évfolyam, 5184–5208. szám)

1867-08-04 / 5187. szám

179—618?. Szerkesztési Iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó-hivatalhoz in­tézendők. Vasárnap, aug. 4. 1867. 18. évi folyam. HAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva s Félévre . . 10 frt 60 kr. o. é. Évnegyedre . 6 frt 26 kr. o. é. Hirdetmények díján 1 hasábos petitsor egyszeri hirde­­tésnél 7 új kr. Bélyegdíj külön 30 új kr. Nyilt-tér : 5 hasábos petit­sor 25 nj kr. Bécsi dolgok. Midőn a félénk ember éjnek idején erdőn ment keresztül, el kezde énekelni, hogy kimutassa, mikor senki sem kérdezte, hogy nem fél. Ez adomát kétségkívül sokan ismerik, s tagadhatlan, hogy mély psychológiai momentumon alapszik. Ily helyzetben találjuk a „Hon“-t is, melynek hasábjain apró stanzokban Csernátony énekli ak­kor, mikor senki sem kérdezi, hogy a „jobbol­dal fél Kossuth hazajö­vetelétől.“ S íme, ezen álláspontban találjuk a „Volks­­freund“ot is. A „Volksfreund“ is fél Kossuth hazajövete­létől. Persze, hogy a „Volksfreund“ nem a „Hon“-t félti, hanem saját bőrét. — A „Volksfreund“ u. n. „fekete“ pártja volt főkép az, melynek si­került a birodalmi tanácsot sodrából kivenni; az ő practicáinak sikerére mondtuk el annak idején, hogy a kormány, jóllehet kisebbségben maradt, mégis győzött. Sikerült a reactiónak Cislajdh­á­­niában oly zavart előidézni, melyben már-már lehet halászni: sikerült úgy megoszlatni, meg­zilálni azon pártot, mely a kiegyezkedés politiká­ját tűzte zászlójára liberális alapon, hogy szin­te győzelme legközelebbi kilátásban van, mely nem más, mint a vallási suprematia, karöltve az absolutismussal. Ez czélja, mely felé fekete vi­torlákkal evez. S most ime, egén, Kossuth képé­ben, felhő mutatkozik ! Első mennydörgése voltak Perczel Mór szavai. Ettől azon párt fél, ebben azon párt látja ve­szedelmét, melynek győzelme csak akkor mutat­kozott lehetőnek, midőn félig leverte azon pár­tot, mely Deák F. politikáját elfogadta és pro­gramjaja alapjául vette fel a magyar alkotmány helyreállításának megtámadh­atlan tényét. Miben rejlik itt az összefüggés? — Minden­esetre igen különös constellatió,­ magyarázata ab­ban rejlik, hogy Deák Ferencz politikáját a bécsi birodalmi tanács vezérei korántsem azért fogadták el, hogy Magyarországnak kedvében járjanak, hanem mert belátták, hogy Ausztriának fennál­lásához Magyarországnak támogatására szüksé­ge van, ezt pedig Magyarország akarata ellenére nem lehet kierőszakolni, meg kell tehát másrészt azt is tenni, a­mit Magyarország követel a maga részére. Ennek tudata egyesíté a Herbst-Kaiser­feld féle clabbót, melybe ugyan e tudat vitte bele a centralistákat is, kik eleintén nem igen akar­tak a dolgok új fordulatával megbarátkozni. A „Volksfreund“ pártjának szintén volt is, van is szüksége Ausztriára, különben hol uralkodjék, hol szerezzen magának érvényt ? — Azért, he­lyes számítással, azt gondolván, hogy csak bizto­sítsátok a léteit akárhogy, majd ha ez meg lesz, mi is hozzá látunk a magunkéhoz, reservált állást foglalni el. Azonban a birodalmi tanács szabadelvű pártja megérezte a kénkőszagot, s egyaránt hozzá lá­tott, sőt még inkább a szabadelvű, mint a politi­kai kérdések megoldásához. Persze, hogy ez nem illett a „Volksfreund“ programamjába , azért is lépett időnek előtte ae­­ttóba, s innen a birodalmi tanács zűrzavara. A heterogén elemek, melyeket a kiegyezke­dés nélkülözhetlenségének tudata egy táborba hajtott, könnyen voltak a harcz hevében szétvá­laszthatók, s így a birodalmi tanács többsége az első ülésszak befejeztéig szépen feloszlásnak is indult. Szerencse, hogy szünet következett be, s a jó urak vehetnek újra lélekzetet és gondol­kozhatnak kissé, különben Isten tudja még hová jutnak. Perczelnek azon szavai, hogy folytatni jött, a­mit negy­venkilenczben abban hagytak, Kossuth kilá­tásba helyzett hazatérte azon szavakra indítja az istenfélő „Volksfreund“ot, hogy „a forrada­lom tilos és szavazatképessé lett.“ A forradalmat pedig még úgy sem óhajtja, mint a szabadelvűek győzelmét, mert tudja, hogy ez csak pártját teszi — szerinte egyelőre­­— tönkre ; az a mostani politikai körülmények közt végle­ges feloszlásra vezet, s akkor birodalma a „Volksfreund“ nak igazán e világból való nem leszen, így jajdul fel itt is, ott is, a pártérdek, mely veszélyeztetve látja magát Kossuth hazajövetele által. — Koschn­h megválasztatásáról a bécsi lapok is vezérczikkeznek : „A magyar miniszteriális körökben — igy szól a „Presse“ — a­mint látszik, n­agy nyugalommal fogadták Kossuth megválasz­tatását, és semmi esetre sem volt az a leverő ha­tása, melyet magának Madarász ígért volt. . . . E felfogás kissé optimisti­usnak látszik, de nem helytelen. Mit érne el Kossuth ma az országház termében negy­ven nyolczas politikájával ? Élő anachroni sainsként állana ott. Deák és Kossuth két erőt képviselne, melyek egyike a lehetőt, másika a lehetlent keresné : kétséges lehetne e­­gy még Deák győzelme ?“ így ír az öreg „Pres­se,“ s azzal fejezi be czikkét, hogy előnyösbnek látná, ha Kossuth hazatérne. A „Debatte“ a „Volksfr.“ czikkét bonczolja, s azt mondja végre, hogy a „Volksfreund“ állí­tásai gyengébb lábon állanak, mint a magyar mérsékelt párt. „A kormány nem állt síkra Kos­suth választása ellen, mert erősnek érzi magát. A kormány nem fél Kossuthtól és nem remeg azon nymbus előtt, mely nevét itt-ott még kör­nyezi, mert igazi, életerős, nem csinált többségre támaszkodik. Ily majoritások nem bomlanak oly könnyen szét és vezéreiknek nem kell egy nyárfalevél halk suhogásán megrettennie, mint ez a „Volksfreund“-on egy gyönge órán meg­esett.“ Az új „Fremdenblatt“ meg épen azt a taná­csot adja a kormánynak, hogy appelláljon a nemzetre, oszlassa fel az országgyűlést és írjon ki új választásokat.­­ A „Volksfreund“ tegnapi lapunkban a „Maedrischs­­Korrespondenz“ után közlött azon hírt, mintha Beust és Rauscher bibornok s a pá­pai nuncius közt a concordatum ügyében érte­kezlet tartatott volna, valamint mindazt, a mi e h­írrel kapcsolatban az értekezlet részleteiről mondatott, valótlannak mondja, melyek által a hívatlan vádaskodók mér­­tékletlen kritikájukban elragadtattak. — Szerencsére itt nem a szólásmódok, hanem inkább cselekvények azok, melyek az el­határozó mozzanatot képezik. De a mi­­niszterium tevékenységének , kiindulási pontjainak és czéljainak, melyekre törek­szik, áttekintése, ellenségeit megszégyenítő eredményekre fog vezetni. Mi azon vád­pontok c­áfolatánál egyenként veszszük elő azokat, s azon mérték szerint járunk el, mely az egyedüli helyes , a szigorú tárgyilagosság mértéke szerint. 1. Vegyük legelőször is szemügyre azon sérelmeket, melyek Kanizsa város bizo­nyos köréből emelkedtek. Az a panasz, hogy a kiágazás indőpontja nem magából Kanizsából, hanem a közel fekvő Mura- Keresztúrból lett tervezve. A szemrehá­nyás, melynek itt a minisztériumot kellett volna találnia, teljesen eltévesztette czél­­ját az által, hogy a minisztérium a kanizsa­­pécsi vonal felett soha sem bírt elhatáro­zási hatálylyal. Erre vonatkozólag, hiteles­ség tekintetében semmi kétséget nem tűrő forrásból tudjuk a következőket : Midőn a magyar minisztérium kineve­zése után, ő Felsége a király elnöklete alatt, Budán minisztertanács tartatott, melyben a közlekedési minisztérium köre meghatároztatok, három terv: a kanizsa­­pécsi, az arad-károlyfehérvári és a kassa­­oderbergi, már a legfelsőbb jóváhagyás­sal ellátva adatott át a magyar köz­lekedési minisztériumnak. Egyetlen pont iránt maradt fenn az elhatározás a ma­gyar kir. minisztérium részére, a déli pá­lyát illető barcs-pécsi engedély­ rész át­ruházása iránt egy consortium részére, mely a Duna-gőzhajó-társaság, Kramer*­K lett, és a többi firmákból alakult. Mint­hogy ezen átruházás iránt ellenvetést ten­ni nem lehetett, a minisztérium hozzá adta beleegyezését. A vonal­irány tekin­tetében már nem volt szava. A bécsi kormányra nézve — hiteles köz­lemények nyomán — a következő indo­kok voltak az irányadók : 1. A m­.-keresztur-barcsi vonal a hegy lejtényein, a Dráva-völgy hosszában húzó­dik, e szerint a drávai kikötőkkel érintke­zik, s a Dráva-hajózás előnyére fog szol­gálni. 2. A m.-keresztur-barcsi vonal a legrö­videbb összeköttetést eszközli egyrészről a pécsi kőszéntelepek és Fiume, másrész­ről pedig azon kőszéntelepek és a steier­­karinthi vasipar között. Ne feledjük azt, hogy a kőszén-üzlet, kiterjedése olcsó szál­lításra van utalva, hogy az olcsó szén nagyon is szívesen látott vendége a fiu­mei tengeri hajózatnak, hogy továbbá a steierdoni vasipar életképessége csakis olcsó szén által fenntartható; ezek folytán a felhozott indok további tárgyalásától elállhatnánk, de még egy fontos okot nem mellőzhetünk. 3. Nagyon figyelemre méltó előnye a m.-keresztur-barcsi vonalnak az , hogy emelkedési viszonya 1 : 300-ra áll, ho­lott a közvetlenül Kanizsáról induló vonal emelkedése 1:150-re állna.­­ A sze­mélyvonatok a menetrend értelmében kü­lönben is egyenesen Kanizsáról közle­kednek, vagyis­­ azon város pályaudva­rát érintik. De mindezen okok nem a ma­gyar minisztérium javára esnek ; a­mi­dőn ez hatáskörébe belépett, mint fentebb mondok, a határozat e vonal iránt legfel­sőbb helyen már meg volt állapítva. Tehát a kanizsai sérelem nem sújtja és nem sújthatja a magyar közlekedési mi­nisztériumot. Az alföldi-fiumei vasút. A „Pesti Napló“ aug. 1-jei számában a magyar kir. közlekedésügyi miniszter úrhoz intézett nyílt levelemre vonatkozó­lag, a következő, iletékes kutforr­ásból eredő felszóllítás intéztetek hozzám: „Biz­tos helyről úgy értesülünk, hogy az illető helyen sem az interpelláció e mód­jának indokát, sem az ezt okozó aggály alapját, sem a megbízók t­u­l­a­j­d­o­n­k­é­p­e­n­k c­z­é­l­j­á­t az öt czikk­­ből kimagyarázni nem bírják.” Nem vélünk csalatkozni, ha ezen és a „Magyarország“ július 31 -i számában megjelent válasznak ugyanazon kutfor­­rást tulajdonítjuk, csakhogy míg amott a hazafias és hivatalos kötelesség paran­csolta előzékenység és méltánylásra tör­ténik hivatkozás, emitt oly módon érinte­tik a magyar kikötő­város példányszerű­ hazafias érzülete, hogy a felett a megle­petés érzékenyebb hangja alig nyom­ható el. „Sem az interpellátió e módjának in­dokát, sem az ezt okozó aggály alapját, sem a megbízók tulajdonképi czélját az 5 czikkből kimagyarázni nem bírják.“ Iparkodni fogunk néhány, szükségkép előrebocsátandó megjegyzés után, ezen 5 czikkből álló nyílt levelünket akként re­­capitulálni, hogy tulajdonképi czéljának felismerése, kimagyarázása, a fentebbi három szempontnak bármelyikét véve is, ezentúl képzelt nehézségekbe ne ütköz­­hessék. Mielőtt kérdéses nyílt levelemet­ köz­­rebocsátottam volna, szükségesnek láttam a közlekedésügyi minisztérium kebelében megismerkedni azon irányelvekkel, me­lyek a „N. F. P.“ július 13-ai számában közzétett, úgynevezett magyar vasút-ter­­vezet 1., 14., 15. és 16-ik pontjának ösz­­szeállításánál mérvadók lehettek; e czél­­ból, mint a fiumei állandó vasúti bizottmány meghatalmazott képviselője, úgy magát a nagyon tisztelt közlekedésügyi miniszter urat, mint szintén a követendő magyar vasúti politikára tudvalevőleg döntő be­folyással bíró államtitkár urat, hivatalos helyiségeikben felkerestem. Mindkét helyen ott találtam a „N. F. P.“-ben megjelent magyar vasút-tervezet szövegét kimagyarázó nyomatott vasút­­térképet, azon különbséggel, hogy e vasúti térképen a nagyon tisztelt közle­kedésügyi miniszter úrnál az úgynevezett déli vasúttársaság könnyebben kimagya­rázható czéljait elősegítő, s ez­által az alföld-fiumei vasút czélját még kimagya­­rázhatlanabbá tevő zombor-bezdán-bara­­nyavári összeköttetést kitörölve, s azonnal utólagosan javított zombor-eszéki vonallal helyettesítve találtam. A államtitkár úrnak más nézetei vol­tak , azonban én a zombor­bezdán-bara­­nyavár-eszéki összeköttetés előnyét bizo­­nyítgató érveit nem bírtam megérteni, míg az államtitkár úr viszont az én érvei­met nem tartotta elfogadhatóknak , és­ igy nem maradt egyéb hátra, mint nyilvános utón magyarázni meg a „N. F. Presse k juh 13-diki számában megjelent tervezet 1., 14., 15. és 16-dik pontjának czélját és értelmét. És ezzel, úgy hiszem, kimagyaráztam magamat az interpelatio módjá­nak indokára vonatkozólag. A­mi az aggály alapját illeti, erre nézve nyílt levelem befejezése után akartam mindazon okokat szóval előso­rolni, melyek a fiumei állandó vasúti bi­zottmány megalakítását szükségessé te­vék ; e czélból hivatalos helyiségében újonnan felkerestem az államtitkár urat, de a­kinél akkor épen a déli vasút­társaság elnöke, gr. Zichy Ferencz ő nagyméltósága volt, s így majdnem egy egész órai várakozás után hozzá nem fér­hettem. Nem akarom magamat a hosszú, ered­ménytelen várakozás kellemetlenségének újonnan kitenni, és így az aggály alapját képező okokat írásban sorolom elő. Emlékezni fog a tisztelt államtitkár úr, midőn én az Országgyűlés elnapolása előtt mintegy négy héttel, azon kérdést intéz­tem hozzá: vájjon szándékozik-e a közle­kedésügyi minisztérium a halaszthatlanná vált vasút­ tárgyban előterjesztést tenni az országgyűlésnek? A válasz igenlő volt, sőt a szándékolt határozati javaslat eredeti szövege előttem fel is olvastatott; e hatá­rozati javaslatban 7 vonal volt kijelölve, a­nélkül, hogy az alföld-fiumei, vagy en­nek kulcsáról, a Károly­város-fiumei vonal­ról csak távolról is említés létetett volna. Hogy mit gondoltam magamban e ma­gyar vasúti politikáról, azt magyarázza ki magának az államtitkár úr; annyit azonban tartózkodás nélkül kijelentettem, miszerint ezen, az országgyűlésnek előter­jeszteni szándékolt vasúttervezetből ki­hagyott legfontosabb országos vonalunk tárgyában magam leszek kénytelen egy külön határozati javaslatot benyújtani. E kijelentésemre már másnap egy függelék lett az előterjeszteni szándékolt határozati javaslathoz toldva, hol a károlyváros-fiu­­mei vasút is megemlíttetik, s egyszer­smind meghatalmazás kéretik az ország­gyűléstől, hogy a kormány e vonal kiépí­tésére 3 millió forintot fordíthasson. Ez alkalommal még azon remény is kilátásba helyeztetett , miszerint azon 3 millió forint, melyet a Lajth­án túli kor­mány a déli vasúttársasággal kötött szer­ződés 2-ik §. 5-ik pontjának értelmében a szentpéter-fiumei vasút kiépítésére lenne kénytelen fordítani, könnyen a Károlyvá- Rendkívüli előfizetés PESTI NAPLÓ­.» Előfizetési élre : August -septem­beri 2 hóra......................3 ft 50 kr. August -octoberi 3 hóra...........................5 Ht 25 kr. Anglist - decemberi 5 hóra......................8 K 75 kr. A PESTI NAPLÓ kiadó hivatala. I.cset, alig. 3. 1807. Nem kell évekre, csak hónapokra visz­­szatérni, hogy napirenden találjuk a ke­délyek hullámzása sz­rint azon töprenke­­dést vagy kárörömet, m­­lg Ausztriának elhagyottságáról szólt az európai even­­tualitások esetében. Szövetségesek nélkül fog állani a ve­szélyben, martalékául esik azon szomszé­doknak, melyek gondvis­leii missióul te­kintik: megosztakozni birtokából, melyet összetartani képtelen ; mert belü­gyeinek rendezetlensége miatt már nem támasz, hanem teher azokra nézve, kik vele szö­vetséget koczkáztatnak. Ki nem hallotta e panaszt vagy vádat, s ki látott abban csak puszta invectivát, komoly hit nélkül, habár a képzelődés által megnagyobbított irányban ? A helyzet, valóban rész volt s az el­lenség hírvágyát ingerlé, mely málloti viszonyok fözött, midőn az államok ha­talmi súlya hadviseletek által megrendít­­tetik, a heterogén elemű és belviszályok által feldúlt, országokat mindig hajlandó pusztán csak recompensationális anyag­nak tekinteni, melynek a verseny­felek közti felosztásával sikerrel lehet, új egyen­súly megkisértésére működni. Ily eszmeiránynak jön egykor áldo­zata az anarchiába merült Lengyelország is, mely háromszor daraboltatott fel, hogy szomszédainak bitvágya kielégittessék, s hogy létezésének megszűnésével az állító­lagos rendnek és bizonyos képzelt — de nem valódi súlyegyennek tegyen szol­gálatot. A sadowai csata Lengyelország sor­sához hasonlóval rémítgeté Ausztriát, s ha mi magyarok, a­helyett, hogy a pra­­gmat­ica sanctio által biztosított állami önállóságunk megoltalmazása mellett, ki nem békülünk, a viszonyainkat mindin­kább megm­érgesíteni törekszünk , akkor III. Napóleon Ausztriáról nemcsak egy gondatlan pillanatban mondta volna, hogy Ausztria cadaver , hanem tán több uralkodó is óvakodott volna vele bármi szövetségre lépni, s a belfelbomlás ügyfo­lyama oly gyors lejáratú leendhető, hogy míg egyszer mámorunkból arra ébredhet­tünk volna fel, hogy cislajb­anul perle­kedő feleinknek is száma nagyon meg­gyérült , de egyszersmind szent István koronájának birtokait is oly formán lel­tük volna fel néhány állam területén, mint a lengyelek a magukét. Mert végté­re sem tagadhatjuk, hogy Magyarország csak történelmileg, nem pedig ethnogra­­phiailag egyöntetű állam, s hogy a ma­gyaroknak nincs ugyan hová nemzetisé­gileg gravitáljanak, de annál inkább bír­hatnának ezen hajlammal más nemzetisé­geink, melyek hazafiságát kétségbe vonni nem akarjuk , de a tapasztalás bizonyítja, hogy hazánk határán túl mindeniknek van oly fajrokona, melylyel szövetkez­­hessék, s melybe beolvadhasson, nemzeti­ségének és hivatási álmainak feláldozása nélkül. Az említettekből csak azt akarom következtetni, hogy azon kiegyezkedési feltételek, melyeket a magyar ország­gyűlés többsége elfogadott — s a reichs­­t­rath, ha zavart nem óhajt, vissza nem utasíthat, — legalább is akkora interna­­t­ionális fontossággal bírnak, mint a­mily nagy hatást gyakorolnak belügyeink ala­kításában. Fontos és áldozatot érdemlő feladat volt a parlamentáris és felelős kormány bir­tokába jutnunk, azon drága birtokba, melyet Francziaország elvesztett, Porosz­­ország megnyerni és állandósítani nem tudott, s mely után törekszik annyi ne­mes aspiratió azon államokban, melyek iránt a Gondviselés mostohább volt, mint irántunk. De bizonyára nem csekélyebb hord­erejű azon tény, hogy a közös viszonyo­kat rendező munkálat még csak a magyar törvényhozás által fogadtatott el és igtaz­­tatott törvényczikkeink közé, s mégis e tény már a kit­­llatal makra akkora és oly kedvező befolyást gyakorolt,, hogy az elszigetelt, a magára hagyott, Ausztria most már válogathat a szövetségesekben, s ha megtorlási szenvedélyeknek akarna tért engedni, s ha a boszu politikáját kö­vetné, tőle függne oly coalitióval lepni meg Európát, mely az el - Napóleon el­leni nagy kézfogásoknál csekélyebb alig­ha volna. Isten őrizze a mindnyájunkat ily es­hetőségtől , s nincs szükség monda­nunk, hogy sokkal bölcsebb államfér­fin áll a kü­lügyek élére, sokkal belá­tóbbb mind a cislajb­anus, mind pedig a pesti törvényhozó testület, hogysem attól lehetne tartani, mikép hódítási vá­gyódásokért financiánk teljesen tönkre tétessék, és a kiegyezkedési műnek fo­lyama megakasztassék. Mondhatják ugyan a Poroszország ter­jeszkedései miatt fel­ingerült hatalmak, hogy a berlini cabinet kény­szer­íttessék a prágai szerződés pontozatainak szoros megtartására ; de Ausztria, mely a múlt hadjáratkor magára volt hagyatva és a prágai szerződést aláírta, mostani érdekeit követve, csak azon pontra fog gondolni, mely őt tulajdonkép a német ügyekbe vegyüléstől kizár­ta. Ha Oroszországnak nem szolgált,gyen­gülésére, hogy a krími háború után több évig visszavonult; bizonyára Ausztria szá­­mára is ily politika van indicálva, és azon figyelem melyet iránta jelenleg a nagy­hatalmak mutatnak, nem fog az­által csök­kenni, ha gyarapodását és belviszonyai­­na­k háboríthtatlan fejlődését szemlélendik. KEMÉNY ZSIGMOND, Pest, aug. 3. A vasút­hálózat kérdésében felmerült vitás né­zetek iránti tájékozás végett, illetékes helyről a következő c­ikksorozat közlésére szólíttatánk fel, mit szívesen teljesítünk : A magyar közlekedésügyi minisztérium, tevékenységének első korszakában már kénytelen volt tapasztalni, hogy egy ok­szerű országos vasúthálózat létrehozásánál sokkal könnyebb az anyagi nehézségeket, mint az előítéletet és önzést legyőzni. Mi­alatt a minisztérium kebelében minden erő mozgásban van, hogy azon terjedel­mes előmunkálatok elkészíttessenek, me­lyeknek a minden jogosult érdeket kielé­gítő vasúti hálózat gyakorlati valósítását a legnagyobb gyorsasággal eszközölni kel­letik, azalatt maga a minisztérium szen­vedélyes és ismételt megtámadások tárgya lett, melyek indulatossága részben csakis személyes indokokból magyarázható. s

Next