Pesti Napló, 1867. szeptember (18. évfolyam, 5209–5233. szám)

1867-09-17 / 5222. szám

214 -5222. Szerkesztési iroda: Farmnciaest tere 7. szám. I. emelet. K­ap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Kedd, sept. 17 i86~. IH. évi folvam Ferencziek tere 7. szám földszint A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás közöli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­tézendők. NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva ■ Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetménye!! díján 7 hasábos petitaor­evvszeti Lu xLef térnél 7 uj kr. bélyegdíj külön 30 éjre Nyílt-tér­i 8 hasábos petit ) 26 uj kr. Pest, sept. 10. 186?. Bécs, sept. 15. A A kiegyenlítési ügy iránti érdek­nek nagyon hatalmas versenytársa táma­dott. A concordatum elleni agitatió majd­nem ugyan­oly nagy mértékben veszi igénybe az itteni közönség figyelmét, mint a deputatiók tanácskozása, és ez agitatió, mely eddig úgyszólván a levegőben füg­gött, reális alapot nyert azon törvényja­vaslatok által, melyek az imént a „con­­fessionális“ bizottmányt foglalkoztatják. Reánk magyarokra nézve nem könnyű ez ügy k­rül eligazodni, s midőn az a feletti vita a birodalmi tanács keblében megindul, nehéz leend véleményt adva szólanunk hozzá, és a tényállás tárgyi­­lagos előadása határain túl lépni, ám bár előre tudhatni, hogy az oly lapok, milyenek az új „Presse,“ akkor ismét re­­actionariusoknak fognak bennünket czí­­mezni. A birodalom két fele közt e te­kintetben ugyanis nagyon lényeges kü­lönbség van. Minálunk is voltak mindig és lesznek még ezentúl is a vallásügyek körüli parlamentáris küzdelmek, hanem ezeknek közepette is a liberális párt és a clerus közt fennmaradt mindig egy hatalmas kapocs : a honszeretet, annak tudata, hogy bármely külellenség mindig tömör phalanx-ként fog bennün­ket találni. Ezen hatalmas kötelék itt nem létezik. A clerus, mint valami idegen elem áll a politikai pártok közt, mint oly elem, melynek saját kizárólagos kiindu­lási és czélpontjai vannak, oly pontok, melyek sehol, de sehol nem találkoznak a szabadelvű párt működési vonalával. Mi azt mondjuk : először oldjuk meg a közjogi kérdést, hozzuk tisztába a biroda­lom irányábani állásunkat; e végre pedig kell hogy valamennyi hazai pártnak ere­jét egyesítsük; — csak ha ez megtörté­nendett, ha e tekintetben czért értünk, csak akkor kerülhetnek szőnyegre a mi házi ügyeink, köztük a felekezetiek is, melyeket aztán majd elintézünk mi ma­gunk közt. A Lajthán innen egészen más viszo­nyok forognak fenn; itt első sorba állít­ják a concordatum elleni küzdelmet; ha e téren — mondják — nem győznek a sza­badelvűek, a többi semmit sem ér, és nem érdemes bajlódni vele. Ezt az állás­pontot megfoghatjuk, de — nálunk oly lényegesen különböző viszonyok forog­ván fenn — nem tehetjük magunkévá, sőt mi épen az ellenkező utat követjük, azaz , a­mi itt első­sorban állítotu­k, ná­lunk csak másodrendű dolog, és megfor­dítva. Hanem ezzel még épen nincs ki­merítve a nehézségek sora. Parlamentáris kormányt követelnek itt és teljes joggal. De mindenik szabadelvű követ, a­kit a kabinetek lépésre felszólíta­nak, azt mondja : először le a concorda­­tummal! Erre Beust báró azt felelte, hogy a kormányt e tekintetben nem illetheti a kezdeményezés, hanem a birodalmi ta­nácstól kell annak kiindulnia. Ily kezde­ményezés már most a Mü­hlfeld által ki­dolgozott törvényjavaslat, mely a polgári házasság elvén alapul. E javaslat tegnap fordult elő a confessionális bizottmányban, és mi történt? Egyik szabadelvű felső­osztrák követ, Sturm tudor, kijelenti, hogy Mühlfeld javaslata nagyon is mesz­­szire megy, és annak elfogadtatása „op­­portunitási okokból“ nem javasolható. E nézetet támogatták: a liberális stájeror­szági Rechbauer, a szintén liberális felső­ausztriai Figuly, a protestáns superinten­­dens Schneider és az izraelita hitközség egyik elöljárója Kuranda. Nem mondunk ítéletet a felett, váljon helyes-e vagy nem helyes az emlitett urak nézete, de midőn a szabadelvű párt keblében ily rettenetes confusió uralkodik, midőn e párt egyik kitűnőségének , Mühlfeldnek javaslatát ugyan e párt más kitűnőségei megtámad­ják, ugyan miként igazodjék el a kormány az iránt, hogy mi hát tulajdonképen a sza­badelvű párt véleménye? Midőn a kormány embere­i azt mondják, hogy a concorda­­tumot opportunitási okokból nem lehet amúgy könnyedén félrevetni, a szabadelvű párt rettenetes lármát üt; de midőn aztán egyik közülök valami radicális lépést in­­d­tványoz a concordatum ellen : ők ma­guk mondják, h­ogy ily messzire nem le­het menni — opportunitási okokból ! A­mit a miniszteri padról nem mernének védelmezni, azt a követi padon csakugyan védelmezik, azaz — bocsánatot ez őszin­teségünkért­­— a miniszteri padon nincs bátorságuk lefelé, a követi széken pedig nincs bátorságuk felfelé. Nagy hálával tartoznánk a bécsi liberáli­sok valamelyik közlönyének, ha ezen, kevéssé hízelgő ítélet alaptalanságát ki­mutatná ; mi részünkről csak örülnénk, ha minél kedvezőbb véleménynyel lehe­tünk a Lajthán inneni liberálisok iránt, kikben még mindig természetes szövetsé­geseinket látjuk. Magától érthető, hogy a porosz sajtó nem rest ezen concordatumi viszály ki­zsákmányolásában. Előttem fekszik vagy féltuczat porosz lap, mely a leggyűlöle­­tesb hangon tárgyalja e themát. Igaz ta­lán, a­mit e tekintetben a minap egy hí­res egyházi férfi mondott, hogy t. i. ama kiabálók közül alkalmasint egy sem olvasta a concordatumot, hanem abban is van valami, a­mit egy itteni kö­vet válaszolt erre, t. i. „már most elképzel­heti excellentiád, miképen lármáznának, ha olvasták volna.“ Külföldön, ne­vezetesen Poroszországban, mindig azon nyargalnak, hogy a concordatum szerint a nem-katholikus itt még tisztességes temet­­tetésben sem részesülhet, s ez elég a töme­gek felizgatására. Most pedig a berlini la­pok még más perfid állítással is állnak elő, melynek reánk is van némi vonatko­zása ; t. i. azt prédikálják a Lajthán inne­ni népnek, hogy mi magyarok, sokkal en­gedékenyebbek volnánk a financiális ki­egyenlítés terén, ha tudnék, hogy Beust báró a nyugati részek rokonszenvét bírja, melyet csak a concordatum megszüntetése által vívhatna ki magának. Miután pedig ő excra ezt nem akarja, miután továbbá tudja, hogy a concordatum fenntartása melletti törekvéseiben épen csak nálunk találhat támogatásra (?!), ez okból kény­telen az osztrák kormány mindent meg­tenni, a­mit mi kívánunk, habár a Laj­­thán inneni részek kárára is ! Ez óriási os­tobaság ! Az ám, de vájjon nem tapasz­taltuk-e elégszer, hogy még ennél sület­lenebb dolgok is találtak már hívőkre ? A képviselőhöz elnöke az országos képviselő urakhoz a következő hivatalos felszólítást intézte : Tisztelt képviselő úr ! Az országgyűlésnek 1. évi július 3-kán beállott szünetelése folytán fél­­beszakasztott országgyűlési tárgyalások újabb felvétele, a fennforgó országos kérdések további elintézése tekintetéből szükséges lévén, az or­­szággyűlési tanácskozások a 1. évi september hava 29-kén sz. kir. Pest városában, mint az or­szággyűlés törvényes helyén, folytattatni fognak; minélfogva hivatalosan megkérem a t. országos képviselő urat, az emlitett napon sz. kir. Pest városában leendő megjelenésre. Kelt Pesten, az 1867-dik év september 16-dik napján. A képviselőház elnöke : SZENT-IVÁNYI KÁROLY.­­ Az igazságügyminiszteri törvényjavaslatok előzetes megbi­­zálására az országgyűlés által kiküldött 15 tagú bizottság ma, sept. hó 16-án tartotta meg első ülését, s megválasztván elnöknek Dósa Ele­ket, előadónak Horváth Lajost, elhatá­rozta, hogy a törvényjavaslatok érdemleges tár­gyalását folyó hó 22-dikén reggeli 9 órakor az országház helyiségeiben tartandó második ülésé­ben fogja megkezdeni. Pest, sept. 16. „Mérey Mór nem egy ember. Mérey Mór két ember : Mérey Mór a rendőrta­nácsos, Mérey Mór az őrnagy.“ Így kezdődött az 1849-diki „Esti la­pokéban egy czikk, a melyben Jókai gúny tárgyává tette a két fizetést követelő Méreyt. Sokat nevettünk akkor Mérey rová­sára. Most Mérey a maga részére vonhatná a nevetőket. Mert Jókainak „A Hon “-ban megjelent tegnapi czikkére, ő is így kezd­hetne egy czikket : „Jókai Mór nem egy ember, Jókai Mór két ember : Jókai Mór, a képviselő, Jókai Mór, a hírlapíró.“ „A­mit Jókai Mór a képviselő megsza­vaz, az ellen­fele torokkal kiabál Jókai Mór, a hírlapíró“ stb. stb. Igaz, hogy Mérey nem vádolhatná Jó­kait kapzsisággal. Hasztalan mondaná Mérey, hogy Jókai, midőn megszavazta az adót, nem az alkotmányt, hanem az országgyűlés feloszlatásában napdíját fél­tette, s hogy most azért beszél saját sza­vazata ellen, mert a nem fizetés népszerű, s ő ez izgatással előfizetőt keres. Senki el nem hinné ezt a Méreynek, bármily erős íittel erősítené. Mert Jókait mindenki ne­mes érzelmű költőnek és jó szándékú ha­zafinak ismeri. Tudják róla, hogy ha oly ellenkezésbe bonyolódik, hogy még az ön­maga által megszavazott törvény ellen is izgat, azt ő nem resz szándékból, nem önérdekből, hanem talán feledékenység­­ből, változatos benyomások s a követke­zetességet túlszárnyaló képzelődés befo­­gása alatt teszi. De ez csak magyarázat és nem ment­ség. Mert ha Jókainak, az egyházi gond­noknak, erényül tudjuk is fel, hogy „jobb­­keze nem tudja, mit mivel balkeze,“ de Jókaitól, midőn hazafi szerepre vállalko­zik, meg lehet kívánni, hogy két keze munkája ne jöjjön ellenkezésbe egy­mással. Nem tudom, e kívánság fog-e teljesülni valaha. De azt tudom, hogy teljesülhetne, s mihelyt Jókai Mór megszűnnék két em­ber lenni. Maradna Jókai Mór képviselő,­­ hagyná a vezérczikkírást Kakas Márton­ra. A benyomás után, melyet az ő czik­­kei tesznek, ezt kell a legtermészetesebb megoldásnak tartanom. X­­X. Bécsi dolgok. A Mühlfeld féle házassági törvényjavaslatnak hasztalan örült a közönség szabadelvű része előre. A reichsrath urak, a­kik „elvben“ szintén szabadelvűek, jónak látták az örömet felahaszta­­ni. A javaslat a confesserionans bizottmány elé kerülvén, dr. Sturm azt indítványozá, hogy a dolog felette szép és kívánatos lévén, de kivi­tele ellen sok és számtalan opportunitási ok szól­ván, utasíttassék a javaslat­ egy hármas bizott­mány elé véleményes jelentés végett. Rech­­baum­, F­i­g­it­­­y, K­u r­a­n­d­a és Schnei­der superi­tendens támogatják az indítványt­, ellene csak Weichs báré szól , azonban szavazásra kerülvén a dolog a báré az egyedül maradt a democratikus és szabadelvű nézetek mellett: a nép gyermekei aggodalmasan utasí­tották — hihetőleg radicális megnyirbálás vé­gett — a hármas bizottmány elé. A bizottmányba rögtön be is választották R­e­chb­a­u­e­r­t, Schneidert és S­­­ürmöt. Az alkotmányi bizottmány elé terjesztett alap­törvényjavaslatokat táviratunk jelentő vasárnapi számunkban. A terjedelmes javaslatok szövegét egyenként adandjuk, ha a birodalmi tanácsban napirendre kerülnek.­­ A deputatiók működéséről semmi újat nem hoznt­k a bécsi lapok. Registráljak a félhi­vatalosak azon biztosítását, hogy a dolog ki van egyenlítve, több vagy kevesebb hiszékeny­séggel. A „Wanderer“ jónak látja megnyugtatni a bör­zét, mely folytonos remegésben és zavarban van a történendők miatt. Figyelmezteti a közösügyi elaboratúra újbóli áttanulmányozására, mint a­melyen a deputatiók eljárása alapszik. E törvény nem esz lehetővé semmi oly meglepő coup-ot, minekkel az absolutismus oly bőven rendelke­zett ; egyátalán, úgymond, a magyarok által fel­állított ezen complicált apparátuma a közös ügyeknek, ott, a­hol először alkalmazzák, és azoknak fog előnyére válni, a­kik legheveseb­ben szónokoltak eddig ellene. — A „Debatte“-nak Lengyelország helyreál­lítására ezélz a sollennis czikkére az új „Presse“ malitiosus megjegyzést tesz. Ehhez, úgymond, Gácsország is kellene, s e szerint azt insinuál­­ja a „Debatte,“ hogy Ausztria Lengyelország kedvéért lemond Gácsországról; ha pedig a né­met-osztrák orgánumok azt hiszik, hogy a prá­gai béke sem szakíthatott el végkép minden fonást, melylyel Ausztria német tartományai Né­metországhoz fű­znek, akkor ugyan az oly fajta hírlapok, mint a „Debatte,“ a német osztráko­kat rögtön készek azzal vádolni, hogy hűtlenül Németország felé gravitálnak. A­ki meghajol a magyar és lengyel sympa­­thiák előtt, köteles a német-osztrákok legszen­tebb érzelmei előtt is porba hullani , így az új „Presse,“ mely elég hangzatosan, sántító, s a politikával nem sokat törődő hason­lattal „absertigálja“ a „Debatte“ czikkét. E kér­dés fontos, de tán még idő előtt i s kevésbé oppor­tun, legkevésbé pedig oly szempontból ítélendő meg, mint a hogy a „N. fr- Pr.“ felületesen hoz­zá szól. A „Telegraph,“ összevágólag a prágai „Poli­tikából, azt újdonságolja, hogy a birodalmi taná­csot fel fogják o­zlatni. Igen, de mikor ? Valamikor csak fel fogják, ha most nem is­ akarja, hogy hivatásának megfelelőleg fejlődésnek induljon. A vámviszonyokat, az adó­arány okát, az úrbériségből még fennmar­adt úri jo­gokat, kisebb ki­. haszonvételeket, az egyedáruskodásokat stb. nem is említvén — pedig ezek egyenként mind megannyi súlyos akadályok az ipar fejlődésére néz-­­­ve, de a melyek elhár­tása nem egyedül az ipar-miniszteriumtól függ — csak azt az egyet hozom fel, hogy jelenleg semmi­féle ipar­törvény nem létezik a hazában; a mi kevés magyar ipar­törvé­nyünk van, azok nem felelnek meg többé sem a jelen kor szellemének, sem jelen iparviszont­auiknak ; az alkotmánytalan idő alatt tettleg erőben volt osztrák ipar­törvények pedig, a többi ráerőszakolt in­­tézménynyel együtt, hazánkban immár nem létezőknek tekintendők, e szerint valóságos kezdetleges állapotban vagyunk, kiszámíthatlan kárára a hazának és az iparos osztálynak; száz meg száz kéz ereje hónapokig tétlenül vesztegel, s Is­ten tudja, hány család jut koldusbotra ezen borzasztó abnormitás miatt. Itt nem adnak ipar­engedélyt, mert a hatóság nem tudja, minő alapon és mely terjedelemben kell azt immár kiadnia; amott meg a munkásságában megzavartatott ipara nem kaphat igazságot, mert nincs törvény ; valóságos aléltság olyan évben, a­mely­ben az élet csörgedezésének egy perc­ig sem volna szabad szünetelni, a­melynek tehát minél előbb véget nem vetni annyi, mint bizonyos romlásnak áten­gedni a hazát. Itt tehát tenni kell azonnal és hatható­san, s azon elvektől, melyek a kormányt az ipar­törvények megalkotásánál vezérelni fogják, függ a többi tényező hatása az ipar fejlődésére és a közjólét előidézésére. Mert miként a legjelesebb ipar­törvények is, csak a többi kormány­közeg kellő köz­rehatása mellett fejthetnek ki üdvös ered­­m­ényt , azonképen a kormányközegek legjelesebb intézkedései is paralizáltatnak, s az iparra nézve teljesen kárba vesz­nek, ha az ipar­törvények a kor igényei­vel és a szabadság szellemével teljes össz­hangban nincsenek. Miután pedig az alkotmányos kor­mánynak nem lehet más alapja, mint az 1848, igen természetes, hogy ipar-törvé­nyeink is csak e dicső elv kisugározásai lehetnek. Ezen elv pedig nem jelenthet mást, mint teljes, feltétlen ipar­szabadságot, menten minden il­letéktelen gyámkodástól és igazolhatlan megszorítástól. Első tekintetre olyannak tűnik fel e követelés, mint a­mi magától értetik, nemcsak azért, mert az 1848-diki esz­mék alapján álló kormány részéről más, mint ilyen szellemű ipartörvény­ek nem is képzelhetők, hanem azért is, mert a törvénytelen osztrák kormány alatt ná­lunk behozott 1859-ks „Iparrend“ is, felületesen tekintve, szintén ilyen szellem szüleményei. És mégis nem lehet eléggé erősen hangsúlyozni e követelést, mert a­mi az 1848-at illeti, üdvözölt Klauzál Gá­bor egyike volt az 1848-diki eszmék leglelkesültebb előharczosainak, és még­is az általa közrebocsátott: „A czéh­­szabályok módozatai“ vajmi kevéssé állanak összhangzatban az 1848 szel­lemével , és ezen „módozatok“ csak azért nem voltak káros hatással a hazai iparra, mivel a kevéssel utánuk kiütött forradalom­ miatt úgy sem mehettek át a gyakorlati alkalmazásba. Nem ócsárlási viszketeg, sem kegyelethiány mondatja ki velem e szavakat, Klauzál nagy haza­­fiúi érdemeiből semmit sem von le az, ha olyan válságos időben gyönge iparrende­­leteket rögtönzött; de épen ezen iparren­­deletek bizonyság arra nézve, hogy lehet valaki az 1848-as elvnek lelkesült és ki­tűnő bajnoka, s egyik-másik tekintetben mégis hibásan foghatja fel annak szelle­mét, a­mi — ismételve mondom — nem lehet más, mint a teljes iparszabadság, menten minden illetéktelen gyámkodás és igazolhatlan megszorítástól. És ezen elvnek teljes keresztülvitele most — egy kis buzgalom és tapintat mellett — az alsó hatóságok részéről sok­­­­kal kevesebb nehézséggel járna , mint­­ 1848-ban. Az utat hozzá már az 1859-ki­­ osztrák „Iparrend“ egyengette. Mondtam már,hogy ezen „iparrend,“ fölületesen te­­­­kintve, a legszabadelvűebbek egyike; ki­mondja elvül, hogy az ipar szabad, ha­nem van ezen „Iparrend“ben két olyan megszorítás, a­mely első tekintetre igen természetesnek, sőt szükségesnek látszik. Az ipar ügyében­ ­. Ipar­viszonyaink közvetlenül a legna­gyobb mértékben igénylik a kormány frm­ szok­rvál­ia prél­roo interk­prlcjóit ha av­t és mé­gis e két megszorítás az egész fen­nen hirdetett ipar­szabadságot csaknem illuzoriussá tette; e két kis „anyajegy“ mutatja, hogy ezen rendszabály az egy­kori „Polizei-Staat“ ege alatt látott nap­világot. Az egy megszorítás, hogy hatvannégy iparág gyakorolhatási engedélyhez van kötve, és ez engedély megadása vagy megtagadása az első­ hatóságokra van bízva. Első tekintetre ezen intézkedés egé­szen helyesnek látszik, mert am­a tizen­négy iparág nagyrészt olyan, melyek bi­zonyos tekintetben közrendészeti vagy közegészségi felügyelet alá­ tartoznak , és mégis ezen intézkedés oka, hogy szá­mos iparág ne­m fejlődhetett kellőleg, mert az első­ hatóságok sem eléggé ille­tékesek, sem eléggé függetlenek, hogy a közjólétnek megannyi fontos tényezője felett érdemlegesen intézkedhetnének.­­­­Szóljanak a tények, és előre megjegy­zem, hogy e tények egytől egyig hi­teles forrásokból vannak me­rítve. X. városában (41,000 lélekkel) egy iparos engedélyért folyamodik; semmi kifogás nem lehet ellene, mert más váro­sokban már húsz év óta közmegelégedés­re gyakorolta mesterségét; az első­ ható­ság azonban mégis megtagadta tőle az engedélyt, és pedig azon okból, mivel — Mária Terézia óta (mikor t. i. csak fél­annyi lakossága lehetett e városnak) Csak egy ilyen iparos gyakorolja ott ezen ipar­ágat, ez tehát gyökös jog, és mert gyö­­kös jog, nem szabad azt ott még egy má­siknak gyakorolna! Y. városban, 43.000 lélekkel, az elsőd hatóság megtagadja az engedélyt egy olyan iparágra -a­melyre nézve egy egész városnegyed támogatja a folyamodót, de az elsőd hatóság­nak azt jobban kell tudni, elüti a kérvé­nyezőt, mert a város többi negyedei­ben összesen már három ilyen iparos gya­korolja ezen iparágat. X. városában egy valaki iparenge­délyért folyamodik, ez a valaki véletlenül egy özvegy asszony, a város a legjobb erkölcsi bizonyítványnyal tá­mogatja, hanem azért a szolgabirói hiva­tal — mert a megyében ez az elsőd ipar­hatóság — visszautasítja kérvényét és pedig azon okból, mivel egy olyan férfi házában lakik, a­ki nejétől törvényesen elvált! Y. helységben egy iparos nem kapott engedélyt, mert a mellékelt bizonyítvá­nyok egyikében — nyilván tollhibából — születéshelyéül más falu volt megne­vezve, mint a többiben. X. városában egy ácsmester iparenge­délyért folyamodik; folyamodásához mel­lékelve vannak rendes czéhbeli mesterle­vele és a hatósági iparengedély , me­lyeknek alapján más városban már két éve gyakorolja mesterségét, most azon­ban X városában szeretne szerencsét pró­bálni. És X városa tanácsa, az első­ ipar­hatóság, meg is adja neki az iparenge­délyt, de csak hat hónapra, ennyi időre képesnek tartja amaz iparág gya­korlására, továbbra pedig nem! A helységben valaki pékmesterséget akart űzni, drága pénzen szerez tehát telepet, s ezt kellőleg elkészít­vém és felszerel­vén je­lenti a szolgabirónak, hogy ő megkezdette üzletét, a szolgabiró pedig azonnal bezá­ratta a műhelyt, még pedig azért, m­ert a jelentéshez a helységbe a* elöljáróság be­leegyezése nem volt mellékelve.*) P. városban meg bizonyos iparágat csak özvegy asszonyoknak szabad űzni! Az iparszabadság tehát áldozatul esik hi­básan alkalmazott humanitási tekinte­teknek. Ugyanaz a hatóság megtagadta az en­gedélyt egy szappanostól, a­ki egy, már húsz év ,óta ugyanazon egy házban fennállott szappanos műhelyt drága pén­zen megvett és átalakított e czélra, és miért ? Azért, mert időközben a ház köze­lében itt iskola nyílt meg. Sok ilyen esetet idézhetnék még, de azt tartom, ennyi is még annak kideríté­sére, hogy az alsó hatóságok nem is el­ég illetékesek, és nem is eléggé füg­.) A jámbort itt nyilván az osztrák. „Iparrend“ gyönyörűséges magyar fordítása vezette jég­re. A 14. §„ német eredetinek ezen szavai­t. 1. „­Die « 1­1 e­inf­a­­­s­i­g «^Einwilligung der Ortsgemeinda“ ott igy van fordítva: „A köz­ség minden ese­t­r­e­­ beleegyezése“ stb.; arról pedig, hogy a fejezet egészen más­nemű iparágakra vonatkozik, a szolgabirói iparhatóságnak, úgy látszik, sejtelme sem volt.

Next