Pesti Napló, 1867. november (18. évfolyam, 5261–5285. szám)

1867-11-22 / 5278. szám

ménzetencsi csak oly eseménynek nesz, „a­mi a nemzet egyetem történetében páratlan,“ kimerítő említést ne tegyen annak igazságtalanságáról, mely alkalommal véghetlenül kiemelő saját érde­meit, melyeket a most már a belügyminisztérium által ismét engedélyezett egyetemi gyűlés meg­­tarth­atása körül szerzett. A megnyitó beszédre csak két megjegyzé­sünk van. A gróf azt állítja, hogy tudtával nem létezik törvény, melynél fogva ő abbeli joga gyakorlásá­ban, hogy az egyetemet egybehívja, a kir. kor­mányszékhez , vagy bármely magasb kormányorgánumhoz hihetőleg a mi­nisztériumot értette? — kötve volna, e szempotból tekintve, a kormányszék interdictumában a gróf alkotmányszerü jogaiba avatkozást, s a nemzeti egyetem alkotmányszerü működési körének kor­­látolását ismerhetnék fel. Ezt mondja a gróf, jól lehet a kormányszék biztosította őt a­felől, hogy épen nem szándéka a nemzetet korlátolni alkot­mányos jogai gyakorlatában. Az egyetem összejöhetésének megengedése a belügyminisztérium átal, tényleg bebizonyító, hogy a kormánytól mi sem áll távolabb, mint az, hogy a szászok jogait csorbítsa, s biztosíthatjuk a grófot, és mindazokat a szászok között, kiknek keblök még mindig bizalmatlansággal van eltelve a magyar kormány intézkedései iránt, hogy épen a magyarok fogják visszaadni a szász népnek, alkotmányszerü utakon, ama jogokat, melyeket az idők kedvezőtlensége, s az eddigi democra­­tikus intézményeknek ellenszenves kormányok ezen egyenjogú szabad polgárokból álló néptől megvontak. Ennélfogva annál is inkább kénytelenek va­gyunk csodálkozásunkat kifejezni a felett, hogy a gr­óf azon jogot, hogy az egyetem összejövetele koronként eltiltathassék, sem a kormányszéknek, sem egy „magas­ kormányorgánumnak“ nem akarja megengedni, s különösen, hogy ő oly ál­láspontot látszik magának igényelni, mint egy herczeg valamelyik duodec - államocskában az egykori német szövetséges államokban, a­ki az ő tetszése szerint összehívott, vagy haza küldött országgyűlésével egy kis alkotmányosdi életet játszott, máskülönben pedig felfelé úgy mint le­felé minden felelősség nélkül úgy kormányzott, a­m­it neki tetszett. — úgy látszik, Schmidt Conrád gróf nem tartá érdemesnek , hogy a hevesi ügyre vonatkozó oly­annyira fontos alsóházi vitákat figyelemmel átolvasta volna, mert különben nem kerülhette volna ki figyelmét azon észrevétel, hogy a kormánynak, épen mert felelős, bizonyos alkalmakkor szüksége van a teljhatalomra, hogy az ország valamelyik részé­ben a közjólét érdekében az alkotmányos jogok gyakor­latát siatkrozhassa. Itt talán azon ellenve­tést tehetnek némelyek, hogy ez csak ott történ­jék, hol — mint Heves vármegyében — az alkot­mányos kormány ellen működtek, a­mi nem volt az eset a szász nemzeti egyetem részéről. Igaz ugyan, hogy az egyetem még eddig nem tagadta meg az engedelmességet a kormány irá­nyában, de — a bécsi centralisták értelmében — agitált­­­z 1865. november 6 -i és 1866. mar­tina 3-ai felterjesztéseivel a Magyarország és Erdély közötti unió ellen, s az 1848. törvények létrejötte ellen oly módon, mely jóval túlterjed az ő alkotmányos működésük terén, s a külön­ben mindig hizelgő nemzeti egyetem ez egyszer nem nyert dicséretet, hanem igenis hatalmas rendreutasítást vont magára az 1866. ápril 19-ki legmagasb kézirat által. Melyik magyar az, ki ily antecedentiák után ez egyetemtől még valami jót várhatott volna ? A gróf állítólag egybehivta az egyetemet a 17 év óta meg nem vizsgált nemzeti pénztár szám­adásainak megvizsgálására, azon időben, midőn a magyar minisztérium épen csak 3 nappal előbb neveztetett ki, az igazgatást még át sem vette, s még kevésbé állhatott szilárd lábra. Nyílt titok volt, hogy a nemzeti pénztár számadásainak mellvizsgálása nem fogja az egyetemnek egyetlen tanácskozási tárgyát képezni, hátha ismét felhasz­náltatta volna magát arra, hogy netalán egyesül­ve a megelégedetlen román vezérekkel, segített volna a gesztenyét a parázsból kikaparni a bécsi camarilla számára? Mi lett volna a király megko­­ronáztatásából, mi a rendezett viszonyok helyre­állításából? Ezért volt a kormányszék részéről a bölcs politika észszerűségének egyik ténye, hogy az, felelősségének tudatában, a nemzeti egyetem összejövetelét későbbi időre halaszta. Ha a számadások 17 éven át meg nem vizs­gáltattak, előre látható volt, hogy a szász nem­zet jólétén épen semmi, vagy csak nagyon jelen­téktelen kár estetett, ha­­az elhanyagolt pénztár megvizsgálásával pár hónappal tovább várakoz­nak. Hisz a nemzeti egyetem urai ekkoráig úgy­is hűséges követői voltak ama mesternek, ki a hatalom birtokában nem fáradt ki legényeinek oda kiáltani: „Mi várhatunk !“ A másik, mit meg kell jegyeznünk, azon, lát­hatólag kiemelkedő törekvés, hogy a kormány­széket — noha ez biztosán, hogy a szász nemzet alkotmányos jogait korlátozni nem akarja — úgy tüntessék fel, mint egy sértő magyar hatóságot, magukat pedig úgy állítsák a nép szemei elé, mint a szászok szabadságainak vé­dőit. Ha ezelőtt a németekből álló kormányszék, vagy ké­sőbb Schmerling-Nádasdy-Reichenstein tette volna azt, a­mit ez ügyben a mostani kor­mányszék tett, könnyen meglehet, hogy ez el­len Schmidt Conrád gróf épen nem, vagy leg­alább nem úgy kelt volna ki, mint a kormány­szék ellen. Megszoktuk mi már régóta, hogy a szász cen­tralisták által a magyarok úgy tekintessenek, mint született ellenségei a szászok jogainak. — Úgy látszik, hogy szükséges a könnyen hivő népnek egy mumust pingálni, hogy attól resz­kessen, s igy tulajdon bureaucrata urai által orrá­nál fogva annál könnyebben vezettethessék. Hogy azonban a gróf is ily húrokat kezd pengetni, a midőn ismételten a gyűlölt „Interdictum“ névvel jelezte a kormányszék tilalmát — ezen rendkívül csodálkozunk. Azt mondják, hogy a gróf szászföldi kör­útja alkalmával is hasonló értelemben nyilatko­zik, és soha sem mulasztja el, saját érdemeit állitani előtérbe a szászok alkotmányának sértet­lenül fenntartása érdemében szemben a magya­rokkal. Szegény szász nép! Mily roszul volnál te meg­védve, ha csupán és egyedül egy grófn­é, s az ettől függő hivatalnokoknak védelmére volnál utalva ! — Ezeknek gyakori köpenyegforgatása az utolsó 20 év alatt — melynél a mostani gróf legalább is egy féltuczatszor saját jó példájával ment elöl — legvilágosabban bebizonyíthatja a szász népnek, hogy ez embereknek nem a jog, nem a szabadság s a nép jóléte, hanem csak sa­ját énjük fekszik érdekükben, mire nézve maga a szász alkotmány rovására is elég önző mó­don iparkodtak hasznot húzni. Az ugyan nem illő, hogy azon ember, ki ide fenn, tekintve kétszínű szerepét, melyet eddig játszott, szép idő­járásért imádkozik, hogy továbbra is hivatalában megmaradhasson, lenn, néptársaival szemben úgy tüntesse fel magát, mintha a minisztériumnak előbb az ő előadásaira lett volna szüksége, hogy a szászok jogait respectálja. Az sem illő hogy a minisztérium száján mézes madzagot húzzon keresztül azért, mert ez kimondá a „con­­stitutionális jogok tiszteletben tartását,­ ellen­ben ezért a kormányszéknek annál érzékenyebb lökést adjon. Röviden: m­gyaroknak kellett lenni, a­kik a szászok ellenségei. Ha most az egyszer, közel fekvő okoknál fogva, az nem lehetett a miniszté­rium, legalább kellett, hogy a kormányszék le­gyen az, úgy hiszszük, hogy e manőver hamar végig fog játszatni. Az idő valószínűleg nincs már mesz­­sze, midőn majd a szász nép nagy tömegének szemei felnyitandnak, midőn az eléje festett majd magyar, majd román ijesztő képek által nem fogja többé engedni magát kuczkóba kergettetni, hanem tisztán felismeri, hogy a szászok jogainak és szabadságainak legnagyobb és legveszélyesb ellenségei már régóta saját körükben tartóz­kodtak. És épen ez az, a­miért némelyek eme bureau­­craták közül már most félni kezdenek minden szabad mozgalomtól a szászföldön. TÁRCZA. Bánó József beszéde az eperjesi collegium kétszázados ünnepélyén.­­ 1867. sept. 10-kén. (Folytatás.) Ily csekély anyagi tőkével, oly nagy szellemi tőkét talán a világnak egy tanodája sem mu­tathat. És tudja Isten hogy van, de úgy van. Ezen főtanoda annyi visz­­tagság, csapások mellett is a sors kegyeltjének mondható, a nevezetes híres tanárok hosszú sora átnyúlik ezen századba a mostani napokig. E században a sort az öreg Mayer kezdi meg, következik Greguss Mihály, a Greguss testvé­rek, t. i. Ágos és Gyula édes­apja, a kathedrán és életben valódi bölcsész, Tomka István , s utá­na a híres Csupka András, Kövynek tanítványa, ki a száraz magyar jogot oly beható kellemes modorban tudta az ifjakkal megkedveltetni, s ehhez több évig ingyen tanító ; Munyay Lajos, Keresztessy Sámuel, és akinek csak imént vállot­­tunk ravatala körül, a mindig ifjú lánglelkű, clas­­sicus Kratzel András. Az élőkről nem szólok, többnyire ismeri őket­ a haza, de ismerjük mi mindnyájan, ismerem én,­­ ki velők, köztök és alattok növekedtem és mű­ködtem, ismerem a tiszta jellemeket s a tudo­mány mélységét bennök, s ha mindenkinek érde­meit külön nem említem is, lesz - hiszem - egy­házunk és iskolánknak több-több örömünnepe, s elmondja más, mint én elmondom az elhuny-Azonban ha ezt nem teszem is, egy férfiúról megfeledkeznünk nem lehet, kinek észbevegyült fürtei a legifjabb kedélyt takarják, ki a költő szavai szerint „nem mint az árny az utazót, csak jó időben,­ hanem minden viszontagságban hit őre a collegium ügyének, s ki e nemes szövet­ségnek egy év múlva fogja megülni ezüst la­­kadalmát, már-aoár 24 éve áll a collegium élén, s e férfiú az én tisztelt barátom és colle­­gám, a főtanodénak helybeli felügyelője, Joob Vendel. Még csak egyet kell említenem. 1862. és 1863 ban épen a felett tanakodtunk, mi módon fogjuk fel a collegium újra felépítésének fonalát, midőn Roeblitz Kálmán, e tanoda egykori növen­déke, és mint eperjesi születésű, a tanoda viszo­nyaiban jártas, ugyanazon gondolatokkal foglal­kozik földgömbünknek másik oldalán Ausztrá­liában, s egy levelet intéz hozzánk, melyben az ausztráliai bazár eszméjét megpendíti. Az eszme gyújtott, s 1863-ban épen főpásztori egyház látogatás volt a sáros-zempléni esperes­­ségben, midőn egy nagy gyűlésen a czél kivite­lére­­a szükséges intézkedések megtétettek. A bazár lassan ugyan, de szépen gyűlt, s nemso­kára oly sikerrel, hogy értéke több ezerre rú­gott. Ha nekünk sikerül oly régön összeállítani s elküldeni a bazárt, a mint az emberileg lehetet­len, akkor tisztelt barátunk tervét hihetőleg fé­nyes siker követte volna. De az 1863. ínséges évben lassan gyűltek a tárgyak, s azalatt ki­ütött Európában a schleswig-holsteini háború, a földgömb másik oldalán pedig a see­landi láza­dás. Az első a tengeren­­szállítást bizonytalanná, Bőt lehetetlenné tette, az utóbbi az ausztráliai publicum érdekeltségét Lee­ Land felé irányozta, azonfelül meg van az új világnak azon sajátsága, hogy ott egy új eszme könnyen születhetik és könnyen elhal, a criquett játék ünnepélyeknek ingere ezalatt elkopott, s Roeblitz barátunk is mint orvos, hihetőleg jobban megismervén az ausztráliai, s különösen Melborn viszonyait, egy­szer azon tudósítással lep meg bennünket, hogy most már az Ausztráliában árverezendő magyar bazártól semmi eredményt nem vár ! Ha ő az eszme teremtője, ég az egyedüli lény 3000 mértföldnyi távolságban, kinek ismeretétől s erélyétől, buzgóságától függ egyedül az egész siker — nem remél sikert, nekünk az ügyet koczkáztatnunk nem lehetett, s igy nem maradt egyéb mód, mint az eredetileg Ausztráliába szánt bazárt sorsolás által értékesíteni. De itt is elkopnak az uj eszmék, habár las­sabban. A mi sorsjátékunk azon korszakba esett midőn ezen szenvedély már lelohadt, vagyis oly gyakori lett, hogy a kisorsolágok tengerébe a mienk is majd elmerült. — Azonban háládatla­­nok lennénk a tisztelt közönség iránt, ha legfor­róbb hálánkat nem fejeznénk ki a részvétért mert 10—12,000 ft oly somma, mely a 60 000 kibocsátott sorsjegyhez arányosítva látszik csak csekélynek, de egy szegény prot. iskola erszé­nyében vajmi tetemes. Azért legyen szabad­ itt e diszes ünnepélyen ünnepélyes és hálás köszönetét mondanom a fő­tanoda nevében a hazai és azon túli nagy közön­ségnek, s mindazoknak, kik akár a bazárba akár a sorsjegyek megvétele által adakoztak,­­ akár pedig magát az építést bármi módon segélyez­ték; s itt különösen köszönetet mondunk Eper­jes, Bártfa, Kis-Szeben városoknak, melyek tete­mes építési anyaggal láttak el. Igaz, hogy ez ünnepélyt díszesen, már az új teremben reméltük megtartani, de­ ezt kivinnünk nem lehetett. De mutatunk legalább annyit a tisztelt közönségnek, hogy működünk, teszünk a­mit lehet, és ígérjük, hogy az építés félbeszakad­ni nem fog, habár házról házra fogunk is kopog­tatni Európa protestánsainak minden ajtaján, ab állni fog díszesen kiépítve a felső-magyarországi KK. által alapított felső-magyarországi eperjesi íme, néhány vonás egyházunk történetéből; elég meggyőződni, hogy a protestánsok történe­te e hazában dicsőségteljes, de rendk­ívül szo­morú. Azonban azon nagy küzdő szellemeket, kik egy jobb életbe költöztek, és minket, kik ma bár csekély számmal — még itt vagyunk vigasztaljon azon öntudat, hogy a Gondviselés kezében egy jóltevő eszköz voltunk és va­gyunk. Ha van hivatása e nemzetnek Európában, úgy van hivatása ezen protestáns egyháznak , ha­ Szent István I­ s. magyar király ellen, azt hi­­szem, sok ideig igazságtalan volt még a szabad­­e­vű történetírás is. — Azt mondák : Magyaror­szágon megalapita a papi uralmat, és minden tekintetben csak az egyháznak és idegeneknek hódolt. Most azonban kezdi a történet egészen máskép megítélni őt, méltán azt mondják a leg­­szabada­yelvű történetírók is : Szent István volt az állandó magyar alkotmány valódi alapítója és a magyar nemzet fenntartója. Mert ha az ő eré­lyes bölcsesége és ihlettsége által a magyar­­ nemzet a kellő időben fel nem veszi a keresztény ' vallást és nem oly alapokra fekteti akkor az I ? m*nl, azt tévé; — a kelet és nyugat , orokos összecsapásainak eme színhelyén,­­_ az­­óta, hihetőleg vagy ki lett volna rég 'törölve nl mtUttDeT6,tek 80rából’ 8 elpusztult vol­’ , n­ ,,Gw yen m^8 száz nemzet, vagy nem hazát alkotó, kérész életű lett volna, mint vér a «"»?-tv zában; el fogja ismerni azt, miszerint arra, hogy az alkotmányosság arany szálát e nemzet kezei­ből soha semmi körülmények közt ki ne ejtse, hogy megmaradjon a legsötétebb korszakban az erjedő erő, melyből mindig valami életre való nőheti ki magát , szükséges volt hazánkban a prot. egyház , s valamint Macaulay hazája tör­ténetében azt mondja, miszerint nehéz meghatá­rozni, váljon Angolország a római catholicus val­lásnak, vagy a reformatiónak köszön-e többet ? Így bizonyosan támadni fog történetiró, ki azt fogja mondani, hogy a magyar nemzet és alkot­mány életére épen oly szükséges volt a keresz- Ese­t felvétele, mint a Protestantismus terje­ És ez természetes, mert a prot. egyház elvei és szerkezete, elvei és szerkezete egy szabad­­elvű alkotmánynak; mert a prot. egyház autono­­mi­­át a régi magyar alkotmány alapjából me­ntette, azon édes anya emlőjén növekedett, s igy csak kötelességet teljesített, midőn az édes anyá­­nak megtartotta azt mindenkor, mit tőle kapott, s táplálta, midőn az erőszak mindenétől megfosz­­totta. És igy távol áll tőlem ezzel azt mondani, mintha csak a protestánsokban volna kiváló hajlam az alkotmányossághoz. Hazánk történetének minden korszakában érettnek látszott erre azon hódos­tály, mely hivatva volt vezérszerepet vinni e ha­sában; de midőn a magyar alkotmányosság,­ napja, s néha igen hosszú időre, lezuhant ?­llt határról, mi meggyujtottuk legalább a mécset , mely kis körben szabad mozgást i. csesze világítja az emberek arczát « „ 1­­­j81nek' irányul szolgál a sötétben holott a­­ fedőknek megbénítja a tetterőt, és **«'^8«tét még drága magot, melyet a hazától kaptunk ^ *Z°n (Folyt, következik.) Vidéki tudósítások. Zilah, nov. 9. Postjárásunkban f. évi october 1 jétől válto­zás jött közbe, a mennyiben a pesti postát II.­­Váradról nem Margittán át, hanem a Kolozsvárra járó szekérpostával Fekete-tóig, innen pedig a csúcsai szoroson át, az újonnan felállított csizéri posta közvetítésével kapjuk. Midőn ezen intéz­kedés életbe lépett, azon reményben voltunk, hogy a megyében ezen vonalon egy nappal a közlekedés gyorsabb volta elvitázhatlan, Pestről jövő leveleinket és hírlapjainkat a pesti posta elindulása után másnap délutánján kapni fogjuk, a ez­által a másik vonal felett épen 24 órával előbb jutunk küldemény­einkhez, s kapjuk meg a fővárosból hírlapjainkat. Mindenki örvendett tehát a postai összeköttetés változton, s helyeselte a minisztérium azon elhatározását, hogy ezen összeköttetést közvetítő csizéri posta­­ állomást felállította. Ugy de a körülmények nem igazol­ják reményeinket, mert ez a vidék, melyért a változtatás létetett, minden küldeményt, a­mit­­ a váradi posta utján vár, nemcsak hogy a mint I azt kaphatná, tehát a pesti posta elindulása után I másnap, nem kapja, de sőt egy nappal később kapja most, mint a margittai posta utján kapta volt;—tehát a változás eredménye, hogy a fővárostól egy napra távolabb estünk, s kapunk mindent a pesti postára tett feladás után az ötö­dik, vagyis ezen posta elindulása után a negye­dik napon. A változás ily hátr­ayos volta felett a panasz és elégedetlenség általános. A minisz­térium czélja, hogy üdvös, s hogy az elérhető, az iránt mindenki tisztában van, de hogy ezen czél elérését közvetítők vagy képtelenek, vagy rész­­akaratuak, az kétségtelen. Tudakozódván a baj hol- és mibenlétéről azt ismerő postamester út­ján, annak jöttem nyomára, hogy az épen a csi­zéri postán fenekükt. Ezen állomás postamestere ugyanis egy, itt Zilahon megbukott, s innen kocsmárosnak Csizérbe költözött egyéniség, ki­nek sem módja abban, hogy a posta szállítására jó lovakat tartson, sem szakismerete ahhoz, hogy postát kezelhessen; soha sem expediálja az ugyanaz­napi postát így történik, hogy mi egy nappal később jutunk küldeményeinkhez, mint előbb. Bátor vagyok ezen körülményt a 1. mi­nisztérium elé a nyilvánosság útján juttatni, s Kraszna- és Közép­­szolnok megyék érdekében felhívni a minisztériumot, hogy ezen bajon segí­teni méltóztassék, s­­szerezzen érvényt azon czél­­jának, melyért a csizéri postát felállítani enge­délyezte. r. 1. H­ivatalos. A „B. P.”-ből. A honvédelmi m. k. minisztérium. Valamennyi törvényhatósághoz. A katonai gyakoratok alkalmával egyes köz­ségek szántóföldjein és telkein okozott károk megtérítése iránti panaszok esetében, nem rit­kán történik, hogy a panasz csupán a község által, egyoldalúlag felvett becslési jegyzőkönyv­vel , sőt gyakran ezzel sem indokoltatik; minél­fogva legtöbb esetben az okozott kár szabálysze­rű kipuhatolása utólagosan lehetlenné válik. A budai cs. k. hadfőparancsnokságnak f. é. oct. hó 31-én 14077. 3. oszt. sz. a. kelt megkere­sése nyomán, hivatkozva a folyó évi ápril 17-én 2056. sz. a. kelt itteni körrendeletre, felhívan­­dónak találom tehát a közönséget, hogy a saját törvényhatósága alá helyezett községeket a katonaság által okozott károk haladék nélküli felvételénél, az idézett körrendelet értelmében oda utasítsa, hogy mindenkor a katonai kincstár képviselőjének közbenjárását vegyék igénybe; minthogy különben hasonló, egyoldalulag in­dokolt kártérítési igények egyszerűen vissza­­utasittatnak. Kelt Budán, 1867-ik évi november hó 6-án A honvédelmi miniszterimn vezetésével meg­bízott m. kir. i.ministerelnök meghagyásából: Gelich, osztálytanácsos. Különfélék. Pest, nov. 21. — Dózsa Eleknek, az orsz. képvise­­lőház alelnökének, mint az ország halottjának országos költségen történendő temetési szertar­tása . Ez évi november 22-dik napján déli 12 órakor a nemzeti múzeumnak gyászposztóval be­vont gömbölyű csarnokában ravatalon fekvő halott körül az országos képviselőház tagjai egy­­begyülnek és a gyászisteni tisztelet a reformata egyház szertartása szerint főtiszt. Török Pál su­­perintendes által tartatik, mely után Gajzágó Salamon országgyűlési képviselő és a ház egyik jegyzője tart gyászbeszédet, melynek bevégez­­tével a halott hat lovas halotti díszkocsira té­tetik. A gyászmenet aztán Pest városa összes egyházainak harang zúgása mellett következő rendben indul: Elöl két városi lovas katona; utána 12 megyei huszár gyalog; ezután a képvi­­selőház szolgaszemélyzete; következik a halot­tas díszkocsi, mely mellett jobbra-balra a ház hivatalnokai égő pályákat visznek; a kocsi után közvetlen a fekete gyász zászlót viszi egyik országházi tiszt; ezután a ház elnökei és tiszt­viselői, az alsó- és felsőház tagjai, az akadémia és egyház küldöttei; ezután a végtiszteletre meg­jelent összes közönség. A menet a nemzeti mú­zeum kertjéből az országúton halad egyenesen a szénatéren át, a reformata­ egyház elé, hol a halott a kocsiról leemeltetvén, képviselőtársai által vitetik a sírbolt ajtajáig, honnét rövid ima kíséretében a sírboltba tétetik. Másnap, azaz nov. 23-án, a halott a ház küldötteinek kíséretében vasúton Nagyváradig, onnét Maros­vásárhelyre vitetik. Az elhunyt emlékezetére tartandó gyász­istentisztelet a reformata egyházban fog később megtartatni, melynek napja és órája annak idején fog köztudomásra hozatni. . . Az alföldi vasút épitési­ szerződés eről egy kedélyes regényt közlött a bécsi Tagblatt, utána a Debatte, és a Pester Lloyd. E szerint a magyar pénzügyminiszter már kész lett volna a valútengedélyt 37,500 mldkénti tiszta jövedelem biztosításával megadni, ha mint deus ex machina elé nem áll Rosenthal frankfurti bankár és va­lami Schlesinger nevű bécsi „nagyra becsült publicista,a­kiről olvasónk velünk együtt eddig még nem hallott semmit, kivéve tán azt, hogy a bécsi tőzsde körök habitueje. Az alföldi vasút engedélye iránt lapunk minapi közlését kiegé­­szítőleg megjegyzendő, hogy Lónyay miniszter nem hogy 37,500 irtot késznek nyilatkozott volna biztosítani, hanem előbb nem kötelezte le magát, míg az építési consortium egyéb feltételek közt a 36.000 frtba bele nem egyezett. All pe­dig e consortium a magyar általános hitelbank­ból (melyet a mondott lapok nem is említenek), továbbá a bécsi hitelintézet, b. Rothschild, Schey, Todesco, b. Sina Simon, Wodianer Albert, b. Wodianer Mór, a darmstadti bank és más házak­ból egyfelől, másrészt az előbb különállott, de most emezzel egybeolvadt Langra­nd­ Trefort, gr. Károlyi S.-féle consortiumból. És igy Ro­­senthal-Schlesinger urak érdeme csak mese, melylyel magukat megboszulják azért,mivel nem nekik adatott meg az engedély. — A püspöki kar tanácskozásai a­­lgprimás elnöklete alatt tegnapelőtt újra megin­dultak. — Biharmegye bizottsága közgyű­lésén tegnap, mint a „M. Ujság“-nak sürgöny­zik, felolvasták, s nagy lelkesedéssel fogadták Kossuth Lajosnak a bizottsághoz sept. 29-dikén kelt levelét. — Lónyay pénzügyér tegnap este ismét Bécsbe utazott, onnan Meranba menendő. Egy hét múlva várják vissza. — Eszék városa második kerülete orsz. képviselőjévé a szintén unionista Pejacsevics László grófot választotta. — A két főváros hatóságaiul felszó­lítást kaptak a minisztériumtól, hogy a kebelük­ben lakó honvédeket írják össze. — A budai lóvonatu vasút már készen van a császárfürdőig. A Zugligetbe vezető vona­lon is erősen dolgoznak. — Pernyek, pozsonymegyei falut, mint Malaczkáról , hó 18 káról értesitenek, oly bor­zasztó tűzvész látogatta meg, melynek 95 ház, 52 teli pajta, gazdasági eszközök, számos mar­ha, s fájdalom, 17 ember is áldozata lett, azonkí­vül még 19-en megsebesültek, kik közül 6 alig­ha fellábad. A kárvallottak minden segély nél­kül, szinte meztelenül n­éznek a mostoha téli szaknák elébe. Tudósítónk megjegyzi, hogy a hatóságnak meg kellene akadályozni a házak szalmával fedését. A Soroksárt Dömsöddel nem­sokára lovas vasúttal kötik össze. Luczenbacher Pál és Hajós József kaptak engedélyt az elő­munkálatokra. — Kvassay Ede fiatal iró és nyitrame­­gyei aljegyző f. hó 18-dikán jegyezte el Puezta- Emödön (Nyitramegyében) a bájos Emödy Berta kisasszonyt. — Günther „Hasonszenvi állator­vos­a,“ a XII dik eredeti kiedás után Remény Arthur által átdolgozva, Grillnél egy 497 lapra terjedő nagy kötetben megjelent s 2 ft 60 kron minden hiteles könyvkereskedésben kapható. E könyvet több évvel ezelőtt már Náray Imre is lefordította a VIII dik kiadás után , de azon for­dítás már teljesen elkelt, s így igen helyes, hogy az állattartó magyar közönségnek módot nyúj­tottak e hasznos házi könyv ismétt megszerez­­hetésére. — A nemzetközi Jury Párisban a VIII-dik csoportozatban a nagy jutalmat F­e­­rencz József ő Felségének ítélte oda, a földmivelés felvirágzására fennálló intézetek eme­léséért és előmozdításáért. — Az országos képzőművészeti társulat november 15 dikén tartott választ­mányi ülésében a titkár egyebek közt azon örvendetes tényt jelent, be, hogy a társulat javára néhai Szathmáry Károlyné 5000 ftot hagyományozott. E hagyományt a la­pok tévedésből, mint a műegyletnek hagyomá­­nyozottat közlék , a társulati választmán­yak azonban e hagyományról a nagylelkű hagyomá­nyozó ígérete folytán már 1­66 dán tudomása volt, mit — ha szükség lesz rá — hitelesen be­bizonyíthat. Előfordult továbbá a folyó évi sor­solás kérdése, s miután a beadott jeles művek száma jelentékeny , a választmány elhatárzó hogy a sorsolási érték összegét 12.000 forintra emeli, s egyszersmind sorsjegyszaporításért a pénzügyőrséghez folyamodik. Igen nagy sajná­lattal vette a választmány azon jelentést, hogy az múlt évi sorsolásból sokan vannak hátralékosak, kik az illető sorsjegyekért járó pénzilletéket még be nem küldték. Miután a többszörös felszólítás sikertelen maradt, megbizatott a társulat ügyvé­de, hogy az illető ügynökök­ és egyesekhez fel­szólítást intézzen , kijelentvén, hogy ha köteles­­ségeiknek eleget nem tesznek, a hírlapok útján név szerint fognak erre felszólittatni. Uj tagokul a titkár Z­m­e­s­k­á­r Kálmán és L­o­i­s­c­h Ede urakat jelenté be. — Maszák Hugó, id. szerkesztő. — Rózsavölgyi és társa műkereskedésében fáradhatlan zeneszerzőnk, Székely Imrétől megjelent :­­Quatuor­ in D-moll, zongorára, négy kézre. Ára a Chinos és olvasható kiállítású szerzeménynek 3 ft. A mű szerző tulajdona: — Prágában is lesz állatkert. A múlt hetekben, volt itt annak leendő igazgatója, s ta­nulmányozta a pesti állatkert berendezését. Em­lítette, hogy a szükséges összeget a cseh aristo­­cratia maga fedezte. — A nemzeti színházi drámabiráló bizottság „A szélkakas“ cziműt 5 felvonásos víg­játékot előadásra nem ajánlotta. — A Trencsénben alakítandó ma­gyar l­e­á­n­y n­öveldére, mely eszmét a volt trencséni főispán, Mednyánszky Dénes b. neje, szül. Ghiczy Ágota pendített meg és fejtett ki to­­­­vább, ugyanezen lelkes hölgy m. hó 31-kén már öt ezer ftot meghaladó összeget küldött be Tren­­csén városa polgármesterének, t. i. 3872 ft 20 kv készpénzben, 1500 ftot pedig úrbéri kötvé­nyekben. Hozzájárultak pedig: Mednyánszky Dé­nes b. 1000 fttal, b. Mednyánszky Hedvig, Le­derer Mór báróné 500 ft, mindketten úrbéri köt­vényekben, továbbá Sina Simon b. 500, az eszter­gomi főkáptalan 200, Ghiczy Sándor Johanna 100, Marczibányi Antal 100, Végh Johanna 95, Wenkheim Krisztina grónfné 50, Bonnaz Sándor püspök 50, az egri káptalan 50, Pollenberger trencsénvárosi plébános 35, Königsegg Gusztáv gróf 25, Szajbély püspök 10, a veszprémi kápta­lan 10, a zólyomi káptalan 5, Melcziczky Miklós 5, a nagyváradi káptalan 3, egy névtelen 2 fttal. Sorsjegyek eladásából befolyt tisztán 1964 f120 kr, a trencséni fürdőben rendezett műkedvelői előadásból 638 ft. (a 122 ftra rugó költséget Mednyánszky Dénes b. fedezte), ugyanott a táncrestélyből fennmaradt 30 ft. — (Nyilatkozat é­s k­é­r­e­­­e­m.) *) Alólirt tisztelettel kinyilatkoztatom, hogy újab­ban megjelenendő versgyűjteményem a t. gyűj­tök és előfizetők késő és folytonos érkezése miatt 15 — 20 nappal később fog megjelenni a nevek kinyomathatása végett. Ez okból tehát még foly­­várt egész november 30-áig elfogadhatok meg­rendeléseket, s igen kérem te­rvtartóimat, szíves­kedjenek ez idő alatt beküldeni iveiket. Végül megjegyzem, hogy utólagos fizetés mellett is el­fogadok aláíró megrendeléseket, miután e részben több helyről kérdés létetett. Pest, 1867. nov. 20. Benedek Aladár, (bástya utcza 2. sz.) — A pesti nemzeti dalkör nov. 23-kan a lövöldében rendezendő Xll-ik dalestélye kö­vetkező műsorozattal megy végbe : 1. „Induló“, pályanyertes férfikar, írta Végh János, zenéjét Huber Károly. 2. „Népdalok“, férfikarra alkal­mazva . Előadja először a dalkör. 3. „Dallam Lucia dalműből“, zongorakisérettel énekli Hel­­vey Ilka k. a. 4. „Isten hozzád“, pályanyertes férfikar, irta Bajza József, zenéjét Rieger György. Előadja először a dalkör. 5. „Népdalok“, férfi­karra alkalmazva. — Előadja először a dalkör. 6. „Te vagy az én életem“ irta Losonczy Lász­ló, zenéjét Zirnay. Zongorakisérettel énekli Hel­­vey Ilka k. a. 7. „Bordal“, férfikar, irta Loson­czy L., zenéjét Zimay. Előadja a dalkör. Helvey Ilka k. a. az egylet iránti szívességből működik közre. Az előadás után táncz. Jegyzőkönyvi kivonat a Petőfi szoborügy választmányának 1867. nov. 17-ki üléséről. Leérkezvén a nölgy. belügyminisztérium en­gedélye, mely szerint a Petőfi-szoborügyet intéző bizottság végleg megalakulhat, eddigi ideigl. el­nök Reményi Ede az ügy buzgó barátait értekezletre hívta magához, mely értekezleten lapszerkesztők, írók, művészek, pestvárosi pol­gárok, képviselők és ügyvédek szép számmal jelenvén meg, következő tárgyrend­ben meg­tartva : 1) Ideigl. elnök részletes jelentést tett a szo­borügy történetéről utolsó ülés óta. A pénztár állapota is — a kedvezőtlen évek daczára — ör­vendetes gyarapodást tüntetett fel. E szerint az e. pesti takarékpénztárba elhelyezett tőke, belé *) Kéretnek a hazai lapok­­. szerkesztőséget e nyilat­kozat szives átvételére.

Next