Pesti Napló, 1867. november (18. évfolyam, 5261–5285. szám)

1867-11-22 / 5278. szám

270 5278. Péntek, november 22. 1807. • évi folyam.­Szerkesztési iroda: Ferencziek tera 7. a*Sm. 1. emelet, E lap szellemi rí­­rét illeti’ minten kíszlemény a szerkezetüségh­ez intézetttír. Rírraentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferancziek tere 7 szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI NAPLO Klfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . l() frt 5» kr_ 0. é. Évnegyedre . 5 frt ,5 kr. o. é. —c hiirftvituiéuyi'k díjai 7 hasábos petit,or sgys-et! hirde­tésnél 1 kr. Bélyegdij kü­lfia 30 njkr Nyílt-tér , 5 hasábos petit ,.., 25 nj kr. Pest, nov. 21. 1867. Szemle. (A. J.) Az utolsó napokban egyik trón­­beszéd érte a másikat. Először jött a po­rosz, aztán a franczia, végre az angol. És mily különbség van köztük! Ha egybe­­hasonlítjuk, úgy látjuk, hogy a poroszt a növekvő hatalom érzete emeli, s ez ér­zetben nincs politikai kérdés, melyre ki ne­m terjeszkednék. Közös tulajdona a fran­­cziával, hogy e bőbeszédűsége mellett is óvakodik nyíltnak, világosnak, őszintének lenni. A franczián ezenkívül tagadhatla­­nul megérzik valami nyomasztó hangulat, mely emelkedik az által, hogy sejteti, mi­szerint Francziaország actió előtt áll, me­lyet még maga sem lát tisztán. Mindkettőtől különbözik az angol trón­­beszéd, először átlátszó tisztaságában, má­sodszor nyugodt objectivitásában. Utógondolatnak e beszédnek egy tétele nem enged helyet, sőt sokkal kevésbé hal­vány, mint rendesen lenni szokott. Egy­szersmind félreismerhetlenü­l constatálja, hogy Angolország nem liheg szerep után minden felvetődő politikai kérdésben. Ha várjon ez a darabka föld ide vagy oda tartozik-e, ha egy-egy fejedelemnek sikerül-e nagynak látszó, de múlandó vív­mány, az nem hozza ki Angolországot nyugalmából. Míg ezt eléri egy continen­­tális hatalom, bizony sok ideig kell vár­nunk. És azért sokáig fogunk még várni arra is, hogy egy-egy continentális trón­beszéd ily jótékony nyugalomtól legyen áthatva. Angolország nem avatkozik min­den európai ügybe. De hatalma, habár csendesen, de ellentállhatlanul működik. Ha tényleges érdekei forognak szőnye­­­gén, akkor felkel, és kifejt mindent, hogy keresztül vihesse akaratát. Békésen beszél az angol királynő is, valamint Vilmos király és Napóleon csá­­csár. A messzelátó angol diplomatia meg­bízható e bizalmában. Szóval sem említi az angol trónbeszéd a septemberi conventiót, a meghívást a conferentiára. De erőteljesen hangoztatja óhaját a franczia seregek kitakarodása iránt a római területről. Kizárólag tehát az egyensúly nyugalmát tartja szem előtt, és nem tesz Francziaországnak a jóindu­lattal nézett Or­szország ro­vására conces­­siót. Még elméleti helyesléssel sem tartja szükségesnek hízelegni a conferentia ter­vének. Az ide vonatkozó tételek bizonyára másképen volnának fogalmazva, ha An­golország csak lehetségesnek is tartaná, hogy reá nézve Francziaország szövet­sége kívánatossá lehetne, ha például bo­nyodalmaktól tartana a keleti kérdésben. És ebből kettő következik. Először, hogy a viszony Angolország és Oroszország közt nem lehet oly feszült, a minőnek állítják, és a minő volna, hogy ha Oroszország csakugyan szem előtt tar­tana oly lépést keleten, mely Angolország érdekeivel ellenkeznek. Másodszor, hogy Angolország a leg­újabb keleti forrongásokat, így a krétai kérdést, nem tekinti az ottani rendes ro­hamok egyikénél egyébnek. Megerősíti ezt az is, hogy a keleti ügyekről a trónbeszéd szintén mélyen hallgat. Már­pedig, ha Angolország nem nyug­talankodik a keleti ügyeken, nyugodt lehet a többi hatalom is. A Deák-kör holnap (november 22-dikén) d. n. 5 órakor saját helyiségén értekezletet tartana, mellé egy erős bankóprésre, hogy egy ország vasutakat teremtsen,­­ a vasút jövedelméből gyarmatokat alapítson, in­gyen földeket osz­lógasson, sőt még min­den települőnek száz forintocskákat elő­legezzen, egyszóval varázsmódon való­sítsa IV-ik Henrik azon jámbor óhajtását, miszerint minden állampolgár mindennap ehessék tyúklevest; ha mindez oly köny­­nyű és egyszerű , megfoghatatlan, hogy erre még nem jött rá egyetlen nemzet sem, hogy erre nincs példa az ó- és új vi­lág polgárosodásának és vagyonosodásá­­nak történetében. Angliában magánvállalkozás útján gyűl­tek össze ama száz meg száz millió fontok, mikbe vasúthálózata került, Francziaor­­szágban, Porosz-, Olasz-, Oroszország­ban, mindenütt, a­hol vasút épült, az állam közvetlen építése, vagy közvetett támoga­tása, t. i. kamatbiztosítás és részvénytársu­latok, tehát nyerészkedési vállalkozás vol­tak azon tényezők, melyek egyesülten, néhol drágábban, néhol olcsóbban létre­hozták a vasutakat. Még a leleményes amerikaiaknak sem jutott eszükbe , hogy mindez fölösleges költekezés. Egy darab papír, és egy sajtó — egyébre nincs szükség, — és meg van az ingyen va­sút. In thesi továbbá helyes elv az, hogy a vasút csak oly közlekedési eszköz legyen, mint más országút, és ne legyen nyere­mény a czélja, hanem a forgalom előmoz­dítása. Mégis azt látjuk, hogy az állam­vasutak csak kivételesek. Itt-ott fényesen sikerültek, például a badeni nagyherczeg­­ségben, hol az állam — mellékesen szól­va nem bankót nyomott, hanem köte­lezvényeket adott ki , melyeket a vasutak jövedelméből csakugyan rövid idő alatt sikerült törleszteni. De tessék a térképre nézni, hol fekszik Baden ? A pol­gárisat Európának mintegy közepében, melyet a négy világrész személy és va­gyon forgalmának nagy része ki sem ke­rülhet , és akkor ezen eredményen nincs mit csodálkozni. Azután Baden maga is rendezett, polgárosult, vagyonos kis or­szág, mely hitelénél fogva a legkedvezőbb keretáron adhatta ki kötelezvényeit, s végre kis vonalok mindössze is, a­melyek­ről szó van. A­mint általában az európai és amerikai vasutak minimális része az, mely közvetlen államköltségen épült; s a­hol e rendszer uralkodott is kezdetben — attól már eltérés történt —s nagyobb részt magántársulatoknak adattak el az előbb állami vasutak. De midőn Kossuth maga is bevallja, hogy nyers termék szállításra számított, s azon kívül hosszú (és tegyük hozzá, ipar­­szegény területeken átvonuló) vasútvona­lak, és olcsó vitelbér mellett nem jöve­delmezők : vájjon Magyarországban mikor fogna beállni azon kedvező helyzet, hogy építendő vasutaink jövedelméből fedezni lehessen építési költségeiket, vagy Kos­suth terve szerint beváltani a papírpénzt, .........hát még telepítést, s tudja az ég mit mindent segélyezni ? ? Minden, a közgaszdászat tudományába a geniális felületességnél mélyebben be­hatolt elme előtt világos , hogy a papír­pénz kiadásával nagy területű, ipar nél­küli nyers­termelő országnak vasútháló­zatát kiépíteni oly terv, melynek ha már egyáltalában ilyesmiről in praxi komo­lyan szó lehetne — csak két alternatívája gondolható : ha a vasútépítés nagy mérv­ben vétetik foganatba , akkor pár év alatt temérdek (ezernyi) millió frtra fog rúgni a szükségkép kibocsátandó, s ugyan­azon arányban értékét vesztő papírpénz, — mely az ország bel­forgalmi szükség­letét meghaladván — a legnagyobb hitel és pénz crisis fog beállni, mely magán vagyon és az államhitel megkárosítása mellett az egész vasut-rendszert is bele­vonandja a bukásba; vagy ha elővigyázattal, mérsékelt arányban bocsáttatik ki papírpénz, s azon arányban építtetik ki mértföldről mértföldre a vas­úthálózat , beletelik száz esztendő, míg az kiépül. Mindezek után akár a közgazdászat gyakorlati terén már átélt tapasztalások, akár a tudomány és elmélet szempontjá­ból tekintsük azon ábrándot, mit Kossuth nagy emphasissal „az én vasútrendsze­­remnek“ nevez , más oldalról pedig át­eszmélvén, mily nagyszerű nemzetgasz­­dászati terveket épít­­ ezen, az üvegnél gyengébb alapra : telepítés, ingyen föl­dek, elemi csapások ellen biztosítás és­­ a kis­iparosok számára ingyen hitel; nincs-e helyen azon kérdéssel szakítanunk félbe ezen ábrándok feszegetését: Est ce que c’est un homme sérienx? Pest, november 18. (u. 1.) szóljunk még egyszer azokról az „ingyen vasúinkról.“ Tulajdonkép nemzetgazdászati szem­pontból fölösleges azokról komolyan be­szélni , hanem Kossuth leveleiben ezen ingyen vasutak annyi mindenféle ingyen adománynyá nőtték ki magukat, és oly kápráztató kilátásokat nyitottak egy, csak­nem már kézzelfogató eldorádóra, hogy e tárgy kimondhatlanul vonzóvá lön , s az ember meg sem állhatja, hogy mint egy szép álommal, ne foglalkozzék vele. Igaz, hogy Kossuth arithmeticája a „nem szakértő és tudatlan“ ember sze­meiben első tekintetre kissé gyanús. Le­­hetlen, hogy elméjébe be ne lopja magát az a naiv kérdés, ha ez mind áll, ha csak négy millió ezüstre van szükség, és a­­ Politikai szempontból pedig csak azon kérdést merényeljük : várjon oly ország­ban, amelynek kormánya ezer milliónyi értékű közlekedési rendszert igazgat, s így százezer családnak kenyeret, hivatalt adhat,­­ és mely a polgárok összes va­gyonának biztosításáról gondoskodik, to­vábbá ingyen földeket osztogat, ingyen hitelt nyújt, s e szerint az összes állam pénz- és hitel­viszonyainak regulatora : váljon ilyen hatalommal és tehetőséggel bíró gondviselésszerű kormányzattal szem­ben az egyéni és politikai szabadságnak mekkora adagja fogna fennállhatni és fenn­tartható lenni??*) Pest, november 21. Csernátonynak, az írónak, megint volt oly érdekes napja, mint volt azon bi­zonyos szűz­beszéd alkalmával Csernáto­nynak, a szónoknak. Csernátony úr ugyanis kikel a „Kossuth mint államfér­fin“ czímű czikkünk ellen, és pedig nem­csak a bal-, de még a jobboldal nevében is. Hogy juthat Csernátony úrnak ily ötlete? Elképzelhetjük, hogy a baloldal­hoz van némi családi viszonya, hogy ab­ban az enfant terrible mulatságos szere­pét viszi, de mi jogosítja fel őt a jobb oldalt protectiója által compromittálni ? E sajátságos tüneményt, mint mondok, csak az magyarázza meg, hogy Cserná­tony urnak beau­jourja volt. „Ma nagy ember leszek“ — mond Cs­­ur magában — oltalma alá veszi tehát a jobb oldalt, és ráfogja czikkünkre, hogy Buda ormain oly körökben íratott, hol —mint minden­ki elképzelheti — egyátalán nem érnek rá czikkeket írni, s ezt még azon dicső­ségért sem tennék, hogy Csernátony úr­ral szánhatnának szembe. E kis műfogással Csernátony úr aztán valamely jámbor olvasóval el akarja hitetni, hogy ő most „felsőbb lény“ el­len küzd, s hogy a kedves kis hiúság hi­telt szerezzen kérkedésének, komolyan állítja, miszerint az, mit Kossuth fran­cais combinatiójáról mondottunk, frissen hozatott Páriából. Pedig e tény a politikai körökben régen köztudomású dolog, nem is mi említettük fel először a nyilvános­ságban ; emlékszünk például, hogy a „Pester Correspondent“ azt már hetek­kel ezelőtt felhozta, s miután ez adat el­lenmondásra sehol nem akadt, kétségte­lenül jogunk volt azt ténynek is tekin­teni. Csernátony úrnak tehát ez ízben is be kell érnie azon dicsőséggel, hogy oly em­berrel van dolga, ki, mi a mesterséget il­leti — egyébre azt nem igen szerett­ék kiterjeszteni — egy sorsban van vele. De igen is természetesnek találjuk, ha Cser­nátony úr czikkünkből valami „felsőbb lény“ hatását érzi ki. E „felsőbb lény“ az erős és örök igazság, mely a történelem­ben ítél. Ezen igazság ellen pedig még Csernátony ur sem birt egyetlen egy ár­va szót is felhozni, fejtegetéseinknek, con­­clusiónknak egy betűjét sem bírta meg­ingatni. Ez is tény! És e tény annál nyomatékosabb, mert Csernátony úr nem igen szokott irtózni oly positiótól, mely a valóval ellentétben áll. Kérdéses czikkében is egy egész cso­mó ráfogás van. „A Kossuth melletti tüntetéseket — úgymond — báró Wenkheim levele idéz­te elő.“ Hát a váczi tüntetést? —Ezt is a körlevél előtte volt m­eg. „Provocálják — igy folytatja­­— a vi­tát, midőn hajlandónak látják ellenfelüket az elhallgatásra?“ — Hát azon levelek, *) Kossuth e szavakkal fejezi be nemzetgazdá­szati álmodozásait: ^pongyolán írtam, mintha szivar közt beszéltetnénk a kandallónál.“ Úgy látszik, ennek kell tulajdonítanunk a többi számítási hibái közti a következőt is : „úgy látom — úgymond­­- hogy a (fiumei) vonal hossza csak a Dumtól (vagy épen Eszéktől) 51 mfdre­­ 408 kiométerre van számítva; no már én telj­es lehetlennek tartom, hogy e hosszú vonalon például egy mázsa gabona, melynek ára talán 6 ft, kilométerként csak két cen­timé­­it­el bért­ is megtűrjön.“ Ez valóban oly lehetetlenség, mely senkinek nem is juthatott eszébe. Két Centimes kilomé­terként­­ 16 centides egy mértföldre, 16 Cen­times 1 7 kr ezüstben (ágróval 8 krnál több), no már pedig az egész monarchiában nincs vasút, mely csak 2 krt is fizettetne midenként; az alföldi vasút tafiffija szerint nem egé­szen egy krajczár vitelbér fog esni egy Difidre. Gyönyörű „ingyen vasút“ fogna az lenni, ha Kossuth 7 krt fizettetne rajta. íme, ilyen szabatos calculus az, melylyel a magyar államkölcsön szigorú bírálója kiépíti az ő „vasutrendszerét!“ melytől oly csodadol­­gokat ígér a­z• hívőknek. u. 1. melyeket a „Magyar Újság“ folytonosan Kossuth aláírásával közöl, nem Kossuth­­tól valók? „Azt támadják meg, ki száműzetésben él.“ De hát miért él Kossuth száműzés­ben? Miért jöhettek haza azon dicsők mind, kik vérükkel áldoztak a haza ol­­­­tárán, s a nemzetet ősi hősiségében mu­tatták be a világ előtt? A számüzöttet Deák Ferencz ünnepelte legelőször az ország színe előtt, pártunk viharos éljenei közt. Az, ki ellen szót emeltünk, nem a száműzött, hanem az iz­gató, ki a post­tot discrimina rerum meg­­állapított törvényes rendet újra felforgatni iparkodik, ki, midőn megfeszített, egye­sített erővel kellene munkálkodnunk mind annak pótlására, mi 18 év alatt elmulasz­­tatott — meghasonlást akar előidézni a nemzetijén. Egyébiránt pedig constatáljuk, hogy Csernátony úr Kossuth politikája mellett buzog! Kossuth Csernátony protectiója alatt! Ez is tény! Megérdemli, hogy Kossuth komolyan megfontolja, mert sok ám benne a ta­nulság! (d) Országgyűlési tudósítás. A képviselőház nov. 21-én tartott ülése. El­nök : Szentiványi Károly; az ülés jegyzőkönyvének vezetésével Horváth Lajos bízatott meg. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatott és hitelesíttetett. Ezek után elnök a házhoz következő szavakat intézett: Mély fájdalommal jelentem a t. háznak képvi­selőtársunknak és a ház egyik alelnökének, Dósa Eleknek elhunytét. Két irányban tartozott a hazánk jelesei közé: mint hazafi, szigorúan teljesítette a haza iránti­­ kötelességeit, mint a tudomány embere, tudo-­­­mányt, felvilágosítást, értelmiséget terjesztett.­­ Mind a két pályán szerzett érdemei elhunyta után is élni fognak. Midőn e fájdalmas esetet a t. háznak bejelen­­tem, kérem, méltóztassanak részvétüket jegyző-­­­könyvileg kifejezni, egyszersmind szerzett érde­meinek elismerése és méltánylása tekintetéből , abban megegyezni, hogy a ház nevében temet-­­ telvén el, az innen eredő költségek a havi költ­ségvetésbe felvétessenek. (Általános helyeslés.) Ezen szomorú eset következtében nincs egyéb­­ hátra, mint hogy a t. ház tagjait felkérjem, mél­tóztassanak a holnapi napon déli 12 órakor vég­bemenendő temetésen megjelenni. Egyszersmind fel fog szóllíttatni Maros-Vásár­hely városa középponti választmánya, hogy újabb választás eszközlése iránt intézkedjék. A t. ház tagjait pedig kérem, hogy a szokott módon ki­hirdetendő legközelebbi ülésre egy alelnök vá­lasztására szavazati jegyeiket magukkal hozni méltóztassanak. A mai ülésnek más tárgya nem lévén,s az ülést eloszlatom. Bécsi dolgok. Birodalmi tanács. (Alsóházi Lili. ülés nov. 20-án.) A miniszteri padokon Beust és T­a a f­e foglalnak helyet. Később a diplomaták páholyában Andrássy gr. és Festetics gr. jelennek meg. Seiffertitz interpellálja a kormányt, hogy vájjon miért nem felel a kötendő kereskedelmi szerződések iránt korábban Schindler által beadott interpellációra, s jelesen igazán meg­akar­ja-e szüntetni a fonalak és szöveteknél eddig alkalmazott megkülönböztető ellenőrzési jelet bélyeg és ólombélyeg által, s gondolja-e, hogy ehhez nem szükséges a bíród, tanács beleegye­zése? Beust: A kereskedelmi miniszter úr legkö­zelebb válaszoland ezen interpellátióra, s úgy hiszem, a ház meg fog nyugodni válaszában. A beérkezett kérvények közt négy kéri a concordatum eltörlését. Beust jelenti, hogy a ház üdvkivonatát ő Felsége a császárnénak megvitte, ki is általa fejezi ki köszönetét a háznak. Ezután áttérnek a napirendre, a delegatioralia törvény felett folytatott részletes vitára. Következik az összefoglalt 7. és 8-dik §. (A 7. §. a tagok számát (60), a annak mikénti ketté­osztását — 3/1 rész az alsó, s/t rész a felső­­házra — határozza meg; a 8. §. a 3/1 részt kiveti az egyes országokra, s négyet belőle a plénumra.) A kormány idevágó javaslata 2/3-ot rendel az alsó, ha ot a felsőházra, 8 az alsóházi egész ak­nak a csoportokból eszközlendő választását ren­deli el. Limbeck a kormányjavaslat mellett emelt szót. Hormuczaki szintén a kormányjavaslatot pártolja, mert az legalább megóvja az országok autonómiáját. Giskra Hopfennek adja át az elnöki széket, s maga többedmagával Rechbauer­­hez megy, s vele élénken társalog, s mig H­o­r­­muczaki beszél, itt egész kis vita fejlődik ki, melyben H tí­r­b­a­t is élénk részt vesz. Hormuczaki után dr. Perger beszél centralisticus értelemben, minden tagot a ple­numból akarván megválasztani. Kiemeli az ano­máliát, hogy míg Triestnek mindenesetre lesz képviselője a delegatióban, addig megeshetik, hogy Bécs a nélkül marad, mert a többi — nem bécsi — 14 alsó-ausztriai követ tetszésétől füg­­gend, hogy bécsi követet beválaszszon, vagy nem. Indítványozza, hogy a delegatió tagjai ab­solut szótöbbséggel választassanak a plénumból, annyival inkább, mert az eddigi választások ta­­j­nosítják, hogy a német többség a nemzetiségi­­ kisebbségeket mindig figyelembe szokta venni.­­ Indítványát az egész baloldal támogatja. Schindler kész előtte szóló indítványát pártolni. A bizottságnak volt oka megtenni azon változtatásokat a kormányjavaslaton, melyeket tett. Azután a Berger és Beust által még az ál­talános vita alatt mondottak ellen fordul. Saj­nálja, hogy beteg ágyhoz volt lánczolva, midőn ama nyilatkozatok történtek. Sajnálja, hogy meg­betegedett, midőn e házban a centralismus oly ün­nepélyesen eltemettetett. Meg is emlékezett be­tegsége közben egy adomáról, mikor ugyanis egy ember meghalta, hogy tanítója halálán van. Az ember sietett, hogy még láthassa őt, azonban az út derekán találkozik a gyászmenettel, s szo­morúan kérdi : tehát valóban meghalt az én ta­nítóm ? — A sekrestyés — megemlékezvén hatáskörének hatásairól — válaszoló : „Hogy meghalt-e, azt nem tudom, csak azt tudoma, hogy most temetik.“ (Derültség.) Szónok kinyilatkoztatja, hogy a békesség ked­véért ezúttal a kormányjavaslat mellett fog sza­vazni, s vigasztalást egy ó-angol versben keres, mely úgy hangzik, hogy : „A szó, mit most ki­mondok, az nem gátol abban, hogy majd késői­­ben másikat is mondjak.“ P­e­­­r­­­n­o Perger indítványa ellen szól s az­után Schindler ellen fordul. Ő — úgymond — statistikai adatokkal is támogatta nézeteit. Én vé­letlenül nem voltam szerencsés, hogy az utolsó két hét alatt betegen feküdtem, ennél fogva nem is értem rá ily számokat gyűjteni. (Derültség.) De Schindler úr tudni fogja, hogy a pénzadó mellett vér­adó is van, s hogy Bukovina és Mor­vaország tetemesebben járulnak a hadsereghez ma, mint járultak ezelőtt. A­mi pedig a diplo­­matiai kényszer­helyzetet illeti, erre nézve uraim, tudják, hogy a diplomaták finom urak, s ha va­lakit kényszerítenek, azt elég finom modorral teszik. Az ily kényszert sokkal könnyebben­­­­ogjuk elviselni, mint ama bureaucratico-centra­­listicus kényszert, melybe önök szorítottak volt. D e­r n e a kormányjavaslat mellett szól. Schindler : kénytelen vagyok Petring úr­nak röviden felelni. Én nem Bukovinával vetet­­t­­em össze Alsó-Ausztriát, hanem Gácsországgal; nem is mondtam, hogy Bukovina, vagy akár Gácsország nem fizet véradót, hanem mondha­tom, hogy annyit Alsó Ausztria is fizet, pénz­adót pedig többet, a azért­­helytelen a delegati­­onális tagok felosztása. Hogy minket vádol Pe­­trino ur bureaucratico centralisticus nyomással, azt csak úgy magyarázhatom meg, hogy azon időben, mikor erről foly itt a harcz, ő elhagyta e házat, s így nem tudja mi történt itt. (Derült­ség.) Azt a szemrehányást sem tudom, miként érdemeltem meg, hogy előbb meg kelle beteged­nem, hogy statistikát tanulnak. Hanem, ha a betegség csakugyan kezesség arra, hogy vala­kinek statistikai ismeretei vannak, úgy én hal­lottam e házban beszédeket, melyekből Petrino úr legjobb egészségére következtethetek. (Tar­tós derültség és tetszés.) S­v­e­t­e­c indítványozza a 7. és 8. §-ok feletti vita bezárását, s miután még B­r é­s 11, mint elő­adó szólt volna, Beust emel szót. Kinyilatkoz­tatja, hogy a kormány nem opportunitási okok­ból, hogy egy pártot kielégítsen, vette fel a kor­mányjavaslatban megírt választási módot, hanem mert ezt tartja az egyetlen helyesnek és észsze­rűnek. A kormány szándékosan kerülte eddig a szűkebb és a tágabb reichsrath elnevezéseket, mert ezen megkülönböztetést sehogy sem tartja ez idő szerint a viszonyokba illőnek. Összehívta egyszerűen az alkotmány alapján a birodalmi ta­nácsot, s az összeült reichsrathnak szolgált aziránt felvilágosítással, hogy miért nem hívta fel rész­vétre a magyar korona országait. A reichsrath­nak most ép az volt a feladata, hogy ebbe egyez­zen bele, elidálja egy részét competentiájának, hogy ez a magyar kor­ona országainak delegá­­ciójával közös tanácskozás tárgyává legyen. Eb­ből azután csak az következik, hogy ezen, a reichsrath saját competentiájából elválasztott rész tárgyalására csak a reichsrath lehet hivatva, nem a Landtagok, (igen helyes­ a baloldalon), a ez teljes összhangban van a bizottmány javaslatá­nak 6. §-ával, melylyel a kormány is egyetért. És oly kevéssé lehet itt a kormány nézete szerint ok és czélszerű módon helye a birodalmi tanács képviseltetésének egyenes választások által. Az alsóausztriai követ, a­ki e mellett szólt, a bizottságok összeállítására emlékeztet. A delegáció pedig nem bizottság. A bizottság a ház által egyes esetekben eléje utasított tár­gyak felett tanácskozik, s jelentést tesz a ház­nak. A delegátió ellenben oly tárgyak felét van hivatva intézkedni, melyek e házban tanácskozás alá nem kerülnek. Ez a birodalmi tanács competentiá­ának egy ága, a igen természetes, hogy a te­mlet, mely elé ezen ág kerül, mindazon elemekből állíttassák össze, melyekből a birodalmi tanár* áll. Ebből indult ki a kormány javslata készítése­kor, s én csak azt ajánlhatom a háznak, hogy fogadja el a kormány javaslati. Szavazás útján visszahelyede­k a kormány­­javaslat 1. és 2. §-a 7. és 8-­­nak. Indítvány folytán az üg/-t bezárják, miután elnök meg­jelentette volna, hogy az egyesületi és gyülekezési jogról szóló törvények megnyerték a szentesítést. / A szász nemzeti egyetem megnyitása Nagyszebenben. 1. November 11-én nyitotta meg a szász nemzet grófja, S­c­h­mi­d­t Conrád, az egyetemet egy be­széddel, mezben nem mellőzhető, hogy miután az erdélyi kormányszéknek február 28-ai kibo­­csátvány­a által meg­tagadtatott az egyetemnek a martius 28-kára kitűzött összejövetel, mely mély benyomást tett az egész szász nemzetre, mit e tér-

Next