Pesti Napló, 1867. december (18. évfolyam, 5286–5305. szám)

1867-12-03 / 5287. szám

279—5287. Kedd, december 3. 1Ä«7 1® évi folvam Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­tézendők.PESTI MPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 írt 60 kr. o. é. Évnegyed- 6 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díjat 1 hasábos petitsor egyszeri hirde­­tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 80 nj kr. Nyílt-tér: 5 hasábos petit­s­or 26 nj kr. Pest, dec. 2. 1867. Bécs, dec. 1. •A A bécsi urak házának múlt szombati ülése kemény csapás mindazokra nézve, a kik a kiegyenl­tésnek minél előbbi lét­rejöttét óhajtják. Tudjuk, hogy az alsó­ház a delegátiós törvénybe oly czikket ik­­tatott, mely szerint e törvény csak akkor lesz életbelépendő, ha egyszersmind a Lajthán inneni alkotmány módosítására vonatkozó törvények is részesülendtek ő Felsége szentesítésében. Erre egy len­gyel követ a­z a megjegyzést tette, hogy még nem lehet tudni, mely alakban ke­rülnek ki majd e törvények az urak házá­­ból, a­mire nemcsak Beust báró adott megnyugtató nyilatkozatot, hanem az al­sóházi többség nevében is kijelentet­­t, miszerint lényeges módosításai e törvé­nyeknek a követek részéről nem fogná­nak elfogadtatni. Ama lengyel szó­nok nyilván azon határozmányokat tár­tja szemmel, melyek a lengyelek irá­nyában tett engedményeknek tekin­tendők, s a válasz szintén csak ezekre vo­natkozhatott. Mér most az urak háza — daczára az újonnan kinevezett pairek tel­jes számmali jelenlétének —­épen oly pontokat dobott ki az alkotmányból, me­lyekre a lengyelek kiváló súlyt fektetnek, így például azt, hogy a reál- és technikai tanodák ügye, a rendőrség stb. ne a biro­dalmi tanácsot illesse, hanem az egyes or­szággyűléseket. Tetszik tudni, hogy épen ezen határozmányokat az alsóház csak azért fogadta el, mert elvettetések esetére a lengyelek kilépéssel fenyegettek, és mert kéz alatt közölve jön, hogy ez ügy­ben Beust báró határozott ígéreteket tett a lengyeleknek. Képzelhető, hogy minden szó a Beust báró felé irányult, kitől azt várták, hogy erélyese­n fog közbelépni az akóház javas­latának érdekében. De ő excra néma ma­radt ; helyette Hye igazságügyér szólt — nem a lengyelek kivonatai mellett. — Erre megnyíltak a centralismus zsilipjei, Schmerling, Hasner, Lichtenfels ismét elemükben érezték magukat, s ha az ülés még egy ideig tart, még nagyon furcsa dolgokat hallhattunk volna, különben pe­dig ennyi is elég volt a­­ jóból. Ma egész Bécs beszél a tegnapi ülésről, azon törve fejét, vájjon mi történhetett néhány nap alatt a kormány kehi­ben ? — mi indíthatta annak fejét arra, hogy az általa létrehozott comprommissiót, me­lyet ő a konokabb alsóház ellenében védett, a simulékonyabb felsőházzal szemben cserben hagyja? Az igazságnak tartozó tiszteletnél fogva ki kell jelentenünk, hogy a birodalmi kanczellár hallgatása nem tett jó benyomást. A kiegyenlítés barátai azt mondják : ha ő excja a lengyelek kö­vetelés­ét támogatni akarta, ezt már a felső­házban kellett volna tennie,hogy új, hossza­dalmas vitáknak elejét vegye ; — ha pe­dig nem akar ily értelemben szólni, mi tör­ténik majd az alsóházban, a­hol a centralis­ta Ádám csak szunnyad, de halva nincs, s a­hol épen csak azért nem mert mukkan­ni, mert Beust báró hallgatást parancsolt neki ? Nem kell-e attól tartani, hogy már most az alsóház is neki gyürkőzik, és a felsőháznak centralista értelemben tett módosításait elfogadja? Mi lesz aztán ? Mi­tevők lesznek a lengyelek ? És ha az alsóház új, véghossz nélküli vitákba eresz­kedik az alkotmány­törvények felett, mi­kor kerül majd a sor a quota-és állam­adóssági törvényre? ! Nem lépek fel oly praetentióval, mintha be volnék avatva a birodalmi kanczellár legtitkosb gondolataiba, hanem csak is­métlem, a­mi jól értesült körökb­e hallat­szik, midőn azt mondom, hogy az amúgy is csonka Lajthán inneni kormány bomlófélben van, s hogy azon mi­niszteri tanácskozás, mely holnap fog tar­tazni fi­zetsége elnöklete alatt, az újonnan alakítandó parlament­áris­ minisztérium ügyével fog első­sorban foglalkozni. Az egyes jelöltekkel való alkudozás csak az­után fog hivatalos jellemet ölteni, és Herbst tanár is csak azon ígéret mellett­­ távozhatott el néhány napra, hogy ő ked­den ismét itt leen­­. Ez okból Beust báró nem tartotta volna czélszerűnek, h­ogy ő e válságos pillanatban a kormány nevé­ben határozott nyilatkozatot tegyen, re­ménye lévén, hogy midőn az alkotmány­törvények második tárgyaltatás alá ke­rülnek, a birodalmi tanácsosal már is új, teljes és parlamentáris kormány fog szem­­­b­en állni. A válságot siettette alkalmasint azon kedvezőtlen benyomás is, melyet Becke báró legújabb előterjesztése az alsóházban tett. Ő excra előterjeszti az 1868-as bevé­telek át­nézetét, de a kiadásokat — úgy­mond — a Magyarországgali egyezkedés létre­jötte előtt nem lehet meghatározni. Tessék tehát előbb a bevételi budgetet „tanulmány“ tárgyává tenni. Innen az adóház — nem tudjuk, okkal-a vagy ok nélkül — azt következteti, hogy Becke úr valami 1 — 2 hét múlva azt fogja mon­dani a követ uraknak : látjátok, hogy a kiegyenlítés nem jö létre ideje korán; szíveskedjetek tehát meghatalmazni az adó beszedésére, a kiadásokra nézve p­e­dig már előre is indemnitást adni, miután e tekintetben budgettel még nem szolgál­hatok ! így a közjogi törvények és az 1868 ki­adó megszavaztatása után a bi­rodalmi tanács haza küldetnék, aztán a delegációk lépnének egybe, aztán az or­szággyűlések, a birodalmi tanácsra pedig ki tudja mikor kerülne megint a sor. A deficit azonban nem várhatna, és Becke úr kényte­len volna annak fedezéséről gondoskodni, a­mit talán oly módon te­hetne, mely a birodalmi tanácsnak nin­csen ínyére. Innen az az átalános rész hangulat a követelt kötei,m kik közül né­hányan — még pedig nagyon tekin­télyesek — kijelentették, hogy ők átlát­ják ugyan, miszerint az indemnitás meg­szavazását nem fogják kikerülhetni, de Becke urnak nem szavazzák meg, hanem csak akkor, a­midőn parlamentáris kor­mányt és felelős Lajthán inneni pénzügyért fogn­ak maguk előtt látni..........Ezekben, úgy hiszem, meglehe­tősen hű képet nyúj­­j­tottam a helyzetnek, melynek tengelyét­­ tehát a parlamentáris minisztériem kin­e­­veztetése képezi; e t­élkül elkerülhetetlen a fennakadás. Beust báró ágya, tetszik látni, nincs rózsákon vetve, és a Schindler úr által a minap említett szavakat variál­va, ő is úgy fohászkodhatik : „Édes Uram Jézusom, te sokat, nagyon sokat szenved­tél, hanem o­ztrák birodalmi kanczellár még sem voltál! “ az, mi a Lajthán túli körökben a kiegye­zés műve iránt skeptikus közönyt szül; s mi argumentum ad hominem lévén, ügyes­ség nélkül is oly könnyen kibányázható túlzó ellenzékünk által a kormány eben, a Deák-párt ellen, az Ausztriával ki­egye­zés ellen. Az 1861-ki föliratokban az államadós­ságok irányában elfoglalt, s az 1867 ki egyezkedésekben fenntartott jogi állás­pontunk megtámadhatla. Ég és föld tud­ja, hogy az államadósságok nélkülünk, sőt részben érdekeink ellen köttettek. Ezt a Lajthán túli politikusok sem tagadhat­ják, s becsületükre válik, hogy — egy­­kettő kivételével — nem is tagadták. Magyarország tehát jogilag nem tar­tozik fizetni az ausztriai absolutistikus kormányok által csinált államadóssá­gokat. Az 1867-ki egyezmény szerint azon­ban mégis fog azoknak fizetéséhez já­rulni. Merő kedélyességből, jószántunkból határozzuk-e magunkat erre? Vagy talán csak a tények kényszerűségének számí­tásba vétele indítand reá? Nem átalljuk kimondani, hogy részünk­ről is oktalanságnak tartanak oly terhet hárítani az országra, melynek elvállalása iránt kényszerű hatalommal bíró maga­sabb tekintetek fenn nem forognak. Csakhogy ámitás úgy állítani elő a dol­got, mintha az ország szabadon választ­hatna a között : várjon az államadós­ság kamatai fizetéséhez jár­uljön-e vagy­­ nem? ! E kérdés nem így áll. Fizetni fogunk,­­ fizetnünk kell minden képzelhető körül­­­­m­ények között. A kérdés csak a több vagy kevesebb körül foroghat.­­ Azt s­enki sem tagadja, hogy ha Ausz­triával kiegyezni akarunk, az államadós­ság fizetéséhez járulnunk kell. Nemcsak azért, mert a kiegyezés, s vele h­azánk alkotmányos önállósága csak úgy leend , szilárd és tartós, ha az nem pillanatnyi , előny­öv tud­ csülökével kierőszakolt, ha­­i nem mindkét fél érdekeinek méltányos tekintetbe vételén alapul, hanem kell sa­­­­ját anyagi érdekeink megóvására is, mert­­ az ö­sszes államadóssági tehernek a Laj­thán túli országokra hárítása azoknak vég­i romlását, s közvetlenül az állam­ banque- i rott­ot eredményezné ; már pedig ezen ors­zágoknak, melyekkel saját hazánk összes termelési, ipari és kereskedelmi forgalma századok óta mondhatni ös­sze­­nőtt — ily közgazdászai rumnája — hazai közgazdászai viszonyainkra is a legmegrendítőbb hatást fogná gyakorolni. Ezt bővebben fejtegetni fölösleges. Igenis! Hanem ez ellen mindjárt tudnak radicális orvosságot azon élesebb to­rokkal, mint belátással bi­ó körökben, honnan az államadósság fizetéséhez járu­lók ellen harsonán h­ral ki : „hazaáru­lás!“ „Nem kell kiégy­ezni Ausztriával,“ így szól a bölcs tanács. Mi fogna történni, ha a méltányos ki­egyezés eze­k alapját elutasítanék ? Úgy hiszszük, ez igen egyszerű. Úgy hiszszük, azok is, kik az ausztriai birod­alom ez idő szerinti életerejéről a legmegvetőbben ítélnek, meg fogják engedni, hogy szét­­bom­l­ása máról holnapra nem várható; de addig, mig az létezik, be fognak hajtatni Magyarországon executió utján nemcsak oly összegek, miket az 1867-diki deputa­­tionalis munkálatban megállapítva látunk, hanem annál több is; — be fog hajtatni annyi, a mennyit behajtani lehet, két­ségb­eejtő viszonyok közt a kétségbeesés végső eszközeivel is. De tegyük fel azon esetet, melynek be­álltát Magyarország ilyen magatartása előmozdítani fogná, t. i. hogy a birodalom ön belgyengeségéhez járuló külnyomás következtében felbomlik : ezen esemény két alakban képzelhető. Vagy az uralkodóház Lajthán túli tar­tományainak német részeit veszíti el csak, s megtartja a magyar király­ságot: ekkor az államadó­s­ág egy részét átvennék ama tartományok uj birtokosai, a másik ré­sze p­dig Magyarországra rovatnék; vagy ha a birodalom teljes felbomlása és felosztása a magyar királyság feldara­bolását húzná maga után : akárki lenne annak ezutáni ura, az áll­amadósság ará­nyos része épen úgy reá fogna rovatni, mint az előbbi esetben. Miért ? Mert igen hatalmas érdekek, nagy európai államok meg nem engedhetnék, hogy az európai közvagyon hó­­ három milliárd­nyi érték egyszerre megsemmi­­síttessék. Nem más oknál fogva tehát, hanem azért fogadjuk el az államadósság kanta­­t­i egy részén­k fizetését, bármi terhes i­* az, hogy nagy­obb bajba ne hozzuk h­a Z­ánket,, nagyobb veszélyeket előzzünk meg, ha lehet , legyünk meggyőződve, hogy a lehetőségek mindennemű combi­­natiói között legkisebb összeg az, melyet most önbeleegyezésünkkel vállalunk ma­gunkra. Hanem midőn e szomorú kénytelenség hatalmának meghozza adóját a nemzet, más oldalról komolyan utal a kormány abbeli kötelességére, hogy a kormányzat­­ tág mezején oly politikai és gazdászati intézményekről gondoskodjék, melyek az­­ állam kiadásainak leszállítását lehetővé tegyék, a közvagyonosodást pedig annyi­ra emeljék, hogy a nép könyebben elbír- ;­­­hass­a a terhet.­­­­ Hanem mindennek előfeltétele : közjogi kiegyezésünk befejezése, a belbéke, mely­­ a külbékét biztositandja. [ j _ . ; Pest, december 9.­­ ! ! , (lp.) A képviselőház mai ülését már saját palotájának újonnan átalakított tanácster­mében tartá. A terem csinos in, s a czél­­nak megfelelőig van rendezve. Az elnök , kelet felé, a képviselők nyugat, éjszak és dél felé néznek; nincs tehát ezentúl ok tartani attól, hogy bármely oldalról meg­lepessünk. Egyébiránt az acustica ellen sincs többé panasz, s hogy ezen nagy nehézség elhárításával sok háríttatott el, arról e gyűlés folyama is nyújt egy kis tanuságo­t. Tárgyát a mai tanácskozásnak, mint olvasóink ezt megelőző tudósításunkból már tudják, a pár hónap óta p­r­o és contra annyit emlegetett q­u­o­t a képezé. Sok goudülte arezni lehete lázni ma a házban, é­t sok nehéz lélegzetű fohászko­dást lehete h­ovni, midőn az ősz elnök székét elfoglalá, s az ülést — bevezető beszéd nélkül megnyitá. ö.ikénytelen­ül jutott eszünkbe az ado­ma, hogy tehát végre is meglátjuk a­­ medvét! Még csak várjunk egy keveset; van ennél az országnak sürgősebb teendője is. Aztán emberi tulajdon, előbb azt venni elő, a­mi könnyebb, vagy kedvesebb; az erősebb és kelletlenebb úgy is mindig jó­kor érkezik, így volt ez ma is. Először is a jegyző olvasá fel a köz­e­­lebbi ülés hosszú jegyzőkönyvét, mely fél órát engedett b­arátságos conversatió­­ra! Azután az elnök ketölti el tartalmát azon kérvényeknek és beadványoknak, melyek a házhoz ügyes bajos állapotok orvoslása végett adatnak be. Ezen beje­lentésig juttatott egy negyedórát azoknak, kik a hányad felett fennhangon ki­­vántak medi­­lni. Ekkor kelt fel veres bársony székéről Lónyai M. pénzügyminiszter; minden arca feléje fordult, mintegy homlokáról akarva leolvasni a percent­i mennyisé­gét, melyet a tervezett quóta-összegből még lealkudhatni vél. E várakozás csalódott. A miniszter úr elmondta már vigasztalásait a quótáról, s most csak bizottmányt indítványoz, mely­nek feladata lenne minden pénzügyi javas­latot előlegesen megbírálni s az évi ál­lamszámadásokat megvizsgálni. A kormányfelelősségnek ez egyik alap­­ feltétele, a ház még sem kiáltott iljent, sőt a napirendje iránt sem határozott, mert hi-­­­szen nagyobb az ennél, a­mi következik. Mikó Imre gróf, közi­­miniszter állt fel; tőle nem vártak ugyan quóta vagy államadóssági százalék-engedményeket, de még­is kíváncsiság annak neve, mely min­den feléje néző szemből ugyanannyi kér­­­­dőjelké­nt tekintő reá. A miniszter úr kijelenté, hogy R­a­d­i­c­h Ákos fiumei képviselőnek múltkor tett tizenkét pontos kérdésére akar válaszolni. A­kik már bonyatékos kérdésekre felel­tek, tudják, hogy egyre is nehéz dolog kielégítően válaszolni ; a miniszter úr egymásután tizenkettőre vállalko­zik. A bátorság mindig erény, h­a tisztelt miniszter úr ezúttal nemcsak bátor, de szerencsés is volt, megnyugvással foga­dott beszédét minden megállapodásnál, hol t. i. egy-egy kérdéssel tisztába jöt­t, hálás hallgatói szinten éljenezték. Somossy képviselő felszólalására a közbejött viszontagságok miatt tagjaiban megfogyatkozott naplóbíráló bizottmány­ról is megemlékezett a ház. Pótválasztás lesz a hiányzó hat tagra. Majd Puscariu képviselő nyújtott be egy fogarasvidéki vasúti kérvényt, s azután , hogy ki ne tanuljunk belőle, Symay Gergely intézett kérdést az úti vámok tárgyában a közlekedési és pénz­ügyi miniszterekhez. Rögtön felelt rá mind a két miniszter , a ház hangosan tudata tetszését;a tetszés­­zaj közt szólott aztán az interpelláló; nem tudhatjuk tehát, várjon a nyert fe­lelettel nincs-e megtégedve, vagy azzal, hogy midőn egyet kért, kettőt ka­pott. Dani Ferencz képviselő is a közleke­dési miniszterhez szólott. Mint olvasóink az eddigiekből látják, a közi­­miniszter­nek ma examenje volt. Interpelláltátok a pest-szegedi, és pest-csongrádi csatorna előmunkálatai tárgyában, felelt erre is rögtön, brevitet ez bene. Azt hittük, midőn a jegyző olvasni kezdett, hogy hát ütött már aquotaórája. Itt is csalódás! Azon szavazatok ered­ményét h­irdették ki, mely szerint Gajzá­­g­ó Salamon a ház másod alelnökévé válasz­tatott meg. A megválasztottat megéljenez­ték, s ő a bizalmat meleg szavakkal kö­szönte meg. És annyi jelentés, indítvány, kérvény, interpelláló é­s felelet özöne után tudatja az elnök , hogy a sor a napirendre ke­rült, es pedig a q­u­o t­a. A törvényjavaslat, s a bizottmányi je­lentés ismeretesek lévén, felolvasásukat nem hallgatták. Hanem annál több figyelem kísérte a felolvasás után nyilatkozó G­h­i­c­z­y Kálmán beszédét. G­h­i­c­z­y K. Számot vetve a viszo­nyokkal, s illő figyelembe véve mindazon factorokat, melyek egy nemzet jövőjének megszilárdítására hatnak, mai beszédében szép bizonyítékát adá annak, hogy nem azért opponál, hogy opponáljon; ott a­hol az ellenzés csak indokolhatlan aka­dékoskodás színét ölti magára, nem lehet fegyver az ő kezében. A közösügyi tör­vény kifejlesztésében kész egész ama szélvonalig elmenni, melyen innét az or­szág érdekei nem veszélyeztetnek. Higgye meg a t. képviselő, e meggyőződése osz­tályosainak száma régió, hanem ki az, ki eme szél­vonalt meghatározza? Itt már Ghyczy Kálmánban ismét feltaláljuk az ellenzéket, miről a felolvasott módosít­­vány elég világosan szól. Egyébiránt Ghiczy K. ma egyúttal a balközép nézetét is tolmácsolá e kérdés­ben, mely nem kívánja a törvényjavaslat általános tárgyalását akadályozni. Csak­is Madarász József kép­viselő volt ellenvéleményben. Vidor ke­­délylyel, öröm­sugárral szemében lépett elő, hogy végre elkövetkezett az idő, mi­dőn nem többé médiumról, amúgy diákosan, hanem szószékről, — a­hogy illik, hirdetheti a szélsőbal országboldo­­gító igéit! Ha e szándéka mindig úgy sikerül, mint ma, akkor sajnáljuk, mert mai kísér­lete a hétfőből is csütörtököt csinált. Napirenden a hányad volt , Madarász képviselő azonb­a e helyett a központi bizottmány előadójával polemizált. De ez felet­ébb szerencsétlen eszme ott, hol va­laki a polémiához nem ért s idegen észjá­rat után érvelt Madarász képvis­elő meg akarta c­áfolni C­s­e­n­g­e­r­y A. in­dokait Kos­uth L. turini levelévé. De hát kétségbe vonta ezt Csengery ? Vagy Madarász előtt mindegy Kossuthnak, akár 48 iki, akár 67­ iki ny­atkozata ? Egyébiránt szóló an­ga is érezte deduc­­tiójának tarthatlanságát, s talán restelte is a dolgot hogy saját gondolatai helyett más szavaival kell czt­fráskodnia, a ház örvendezése közt megszűnt olvasni, s el­ment a­­ helyére. 7 B. Kemény Gár­ot rögtönözve, de találóan és nyomaték­kal válaszolt Mada­rásznak, tapasztalt szemmel fedezvén fel a hiatusokat, ezeken behatolt, s az ellen­félt saját terülttén, önfegyvereivel szo­rongató. A hallott hírűm beszéd épen elég volt arra, hogy hát kit meggyőzzön, miszerint a quóta nézi alkalmas tárgy­elvi vitákra, s hogy sokkal többet és helyesebben le­het erre vonatkozólag a né­z­eteknél el­­mondani) s e nézet vezeté a jobb ol­dalt a balköz­éppel egyetemben, mind az általános vitát befejezni, s a holnapi ülésben a részleges tárgyalást megkezdeni határozó. Pest, december 2. m. b. Az államadósság! Ez azon sebhe­lye az ausztriai birodalomnak, mely élet-­erejét folyton emészti, s mely a politikai téren folyamatban levő egyezkedést is ÖBszebonyolitja és hatását csökkenti. Mit nyert a nép a politikai változáséal ?— kérdik a fölületesek, kik már elfeledték a legyőzött kormányrendszerek nyomását és veszélyeit. Miért kell e alkotmányunk hely­reállítá­­sát az államadósságra való ráfizetéssel meg­vásárolnunk ? — ezt kerdi napjában száz­szor az ellenzéki sajtó, de minden külön­beni merészségük mellett is mernék-e ál­lítani az ellenzék vezérei, miszerint ők képesek azt kivinni, hogy ne fizessünk semmit ? Mit nyertünk mi a magyarokkal való kiegyezés által — kérdik viszont a Laj­­thán túl — ha 113 millióból csak 31,300,000 frtot fizetnek a magyarok az államadósságra, s azzal nem törődnek, hogy mi ezenfölül a közös költségek 70 °­ C-vel megrakva, mit teendünk, ha el nem bírjuk a terhet? jj~És e m­íly bajnak el nem háríthatása kr. Rendkívüli előfizetés a PESTI NAPLÓ-ra Előfizetési díj: rt December—februári % évre December — martinéi 4 hóra December—júniusi 7 hóra A PESTI NAPLÓ kiadó-hivatala.

Next